Tolna Megyei Népújság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1957-09-11 / 213. szám

4

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

1957 szeptember 11.

Növekvő bizalom

és munkakézség

AZ ENSZ ÖTÖS bizottságának hazaárulóktól, diszidáltaktól összeszedett jelentése arról akarja meggyőzni a világot, hogy a szocializmus építéséről volt itt nálunk szó tavaly októberben s nem pedig a régi úri világ hatalom-átvételéről.

Jöjjenek ide csak a jelentést ösz- szeállító urak példáúl Lengyelbe, beszélgessenek Keszler Mátyás vb. elnökkel, s látják majd, milyen szocializmust akartak itt is. A legelső teendő az volt, hogy a törvényesen megválasztott elnököt, titkárt elküldték s a tanácstagokat figyelembe sem vették, hanem maguk „nevezték” ki magukat helyettük. A szovjet csapatok segítsége nyomán vér nem folyt itt, de maga ez az önkényes, jogellenes cselekmény egyedül is megcáfolja a jelentést.

A legmeggyőzőhfr cáfolat azonban az azóta eltelt idő. A párt és a munkás-paraszt kormány intézkedésére bizalommal, növekvő munkakedvvel válaszolnak a falu lakói. Különösen nagy megelégedéssel és örömmel fogadták a község székely lakói a kormány rendeletét az őket érintő meg

váltási árak eltörléséről — mondja Keszler elvtárs. — Jobban magukénak érzik így gazdaságukat mint azelőtt.

MAGAM IS LÄTTAM egyik jelét. Nem egy helyen csinosítják a házakat, javítják a tetőket, s a határban is nagyobb kedvvel megy a munka. A bérből és fizetésből élőknek is nemcsak bizakodásuk nőtt, hanem javult a helyzetük is. Az utóbbi időben — támasztja alá tényekkel is beszélgetőtársam az előbbieket, — nyolc házhely-igénylő jelentkezett nálunk, jórészt az állami gazdaság dolgozói közül, de van közöttük kisiparos is.

Ez a növekvő bizalom és munkakészség látszik a közösségi ügyekben is. Az épülő, szépülő házak mellett maga a község csinosítása, rendezése is halad. Az alap a községfejlesztési járulék, melyet a lakosok jövedelmének 5 százalékában határoztak meg. Kisgyűléseken vitatták és fogadták ezt el. S azt is vállalták, hogy társadalmi munkával is segítik a községfejlesztési terv megvalósítását. Mintegy 400—500 méter járdát akarnak például

felújítani. Ezt úgy oldják meg, hogy minden háztulajdonos a saját háza előtt felszedi a régi, rossz járda anyagát és segít az új lerakásában is.

UGYANILYEN társadalmi összefogással valósult meg egy garázs helyének előkészítése is — emlékszik vissza Keszler elvtárs. Nem kis munka volt ez, mert a hegyoldalból kellett úgymond kihasítani ezt a területet. Oszlopokban már mintegy 20 000 tégla várja a beépítést az alapozást végző mesterektől. Különösen télen fontos ez az épület, hisz az ott éjszakázó autóbusz- és bányászjárat kocsija sokkal biztosabban szállíthatja majd az utasokat és bányászokat. Az autóbuszforduló már elkészült.

A legutóbbi tanácsülésen az állat- tenyésztés fejlesztése szempontjából igen fontos legelőjavítási problémát is tárgyaltak. Arra az elhatározásra jutottak, hogy szakember segítségével mérik fel a tennivalókat, s akkor kisgyűléseken beszélik meg a javítás közös munkálatainak módozatait.

Én hiszek bennük, hogy mint a többit, ezt is megvalósítják.

fi—ej

GYERMEKEKNEK ^---------M

átyást királlyá választják

2.

— Már pedig hiába is szabadkozik öregapám, ez itt a vasasztal, mi magunk róla ebédelünk. Királynak meg azt választják, aki vasasztalról költi el az ebédjét, ezt maga is hallotta!

— Bolondot beszélsz, fiam Mátyás. De én a jónak elrontója nem vagyok. Hált! nem bánom, legyen király belőlünk. De csak akkor hiszem el szavadat, ha ez a bot levelet hajtAzzal a felborított ekéjéről leakasztotta az ösztökét, s nagy vihogva bele- szúra a barázda oldalába, hogy csak úgy porzott a porhanyós föld, az ösztöke vagy két arasznyira besüppedt.

Késő estig szántottak.

Amikor este fölkászálódtak, s indultak volna éppen haza, keresik ám az ösztökél. Meg is találták a barázdában. Ott volt, ahova az öreg délben leszúrta, üde, zöld leveleket lengetett rajrtta az esti szellő.

Erre már az öreg is feltaszította a homlokán a kalpagot, megvakarta az üstökét, azzal se szó, se beszéd, befogta az ökröket a szekérbe, s az ostorral a szarvuk közé cserdífett.

Meg sem állottak Budáig.

Másnap virradóra odaértek a királyválasztó követekhez, letáboroztak, s hamarosan elvegyültek a tömegben- Hogy jobban lássák, mi történik, mind előbbre fúrták magukat. Hát ahogy ott topognak, ágaskodnak, egyszer csak a királyválasztó urak asztaláról az aranyos királyi

korona felrepül, perdül a levegőben, s egyenesen Májtyás fejére száll.

A királyválasztó urak megvető tekintettel vizsgálgatták a fiút, fitymálták kopott ruháját, csíkos tarisznyáját, görcsös vándorbotját. összesúgtak, beszélnek, amíg végül mégis odavették a koronát, s azt mondották:

— Te leszel a király, öcskös, ha az asztalról megent felrepül a korona, megperdül a levegőben, s egyenest rászáll a fejedre.

Alighogy ezt kimondták, a korona felrepült, megperdült a levegőben, s nyílegyenesen Mátyás fejére szállt. S mivel még másodszorra sem álltak kötélnek, nem óhaj tolták az urak a tarisznyás, vándorbotos legényt királynak, harmadszor is Mátyás fejére szállt a korona.

De mondhattak ezután már, amit akartak. Az összegyűlt nép vállára emelte Mátyást, s meg sem állták vele a palotáig, a palotának legfényesebb szobájáig, az arannyal futtatott trónteremig, ott a fejére illesztették a királyi koronát, és harsányan kiáltották:

— Éljen sokáig Mátyás, a mi urunk és királyunk.

E mondához, melyet egy százesztendős öregtől hallottam, én csak annyit teszek hozzá, hogy a magyar nép igazságos Máityást nemcsak királyának, hanem maga közül valónak: szolgalegénynek, vétenek (tekintette, akiben az Árpád- királyok nagy lelke nyert szállást, s még egyszer az ő tüzük lángja lobogott fel hatalmasan!

Kaland a vasúti vendéglőben

Egy kerékpáros halála

(Spanyol film)

Pénteken este A. B. barátommal és egy cigány házaspárral bementünk a vasúti vendéglőbe. Már a megérkezésünket követő hosszú várakozás is gyanús volt, amikor pedig többszöri kérésre előkerült egy pincér, kiderült, hogy gyanakvásunk nem volt alaptalan. A pincér ugyanis kijelentette: „Cigányt nem szolgálunk ki!” A kategorikus kinyilatkoztatásra nem tehettünk egyebet, mint hívattuk az üzletvezetőt, aki újabb kínos 10—15 perc múlva elő is jött s némileg barátságosabban, de megismételte a cigányokra vonatkozó tiltó rendelkezést.

Egyszerűen nem tudtunk szóhoz, jutni. A magyar Alkotmány egyik legfontosabb rendelkezése, hogy eltöröl minden faji megkülönböztetést. Ámde akad Szekszárdon egy vendéglői vezető, aki önkényesen felrúgja az Alkotmányt s azt szolgálja ki, akit akar. Cigányt például nem. Mindenkinek jut egy pohár sör, de a cigányt — amint ez a napokban történt meg ugyanevvel a vendéglőssel —, kipenderíti a vendéglőből. Azzal nem törődik, hogy nem-cigány vendégei hogyan öltözködnek, hogyan viselkednek, azoknak jut mindenféle ital, a cigányt azonban, ha munka után felöltözik és elviszi a feleségét egy pohár sörre, kirúgja.

Valószínűleg határozott viselkedésünk eredménye volt, hogy hosszas fanyalgás után mégis kihozták azt a bizonyos sört, de egy félóra alig telt el, újabb kellemetlenségek zúdultak ránk. Egy rendkívül udvarias fiatalember, akiről bemutatkozása után kiderült, hogy államrendőrségi nyomozó, félrehívott. Semmi kétség, hogy a vendéglős teljesen félrevezető hívása alapján került ide s miután egy pohár sör elfogyasztása semmiféle jogszabályba nem ütközik, nem is tehetett semmit.

A vasúti vendéglőben történt kaland mélységesen elszomorító. Az helyes, ha csavargókat, garázda elea megye gépállomásainak versenyében, amelyet a nyári idénymun kák végzésével kapcsolatban indítottak. összes traktor és motorosmunka tervét 111.5 százalékra, talaj munka tervét 168 százalékra, aratási tervét 103.2 százalékra, cséplési tervét pedig 113 százalékra teljesítette.

Második helyre került a versenyben a varsádi gépállomás. Nem teljesítette tervét a dalmandi, a tamási és a várdombi gépállomás. A dalmeket nem engednek a vendéglátó vállalatokba, de felháborító, hogy valakit kipenderítsenek a vendéglőből azért, mert cigány. Bízunk benne, hogy a Vendéglátóipari Vállalat nem tér napirendre a különös eset felett.

Végezetül: a szégyenteljes kaland után a vasúti vendéglő üzletvezetője kijelentette, ha arra kényszerítenék, hogy a cigányokat is ki kell szolgálnia, akkor inkább otthagyja a vendéglőt, mert ezt aztán nem teszi meg. Reméljük, a Vállalat erre módot is ad neki.

Csányi László

mandi gépállomáson annak ellenére hogy a tavalyi munkához mérten komoly javulás mutatkozik, az idén is sok bajt okozott a műszaki felkészületlenség.

A tervüket túlteljesítő gépállomásokon jutalmat osztanak a dolgozók között. A bölcskei gépállomáson pél dául, amelyik negyedik lett a versenyben, 20 000 forint pénzjutalmat osztottak ki a jól dolgozó munkásoknak.

Egy kerékpáros halála ... rövid hír az újság vegyesrovatában. Gázolás, mely egy ember életébe került. A rendőrségnek egy újabb nyomozási akta, az újságolvasónak egy érdektelen hír, de egy kis családnak minden: a kenyérkereső, a férj, az apa elvesztése. Es kik a szerencsétlen ember halálának okozói? Egy gyönyörű, elegáns asszony, egy dúsgazdag ember felesége, Maria-José és szere-, tője, Juan, a madridi egyetem fiatal professzora. Elgázolták és sorsára hagyták a kerékpárost. Intim kapcsolatuk titkának megőrzése fontosabb volt számukra, mint az emberélet.

Bardem filmje ítéletet mond a kapitalizmus romlott és önző társadalmáról. Ezt a társadalmat képviseli Maria-José, —- aki mindent hajlandó elkövetni azért, hogy megtartsa a férje álfal biztosított gazdag életet, — és a férj — aki tudatosan pénzével láncolja magához az asz- szonyt. Velük áll szemben a félzüllött művészkritikus, — aki bejutott az előkelő társaágba, de megveti azt, mert ismeri minden ügyét és romlottságát, — és Juan, a szerető — aki a film elején még maga is ezeknek az embereknek élv- hajhászó, önző életét éli.

Juan csak lassan döbben rá tettük aljasságára és embertelenségére. Először a kerékpáros családjának juttatott pénzzel akarja elcsitltani ébredező lelkiismeretét. De éppen a munkásnegyedben tett látogatás erősíti önvádját, s hosszas vívódás után eljut odáig, hogy kész önként jelentkezni a rendőrségen. Maria-José azonban nem akar lemondani eddigi életéről, s hogy örökre elhallgattassa Jüant, megöli szerelőjét.

Bardem műve biztos, erőteljes stílusról, éles megfigyelőképességéről tanúskodik, és megrázóan hű képet fest a mai Spanyolország társadalmáról. Filmje méltán érdemelte ki az 1955. évi cannesi filmfesztiválon a Nemzetközi Kritika díját.

Illusztráció Füst Milán „A sanda bohóc” című új regényéből.

11 leveli gépállomás az első

A munkásélet krónikása

Döbrököx—Kanada—Döbrököx

v.

Megvárta míg visszajöttek az ebéd- vivésből az asszonyok. Éhes volt. Mint máskor, most is kora reggeltől gyalogolt, járta a környéket és ha már ilyen szívesen fogadták, ennyire meg barátkoztak vele, dehogy szalasztja el azt a tányér levest, amit itt kilátásba helyeztek neki. Szívesen marasztalták a megbarátkozás után és ilyen helyen egy tányér sóbavízbe krumplileves többet ér, mint másutt — ahol panaszolják — a gyöngyöző húsleves.

Az asszonyok még be sem értek a konyhába, ezt mondták neki:

— De kár, hogy nemi volt velünk. Faraghatott volna egy új verset. Tudja, mit beszélnek ott kint az emberek? Azt mesélik, hogy Tüske-pusztán valami verekedés vót, oszt az egyik agyon ütötte a másikat. Méghozzá a szóbeszéd szerint két testvér veszett össze és az egyik így védte meg az igazságát.

— Az igazságát? Tudják mi ott az igazság? — A költő egy darabig nem felel saját kérdésére, csak mély merengésével sejttette, hogy ő tud mindent. Zsebébe nyúl, papírlapok között kotorászik s kiválaszt egyet.

— Itt van már a vers is róla: „Summás legény halála.“

Szomorúan száll a felhő Tüske puszta alján,

Hervad a piros rózsa Kocsis András sírján.

Tüskei temetőben Nyugszik a sorban,

Szolgaságát piheni Lenn a mély sírban.

— Most jövök Tüske-pusztáról. Kifaggattam a népet az esetről, pontosan tudok mindent.

— Mondja jóember, hát kiféle maga, hogy ilyen pontosan tud mindent.

Nem is annyira a versen csodálkoztak már, hanem inkább azon, hogy ez az ember mindenről tud, mindenről van véleménye és mindenről úgy beszél, ahogyan ők éreznek.

— Nem az a fontos, hogy én ki vagyok. A Kapos partján élek egy kis nádas viskóban — Döbröközön. Kenyeremet én is a pusztákon keresem. Sokáig én is robotoltam, mint maguk, most pedig a verseim után élek, abból, amit az emberek adnak érte. Tarisznyám nincs — nem gyűjtök vagyont, csak gyomrom van és abba rakok néha valamit, hogy ne haljak éhen. De hagyjuk az én sorsomat, inkább hallják a Kocsis Andrásét Tüske-pusztáról, hallják az igazságot, mert én úgy veszem észre,

maguk nem azt hallották meg. Maguk nem látják a tüske-pusztai igazságot.

Az egyik asszony, aki hozta a tányér levest, „mert biztosan éhes lehet már ez a vándor”1, — megállt a konyha közepén és a nagy figyelésben még a tányért is elfejeltette letenni az asztalra.

— Pedig így hozták a hírt a mi embereinkhez, ahogy elmeséltük.

— Tényleg két munkás testvér veszett össze, de nem ám azért, mert gyűlölték egymást, hanem, mert a kasznár összeugratta őket. A két testvér mindegyike bikaerős volt. Ezeket nem tudták becsapni még a tisztek sem, nem is merték volna, mert együtt jártak mindig és ha az egyiknek volt valami baja, segített neki a másik és valósággal féltek tőlük a kasznár urak. Erre aztán gondoltak egyet, egymás ellen haragították őket. Mindegyiket külön-külön felbujtották a másik ellen és hát mi kell a duhaj pusztai embernek: ha megharagítják, kész mindjárt vérre menni. Ezek is vérre mentek, mielőtt még tisztázódott volna az ügy. És

mi lett a vége? Az egyik sommás legény megölte a másikat. A kasznárok meg röhögték őket. így van a pusztai ember, inkább saját testvérével hadakozik, mint azzal, akivel kellene, nincs benne összetartás, hagyja, hogy az urak az orránál fogva vezessék. Látják, a maguk embereihez is, hogy jutott el a hír. Pedig figyeljék csak a verset:

Hercegi kasznár úr, hogy a temetést látta,

Nem látott veszélyt Önön hatalmára.

— Mondja, miféle iskolája van kenteknek? Mert, hogy iskolázott, azt nem tagadhatja el.

— Abbizony, iskolázott vagyok. Tízéves koromban kezdtem el a legmagasabb iskolát, mór akkor kijártam az uradalomba dolgozni. Később meg sommáslegény lettem és higyjék el, még Pesten az egyetemen sem tud tam volna ennyit tanulni. Dolgoztam a faluban a gazdáknál, dolgoztam a pusztán, de mindenütt egyet tanultam: igazságtalanság van e földön. Értik? Igazságtalanság, mert vannak robotos-emberek és vannak henyélők s ráadásul a henyélőké a hatalom,

aki dolgozik, nem becsülik semmire. Elmondok most egy döbröközi esetet is:

Két döbröközi kisgazda Megbízatást kapott,

Keressék fel közügyben A minisztériumot.

— El is ment a két kisgazda, szőrtarisznyával a hátukon a minisztériumba. A tarisznyát illendőségből kint felakasztották a fogasra. Persze hamar végeztek a dolgukkal, mert az ilyenfajta emberrel nem sokáig vitatkoznak és siettek a vonatra — a szőrtarisznyákat meg ott felejtették a minisztériumba. Aztán ...

Szőrtarisznyákat a portás Kidobta a járdára,

Mert olyasmi nem való A miniszterek nyakába.

Jegenyefa tetején Kakuk madár szépen szól, Lehet még miniszter Szegény ember fiából.

— Miniszter? Uraknak való dolog az. Nem kellene nekünk más, mint, hogy tudnám felruházni a télre ezeket a gyerekeket és, hogy tudnék szalonnát pakolni az uramnak, ha dolgozni megy.

— Nana, figyeljenek rám, lesz ez még máshogyan is ...

(Folytatjuk.)

Boda Ferenc