Tolna Megyei Népújság, 1957. november (2. évfolyam, 257-282. szám)
1957-11-27 / 279. szám
1957 november 27. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 4 Kié a vezetőszerep? Kanadából hozta a posta Kié a vezetőszerep? A munkásosztályé-e vagy az értelmiségé-e? Gyakran elhangzik egy-egy vitán — különösen az értelmiségieknek tartott vitákon —, hogy a vezetőszerep egyértelműen az értelmiségé, hiszen — amint mondják néhányan — a munkásosztály eljátszotta szerepét az ellenforradalom idején. Mások a vezető szereppel kapcsolatos nézeteiket azzal magyarázzák, hogy az emberiség elérkezett az atomkorszakhoz. S meggyőződésüket erősíteni látszik a „holdbébik” kora, amikor a naprendszerünkben az emberi tudás eredményeként két új égitest kering. „A vezetőerő az értelmiségé, mert a technikát ő hozta létre, s egyedül ő képes azt uralma alatt tartani.” Hazánkban jelentős hagyományai vannak e helytelen, anti- ■narxista nézetnek. Emlékezzünk csak a Horthy-korszakra, amikor a magyar értelmiséget, mint közép- osztályt kezelték, amely a „nemzet gerincét” képezte. Ez a középosztály az, amely meghatározhatja a nemzet fejlődését. Ez a vezető erő. Nézzük csak meg egy kicsit közelebbről a kérdést. A felszabadulás utáni esztendőkben az osztályellenségen kívül mindenki helyeselte, hogy a munkásosztály a párt vezetésével kezdeményezője lett a romokban heverő ország felépítésének. Akkor elfogadták a munkásosztály vezető szerepét. A munkásosztályra, mint vezetőre tekintettek. Felismerték, hogy a kapitalizmus megdöntése és a szocializmus építése csak a munkásosztály vezetésével lehetséges. Ez a vezetőszerep azt is jelentette, hogy proletárdiktatúrát, néphatalmat állított a munkásosztály a megdöntött tőkésrend helyére. Érvényes-e ma az a tétel, amelyet nyolc-tizenkét évvel ezelőtt mindenki elismert és támogatott. Igen, érvényes. Most is a munkásosztályé a vezetőszerep, az értelmiség képtelen a- vezetésre. Az értelmiség nem osztály, csupán réteg, amely mind a kapitalizmusban, mind a szocializmus építésének idején az uralkodó osztály érdekeinek megfelelően tevékenykedik, azt szolgálja. Tehát eleve nem lehet vezető erő sem a kapitalizmus idején, sem a proletárdiktatúra idején. Az értelmiség nem egységes, nincs forradalmi eszméje. Ezt bizonyítani talán nem is szükséges. Hogyan akartak programot adni a népnek? — erre a kérdésre ők sem tudnak válaszolni. Egészen más a helyzet a munkás- osztállyal. A munkásság közvetlen kapcsolatban áll az iparral, a termelőeszközöket ő hozza működésbe, ő termeli az egész társadalom részére a szükséges anyagi javakat. Mindez együttvéve eredményezi szilárd egységét, önálló politikai erejét nem utolsó sorban fegyelmezettségét. Az egység, az önálló politikai erő, a forradalmi eszme, szilárd fegyelem, ezek azok a legfontosabb tényezők, amelyek képessé teszik a munkásosztályt a vezetésre. Ezeket az ismérveket hiába keressük az értelmiségnél. Van egy másik, igen fontos szempont is a kérdés vizsgálatakor: a gépek szerkesztésének, termelési tapasztalatainak felhaszná’ása. Való igaz, hogy a legkorszerűbb gépek szerkesztését mérnökök végzik. De az is igaz, hogy a szerkesztésnél a munkások sokoldalú tapasztalatait használják fel. A munkások hozzák működésbe a legkorszerűbb gépeket, és mondjuk meg azt is, hogy számtalan újítás, módosítás, a legkorszerűbb gépek esetében is a munkásoktól származik. Éppen ezért nyugodtan állíthatjuk, mert közismert tény, hogy a munkásosztály a technikai haladás hordozója. Amikor nem ismerjük el — az említett okoknál fogva — az értelmiség vezető szerepéről szóló tételeket — egy percig sem vitatjuk, hogy a munkásosztálynak nagy szüksége van az értelmiségre. Számos feladatot nem, vagy csak hosszantartó fáradozással tudna megoldani. Az értelmiség tényleges szerepének lebecsülése ellen éppúgy harcolnunk kell, mint annak túlbecsülése ellen. Az atomkorszak kezdetén, bármily jelentős szerepe is van az értelmiségnek, az egész társadalmat vezetni, osztályproblémákat a társadalom fejlődésének megfelelően megoldani nem képes. Szólni kell még néhány szót arról a nézetről is, amely szerint a munkásosztály eljátszotta az elmúlt év októberében a vezető szerepét. Néhányan azt mondják, hogy a munkás- osztály vezette az ellenforradalmat, mások azt állítják, hogy nem szállt szembe az ellenforradalommal. Közismert tény, hogy a proletariátus alapvető része nem vett részt az ellenforradalomban. Elenyészően csekély azoknak a munkásoknak a száma — túlnyomó többségük lumpen- proletár —, akik fegyvert ragadtak a népi hatalom ellen. A szemlélődés vádja is csupán rágalom. Ez már soksok tényen keresztül beigazolódott. A magyar proletariátus a szovjet MARX-ENGELS MŰVEI I. KÖTET Politikai és kulturális életünknek jelentős eseménye, hogy megkezdődik Marx-Engels összegyűjtött műveinek 30 kötetes kiadása. Az első kötet azokat az írásokat öleli fel. ame lyeket együttműködésük kezdetéig, 1844-ig írtak, s amelyeknek túlnyomó többsége most jelent meg először magyar nyelven. A fordítások az eredeti szöveg alapján készülnek. A sorozat valamennyi kötete díszes kék ❖ászonkötésben jelenik meg. LENIN: A NEMZETKÖZISÉGRŐL ÉS A HAZAFISÁGRÖL A kötet Leninnek azokat a beszédeit és cikkeit gyűjti egybe amelyek a nemzetköziség és a hazafiság kérdéseivel foglalkoznak. A kötetnek több, mint fele az 1917 utáni írásokat tartalmazza, amikor már létrejöttek a szocialista köztársaságok. A gyűjteményben helyet kapnak azok a levelek is. amelyeket elsőízben az elmúlt évben tettek közzé. fegyveres erők segítségével szembeszállt az ellenforradalommal, konszolidálta az életet gazdasági, politikai, kulturális téren egyaránt. Tehát egyáltalán nem játszotta el vezetőszerepét, ellenkezőleg, éppen vezetőszerepének szükségessége vált nyilvánvalóvá. Az értelmiség egyes csoportjai — s nem az értelmiség többsége — aktívan támogatták az ellenforradalmi erőket. Voltak közöttük szép számmal, akik tudatosan szálltak szembe a népi hatalommal, mások belesodródtak az eseményekbe. Az értelmiségi csoportok, miután önálló politikai platformmal nem rendelkeztek, kénytelenek voltak valamelyik vezető politikai erőhöz csatlakozni. (Hol volt az értelmiség vezetőképessége?) Ez a politikai erő ebben az esetben a restaurációt akaró tőkésedből, földbirtokosokból, nyilasokból állt. Ezekkel léptek közösségre és vállalták a faltörő kos szerepét. Mi a teendő? A további előrehaladásunk. egész népünk érdekében vitában le kell számolni az értelmiség vezető szerepéről szóló antimarxista nézettel, de fel kell lépni az értel- miségeilenes nézetekkel szemben is. A munkásosztálvnak és az értelmiségnek egyaránt szót kell érteniök egymásai. ki kell építeni a szoros, baráti kapcsolataikat. Lehetnek még gátló körülmónyek a helves viszony kialakításában. de ne feledjük, hogy közös erőfeszítéssel már sokat haladtunk előre ezen a téren az elmúlt 12 esztendő során. A munkásosztály vezetésével történ! a földosztás, az üze- rv*«V 6<z HanlrriV államosítása, a jó forint megteremtése, a szocializmus énítés° s az ellonforradalom utáni gvors konszolidáció. De ezekben az eredményekben ott van a munkásosztályhoz hű értelmiségieknek jó, aktív munkája is. ELLENFORRADALOM MAGYARORSZÁGON 1956 I. KÖTET A tanulmány gyűjtemény az eddigi népszerű kiadványoknál sokkal magasabb színvonalon elemezi az ellen- forradalom okait, mozgató erőit, befolyását és következményeit. Az első kötetben szereplő hét tanulmány az ellenforradalom előtörténetével és kirobbanásával foglalkozik. A tanulmánykötet a Párttörténeti Intézet szerkesztésében jelenik meg. KELEN JOLÁN: GALILEI PER A XX. SZÁZADBAN 1918-ban letartóztatják és hadbíróság elé állítják a Galilei-kör baloldali, haladó szárnyának kiváló képviselőit, mert az imperialista háború ellen jelentős agitációs tevékenységet fejtettek ki. Kelen Jolán az események résztvevője, a kitűnő humorú jótollú krónikás írja le visszaemlékezéseit a perről. Könnyed sítlusban, feszült iz- galmassággal szói az ifjúságnak az ifjúságról. A Kossuth Kiadó újdonságai A napokban postás kopogtatott az ajtón és mosolyogva egy levelet adott át, megjegyezte, hogy nagyon messziről jött, biztos kedves meglepetés. Megvallom, az volt valóban. Egy iskolatárs írt messziről, Kanadából, ahova az elmúlt év őszén disszidált. Nem tudtam megérteni, hogy miért tette, s ma sem értem egészen, mert ez a levele sem ad rá tiszta választ, de sejteni engedi, hogy nem kellett szöknie semmi elől írójának. Nem ez az egyetlen levél, amiben a külföldre távozottak önmarcangolva vallják be tévedésüket... No, de idézzünk szószerint néhány sorát: „ ... Merőben ellentétes utat választottunk. Te maradtál, én (az esztelen) kóbortarisznyát dobtam vézna vállamra. Te műveled a magyar nyelvet, én pedig káromolom, már lassan az eget is, hogy ilyen hitványka élettel ajándékozott meg... No, de nem siránkozni akarok, hiszen ez illetlenség volna, a „szabad világból.“ Hiszen jól tudod, hogy a legcsillogóbb gyémántszemecskékből kirakott levelekben szekták áldani azt a mesés világot, s pont én különcködnék? Mi értelme? Jól vagyok, olyan nyugal-. más környezetben élek, mint egy feneketlen katlan, s úgy érzem, megfulladok benne. Otthon az egy évig szépen dolgoztam, itt nem lehetek arra hivatott, sőt, manapság már a magam, nem egészen kacagó jövőjét sem vagyok képes belátni. Node ismét hosszú okoskodásba kezdtem, pedig röviden is ki lehetne fejezni. így: inkább az öngyilkosság, mint tekergővé válni. Annyi szent, hogy nem a legszebb életek egyike. Hogy menynyire nehéz, azt nem tudom leírni és Te nem tudnád megérteni. Elég annyi: ha magyar muzsikát hallok a rádióiban, sj’rok és rettenetesen gyötör. De mondják, majd szerzek ismerősöket, barátnőket és ideszokik a szívem is. Lehet. Dolgozom egy kórházban. Nem a legideálisabb a ..meló” és a bérezésem is a lehető legalacsonyabb. Havi 150. Igaz. 60—70- ből megélek és mindig marad egy kevés. Milyen jó volna, ha pusztán ez a tudat kielégítene. Mint másokat... Szóval, cudarul megtörtem. Most már nincsenek nagyraterő ösztönök és meglógtak a szép gondolatok is. Üres vagyok, mint egy ezeréves kripta. Félek az éjszakáktól, hogy egyszer megfulladok a sötétben. Ideges vagyok, borzalmas ingerlékeny. Szitkozódom, ha itteni magyar újságok kerülnek a kezembe, mert nem bírom e végtelen ostobaságokat. Bizony szokatlan Tamási Áron költői zamatú prózája után a hitvány acsar- kodáson émelyegni és szokatlan a Faust után a barmokat extázisba hozó Rock-and-Roll feltatálöijának egekig ,marasztalását hallgatni és olvasni: Szóval minden új, sajnos. Hát így élek én. Reggel 5 órakor kelek, hogy munkába tudjak állni, s este 12-kor még írok. Levelet. Másra nem futja, tökéletesen megbénultam. Csak egy gyönyörködtet, hogy a napok szépen telnek és mind kevesebb marad hátra az életből. Milyen jó is lenne már túllenni rajta. Hitvány volt.. Ha a barátaid közé sorolsz a történtek után is (már, hogy én kalandor lettem) írj mindenről, az életedről is. Mondj el mindent, ahogy én elmondom, hogy a Marikát soha-soha nem felejtem el és a kerek világon sem találok gyöngédebb lányt, szeretőbb szívet nála. És ha még egyszer minden úgy lehetne, ahogy volt, abban a kedves kis határszéli faluban... Óh, ég, meghasad a szívem... Kutyául el tudtam rontani az egészet. Én már soha-soha nem leszek olyan boldog, mint álmodtam. Visszamenni, ugye ez is szamárság volna. Egyszer fél munkát csináltam, amikor otthagytam a diplomát, szépnek, megbecsültnek ígérkező állást. Csak az az egy év ne lett volna, a gyakorlat. A többit talán könnyebben lehetne feledni. De azt soha. Csodálatos volt. Egy éven át felnőttnek, tekintélyes embernek lenni! És most semmi. Nem is képzeled milyen ronda, mii' utálatos ördög az ember, ha koldús. Ebben a világban. Undorral fordul el tőled a prostituált is, aki egyébként... no, de hagyjuk. Nem beszélve a márkás kocsikban futkározó angyalkákról, akik oly únottan tudnak keresztülnézni rajtad, hogy a hideg végigfut a hátadon. Egy élet nem elég e megalázások honorálására. És a mienk, az újdonsültek, rázzák a rongyot, és a mucsai retkes talpú (bocsánat, nem egy magyar gondolkodású parasztfiúról van szó) a budapesti forradalmi bizottság elnökének adja ki magát. Jóllehet, csak akkor járt Pesten, amikor disszidált. Akkor jött keresztül rajta... így hát nem szívlelem az ilyen forrófejűket, s azt hiszem egyedül én vagyok az. a 200 ezerből, aki semmit nem csinált. A többi mind achillesi hős. Csak egy Homeros hiányzik, aki megénekelné őket. Most már talán be is kellene fejeznem. írjál, ha különös dolgod nem származik belőle. No, szervusz, csókollak * Jancsi." Ennyi a levél, azt hiszem kommentár nem kell hozzá. S milyen sokan vannak kint hasonló fiatalok, akiket a hazugság, a megtévesztés vitt ki. s akik szégvelnek hazajönni, s a kétségbeesésükben már az öngvilkosság ra gondolnak. B. G. » NOVEMBERBEN Nem tudok elképzelni nagyobb boldogságot, mint ötven évvel a váltunkon, és novemberben, kiballagni a szőlőhegyre, ott a rozzant présházban begyújtani venyigével a vaskályhába, aztán letelepedni a kecskelábú asztalhoz és diót enni, meg reá karcos borocskát inni, s miközben odakint a pókhálós ablak mögött észrevétlen szárnyalással aláereszkedik az égből az őszi alkonyat, régmúlt, pajkos időkről és dolgokról elmélkedni. Én azt hiszem, hogy szomorú öregsége csak annak a férfiembernek van, akinek egykoron a magaviseletből mindig csak jeles osztályzatot adott az iskola és az élet, elmúlván fölötte az idő, ötvenéves korában semmi szükségét sem érzi annak, hogy valamit megbánjon. És ezt annyira bánja, hogy nincs is kedve novemberben kiballagni a szőlőhegyre és ott a rozzant hajlékban négyszemközt maradni a fiatalságával. Ez a nagy és langyos egyed ülvalóság ugyanis így, a vörösre fűtött vaskályha és a karcos borocska mellett, a kecskelábú asztalnál és a pókhálós ablak mögött az őszi alkonyattal nagy őszinteségre s az öngyónás erős kívánságára serkenti az embert, ámde mit gyónjunk meg önmagunknak, ha mindig jók. illetőleg szamarak voltunk és a bűnbeesésre minden jó alkalmat elmulasztottunk?! Én igenis megfigyeltem, hogy azok a szomorú öregemberek, akik november évadján gondosan kerülik a szőlőhegyeket és a rozzant présházakat, mind egy szálig szamarak voltak ifjúkorukban, most pedig rosszul titkolt bosszúsággal az emléktelen emlékeik fölött és — hogy alibit igazoljanak — fanyar következetességgel felcsapnak, megkövetem: moralistának. Szegények... Ezekről tehát ne beszéljünk. Beszéljünk inkább az olyan magunkfajta. becsületben megőszült, vén huncutokról, akik az őszinteség magános perceiben nem félnek négy- szemközt maradni ifjúságukkal és akik nemcsak, hogy kívánnak, de tudnak is töredelmes öngyónást végezni a présházban, ha már befűtöt- tek venyigével a vaskályhába és kívülről a kályha, belülről a karcos borocska melegíti őket. Mert sok van ebben a karcos borocskában abból, a szóval ki nem fejezhető titokzatos forróságból, amelytől egykoron Hellas kék ege alatt az anakreoni dalok születtek. Errevonatkozólag nincsenek írásos bizonyítékaim, mindazonáltal meg vagyok róla győződve, hogy legszebb és legőszintébb vallomásait a borról, a barátságról és a szerelemről, szintén novemberben és valahol a számoszi és athéni szőlőhegyeken és ott is ilven szélütött présházban, ilven hordószagú, rozoga és pókhálós környezetben írta az ötvenéves Ana- kreon, visszaemlékezvén hatalmas italozásokra, a jó görög cimborákkal és nagy szerelmekre a szép görög hetérákkal. Igen, ezért szeretik a karcost a magyar Anakreonok. És amidőn már van bennük pár nyelet és nyomat ebből a hellaszi derűvel fűtött, kedves italból, akkor a présházban kezdődhetik: az öngyónás. Például így... A vaskályhában hamvad a venyige és a hályogos ablakon innen árnyak jelennek meg a falon, mivelhogy túlnan már alko- nyodik. Odakint éjszaka készül, idebent meg virrad. Mert ezek az árnyak csak most ébrednek és lépnek ki a tűzből a kályha repedésein, hogy benépesítsék a fekete falakat a múlt emlékeivel... Ördöngős egy laterna magicája ez az ütött-kopott vaskályha az ötvenéves magyar Anakreonok ifjúkori bűneinek... Ihol-e, a falon: egy vidéki város. Éjszaka lehet, mert égnek a lámpák. No nem túlságosan sűrűn és fényesen. Éppencsak annyira, hogy ha idegen vándor vetődik a városba, ne mondhassa, hogy itt nem tartanak lépést a modern időkel és a technika csodálatos vívmányaival. De nézzük csak ezeket a különös árnyakat a falon: mit keres itt éjjel ebben a csöndes és kihalt utcában egy egész cigánybanda? Hja, persze, hogy persze ... Elől egy hetykebaj- szú legény, félszemre húzott kalappal, mögötte a prímás, hóna alatt a szerszámával és nesztelen léptekkel, majd tisztes távolságban mögöttük lábujjhegyen a közhangászok. És egy ablak alatt megáll és így szól a legény: „Húzhatjátok!...” És a cigányok húzzák: Aranyhaja leér egész bokáig, Aranyhaját simogatnám sokáig... Később nyílik az ablak és aranyszőke hajával megjelenik benne valaki. Aztán vége a szerenádnak. A cigányok szemérmetesen elfordulnak, az egyik lehajol, a másik felágaskodik. Búcsúznak ... Szeretsz? — Mindhalálig! fuldokolja heves csókok közepette a legény. — És csak engem? — Csak Téged!... És a présház falán az árnyak vonulnak tovább, a legény vezényletével és néhány utcával arrébb ismét megállapodnak egy ablak alatt. Holott is így intézkedik a legény: — Húzhatjátok!... És a cigányok húzzák: Minek is a szőke énnekem, Mikor én a barnát szeretem ... Mire aztán ebben az ablakban is kikönyököl valaki. A gyönyörű barna hajával... No, de hát ennek a szerenádnak is vége már — hátra arc, hangászok! —> és folyik a búcsúzkodás. — Szeretsz? — Mindhalálig! — És csak engem? — Csak téged! Aztán az árnyak a présház falán mennek-mendegélnek a harmadik ablak alá. Itt azonban már ezt húzza a banda: Fekete szem éjszakája, . Hány csillagból ragyogsz rája? A bolondító fekete szemeivel s hajával az ablakban pedig így búcsúzik valaki a csillagfényes éjszakában, mikor ennek a szerenádnak is vége: — Szeretsz? — Mindhalálig!? — Csak engem? — Csak Téged!!! És erre most már végeztek volna is. Tudniillik már csak a vörös van hátra és ilyen fehérszemély nincsen a környéken. A prímás tehát benyújtja a számlát, a legény fizet, s a zenekar végképpen elkallódik a sötétségben ... Ámde egy magányos árnyék a présház falán tovább folytatja útját, most már kissé hangosabban, míglen sok sarokkal és sok utcával arrébb valahol a város végén a negyedik ablak alá érkezik ... És ott bezörget... Mire odabent csendeskén. de nagyon boldogan felkacag valaki és a gömbölyű karjának egy királynői, kegves mozdulatával kinyújtja a kapukulcsot... Aztán ... Semmi aztán. Most születnek a magvar anakreoni dalok ... Csitt... Mert ötvenévesek vagyunk, csúszik a karcos és november van ... Sz. J.
