Tolna Megyei Népújság, 1957. november (2. évfolyam, 257-282. szám)
1957-11-10 / 265. szám
r()a$iurii(ipi versek FENYŐ LAJOS: Váltósatok egy ritmusra Hűs hajnali óra. de szép a végtelen lebukó napfény a messzi hegyeken, mikor a hold leng már az ég ívén s gömbölyű formája — szem még alig látja — lassú vonulással a zenitre ér. Halk esti harangszó, de szép a hajnali párákból kélő rótt nap sugarai, mikor a táj még alszik nesztelen s harmattól a fű még fázik s fent a kék ég kárpitján száz csillag meghal s elpihen. Oh gyönyörű éjjel, de szép a távol ég bársonyán szálló sok-sok fényes vidék, mikor az égbolt csak nekünk dalol s már a messzeséget szemeddel eléred s lelked kis darabja ott jár valahol. GYENES ISTVÁN: Cantus vitae i. A háború kalandor szörnyetegként Állott bölcsőmnél. Könnyek árja omlott, Hadvezérek a népek vérét vették — Én sírtam, anyám szenvedőn mosolygott S a csillagokba rögződött az óra Nem ismétlődő konstellációja. II. Nevén neveztem, így lett birtokom Virág és érzés, játék és csoda, örök jelenben múlt gyermekkorom. Minden „mindig’“ volt és semmi „soha’“ A csillagok karácsonyfája lángolt S a karácsonyfa csupa csillag-láng volt. ni. Tudásnak láza rázta ifjú testem. Szikrázva gyűlt a gyémánt értelem, Az isten és a por titkát kerestem. Egy volt erőm, vágyam — s a végtelen S a csillagok robajló suhanása Napjaimnak lett fénylő égi mása. IV. A szerelemtől féltem' és akartam, Venus coelesta — Venus vulgivaga... Babért álmodtam, ha forró nyarakban Felém hajolt egy női test virága S a csillagok boldog szerelmes rendje Törvényre, lejtett fenn és a szívembe. V. A férfikor jött. Zajlott mint a tenger. Formáltam sorsokat és szavakat, Sem hős, sem gyáva nem voltam. Csak ember — Magamhoz híven jártam utamat S a csillagok már múló életemnek Örökkévaló nagy vigaszt üzentek VI. Arról, hogy porba semmi sosem omlik, Testek igévé, testté lesznek eszmék — Szétpattan énem, ez a ritka lombik De átfog a sugaras végtelenség S ha két szememre sötét köd borul, A csillagokból egy kihűl, lehull. Sárplllsen ápolják a csepeli kulturmunkásokkal kötött barátságot A Csepeli Csőgyár művészegyüttesének tagjai és a sárpilisi népi együttes között immár hagyományos a barátság. F.gyíz- ben a csepeliek látogattak Sárpilisre, egyszer pedig az országos hírű népi együttes tagjai keresték fel munkásbarátaikat. A két együttes kapcsolata túlmenően a ba- rátkozáson, a művészeti munka fejlődése szempontjából is jelentős, hiszen sok tapasztalatot szereztek ezideig is egymás tevékenységéből. Most levelet kapott Csepelről a sárpilisi együttes, amelyben csepeliek javasolják, hogv az együttes tagjaiból alakult kisebb csoportok látogassák meg egymást és ezek a cserelátogatások váljanak rendszeressé. A pilisiek különösen énekkaruk színvonalának javításában remélnek nagy segítséget a kiváló csepeli kórus tagjaitól; A sárpilisi együttes tagjai készülnek az előadásokra és „Az igazmondó juhász ’ és az „Egyäzer egy királyfi” című mesejátékukkal rövidesen ellátogatnak a a megye községeibe. Édes anyanyelvűnk A rany János már egy 1863-ban írott recenzióban panaszkodott amiatt, hogy nyelvünk elszürkül, a szép magyar szólást hírlapi frázisok, pongyola mondatszerkezet váltja fel. „Erő és báj: épp ezek indultak veszendőbe a magyar költői nyelvből. Mint oldott kéve, lazul a mondat napról napra. Rövidsége nyúlik, biztos körvonalai elmosódnak, ruganyossága ernyed” — panaszkodik Arany s hozzáteszi: „Szóval a magyar stíl, próza, vers egyaránt, pantalonra vetkezik.” Az elszürkülés, „az erő és báj” veszendőbe menése körülbelül száz éve indult meg a magyar nyelvben s azóta szakadatlanul tart. Mi a baj, hol a hiba, hogy a magyar nyelv zárt szabályai meglazultak, s árnyalatosán finom kifejezéseit henye és általános szavak válthatták fel? Nem tudom, a megváltozott életfeltételeknek milyen szerepük van a nyelv megváltoztatásában, de kétségtelen, hogy akár a német, akár a francia nyelvet vizsgálva, hasonló jelenség tűnik szembe: a pallérozott és évszázadok óta akadémiailag kodifikált francia nyelv is rendkívül sokat vesztett kifejezőkészségéből, erejéből. Nyilván világjelenséggel állunk szemben, ami persze nem jelentheti azt, hogy bele is kell nyugodnunk. A nyelv tisztasága, — ezt mutatta a legutóbbi helyesírási vita és az Akadémia majdnem egyhangú elmarasztalása is — nem néhány tudós magánügye. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy a Tolna megyei Népújságban hetek óta élénk és mindén részletében érdekes vita főijük nyelvünk tisztaságáról. Mindez azt mutatja, hogy szeretnénk szépen beszélni, minden emberben él a vágy, hogy tisztán és magyarul beszéljen, mi hát az oka, hogy a köznvelv és a hivatalos nyelv egyaránt tele van hajmeresztő hibákkal, képzavarral, nyelvi ízléstelenséggel? A z egyik ok feltétlenül az, hogy megszegényiilt a szókincsünk. Ki emlékszik ma már ilyen szavaink jelentésére, mint ápol, alit, gyokdos, mint ahogyan teljesen kiment a használatból régi szép szavunk, a süv is. Egy nyelv annál gazdagabb, minél több szóval él. A magyar nyelvnek hozzávetőlegesen 110—120 000 szava van. Ebből a hatalmas szókincsből egy művelt és választékosán beszélő ember is legfeljebb öt-hatezer szóval él. (Arany János körülbelül 12 000 szót használt írásaiban.) Szókincsünknek tehát csak egészen kis töredékét ismerjük és használjuk' De ennél is nagyobb baj, hogy a nyelvünk szellemét jelentő sajátságok is hovatovább veszendőbe, feledésbe mennek. Csak egyetlen példát: még az Akadémia nyelvészeti főbizottsága is jobb ügyhöz méltó buzgalommal bólogat az ikes igék kiküszöbölésének, amikor helyesnek fogadja el az ilyen pontatlanságokat, mint „egyen”, „igyon”, egyék, igyék helyett! Aki az utóbbi években figyelemmel kísérte nyelvünket, sajnálattal láthatta, hogy bizonyos hivatalnoki szóhasználat lett mindjobban úrrá. amely a jogi fanyelvből kölcsönzött. így vált általánossá az „átbeszél”, „kiértékel”, nem is beszélve a „tudhassuk”, „láthassuk”, vagy „tapasztalhassák” kifejezések fogvacog- tató rémségéről. TMég valamit: Egyesek, merő túl“■ buzgalomból, az idegen szavakra vétették magukat és ezeket akarják tűz- zel-vassal kiirtani. Sok idegen szó van, amely teljesen meghonosodott. Az autóbusz helyett — bár Kosztolányi ajánlotta — erői leteltnek érzem a társasgépkocsit, az intrikus szónak már egy kicsit más a jelentése, mint amit cselszövővel, bajkeverővel ki tudok fejezni. A kombájn, kombinát szó helyett is kár lenne újat fabrikálni, mint ahogy senkinek sem jut eszébe megmagyarítani a telefon, vagy rádió ugyancsak idegenből átvett szavát. A nyelvtisztaság nem jelenti minden idegen szó száműzését, hisz ha csak eredeti magyar szóval akarnánk élni, ugyancsak clszegényedne nyelvünk. Cokat romlott a magyar beszéd, sok régi szép szava, stílusbeli sajátsága ment veszendőbe. De az a tény, hogy ennyit beszélünk és írunk róla, hogy valamennyien megjobbításán fáradozunk, önmagában hordja az eredményt is. Mert a szép magyar beszéd nemcsak a nyelvészek ügye, hanem valameny- nyiőnké, akik magyarul beszélünk, írunk és gondolkozunk. Horváth István 1806 augusztusában ezt írta naplójába: „Beszélgettem Révaival délelőtt sokáig a hazai nyelvről. Folyhatna-e ugyan beszéd közöttünk, amely ezt valamiképp ne tár- gvazná? Mindig szívünkön és nyelvünkön kell ennek heverni, hogy megsértett méltóságát védeni készen legyünk minden szempillantásban.” 1M a a helyzet más, mint a XIX. szá- zad elején, amikor a magyar nyelv elismertetéséért kellett harcolni. Ma csak az a feladatunk, hogy „nyelvünk megsértett méltóságát” visszaszerezzük. S ha mindőnket ez a cél vezet, biztos, hogy nem vész kárba az sem, amit ezért itt, a Tolna megyei Népújság hasábjain tettünk. Csányi László * A szerkesztőség annak megállapítása mellett, hogy a vita során megjelent valamennyi írás helyesen szolgálta nyelvünk tisztításának, szépítésének ügyét, egyetért Csányi László hozzászólásával és a vitát lezárja. A népművelési munka javításának akadályai Sok szó esik ma népművelési feladatainkról és azokról a nehézségekről, amelyek akadályozzák, illetve hátráltatják munkánkat. Ezekről kívánok szólni én is. Igen szép eredményeket értek el a múltban népi tánccsoportjaink, ma viszont már egyáltalán nem mondható jónak helyzetük. Miért? Egyszerű a felelet. A tánccsoportok oktatói, nem hivatásos táncosok, megtanultak néhány táncot, motívumot, és azt többféle változatban adták tovább, kultúrver senyeken szerepeltek, de azóta semmilyen támogatást nem kaptak munkájukhoz, fejlődésükhöz. Üjat adni már nem tudnak, a régit unják és így lassan teljesen megáll a munka. Sürgősen gondoskodni kellene az oktatok továbbképzéséről s ehhez fontos lenne, hogy ismét megrendezzék a kulturális. seregszemléket. Színjátszó csoportjaink is eredményes munkát végeztek. Egy időben gondoskodtunk a rendezők továbbképzéséről, de ez abbamaradt. A könyvtárakban is sokszor siralmas a helyzet. Igaza van Egyed elvtársnak, hogy egyesíteni kellene a szakszervezeti könyvtárakat. A vállalatok vezetőinek is be kell látniok, hogy a közös könyvtárnak sokkal több könyve, következésképpen több olvasója lehetne, mint a kis könyvtáraknak, amelyek végeredményben külön-külön, de ugyanazokat a könyveket veszik meg. Bonyhádon például a zománcművek, cipőgyár, malom, ktsz-ek, stb. könyvtára szétaprózva vajon kielégíti-e a dolgozókat? Mondjuk meg őszintén, hogy nem! De ha közös könyvtár lenne, az már inkább. A népművelési munka megjavítása érdekében helyes lenne a népművelési ügyvezetők díjának rendezése. Számos hely van, ahol egész éven át alig végeznek munkát, de az ügyvezető a tiszteletdíjat megkapja. A semmiért, vagy annál is hevesebbért. Tisztelet a szépszámú kivételnek, ahol eredményes munka folyik. Véleményem szerint helyesebb lenne bizonyos összegű alap-tiszteletdíjat adni minden ügyvezetőnek és azon felül a bevételi terv teljesítése arányában bizonyos százalékot. (Major elvtársnak ezzel a megállapításával nem értünk egyet, mert félő, hogy a bevétel túlzott hajszolása a színvonal csökkenését vonja maga után. Szerk.) Célravezető lenne, ha a nagyobb helyeken, mint például Szekszárd, Bonyhád, Dombóvár, stb. az üzemek, vállalatok kultúrmunkásai a járási kultúrházban találnák meg a helyüket és akkor nemi folyna szét a sok csatornán a különböző helyeken levő, kulturális feladatokra szánt pénz. Bonyhádon közel négyszáz- ezer forint áll rendelkezésre ilyen célra, a felhasználás azonban már nem a leghelyesebb. Minden üzem, vállalat külön kultúrtermet tart fenn. Ezek fenntartása, fűtése, gondnoka, stb. elviszi a pénzt és a művészeti csoportok sokszor gyenge színvonalú előadásokkal kénytelenek a közönség elé lépni, mert a pénz kell, lemaradni nem takarnak. Közös erővel sokkal eredményesebb munkát lehetne végezni a központi művelődési otthonokban. Ha országos szinten nem találtak még módot ezeknek a hibáknak és munkát akadályozó nehézségeknek a megszüntetésére, úgy a megyei és járási szervek feladata lenne az egységes művelődési intézmények létrehozása. MAJOR MÁTYÁS Hegnyílt a kulturház télikertje Szekszárd — bármennyire ellentmondásosnak hangzik is ez a megállapítás — szűkében van szórakozóhelyeknek. Kocsmában nincs hiány, illetve olyan vendéglőknek nem vagyunk szűkében, ahol állva, vagy ülve, le lehet hajtani egy nagyfröccsöt; ahol viszont kellemesen lehet szórakozni, olyan helyekben nem bővelkedünk. Nemrégiben újjáalakítva — tartalmában is — megnyílt a Kispipa vendéglő. Hangulatos, tiszta, kellemes, de nem is akar — nagyon helyesen — kiskocsmánál több lenni. De ennek ellenére is nagy baj van a szekszárdi vendéglőknél. Néhány helyet kivéve, nem tiszták, a felszolgálók udvariatlanok, az áru minősége is kifogásolható. Most új színt jelent a kultúrház -— helyesebben művelődési ház, bár én ezt az elnevezést sem találom szerencsésnek — télikertje. Egy kicsit bár is, espresso is, vendéglő is, külön-külön és együttvéve. Jó, ha a vendéglátóipari létesítményeknek ezeket a régi formáit átvesszük, a tartalomnál azonban vigyázzunk, iá régi tartalmat vessük el, azt alakítsuk ki magunk. A tartalomban uralkodjék az, ami egyébként is szándéka a vezetőségnek: meg lehessen itt találni a különböző újságokat, folyóiratokat, társasjátékokat, a kulturált pihenést és szórakozást. S persze ehhez a kívánt pohár sört .feketekávét, vagy akár nagyfröcs- csöt is. Ialán túlzásnak hat, ennyit foglalkozni e&y — végeredményben — vendéglővel. A kultúrához azonban a vendéglő is hozzátartozik — amennyiben az valóban kulturált. (—i —y)
