Tolna Megyei Népújság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1957-09-15 / 217. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1957 szeptember 15. 9 MŰVELŐDÉS ■0 rr g w ■ r mm ■■ m Muvelodesugyunk problémái A Hazafias Népfront Művelődési Bizottsága • • . Ma már szükségtelen bizonyítani azt, bogy a műveltségnek milyen jelentősége van egy nép életében, de még azt sem, hogy a művelődés segítése nem csak egyes állami szervek feladata, hanem egész tár»adalmimknak ügye. Az egész nevelői társadalom lázasan kutatja a nevelői munkában elkövetett hibákat, azok okait és a kivezető utat. Heves viták jelzik az érdeklődést. Különböző sajtóorgánumok egyre gyakrabban foglalkoznak művelődésügyünkkel és itt a már nem hivatásos nevelők is elmondják véleményüket, érdeklődnek az ügy iránt. Az iskolánkívüli művelődés égető gondjai nyugtalanítják a művelődés munkásait, keresik, kutatják, mit és hogyan kellene tenni. Van bőven tennivaló. Hogy csak egy példát említsünk: Az analfabétizmust a lehetőségekhez mérten felszámoltuk. Most egy új jelenség tapasztalható, amely már nem vezet analfabétizmushoz, csak fél analfabétizmust eredményez! Nyolc évvel ezelőtt az álinlános iskola I. osztályába beírt tanulóknak nem egészen 50 százaléka végezte csak el az általános iskola nyolc osztályát. Négy, öt, hat év után kiöregednek az iskolából. Falusi 14—15 éves fiataljaink nevelésének ügye, ifjúságunk magatartásának ügye, mind-mind olyan égető gondok, amelyek a társadalom minden hasznos tagjának lelkiismeretét nyomják. Az elkövetett hibák, a felelősségérzet és a tenniakarás sokakat késztet újkeresésre. Keressük azokat a módszereket, amelyekkel gondjainkon enyhíltL hetnénk és eredményesen, hasznosan tevékenykedhetnénk népünk művelődéséért. Az egyéni útkeresés magános bolyongás marad, ha azt a közösség ereje nem segíti, támogatja. Szükséges tehát, hogy elgondolásainkat, terveinket egyeztessük, vitatkozzunk módszereinkről és ennek megfelelő nyilvánosságolt biztosítsunk. A Tolna megyei Népújság szerkesztősége kérésünkre helyet ad ügyünknek és minden vasárnap a művelődésügyi oszály összeállításában megjelenteti „Művelődés” című mellékletét. Ez a tény művelődésünk megyei sajátosságainak elemzésére biztosít nyilvánosságot. Amikor elhatároztuk a melléklet rendszeres megjelentetését, a következő célt tűztük ki magunk elé: A sajtó erejét is felhasználni megyénk művelődésügyének előbbrevitelé- ben, írásainkkal nagyobb megbecsülést szerezni e munkának és lehetőséget adni, hogy nyűt őszinteséggel, segíteniakarással mindenki kifejthesse véleményét, hogy egymásnak segíthessünk e nagyon szép, szívet, odaadást igénylő munkában. Szülők, munkások, értelmiségiek! Legyetek harcosai művelődésügyünknek, segítsetek elgondolásaitokkal, vélemény nyilvánítástokkal megoldani ezt a nehéz feladatot. Pedagógusok! A pedagógia-propaganda nagy lehetősége nyílik meg. Éljetek a lehetőséggel, amelyet ez a melléklet nyújt nevelő munkátokhoz. Ne csak olvasói legyetek, hanem munkásai is, akik alkotó módon, tettrekészen bekapcsolódnak ebbe a munkába. Bízunk abban, hogy a melléklet jelentőségét sokan felismerik és odaadó munkatársai lesznek. Bősz József művelődésügyi osztályvezető EGY EMBER FRAKKBAN Lengyel film Egy frakk jó útlevél az úri társaságba, s ha bátor fellépéssel párosul, sokra viheti az ember. Nikodemus Dyzmának mindkettő megvan. Barátunk már hosz- szú idő óla hiába keres munkát, amikor a véletlen segítségére siet, s egy talált meghívó megnyitja számára a legmagasabb körök elegáns termeit. Frakkjára nincs ráírva, hogy tulajdonosa a nagyvárosi nyomortanyán öltötte magára, s így a lakájok meghajolnak a lakkcipős parkettáncos munkaruhája, egyetlen „társaságképes” ruhadarabja előtt. így kezdődik egy ember felfelé ívelő karriérje, mely egyik tévedésből a másikba, végüjis a társadalmi UangléStra legfelső fokáig vezet. Dyzma körül-' rajongott bankelnök, miniszterek tanácsadója lesz, az asszonyok bálványozzák és a szenzációra éhes sajtó lesi minden szavát. Egy nap azonban feljelentés érkezik a rendőrségre, mely fényt vet a szélhámosságra. Ám a kormány nem engedheti, hogy az államügyek egyik közismert alakja, a sajtó dédelgetett kedvence, eltűnjön a süllyesztőben. Ellenkezőleg, még magasabb polcra emelik őt és kinevezik miniszerelmökmek. Ilyen nagy szélhámosnak még Dyzma sem tartja magát. Lemond erről a „megtiszteltetésről”, s inkább hagyja, hogy elfogja a rendőrség. A film témája nem új. Más országok filmművészei is választották már bősüknek a kisemmizett kisembert, aki szélhámosság últján áll bosszút azon a társadalmon, melyben becsületesen még a mindennapi kenyerét sem tudta megkeresni. Sikerült feldolgozás volt a nyuga'inémet Köpenicki kapitány. Ugyancsak hasonló témát vitt vászonra és nagy tetszést aratott a Dollárpapa és a nemrég bemutatott Yvette milliói is. A lengyel filmművészeknek tehát nem volt könnyű dolguk, amikor hozzáfogtak a régi téma ismételt feldolgozásához. Sajnos, a nehézségeket nem is tudták teljesen legyőzni. Túl hosszú és kanyargós úton vezetik hősüket, a sok részletben nem egyszer elvesz a lényeg, kitérők megbontják a film egységét. Hibái ellenére is érdekes, kacagtató film az Egy ember frakkban, vidám szórakozást nyújit a nézőknek. SZEPTEMBER 11-én du. tartotta ala_ kuló értekezletét. A bizottság 45 tagból áll. Olyan emberekből, akik már eddig is bebizonyították, hogy a „népművelést“ nem formális kirakatmunkának tekintik, hanem olyan tevékenységnek, amely alkalmas arra, hogy a fejlődést szolgáló gondolatokat és eszméket fenntartsák, s evvel biztosítani tudják a dolgozó tömegeink általános műveltségét és szakmai ismereteit. Megvitatta az értekezlet a bizottság célkitűzéseit. Eszerint minden rendelkezésre álló anyagi és erkölcsi erőt felhasznál a műveltség színvonalának emelésére. Az oktatás, nevelés, népművelés és a művészetek anyagában megfigyeléseket és vizsgálódásokat folytat a szükségszerűség megállapítása érdekében. Ennek alapján javaslatot fog tenni a művelődési ügyekkel foglalkozó állami és tömegszervezeteknek. Bírálat tárgyává teszi a szellemi élet terén kifejtett tevékenység eredményeit és módszereit. Tanácsokat kíván adni az egyedi és nehezebb általános problémák megoldására. A perspektivikus tervet, részleteiben a legközelebbi ülésen vitatják meg. Azt azonban már most leszögezte az értekezlet, hogy elsősorban" a dolgozó parasztság, a falu érdekeit tartja szem előtt e tervek kidolgozásában. Annál is inkább, mert ma már nagyfokú kultúréhség jellemzi a falu parasztságát. Ez érthető, ha tudjuk, hogy a harmincas évek szellemileg és anyagilag lerongyolódott parasztja helyett a jobban öltözött, a jobban és szebben élő paraszt áll előttünk. A magyar parasztnak most már van mihez ragaszkodnia. A földjéhez, a falujához. A művelődési bizottság feladata az, hogy olyanná tegye a falut, hogy ott mindenki kultúremberként élhessen. DÉR MIHÁLY bátai dolgozó paraszt, bizottsági tag szerint „művelt parasztokra van szükségünk, olyanokra. akik ügyes-bajos dolgaikat maguk is el tudják intézni és ki tudják választani a legeredményesebb gazdálkodási módot.” A bizottság úgy látja, hogy a falusi népművelés — a kultúrházakon kívül elsősorban a gazdakörökre kíván támaszkodni, mint a parasztság sajátos művelődési lehetőségére. Ezért a gazdakörök szervezését teljes erővel támogatja. Minimális programképpen az alábbiakat vitatta meg az értekezlet: A mezőgazdasági szakismeretek ki_ beütésére az iskolai gyakorló kertek szakszerű megművelésével mutatnak jó példát. Erre a munkára a biológiai szakos tanárokat és a községi agronómusokat kérik fel. Perity Mihályné, a népművészet mestere javasolta, hogy több tanfolyamot létesítsenek a sárközi szőttesek készítésére, mert az elősegíti népművészetünk hagyományainak megőrzését, de azon felül a külkereskedelem’ igényeit is ki tudjuk elégíteni. A javaslatot a bizottság elfogadta. Népművészeti és helytörténeti értékeink felelevenítését szolgálják a tájegységenként megrendezendő „Népművészeti Napok“ a „Sárközi Napok“ mintájára. (Kaposvölgy pl.) A FALUMÜZEUM mozgalmat is támogatni fogja a bizottság, de annak határozottabban a szülőföld hagyományai és történelmi értékei megmentésén kell munkálkodnia. Nem híve a bizottság apró, általános múzeumok létesítésének. A megyében három-négy helyen népfőiskolái tanfolyamok beindítását tervezzük. Főleg ott, ahol már megvan a lehetőség arra, hogy tudományos elmélyedéssel vizsgálhatnak egy-két társadalmi és gazdasági problémát. Természetesen az ezüstkalászos gazdatanfolyam beindítását minden faluban szükségesnek, célszerűnek tartja a bizottság. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját úgy kívánja megünnepelni a Népfront, hogy megszólaltatja azokat az embereket, akiknek közvetlen kapcsolatuk, személyes élményük volt az 1917-es történelmi eseményekkel. így akarják, igen helyesen, emberi közelségben érzékeltetni mindazt, amit november 7 jelent az emberiségnek. Az ismeretterjesztő előadásokban bőséges helyet kapnak a különféle, de különösen a baráti országokról szóló ismertessek. Evvel is segíteni kívánja a reális világkép kialakulását. A fent felsorolt kezdeményezések még csak tervek. Annyit érnek, amennyit majd megvalósítanak belőlük. MINDENESETRE az első lépés megtörtént. Mégpedig elég határozottan és tudatosan. Ez bizalommal tölt el bennünket, hogy a most megalakult bizottság eredményesen fog dolgozni és a művelődést tudományos igénnyel, de népszerű nyelven, a közízlést finomítva fogja irányítani. Ebben a munkájában a bizottságot támogatni fogja minden jóérzésű magyar ember, de különösen az értelmiségiek, mert tagadhatatlan, hogy az általános emberi és a sajátosan magyar műveltség színvonaláért közvetlenül az értelmiséget terheli a felelősség. Bárd Flórián flz Hiúságért az egész társadalom felelős Az állomáson történt eset váltotta ki belőlem a címül választott mondatot. A szekszárdi általános gimnázium nevelői szeptember 2-án — az első tanítási napon — az állomáson igyekeztek a leszálló tanulókat párbaállítani és úgy az iskolába vezetni. Ment is minden rendjén, míg az érkező utasok között derültséget nem váltott ki és megjegyzésre nem adott okot az a tény, hogy 14—18 éves lányok és fiúk párba- állnak és rendben, fegyelmezetten hagyják el az állomás épületét. Nem akarom azt mondani, hogy ifjúságunk körül minden rendben van, nincs semmi hiba, de a társadalom egyes rétegei nagyon hamar készek arra, hogy elítéljék, elmarasztalják fiataljainkat és a „ja, a mai fiatalság” és „az én időmben más volt” jelszavakkal bújjanak ki az alól a felelősség alól, amely a társadalom minden tagját a fiatalsággal szemben terheli. Ezt már megszoktuk, de hogy a társadalom egyes tagjai, amikor nevelők és ifjúság együttes erővel törekszik a rendre, a fegyelemre, a tisztességes magatartásra, azt kigiinyolják, — ez már sok egy kicsit. Ez az eset arra is késztet, hogy az újság hasábjain kérjek valamit nem a csufolódóktól, hanem a komoly emberektől. Megyénkben körülbelül naponta ezer középiskolás diák utazik lakóhelyétől az iskolába és vissza. Korán kel, esetleg hidegben és vár a vonatra, a buszra, végül az iskola megkezdésére. Az iskolában dolgozik, tanul és a tanítás befejezése után újra vár és fázik, végül késő délután megérkezik ottho‘ nába, akkor tanul és reggel kezdődik újra az egész elölről. Az igaz, hogy népköztársaságunk gondoskodott diákotthonokról és sok szülő helytelen takarékosságból — vagy a tanuló kérésének engedve —inkább a bejárást választja, de annyi férőhelyünk a diákotthonokban még nincs, hogy a bejárást intézményesen megszüntethessük. A bejáró tanuló már 14 éves korától kezdve az utazás és várakozás ideje alatt sok helytelen hatásnak van kitéve; ő maga is felvehet rossz szokásokat•. Lehetséges kártyázás, verekedés, durvaság, lányok és fiúk helytelen kapcsolata és magatartása egymással, stb. A nevelők mindent megtesznek a bejárók erkölcsének védelmére. A legtöbb iskolában egy nevelő külön megbízatásként foglalkozik velük. Fűtött tanulószoba áll rendelkezésükre a vonat indulásáig. Kijelölt diákfelelősök vigyáznak a rendre az út alatt. De mindezek az erőfeszítések nem eredményesek akkor, ha • az utazóközönség elítélői rosszindulattal azonnal kész a bírálattal és nem szeretetteljes nevelőszándékkal áll a bejárók mellett. Ha pedig valóban súlyos a vétség, nem csak meg- botránkozni kell. de jelenteni is az illetékes iskolánál. Ez a nevelő kérése az utasoktól. Szeressék. neveVék fiataljainr kát. mert ez mindannyiunk kötelessége. BÁRSONY RÓBERTNE középiskolai tanulmányi . felügyelő Téged keresve útján, harcán, Milyen bátor, erős szívem volt, Milyen muzsikás, milyen harsány. (Ady: Beteg szívemet hallgatod.) J£gy csendes, hűvös szobában ültünk négyen az asztal körül. Balról mellettem az iskola igazgatója, Nagy Ernő, mellette Máthé János, jobbról pedig a felesége. Máthé János, az idős, ősz tanító most vonult nyugdíjba, s most arról a negyvenöt évről beszélgetünk vele. amit munkában töltött el. — Mennyi idős is most, János bácsi? — Hatvanötévé« fiatalember vagyok. — mondja nevetve. — Én legalábbis fiatalnak érzem magam. Csak mások mondják, hogy megöregedtem. Amint a régi időkre emlékezik, maga elé néz, a szemét lehunyja, mintha látná a sok évvel ezelőtt történteket s néha megrándul egy-egy arcizma. — Hát hol is kezdjem? — Elmondja, hogy erdélyi származású, iskoláit Marostordán, a tanítóképzőt Hatvanöt éves fiatalember vagyok“ Sárospatakon végezte. Az első évet Zemplén megyében tanította, majd visszament szülőfalujába, Marostor- dára. Nem taníthatott sokáig, mert bevonult katonának az első világháborúban s utána az Alföldön tanított körülbelül 35 évig ... második világháborúban ismét behívták katonának. Fogságba estem, s mire hazajöttem, a feleségem már Győrben tanított. Ide jöttem ón is minden nélkül, csak egy katonanadrágban. Győrből Pincehelyre, onnét Medgyespusztára, majd végül ide, Nagykónyiba kerültünk. Itt vagyunk már három éve. — Itt most már meg is öregszik, ugy-e? — Hát ahhoz még sok idő kell, — viccelődik, — mert niég fiatalnak érzem magam. Sokat dolgoztam, s ha újra kezdeném, akkor is tanító lennék. A mi családunkban ez szinte törvény... A feleségem is tanítónő, nálunk is így volt valahogy, mert a tizenegy gyerekből a nyolc élő, mind tanító. Ismét csend szakad közénk egy időre, ezalatt körülnézek a szobában, át- pillantok a szomszéd helyiségbe is, s Ö követve tekintemet megszólal: — Gyermekünk, sajnos, nem volt, talán azért is szeretem annyira az iskolát. A szeretetet, amit a saját gyermekemre pazaroltam volna, azt elosztogattam azok között, akiket tanítottam. Mind az enyém volt... lgondolkozik, nem szólunk, mert zavarnánk gondolatait, biztos valamelyik kedves emlékén mereng. — Most a tanévnyitó ünnepségen — töri meg ismét a csendet — elbúcsúztattak. Annyi virágot kaptam a gyerekektől, hogy azt hittem, a síromra hordják. Nem fért már az ölembe... Pedig csak három évet tanítottam itt, de úgy látszik, megszerettem, s ha így van, akkor nem volt hiábavaló ez a három év sem. Megköszönni is alig tudtam nekik a meghatottságtól... De még egy köszönettel tartozók ... És amit ezután mondott, az így utólag szólamnak hangzik de az ő szájából hallani nagyon természetes volt: — Köszönettel tartozók az államnak, a demokráciának, mert én semmi nélkül, egy katonánadrágban kezdtem meg ebben a rendszerben a munkámat & nézze, most háromszobás lakásom van berendezve. Ha jó munkát végeztem, akkor ezt a gondoskodást sikerült meghálálnom, ha nem, akkor bántana a lelkidsmeret, mert' nem érdemelném meg... ^ mikor elbúcsúzunk, kikísér ben nünket a kapuig. A gyerekek ebédre sietnek haza. egy mosolyt küldenek köszönésükkel a tanítóbácsi felé, aki nem szakadt el egészen tőlük ... Éppen most jön egy kislány, hozza a füzetet és mutatja, hogy mit tanult az első osztályban. A füzet első lapján egy nagy ötös gurul piros ceruzával írva... BUNI
