Tolna Megyei Népújság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1957-09-22 / 223. szám
TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957 szeptember 22. í! Az „értelmiségi problémáról" Mégegyszer a Csongor és Tünde kurdi előadásáról A Tolna megyei Népújság szeptember 18-j számában egy cikk Jelent meg, amely szerint a „kurdi színjátszók’’ előadták azt a bizonyos „társszerző” által átírt Csongor és Tündét. Eddig kurdi színjátszócsoport néven az iskola és a népművelés együttes gárdája szokott szerepelni, amely az utóbbi időben — csak a leglényegesebbeket említve — komoly sikerekkel adta elő iskolai vonalon a Hófehérke, Hamupipőke című mesejátékokat, felnőttek vonalán pedig A bor, Dulszka asszony erkölcse, s most 7-én és 8-án a Tacskó című darabot. A kurdi színjátszó csoport azt kéri, hogy az említett újság közölje le valamilyen formában „Kurdi színjátszócsoport” aláírással azt, hogy a Csongor és Tünde előadásához a kurdi színjátszócsoportnak semmi köze, mivel az a községi tűzoltók és a református egyházközség közös produkciója volt. Kurd, 1957 szeptember 10. MEDVE ZOLTÁN ált. isk. ig„ népművelési ügyv. Nem muszáj nevetni VÁMVIZSGÁLAT ÖNKRITIKA "értelmiségi probléma — ez régi kifejezés, közismert, szinte szólammá változott az idők során és olyan „probléma” volt, amelynek létezése többnyire vitatható volt. Ezt a lényegében ál-problémát tulajdonképpen a revizionizmus. a hibás pártvezetés és általában az elkövetett hibák szülték. Éppen ezért nem a meglévő hibákból tevődött össze —, azokat legfeljebb szemellenzővel és meghatározatlan céllal vizsgálta — ez az értelmiségi pro- bléma”-ügy. Határozatlan volt a célja és így az eredménye sem segíthetett minket, legfeljebb a revizionizmus nyílt és burkolt térhódítását. Egyes pártszervek sorra hoztak határozatokat valamiféle „értelmiségi probléma megoldására”, különféle intézkedések is születtek. Ez része volt a múlt évben eluralkodott „rehabilitációs-kampánynak” — úgymond az értelmiséget is rehabilitálni kellett. Kétségtelen, sok hibát követett el a párt és az állam egyes értelmiségi dolgozók, vagy csoportokkal szemben és ezeket a hibákat nyilván orvosolni is kellett volna. Elindult az „értelmiségi-problé- ma”-kampány: sorra rendeztek különféle értelmiségi gyűléseket, amelyek célja —- ha egyáltalában lehetett célról beszélni — az volt, hogy „megnyerjük” az értelmiség még tartózkodó részét és ezt olyan elvtelen módszerrel igyekeztünk elérni, hogy az ilyen értelmiségi gyűlésekből — panasznapokat rendeztünk. Panasznapokat a szó teljes értelmében és már az előkészítés is úgy történt, hogy mondja el mindenki, mi nyomja a lelkét, hogyan sértette meg őt a párt, a népi demokratikus állam, mi miatt tartózkodott tőlünk, hogyan érezte hátrányát a káderanyag-dosszié rendszernek, stb. \J olt is panasz bőven, mert tény” leg sok sérelem érte az értelmiség egyes részeit — anyagilag is, erkölcsileg is. De a panaszokra lényegében csak annyi volt a válasz, hogy „az az idő már elmúlt, az már a múlté”. Több funkcionárius, amelyik éppen találva érezte magát a panaszok hallatára „önbírálatot” gyakorolt, hogy többet olyat nem csinál, és ezzel sikerült is egyes értelmiségi dolgozók előtt olyan tiszavirágéletű „népszerűségre” szert tennie. Idestova nem volt tanácsos még indokolt esetben sem eh marasztalni egy értelmiségit, pusztán azért, mert értelmiségi és mert ilyet csak az akart, akinek „rossz volt a viszonya az értelmiséghez.” Ezt látván, az értelmiség egyes rétegeiben, csoportjaiban kezdett kialakulni valami olyasféle tudat, hogy „itt van az idő, most kérhetünk, amit csak szemünk-szánk megkíván, úgysem mondják azt, hogy nem”. Nem is mondta azt szinte senki, többnyire csak ígérgettek, ha „három” kívánság volt, azt is, ha „tizenkét” kívánság volt, azt is igyekeztek teljesíteni és nem mérlegelték, hogy az a kívánság arányban van-e népi demokratikus fejlődésünkkel, vívmányainkkal, segítik-e előrehaladásunkat, nem mérlegelték hogy a „kívánságokban” mennyi az építő szándék, segítőkészség a népi demokrácia számára, azzal sem számoltak, hogy egynémelyik kívánságot esetleg nem az építő szándék. hanem valami homályos hátsó gondolat szülte, amely nekünk csak kárt okozhat. Mindez kevésbbé volt fontos, a lényeg az volt, hogy „megoldjuk az értelmiségi problémákat”. Más szavakkal: valósággal udvaroltunk ahelvett, hogy tisztáztuk volna, ki hajlandó őszintén mellénk állni, tevékenységével segíteni a munkás-hatalmat s tisztáztuk volna az adott körülmények között célkitűzéseinket és az mintegy választóvízként megmutatta volna, hogy ki a harcosa a szocializmus ügyének, tehát ki érdemel a nárttól és az államtól fokozottabb bizalmat, aki pedig ellenségünk. azzal pedig úgy bánni, mint ellenséggel szokás. XT a pedig helyenként próbáltuk x tisztázni, hogy ki sorolható a munkás-paraszt értelmiség közé — nem származásánál fogva — többségében olyan mércét állítottunk fel, hogy a nevezett értelmiségi dolgozó liaj- landó-e részt venni minden értekezleten, felszólal-e és milyen a viszonya az olyan külön-megbízatásokhoz, amelyeknek rendszerint semmi köze sem volt a foglalkozásához. Persze nem lehet „elítélni”, ha az értelmiségiek is bekapcsolódnak a különféle nemhivatalos megmozdulásokba, politikai tevékenységet fejtenek ki, sőt, ennek csak örülni lehet, de nem lehet, elsősorban ezen keresztül mérni egy kutató, orvos, vagy pedagógus munkáját. Márpedig nem egy esetben ezt tettük és az sem volt olyan nagy baj, ha emiatt kisebb- nagyobb mértékben mellőznie kellett hivatását. Sokszor a semmit sem érő végnélküli értekezletek sorát kellett végigülniük, pedig mennyivel többet használtak volna számunkra, ha azidő alatt folytatják elmélyült kutatómunkájukat, vagy a pedagógus alaposabban készül fel az órákra, hogy a sablonok mellett több érdekes-tanulságos dologról is tudjon beszélni tanítványainak. Ezzel természetesen nem megnyertük az értelmiség jelentős részét, hanem éppen tartózkodóvá tettük saját magunkkal szemben. ]\f ondvacsinált probléma volt tehát "*■ az úgynevezett értelmiségi probléma, mert nem kölcsönös bizalmat, céljaink megvalósítását segítette, hanem lényegében egyoldalú, elvtelen udvarlás volt, a valóságos hibák kijavítása helyett. Most méginkább nem beszélhetünk valamiféle „értelmiségi problémáról”, de ugyanakkor kell beszélni a párt, az állam és az értelmiség viszonyáról egyrészt a megtett útról, e területen ami részben a múltbéli hibák kijavítása a marxizmus-lemnizmus szellemében, másrészt pedig a helyenként még jelenleg is uralkodó téves nézet és gyakorlat miatt. (Folytatjuk) — Apu, kiváncsi vagyok megtalálja-e az órákat? FÖLDRAJZ ÖRÁN — Tanár: — Tehát a Föld gömbölyű. Ha most itt mindig mélyebbre fúrnánk, hova jutnánk? Diák: — A bolondok házába. — Látod Ödön, ha nem lennél oly féltékeny, ma már „Budapest Szépe“ lennék! 1 A MÓRÁGYI ÜTÖR MUNKÁBAN 1. kép. Létbizonytalanság helyett egyre inkább otthon érzik magukat a ki storm áslak JÖSNÖNÉL A szélrózsa minden irányából jöttek tizenkét évvel ezelőtt. Különböző foglalkozású emberek, ki azért, hogy új otthont, tisztes megélhetési, ki pedig^ hogy szerencsét találjon az új helyen. MINT EGY FILM pereg le a hallgató szeme előtt Kistormás község felszabadulás utáni története, ha Bazsó János elvtárs, a községi tanács elnöke beszél. Legtöbben az alföldi községekből jöttek, kevesebben a Felvidékről, néhányan a Dunántúl fal- vaiból, pusztáiról. Először mindenki viszonylag jó anyagi helyzetbe került. Földet, házat, gazdasági felszerelést stb- kapott. A baj azzal kezdődött, hogy a parasztokkal együtt városi emberek is települtek a községbe, akik közül számosán kiváló szakemberek lehettek a saját szakmájukban, de a 10—15 hold földdel már nem nagyón tudtak megbirkózni. Amikor Pesten újra éledni kezdett az ipar, sokan otthagytak csapot-papot és visszamentek az üzembe, természetesen leromlott gazdaságot hagyva maguk után. Akadtak számosán, akik felélték a készet, s ha munkára került sor, inkább a tétlenséget választották. A FORDULAT 1949-ben következett be, amikor megalakult a termelőszövetkezet. Bár a kezdetben éppen a hozzáértés híján, nem ment minden rendjén, fellendülést, megszilárdulást jelentett a szövetkezet. És mire anyagilag is összeszedte volna magát, hatalmas tehertételt jelentett a felső szervek által erőltetett gyapottermesztés. Először nem kelt ki, azután utánvetéssel kínlódtak, télen szedték, kemencében szárították. Szóval ráfizetéses volt. — Még ma is nyögi a szövetkezet az akkori gyapotkísérletezést — jegyzi meg közbevetőleg Naszvetter Lajos elvtárs, községi párttitkár. Egy csomó felesleges és a szövetkezet erejét meghaladó építkezést sürgettek a felsőbb mezőgazdasági szervek. De ugyanakkor a 67 hold szőlő ügyét senki sem firtatta, az következésképpen leromlott, tönkrement, nem kis gondot fog okozni rendbehozása. EZ HÁT A MÚLT Nem hiszem, hogy ugyanilyen lenne a jelen és majd a jövő, mert mint időközben megtudtam, adóhátralékos mindössze egy van a községben, de annál többen, akik már jövő negyedévi adójukat is kifizették. Van miből. A földművesszövetkezeti bolt forgalma az elmúlt évekhez képest 15—20 százalékkal növekedett. Míg azelőtt inkább élelmiszert vásároltak, ma az iparcikkeknek van nagyobb kelete. Nyolcvanöt házban van rádió, ez több, mint a házak fele, az iskolás gyerekek szépen öltözöttek, 2 és fél év alatt több új ház épült a községben, nem is szólva az állami költség- vetésből épített létesítményekről. Közben EGY ÉRDEKES ADAT kerül szóba. Az elmúlt 11 év alatt, az odatelepültek közül 127 család költözött el a községből. Az elmúlt évben egy sem. A nagy elköltözések ideje 1951— 52 53 volt, azután állandóan csökkent, ma már gyakorlatilag megszűnt. Sőt, ifj. Tóvízi Lajos, Dudásék és rajtuk kívül többen, akik annakidején elhagyták a falut, most visszaköltöztek. Lehet, hogy az új helyen nem találták meg a számításukat, lehet, hogy a szívük húzta vissza őket, mindegy, az a fontos, hogy „haza”- jöttek Kistormásra. , — Igen, ma már megszilárdult a helyzetünk — hallani többektől is. — Ez a kormány, amit mondott, azt még mindig beváltotta. Most már kezdjük elhinni, hogy itthon vagyunk. Naszvetter elvtárs tömören így fogalmazza meg: „A kormány iránt megszilárdult a bizalom.” De még mindig NINCS MINDEN RENDJÉN. A bizonytalanság légköre még nem szűnt meg teljesen. Sokan még ma sem hiszik ek hogy a ház, amelyet a ju'tatás során kaptak, meg a különböző ingóság, valóban az övék. Benne laknak, használják, de papír nincs róla, hogy valóban a tulajdonuk. A törlesztés módja sem volt megfelelő, csak együttes adót fizetett mindenki, de hogy ebből mennyi a juttatások törlesztése, azt emberfia nem tudta megállapítani. Most folyik a rendezés, amely megnyugtató, bár lebonyolítása egyáltalán nem mentes a bürokráciától. A könnyebb érthetőség kedvéért saját példáját mondja el Bazsó elvtárs: — A juttatáskor kaptam nyolc hold földet. Amikor megalakult a termelő- szövetkezet, beléptem és földemet is vittem magammal. 1950-ben a tanácshoz kerültem. Időközben aztán a tsz egy csomó földet visszaadott az államnak. Volt két tagosítás is a községben. A földek elkeveredtek, azt ma már semmiből sem lehet megállapítani, mennyi volt a helyrajzi számuk és mennyi volt az aranykorona értékük. Hiába kérdezik ezt tőlem, és ugyanígy senki sem tud választ adni rá a községben. Sokkal helyesebb lenne a jelenlegi, kézzelfogható helyzetet felmérni és azután kiszabni a törlesztés összegét. Nem kis gondot okoz a házak állapota. A pártszervezet és a tanács harcot indított azért, hogy minden házat meszeljen be a tulajdonosa. Ez „országos mértékkel mérve”, jelentéktelen ügynek látszik, de Kistormáson fontos probléma. A GOND MEGVAN, de ez a gond, amelyet a helyzet túlkomplikált felmérése jelent, már átvészelhető, nem okoz továbbra is létbizonytalanságot, amely éveken át kísér- tett a községben. A tsz két éve még földet akart leadni, ma mar ragaszkodik minden négyszögölhöz, Tóta Gábor négy holdat kért a községi tartalékalapból, Sándor Ferenc még öt holdat szeretne kapni. És ha ehhez hozzávesszük, hogy ma már egyetlen ember sem akar elköltözni, akkor bizonyos, hogy minden telepes nem ven- deg többe, hanem otthon van Kistormáson. Letenyei György Jósnő: — Óvakodjon a fekete férfiaktól ... Kuncsaft: — Késő, már a felesége vagyok... VENDÉG PAPAGÁLY — Mondhatom önnek, nehéz dolgom van. — Hogy-hogy? — Tudniillik, dadog a gazdám... ÉRDEKLŐDÉS — Mondja, mitől fogyott így le? — A gazdámmal kiléptünk a télen a szövetkezetből. ... és a jó munkájának, „jó“ út az eredménye... HÁROM KÉP — SZÖVEG NÉLKÜL 1. kép. SAíiA!
