Tolna Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 230-256. szám)
1957-10-23 / 249. szám
1957 október 23, TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 5 Ahogy cf nagykönyvben megvan írva .. hírek Megjegyzések a belecskai Szabadság Tsz gazdálkodásáról Kívülről szemlélve is észre lehet venni, hogy nagy munkában vannak a belecskai Szabadság Tsz tagjai. A gazdasági udvarban nagy kupacokban kukoricaszár sorakozik nem éppen katonás rendben, de ennek az az oka, hogy a közeli napokban megkezdik a silózást, amelynek egyik „alapanyaga“ a kukoricaszár. Uj, hatalmas, drótból készült kukorica- góré vonja magára a látogató figyelmét, amelynek a külseje elárulja, hogy nem hozzáértő szakemberek készítették. Ez a góré amolyan rohammunkával készült. Mégpedig azért, mert annyi a kukorica — ahogy a tsz-beliék mondják), hogy Dunát lehetne vele rekeszteni. Egész pontosan kilenc és fél vagon kukoricát szállítottak, illetve szállítanak be a rögtönzött góréba. Ez megközelíti azt a mennyiséget, ami 8 év alatt — a szövetkezet létezése óta — termett a belecskai Szabadságban... A szövetkezet központjában nehéz találni valakit. A tagok az elnökkel és a könyvelővel együtt a határban dolgoznak, kukoricaszárt vágnak és hordják be a központba. Én is csak azért tudtam beszélni a szövetkezeti elnökkel és néhány taggal, mert éppen megérkezett a belecskai tsz zetorja, amely kukoricaszárt hozott és mint rakodó, vele jött a többi között Pere Ferenc, a szövetkezet elnöke is. Gyorsan előkerültek a szövetkezet tervei, a pénztárkönyv és a könyvelési adatok, amelyekből kitűnik, hogy a belecskai tsz úgy gazdálkodik, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. A szövetkezet nem nagy, mindösz- sze 125 hold szántója van. De ehhez a földmennyiséghez 92 számosállatot tartanak. A gazdaság ebben az évben 584 000 forint pénzjövedelmet hoz tagjainak. Egy hold után 4672 forint folyt, illetve folyik be. Ez persze nem minden. Nem tették pénzzé a megtermelt takarmányt és nem is osztják kú hanem tartalékolják. Hét és fél vagon kukoricát és másfél vagon árpát raktároztak a közös állatok részére. Kukoricából egy vagonnal, árpából pedig nem egészen egy vagonnal osztottak, illetve osztanak ki munkaegységre. — Nem osztjuk ki a takarmányt, mert a tagoknak nincs rá szükségük, úgyis csak eladnák. A háztájiban termett annyi, hogy mindenki meg tudja belőle hizlalni a háztartáshoz szükséges hízókat, kitartja újig a baromfiakat és a háztáji tehenet. A közösben jó helyen van. Sőt a pénzt sem osztjuk ki mind. Befektetjük a gazdaságba, hogy jövőre dupla hasznunk legyen belőle — mondja Pere elvtárs. Ebből is kitűnik, hogy a belecskai Szabadság Termelőszövetkezet tagjai bíznak a szövetkezeti gazdálkodásban, meg vannak győződve arról, hogy amit a közösben hagynak, az jövőre és a későbbi években többszörösen visszatérül. íme a bizonyíték: Ha az 584 000 forintot a tagok maguk között kiosztanák, 65 forint jutna egf/ munkaegységre. Del,csak 40 Ft értékű terményt és pénzt osztanak ki az 1957-es gazdasági évben teljesített munkaegységek arányában. Ez azt jelenti, hogy átlagban egy-egy szövetkezeti tag havi 1200 forintot keresett a szövetkezetben. Ezenkívül mindén teljesített munkaegység után 10 forintot beruháznak a közös gazdaság fejlesztésére és 10 forintot fizetnek az államnak minden munkaegység arányában a tartozások törlesztésére. A belecskai Szabadság Termelő- szövetkezet ebben az évben megalapozta gazdaságát, s lehet mondani: ez a szövetkezet belterjesen gazdálkodik. Saját erőből vett a tsz ebben az évben egy Zetort pótkocsival, burgonyaszedőgépet és darálót. Megvan még a pénz egy keskeny filmvetítőgépre is, mihelyt megkapják a vásárlási engedélyt, mindjárt meg is veszik. Ezenkívül kifizették, illetve kifizetik az összes esedékes tartozásokat. Olyan terve van a szövetkezetnek, hogy jövőre 40 holdra terjesztik ki a szántóföldi öntözést. Úgy számítják, hogy jövőre öntözéses lucernatehmeléssel foglalkoznak, mert öntözés nélkül nem éri meg homokos talajaikon pillangósnövényeket termelni, mert egy évben csak kétszer lehet kaszálni. Viszont a meglehetősen sok állathoz feltétlenül szükséges a pillangós vetésterületet növelni. Az 1958-as gazdasági évet tartozás nélkül, megalapozott gazdasággal kezdik Belecskán a Szabadságban. A 125 holdra lesz 20 tehén, 400 birka, 20 anyakoca, 137 süldő, 5 hízómarha és több növendék szarvasjószág. Meglesz a 10 hold öntözéses kertészet, és ha minden jól sikerül, az öntözéses lucernatermelés is. Saját Zetorja van a tsz-nek, kisebb munkagépekkel felszerelve. Ezért teljes joggal tervezik már most, hogy jövőre minden hónapban saját erőből 15 forint munkaegységelőleget osztanak az idei 10 forinttal szemben. Megkérdeztem még a tsz elnöktől és néhány szövetkezeti tagtól, hogy van-e tervük a szövetkezet fejlesztésére vonatkozóan. A válasz egyértelmű volt az, hogy igen. Elmondották, hogy belátják: gazdaságuk kicsi és fejleszteni kell. Ezért szívesen vesznek fel új tagokat akár földdel, akár anélkül, de csak olyanokat, akik saját elhatározásukból lépnek a közösbe és szeretnek dolgozni. Mözs község. Itt vagyok ebben a régi, s mégis új faluban. Szemre, így első látásra nem sok új látszik. A hosszú utca éppoly hosszú, mint régen. De belül az emberek között, az apró és nagyobb házak tömkelegében az új élet, a dolgozók világának — az igaz, sok gonddal terhes — egyre szépülő képe tárul elém. És ezt a folyamatot az elmúlt év ellenforradalmi eseményei sem tudták megszakítani. Igaz, hátráltatták, de úgy van ez, mint a föld. Veri a a jég, a rossz idő, de az idejében kisütő nap legyőzi a káros elemeket. Újra sarjad a vetés. AZ ÜJ ÉLET TERMELŐSZÖVETKEZETRŐL Üjrá sarjad a vetés a közösben is. Nem sikerült a meggyőződésükben szilárd tsz-tagokat elidegeníteni a nagyüzemi gazdálkodástól. Az ellenséges hatás azonban elég sokáig nehézséget okozott. Nem tudott az ellenforradalom szétosztási és felosztási hangulatot teremteni, hát megpróbálkozott másként, úgy, hogy később a gazdaság gyengítése nyomán a tsz felbomlása elkerülhetetlen legyen. Ezt jelentette volna ugyanis az állattenyésztés és elsősorban a szarvasmarhatenyésztés elsorvasztása. „Széjjel kell osztani minden kukoricát“, „nem kell tehenet venni” — mondogatták, s tették a „bogarat” a tagok fülébe titokzatos mézes-má- zos szavú rémhírterjesztők. S az első időben sikerült elkábítani az ilyen hangoknak a tagságot. A tanács és a pártszervezet azonban fel— Mónus István országgyűlési képviselő október 24-én Szárazd községben fogadóórát tart délután 3 órai kezdettel. — Tűz keletkezett ödő Lajos Dombóvár, Erzsébet utca 35 szám alatti lakásán. A tüzet az okozta, hogy a tűzhely előtt nagyobb meny- nyiségű kukoricaszár volt s a kipattanó szikra meggyújtotta azt. A tűz következtében 11 354 forint kár keletkezett. — A szedresi gépállomás két traktorosa — Molnár László és Sábri József — feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, mert míg éjszaka szántottak, elloptak a dűlő végéről 10 liter olajat, gépzsírt és különféle szerszámokat. A kár körülbelül 1000 forint. Az ügyben megindult a nyomozás. figyelt e káros nézetekre s a tsz vezetőségével és a tagság többségével széjjeloszlatták a tsz jövőjét fenyegető hibás nézeteket. Megértették, hogy csak az állat- tenyésztés fejlesztése útján lehet a közös gazdaságot még jövedelmezőbbé tenni. Azt is megértették, hogy ennek hiánya csak azoknak segít, akik a tsz ellen áskálódnak. Nem, a tsz tagok Aagukon akarnak segíteni. Ebből adódóan mintegy 30 tehén vásárlásával növelték állatállományukat. A TANACSHAZAN.., Ha a nép ellenségeinek terve sikerül, egész mást állapíthatna meg a krónikás erről a helyről is, mint így. Akkor a visszakerült főjegyző úr, a kulákok birodalma lenne ez a hely, s a munkások, parasztok, akár régen, csak könyörögni, megalázkodni léphetnének be. Azelőtt csak néha-néha vetődött ide be valaki, már akkor, ha nagyon muszály volt. Hiába, az urakkal nem volt jó egy tálból cseresznyézni. A felszabadulás évei óta, és most is, sokan keresik fel a tanácsot. Az egyik szobában éppen a földrendezők dolgoznak. Ott van Kállai elvtárs, a tanács elnöke is, a másik szobában. Most már az a nagy gond, hogy mindez nagyon, de nagyon kevés Közel 200 gyereknek kellene hely s a bölcsödé is kicsi. Éppen ezért vették tervbe még egy napközi otthon és még egy bölcsödé létesítését. AZ ÉLETSZÍNVONALRÓL.., Legutoljára hagytam, de nem utolsó sorban beszélni, s írni kell — Tischler József 34 éves szekszárdi BELSPED kocsis ellopott a vasútállomásról szállítás közben 6 darab 4 méter hosszú fenyődeszkát, amely az Építőipari Vállalat tulajdonát képezte. Ügyében folyik az eljárás. — Szekszárd város köztisztasági problémáiról tartottak értekezletet kedden délután a városi tanács ipari és műszaki osztályán. Ezen a tanácskozáson részt vettek a különféle szervek, amelyeknek hivatalból is nagy feladataik vannak a város köz- tisztaságának megjavítása terén. — A Kaposvári Csiky Gergely Színház művészei tegnap este nagy sikerrel mutatták be Szekszárd színházlátogató közönségének Kisfaludy, Kérők című színművét. áriról is, ami, ha a fő utcát elhagyja az ember, mindjárt szemébe ötlifc Szó sincs róla baj, gond, hiba akad még elég, de a megváltozott körülményeket a házépítés üteme és száma is mutatja. Mindenfelé frissen épült vagy épülő félben lévő házakat látni, vagy olyan helyeket, ahol nagy téglarakások, cserépsorok, épületfák várják a szorgos kezeket. Az elmúlt néhány év alatt több mint 60 ház épült itt fel. Ilyen rövid idő alatt soha ennyi nem épült még. Mondhatná azonban valaki, hogy jól jött az árvízkár, kellett építeni ha akartak, ha nem. Utána jártam, mert én is így gondolkodtam először. S később... Nos később megtudtam, hogy az árvízkárból eredően, mindössze 13 házat kellett újjáépíteni. A többi... Ehhez azt hiszem nem kell sok magyarázat. * Lehet, hogy azt gondolják: nem egészen hiteles ez a krónika, hisz a hibákról nem esett egy szó sem. Való igaz, az elmaradt, de úgy gondolom, akik ennyit tudtak tenni a népi állam segítségével egy falu újjáéledéséért, fejlődéséért, azok sikerrel birkóznak meg a még meglévő problémákkal is. A hibákról azért sem esett most szó, mert lesz még rá idő és hely, s úgy gondolom, a hibákat az eredmények — minden ellenkező híreszteléssel szemben — alaposan megfölözik. Szalai Molnár Lászlóné Egy község új arca — xnözsi tapasztalatok így ment ez Csapájeynél „Visszasegítjük, ha kell 20 év múlva is44 NAGY IDŐKRŐL, nagy emberekről szólnak a történetek... S a résztvevők, akik elmondják a történelem első proletárforradalmának hősi krónikáját, az eddigi névtelenségből ím most kilépnek az életbe... És sorolják a nép, Oroszország népeinek és az ott harcoló magyar, román stb. proletárok együttes emberfeletti küzdelmét és végső győzelmét. Egyik élő szemtanúja, résztvevője a 40 év előtti nagy eseményeknek a decsi Keszthelyi György. „Minden községet nem tudok felsorolni amerre jártam — mondja — hisz elég régen volt.“ Egy-egy érdekes és jellemző epizódra azonban igen jól emlékszik. A forradalom egy Nyikolajevszki melletti községben érte, ahol kihelyezett hadifogolyként egy asszonynál dolgozott. — A Vörös katonák azonban ott csak 1918 januárjában jelen tek meg először. Ekkor még csak néhányan jöttek — mondja — mintegy előőrsként. A népi hatalom felállítása és a földek kiosztása volt az első gondjuk. Kolcsak kozákjai azonban többször is rátörtek a falura s ilyenkor minden visszaállt a régi rend szerint. Azután megint jöttek a vörös harcosok s újra leáldozott a kulákok napja. A kulákok voltak Kolcsakék leghívebb segítőtársai. Mindent megpróbáltak, csakhogy nehezítsék a forradalom ügyét. — Egyszer is — emlékszik vissza — 12 tagú vörös őrség volt a faluban. A kulákok nyilvánvalóan összebeszéltek Kolcsakékkal. Azzal álltak elő, hogy ők gyűlésezni akarnak. Az őrség parancsnoka meg is engedte nekik azzal a kikötéssel, hogy ha lázítanak, lövet. Ez úgy reggel 8—9 óra felé lehetett. Fél 10 óra körül az addig nyugodt gyűlés mind zajosabbá vált. Az előadó elkezdett nyíltan uszítani a népi hatalom ellen. AZ ŐRSÉG azonnal felsorakozott, de ebben a pillanatban egy nagy csapat kozák is megjelent. Ebből is látszott, hogy összeszűrték a levet... Az őrség visszavonult a túlerő miatt Nyikolajevszkibe. Nosza a kulákok is összefogtak s elindultak utánuk. Néhány nap múlva véres fejjel jöttek vissza. Úgy látszik olyan jó leckét kaptak, hogy még a föld sem kellett nekik vissza, hiába únszolták az ellenforradalmárok. Jó orruk volt. Pár napig hallgattuk a Nyikolajevszkiből hangzó ágyúszót, míg egy nap 12 vörös lovas toppant be a faluba. Mindjárt megfordult a világ. S milyen emberségesek voltak velünk idegenekkel is... Szükségük volt kocsira s az egyik lovas hozzánk jött be. „Van itt muzsik?’“ — kérdezte. „Nincs” szólt a gazdaasszonyom, csak egy hadifogoly. No, erre aztán elkáromkodta kegyetlenül magát a lovas. „Mit beszélsz, hát az nem ember, te ilyen- olyan“ — s mondta az „áldást” ahogy a száján kifért. A KÖZSÉGHAZA is már kívülről mutatta a megváltozott világot. Községháza helyett azt írták ki, hogy „Föld és szabadság“’. A kocsival aztán én is közéjük álltam, s mikor közben magyarokra akadtam, mint lovasok, velük mentünk tovább is. Utcai harcok, nyílt ütközetek, visszavonulás, előretörés, bizony volt benne részünk éppen elégszer. Valóban olyan hőstetteket csináltunk, mint amelyeket mostanában olvastam a Csapajevről szóló könyvben. Az ő egységében harcoltam én is. Kemény ember volt, de igazságos. S ami a fő, mindig tudott segítséget adni, ha az egyes csapatrészek nehéz helyzetben voltak. Emlékszem egyszer a Volga mellett már majdnem a folyóba szorítottak bennünket a fehérek. Az utolsó pillanatban azonban megérkezett az annyira várt segítség. Vörös tengerészek, a híres matrózok érkeztek... Na aztán csináltunk is rendet. Kedvelt harcmodorunk volt a cselvetés is. Ilyenkor aztán a nagy túlerővel támadó fehéreket is megfutamítottuk. Egyszer is félkör alakban felvonulva vártuk a fehérek rohamát. Mi, harminc magyar gyalogos és 12 lovas, az egyik szárnyon álcáztuk magunkat. A fehérek támadásának megindulásakor a másik szárny elindult hátrafelé, mintha visszavonulna. Erre a fehérek vérszemet kaptak, s minket nem vettek észre. Egész közel engedtük őket s akkor aratott bőségesen a gépfegyver, a fehérek meg hanyatt-homlok menekültek. NEM ÉRTETTÜK, hogy ezután miért kell mégis Nyikolajevszkibe visszavonulni nekünk is. Pedig a város előtt legalább 15 ágyú állt készenlétben. Később megértettük, mert a város határának másik részében mintegy félkörben csapatok helyezkedtek el előre. Mi voltunk a csalétek, magunk után csaltuk a fehéreket, s abból a tűzgyűrűből bizony nem sokan menekültek meg. De a fehérek is igyekeztek csellel élni. Mi hárman, különösen jó barátok Reguli Józsi egy pesti fiú, meg Vaszili, (egy aradi fiú észrevettük*, hogy már 3 vagy 4 falu előtt is egy nő meg egy férfi járkál közöttünk; Vaszili azt mondja: „Jelenteni kéne elvtársak.“’ Én mondom: „Menjünk oda, hallgassuk meg, mit beszélnek“. 'Hát halljuk is: „Le a reakcióval’“, meg „így kell harcolni, ahogy ti”. És ezután jött a bukfenc: „De birtok-e velük“, meg „Milyen fegyvereitek vannak?“’ és „Hányán vagytok?” Nem kellett több. Reguli Józsi azonnal jelentette, s a végén kiderült, az egyik egy grófnő, a másik meg egy báró-csemete volt. Igen, azután már csak voltak... — ÍGY MENT EZ CSAPAJEVNÉL — mondja —, de beszélhetnék reggeltől estig az eseményekről. Azt azonban még elmondom, hogy mivel búcsúztak tőlünk az elvtársak, amikor leszereltünk: „Visszasegítjük nektek elvtársak ezt, ha kell 20 év múlva is.“ S visszasegítették... a. e.)
