Tolna Megyei Népújság, 1957. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1957-06-19 / 142. szám
1957 JÚNIUS 19. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Nincs szükség az újításokra? Havonta tíz-tizenkettő, sőt, volt olyan hónap, hogy húsz újítási javaslat futott be még tavaly is a Bonyhádi Zománcgyár újítási megbízottjához. A gyárban sok lehetőség van az újításra, hiszen elég bonyolultak az egyes munkaműveletek és nap mint nap kerülnek előtérbe új feladatok főleg a műszakiak, karbantartók, szerszámlakatosok előtt. És van is sok találékony ember a gyárban, nem egy közülük már többszörös újító. Az idén azonban az év eleje óta csak tizenegy újítási javaslatot tettek a dolgozók, annyit, mint máskor egy hónap alatt. Talán kimerültek az összes lehetőségek? — Nincsenek már megoldandó problémák? Vagy a régi újítók nem dolgoznak már a gyárban? Mert ez talán indokolná az újítások számának csökkenését. De nem ez a helyzet. Nem azért került le a napirendről az újítómozgalom. Most. amikor a népgazdaság előtt álló központi feladat a termelés gazdaságosabbá tétele, a termelékenység emelése és az önköltség csökkentése, sokkal inkább szükség van a dolgozók kezdeményezéseire, javaslataira. És ott dolgoznak a gyárban azok az emberek, akik azelőtt is, leleményességükkel segítettek a termelés gazdaságosabbá, észszerűbbé tételében. Más magyarázata van az újítómozgalom elalvásának. A gyár újítási megbízottjának, Varsányi elvtársnak dossziéjában tizenhárom újítási javaslat várja, hogy döntsenek sorsa felől. A legrégibbnek kelte 1956. október 16, a „legfrissebbé” 1957. április 13. Október óta tehát nem bíráltak el újítást a gyárban. (Persze néhányat az újítók elbírálás nélkül is bevezettek.) Talán az újítómozgalmat is a régi politika hibái közé sorolják? Ezért nem foglalkoznak vele? — Azt hisszük, inkább az a módszer a régi hibák maradványa, ahogy most ,,foglalkoznak” az újítómozgalommal. HÍREK A legnehezebb feladatokon már túl vagyunk, sikerült megakadályozni az inflációt, az életszínvonal csökkenését, a gazdasági élet egyre inkább normalizálódik, jó termés- eredmények várhatók a mezőgazdaságban is. E sikerek elérésében igen nagy szerepe van a Magyar Szocialista Munkáspártnak, amely a harcot vezette. A párt felismerte és a tömegekre támaszkodva megoldotta a legégetőbb problémákat. S amikor már viszonylag nyugod- tabb körülmények között vagyunk, szükséges, hogy levonjuk a megfelelő tanulságot: a párt azért lett úrrá a rendkívüli helyzeten — a baráti országok segítsége mellett — mert helyes politikát folytat és politikája, gazdasági célkitűzései megfelelnek a dolgozók érdekeinek. Ezért támogatják megvalósítását. A párt tehát a legnehezebb időkben a tömegek segítségével igen eredményesen oldotta meg feladatát. Ezért helyes, ha csak röviden is, de megvizsgáljuk a párt és a tömegek egymásközti viszonyát, s útravalóul megfelelő következtetéseket vonunk le. Az ellenforradalom idején az ellenforradalmárok tudatosan felvetették a gondolatot: a munkástanácsokat bízzák meg politikai feladatok elvégzésével, pártra pedig nincs szükség. Ennek a nyílt támadásnak az volt a célja, hogy a munkás- osztályt, amely a társadalmi fejlődésből adódóan szükségszerűen a társadalmi haladást képviseli, megfosszák politikai pártjától. Ez pedig egyenlő a munkásosztály hatalmának elvesztésével, mert a munkásosztály, bár a leghaladóbb osztály, mégsem képes vezető politikai párt nélkül a hatalmat magához ragadni, vagy a már kivívott hatalmat megtartani. A közelmúltban sajnos éppen mi magyarok adtunk e fontos elméleti tételhez igazoló gyakorlati példát. Az ellenforradalom ideológiai előkészítése során egvre erőteljesebb támadás érte a pártot, s a párt soraiba férkőzve megbontották annak egységét, megbénították annak cselekvő- képességét, s amikor ténylegesen cselekedni kellett volna, a párt éppen az ellenforradalmi elemek rom boló munkája következtében már nem tudott egységesen fellépni. A magyar proletariátus, amely ezekben a napokban szinte politikai párt nélkül állt az ellenforradalommal szemben, saját hatalmát végső soron a szovjet katonák segítségével tudta csak megvédeni. Más lett volna a helyzet, ha a párt egységes, akcióképes. Ez az egyetlen példa is elegendő bizonyító erővel rendelkezik ahhoz, hogy lássuk: a munkásosztály nem képes sikeresen megvívni politikai harcát pártja nélkül. Amint a dolgozó tömegek nem lehetnek meg politikai vezető párt nélkül, ugyanúgy nem lehet meg a párt tömegek nélkül. A párt, ha elszakítják a tömegektől elpusztul, akárcsak az a fa, amelyet kivesznek a földből. A párt csak akkor képes feladatainak megoldására, ha célkitűzéseivel, programjával, politikájával a tömegek egyetértenek, és készek aktívan támogatni. Erre a lenini tanításra is volt már számos gyakorlati példa pártunk életében. Az MDP falusi politikájában számos hiba volt. S hiába hozott a párt számos nagyjelentőségű határozatot a mezőgazdaság fejlesztésére, azok nem igen valósultak meg a gyakorlatban, mert a dolgozó parasztok nem látták meg annak helyességét, s nem voltak kellően érdekeltek annak megvalósításában. Hiába volt tehát a szép cél, nem valósulhatott meg, mert a pártot e célkitűzéseinek megvalósításában nem támogatták. Húsz kommunista nem képes megoldani olyan feladatot, amelynek elvégzésére legalább három—négyszáz ember kellene. De képes megoldani minden nehézség ellenére, ha az a 300 —400 pártonkívüli támogatja, segiti őket munkájukban. Az elmúlt 12 év sok sok eredményét csak úgy tudtuk elérni, hogy a pártot, a forradalmi pártot a tömegek támogatták. De a november óta elért eredményeink is csak ezért születhettek meg. A párt nem öncélú szervezet, hanem a munkásosztály, a dolgozó tömegek vezető ereje, vezetni pedig csak akkor képes, ha milliók követik, felismerik, hogy érdekeikért harcol, küzd. A párt a dolgozó tömegek előtt jár, mutatja az utat, s a forradalmi elmélet birtokában az adott gazdasági és politikai körülményektől függően meghatározza a tennivalókat. De nem elég csak meghatározni a tennivalókat. Szükség van arra is, hogy az elméletet, határozatait a tömegek gyakorlatán, mindennapi tevékenységén ellenőrizze és az esetlegesen szükségessé vált módosításokat megtegye. A tömegek bírálataikkal, észrevételeikkel jelzik az ellentmondásokat, nehézségeket. Éppen ezért szükséges, hogy a párt rendszeresen napról napra — ha lehet így kifejezni — tartsa a kapcsolatot a pártonkívüli milliókkal, tanítsa őket és tanuljon tőlük. A Magyar Szocialista Munkáspárt eddigi gyakorlata azt bizonyítja, hogy magáénak vallja az MDP-nek azokat a módszereit, amelyek a tömegkapcsolatok elmélyítését elősegítik. Az MSZMP irányadónak ismeri el az idevonatkozó lenini tanításokat. Számos jelenség tanúskodik erről. De nemcsak általánosságban kell ennek érvényesülnie. Valamennyi pártalap- szervezetnek napjainkban egyik igen fontos feladata, hogy a kialakult helyes tömegkapcsolatot fenntartsa, illetve azt továbbszélesítse. A közeli napokban összeül a párt országos értekezlete. Ott meghatározzák azokat a legfontosabb feladatokat, amelyeket a pártnak meg kell oldania. A feladatok minden bizonnyal óriásiak lesznek, amelyek nek megvalósítása csak akkor lehetséges, ha a kommunisták célkitűzéseit ezután is megértik és támogatják a dolgozók tömegei. A gazdaember akkor elégedett az évnek ebben a szakaszában, ha látja, hogy jól fejlődnek a kalászosok, a kapások és jó termést ígér a szőlő. Pintér Károly 6 holdas várdombi gazda sem kivétel e tekintetben. A Sárköz egyik gazdagon termő határában találkoztunk vele kukoricakapálás közben. Rövid időre abbahagyta a munkát és elbeszélgettünk arról, hogy milyennek látja napjainkban az egyéni parasztok ez- évi jövedelmének forrását és jelenlegi gazdálkodását. Ezzel kapcsolatban a következőket mondotta el: — Higyje el nekünk, parasztoknak, ilyenkor a határban dolgozni öröm. Nincs parlagon lévő föld, nincsenek gazos kukoricák és így tovább. Ez a tény maga azt igazolja, hogy a parasztnak van kedve dolgozni. Szerintem ez azért van, mert a parasztok érzik, hogy termelésük biztonságos. A kormány ugy-e kimondta, hogy eltörölték a beadást és nem tagosítanak minden szire- szóra, a paraszt pedig munkához látott. Én jól ismerem a Sárköz falvait és látom, hogy minden paraszt igyekszik megteremteni a feltételét az állattenyésztés növelésének. Csak a várdombi határban 50 hold lucernát vetettek az idén az egyéniek és ez nagyon jó, mert az elmúlt években ilyen példa nem volt. Ezután Pintér Károly, az őszi kalászosok terméskilátásairól beszélt. Elmondotta, hogy átlagban, a Sárközben legkevesebb 10 mázsa lesz a holdankénti búzatermés. Az őszi árpa pedig 15 mázsát is ígér holdanként. A szőlővel kapcsolatban pedig azt mondotta, hogy olyan terméskilátások vannak, amilyenre ő nem is emlékszik. Ezért minden paraszt nagyon elégedett. — Nyugodtan mondhatom, hogy az egyéni parasztnak nem lehet oka panaszra. De van egy gondunk is, ami nyugtalanít minket. Olyan híreket hallunk széliében hosszában ,hogy a 4 kiló búzaföldadóra még plusz 8 kilót kell adni arany— Dunakömlődön nemrég alakult meg a KISZ-szervezet 16 taggal. Az ifjúsági szervezet iránt azóta már mind több fiatal érdeklődik. Úgy tér vezik, hogy augusztus 20-ára tanúinak egy színdarabot, s a bevételen kirándulást rendeznek. A színjátszó csoport segítésére és a darab rendezésére a pedagógusokat kérik meg. * — Szgbb lesz a Tolnai Selyemgyár. mint valaha. Az üzem udvarán parkot létesítenek szökőkúttal, amelynek a szerelése most folyik. Fákat ültettek, jelenleg pedig az utak mentét ültetik be rózsafákkal. A gyár legélénkebb helye a bölcsödé is nagyobb, csinosan gondozott udvart kap. koronánként. Hivatalos papír még erről nincs, az újságok eddig ezt nem is cáfolták meg, meg nem is erősítették meg, pedig mi mindennap megvesszük az újságot, hogy a minket érdeklő híreket elolvassuk- A másik ami nyugtalanít bennünket az az, hogy gabonafeleslegeinket hogyan és milyen áron tudjuk értékesíteni, — mondotta el Pintér Károly, ami a szívét nyomja. A felvetés időszerű és jogos. — Ezért illetékes helyről érdeklődtünk hogy mi a helyzet és a következőket mondhatjuk el: A dolgozó parasztok adóját illetően nincs válto- zás, ami van, az pedig a parasztoknak csak jól jön. Kataszteri aranykoronánként 4 kiló búzaföldadót kell fizetni minden parasztnak, hasonlóan a szőlőknél is. S az elmúlt évek gyakorlatától eltérően, egy kataszteri hold föld értéke maximálisan 20 aranykoronára becsülhető. Ez azt jelenti, hogyha volt, vagy van olyan paraszt, akinek az elmúlt években nagyobb aranykorona értékű földje volt, ezidőszerint maximálisan csak 20 aranykorona után kell egy hold föld tekintetében búza földadót fizetni. A szőlőknél pedig maximálisan 30 aranykoronát tehet ki egy hold. Az esetben, ha az egy hold nem kimondottan szőlő, hanem ezen belül kert, vagy egyéb szántóföld van, a szőlő aranykorona értéke csökken. A Pintér Károly által említett plusz nyolc kiló aranyko- ronánkénti búzabeadásáról nincs szó, ez rémhír. Azt hisszük, ez megnyugtató minden parasztember számára. Ami pedig a dolgozó parasztok terményfeleslegének értékesítését jelenti, arra a következőket tudjuk mondani: Nyugodt lehet mindenki abban, hogy az állam gondoskodik arról, hogy minden dolgozó paraszt becsületes árat kapjon gabonafeleslegéért és el tudja adni. Attól nem kell félni senkinek, hogy a kupecek vásárolják fel a gabonát és ezzel üzérkednek. Ezt az állam minden erejével igyekszik megakadályozni. — Általános ápolónőképző iskolát indít a Vas megyei Tanács VB. Egészségügyi Szakiskolája szeptember hónapban. A tanfolyam két éves bentlakásos. Jelentkezhetnek azok a 18—32 éves nők, akik az ált. isk. nyolc osztályát legalább jó eredménnyel elvégezték. A pályázathoz szükséges utolsó iskolai bizonyítványt, anyakönyvi kivonatot, orvosi bizonyítványt, önéletrajzot, a fent megadott címre, aug. 15-ig kell beküldeni. * — Újabb Tolna megyei munkába kezd a Hídépítő Vállalat a pálfai Sió-híd építésének befejezése után. Rövidesen megindul a szekszárdi Sió-híd javítása. Mivel a híd fontos közúti forgalmat bonyolít le, a javítás ideje alatt sem szüntetik meg ezen a szakaszon a közlekedést. A híd javítását a nyár folyamán kezdik meg. * — Nem mindennapi eset. Gerjen községben Rónyai Sándor általános iskolai igazgató-tanító feleségének ikrei születtek. A szülők, akik már nem egészen fiatalok (az apa 54 éves), örülnek a két makkegészséges gyermeknek, Ha értesüléseink jók, a családban ezzel a gyermekek száma hétre emelkedett. Pályázati felhívás! A Tolna megyei Földművesszövetkezetek Araraktára (MESZÖV- képviselet) pályázatot hirdet üzletszerzői állás elnyerésére Követelmény: Mezőgazdasági kis- és nagygépekben jártas szakmai ismeret, vas-szakmai képesítés. — FMSZ-i dolgozók előnyben. Jelentkezni lehet: MÉSZÖV, Szek- szárd, Kölcsey utca 2. Irtsuk a I burgonyabogai | Burgonyaültetvényünk legveszedelmesebb kártevőjét DDT tartalmú HUNGÁRIA MATADOR porzószert, vagy „HOLLÓ 10“ olajos idegméreg védekezőszert a helyi tanács ingyen adja a védekező brigádoknak LOTTÓZÓK FIGYELEM! A LOTTÓ sorsolás időpontjának péntekre való áthelyezése a szelvények eddigi beérkezésének határidejét nem érinti! A Lottó szelvényeket ezután is olyan időben kel! a gyűjtőládába dobni, illetve postára adni, hogy azok legkésőbb csütörtök déli 12 óráig megérkezzenek a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság Központjába, Budapestre. Azok a szelvények, amelyek csütörtök déli 12 óráig nem érkeznek meg, a játékban nem vesznek részt K. Balog János Ahogy Pintér Károly látja A gazdasági és politikai feladatok megoldásának záloga: a párt és a tömegek helyes kapcsolata