Tolna Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 230-256. szám)

1957-10-01 / 230. szám

1957 október 1. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Egy nap a dunaföldvári határban . Fonnyadnak a szőlőlevelek, sár­gul a kukoricaszár — jelzi, hogy itt az ősz. A dunaföldvári földműves emberek jórészét, a határban lehet találni.. Az egész határ képe olyan, mint egy nagy csokorba kötött me­zei virág. Az egyik helyen piros ük az alma a fán, a másik helyen sok­színű szőlőfürtök csüngnek a roska­dozó tőkéken. Az egyik tábla pedig úgy tűnik messziről nézve, mintha hópelyhek borították volna .. Ki­szántották ugyanis a burgonyát, ami beterítette a föld színét. Kicsit távo­labb meg vetik a jövőévi kenyérnek valót. Jákli Imréék éppen végeztek az őszi árpa vetésével. Leeresztik a ve­tőgépben maradt magot, megegyszer végignéznek a táblán, s tovább áll­nak. — Még ma, vagy két holdba bele- huzatjuk a búzát — mondja Jákli gazda. IGYEKEZNI KELL, MERT SOK A MUNKA, meg különben is... Szóval mi ilyen­kor már mindig el szoktuk vetni a búzát, mert akkor lesz csak jó a ter­més. Délután már búzát vetünk a barátommal... Szóval ő, meg említett barátja — Kardos Lajos — egymást segítve vetnek. Mind a ketten őszi gaboná­ból vetik be szántóföldjüknek mint­egy 30 százalékát, pontosabban vetet­ték be, mert ma ők már azzal dicse­kedhetnek, hogy végeztek az őszi vetésekkel. Dunaföldvár határában — amely 18 930 holdat tesz ki — sokféle mun­kát végző emberrel, embercsoporttal lehet találkozni... A helybeli Alkotmány Termelő- szövetkezet tagjainak egyik része Egyszerű ember, egyszerűségével nem emelkedik ki többi társai közül Kelemen Gyula. Különbségi talán csak az, hogy a többiek tejjel, ő pedig szénnel, olajjal, géppel dolgozik a szakályi tejüzemben. Lassan tíz éve lesz annak, amikor először, — tizen­nyolcéves korában — átlépte a vaj­üzem kapuját. Azóta, ahogyan teltek az évek úgy embereseden, komolyo­dott. Letöltötte a katonaidőt. Amikor leszerelt, újból visszament a tejüzem­be, később pedig családot alapított. Beszélgetésünk is úgy kezdődött> hogy az üzem egyik művezetője mu­tatta meg hogy milyen régi a gépibe- rendezés. s ő közbeszólt. Beszélgetni kezdtünk a munkáról, az életről, a bajokról, az örömökről. Szeret be­szélni, de nem sokat és nem felesle­geset. A tejüzemben is úgy ismerik, hogy halkszavú, de határozott. Ketten vannak fűtők az üzemben, ő még nem vizsgázott le, majd októberben, az­után majd jobb lesz, mint most, mert harminc fillérrel emelik az órabé­rét. Kell a pénz — fiatal házasember — nagyon sok mindenre kellene ... éppen burgonyát szed. A termelő- szövetkezet az idén 20 holdon ter­melt burgonyát, s most a szedés ide­jén — mint a tsz-beliek mondják — komplett munkát végeznek. Miután kiszedték a jó közepes termést adó burgonyát, a szárat azonnal óssze- takarítják, elégetik, s a földet máris készítik elő a vetésre. Utána várnak egy pár napot, hogy üllepedjék a ta­laj, s mindjárt vetik a búzát. Mert ami azt illeti, az Alkotmánybeliek is sietnek a vetéssel. A korábban vetett 60 hold őszi árpa és a 10 hold takar­mánykeverék már zóldel és sze­retnék, ha egy hónapon belül a búza is zöldelne a szövetkezet nagytáb­láiban. Hadd lássák a járókelők, hogy a tsz jól gazdálkodik, mint ahogy így is van ... A LEGTÖBB SZÓ mostanában a várható szőlőtermés­ről és arról esik Dunaföldváron, hogy ki, milyen formában értékesíti fe­lesleges szőlőjét. Szabó György — akiről azt mondják, hogy az egyik legjobb szőlősgazda Dunaföldváron — az ilyen gondokról már letett. Mikor ott jártam, akkor rakott lá­dába 6 mázsa csemegeszőlőt. — Ez a kis darab 600 öl. Az étke­zésre alkalmas szőlőt eladtam a szö­vetkezetnek, 4 forintért kilóját. Le­szedtük és nem kellett vinni sehova, ide jöttek érte kocsival. Annyit el­adtam már kilónként 4 forintért, hogy a 600 öl szőlőből, már eddig 6 000 forint volt a bevételem és még lesz vagy 3 hektó borom is. Én azt mondom, megéri szőlőtermeléssel foglalkozni, mert ha a szőlőt jól kar­bantartják, megművelik és rájár az idő — gazdagon fizet. — mondja Szabó György. — Látja, milyen öreg ez a gép is? Mindenhol szuszog, csöpög belőle a víz — úgy mondják, hogy majd átsze­relik az üzemet villanyra, akkor majd könnyebben leszünk, mert gőz csak melegítésre kell. A gépeket villany- motorok hajtják. Szereti a gépet, jobban, mint a te­jes szakmát. — Két évvel ezelőtt még a tejfeldolgozásnál volt. S ez a gép­es szakmaszeretet nem hagyja nyu­godni. Mindig barkácsol valamit, hogy üzembiztos legyen öreg masinája, — Mert nagyon fontos ez. Ha leállna a gép s nem tudna gőzt termelni akkor többezer liter tejet a megromlás fe­nyegetne. De ilyen még nem fordult elő, sőt, amikor áramszünet van va­lamelyik megyei tejüzemben, akkor itt Szakályban (megháromszorozódik a tej és ezzel a munka is. Verejtéktől csillogó homlokát meg. törli, felmegy a gép tetejére, az ola­jozást ellenőrzi a dugattyúnál. Lejön és a tűzre lesz. Felnéz a feszmérő órára — most kapcsolták be a pasz­tőrözőit, fogy a gőz — mondja s újból egy lapát szenet dob a tűzre. se általában még nem kezdődött meg. De aki határjárás közben meg­kíván egy fej szőlőt, annak nem kell csak úgy leszakítani, mert minden dűlőben talál szüretelőket, akik szí­vesen megkínálják. Hegedűs János és szőlőszomszédja, Dobrovics János már szüretelnek. — Megszedjük, mert a darazsak is eszik, meg itt az út mellett van és előfordul, hogy meglopják — mond­ja Hegedűs János. — A többit azt majd később szüreteljük, hogy jó édes legyen a bor. Ha sorra kérdezné most valaki a dunaföldvári gazdákat, hogy KI A LEGELÉGEDETTEBB az idei terméssel — sokféle választ kapna. De Pirger Mihálynál elége­dettebb, boldogabb gazdálkodót aligha lehetne találni a községben, ami teljesen érthető is. Pirger Mi­hály ugyanis 300 öl földről 28 mázsa burgonyát takarított be, egy-egy szem burgonya átlagban megvan 25—30 deka. — De nem az a lényeg, hanem az almák ... Ezekre a fákra rakni sem lehetne többet, s ami a fő, hibásat nem lehet köztük találni. Ha most lenne valahol kiállítás, ezeket el le­hetne vinni, akárki megnézhetné — mondja Pirger Mihály. 35—40 DEKÁS JONATHAN S csakugyan. Akkora Jonathan almák teremnek Pirger Mihály gyü­mölcsösében, hogy nem ritka köztük a 35—40 dekás. A várható termésről nem nyilatkozik. De amint mi lát­tuk, a fiatal, alig 8 éves 51 darab al­mafáról leszüretel vagy 30 mázsa al­mát. * Ennyit láttunk és hallottunk egy nap a dunaföldvári határban. HÍREK — ÚJABB UTCARENDEZÉS Szek- szárdon. A múlt hét végén megkezd­ték az fiúdiákotthon (volt Árvaiház) melletti utca kövezését. Az eddig föl­des utca az esőzések idején úgyszól­ván járhatatlan volt. Az utcarende­zés költségeit a városfejlesztési alap­ból biztosítják. * — üzletszerűen elkövetett ár­drágító üzérkedés bűntettében mon­dotta ki bűnösnek a paksi járásbíró-' ság Harag Jáno&mé paksi lakost. — A vádlottat a bíróság háromhónapi bör­tönbüntetésre és 500 forint pénzbün­tetésre ítélte. Az enyhítő körülmé­nyek figyelembevételével a büntetés végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztették. * — KÖZLEKEDÉS RENDJÉT sértő bűntett miatt a paksi járásbíróság Zsebeházi Miklós budapesti lakost, aki ittas állapotban motorkerékpárt vezetett, hathavi javító-nevelőmunká­ra ítélte. A nevelőmunka időtartama alatt Zsebeházi keresetét 25 százalék­kal csökkentik. DOMBÓVÁR TÖRTÉNETÉBŐL: A posta 1957 szeptember 21-én 14 órakor el­indultak a dombóvári automata táv­beszélő központ gépei. Az automata központ üzembehelyezése kilométer­köve a dombóvári távbeszélő-távíró hálózat fejlődésének. Álljunk meg itt egy pillanatra és emlékezzünk vissza arra a fejlődésre, amelyet ez a háló­zat elért a század elejétől napjaink­ig­Az 1800-as évek elejétől 1386-ig postamesteri hivatal működött a je­lenlegi Kossuth Lajos utca 1 számú házban és a Korona vendégfogadó mögött, mely feltehetően állomás­helye volt az akkori postaállomás fo­gatainak. 1886-ban kincstári hivatallá emelték a dombóvári postát és ak­kori vezetőjét, Cseri István segédtisz­tet erősítették meg hivatalvezetői ál­lásában. 1885-ben nyílt meg az első Morse- távíró összeköttetés, melynek fenntar tását Kastner Mihály távirdavonal- felvigyázóra bízták. A távirdavonalfel vigyázói székhely létesítését a vasút­vonalak kiépítésével létesített táv- irdavonalak fenntartása tette szük­ségessé. A távirdaösszeköttetések ki­építési sorrendje azonos volt a vas­útvonalak építésével: Duna—drávai vasút, Bátaszék—Dombóvár—Zákány 1872—1873. Budapest—Dombóvár 1882, Dombóvár—Szentlőrinc 1885. Ez a vasút csatlakozott az 1868-ban épült Ücsög—Pécs—Barcs közti vo­nalhoz. 1903 évben Cseri István hivatal- vezető megbízást kapott egy új, tágas postaépület megépítésére. A jelenlegi s ma már szűk postaépület 1903-ban épült. Nincs adat arról, hogy mikor létesült az első távbeszélő összeköt­tetés, de tudomás van arról, hogy Lóhr Gyula pécsi főműszerész már 8 távirdagépet helyezett át az új posta­épületbe. Az 1910-es évektől már egy 100-as LB. translátoros kapcsoló volt üzemben, 23 állomással. A hivatal et­től az időtől kezdve távirdafelügyeleti szolgálatot látott el a bekapcsolt 8 állami távirda és három vasúti át­menő távirda, valamint a Pécs— Dombóvár—Kaposvár—Nagykanizsa közötti távbeszélő áramkörön. Az ak­kori dombóvári távbeszélő előfizetők között a községházat, a főbírói hiva­talt, a rendőrséget, a postafőnöksé­get, a takarékpénztárat, Weisz Mór gabonakereskedőt, Krammer Gyula üvegest, a vajgyárat, Weisz Antal sörkereskedőt, dr. Riesz József or­vost, Spitzer Imre vegyeskereskedőt találjuk. A pályaudvar mellett 5 kilomé- tér hosszúságban elhúzódó távirdavezetékcsoportot 1907-ben kor­szerűsítették. A maga idejében egye­dülálló oszlopsort Kozma Pál mér­nök, építési gyakornok, Kastner Mi­hály vonalfelvigyázó és Műik (Ma­kai) György távirdaelőmunkás csa­fejlődése pata építette1. Ezt az oszlopsort most, 50 év után 1957 szeptemberében kor­szerű kábelhálózattal cserélte ki a pécsi MÁV igazgatóság és a posta- igazgatóság együttes tervező és ki­vitelező csoportja. A távbeszélő és távirdaközpontot 1915-ben az emeletre, a mai erősítő- állomás helyére helyezték át. 1917- ben betelt a 100-as kapcsoló, üzembe­helyezték a második százas kapcso­lót. Ekkor került a hivatalhoz Nig- rinyi Hermin kezelőnő és Sipos Magda (Seprényi Gyuláné) kezelőnő, akik most töltötték be 40. szolgálati évüket. A távírászszolgálatot Csekey Teréz, Kiss Mihály, Cseh Béla és Száj ki Pál látta el, ez utóbbi ma is a hivatal távírásza. 1934-ben már 10 helyi áramkör és 16 távirdavezeték, valamint 150 elő­fizetői áramkör volt üzemben. 1934 őszén a Standard-gyár kicserélte a régi 100-as kapcsolókat. 1936 nyarán 220 állomásra és 16 helyi áramkörre bővítette a központot Gebhardt Má­tyás pécsi és Flórián Mátyás ka­posvári főműszerész. A bekapcsolt állomások száma 206, a helyközi ösz. szeköttetések száma 12 volt. 1945-ben az előfizetői állomások száma 239-re, a helyközi összekötte­tések száma 18-ra emelkedett. 1947- ben fenntartási üzem létesült Dom­bóváron. 1952-ben „V“’ típusú CB. központtal cseréli ki a posta javító­üzeme a kiöregedett LB. központot. Siemens távgépírót helyeznek üzem­be. 1952 augusztusában távkábelerő­sítő állomás létesül. 1956-ban megin­dul az 500-as 7/DU. automata köz­pont építése. A központot Láng Ká­roly művezető és a Beloiannisz Hír­adástechnikai Gyár brigádja építi. 1957 szeptember 21-én 14 órakor az ünnepi beszédek elhangzása után Huray László vezető műszerész és munkatársai üzembehelyezték az autó mata távbeszélő központot. A posta központi javítóműhelye által gyártott és a helyszínen szerelt helyközi köz­pontban megkezdte a helyközi beszél getések kapcsolását Nigrinyi Hermin főellenőrnő, Őri Istvánná, Huray Lászlóné. A z átadási ünnepségen többen megjelentek a régi postások közül is, akiknek része volt abban a munkában, amely fél évszázad alatt így kifejlesztette a dombóvári posta távközlési hálózatát. Betlehem László posta műszaki főfelügyelő. A kazánfűtő. . Tajték pipa bodor füstje ... — „NEM ÜGY VOLT RÉGEN, öcsém, mint mondja, öreg betűje volt akkor a paraszti sorsnak.’1 Az üdülő kertjének hatalmas tölgyei között, a fiatalság veszi körül Nagy Imre bá­csit, a Gádorosi Állami Gazdaság dol­gozóját, a szárnyas tanyák éjjeliőrét. Beszéd közben megtörni öblös tajték pipáját jó szűz dohánnyal, módjával rágyújt és bodor füstöt ereget. — Sok őszt megértem, meg is vé­nültem. Tudom mi volt azelőtt. A tanyasi ember, akinek csak annyi földje volt, ahol eltemetik, az urak­nak volt a lábakapcája. Ha az uraság akarta felvette, dolgoztatta. Ha nem akarta, nem vette fel, nem dolgoz­tatta. Hej — sóhajt egy nagyot — sokat voltam kenyér nélkül, pedig fiatal voltam és két erős kezem volt. Kilenc élő gyereket neveltem fel szegény anyjukommal, nyugodjon haló porában. A felszabadulás óta dolgozom az állami gazdaságban, Gádoroson, ott a Tisza hajlatban. Az apró jószágokat őrzöm éjszakánként. A gazdaságnak sok földje, állatállo­mánya van. Van ott ló, marha, birka, aprójószág. Sok dolgos kézre van ott szükség. Minden ember tud­ja, hogy mi a dolga, mert kell a vá­rosiaknak a kenyér, meg a hús. Ne­künk meg a bolti portéka. A TÁRSASÁG egy tagja megszó­lal: „Imre bácsi, de termelési érte­kezlet csak nincs.“ — Termelési értekezlet nincs-e — szívja pipáját — ? Van! A minap is, mielőtt idejöttem volna, az üzemi bi­zottság elnöke tartotta. Magyarán meg mondta, ha jól dolgozunk és a nye­reség terven felül lesz, akkor a ter­ven felüli nyereségből a gazdaság minden dolgozója a megérdemelt munkája után részesedik a nyereség, bői. Azelőtt ilyen nem volt. Ha volt nyereség, azt zsebrevágta az uraság, vagy ellopta az intéző, meg a többi hájcsár. — Nyolc órai munkaidő nem volt. A cselédcmbernek hajnaltól késő éj­szakáig kellett dolgozni, hogy őszre ne kelljen tovább vándorolni a gye­rekekkel, meg a kis motyójával a másik uraság birtokára, a hetedik határba. — De kenyér az volt? — kérdi egy budapesti gyár dolgozója. — KENYÉR! Volt, de kukorica- lisztből, máiénak sütve. A kommen- cióból fehér kenyérre nem tellett. Kukoricakenyér meg cibere leves ju­tott csak. Ruhára, meg portékára nem tellett. A belső cselédnek néha- néha jutott egy levetett ruhadarab, a gyerekek Ádám apánk ruhájában jártak tavasztól őszig. Télen meg rongyokba voltak csavarva a puszta hideg ellen. Trágyával tüzeltünk, ha volt trágya. Iskoláról meg szó sem volt. Sem írni, sem olvasni nem tud­tak a gyerekek. Amikor mi, pusztai­ak sorozáson voltunk és a papírra alá kellett írnunk a nevünket, csupa keresztet lehetett látni, mint a teme­tőben, mert nem tudtunk írni. Úgy nézett ki a hivatalos írás, mintha te­metőt jelezne a sok oda pingált ke­reszt. — Mondtam is most egy éve a fia­taloknak a gazdaságban. Ne okoskod­jatok, gyerekek. Újra azt akarjátok, hogy a kakastollas csendőrök jöjje­nek vissza a puskatussal? Újra ne szabadjon az irodaajtó elé se jönni a cseléd embernek. — Üdülés részünkre — ha szólni mertünk egy picit — a börtön, meg üz internálás volt. Most meg a gazda­ság minden dolgozója szabadságot, üdülést élvez. A gazdaságból, meg az irodából, negyvenen vagy ötvenen mentek az ország szép helyeire üdülni. — ILYEN SZÉP KERTBŐL a kutyák üldöztek volna el bennünket. Beengedni — néz körül Imre bácsi — azt nem, hanem „coki’“, ki innen. Még a kerítésen sem volt szabad be­nézni. Még megállni sem. Az urak szolgái elzavartak még az útról is bennünket. A Balatont mi tiszántú­liak csak hírből ismertük, de pén­zünk ahhoz nem volt, hogy idejöj­jünk. Most meg hárman is vagyunk itt a gazdaságból, igaz-e Kati? — mondja a mellette ülő menyecské­nek. — Azt hittük mindig, ahogy a mesében van, — az Óperenciás ten­geren is túl — a magyar tenger, a Balaton. Elérhetetlen vágy' volt. Most itt pihenjük ki évi munkánk fáradal­mait a hatalmas tölgyek között. AZ URAK EZT AKARTÁK az ősszel megsemmisíteni. Azt akarták az urak, hogy hazánk újból úri Magyarország legyen. Azt akarták, hogy újra koldúsok ezrei éljenek itt, hogy a dolgozó nép nyakára ülhesse­nek az ezeréves Magyarország haj­dani urai. Ezt akarták.;. — Imre bácsinak igaza lehet — mondja egy fiatal lány mellettem. — A nagyapa sokszor mondta nekem: „Gyermekeim, mit tudtok ti? Nem tudtok ti arról, hogy mi vasasok, mennyit szenvedtünk, nem tudjátok, mi volt a váci és szegedi börtönök­ben, ahová a munkások százait bör- tönözték be. Nem tudtok Orgovány- ról, Siófokról és arról, hogy mi tör­tént azokban az időkben a Balaton partján... ... z ... r HIRDESSEN A TOLNA MEGYEI hét*úfcáq&att! Hirdetésfe Ivétel a Kiadóhivatalban Szelcszárd, Mártirok-tere 15—17

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents