Tolna Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 230-256. szám)

1957-10-13 / 241. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! 1 I \ l TOLNA MEG1 \ MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ÉS A TANÁCSOK LAPJA Elutazott Csehszlovákiába a tengelici Petőfi Tsz küldöttsége Közel egy esztendős a tengelici Petőfi Termelőszövetkezet és a cseh­szlovákiai Berencs község egységes földművesszövetkezetének barátsága A két szövetkezet között verseny fo­lyik a magasabb terméseredmények elérése érdekében. A nyár folyamán a csehszlovákiai szövetkezeti tagok látogattak el Tengelicre, hogy érté­keljék a két szövetkezet között ta­vasszal indított versenyt. A tengeli- ciek most viszonozzák a berencsi vendégek látogatását, s szombaton reggel 18 tagú tsz küldöttség utazott el Tengelicről Csehszlovákiába. II. évfolyam, 211. szám, MA 10 OLDAL, ÁRA 60 FILLÉR. Vasárnap, 1957 október 13. Indulásra késsen a kösponti betonkeverő Iskola és járda épül a községfejlesztés keretében Mint már közöltük, a Megyei KISZ Bizottság a KISZ alapszervezetek között mozgalmat indított Mátai An­tal, az ellenforradalomban hősi ha­lált halt lengyeli fiatal síremlé­kének felépítésére Az alapszerveze­tektől naponta érkeznek a hozzájá­rulásra szánt összegek. Ezideig 14 KISZ, kettő EPOSZ és ugyancsak kettő Úttörő szer­vezet küldte el hozzájárulását a síremlék felépítési költségeihez. Legnagyobb összeget a szekszárdi tűzoltóság KISZ szervezetének fiatal­jai gyűjtöttek: 500 forintot. A megyei tanács Kiszistái 367, a tolnai textil­gyáriak 300, a szekszárdi vasipari vállalat alapszervezetének tagjai 210, a dombóvári területi szervezet tagjai 200 és a závodi fiatalok ugyan­csak 200 forinttal támogatják a sír­emlék felépítésének tervét. Az úttörő csapatok is bekapcso­lódtak a mozgalomba és részt vállaltak a felépítés költségeiből. A felsőnyéki és szekszárdi úttörő- csapatok tagjai egyaránt 100 forinttal járultak hozzá a felépítéshez. Október 27-én halálának első évfordulóján avatják Lengyelen Mátai Antal síremlékét. Az avatóünnepélyen számos ifjúsági szervezet küldöttséggel képviselteti tagságát és a küldöttek elhelyezik a kegyelet koszorúját az ifjú hős sír­emlékén. Péteken befejezték a szüretet a Paksi Vörös Sugár Tsz Magyari- pusztai szőlőjében. Bár a nyáron kia­dós jégverés érte a szőlőt, mégis az öt holdról százöt hektót szüreteltek. Jövő héten kezdik meg a szüretet a tavalyi telepítésű, ugyancsak öt hol­das hidegvölgyi szőlőben. A fiatal szőlő négy-ötmázsás termést Ígér holdanként. A bort munkaegységek arányában osztják majd ki a termelőszövetke­zet tagjai között. Úgy számítják, hogy a zárszámadáskor, három deci­liter bort tudnak osztani munkaegy­ségenként. Bölcske községben 360 000 forintos költséggel egy négytantermes isko­lának és két tanítói lakásnak alakít­ják át a hajdani Szakáts birtokhoz tartozó udvarházat. Az épület átala­kítására a községfejlesztés címén be­folyt pénz egy részét használják fel. Az idén 100 000 forintot költenek az építkezésre. A munkálatokat a Tol­na megyei Építőipari Vállalat dolgo­zói végzik, s a felvonulással egvidő- ben már befejezték a vízvezetékhá­lózat beszerelését. Az új iskolába és lakásokba ugyanis bevezetik az ár- tézi vizet is. Az iskola építésén kívül ugyan­csak a községfejlesztési hozzájárulás keretében járdákat építenek Bölcs­kén. A Tahi utcában az 500 folyó­méteres járda már elkészült, de még ebben az évben két utcában több mint 500 méter hosszúságú járda épül. 250 ezer forint már a bankban van a kultúrház építésére Hírt adtunk már arról, hogy Szak­oson kulturház építését tervezik. A tanács szorgalmasan gyűjti a pénzt az építkezéshez. Mint megtudtuk már 250 000 forintot tettek a bankba, amit a kulturház építési költségeire tartalékolnak. Emeletes kultúrházat akarnak építeni, olyant, amilyen a környéken nincs, s ami a legkénye­sebb igényeket is kielégíti. A 25x10 méteres színházterem korszerű, be­épített színpaddal az emeleten lesz. A földszinten rendezik be az öltö­zőket, társalgót és az ifjúsági szerve­zet helyiségét. Úgy tervezik, hogy ha a kulturház felépül, sokkal élénkebb kulturmun- kát virágoztatnak fel: sürítik a ha­zai rendezvények számát és vidéki együtteseket hívnak meg vendégsze­repelni. Több mint 3000 forintot adtak eddig az ifjúsági szervezetek Mátai Qntal siremlékire S'züc&ícímU a ftcUtsi Uatác&aK Gazdag szüret három deci bor munkaegységen- kint a paksi Vörös Sugár-ban A MESTERSÉGES HOLD EGYIK HOZZÁVETŐLEGES PÁLYÁJA 1 -ter* BUDAPEST] 6teeO'"' TERRA 15/57-2 Mellékelt térképünk mutatja a szovjet tudósoik által fellőtt mester­séges hold egyik pályáját, mely Buda­pest felett vezet át. Szüreti bál Terelen Tevei községben a KISZ ifjúság szüreti mulatságot rendezett az elmúlt napokban. A szüreti mulatságot a fiatalok már jóval előbb előkészítet­ték, megszervezték. Lelkesen kivette ebből a munkából a részét minden fiatal. Különösen a szervezésben nagy munkát fejtett ki Lengyel Tibor. A terem feldíszítését Pál Imre vállalta, amit nagy odaadással el is végzett. A bál megkezdése előtt színpompás felvonulás kezdődött a falu főutcáján végig. A lovasbandérium, a fiatalok fellobogózott lovakon, a menet elején vonult végig a falun hirdetve, hogy Tevel községben szüreti bál lesz. Ezután a felvonuló sereg indult meg. A feldíszített lovaskocsikon fia­tal lányok jókedvűen dalolták már előre szórakoztatták a falu lakossá­gát. Majd a hagyományos bíró és bíró né következett, ami egy szüreti báli felvonulásnál szokás. A felvonulás befejeztével a községi kultúrotthon elé sereglettek. Este elkezdődött a mindennél többet érő táncmulatság. A fiatalság s az idősebbek is nem sajnálták a fáradtságot, táncolták majdnem kivirradatig. Az első pozdorjalemez szállítmány Néhány hét óta már üzemszerűen két műszakban gyártja a pozdorja szigetelőlemezeket az ország első pozdorjalemezüzeme a Dunaföldvári Kendergyárban. Műszakonként álta­lában már hetven-nyolcvan darab két négyzetméteres lemez készül az üzemben, de nem ritka a műszakon­kénti 90 darabos termelés sem. Az elmúlt napokban elküldték a Köz­úti Hidfenntartó Vállalatnak — amely egyébként többezer köbméter lemezt rendelt a gyártól — az első ötven szigetelőlemezből álló szállít­mányt. Eredményesen kísérleteznek az üzemben egy újabb gyártmánnyal, a furnírlemezzel borított bútorlap­pal is. Az eddig készült mintadara­bok azt mutatják, hogy sikeresen folynak a kísérletek. Az ügyészség benyújtotta a vádiratot Finta Edit ügyében Einta Edit volt szekszárdi bölcsődevezető ellen bűnvádi eljárás folyik társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett sikkasztás és a társadalmi tulajdon hanyag kezelése miatt. A- nyomozás során megállapították hogy több, mint 3900 forintot elsikkasztott, a reábízott vagyoniban pedig mintegy 3300 forint hiány keletkezett a ha­nyag kezelés miatt. Az ügyészség már benyújtotta ügyében a vádiratot és a bíróságtól kapott értesülésünk szerint előreláthatólag október végén vagy november elején tárgyalják ügyét. — Szakoson közel 120 000 forintot fordítanak a Kossuth utca rendezésé­re. 42 000 forintot a községfejlesztési alapból fordítanak erre a munkára, mintegy 70 000 forintot pedig az ál­lam ad. gessé, termelékenyebb lesz a műi ka. Emellett jobbminőségű, szilár dabb betonelemeket is lehet íg gyártani, mivel pontosan tudják sza bályozni a beton szemnagyság sze rinti összetételét. A Pécsi Cementáruipari Vállalat g< dombóvári üzemében elkészült a köz- k ponti betonkeverő, melynek próba- di üzemelését az elmúlt napokban tar­tották meg. A próbajáratás tapasz­talatai alapján még néhány kisebb hiányosságot kell pótolni rajta, az „utolsó simításokat,, elvégezni és ak- S kor — néhány nap múlva — már itt * fogják keverni az egész üzem részére 1 a betont. Mint képünk is mutatja, hatalmas | építmény a központi betonkeverő. A 1 tárolóhelyről transzportőrökkel szál­lítják a legfelső emeleten lévő ősz- tályozóba kavicsot, ott forgó osz-‘ tályozódobba kerül, ami négyféle | szemnagyság szerint osztályozza. Az osztályozott kavics ismét félautomata súlyadagolókba kerül, majd ezekből — a gyártandó betonelemek szerke­zeti követelményének megfelelő összetételben a nagyteljesítményű ötszázlitcres betonkeverőgépekbe. A keverőgépekből pedig csilléken szál- | lítják a feldolgozóhelyre. Az új központi betonkeverő üzem- 1 beállítása elsősorban a nehéz fizikai | munkától kíméli meg a dolgozókat, 1 többszöri átlapátolást kéziszállítást, 1 kézi rostálást tesz felesle-

Next

/
Thumbnails
Contents