Tolna Megyei Népújság, 1957. augusztus (2. évfolyam, 180-204. szám)
1957-08-29 / 202. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG 1957 augusztus 29. 11 szovjet interkontinentális rakéták kipróbálásának sikere halomra dönti a nyugati stratégiát TASZSZ jelentésének nemzetközi visszhangjáról London. Milyen hatása lesz a szovjet interkontinentális rakéta bejelentésének a leszerelési tárgyalásokra? — Ezzel a címmel írt kommentárt Matthews, a Reuter hírmagyarázója. Cikkében azt fejtegeti, hogy általában az a vélemény, hogy a közlemény célja nyomást gyakorolni a nyugatra a megbeszélések jelenlegi időszakában. Az AFP londoni jelentésében írja: a brit repülőgépipar szóvivője kedden kijelentette: „Valószínűleg megfelel a valóságnak az a hír, hogy az oroszok interkontinentális irányítható rakétát konstruáltak.” Az angol repülőgép-konstruktőrök szövetségének képviselője azt mondotta, általában már bizonyos ideje számítottak arra, hogy a becsléseknél korábban kerül sor a szovjet terv megvalósítására. A védekezés fegyvere állítólag egy atomtöltetű lövedék, amely el tudja érni a sztratoszférát, azaz, mintegy 11 ezer méter magasságot s a rakéták az eredeti iránytól lényegében függő röppályán haladnak. Ha a védekezőknek sikerül megismerniük a rakéta koordinátáit, akkor elvben kiszámíthatják, hogy hol fog végetérni a lövedék röppályája. Az angol szakértők azonban jól tudják, hogy a rakéta sebessége igen megnehezíti a problémát. Canberrái jelentésében írja a hír- ügynökség: Az illetékes ausztráliai szervek állítólag felhívták a brit hadügyminiszter figyelmét arra, hogy ha az Egyesült Királyság hatékonyabb' rakéta gyártásáról intézkednék, akkor Ausztrália a maga részéről minden rendelkezésre álló eszközzel lehetővé teszi ilyen újfajta lövedék kikísérletezését. Párizs (TASZSZ). Az esti lapok feltűnő helyen számolnak be a TASZSZ közleményéről. A France Soir „a Szovjetunió az interkontinentális lövedék birtokában van” feltűnő cím alatt azt írja, hogy az oroszok politikai szándéka világosan kifejeződik a szovjet hír- ügynökség kommentárjaiból: ha Washington hajlandónak mutatkoznék elfogadni az oroszok leszerelési tervét, akkor nem lenne szükség interkontinentális lövedékekre. Bonn. A nyugatnémet lapok részletesen magyarázzák, sőt idézik a közleménynek azt a részét, amely a rakéta röppályájának általános jellemzésére tér ki. A Die Welt megemlíti, hcféy az Egyesült Államoknak nem sikerült az első kísérlet hasonló rakéta kilövésére. A nyugatnémet sajtó megjegyzi, hogy a Szovjetunióban nagy magasságban robbantották az atombombát és a hidrogénbombát, s gondoskodtak a lakosság biztonságáról. A nyugatnémet lapok elhallgatják a TASZSZ-közleménynek azt a részét, amely a leszerelési probléma pozitív megoldásának szükségességét hangsúlyozza. Róma. Az összes olasz lapok közölték a TASZSZ közleményét. A Tempo hangsúlyozza, hogy orosz tudósok alkották meg a világ első interkontinentális lövedékét. A Paese azt írja, hogy a Szovjetunió bebizonyította fölényét a nyugati hatalmakkal szemben. Az Unita a szovjet tudomány hatalmas sikerének könyveli el. London. Az angol lapok különösen arra fordítanak figyelmet, hogy a Szovjetunió az első, amely úgynevezett világrakétát alkotott. (A legtöbb lap így nevezi az interkontinentális rakétát.) Megjegyzik: a TASZSZ közlemény hangsúlyozza a szovjet kormány arra irányuló erőfeszítéseit, hogy megegyezést kössenek a nuk- 1 leáris kísérletezések megszüntetésére és az atomfegyverek eltiltására. A polgári lapok kommentárjaiból kiérződik a rosszul leplezett idegesség. Beismerik, hogy a szovjet interkontinentális rakéták kipróbálásának sikere halomra dönti a nyugati hatalmak egész stratégiáját. King, a Daily Mirror külügyi rovatának szerkesztője azt írja, hogy a szovjet interkontinentális rakéta sikeres kipróbálásáról szóló közlemény csapás az amerikai politikai és katonai vezetőkre. New York. A szovjet interkontinentális irányítható rakéták kipróbálása nagy hatást gyakorolt az Ame rikai Egyesült Államokra, általában elismerik, hogy az Egyesült Államok sokéves erőfeszítése és óriási pénzáldozatai ellenére nem sikerült megalkotnia hasonló hatósugarú rakétát. Az első kommentárok szerzőinek túlnyomó többsége kénytelen beismerni, hogy a szovjet tudomány és technika óriási sikert aratott ennek a fegyverfajtának a megszerkesztésében, amely kétségtelenül nagy hatást gyakorol a nemzetközi erőviszonyokra. A New York Herald Tribune Washingtonból érkezett jelentésében azt mondja, hogy az oroszok előnye jelentősen megváltoztatja a nemzetközi erőviszonyokat. Az orosz katonai potenciál óriásit ugrott 1953 augusztusa óta, amikor az első szovESEMENYEK SOROKBAN Kommentár „Mély benyomást keltett a hír” — kezdi tudósítását a párizsi Aurore az interkontinentális rakétákról szóló szovjet bejelentéssel kapcsolatban. A TASZSZ nyilatkozata azonban nemcsak Franciaországban, hanem az égésé világon mély benyomást keltett, mert ez azt jelenti, amit az egyik angol lap, a News Chronicle így fogalmaz meg: „A Nyugat, — amikor elismeri a Szovjetunió fölényét a hagyományos fegyverzet terén — ezentúl már nem hivatkozhat arra, hogy az atomfegyverek terén viszont az övé az elsőség. A nyugati diplomácia szótárából törölni kell az ,elrettentő fegyvef kifejezést.” Nem lehet kétséges, hogy a szovjet tudomány újabb világraszóló sikere milyen jelentős hadászatilag. A földkerekségen elsőnek a Szovjetunióban sikerült megvalósítani a földrészek közötti hatósugarú távirányított rakétákat. Ugyanakkor sikeres atom- és hidrogénbomba kísérleteket is végeztek. Már az első nyugati kommentárokból is kiderül, hogy a nyugati körök nem becsülik le a szovjet haditechnika fejlődését és eredményeit és ezek nemzetközi jelentőségét. A szovjet tudomány legújabb eredményeivel nemcsak utolérte, hanem messze meg is előzte „a Nyugatot. Ez a hatalmas erő azonban a Szovjetunió kezében mégsem fordul az emberiség ellen. Az interkontinentális rakétakísérletek és az eredményes atom- és hidrogénbomba robbantások bejelentésével együtt a TASZSZ nyilatkozata közli azt a hivatalos szovjet álláspontot is, amely ismét, mint már évek óta annyiszor, az atom- és hidrogénfegyverekkel, valamint az általános leszereléssel kapcsolatos kérdések mielőbbi megoldását sürgeti. A TASZSZ nyilatkozata hangsúlyozza, hogy a szovjet kormány továbbra is állhatatosan törekszik a megegyezésre, amely nek érdekében már eddig is a legtöbbet tette a nagyhatalmak közül. A Szovjetunió már többször konkrét javaslatokat tett a fegyveres erők csökkentésére, az atom- és hidrogénfegyverek eltiltására, a kísérleti robbantások megszüntetésére. Javaslatai azonban mindig az imperialista körök elszánt ellenállásába ütköztek, amelyek soha egyetlen reális lépést sem tettek a leszerelés felé. A TASZSZ most elhangzott nyilatkozata figyelmeztetés az imperialisták számára, mert azt bizonyítja, hogy a szovjet technika messze meg előzte az egész Nyugatot. Ugyanakkor azonban megnyugtató az emberiségnek, hogy az a hatalom, amely az első sikeres kísérleteket végezte az interkontinentális rakétákkal ,a leszerelésnek, a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésének leghatékonyabb harcosa is. Szíriái és egyiptomi küldöttségek külföldön Beirut (MTI). Az AFP jelenti: Mostanában számos szíríai és egyiptomi küldöttség látogat külföldre. A jövő héten Abul Juszr Adin, Szíriái nagymufti sejkek egy csoportját vezeti a népi Kínába. A hét végén a szíriai gazdasági fejlesztési tanács három tagja megy Moszkvába, a legutóbb kötött segélynyújtási megállapodások részletes kidolgozására. Abu Naszer, egyiptomi kereskedelemügyi miniszter vezetésévei jelenleg küldöttség tartózkodik Prágában. A küldöttségnek tizenegy tagja van, s az a feladata, hogy fokozza a kereskedelmi forgalmat Csehszlovákia s Egyiptom között. Kajszuni, egyiptomi pénzügyminiszter körutazást tesz Damaszkusziban Prágában, Buda pesten és Bukarestben. Kajszuni ke- leturópai látogatása után az Egyesült Államokba utazik, s ott résztvesz a nemzetközi valutaalap tagállamai pénzügyminisztereinek értekezletén. Hazautazott a szovjet mezőgazdasági küldöttség A G. A. Borkov mezőgazdasági miniszterhelyettes vezetésével a nagykun napok alkalmából Magyarországra érkezett nyolctagú szovjet mező- gazdasági küldöttség szerdán délben repülőgépen hazautazott a Szovjetunióba. A küldöttség búcsúztatására a földművelésügyi minisztérium tisztviselőinek élén megjelent a Ferihegyi repülőtéren Keresztes Mihály miniszterhelyettes. Későn érkezett kitüntetés Benno Wiedmann, egy Stuttgart mellett lakó pék nemrég levelet kapott Adolf Hitlertől. A Führer e levélben közli, hogy a Címet a Vaskereszttel tünteti ki és üdvözli a fronton tanúsított példásan bátor magatartásáért. A posta a Führer személyesen írt levelét téves címzés következtében csak tizenhárom évi kél séssel kézbesítette ki. Lehetséges, hogy a levél 13 évig volt úton? E kérdés in- dokolt, mert nemrég hozták a törvényt; amely szerint viselni lehet a Hitler-rend- szerben szerzett kitüntetéseket is. Bécs (MTI). A trainskircheni lágerben, ahol ezerszáz magyar disszidens él, szinte Á dániai magyar követ átadta megbízólevelét Pataki László rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a Magyar Népköztársaság dániai követe, augusztus 27-én ünnepélyesen átadta megbízólevelét IX. Frederik dán királynak. (MTI) Jugoszláviában a legtöbben szívbajban halnak meg Most közzétett adatok szerint Jugoszláviában minden ötödik halott szív-, illetve véredénybetegségek áldozata, öt esztendő alatt a szívbetegségben elhaltak száma 30 százalákkal megnövekedett. Ugyanakkor megállapítást nyert, hogy a rákbetegségnek több a nőáldozata, mint a férfi. A statisztikai adatok arra is rámutatnak, hogy Zágrábban többen halnak meg rákbetegségben, mint Belgrádiján, jóllehet Belgrad népesebb, mint a íorvát főváros. A szlovák nemzeti felkelés 13. évfordulója A szlovák nép augusztus 29-én történelmének legdicsőbb fejezetére emlékezik: a szlovák nemzeti felkelés 13. évfordulóját ünnepli. 1939 márciusától — amikor Hitler lábbal tiporva minden „garanciát” és Ígéretet, megszállta Csehszlovákiát és létrejött az úgynevezett szlovák állam — érlelődött és erősödött a szlovák nép antifasiszta függetlenségi mozgalma. A munkásosztály, a dolgozók harcát a kommunista párt készítette elő és irányította. 1944 első felében, amikor a hős szovjet hadsereg egymás után mérte a megsemmisítő csapásokat a hitleristákra, megkezdődött a fasiszta „szlovák állam” felbomlása. 1944 tavaszán Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetőségének útmutatása alapján újult erővel lángolt fel a partizánmozgalom Szlovákiában. A felszabadított területeken a hatalmat a forradalmi nemzeti bizottságok vették át. Az augusztusi felkelés döntő feltétele a szovjet hadsereg győzelmes előnyomulása volt. A szovjet csapatok 1944 augusztusában már a Kárpátoknál álltak. A szovjet hadsereg győzelmei óriási erőt adtak a szlovák szabadságharcosoknak. A Szovjetuniótól már segítséget is kaptak: fegyvert, repülőgépeket, tapasztalt partizánvezetőket. A szlovák fasiszták 1944 augusztusában segítséget kértek Hitler Németországától. A szlövák nép az antifasiszta felszabadító harcok rohamos erősödésével válaszolt. Augusztus 25 és 28 között szlovák partizánok felszabadították Túróc- szentmártont, Liptószentmiklóst, Rózsahegyet, Breznót és más helységeket. A helyőrségek ezekben a városokban a partizánokhoz csatlakoztak. Augusztus 29-én Tiso bábkormánya bejelentette, hogy a partizánok leverésére a német hadsereget behívta Szlovákiába. A hírre a több irányból kiinduló felkelés a nemzet szabadságáért országos harccá fejlődött. Augusztus 30-ig a felkelők felszabadították a déb határoktól a Magas Tátráig, a Nyitra folyótól Késmárkig és Lőcséig terjedő területet. A felkelés központja Besztercebánya lett A felszabadított városokban és falvakban megalakultak a forradalmi nemzeti bizottságok. A hitleri hadsereg nagy erőket vetett be a felkelés leverésére, azonban nem sikerült elfojtani azt A felkelésben körülbelül nyolcvanezer katona és partizán vett részt A szlovák szabadságharcosok két teljes hónapig harcoltak az oda vezényelt hét német hadosztály, közte két tankhad osztály ellen. A harcot télen is folytatták, a szovjet hadsereg megérkezéséig. A harcokban a szlovák felkelőkkel együtt ukrán és orosz partizánok, szovjet ejtőernyős katonák, csehek, magyarok, franciák, románok, olaszok, jugo- szlávok és más nép fiai küzdöttek. A felkelés proletár nemzetközi jellegű volt — A szlovák nemzeti felkeléssel tető- ződött be az a nemzeti felszabadító harc — mondotta Viliam Siroky miniszter- elnök — amelyet kommunista pártunk szervezett a fasiszta megszállók ellen. A felkelés kimagasló esemény a második világháború időszakának antifasiszta felszabadító harcaiban. (MTI) jet hidrogenbombat felrobbantottak. Jelenleg nincs semmilyen védekezési lehetőség a hidrogénbombát szállító interkontinentális irányítható rakéták ellen. Ottawa. A kanadai lapok első oldalon ökölnyi címek alatt közlik a sikeres szovjet rakéta-kísérletekről szóló jelentést — közli a TASZSZ. A Gazetta című lap közleményeinek ezt a címet adja: „A Szovjetunió interkontinentális rakéta kísérletei sikerrel jártak. A rakéta a Föld bármely pontját elérheti.” London. Az angol lapoknak a TASZSZ-jelentéshez fűzött kommentárjai arról tanúskodnak, hogy az interkontinentális rakétával végzett sikeres szovjet kísérletek zavart keltettek azokban a körökben, amelyek politikai számításaikat arra alapították, hogy a nyugati hatalmak megelőzték a Szovjetuniót az atomfegyvergyártás tekintetében. A Yorkshire Posj vezércikkében azt írja, hogy ,,a közlemény minden bizonnyal komoly töprengést okoz W ashingt ónban.” Egyes lapok megkísérlik, hogy csökkentsék a TASZSZ közlemény jelentőségét. Köztük van például a Daily Telegraph, de még e lap katonai szemleírója is megállapítja: „Ha az oroszoknak az interkontinentális rakétával kapcsolatos sikeres kísérletek ről szóló jelentése beigazolódik, akkor ez nagy nyugtalanságot kelt majd Nyugaton.” DCUlglVUA ^ X ttilj ). XX juguoí-iay xwí mányküldöttség Szvetozar Vukmanovics alelnök vezetésével Thaiföld fővárosából szerdán reggel hivatalos látogatásra Kambodzsába utazott* Amman (MTI). Egy Ammanban felállított különleges katonai bíróság kedden kezdte meg huszonegy jordániai katonatiszt ügyének tárgyalását — jelenti a Reuter. — Az a vád ellenük, hogy „összeesküdtek Husszein király meggyilkolására és a kormány megdöntésére.” * Párizs (MTI). Az l’Humanité híradása szerint az Avant-Garde-t, a Francia Kommunista Ifjúság hetilapját a Szajna megyei rendőrprefektus intézkedésére elkobozták. A Francia Kommunista Ifjúsági Szövetség vezetősége közleményt adott ki, hangoztatva, hogy az elkobzás okául egy olyan cikk szolgált, amely az algériai háborúról egy szocialista ifjúsági szövetség hivatalos bulletinjében jelent meg előzőleg. Belgrád (MTI). Alekszandar Rankovics, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtótanács alelnöke, kedden díszebédet adott a mongol kormányküldöttség tiszteletére. Tito köztársasági elnök és felesége kedden este a Beli Dvorban díszfogadást rendezett a mongol kormányküldöttség tiszteletére. lapirenden vannak a verekedések. Va- iámap az osztrák csendőrök négy disz- i zidenst, köztük egy tizennyolc éves '.eányt tartóztattak le, amiért szombaton sjszaka megtámadtak és alaposan helybenhagyták négy osztrák építőmunkást, * Moszkva (MTI). Az Izvesztyija keddi számában Kisfaludy-Stróbl Zsigmond beszámol a szovjet művészeknél tett lá- ;ogatásairól. Nagy elismeréssel szólott öbbi között Konyenkov, Manyizev, Tom- szkij és Vucsetics szobrairól és Geraszi- nov képeiről. * Becs (MTI). Az Osztrák Szocialista Párt salzburgi lapja közli az ENSZ me- íekültügyi bizottságának jelentését, amely negállapítja, hogy baj van az úgyneve- :ett „magyar szabadságharcosok” és a jugoszláv disszidensek munkakedve kö- ’ül. Bár a munkahivatalok hivatalos napokat vezettek be a lágerekben, alig száz lisszidens jelentkezett munkára. A salzburgi körzetben még mindig 2170 magyar és 1250 jugoszláv disszidens él táborokban. A disszidensek két százaléka /olt csak hajlandó munkát vállalni. A lisszidensek főleg azért nem akarnak lolgozni, hogy ne kelljen keresetük egy