Tolna Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 230-256. szám)

1957-10-24 / 250. szám

TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1957 október 24. Megkezdődött az ENSZ-közgyűlés Szíriái vitája Az érdemi vitát három napra elhalasztották New York (MTI). Nyugati hír- ügynökségi jelentések szerint New Yorkban kedden összeült az ENSZ- közgyűlés annak a szíriai panasznak a megvitatására, hogy Szíria bizton­ságát török csapatmozdulatok veszé­lyeztetik. Az ülés megnyitásakor Szejfullah Eszin török delegátus a szaud-ará- biai közvetítési erőfeszítések miatt „megfelelő haladékot kért a napi­rendi pont megvitatásában.1’ A török delegátus kijelentette, hogy egy török miniszter van útban Szaud-Arábia felé, miután Török­ország elfogadta Szaud király köz­vetítési javaslatát. Farid Zeineddine, Szíria küldötte a vita megkezdését követelte. Egyes küldöttségeknek — jelentette ki — „úgynevezett közvetítéshez kellett folyamodniok, hogy ne kelljen vitába bocsátkozniok és hogy ne lepleződjék le a való helyzet.“ Zeineddine azzal vádolta Török­országot, hogy megkerülni igyekszik a közgyűlést. Gromiko szovjet külügyminiszter felszólalásában kijelentette: „Az Egyesült Államok cselfogást alkalmaz, hogy megzavarja az Egyesült ^Nemzetek Szejrvezetét. Szinte minden nap sakkhúzásnak vagyunk tanúi.” A szovjet külügyminiszter hangoz­tatta, azért próbálják megakadá­lyozni a vitát, hogy port hintsenek a naiv és hiszékeny emberek szemé­be, miközben agressziót készítenek elő Szíria ellen. Szalah Bittar, szíriai külügymi­niszter felszólalásában kijelentette: A török katonai tevékenység nem elszigetelj vagy véletlen jelenség. Ezt nem lehet sem pusztán katonai hadgyakorlatok keretei közé tartozó szokásos tevékenységnek, sem a bel­biztonságot szolgáló tevékenységnek minősíteni. Ezek a sakkhúzások — folytatta a szíriai külügyminiszter — 1955 óta folynak és Szíria nemzeti, semleges politikája ellen irányulnak. Szalah Bittar hangoztatta: folynak az előkészületek, hogy az alkalmas pillanatban megindít­sák a török háborús gépezetet. Török repülőgépek ismételten megsértették Szíria légiterét. A török csapatmozdulatokat kül­földi erők támogatják A szovjet mesterséges hold növeli az érdeklődést az űrhajózás kérdései iránt. A közeljövőben kétségkívül leghamarabb a Hold felkeresése fog megvalósulni, mégpedig először mű­szeres rakéták segítségével. Hogyan jutnak majd el a műszerek a Hold­ra, milyen feladatokat végeznek és mennyi idő alatt teszi meg az utat egy holdrakéta? Minderről a Magyar Távirati Iroda munkatársának a kö­vetkezőket mondotta el Sinka József, a magyar asztronautikai bizottság titkára: — A holdrakéta ugyanúgy, mint a mesterséges hold szállítórakétája előre kiszámított pályán végzi majd mozgását. A szükséges másodpercen­kénti 11 kilométeres utazási sebes­ség elérése után a hajtóműve elip- szis pályán mozog, amely pályának a Földtől legtávolabb fekvő pontja éppen a Hold távolságának felel meg, vagyis a Földtől 384 400 kilo­méter távolságban van. A holdrakéta sebessége a megérkezés idejére már 634 kilométeres óránkénti sebesség­re csökken. Az út a Földtől a Holdig öt napot és öt órát vesz igénybe. A Hold 3600 kilométeres órán­kénti sebességgel mozog pályáján. Ezért, ha a rakéta nem akar a Hold mögött elmaradni, először növelni kell sebességét. Amikor már a Hold vonzásának hatásába kerül, megfe­— mondotta a külügyminiszter és megemlítette az amerikai 6. flotta je­lenlétét a közeli térségben. Az Egyesült Államok és Törökor­szág — mondotta — bábkormány felállításáról álmodozott, amelyet a török fegyveres erők segítségével csempésznének be Szíriába. Szalah Bittar provokációnak minő­sítette a török csapatösszevonásokat és kijelentette, hogy augusztus óta súlyos méreteket öltött a rágalom­hadjárat. Hangoztatta, hogy 'mindenekelőtt vissza kell vonni a török csapatokat a határról és be kell szüntetni a provokációs akciókat. Az ENSZ-köz- gyűlés által kinevezendő bizottság folytasson vizsgálatot a határ men­tén és legyen joga arra, hogy javas­latokat tegyen. Mahmud Favzi egyiptomi külügy­miniszter felszólalásában kijelen­tette: „Hiheti-e bárki is komolyan, hogy Szíria olyan mértékben veszélyezteti Törökországot, ami szükségessé tenné Törökország részéről ezeket a rend­kívüli intézkedéseket?’1 Gromiko szovjet külügyminiszter másodszor is felszólalt s hangoz­tatta, hogy a kérdés felveti a Közép- Kelet és általában a világ sorsát. Ha az ENSZ nem akarja aláírni saját halálos ítéletét, akkor hoz­zá kell járulnia a világot fenye­gető veszély eloszlatásához. Még nincs túlságosan késő. Ellenkező esetben a világ nagyon súlyos eseményekkel nézne szembe. Gromiko hangoztatta, hogy el kell ítélni azokat, akik bűnösek a Szíria ellen kitervelt agresszió megszerve­zésében. A szovjet külügyminiszter élesen támadta a bagdadi paktumot és kije­lentette, hogy a Szovjetunió tovább­ra is megbízható barátja az arab né­peknek és minden függetlenségért harcoló népnek. Az őszinte barátsá­got nem lehet dollárökon megvásá­rolni — mondotta. Gromiko szovjet külügyminiszter után Szejfullah Eszin, a török kül­döttség vezetője rövid felszólalásában kijelentette, hogy a török kormány egy hónapja „aggodalommal figyeli” a szíriai helyzet alakulását. Ezt követően Henry Cabot Lodge, az Egyesült Államok nevében han­lelő irányú gázkilövéssel csökkenti sebességét és spirális pályáján kezd közeledni a Hold felszíne felé.' A szerencsés „holdraérés’1 ezenkívül még más tényezőtől is függ. Többek között a Hold felszínéhez elfoglalt helyzetétől, az altalajtól, ahová le- szállni akar, valamint a sebesség­csökkentéstől is. Ha mindent sike­rül megfelelően beállítani és a le­szállás helyét jól kiválasztani, úgy a rakéta szerencsésen Holdat ér. Az előzetes tervek szerint a szov­jet holdrakéta két, egyenként 33 mázsa súlyú „tanklaboratóriumot“ vinne magával, amelyek megérkezés után távirányítással elhagyják a szállítórakétát és ugyancsak távirá­nyítással megkezdenék munkájukat. Feltehetőleg televíziós adást közvetí­tenek a Holdról, kőzetmintákat vesz­nek, azokat rögtön elemzik és az eredményeket rádión továbbítják. Ezek az adatok nélkülözhetetlenek annak a rakétának tervezéséhez, amely már embert is visz majd ma­gával. Elképzelhető azonban, hogy az első holdrakéta nem száll le a Hold felszínére, hanem csak megkerüli egy bizonyos magasságban, fényké­peket készít, majd visszatér a Földre. A holdrakéta előreláthatólag három—öt fokozatú lesz és magas­sága az induláskor meghaladja majd a száz métert. goztatta: éppen azért, mert igen fon­tos ügyről van szó, a közgyűlésnek várnia kell a vita folytatásával, amíg tudomást nem szerez a most folyó közvetítési erőfeszítések eredményé­ről. Az amerikai küldött azonban nem terjesztett elő formális elnapo- lási indítványt. A vita következő felszólalója Afganisztán küldöte, Szaud király közvetítési kísérlete mellett emelt szót. Vaclav David csehszlovák küldött állást foglalt az Egyesült Államok által segített Törökország Szíria-elle- nes agressziós tervével szemben. A csehszlovák küldött felszólalása után a közgyűlés megkezdte az eljá­rási vitát a szíriai panasz megtárgya­lásáról. Sepena Pastor, Paraguay küldötte javasolta a vita elnapolását, figye­lembe véve Szaud király lépéseit. Zeineddin szíriai küldött Gro- mikotól támogatva támadta a paraguayi indítványt, amely — mint mondotta — a szíriai panasz eltemetését célozza. A szíriai javaslatot azonnal szava­zásra bocsátották, és 36 szavazat­tal 30 ellenében és hat tartózko­dás mellett elutasították azt. A szíriai küldött ekkor módosítást nyújtott be a paráugayi indítvány­hoz. Ennek értelmében a vitát csak három napra függesztik fel. A szíriai módosítást elfogadták: 36 küldött szavazott mellette, 32 ellene és 15 tartózkodott a szavazástól. • New York (MTI). Mint a Reuter jelenti, az ENSZ-közgyűlés politikai bizottsága kedden folytatta a lesze­relés vitáját. A politikai bizottság ülésén Jules Moch francia delegátus hangoztatta, hogy a nyugati hatalmak és a Szov­jetunió között a leszerelés kérdésé­ben fennálló nézeteltérések „komo­lyak, de nem megoldhatatlanok." A francia delegátus felszólította a közgyűlést, hogy fogadja el a 24 tag­állam által beterjesztett nyugati ja­vaslatot, amely támogatja a leszere­lési tárgyalások folytatását a Szov­jetunió, Nagy-Britannia, Francia- ország, Kanada, az Egyesült Államok részvételével és állástfoglal a Lon­donban augusztusban beterjesztett nyugati leszerelési javaslatok mel­lett. Állástfoglalt a nukleáris fegyverek eltiltására és a kísérletek fel­függesztésére vonatkozó szovjet ja­vaslat ellen, azzal az érvvel, hogy „feltételezhető a másik fél rossz­hiszeműsége.” A francia delegátus szerint lénye­ges véleménykülönbség továbbá az, hogy a Szovjetunió a nyugati had­erők visszarendelését követeli Németországból, a NATO támasz­pontok felszámolását, vagyis rövi­den a „szabad világ’1 védelmének felszámolását. 10 éves a 10 év alatt mintegy félmilliárd forint nyeremény ! 9 9 Ot nap alatt a Holdba Milyen lesz az első „tanklaboratóriummal“ felszerelt szovjet holdrakéta? A Japán Szocialista Párt küldöttségének látogatása Kádár Jánosnál Kádár János, a forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke, a Magyar Szocialista Munkáspárt központi bi­zottságának első titkára szerdán dél­előtt fogadta a Japán Szocialista Párt Ka táj ama Tecu vezetésével hazánk­ban tartózkodó küldöttségét. A foga­dáson résztvett Marosán György ál­lamminiszter az MSZMP politikai bizottságának tagja. A magyar államférfiak és a Japán Szocialista Párt képviselői hosszan­tartó, szívélyeshangú beszélgetési folytattak a nemzetközi helyzetről, a két nép viszonyát érintő kérdésekről. Választ kaptak a japán politikusok többek között a múlt őszi magyaror­szági eseményekre, a jelenlegi hely­zetre vonatkozó kérdéseikre. * Kádár János a Magyar Szocialista Munkáspárt központi bizottságának első titkára szerdán délután fogadta az Osztrák Kommunista Párt hazánk­ban tartózkodó küldöttségét. Togliatti nyilatkozata a szociáldemokraták kongresszusáról Róma (MTI). Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára a következőket mondotta az Olasz Szocialista Demokrata Párt XI, or­szágos kongresszusáról: „Az Olasz Szocialista Demokrata Párt kongresszusa — mondotta — kettős bukást jelent. Megbukott ezen a kongresszuson az úgynevezett szo­cialista egyesítés politikája, de meg­bukott ugyanakkor maga a szociálde­mokrata párt Ezen a kongresszu­son nem hangzott el egyetlen figye­lemreméltó javaslat sem az ország jövőjét illetően, nem született meg semmiféle program, nem esett egyet­len olyan szó sem, amely a dolgozc tömegek helyeslését, rőkonszenvét váltotta volna ki.” A kongresszuson csak a „kommu- nistaellenesség lángja csapott ma­gasra. Az Olasz Szocialista Párt vezető­sége még nem foglalt hivatalosan ál­lást a szociáldemokraták kongresszu­sával kapcsolatban. Az Avanti keddi számában megállapítja „a szociálde­mokrata párt úgy döntött, hogy el­hagyja a szocialista egyesítésért folyó harc iküzdőteréf’ és ez a párt „olyan fáradt, beteg ember hatalmában van, aki a féltékenység és a hiúság áldo­Továbbra is megoldatlan a francia kormányválság Párizs (MTI). A Francia Szocialista Mollet-vel folytatott tárgyalásairól: Párt vezetősége hatvan szavazattal hét ellenében úgy döntött, hozzájá­rul ahhoz, hogy Guy Mollet, a párt főtitkára a köztársasági elnök felké­rése esetén megkísérelje a kormány alakítást. Párizsi belpolitikai megfigyelők szerint Guy Mollet kísérlete sikerrel járhatna és megoldhatná a válságot. A jobboldali függetlenek, mint is­meretes, a szocialista pártvezér kor- »Hiányának beiktatásakor tartózkod­nának a szavazástól, ezzel szemben az esetleges új Guy Mollet-kormány számíthatna a centrum s a baloldal, így a radikálisok és a kommunis­ták szavazataira is. Guy Mollet a jobboldal vezérével, Antoine Pinayvel kedden délután a nemzetgyűlés miniszterelnöki szobá­jában négyszemközti megbeszélést folytatott. A két pártvezér a tanács­kozás után elzárkózott a nyilatkozat- tételtől. Ezután Pinay a köztársasági elnökhöz sietett és tájékoztatta Guy A köztársasági elnöktől távozóban közölte, hogy mihelyt az elnök által kormányalakításra felkért személy neve ismeretessé válik, a függetlenek csoportja újra összeül és megvitatja az új miniszterelnökjelölt személyé­vel kapcsolatos állásfoglalást. Pinay után Coty elnök Guy Mollet fogadta. * Guy Mollet, a Szocialista Párt fő­titkára kedden René Coty köztársa­sági elnök megbízását elfogadva ki­jelentette, hogy kész kormányt ala­kítani. A francia sajtó általában úgy véli, hogy Guy Mollet kormányalakítási kísérlete sikerrel jár. A hét végére, vagy hétfőre várják a Guy Mollet kabinet bemutatkozását a nemzet- gyűlésben. Megfigyelők lehetségesnek tartják, hogy ez alkalommal már az MRP is részt vesz a szocialista vezetés alatt álló kormányban. Joliot Curie levele az ENSZ-közgyűlés elnökéhez Párizs (MTI). Joliot Curie, a Béke­világtanács elnöke levelet intézett az ENSZ-közgyűlés elnökéhez. Levelé­ben továbbította a colombói határoza­tot, amely a nukleáris fegyverkísérle­tek azonnali megszüntetését követeli. Joliot Curie felkérte az ENSZ-köz­gyűlés elnökét a világközvélemény felvilágosítására alkalmas értesülések széleskörű elterjesztésére. A jelentés rámutat a rádióaktív részecskék hul­lásával jelentkező veszélyre, amelyet a nukleáris fegyverkísérletek idéznek elő. A nyugat tekintélye katasztrofálisan csökken London (TASZSZ). Richard Gross- man, angol munkáspárti képviselő a Daily Mirrorban élesen bírálja a nyu­gati hatalmak, elsősorban Anglia és az Egyesült Államok külpolitikáját. A szerző hangsúlyozza hogy a világ erőviszonyai nem a Nyugat, javára alakulnak. Ha nem vonnak le józan következtetést a Nyugat hatalmának és tekintélyének katasztrofális csök­kenéséből — írja, — akkor a Mac­millan—Eisenhower tárgyalás ugyan olyan meddő lesz, mint a kb. két év­vel ezelőtti Eisenhower—Eden meg­beszélés. Grossman megállapítja, hogy az amerikai politika csődöt mondott a Kínai Népköztársasággal szemben, a német kérdésben, valamint a közel­és középkeleti országok tekintetében. A Daily Mail beiruti tudósítója írja: „Nagy hiba, amibe a Nyugat bele­esik, hogy az arab nacionalizmus minden megnyilvánulására rásüti a ,kommunizmus1 bélyegét. Ez ostoba­ság. Az arabokkal való viszonyunk mindaddig rosszabbodni fog, amíg ki­tartunk a velük szemben tanúsított engesztelhetetlenség mellett. Itt az ideje, hogy kevésbé elfogultnak mu­tassuk magunkat és jobban megért­sük az új erőket”. A cikkíró attól fél hogy a Szovjet­unió tekintélye növekszik az arab Kelet népei előtt. Javasolja, hogy a nyugati országok politikai feltételek nélkül nyújtsanak gazdasági segítsé­get az arab országoknak.

Next

/
Thumbnails
Contents