Tolna Megyei Népújság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1957-09-25 / 225. szám
1957 szeptember 25. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 5 A decs! pártszervezet a tömegkapcsolatok erősítéséért „A pártszervezeteknek tehát állandó szoros kapcsolatot kell kiépíteni és fenntartani az üzemek, állami gazdaságok, szövetkezetek, hivatalok, intézmények stb. párton- kívüli dolgozóival. E kapcsolatok rendkívül fontos formája közvetlen pártrendezvények, gyűlések, megbeszélések stb. mellett — a tömegszervezetek révén való kapcsolat a tömegekkel.“ így szól az MSZMP országos értekezletének határozatából egy rész, éppen a legfontosabb kérdésben, a párt és a tömegek kapcsolatai című pontban. Amint Szalai István elvtárssal, a decsi pártszervezet titkárával beszélgetünk, ők is ennek szellemében igyekeznek dolgozni. Nem kis feladat ez, hisz az elmúlt évekhez viszonyítva kisebb létszámú szervezet tel működnek. Alapjában véve ez azonban helyes, hisz a jó munkát nem elsősorban a nagy taglétszám dönti el, hanem a meglévők kollektív, jó munkája. Azért fordítanak Decsen is nagy gondot a tömegszervezetek munkájának segítésére. AZ ORSZÁGOS ÉRTEKEZLET HATÁROZATA tanulmányul is szolgál a gyakorlati munkában: '„A tömegkapcisolatok kérdésében a legfontosabb annak felismerése, hogy a párt az eszmei és politikai meggyőzés eszközével valamint harcának, munkájának tényleges eredményeivel nyerje meg és erősítse a tömegek bizalmát és mozgósítsa a tömegeket a szocialista építés feladatainak megoldására. Az ilyen tanulságok szelleméiben erősödik a kapcsolat a pártszervezet és a helyi Hazafias Népfront között. Gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a falu dolgozói egy társulásra tettek javaslatot: közös erővel egy hitelszövetkezetet létesítenek. A pártszervezet melléjük állt. De nem csak szóval, hisz a 20 tagú előkészítő bizottságban 6—7 párttag is aktív részt vesz. Ez azt jelenti, hogy minden egyes bizottsági tagnak feladata, minél több szövetkezeti tagot maga mellé állítani. Nem egy olyan van, aki már 18—20 tagot is beszervezett. Maga a párttitkár, Szalai elvtárs is eddig 9 szövetkezeti tagot szervezett. Nagy gondot okozott a pártszervezetnek AZ IFJÚSÁG összefogása, segítése is. Csak akkor lett eredmény, amikor a párttaggyűlés elsősorban az ifjú kommunistákat bízta meg, tevékenykedjenek az ifjúsági szervezet létrehozásában. Sztarovics János, Király Péter, Kovács Sándor és a többi ifjú elvtársak segítségével meg is alakult a KISZ-szervezet 28 taggal. Azóta már a jelentkezőkkel együtt 42 főre szaporodtak. A NÖTANÄCS MUNKÁJÁNAK beindításában is nagy szerepe van a pártszervezetnek. Elsősorban itt is a kommunista asszonyok munkáját igényelték. A taggyűlés megbízta őket milyen munkát végezzenek a párton kívüli asszonyok segítése terén. A Nőtanács megkezdte munkáját, s hogy jól tudnak dolgozni, ezt megmutatták a Sárközi Nap megrendezésénél. A többi között a mintegy ötven vendég megfelelő elhelyezése is jó munkájukat dicséri. Meg kell azonban említeni, hogy további még eredményesebb munkájukat nagyban hátráltatja a háziipari szövetkezet vezetőségének helytelen munkája és viszonya a nőtanáccsal szemben. A pártszervezet vezetői most azon dolgoznak, hogy e kapcsolat is a helyes mederbe terelődjön. Természetesen ez a háziipari szövetkezetnek is érdeke volna — s eddig csak elmérgesítette a helyzetet — hisz jóformán az egész község asszonyait összefogja a szövetkezeti munka keretében. A szövetkezet egyes vezetői ahelyett, hogy a kapcsolatok megjavítására buzdítanák tagjaikat, kérdőre vonják őket például, ha a Nőtanács vezetőivel beszélgetnek. Ezen kívül az egyes emberek is EGYRE NAGYOBB BIZALOMMAL fordulnak a pártszervezethez. Egy idős asszony lakás kérdésével is Szalai elvtárshoz fordult a következő szavakkal: „Már ide jövök, úgy mond ják, itt mindent elintéznek.” Hát azonnal nem intézték el ügyét, de a megfelelő szerveknél követelték annak kivizsgálását s a végén közmegelégedésre, csak rendbejött a dolog. — Még olyan dolgokkal is jönnek hozzánk — mondja Szalai elvtárs —, amely nem ránk tartozik, s nem is avatkozhatunk bele. Semmi közünk például ahhoz, hogy ki legyen az egyház szolgálatában. S mégis egyszer egy ember jött hozzánk, intézzük el, hogy ő lehessen a harangozó. s ne egy másik, akinek kőműves szakmája is van. Természetesen megmagyaráztuk, hogy az olyan ügyeknél, amelyeknél beleszólásunk van, minden esetben igyekszünk segíteni, de ebbe nem szólhatunk bele. Mindent összevetve, a pártvezető- ség a párthatározatból kiindulva azt tűzte a párttagok elé: „Minden kommunistának kötelessége, hogy figyelmes magatartást tanúsítson a dolgozó nép mindennapi ügyei iránt." Ha így folytatják a tanulságok levonását a párthatározat levonásából, a : tömegkapcsolatok erősítése területén ! a további jó eredmények sem marad. 1 nak el. As „értelmiségi problémáról“ ii. Az ELLENFORRADALOM UTÁNI zűrzavaros helyzet konszolidálódé sánál az egyik fő mértékadó volt a párt, az állam és az értelmiség viszonyának a rendezése. A revizionisták az ellenforradalom eszmei és sok esetben még gyakorlati segítői is főként az értelmiség soraiból kerültek ki. Később, amikora Szovjetunió segítségével sikerült elfojtani a fegyveres támadásokat — szinte teljesen politikai, ideológiai síkra terelődött át a harc és a gazdasági élet dezorgonizálásával igyekeztek kivívni az ellenforradalom követeléseit: megbontani a szocializmus egységét s visszaállítani ,a régi rendszert. Ennek a szellemi harcnak a fő mozgatói, „táplálói” is az értelmiség soraiból kerültek ki. Igaz, akik akadályozták a konszolidációt, azok között volt igen sok olyan is, aki nem tudatosan fordult szembe a népi demokráciával, hanem megzavarta az előző hónapok eszmei zűrzavara, jóhiszeműleg megtévedt, de ez lényegében nem változtat azon a tényen hogy az értelmiség jelentős része még a szocializmushoz hű mun kásságot és parasztságot is igyekezett befolyásolni, megtéveszteni „megnyerni’’ az ellenforradalom számára és éppen emiatt vált igen bonyolulttá, nehézzé a helyes „értelmiségi politika’ kialakítása. RÖVID IDŐ ALATT szinte hihetetlenen nagy eredményeket értünk el az értelmiséggel való viszony rendezése és a munkásosztályhoz, a szocializmushoz hű értelmiség „kialakítása” területén. Ez pedig csak úgy volt lehetséges, hogy a párt ha- tártozott politikai irányvonalat követett, félreérthetetlenül megmondta, hogy mi az előfeltétele annak, hogy valaki — legyen az akármilyen fontos területen dolgozó értelmiségi — bizalmat kapjon munkájához, tevékenységéhez, világosan felrajzolta a perspektívákat és ugyanilyen félreérthetetlenül elhatárolta magát a régi hibáktól is, amelyek nem utolsósorban segítői voltak az ellen- forradalom kirobbanásának. Az elv telem udvarlás helyett a reális alapokon nyugvó kölcsönös bizalom kifejlődésének az alapjai jöttek létre és ezeken az alapokon egyre inkább helyes mederben folyik az állam és az értelmiség viszonyának a kialakulása. Az értelmiség azon részével szemben, akik főbenjáró bűnöket követtek el az ellenforradalom idején, tevékenyen részt vettek — akár elvi síkon, megtévesztéssel, akár fegyverrel a kezükben — a népi demokrácia megdöntésére indult felkelésben, nem volt „különösebb” probléma, mert a népköztársaság törvényei értelmében eljártak velük szemben az illetékes államhatalmi szervek, vagy folyamatban van ellenük az eljárás. Ezt a feladatot igyekeztek minél előbb végrehajtani, hogy megszűnjék a bizonytalanság — mint a konszolidáció egyik előfeltétele — vagyis, hogy tisztázódjék, ki „érett meg” a börtönre és kinek nem kell attól tartani. Már nehezebb feladat volt az értelmiség másik — nagyobb — részének az ügye, akik nem követtek el ilyen bűncselekményeket, de nem láttak tisztán, bizonytalankodtak még a jövőt illetőleg is és ugyanakkor a megtörtént ellenforradalmi cselekményekkel kapcsolatban is téves — számukra egyáltalában nem hasznos — nézeteket vallottak. Ez volt a nagyobb gond, mert nyilván nem dobhattuk el őket a népi demokráciától, mert szükségünk volt, van és lesz rájuk, az ő lelkiismeretes tevékenységükre, céljaink elérése érdekében. ENNEK A KÉRDÉSNEK a megoldásánál — mint ahogyan az egész társadalom konszolidálásánál — vízválasztó volt az a kérdés, hogy „forradalom vagy ellenforradalom?” A párt azt mondotta és a tények alapján bebizonyította, hogy nálunk ellenforradalom volt és annak kirobbanásában nemcsak a régi hibák játszottak alapvető szerepet, hanem mindenekelőtt a Nagy Imre csoport árulása, októberelőtti szervezkedése, az országban élő antiszocialista elemek aktivizálódása és a külső, nyugati segítség. Az ellenforradalom jelszava az volt, hogy nálunk dicsőséges nemzeti forradalom van. Az értelmiségieknél is tehát az mutatta meg pontosan a hovatartozást, hogy ki melyik nézetet vallja. Akt egyetértett a ,n'®Pi demokratikus fejlődéssel— az eddigi eredményeinkkel és a szocialista perspektívával — az nyilván a munkás-paraszt hatalom mellé állt az események meghatározásában is, miután országvilág előtt ezernyj tény, adat, dokumentum vált ismeretessé az októberben lejátszódott eseményekkel kapcsolatban. Aki viszont az ellenforradalom nézetét vallja, az nyilván ellenségünk és bizalmat sem érdemel a munkás-paraszt hatalomtól. EZ A HATÁROZOTT vízválasztó rövid idő alatt megmutatta, hogy a párt, 32 állam az értelmiségiek közül kikre számíthat, kiknek a tevékenységét tudja felhasználni, tehát elválasztotta a „férgeset az egészségestől”. Az értelmiség túlnyomó többsége a munkás-paraszt hatalom oldalára állt, a vízválasztó tanulságai szerint — elvben és azóta gyakorlatban is egyre inkább bebizonyítják hűségüket a munkás-paraszt hatalom iránt. Ugyanakkor a párt részéről is soha nem látott széleskörű bizalom nyilvánul meg az értelmiség számára. Sokan ezt a tényt — mármint a- kölcsönös jóviszonyt — próbálják tagadni és azt állítják, hogy a párt részéről nagyfokú a bizalmatlanság. Ezt a tények cáfolják meg. Míg az elmúlt évek során valóban sok esetben csak névleges bizalom volt egyes pártszervek részéről — ma más a helyzet. A párt és az állam még olyan nagyfontosságú kérdésekben is „bizalmat adott” az értelmiségieknek, mint a mezőgazdasági tervek elkészítése. A megyei mezőgaz- gasági tervjavaslat elkészítésében például szinte kizárólag értelmiségiek vettek részt — hozzáértő szakemberek, a párt és az állam megbízásából. Amikor napirendre került •• Ot helyett három orvos, napi 60-70 beteg Miért húzódik hónapok óta uj SZTK körzeti orvos kinevezése? Szekszárdion eredetileg öt SZTK körzeti orvos működött s kellene ma is működnie. Ez a szám is kevés, s az elmúlt év nyarán már történtek is intézkedések, hogy újabb két körzetet létesítsenek. Az októberi ellenforradalmi események azonban ezt is megakadályozták s egyelőre — elsősorban anyagi okok miatt — újabb körzetek létesítésére nem kerül sor. Azonban az öt körzeti állásból is csak három van jelenleg betöltve, két orvos hiányzik. Ezek közül az egyik orvos csak ideiglenesen van távol (katonai szolgálatot teljesít), a másik körzeti orvosi állást azonban újból be kell tölteni. A két orvos kiesése súlyos zavarokat okoz a betegellátásban. Ha mind az öt körzet zavartalanul működhet, akkor is elég nehéz helyzetben vannak az orvosok, mert naponta 30—40 beteget kell megvizsgálniok s minden napra bőven jut beteglátogatás is. Jelenleg a három körzeti orvosra átlag 60—70 beteg jut, ami elsősorban azt jelenti, hogy gyorsan kell dol- gozniok, egész nap igénybe vannak véve s természetesen nem tudják munkájukat megfelelően ellátni. De a betegek szempontjából is káros ez, mert nem egyszer messze van lakásuktól az orvosi rendelő, nagyon gyakran órák hosszat kell várakozniok, amíg rájuk kerül a sor, s természetesen a fekvő betegek ellátása sem lehet a legjobb. Hetek óta folynak a tárgyalások a sürgető kérdés megoldására, azonban eredménytelenül. Dr. Major György a városi tiszti főorvos, akinek jogában áll új körzeti orvost kinevezni, teljesen tehetetlen. — Az egyik körzet kérdése, — mondja, — rövidesen megoldódik, mert távollevő orvosunk hazajön. Az ő esetében mindössze egy-két hétről van szó. A másik állás betöltése azonban súlyos akadályokba ütközik. Lenne orvosunk, aki vállalná, azonban egész egyszerűen nincs lakás. Akit kineveznénk, nem tudjuk hol elhelyezni, már pedig lakás és rendelő nélkül mit érünk egy orvossal? — Nem segít a városi tanács? — A városi tanács megígérte a segítségét, egyelőre azonban nem tud mit tenni. — Mi van az egészségügyi lakásokkal, amelyek közül most épült fel kettő további tizenhármat pedig építenek? — Ezekkel kapcsolatban a megyei tanács egészségügyi osztálya rendelkezik. Egyébként is az orvos-bérház csak a jövő év tavaszára készül el, mi addig nem várhatunk a körzeti orvossal, a másik két lakással pedig nem tudom mi lesz. Ennél a pontnál meg is áll az új körzeti orvos kinevezésének kérdése. A lakáshelyzet valóban súlyos, azonban mégsem hihetjük el, hogy ez akadálya lehetne az új körzeti orvos kinevezésének. Igaz ugyan, jól emlékszünk még arra, amikor évekkel ezelőtt az egyik körzeti orvos hosszú hónapokon át az SZTK fogászati rendelőjében egy spanyolfallal elkerített kis négyszögben rendelt, mert nem tudott beköltözni a saját házába! De azt hisszük, épp ebbői a visszarettentő példából kellene okul- niok az illetékeseknek és mindent el kellene követniük, hogy ezt az áldatlan helyzetet mielőbb megoldják. a dunaszentgyörgyiek megvalósítják a községfejlesztési tervet A gépállomás irodája mellett elve zető utcában nagy munka folyik. Öten-hatan betont kevernek, mások az úttestet egyengetik, a kőmíves pedig a járdát készíti. Néhány nap múlva már ebben az utcában is betonjárdán járhatnak a dunaszentgyörgyiek. Még mintegy 150 méternyi van vissza — és megvalósúl a terv, ahogyan még az év elején a köz ségfejlesztést meghatározták, elkészül a mintegy 1200 méter hosszúságú betonjárda. Fizetni csupán az anyagért kellett, azonkívül a kőmívesnek. A többi munkát a lakosság végezte társadalmi úton, a tanácstagok közreműködésével. Hétfőn délután is, az előbb említett járdakészítésnél Sólya József, Grósz Mihály, Vida József és a többiek mellett ott dolgoztak Magyar János és Sörés Imre tanácstagok is. Nem túlzás azt mondani, hogy egy-egy utcában a jórdakészí- tésben közreműködött az illető utca apraja, nagyja. £ A járdaépítéssel még nem is végeztek, máris újabb munkát kezdtek meg a szentgyörgyiek. Egy utcát köveznek le 200 méter hosszúságban, négy méter szélesen. Tegnap mór az ENSZ-be az úgynevezett „magyar ügy” — igen sok értelmiségi dolgozó felvilágosító előadást tartott a megye különböző falvaiban és az előadások szövegét sem készítette el sémaszerűen valamelyik felsőbb szerv, hanem saját ismereteik, meggyőződésük alapján állították össze. EZ A MESSZEMENŐ BIZALOM azonban nem azonos az előző évek udvarlásával, mert egy pillanatig sem mondunk le a határozottan körvonalazott szocialista fejlődés útjáról, hanem éppen ennek érdekében tesszük ezt. Ha az idők múltával egyik-másik értelmiségi visszaél ezmegkezdték a szükséges terméskő helyszínre szállítását. Nagy szükség van ennek az utcának a kövezésre, mert többek között a Terményforgal mi Vállalatnak van átvevőhelye és esős időben rendkívül nehéz itt a közlekedés. — Utat még eddig nem köveztünk — mondják a dunaszentgyörgyiek, de megpróbálkozunk ezzel is. Ez még új számunkra, nem tudjuk, hogyan jövünk majd ki a 16 ezer forintból, ami rendelkezésünkre áll, de ’mindenesetre megpróbálkozunk vele. • Közvetlen a befejezés előtt áll a községfejlesztésben szereplő másik létesítmény, a ravatalozó és boncoló helyiség is. — Sohasem lehet tudni, mi adódik — hangoztatták a tavasz- szal a dunaszentgyörgyiek — itt vagyunk az országút mellett, ahol fordulhatnak elő halálos kimenetelű ba lesetek és nincs rendes ravatalozó, boncolóhelyíség a temetőnél. így épült meg tízezer forintos költ séggel a községi ravatalozó és boncoló. A célnak megfelelően két helyiségből áll — s mint nem kis humorral megjegyezték — „egészen kényelmes”. zel a messzemenő bizalommal, nyilván nem elnézés és bocsánatkérés lesz a következménye, éppen azért, mert egy jottányit sem engedünk a szocializmusból a nevizionizmus javára. Néhol még tapasztalható ugyan nem megfelelő álláspont és gyakorlat az értelmiségiekkel szemben, egyes párttagok részéről, de ez elszigetelt, mind kevesebb az ilyen és a pártszervek azt sem tűrik meg — a kölcsönös bizalom elvéből kiindulva. (Vége.)
