Tolna Megyei Népújság, 1957. augusztus (2. évfolyam, 180-204. szám)

1957-08-13 / 189. szám

1957 AUGUSZTUS 13. TOLNA MEGYEI NÍPÜJSAG 3 A VII. Vasutas Nap Tolna megyében (Folytatás az 1. oldalról.) mebb raktárában jól dolgoztak a Vas­utas Nap előtt, arra tettek ígéretet, hogy ezután még jobb munkát végez­nek, időben ellátják anyaggal a vasút üzemeit. A FORGALOMNÁL nem volt ünnep azoknak, akik szol­gálatot teljesítettek. Mosoni Zoltán vasárnap a Vasutas Napon ott állt a vágányok között zöld tárcsájával, in­dította a vonatokat. A forgalmi iro­dán Miklós Mária távirász továbbí­totta a parancsokat, Lót György kalauz ezen a napon a dombóvár— pécsi utat járta, ott kezelte a jegyeket. A forgalmi részleg szabadnapos dolgo­zói szombaton ünnepeltek. A vasutas kultúrotthonban tartották az ünnep­séget, ahol közel húsz főt pénzjuta­lomban részesítettek. Z. Kovács Pál is a jutalmazottak között volt, lelki- ismeretes munkája után kapta. Bencze I. János személy vonatos vo­natvezető egyike a legidősebb vas­utasoknak Dombóvárott, 28 éve már a vasútnál teljesít szolgálatot és mindig pontosan, nála még hiba nem for­dult elő. A FATELlTÖ VÁLLALATNÁL szombaton este jöttek össze az üzemi kultúrotthonban, hogy megünnepel­jék a hetedik Vasutas Napot. Az üzem vezetőhelyettes méltatta a Vasutas Nap jelentőségét, elmondta, hogy a Fatelítő dolgozói milyen kimagasló eredményeket értek el és megjutal­mazta a termelésben kiemelkedőket; Vadas Józsefet, Keczeli Lajost, Fodor Bélát, Sipos Lajost és még húsz társu­kat. Este, az ünnepség után pedig reggelig szórakoztak a Fatelítő dol­gozói. VASÁRNAP REGGEL folytatódott az ünnepség. Hét órakor a vasutasok fúvószenekara zenés éb­resztővel köszöntötte a vasutasokat. Nyolc órakor Monori elvtárs, a vasút­állomás főnöke, a községi hangos- beszélőn köszöntötte a dombóvári vas­utasokat. Kilenc órakor a vasútüze­mek képviselői megkoszorúzták a fel- szabadulási emlékművet, 9 órától dél­ig pedig a községi hangoshíradón ke­resztül ajándék nótákat küldtek a leg­jobb vasutasoknak, délután sport- és kultúrrendezvényeken, este pedig a Vasutas Kultúrotthonban szórakoztak a hetedik Vasutas Napon a dombóvá­riak. osztályvezetőhelyettese adta át a jól megérdemelt jutalmakat, pénzjutal­mat, rendkívüli előléptetést, el­ismerő oklevelet a legjobb dolgozók­nak A jutalmazottak között van Bodoki József mozdonyvezető, akinek három „Szakma kiváló dolgozója“ csillag díszíti a mellét, aki fűtőjével, Botos Jánossal együtt a 375—680-as mozdonnyal 72.3 tonna szenet takarí­tott meg félév alatt. Egyhatodát an­nak a mennyiségnek, amit az egész fűtőházban megtakarítottak. Keresz­tes György pályafenntartó KlSZ-bri- gádja, amelyik az első lett a pálya­fenntartó ifi brigádok közötti ver­senyben. Gayer János pályamester, Kapás János pályamunkás. Fép Bá­lint pályaőr és még sokan mások, akik jó munkájukkal érdemelték ki a ju­talmat. A megjutalmazott dolgozókat dalok kai köszöntötte az énekkar, majd az ünnepség hivatalos részének befejező­dése után vidáman szórakoztak a báta széki vasutasok reggelig, hogy utána mindegyikük ismét munkahelyén fe­gyelmezett, pontos munkával segítse a vasút előtt álló nagy feladatok végrehajtását. HlREK Ünnepelnek a bátaszéki vasutasok A fellobogózott, feliratokkal díszí­tett állomásépület külsőségeiben is mutatja, hogy ünnep van, a vasutasok ünnepe. Bár a hivatalos ünnepség csak este kezdődik, a községi kultúr­otthonban, a szolgálati helyeken jó munkával ünnepelnek a vasutasok. Öromű pontosággal dolgozik az egész gépezet, a mai napon még nem for­dult elő késés. Azaz, mégis egy kis szépséghiba; az egyik tehervonat két percet késett. Bosszankodik is rajta Marinkovics Szvetozár forgalmi szol­gálattevő, most már csak az a feladat: behozni a késést. A fűtőházban jelenti a mozdony­javító KISZ brigád: „Vasutasnapi vállalásunkat teljesítettük.“ A hét ele­jén kezdtek hozzá a 342—127-es moz­dony részlegvizsgájához, amire a ter­vek szerint, csak a jövő hónapban ke­rült volna sor (a betervezett mozdo­nyokkal már korábban végeztek), vál­lalták, hogy a munkát a korábban szokásos 9—10 nap helyett hat nap alatt, szombatig elvégzik. A moz­dony útrakész, vasárnap reggel mát ez viszi a személyvonatot Szekszárd felé. Ünneplőbe öltözött vasutasokkal, férfiakkal, asszonyokkal, lányokkal telik meg a községi kultúrotthon nagy­terme. Mozdonyvezetők, fűtők, pálya- fenntartási dolgozók, lakatosok, a forgalmi és a kereskedelmi szolgálat dolgozói töltik meg a padsorokat. Mármarosi László elvtársnak, az ál­lomás páfttitkárának megnyitója után Somi Benjamin elvtárs, a járási párt- bizottság titkára tartja meg ünnepi beszédét. Beszél a vasutas dolgozók munkájának jelentőségéről, arról, hogy a vasutasok mindig becsület­tel, tiszta szívvel váltották valóra azt, ami a párt, az ország dolgozó népe kért tőlük, nem egyszer a legmosto­hább körülmények között is. A vasút dolgozói éppen ezért mél­tán részesülnek nagy megbecsülés­ben. A mai nehéz gazdasági helyzet­ben is módot talált a kormány arra, hogy felemelje a vasutas dolgozók fi­zetését, kiterjessze a különböző ked­vezményeket. Az ellenforradalom nagy károkat okozott a vasútnál is, de ügynökei csak rövid időre tudtak za­vart okozni, a becsületes vasutasok elítélik az ellenforradalmat és ezt itt Bátaszéken is tettekkel mutatták meg Csókás, Balog, Kengyel, Szilágyi és a többiek, akik az ellenforradalmárok fegyveres fenyegetése ellenére is újra­kezdték a munkát. Nem ijesztette meg őket a sok névtelen levél, telefon üzenet, hogy „ha indulni mertek, felrobbantjuk a vonatot“. Az ellenforradalmat legyőztük, de még sok a tennivaló. Az ellenség azt akarja, hogy minél nagyobb legyen a fegyelmezetlenség, minél több a bal­eset. Küzdjenek ezek ellen a vasút becsületes dolgozói. Az ünnepi beszéd után a jutalmak kiosztására kerül sor. Tóth Károly elvtárs tanácsos, a Pécsi Igazgatóság — Lapunkban a termelőszövetkezeti mérlegképes könyvelői tanfolyamról szóló cikkben elírás történt. A tan­folyam 1957 szeptemberében kezdődik és 1958 decemberig tart. Bővebb fel­világosítást a megyei tanács termelő szövetkezeti csoportja ad. — A MÉSZÖV kereskedelmi főosz­tályán tegnap megbeszélés zajlott le, amelyen a falusi földművesszövetke­zeti kereskedelem feladatairól tár­gyaltak, arról, hogyan tudják biztosí­tani a II. félévben az áruellátást, ho­gyan tudják lekötni a termények ér­tékesítése után jelentkező vásárló­erőt. — Csütörtökön este a Városi kTiI- túrházban Seribe: „Asszonypárbaj“ című vígjátékát adják elő a Magyar Játékszín művészei. A darab főszere­pét Simor Erzsi, a Madách Színház művésznője játssza. — Augusztus 19-én „Bányásznapi őrség“ néven bányásznapi munkaver­senyt indítanak Nagymányokon. Erre a munkaversenyre az lesz jellemző, hogy nem tűznek ki százalékos célt k bányászok elé, nem is tesznek elő­készületeket arra, hogy ezalatt az idő alatt különlegesen kiugró teljesít­ményeket érhessenek el. A legfőbb itt az lesz, hogy kiki a maga erejéhez, képességéhez mérten érjen el minél magasabb teljesítményt. — Heltai Jenő „Néma Levente“ című színművét augusztus 18-án Őcsényben adja elő a Magyar Játék­szín együttese. Romániai vasutasok között írtai Vajda Gyula állomásfőnök II. A Magyar Autonom Terület fővárosá­ban, Marosvásárhelyen (Tárgu Mures- ben) és az egész Székelyföldön átutazva megértem, hogy nem is olyan „kényes” kérdés a romániai magyarság ügye. Nem ér itt .senkit, a nacionalizmus vádja, ha magyarul beszél, vagy éppen magyarul tanul. A boltokon románul és magyarul van festve a címtábla. Az állomások ne­vei is magyarul és románul vannak fel­tüntetve. A kiszolgálás egyforma, udva­rias és előzékeny. Bárhol az országban, kis- és nagy­városokban, igen egyszerűek és szeré­nyek az emberek, anélkül, hogy szegé­nyek lennének. Ami meglepett, nyoma sincs a nálunk meghonosodni akaró ;,jampi” divatnak, viselkedésnek. Nem mintha hiányzott volna, de sokkal szem- revalóbbak voltak enélkül az ottani fia­talok. Egyik este Kolozsvárott résztvehettem a kolozsvári magyar színház előadásán. A közönség hálásan tapsolt minden je­lenetnek. Másnap megnéztem a román színház előadását. Mindkét színház egy­formán látogatott és gondozott. A pálya­udvarok újságos bódéiban kapható a Kolozsvárott megjelenő Igazság, olvas­hattam a Marosvásárhelyen megjelenő Vörös Lobogót, az aradi Vörös Zászlót, Bukarestben az Aradon megjelenő Sza­bad Szót vehettem meg. Ha leszáll az este Kolozsvár falui közé, kiszűrődik az utcára a régi szép ma­gyar nóta és muzsika. Ha kell, záróráig nem fogy ki a prímás vonójából a ma­gyar nóta. Ha táncra szólít a muzsika, táncpartnerünk első kérdése biztos ez: Igaz-e, hogy újra olyan szép Budapest, mint régen volt? ... Valóban oly szép város Pécs? Megtudom azt is, kinek köszönheti mindezt a magyar lakosság Romániában. Mindenki elismeréssel beszél a Román Munkáspártról. Megnyugtató érzés hatja át az embert, járva az országot széliében, hoszában. Bukarestben, Ploestiben, Predeálon, Si- naiában nincs magyarellenesség és sovi­niszta gyűlölet. A vonaton, mint a ;,jó hír” úgy terjed el, ha megtudják utazá­som. Tényleg így van? — Hiszen en|e már alig hallani magyar beszédet. Igen, így van. Ez az ország nem csak ma­gyarjaival, de román lakosaival is baráti szomszédunk. Igaz barátok ők, mert nem csak szavakkal dicsérnek bennünket, hanem erről tettekkel is tanúságot tesz­nek. Legalább is ezt ígérték 1956 októ­ber 24-én amikor elbúcsúztunk egymástól Kolozsvár állomáson. Űtravalóul adták a búcsúszót: „Történ­jen nálatok akármi, de mi is ott leszünk. Segíteni fogunk, bízhattok bennünk!” Én még nem is sejtettem azt, amit ők már tudtak. Nem akarták kimondani, csak sejttették: „Baj van nálatok ott­hon.” A vonat sötét éjszakában vágtatott újra Biharkeresztes felé. .. Félve, kissé bizonytalanul tapogattam a biztató szó­ban: „Segíteni fogunk.” — Miben? ... Ki ellen? . .. Miért? ... A zakatoló sín­pár nem adott választ mindaddig, amíg Szajolba nem értem. Itt is csak keveset tudtam meg. Elzárva előlem hazám fővárosa, Buda­pest. A vonatot feloszlatták. Budapest nem fogad. Állnak a harcok.. . „Le * vörös csillaggal!” — most már végkép­pen nem értettem, mi történt idehaza. Azelőtt sok mindent nem értettem meg. Csak az ellenforradalom sötét nap­jai voltak azok, amelyek megérttették, mit tesz a béketáborhoz tartozni. Mert a mi román vasutas elvtársaink és egész népük, beváltották ígéretüket. A CFR- vagonok hosszú sora között sokszor úgy éreztem, nem is Bátaszéken, hanem ép­pen valamelyik romániai állomáson va­gyok. Só, tűzifa, rönkfa, bánvafa és amit éppen adni tudtak, minden ... Barátaink október előtt, október alatt és október után nagyon sokat tettek ér­tünk, magyarokért. A LEVELEZŐKÉ A SZÓ Őcsényben történt.., . .. hogy egy traktor megunva a rossz bánásmódot, világgá indult az őcsényi határból. Hallottunk arról, hogy csínytevő kislányok, kisfiúk útnak indul­tak, de hiába, a XX. században élünk, kislányaink és kisfiáink helyett a gépek is világgá mennek, ha „gazdájuk” mostohán kezeli őket. Ügy volt, hogy a Széki cséplőcsapat letelepedett reggelizni a frissen rakott osztag tövében. Velük együtt leült a traktoros is, s magára hagyta a beindított gépet, amely szintén követelte reggelijét, már mint a gépolajat és a gépzsírt, amelyet előző gazdájától a munka megindulása előtt, a reggeli órákban szokott megkapni. A magára hagyott gép körbe-körbe járt a tarló közepén, s úgy lát­szik, hogy ez a reggeli nélküli céltalan körbesétálás felháborította a szóbanlevő traktordugattyú lelkét és elhatározta, hogy világgá megy. Kormány kér ekét kiszabadítva, belevetette magát egy napraforgótáblábaj majd „átballagott” egy kukoricatáblán és még vagy két tarlón, és hogy végleg eltűnhessen a világ szeme elől, egy nagyobb kukoricatáblába vetette magát. De itt bizony már póruljárt, mert a gazdája észrevette, fülön, illetve kormánykerekén csípve, mint rakoncátlan gyermekét terelte vissza munkahelyére. Büntetésből aztán a csavargó gép ebédre sem kapott egy csepp olajat sem. Efölötti nagy bánatában ki is folyt a főtengely csapágya. A traktor bánatára azután csúnyán ráfizetett a cséplőcsapat, mert négy napig nem dolgozott, nem keresett semmit. Ráfizettek a gazdák, mert a cséplés nem haladt. Ráfizetett a nemzetgazdaság, de még jobban ráfizetett volna akkor, ha a traktor történetesen nem a napraforgótáblának, hanem az osztag mellett álló gépnek megy neki. De ráfizetett Széki János traktoros is, mert neki kellett megfizetnie azt a sok napraforgót és kukoricát, amelyet a világjáró, bánatos traktor útjában kitaposott. Reméljük, hogy ebből az esetből levonja a tanulságot a gép vezetője, de levonja a várdombi gépállomás is, és megindítja az eljárást a drága gépek tönkre­tevőivel szemben. SZAKÄL LÁSZLÓ Öcsény község mezőgazdasági felügyelője A kölesdi tűsőrség munkájáról Kölesden is, mint a többi községek­ben, megfeszített erővel folyik a mun­ka, amelynek eredményeként biztosítva lesz évi kenyerünk betakarítása. A dol­gozó parasztok nyugodtan térhetnek pi­henőre, mert két ember éber szemekkel vigyáz a közság gabonájára, ha netán valaki arra a gazságra vetemedne, hogy gyújtogatással károsítson meg bennün­ket. A községi tanács és a tűzoltóparancs­nokság ilyen irányú intézkedéseit csak helyeselni lehet, mert a tűsőrség min­dennapi munkája azt mutatja, hogy ez­zel is törődnek Kölesden. Ha azonban jobban megnézzük, hogy mi ezen a té­ren a valóság, azt látjuk, hogy csak író­asztal-munka ez a szervezés, mert a gyakorlatban ez mást mutat. A tüz- oltószertárban 24 órás szolgálat teljesí­tésével nincsen különösebb hiba. Nem lehet ezt elmondani a 12 órás szolgá­latra kijelölt őrségről, amelyet a temp­lomtoronyban kell teljesíteni. Ez nem lehet eredményes azért, mert a községi altiszt ugyan kiértesíti házszám szerint a kijelölt személyeket, hogy mikor, hova kötelesek őrségbe menni, de az illető sok esetben másod-, vagy har­madkézből kapja meg az értesítést. Az ilyen, és sokszor szűkszavú eligazítás után megjelenik a templom előtt. A toronyban koromsötét fogadja és ha van gyufája, felbotorkálhat a gyenge korlátú, meredek és tekervényes lép­csőn a toronyba. Bár van villanyi hiába próbálja meggyújtani, ugyanis a biztosítékokat gondosan kiszedték. Tíz­tizenöt szál gyufát is elgyújtogathat, mire felér. Ott ugyan talál egy üres petróleumos üveget és két lámpát, ter­mészetesen petróleum nélkül. Végső fo­kon a tűzőrök becsületére van bízva, hogy ilyen körülmények között marad- nak-e, vagy pedig odébbállnak. Véleményem szerint kissé nagyobb gondot kellene fordítani Kölesden e nagyon fontos szolgálat megszervezé­sére, hogy ne a céltalan éjszakázást szolgálja, hanem az esetleges tűz meg­akadályozása biztosítva legyen. —y—c— Vidám úttörőt ab or oxás A tolnai 1. számú iskolában egy horgász szakraj alakult. Huszonöt kis úttörő kiváltotta a horgászengedélyt és lázasan készült a nyári táborozásra. Július hónapban a Fadd—dombori Dunaág mellett táboroztak egy hétig, sátrak­ban laktak. A három Örsből álló úttörők között igazi barátság és nemes versengés alakult ki. Tisztasági, pontossági versenyt szerveztek az úttörők. Reggel, ébresztő után, torna, szemle, zászlófelvonás volt, délelőtt örsi elméleti foglalkozást, majd az őrsök között sportversenyeket, labdarúgást, csónakkirándulásokat szerveztek- Délben ebéd volt, délután pedig természetjáráson vettek részt. Mindennapi fogs lalkozásukhoz tartozott a horgászás, * a zsákmányt naponta megsütötték és elfogyasztották a fiúk. Este tábortűz mellett dalokat énekeltek kis műsor keretében. A táborozás költségeinek fedezésére a Megyei Üttörő Szövetség elnöksége, a helyi szervek, a tanács, a földművesszövetkezet is segítséget adott. Különösen köszönettel kell megemlékezni a földművesszövetkezet áldozatkészségéről, amely fogatot adott a kispajtások kiszállításához, továbbá fagylalttal és egyéb apróság­gal kedveskedett a gyerekeknek. Két pedagógus, Saramó Sándor és Horváth Vilmos felügyelete mellett táboroztak gyermekeink, akik hálával és szeretettel fognak gondolni azokra a nevelőkre, akik a szünidő alatt egy hetet, fáradságot nem kímélve, velük fog­lalkoztak. De a szülők nevében köszönetét mondunk azoknak a szerveknek is> amelyek anyagi támogatást adtak. DEUTSCH MANONE Tolna Kelen Jolán: A föld méqis forog című kötetből Korvin Ottó arcképe

Next

/
Thumbnails
Contents