Tolna Megyei Népújság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1957-09-25 / 225. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPŰ J SÄG 1957. szeptember 25. “Kő<zépiékoLáóök Szerkesztették: fl dombévári Gőgös Ignác gimnázium tanulói ¥■ (Szerkesztőségünk a jövőben minden szerdán jelenteti meg „Középiskolások“ című rovatát. Kérjük a rovat szerkesztésében résztvevő iskolák tanulóit, hogy az anyagokat legkésőbb hétfőn délig juttassák el szer kész. tőségünkhöz.) (Szerk.) Bejáró tanulók a jobb tanulmányi eredményért Nap mint nap, kora hajnaltól egész a tanítás kezdetéig vonaton és autóbuszon érkeznek a bejáró tanulók a dombóvári gimnáziumba. Száznál több diákleány és fiú már hajnalban útrakel, hogy középiskolában tanulluisson s akár eső esik, akár havazik, vagy hideg szél fúj, nincs hiányzás. Ezt a tiszteletre méltó szívósságot a tantestület is igyekszik honorálni. Már egy éve, hogy két tanulószobában reggel fél 7 órától tanári felügyelettel, korrepetálással folyik a munka és a tanítás befejezése után, egészen a járművek indulásáig, szintén ottvannak a nevelők, hogy elősegítsék a bejárók tanulmányi haladását. A nevelői segítség örvendetesen meglátszik a bejárókon. Minden csoport önkéntesen szervezkedett, felelőst választott, akit a nevelő tanár helyettesének tekintenek. És példamutatóan fegyelmezettek az iskolán kívül is. Tanulmányi eredményük már az elmúlt évben felfelé ívelt, egyetlen bejáró tanuló sem bukott és remény van arra, hogy ebben az évben még jobb eredményeket érnek el. Mindez a tanulók és nevelők közötti őszinte kapcsolat eredménye. Lendületes kezdés a sportkörben A dombóvári gimnázium sportköre hosszú esztendők óta jó munkát végez. Az iskola 4x800-as stafétája tavaly előtt országos bajnokságot nyert, a tornászok közül szintén országos bajnok került ki és megyei viszonylatban mindig az elsők között vannak. A tanévnyitó után hamarosan az úszásban értek el szép eredményeket a megyei középiskolás bajnokságon. 100 méteres gyorsúszásban a másodikos Kamarás lett az első, Hajós negyedik. 4x100-as gyorsváltót a Ka marás, Garai, Bubori, Cséri négyes nyerte. Jók a többi helyezések is. 400-as gyorsúszásban az ugyancsak másodikos Cséri harmadik, 200-as mellúszásban Pető harmadik, 100-as hátúszáson Bubori harmadik. 100-as pillangó úszásban Kamarás szintén harmadik lett. Kár, hogy a leány tanulók nem vettek részt a versenyen, mert biztos, hogy azok közül is lett volna néhány jó helyezett. A tanévnyitó után dicsérendő sporttevékenységhez kezdtek a harmadik „B” osztályosok. Közös munkával röplabda-pályát építenek. Derekasan végzik a nehéz földmunkát és minden remény megvan arra, hogy egészen korszerű, versenyre is alkalmas vörös salakpályája lesz a gimnáziumnak. Az elmúlt tanévben kezdték meg a kézilabda sport fejlesztését. A kezdeti lendület tovább tart és októberben a kézilabda-csapat részt vesz a megyei középiskolás versenyen. Hírek a dombóvári gimnáziumból Esztendők óta gondot okozott a gimnázium igazgatóságának és biológus tanárainak a kísérleti kert létesítése. Az iskola területén erre alkalmas hely nem volt. Most a községi tanács az iskola segítségére sietett, és a belterületen, a községi kér tészet területéből 200 négyszögölnyi területet az iskola rendelkezésére bocsájtotta. * Már az elmúlt iskolai évben tervbevettük egy új, a fejlődő iskolához méltó iskolai zászló beszerzését. A tervezést most elkészítették és rövidesen sor kerül a kivitelezésére is * Az új tanévben hat különböző szakkörben indul meg a munka. A .szakkörvezető tanárok és az ijúsági titkárok már összeállították az őszi munkaprogramot. A történelmi és biológiai szakkörök tanulmányi kirándulásokra készülnek, a magyar irodalmi szakkör ,Az ember tragédiája” budapesti előadására már előjegyeztette a jegyeket. * Az iskola régi vágya beteljesedés felé halad. Szeptember közepén meg alakul a népi tánccsoport, melyet Boda József újdombóvári testnevelési tanár, kiváló népi táncos szervez. Az esztétikai nevelést szolgálja az iskola első emeletén már második éve megvalósított állandó népművészeti kiállítás. A kiállított anyagot minden hónapban változtatják és így hazánk minden tájának jeleg- zetes népművészetét bemutatják. A tanév második felében az iskola női kézimunkaköre is kiállítja saját készítményeit. A tanévkezdéssel kapcsolatos ügyek megbeszélésére a gimnázium igazgatósága szeptember 23-án délután 5 órára szülői értekezletet hívott össze. Az értekezleten az iskola összességét érdeklő problémák megbeszélése után minden osztályban külön értekezletet tartanak. Cerusaváxlatok egy ismerkedési estélyről VANNAK HALADÓ HAGYOMÁNYOK, melyek törvényszerű pontossággal, szinte órára, percre,< mindert esztendőben megismétlődnek. Ilyen hagyomány az úgynevezett ismerkedő estély rendezése a dombóvári gimnáziumban. * Óriási gond. Itt van közel hatszáz gyerek és ... nem ismerik egymást. Dehogy nem. Másodiktól felfelé mindenki szervusz egymással, [nagyrészt az elsősök is cimborák már s a vidékiek kivételével olyan otthonosan mozognak, mintha esztendők óta itt jártak volna iskolába. Tehát nem is any- nyira az ismerkedésen van a hangsúly, hanem a mulatságon. Mert Pista új sötétkék ruhát kapott, Péter csodálatosan szép nyakkendőt, Jenőnek kordbársony zakóján még az órazseb is cipzárra jár, Margitnak a nyáron mondták először a Balatonon, hogy „kész 'nagylány lett a kicsiből” és R<5- zsának szintén a nyáron vágták le a copfját, melynek maradványára az első bálra ígérte anyu a dauert: hát sietni kell, amíg megkezdődnek a komoly számonkérés órái s elrontják sokak hangulatát azok a „kegyetlen” tanárok. * — TALÁN TÜL KORAI — mondja az igazgató és azt ajánlja, hogy várjanak egy órát, amíg a kartársakkal beszél. Az iroda előtt ideges feszültséggel várakoznak a többiek és jaj de rettenetes, hogy még egy kerek óra. Es vajon? . . . Talán? .. . Lehet, hogy elutasítja. Lehet, hogy . . . „Borzalmasak” ezek a tanárok. Ezt a kegyetlenséget. Mintha ők sohasem lettek volna diákok . . . — A testületnek nincs ellene kifogása, de lennének bizonyos kikötéseink — mondja az igazgató. — Ügy, ahogy tavaly és a megelőzd esztendőben volt. Beszéljétek meg egymással! * KÉT ZENEKAR alakul. Egy a régi maradvány, egy teljesen új. Ha lehetne, naponta ötször is próbálnának. így engedéllyel csak heti két próbát sikerül kiharcolni, de az aztán próba. Szegény dobok, szegény zongorák... A negyedik „C” is annyira megszokta már, hogy minden mulatságon ők végezzék a házileányok teendőit, mintha közétkeztetési technikumba járnának. Valinak már pontos számításai vannak a szendvicsfogyasztásról, Éva és Márta a tészta- és édességfogyasztás kalkulánsai, s Anna garantálja a száz málnafröccsöt egy liter eszenciából. Probléma még a meghívó lenne, de ezt a rajzosok intézik el. Méternyi papíron, ízléses népi díszítéssel készítik a barátságos hangú hívogatót, hogy lássák az elsősök, mint illik megtisztelni a kisebbeket, akiket szívesen látnak. * AZ ENGEDELY este 7-től 12-ig szól. Minden perc drága. Az iskolai KISZ-titkár már háromnegyed hat óta percenkint nézi a karóráját, a zenekar — a nagyobb — ott ül a tanítóképző dísztermének emelvényén és egyelőre csak a lábával dobol idegesen. Ä lépcsőkön egymás után jönnek a mosolygós arcú mamákkal a kékszoknyás, fehérblúzos lányok feszengve, de férfias elszántsággal topognak a rendezők és udvarias köszöntéssel vezetik a vendégeket helyre. Hét óra. — Kovács!!! — int a terem másik szögletéből a titkár a diákprímásnak és egyszerre megremegnek az ablakok. Hegedű, klarinét, dob, réztányér, bőgő, harmonika, zongora. . . Csárdás! — Ki az, aki a zongoránál ül? — érdeklődik Gabi édesanyja, s mert valami azt súgja neki, hogy túlságosan tud az a diák, még szemüveget is tesz, hogy jobban szemügyre vehesse. Gabi mosolyog, egészen természetesnek veszi, hogy Illy tanár úr ott ül a diákzenekar zongorája mellett. Közel 11 óráig, amíg a kiszenekar fel nem váltja. * A TÁNC VÉGÉN a lányok leköszönnek. A fiúk helyrevezetik őket és enyhe meghajlással búcsúznak.,-, A következő táncig. Érdekes kép. A terem közepén áll a sok diák-fiú ... A prímás felemeli a vonót ,de még nem szólalt meg a hegedű, amikor mindenki rajtol. — Sietni kell, hogy az ember jó táncosnőt kapjon öregem — magyarázza egy szakértő az elsősnek. És ő csodálatosan mindig csak egyet akar felkérni. — Sajnálom — néz rá nem éppen barátságos mosollyal a másodikos. Aztán valóban megsajnálja az elpirult fiút és atyásan magyarázza neki, hogy: nálunk nincs tánc közben lekérés . .. Majd ha vége a túrnak... Na nem haragszol őre gém? . .. * FEL TIZENKETTŐ. Az első zenekart már egy órája felváltotta a második. Nagy lendülettel kezdik, de lassan lekopnak. Már csak a zongorista, a har- monikás meg a dobos bírja úgy-ahogy. Háromnegyed tizenkettő. Ismét kidőlt egy tag a zenekarból. Mi lesz? néz aggódva feléjük a főrendező, aki egy ilyen botránytól jövő babérait félti. A prímás végre megmenti a kicsikéket, ismét beáll közéjük és a kidőlt tagok is visszaszivárognak. Frissen, lén dületesen játszanak és most már bírnák akár reggelig is, ha rá nem néznének az igazgatóra. Tizenkét óra. „Bolyongok a város peremén ...” utolsó akkordok, s utána a prímás bekiáltja: Jóra váljék! * ÍGY VOLT? En ilyennek szerettem látni, s majdnem igaz minden, amit leírtam. Mert az, hogy nem mindenki ismerkedett össze mindenkivel, sajnos igaz. Talán maradiság, talán avatag szokás, hogy a diák-gyereknél még most is elég nagy probléma a bemutatkozás. S ennek hátrányát érezte az a sok, kedves elsős lány, aki most jött először „ismerkedési bálra”. A következő mulatságig azonban lesz annyi idő, hogy tanulmányi vonalon és az ifjúsági közös munkában ismerkedjenek egymással. .. Jóra váljék! TERRAI „Hamburgból másként láttam Magyarországot..“ Franz Bunge úrral, a hamburgi vadásszal Hőgyészen találkoztam az erdőgazdaság irodájában. A magas, tetőtől-talpig zöldbe öltözött dere- sedőhajú úriembernek rendkívül jó kedve volt. Nem is csoda. Előző nap gyönyörű szarvasbikát lőtt a papái erdőrészen. Amikor megtudta, hogy újságíró vagyok, kissé zárkózott lett, hangsúlyozta, hogy egész életét csak a kereskedelem és a vadászat köti le, politikával soha nem foglalkozott és ezután sem foglalkozik. Beszélgetésünk tehát a vadászatra terelődött. — Milyen érzés kerítette hatalmába ,amikor a szarvasbikát meglátta? — Ezt az érzést nem is lehet szavakkal kifejezni. Mifelénk Németországban nem láthatók ilyen gyönyörű példányok. Amikor lelőttem a bikát megkértem a magyar vadász társakat, hogy hagyjanak egy félórára magamra. (Az irodában levő vadászok ezeknél a szavaknál mosolyogtak. Később tudtam csak meg, azon derülnek, hogy a német vadász még meg is csókolta áldozatát, amikor magára hagyták.) — A szarvasagancson kívül más emléket ís visz Magyarországról? Titokzatosan mosolyog a kérdésen aztán egy marék akácmagot vesz elő zsebéből s a tenyerén szétterítve mutatja. — Magokat gyűjtök. Nagyon tetszenek az itteni fák. Ha hazamegyek a házam köré magyar fákat akarok telepíteni. — A vendéglátással megvan elégedve? — Nagyon szép helyen lakom. S a magyar ételek, italok kitűnőek ... — csak a halászlé erősebb egy kicsit <t kelleténél. Jövőre, ha lehet, a családomat is elhozom. — Már kifogytam a vadászással kapcsolatos kérdésekből, éppen búcsúzni készültem amikor ez a hamburgi nagykereskedő, aki világnézeti téren távolabb áll tőlünk, mint az a bizonyos „Makó Jerúzsálem- től”, váratlanul megszólalt. Hangjából őszinteség, szavaiból pedig a reális gondolkodás érződött. — Hamburgból másként láttam Magyarországot, mint most, hogy alkalmam nyílt közelebbről is megismerni. ,,Állandó nyugtalanság tapasztalható Magyarországon” — olvastam otthon nap mint nap újságainkban. Az egyéni megítélésem ezzel szemben ma már az, hogy itt rend és nyugalom van... s én, mint kereskedő ember, úgy látom, hogy Magyarországgal érdemes lenne bővíteni kereskedelmünket. (-h-) Margit visszajött... Szabó Margit csinos, fiatal lány. Két évvel ezelőtt végezte el a Mező- gazdasági Technikumot. Utána a tamási járási tanácshoz került beosztott növénytermelési agronómusnak. — Nagyon szerettem itt dolgozni. A kollégák kedvesek voltaik, sokat tanultam tőlük, s míg ott dolgoztam, soha nem jutott eszembe, hogy egyszer majd szakítok a szakmámmal — mondja Margit. S mégis .. Mikor ez év január 15-én közölték vele, hogy megszűnt a beosztása, de községi agronómus lehet, — nemet mondott. Barátnői, egykori osztálytársai Pestre hívták és ő ment. Zsebében az agronómusi okle véllel a Goldberger Textilműveknél tanuló lett, havi 600 forintért dolgozott és tanulta az új szakmát. Eközben egykori kollégái, a tamási járási tanács mezőgazdasági vezető szakemberei agronómusokat kerestek, akik irányítják a községekben a mezőgazdasági termelést. — Nem éreztem jól magam Pesten. Hiába ígérték meg, hogy rövidesen az irodába mehetek dolgozni, a négy hónap után mégis úgy döntöttem, nem maradok Pesten, visszamegyek falura, még akkor is, ha nem a szakmámba dolgozom — így mondja Margit. Míg Pesten töprengett sorsa felől, addig itt a járási tanácsnál úgy döntöttek, hogy felkeresik, megpróbálják visszahívni. Azon a napon kapta meg a járási tanács levelét, amikor vizsgát tett volna a szövő szakmából. De nem vizsgázott... — Akkor már nem érdekelt semmi. Az első vonattal jöttem vissza a falura. Most itt vagyok Magyarkesziben gazdasági felügyelő. Boldog vagyok, hogy újra a szakmában dolgozhatok. Nagyon helyesek itt az emberek, szeretem őket, s úgy látom, ők is szeretnek engem. S bármennyire nehéz is ez a szakma, többet soha nem válók meg tőle, mert nagyon szép és szeretem. Kardos úr . . . — Egy pillanatra, legyen szíves egy étlapot. Suhan a fehér pincérkabát, s egy szempillantással később asztalomon az étlap. Amíg az ízletesnek ígérkező ebéd kiválasztásával foglalkozom türelmesen áll mellettem Kar dós úr... közben az újabb vendége, két észreveszi s harsány „Jónapot kívánok’’ köszöntéssel fogadja. A rendelést felvette, sietős léptekkel a konyhába megy és kijövet még hozzámszól: „Egy perc és itt az ebéd...” A szünetet kihasználom, s figyelem a pincér munkáját. Fiatal fiú, tizenhat évesnek nézem, vékonyka, de nagyon gyors. Játszi könnyedséggel hatalmas tálcát teli söröspoharakkal megrakva hoz ki, leteszi az asztalokra és siet a konyhába. Tálcán hozza a gőzölgő levest, s utána a pörköltet. — Italt parancsol? — kérdi. — Igen, egy pohár sört legyen szíves. — Pohár sör, hidegen... igenis, kérem. S míg nálam időzik, többen is szólítják: — Kardos úr, egy pohár sört... — Kardos úr ebédelni szeretnék... — Hogy van, Kardos úr?... — Kardos úr, fizetek, — szólok én is, zsebéből blokkot vesz elő, számol: leves, pörkölt, kenyér, sör, 15.60, még hozzájön az öt százalék. — Egy huszas, — megcsörrenti az aprópénzt, kopogósán csengeti az asztalra, visszaad — köszönöm, viszontlátásra. Igen kérem, pohár sör, egy nagyfröccs — szól a szomszéd asztalhoz és máris továbbmegy mun káját végezni. A vendégektől tudtam már meg azt, hogy Kardos úr ipari tanuló és a tamási földművesszövetkezei vendéglőjében nagyon elégedettek munkájával. (PALKOVÁCS) könyvéből
