Tolna Megyei Népújság, 1957. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1957-06-21 / 144. szám
1957. JUNIUS 21. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG S A kulturális munka érdekében A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL Sarki nappal a Vrangel szigeten Hozzászólás a Szekszárdi Központi Művészeti cikkhez A Tolna megyei Népújság június 12-i számában Buni Géza barátom a Szekszárdi Központi Művészeti Együttes létezésével, vagy inkább a nemlétezésével foglalkozik. Örülök, hogy ez a probléma ismét a nyilvánosság elé került, annál is inkább, mert az utóbbi időben ugyancsak sok szó esett az együttesről és annak szereplőit is sok esetben alaptalan vádak érték. Mint talán ez ügyben -— bár a szereplők nem kisebb mértékben — a legilletékesebb vagyok, kívánok a felmerült vitához hozzászólni, néhány megállapítást és észrevételt tenni. Elöljáróban reményemet fejeztem ki atekintotben, hogy a most ismét nyilvánosság elé kerülő problémára az illetékes szervek is felfigyelnek és talán most már egyszer s mindenkorra szilárd alapokra épülhet és tovább fejlődhet a Szekszárdi Központi Művészeti Együttes. Ennek, véleményem szerint, előbb-utóbb be kell következni, mert elképzelhetetlen, hogy itt Szekszárdon — ahol szép múltra tekinthet vissza a műkedvelés — ezt az ügyet ne lehessen megvalósítani. Egyetértek Buni Géza barátommal, amikor kiindulópontnak a Központi Együttes létezését jelöli meg. Én magam is azt állítom, hogy a Központi Együttes nem létezik azzal a kiegészítéssel, hogy csak most nem létezik. Véleményünk abban is eltér, hogy a Központi Együttes meghatározásához nem lényeges a különféle művészeti ágak (színjátszás, énekkar, táncegyüttes, zenekar) csoportosulása. Nálunk Szekszárdon eddig csak a színjátszócsoportot sikerült létrehozni és mivel ennek tagjai a város különböző területéről valók, más és más munkahelyeken dolgozó emberek alkotják a csoportot, joggal nevezhetjük az együttest Központi Együttesnek. Ez az együttes nagy tervekkel és reményekkel — az akkori Ígéretekben bízva — indult útjára két évvel ezelőtt és ez év április végéig nemcsak papíron, hanem a valóságban is létezett. Ezt kétségbevonni és letagadni nem lehet, hiszen a közel két év alatt bemutatott öt háromfelvonásos színjáték és ugyanannyi esztrádműsor bizonyítja az elvégzett munkát. Ezek az előadások (Warrenné mestersége, Leszámolás, Gerolstein! nagyhercegnő, Havasi kürt, Mária főhadnagy) egyébként az együttes művészi fejlődésének nagy állomásai. Nem egy tehetséges színjátszó bukkant fel és a rövid működés alatt olyan jóképességű együttest sikerült kinevelni, amelyik olyan sikersorozatra is képes volt, mint a legutóbbi „Mária főhadnagy” című operett előadása. Hogy a sok közül csak egy párat említsek: Légrádi Ilona, Szentgyörgyi Kálmán, Lányi Géza, Latyak Károlyné, Rutkai Lajos, Szalai Tibor, Czakó István, Mayer Rezső és a lelkiismeretességéről is híres Bállá Sándor és az együttes többi tagjainak nevei nem kerültek méltánytalanul a szekszárdi műkedvelő-színjátszás történetébe. Ebből a rövid bevezetőből is látható, hogy a Szekszárdi Központi Művészeti Együttes létezett és bár a további működéshez is rendelkezésre állnak a régi és már új szereplők is, mégis azt kell jelen pillanatban megállapítani, hogy ez az együttes szétesett, erőtlenné, tagjai kedvetlenné váltak. Felmerül a kérdés: mi a baj, mi az, amin a legsürgősebben segíteni kell? Mindenek előtt talán azt kell megvizsgálni, hogy Szekszárdon a felszabadulást követő időben k'ütúrforradalmunk menynyiben vált a széles tömegek mozgalmává. Az ország más városaihoz és falvaihoz hasonlóan, Szekszárdon is az elmúlt évek során több színjátszócsoport, ének- és zenekar, valamint tánccsoport alakult. Élénk, eleven volt az öntevékeny művészeti mozgalom, amelyben a dolgozók alkotókészsége, a népművészet iránti szeretető jutott ebben a hatalmas mozgalomban kifejezésre. Emellett igen örvendetes volt, hogy nemcsak számbelileg volt kielégítő a művészetkedvelők táEgyüttesről megjelent bora, hanem fokozatosan a magasabb művészi színvonalra, az igényes műsor- választásra és előadásra való törekvés is jellemezte ezt a munkát. Az öntevékeny művészeti mozgalom a szocialista, realista alkotások megvalósításában jelentős szerepet vitt. Ennek a munkának hatékonyabbá tétele végett alakult meg a Szekszárdi Központi Művészeti Együttes, amelynek célja az volt, hogy a művészet sajátos eszközeivel segítse kultu- rális életünkben a szocialista eszmeiség erősödését. Bár az elgondolás az volt, hogy valamennyi művészeti ágat magá- banfoglaló együttes jöjjön létre, azonban már a szervezés idején nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem lesz megvalósítható. A szervezési időszakban már a lanyhulásnak és az érdektelenségnek bizonyos jelei mutatkoztak. Sürgős intézkedésre lett volna szükség, de az a bürokrácia útvesztőiben egyre késett. A Szovjetunió legészakkeletibb részén, a Vrangel-szigeten, beköszöntött a sarki nappal. Huszonnégy órán át süt a nap és íh szjgejten tartózkodók link „éjjel” (vagyis ha aludni akarnak) be kell fedniük ablakaikat. A jég gyorsan olvad és a tundrán már megjelent a moha. A sarki nappal nagy változásokat hozott a szigeten dolgozó tudományos Mesterségesen a születendő Svédországban a tehenek mesterséges megtermékenyítésénél új módszert alkalmaznak, amellyel befolyásolható a születendő borjú neme. Minthogy a nemet a bika magvának sejtje határozza meg, a tudósok arra törekedtek, hogy az anyaállat öröklődő tulajdonságaival rendelkező sejteket elkülönítsék az apaállat sejtjeitől. Kiderült ugyanis, hogy a mag A newyorki nemzetközi sebész-kollégium a közelmúltban figyelmeztetett munkatársak számára is. A meteorológusok villany nélkül dolgoznak és a gépészek már azt számolják, mennyi elektromos áramot takaríthatnak meg a napenergia segítségével. Megjelentek az első virágok is. A sport kedvelői már a hótól megtisztított pályákon kergetik a labdát. befolyásolható borjak neme „hím” sejtjei valamivel könnyebbek. Ezért ezeket centrifugális készülékkel elkülönítik. Természetesen tökéletes elkülönítésről nem lehet szó, de az eddigi kísérletek során a legtöbb esetben sikerült a kívánt nemet elérni. A módszer előnye, hogy növelhető az üszők száma, ami viszont végsőfokon a tejtermelés fokozását jelenti. arra, hogy az erős dohányosok nagyobb veszélynek vannak kitéve műtétek alatt és után, mint azok, akik nem dohányoznak rendszeresen. „Az erős dohányosoknál gyakran lép fel bonyodalom a műtéti beavatkozás során és utána is. Ha valaki műtét előtt áll, helyesen teszi, ha két nappal előbb beszünteti a dohányzást” — hangzott a kollégium véleménye. Könyvismertetés Jókai Mór arcképe Megjelenik „A szerelem bolondjai” című regénye (Folytatjuk) KRASSAY GYULA A „Népújság” június 19-i számában cikk jelent meg „Határozottságot a kultúrpolitikában” címmel. A cím egy nagyjelentőségű problémával foglalkozó cikket Ígér, leköti az olvasó figyelmét. En is elolvastam, de — megmondom őszintén — nem értek egyet a cikk „lényegével” és egyes „részmegállapításaival”. Először is nem tudom, hogy a cikk tulajdonképpen miért íródott. Annyira mellőz minden konkrétumot, életből vett bizonyítékot, hogy nem tudja az ember, hogy miről is szólnak a benne levő elvi megállapítások. Lehet, hogy országos, lehet, hogy megyei, vagy járási viszonylatban akart foglalkozni a címben említett problémával, de ezt, mint olvasó, nem tudtam eldönteni. A cikk megértését már az első hasábban olyan bonyolult mondatok is akadályozzák, amelyeknek értelme teljesen homályos. Beszél arról a cikk, hogy milyen hibák voltak az elmúlt évek során kultúrpolitikánkban és ezek okait azzal indokolja, hogy kullúrmunkánkban és annak vezetésében bizalommal helyet adtunk arcoknak a szakembereknek is, akik a múlt rendszerben tevékenykedtek és szolgálták a Horthy-rendszert. A cikkből — mint már említettem — nem tűnik ki, hogy kikre vonatkozik. A falusi kultúrolthon-igazgalókra? Azok között igen kevés van, aki a múlt rendszerben is tevékenykedett volna. A fővárosi művészekre és irodalmárokra? Nem tudni, de akárkire is vonatkozik, ezzel így nem lehet egyetérteni. Súlyos hibákat követtünk el az elmúlt évek során az egész társadalmunkban a proletárdiktatúra értelmezésében és végrehajtásában, ami gyengítette a munkás-paraszt szövetséget, népi demokráciánk tartópillérét. Ez így volt gazdasági és kulturális téren egyaránt. Ennek a megnyilvánulási formája kulturális téren az volt, hogy szinte mint az évszakok, úgy változtak a különféle központi irányzatok is és az egyik végletből átugrottunk a másikba. Tehát nem volt egységes, szilárd központi irányvonal, és ez a bizonytalankodó irányítás mintegy biztatás volt az előretörés a szocializmustól idegen áramlatoknak. A határozatlanság következtében még azok a kul- túrmunkások, „művészcsoportok” is visszatáncoltak, akik egy bizonyos időben őszinte hajlandóságot mutattak a népi demokrácia támogatására. Visszatáncoltak, mert jött egy olyan kampány, amelyben az volt a jó pont, hogy ki tud „mellőzött”, vagy háttérbe szorított embert rehabilitálni, de ez ellen már nem lépett fel határozottan és megfelelő realitással a központi irányítás, hogy a „visszatáncolás” ne legyen restauráció. így vált lehetővé a régi emberek egyrészének is, hogy tudatosan, vagy anélkül ellenünk forduljon, mint ahogyan ellenünk fordult több fiatal kullúrmunkás, vezető is, akik a határozation kultúrpolitika következtében eltévelyegtek és a szocializmus ellenségeinek malmára hajtották a vizet. Nem az volt a hiba, hogy teret adtunk, bizalmat szavaztunk a régi embereknek, hanem az, hogy nem jelöltük meg és tartottuk be a határoltál, mert helytelenül gyakoroltuk a proletárdiktatúrát: a határozatlanság következtében eltűrtük, hogy az irányítás átcsússzon a régi emberek esküdt népi demokrácia-ellenes csoportja kezébe, ezeket nem választottuk le a jószándékúaktól és nem gyakoroltuk velük szemben a diktatúrát. Ezután is teret kell adni a régi művészeknek, stb., bizalmat előlegezünk nekik, igyekszünk őket megnyerni, mert ez szerves része a proletárdiktatúra helyes alkalmazásának. De ebből nem lehet elvtelen udvarlás és nem fakadhat engedmény a szocializmusból, mert aki rendszerünk ellen cselekszik, az nem maradhat bántalmatlanul. Tehát nem szigeteljük el magunkat a régi művészektől ezután sem, hanem kijavítjuk saját hibáinkat, amelyben az eddigi helytelen kultúrpolitika gyökeredzett. B. F. Áz erős dohányosok nehezebben viselik el a műtéteket As út kezdetén Érettségi, gond, jövő IV. Igen magas az érettségizők száma és ennek — nyilvánvalóan — csak kis része, a legrátermettebbek tudnak tovább tanulni. így tehát az érettségi izgalmaival együtt jön a jövő gondja is. Munka, megélhetés — ez ilyenkor nagy gond. S ez természetes, hiszen számukra még csak most kezdődik az élet. Az egyik gimnázium igazgatóját — mint fő illetékest, specialistát — meg kérdeztük, mit fognak csinálni növendékei érettségi után, milyen perspektíváik vannak? — Könnyebbet kérdezzenek — hárította el a kérdést. — Erre nem tudok felelni. „Megbuktam ...“ — Talán maguk a diákok többet tudnak? — Kérdezzék meg őket is. Nagy részük azt feleli: „Mi is szeretnénk tudni.” Vannak köztük sokan, akik már elhatározták, választanak valamilyen szakmát. Ez a diákok józanabbul, felelősségteljesebben gondolkodó része. De ezeknél is van egy bökkenő. Az előző években legalább még tájékoztatták őket, hogy hova jelentkezhetnek stb., de ez most már nincs. Utólag a Munkaerőgazdálkodási Osztályon tudtuk meg, hogy ezt a módszert, mint elavultat, „törölték”. Központilag nem lehet irányítani a szakmunkásképzést — ez igaz, de akkor legalább közölték volna az érettségizőkkel, hogy erre ne is várjanak, hanem annak rendje és módja szerint intézkedjenek felvételük ügyében közvetlenül annál a vállalatnál, ahol szakmát akarnak tanulni. Ipari tanulót is nyilván csak korlátozott mennyiségben vesznek fel, ezért jobb ide is előbb jelentkezni, mint később, mert esetleg elesnek ettől a lehetőségtől is. Idénymunkára, ahol szükség lenne a képzettségükre is, mái* most többen jelentkezhetnek. Értesüléseink szerint a gépállomásokra felvesznek több cséplőgépellenőrt. Ez az idényben szép keresetet nyújt. De ez természetesen csak ideiglenes megoldásnak jó és a jövőt erre nem lehet építeni. A szakmatanulás feltétlenül jó. A legtöbb szakmában kedvezményt is kapnak az érettségizettek. Egyes helyeken csak fele, vagy egyharmada az érettségizett tanuló-ideje. Az egyedüli tanács itt csak az lehet, hogy érdeklődni kell a legközelebbi vállalatnál a szakmatanulás érdekében, Aki benne él ezekben a gondokban, nem kis gondjai vannak. Az újságíró leírja ezeket, a hivatalnok beszél ezekről a dolgokról — s ez viszonylag egyszerű. De kicsit sem könnyű és kényelmes annak, aki mögött van ugyan több évi tanulás és kisebb-nagyobb tudás, de előtte a nem ismert jövő, az állás, kenyér- kereset gondja. Meglehetősen nehéz ilyen gondokkal küszködni és egyszerűbb lenne minden egyes érettségi oklevélhez mellékelni egy kinevezést is. Dehát ebből semmi jó sem származna. Egy gimnáziumi igazgató mondta: — Ha lenne megfelelő mennyiségű hivatali állás, olyan, amilyenről a mi gyerekeink álmodoznak, tehát egy kicsit jobban megfizetett, és rajtam múlna a kinevezés, több diákomat akkor sem neveznék ki ilyen helyre. A középiskola nem nevel senkit sem valamilyen vezető állásba, hivatalba, csak általános képzettséget ad és döntse el majd az élet, hogy ki mire alkalmas, ki mire képes. így is éppen elég nagy a „terülj asztalkám“ hangulat, hátha még készen kapnák a jobbnál jobb kereseti lehetőségeket. Az lenne, mint a múltban volt, hogy egyes hivatali székekben olyan tökfilkók ültek, akik jóformán csak a fizetésüket tudták felvenni. Az érettségi nem döntötte el, hogy ki mire képes. Azt majd az élet dönti el. Az olyan diák pedig, aki , mű veltségéhez“ viszonyítva alacsonyrendűnek, azzal összeegyeztethetetlennek tartja a fizikai munkát, nem való valami hivatali, vezetői székbe sem. Itt egy új problémával találtam magam szemben. Az érettségizettek, akik hallani sem akarnak a termelő munkáról, Ráadásul azt kérdezik, hogy „800 forintos áUást érdemiek meg az érettségim után?" Minél nagyobb egy funkció után a fizetés, nyilván annál felelősségteljesebb is az. Tehát a tulajdonképpeni kérdés az, hogy képes egy frissen érettségizett ember egy vezetői, vagy akár felelősségteljesebb beosztás ellátására. Amikor az egyik vállalatnál jártunk, az igazgatóval éppen közölték, hogy jelentkezett egy érettségizett bérelszámolónak. Még a nevét sem közölték az illetőnek, az igazgató fintorogva elhúzta a szája szélét. Tehát nem fogadta örömmel a hírt, pedig olyan ember helyébe vesznek fel bérelszámolót, akinek nem volt érettségije. — Megmondom őszintén, kicsit ide genkedünk az ilyen emberek felvételétől — mondta az igazgató. — Van már tapasztalatunk. Tavaly volt az irodában két ilyen friss érettségizett. Ezernégyszáz forintos fizetéssel. De azokban egy mákszemnyi felelősség- érzet nem volt. Azok egész nap azon diskuráltak, hol egyik, hol a másik irodában, hogy melyik a legújabb dzsessz-szám, mit adnák a moziban, milyet „csörögtek“ vasárnap. Az irodisták, különösen a nők, még amelyik akart sem igen tudott tőlük dolgozni, mert azokat meg azzal akarták meghódítani, hogy micsoda műveltségük van, hogy dobálóznak az idegen kifejezésekkel, hogyan ismerik a világ neves embereit. Műveltségükkel kérkedtek, de alig vettük valami hasznát munkájuknak. Az iskolában nem tanulták azt, amit itt kellett volna csinálni, de még itt sem igyekeztek, hogy megtanulják. Egy melós, ha bement az irodába, észre sem vették, hanem hol a nyakkendőt igazgatták, hol a körmüket „tisztogatták“. Szóval megjátszották az „urat“ és azt gondolták, hogy a két szép szemükért, meg azért, hogy szórakoztassák a női személyzetet, majd fizetjük őket. Persze túladtunk rajtuk. Azóta úgy tudom fizikai munkát végeznek és — szidják a demokráciát. Persze ez nem túl nagy baj, majd ott megismerik, hogy az élet nem olyan egyszerű, ahogyan gyerek fejjel elképzelik és mindenkinek meg kell dolgozni a megélhetésért. Egyébként látogassanak ki az üzembe, van ott egy érettségizett ember, feltétlenül keresse fel. (Folytatjuk.) Boda Ferenc Gondolatok a „Határozottságot a kultúrpolitikában" című cikk után
