Tolna Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 153-178. szám)

1957-07-03 / 154. szám

4

TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG

1957 JÜLIUS 3.

Kas Kapja meg a maga egy mer Dórát minden napra, aki csak itt dolgozik, úgy, mint abban a régi jó világban” — mondotta, és osztotta a bort nyakló nélkül. El is osztott vagy 36 hektót.

Az emberek egy része, azok, akik abban a „régi jó világban” a Gutái Ferenc, meg a Klein Antal cselédjei voltak, emlékeztek rá, hogy ezek az uraságok nemigen törték magukat a bor osztogatásával és azóta már arra is rádöbbentek, hogy ez a nagy jótékonykodási láz, ami „Pali bácsit” megszállta ezekben a napokban, ez csak egyszerű ellenforradalmi manőver volt „tömegszerzés céljából.”

jBiztató jelek •••

Az idei biritói gazdálkodásról nem adhatunk még konkrét számadatokkal kimutatható értékelést. A vezetésből eltávolították a „tervszerűen rosszul gazdálkodó”, októberben lelepleződött ellenforradalmárokat. Megszilárdult a fegyelem, amely a termelés fontos alappillére, s az idei gazdag terméssel biztató pillangósok előreláthatólag mielőtt az „enyészet martalékává válnának”, előbb az állatok takarmányává lesznek. S a több pillangóstakarmány több tejet eredményez majd, a több tej pedig nagyobb jövedelmet hoz a tehenészetnek is.

H. T.

elhanyagolása és a tehenészet okozta a Biritói Állami Gazdaság 1956. évi 5 millió 863 ezer forintos ráfizetését. Nem. Ez a gazdaság (szerencsére kevés van hozzá hasonló) a gazdálkodás csaknem minden ágában, a növényféleségek majdnem minden fajtájánál, az állattartás sokféle változatában egyaránt ráfizetett a gazdálkodásra. Lehelne sorolni százszámra az objektív és ezerszám a szubjektív okokat, amik ezt elősegítették egy-egy növénynél, vagy állatfajtánál. Ehhez azonban egy kisebbfajta könyv terjedelme és egy hónapig tartó alapos elemezgető vizsgálódás sem lenne elegendő.

A tehenészet helyes, jó gazdálkodás esetén a jövedelem jelentős hányadát biztosítja egy gazdaság számára. Ezzel szemben itt az összráfizetés 13,3 százalékát okozta az elmúlt évben. Ha a ráfizetés miértjét keressük a tehenészet esetében, akkor elsősorban is az állomány takarmányellátottságáról és főleg a nagy fehérjetartalmú és a tejtermelés szempontjából nagyjelentőségű a pillangósok etetéséről, vagy nem etetéséről kell meggyőződnünk.

„As enyészet martalékává“ lett pillangósokról

A gazdaság 325 kataszteri holdon termesztett pillangósokat. A betervezett 21 mázsás holdankénti termés helyett, amely 6954 mázsa pillangóst biztosított volna a jószágállomány részére (elsősorban is a tehenek részére), 14,5 mázsát kaszáltak holdankint, s ezáltal csak 4746 mázsa pillangóst takarítottak be.

A rossz termés egyrészét a termesztési hiányosságok mellett a hanyagság, a bűnös nemtörődömség is okozta. A Földesi- üzemegységben például megtörtént, hogy 40 kataszteri holdas lucernatáblán kint rothadt renden az első kaszálás.

3 Ft 87 fillér egy liter tej

Megbotránkoztató dolog, pedig így van. Akkor, amikor az ember, bármelyik tej- csarnokban 3 forintért kaphat tejet, ebben a gazdaságban 3 forint 87 fillérért állították elő a tej literjét az elmúlt év folyamán. Mi ennek az oka? Ezt talán úgy tudjuk leghitelesebben megvizsgálni, ha megnézzük, hogy egy hónap alatt átlagosan mennyibe került és mennyi jövedelmet hozott, vagy mennyi ráfizetést jelentett egy tehén tartása a gazdaság részére 1956-ban.

Egy tehén átlagos egynapi gondozása, fejése, értékcsökkenése, takarmányozása, takarmányelőkészítése, az istálló amortizációs és igazgatási, valamint a szakvezetési költségeket egv napra és egy tehénre kiterhelést jelentett a gazdaság számára.

Ezzel szemben egy tehén az elmúlt évben egy nap alatt az átlagos egy napra eső tejtermelést, trágyatermelést és borjúhozamot figyelembevéve, 21 forint 32 fillér „jövedelmet” biztosított csak a gazdaság számára.

Ezáltal a tartási és jövedelmezőségi költségeket összehasonlítva, egy nap alatt egy tehénre a múlt évben 8 forint 01 fillért fizetett rá a gazdaság, s ez az átlagos 267 darabot kitevő tehénlétszám mellett napi 2338 forint és végül évi 783 000 forint ráfizetést jelentett.

A „jó Pali bácsiu

A gazdaság főagronómusa Tóth Pál volt tavaly, az ő „szakirányítása” nem sok hasznot hajtott a gazdaságnak. Pedig régi szakember, valószínűleg ért is a gazdálkodáshoz, ha akar. ö azonban nem akart a szocializmus ügyéért jól gazdálkodni. Minden lazaságot megtűrt a munkában, a „jó ember” szerepét játszotta. Aztán jöttek az októberi napok. „Pali bácsi” hirtelen „rossz ember” lett, de csak a kommunistákkal szemben. Feltörte a pártiroda ajtaját és elégette az ott talált könyveket, iratokat, s aztán, hogy minél több hívet gyűjtsön magának, új jelszót adott ki: „Ezután minden munG YERMEKEKNEK

A kerlési csata

A vértesi csatában magyar győzelmet köszöntött a felséges Nap. E csata után immár huszonhat esztendő telt el, s a németverő Béla fiát, Lászlót választották királyukká a magyarok.

Sudártermetű volt, akárcsak az égbetörő jegenye, jó magyarjainál é vállasabb, magasabb. Orcája szép pirospozsgás volt, s tekintete mindenki- r, nél kedvesebb. Szívében bátor volt, s mint az oroszlán és nagy, dióbarna szeme még akkor is nevetett, ha tör- k vényt ült, ha igazságot tett. Hívei, jó r, udvari népei közt sem volt egyetlen d faragott képű sem, mind vidám em- r berek voltak.

Egy napon László király batárba f szállt, hogy egyetlen húgát, Piroskát r meglátogassa. Hat pompás szíjhátú csikó volt befogva a faragott, könnyű r kocsiba. Csillag nevetett a homlokukon, táncot járt sörényük bokra, úgy C repültek, mint a madár, vagy még a o madárnál is szilajabban, hiszen tud- f ták, hogy király uruk ül a kocsiban■ t Oly csendesen dobbanj a patájuk, q oly halk nótát fütyöltek a kerekek, k hogy Nagykanizsa táján elaludt a király, s még a pacsirták hangos k éneke sem zavarta meg csendes szén- e dergését. p

Hogy, hogy nem, az egyik huppa- z nóban kihullott a tengelyszeg a hátsó l kerékből. Talán éppen akkor, amikor t a dombocskáról a kocsi lezöttyent. A t kerék csúszni kezdett le a tengelyről t és már-már le is szaladt. Kis híja é volt, hogy a király az árokba nem

De nem borulhatott az árokba, mert észrevette a veszedelmet Balázs, a király apródja, s mivel keze ügyében éppen nem volt más alkalmas szerszám, odaugrott a határhoz, s az ujját szorította a tengelyre. így szaladt mindaddig, míg a király fel nem ébredt.

Ahogy kinyitotta szemét László, menten észrevette, mi történt. így szólt derék apródjához:

— No, Balázs te sokat futottál a kocsim mellett. Hűségedért megjutalmazlak. Pattanj lóra, s amekkora földet e9V óra alatt körül bírsz nyargalni, az mind a tiéd legyen!

ügy is lett. Balázs a nagy darab földet birtokba vette, s mardékai még ma is bírják azt.

Hogy milyen vitéz volt László? Arról is tud az írás!

Egy szép napon a Meszes kapun át Osul kán kunjai csaptak be Magyar- országba. Apró lovaikon nagy darab földet benyargalásztak, tűzcsóvát vetettek a falukra, elhajtották a magyarok méneseit, s a Nyíri Részeket kegyetlenül dúlták, fosztogatták.

Salamon viselte akkor a magyar királyok koronáját, László még ifjú ember volt, de bátor, mint a sólyom. Nyereg volt a tanyája, a szabad mezőben volt a szállása, s amikor a rablások, fosztogatások híre a fülébe jutott, s meghallotta, hogy a pogány töri Kelet kapuját, tüstént nyergel- tette paripáját, s elszánt ijas sereg élén a Nyíri Részek felé lovagolt.

(Folytatjuk.)

A Szekszárdi vasipari Vállalatnál elkészült a mosóqép első példánya. Képünk azt a pillanatot örökítette meg, amikor a vállalat női dolgozói a gép első munkáját vizsgálják. Ebben a tekintetben a nők az illetékesek, és megállapították, hogy a gép kitűnően dolgozik. Kezdődhet a szériagyártás.

Hét évszázad magyar versei

Tompa Mihály: A madár fiaihox

28

29

*

«2

3

j

V

tr

r

r

rr^

e

9

, 1

io

>

TT~

LB

mm

W í

a

/s

ti 1

Ti

a

V-V

G9

(9

fi«

Jo

2/

.

'23.

gBHpj

>

1

l/4

"'I 'M * '

IS

!

|io

3/

33

TJ

U

N3

31

w

a

m

■

■

McT

I ro

Vízszintes: 1, Az idézet kezdete. 11. Munkahelyiség. 12. Fogj tollat és dolgozz! 13. Szín. 14. ültet. 16. L-lel a végén férfinév. 17. E helyen. 18. Mely személlyel? 20. Levegő hárfa. 21. Köszönési forma. 22. A vízsz. 1. folytatása.

23. 950 római számokkal. 25. Szemmel figyelni. 27. Kirándulás. 30. Romlott. 32. Hirtelen húz. 35. Nemzet. 37. A vízsz. 22. folytatása. 41. Felkiáltás. 43. M-mel a végén nemesfém. 44. Indulatszó. 45. 365 nap. 46. Állat. 47. 0. A. 49. Nagy Tamás. 50. A tetejére. 51. Török név. 53. Madár. 56. Szögecs. 57. A vízsz. 37. folytatása.

Függőleges: 1. A mesebeli törpék birodalma. 2. Nevemre vezeti-e? — fordítva. 3. Kapusnak rúgják. 4. Nagy költőink — fordítva. 5. E. A. 6. Bemutatkozásnál bemondja mindenki — névelővel. 7. Nyomás. 8. Női név. 9. Vég —■ ismert idegen szóra! 10. Nem használsz. 14. Dísz. 15. Cselekedni. 18. Főzelékféle. 19. L. G. I.

24. Zs-vel állat. 26. Sok év. 28. Régi megszólítás. 29. Női név. 30. Tejtermék — névelővel. 31. TJ. a. mint a vízsz. 41. alatti. 33. Ágyú. 34. 999 római számmal. 35. Csörömpöl-e? 36. Tetőfedő. 38. Én, olaszul. 39. Német kettős betű. 40. Az első asszonyt. 42. Jó mosáshoz. 45. Pirosodik. 48. Nem teljesen unlak! 52. Izomrost. 54. Német kettős betű. 55. Megbotránkozás. 56. Tiltás.

Megfejtendő az idézet a következő sorrendben: vízsz. 1., 22., 37., 57.

„Ott a tarisznya, de nem költ...“

Egy hét óta folyt már akkor az aratás a fürgedi uradalomban. Tikkasztó meleg volt, a tábla szélét szegélyező fasoron, a „ragálon”, még csak levél se rezdült. A sűrű, nádszárú, majd embermagas búza is ugyancsak próbára tette a kaszásokat. Csak úgy dőlt róluk a veríték, csak akkor álltak meg egy szusszanás- nyira, amíg Gyuri bácsi, az első kaszás megállt kaszát fenni. És akkor itták, itták a vizet... A vízhordó lajt már másodszor fordult meg a csordakúttól, de a langyos víz nem vette el az emberek szom ját.

Aztán újból nekilendült az aratók hosszú lánca. A kaszások, mint valami gép, oly ütemesen ingatták a kaszát jobb- ra-balra. Beletörődtek az egy hét alatt, nem érezték már a fáradságot az izmaikban, csak mentek, mentek. Két lépés, egy suhintás . . . két lépes, egy suhintás . .. s a kaszások után a kötélterítők, a marokszedők, a kötözők, pontosan beosztott rendszerben. Az első kaszás, kötélterítő, marokszedő, második kaszás, marokszedő, kötöző, harmadik kaszás, kötélterítő, marokszedő és igy tovább, hosz- szúra nyúlt sorban.

Akárcsak a kaszások, érezték ők is a nehéz aratást. A kötélterítőket — jórészt tíz-tizenkét éves gyerekek — már csak a kötélcsomók vitték előre. A hátukon is, elől is egy-egy kötélcsomó. Egy csomóban öt keresztre való, hetven darab kötél. A harmadik csomó a kezükben, abból terítenek a marokszedők elé. Aztán súlyos a két kötélkéve, hajnalban csavarták, amikor még harmatos a gabona, de már kiszáradt, öntözni kell, mert ha törik, akkor a kévekötés is nehezebben megy. De szívesen eljátszanának most a többi pajtásaikkal, akik otthon vannak, de nem lehet, első a kenyér. Talán ők érzik legjobban az aratást. Még nincs hajnali három óra, de már fel kell kelni nekik is, akár a felnőtteknek, jó másfél órába beletelik, amíg a faluból a pusztára kiérnek, egész napon keresztül cipelni a kötélcsomókat, s mire este hazaérnek, nem sok hiányzik az éjfélhez. A marokszedők, kévekötők már a mosakodásra is alig mernek gondolni. Karjukat, lábuk szárát összekarcolta, kimarta a gabona szára, s ha víz kerül rá, úgy érzik, mintha millió hangya csípné.

Egyszer aztán csak elkiáltja magát Sz. József bácsi, a bandagazda, amint kiérnek a tábla végére:

— Na emberek, álljunk meg! Delelünk!

Megkönnyebbülten lélekzik fel a banda. Ki-ki behúzódik a fák árnya alá, vagy a „kepelikba” — a búzakereszt árnyékába. Aztán a kosarakból, a tarisznyákból előkerül az ebéd. Vacsoráról maradt levesmaradék, kukoricaprósza, száraz kenyér, fej vöröshagyma, vagy ujjnyi szalonna, már kinek hogyan bírja az éléskamrája.

Ez aztán a „változatos étlap”.

Cz. Imre, az egyik kaszás, keserű humorral jegyzi meg két falat prósza között:-— Hát, ha idejönne az uraság, az a Montenovó herceg, csak megkínálnám ...

— Azt várd, hogy éppen idegvün — dörmögi a pipaszár mellől a kévekötője, V. Lajos bácsi —, az valahol Alpok- országban nyaral ilyenkor.

— Lajos bácsi, miért nem füstöl a pipája? — kérdezi tőle az egyik marokszedő.

— A nagy melegben kisült az a dohány, ami bele jutott volna — válaszol az öreg. (Azt csak nem árulja el, hogy nincs dohányra való.)

Az egyik fa alatt közben rendületlenül kalapálja a kaszát az öreg Cs. Mihály. Gyuri bácsinak, az első kaszásnak szemet szúr az öreg, amint a kaszát kalapálja, aztán még nem is ebédezett. Aztán reggel is kalapált, mialatt a többi reggelizett. Nem állhatja szó nélkül.

— Miska bácsi, mért nem gyün enni?

— Ott a tarisznya, de nem köll — vonja meg a vállát az öreg, azzal kalapált tovább.

Egy félórát pihen a banda, aztán gyerünk tovább, hajszolni az aratást, minél több menjen, minél több jusson nekik is, hiszen csak minden tizenegyedik kereszt az övék. Közben-közben az első kaszás végignéz néha az aratók során, amint kiért egy-egy rendből. Észreveszi, hogy Miska bácsi kaszája csak nagyon nehezen fog, hiába kalapálta meg ebédkor. Aztán, amint eljön az uzsonnaidő, — inkább csak egy kis lélekzetvétel, megint csak kalapálni kezd az öreg. Az első kaszás megint odaszól:

— Miska bácsi, maga mért nem eszik?

— Ott a tarisznya, de nem köll — mondja az öreg, de fel sem néz a kalapálásból.

Ez másnap reggeli alatt megint csak megismétlődik. A többiek esznek, Miska bácsi kalapál. Hívják enni, de a válasz csak az:

— Ott a tarisznya, de nem köll.

Az első kaszásnak valami szöget üt a fejébe. Látja, hogy nagyon nehezen mozog az öreg kezében a kasza. Gondol

egyet, észrevétlenül megnézi az öreg tarisznyáját pihenő alatt. Az elnyűtt, foltos szőrtarisznyában ott a kalapács, az üllő, egy-két fadarab a kaszapánt alá, egyéb semmi. A kalapálás az öreg reggelije, ebédje, uzsonnája, felesége meg betegen fekszik otthon. Aztán, hogy könnyítsen kicsit az öregen, engedett a kaszálás iramán.

Az ebédszünetben újra csak félrevonult kalapálni az öreg, legyen, mivel foglalkozni, amíg a többiek esznek. Az első kaszás most nem szólt, lekanyarított egy darab kenyeret, a másfél literes ki szo- máncos kanna tetejét megrakta bőven jól kevert túróval — a szomszédból kaptak tejet és az asszony köcsögre öntötte —- odavitte az öreghez.

— Miska bácsi. . . egyék .. . mert hiába van ott a tarisznya . ..

Az öreg reszkető, bütykös, inas kezébe fogta a kenyeret, a kannatetőt, szeméből kibuggyant egy kövér könnycsepp, lefutott a kuszálódott, ősz bajuszra és eltűnt a borosták között. Csak annyit tudott mondani:

— Hát, Gyuri.. .

A bandagazda meg még jó félórát ráhúzott az ebédszünetre. Utána szólt csak:

— Hát akkor menjünk emberek . . .

Bognár István