Tolna Megyei Népújság, 1957. június (2. évfolyam, 127-152. szám)

1957-06-19 / 142. szám

6 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1957 JÚNIUS 19. Szeged NB l-es labdarúgócsapata Csütörtökön este fél 7 órai kez­dettel a városi sporttelepen barát­ságos mérkőzést játszik a Szek­szárdi S. C. együttesével Szeged NB I-es csapata. A mérkőzés ke­retében a hazai csapat 3—4 új játékost próbál ki. A Szekszárdi S Cr vezetősége ezúton is kéri a város sportközvéleményét, hogy mennél számosabban tekintsék Szekszórdon meg az NB I-es csapat vendégjá­tékát. A meghívás természetesen a környező községek labdarúgó szur­kolóinak is szól. Végre láttunk csatárjátékot is! A Szekszárdi SC utolsó hazai mérkőzésére igen. gyéren gyüleke­zett a közönség s habár már félidő­ben több, mint ezren vették körül a játékteret, a kellő látogatottság hiánya különösen a pénztár ered­ményén látszott meg. A kellő érdeklődés hiánya első­sorban nem a csapat eddigi gyenge szereplésével hozható kapcsolatba, hanem azzal a tikkasztó meleggel, amely a város dolgozóinak százait „csábította’’ a Csörge-tóhoz, Tap- lósra, vagy a Duna és a Sió köze - lébe. De sokan voltak olyanok is, akik a Sötétvölgyben vagy Gyuro- vicán kerestek enyhülést. A mérkőzés előtt a csapat szerep­léséhez túlzott reményeket nem fűz tek a szurkolók. Tudták azt, hogy Domonkos kényszerű kiválásával a védelem nagyon meggyengült. So­kan tették fel a kérdést arravonat- kozólag is, hogy vajon az új fede­zetpár minként állja meg a helyét. Az eddig gyengén működött csa­társor játékát elleniben a többség érdeklődéssel várta, mert az volt a vélemény, ihogy Rózsa személyé­ben olyan játékos került a csatár­sor tengelyébe ,aki képes irányítani az ötösfogat játékát. Ezekre a kérdésekre érdekes fe­leleteket adott a mérkőzés. Az első negyedórában jól kezdett a csapat, különösen a csatársor. A lesgól, Kiss kapufa-fejese, Majnay lecsú­szott labdája, majd pedig negyedóra múlva a rendkívül érdekesen meg­született Dósai-gól alaposan felvil­lanyozta a nézősereget, de magát az együttest is. A játéknak ebben a szakaszában több gólos vezetésre is szert tehettünk volna, ha a csa­patnak, helyesebben a sok táma­dást vezető, szellemes húzásokkal operáló csatársornak jobban kijön a lépés. Sajnos, azonban már ekkor látszott, hogy az aggodalmaskodók nem alaptalanul aggodalmaskodtak. A fedezetek és Cser kivételével a közvetlen védelem is .hajmeresztő dolgokat műveltek. Zádori két olyan hazaadást küldött kapura, amelyet Schmidt nem kis szerencsével csí­pett el a szombathelyi csatárok elől. A szombathelyi játékosok pontos adogatásra ellen nem volt az SC­nek ellenszere. Ugyanakkor a hazai együttes játékosai bosszantó labda­kezelési és átadási hibákat vétet­tek. A közvetlen védelem bizony­talansága csak fokozódott, aminek az lett a következménye, hogy két perc alatt a vendégcsapat nemcsak kiegyenlítette hátrányát, de veze­téshez is jutott Baka, Tárnok és Zádori együttes hibájából. Pedig mennyi idő állott volna rendelke­zésre a labda elrúgásához! Ekkor már-már úgy látszott, hogy az a vé­delem. amely az őszi idényben a székesfehérvári mérkőzést nem számítva (Kunszabó sérülése, Do­monkos kiállítása miatt 9 főnyi csa­pattal vesztettük el 4:0 arányban) 4 mérkőzésen csak 2 gólt kapott, ez­úttal ismét összeomlik. Félóra után ugyanis a csatársor sem tartotta már úgy labdát, mint az első fél­órában s nem volt megfelelő kap­csolat a közvetlen védelem és a csatársor között sem a fedezetek gyenge játéka miatt. Lassú volt az együttes és valahogyan hiányzott a nagy melegben a kellő igyekezet is. Szünet után csak annyiban válto­zott meg a helyzet, hogy a közvet­len védelem és a fedezetek közül pedig Kacsányi javult valamit, de semmiesetre sem annyit, hogy biz­tosra lehetett volna venni a mérkő­zés eredményének megfordítását. Hiszen Dósai fél óra után már ki­fulladt és visszaaesett Rózsa is, aki nek minden bizonnyal edzéshiánya van. Gabi sem játszott olyan lendü­letesen, mint az előző hetekben és a csatársorból egyedül csak az újoncnak számító Kiss játszott olyan harcos felfogásban és olyan lendületesen, lelkesen, amely re­ményt nyújtott volna a mérkőzés megfordítására. Bár támadott a csa­pat, nem volt a támadásokban át­ütőerő. A 13. perc aztán olyan mintaszerű, villámgyors, korszerű támadást hozott, amilyet már régen nem láttunk szekszárdi pályán. — Ez a gól felrázta a szekszárdi 11-et és megzavarta a szombathelyieket, akik ezután két olyan szarvashibát vétettek, mint amilyen a két első félidei szombathelyi gólt előzte meg. Két nagy védelmi hibából Gabi, majd Majnay lőtt gólt és hét perc leforgása alatt 1:2-ről 4:2-re alakult az eredmény, amely már nem is változott a mérkőzés végéig. Pedig ha a szombathelyi csatárok nem olyan gyámoltalanok, még bevehet • ték volna Schmidt kapuját. Mindent egybevetve, ez a mérkő­zés megmutatta, hogy a javuló csa­tárjáték elbírja a védelem játéká­nak fogyatékosságait is és tárgyi­lagosan meg kell állpítanunk, hogy ezúttal az a szerencse, amely szinte az egész bajnokságban elfordult tő­lünk, ezúttal mellénk szegődött, — Schmidt a kapuban biztos pont volt. Védett néhány veszélyes és nehéz labdát is, a gólokról nem te­het. Cser volt hátvédhármas osz­lopa. Sokszor a jobboldalon kívül középen, sőt, a baloldalon is segí­tett, de nem egyszer Kacsányi he­lyett is felvitte a labdát a csatá­roknak. Zádori és Tárnok rendkívül bizonytalanul kezdett és csak szü­net után javult valamit játékuk. A fedezetek gyengén szerepeltek. Az Ihász—Kunszabó kettős lényegesen nagyobb játékerőt képvisel. Ka­csányi feleslegesi csiellezéslei, Baka las súsága és nehézkessége és mind­kettő átadásainak pontatlansága miatt nem volt kellő összekötő ka­pocs a csatársor és a védelem kö­zött. A csatársorban Rózsa nagysze­rűen kezdett. Tiszta, lapos átadásai, szellemes húzásai sokszor teremtet­tek váratlan helyzeteket a szom­bathelyi kapu előtt. Kár, hogy a második félidőben visszaesett és a lövései sem sikerültek. Dósai régi napjaira emlékeztetőén kezdett. Ha­marosan elkészült azonban erejé­vel és csak pillanatai voltak az első félóra után. Kiss rendkívül nagy igyekezettel játszott. Kár, hogy ed­dig kevés mérkőzésen jutott szó­hoz. Ö olyan játékos, akivel érde­mes foglalkozni, mert e foglalkozás eredményeképpen csak mérkőzésről mérkőzésre javulni fog. Jobb hiá­nyában kár bárkivel is kísérletezni. Majnay is szépen kivette részét az akciókból ,a kapura azonban ezúttal is teljesen veszélytelen volt. Gabi volt ezúttal a csatársor leggyengébb tagja. Mindössze két góljával vétette magát észre, ezekkel azonban nagy része van a győzelem kivívásában Különösen a vezetés megszerzésekor elért szemfüles góljáért érdemel dicséretet ,hiszen az egyenlítő gólt szinte nem lehetett kihagyni. Székesfehérvár nyerte a rangadót A megyei bajnokok tornájának első csoportjában is már az utolsó fordulót játszották a csapatok az el­múlt vasárnap. Már csak két elma­radt mérkőzés van hátra (Veszprém —Szekszárd és Szombathely—Magyar óvár). A legnagyobb figyelem a rang­adó felé fordult. A székesfehérvári csapat az elmúlt vasárnapi pécsi ki­siklás után biztosan nyerte meg a mérkőzést és így a bajnokság mégis valószínűleg Fehérvárra kerül. Ugyanis lényegesen jobb Székesfehér vár gólaránya s Veszprém elsőségé­hez az kellene, hogy a vasárnapi Veszprém—Szekszárd mérkőzésen ll:0-ás győzelem szülessék. Ebben a fordulóban az otthon játszó csapatok jól szerepeltek. Magyaróvár sima győzelmet aratott Kaposvár ellen, a szekszárdi mérkőzés eredményéről már tegnap beszámoltunk, Zalaeger­szegen pedig döntetlenül végződött a Ruhagyárnak Pécsbányatelep elleni mérkőzése. A mérkőzésekről az alábbiakban számolunk be: Zalaegerszegi Ruhagyár — Pécsbányatelepi Bányász 2:2 (1:1). A vendégcsapat 600 néző előtt terv szerűbben játszott, de a hazaiak rendkívül lelkesek voltak. Magyaróvár—Kaposvár 4:0 (4:0). Érdekes mérkőzésen az első félidő­ben nagyszerűen játszott a hazai tá­madósor. Szünet után már kiegyenlí­tettebb lett a játék. Székesfehérvár—Veszprém 3:1 (3:0). A hazai csapat már az első félidő­ben bebiztosította győzelmét. A bajnokság állása a következő: 1. Székesfehérvár 14 9 1 4 37:20 19 2. Magyaróvár 13 7 3 3 31:16 17 3. Veszprém 13 8 1 4 36:25 17 4. Kaposvár 14 6 2 6 17:24 14 5. Szombathely 13 6 — 7 32:31 12 6. Pécsbányatelep 14 5 2 7 32:31 12 7. Zalaegerszeg 14 3 3 8 24:35 9 8. Szekszárd 13 3 2 8 17:44 8 Még egy mérkőzése van vissza az együttesnek. Az elmaradt veszpré­mi mérkőzést kell lejátszani. Ha te­kintetbe vesszük azt, hogy a véde­lem még egyszer nem játszhat ilyen rosszul és hogy az egyetemi hallga­tók ilyenkor a tanulmányaik miatt rendszerint vissza szoktak esni, ilyen csatárjátékkal, még Veszprém­ben is lehet keresnivalónk. De az is lehet, hogy a veszprémi csatárok nem fogják kihagyni azokat a hely­zeteket, amelyeket lyukas védel­münkkel szemben a szombathelyiek kihagytak, és ekkor biztos vereség­nek nézünk elébe. Ezekre a kérdé­sekre majd a következő vasárnap ad feleletet. Á Furkópusztai Kenderüzemben nagy mennyiségű kenderpozdorja áll az éra'eklődők rendelkezésére. A pozdorja ára 8'1é Ft/q. Kiadás 6 órától 18 óráig. Levélcím : Bátaszék, Postafiók 3. Száj- és körömfájás járvány veszélye fenyeget megyénkben A ragadós száj- és körömfájás az ország egész területén ismét több helyen jelentkezett a hasítottkörmű állatok között. Minthogy a betegség minden esetben a ragályanyag be- hurcolása révén keletkezik, felhívom a figyelmet arra, hogy a betegség ragályanyagával jelenleg fertőzött Hajdú-Bihar, Pest, Veszprém és Ko­márom megyéből egyelőre senki se szerezzen be hasítottkörmű állatot (szarvasmarha, Juh, kecske, sertés), sem ragályfogó tárgyat (takarmány, szalma, bőr, stb.), valamint állati nyersterményt (húst, stb.). Más me­gyéből behozott hasítottkörmű álla­tot a község hasítottkörmű állataitól í 30 napig elkülönítve kell tartani. • Ezek a behozott állatok tehát 30 na­pig sem közös legelőre (csorda, fal­ka), sem közös itatóra nem járhat­nak. A külföldről származó nyers, fa­gyasztott húsokból kikerülő porcok vagy csontok is terjesztői lehetnek ennek a betegségnek, ezért ezeket gondosan meg kell főzni. A nyers húsievet és a hús csomagolópapírját mindig semmisítsük meg. A beteg­ség gyakori terjesztője olyan személy is lehet, aki a betegséggel fertőzött helyen megfordult, miért is különös gondot fordítsunk arra, hogy idegen, kóbor egyének hasítottkörmű álla taink kozelebe ne kerülhessenek betegség lázzal, báqyadtsággal, etvagytalansággal kezdődik, maid síiYkHe u-Jele"PEf meq a szájban, a száj körüli reszeken, a lábvéaek part asze lén, a körömhasadékban, a csecsbimbokon, a turókarimán, stb. Ezeknek a hólyagoknak a felszaka­dja után cafatolt szélű, vörös színű k,maródások láthatók. A száj és a lábvegek megbetegedése erősen fáj­dalmas es ezért az állatok nem esz­nek, erősen nyálaznak, a lábvégek megbetegedését pedig sántítással jelzik. Aki hasítottkörmű állatán a fenti, vagy ahhoz hasonló tüneteket észlel azt tartozik azonnal a helyi tanács­nak, illetve a hatósági állatorvosnak jelenteni. Minthogy ez ellen a nagy káro­sodást okozó betegség ellen eredmé­nyesen védekezni, illetve a betegsé­get csírájában elfojtani csak akkor lehet, ha a fenti előírásokat mindenki betartja. Felhívom az állattulajdono- sok figyelmét, hogy az idevonatkozó törvényes előírásoknak mindenki azonnal tegyen eleget. Iregszemcse a megyei úttörő labdarúgóbajnok Iregszemcse—Zomba 2:1 (1:0) Zomba, 400 néző. Vezette: Bihari. Iregszemcse: Eke—N. Szabó, No- vák, Vincze—Somogyvári, Ráksi— Csanádi, Kőműves, Tóth II., Bati Tóth I. Zomba: Kereki—Témer, Kauf­mann, Csibi—Szemes, Fazekas—Pál, Kóka, Csámpár. Török, Szurdok. A zombai úttörők virágcsokrokkal köszöntötték a vendégeket, majd el­kezdődött a játék. Az első támadáso­kat a hazaiak vezetik, de nem sok >dő múlva már a vendégek vezetnek veszélyes támadásokat és a 8. perc­ben Tóth II. 3 méterről küldött éles lövése alig kerüli el a kaput. Válta­kozó játék után a 10. percben Csa­nádi a jobboldalon elhúz és két védő ki cselezése után nehéz szögből gólt szerez. 1:0. A gól után a hazai csa­pat is kísérletezik, de a csatárok rit­kán lőnek kapura. így a középhát védnek kell előrehúzódni és 20 méte­res lövését védi Eke. A következő percben újból Iregszemcse veszélyez­tet és 10 méteres lövése a felső kapu­fán csattan. Újból Zomba percei kö­vetkeznek és sok szép támadást ve­zetnek, de eredménytelenül. Mezőny ben hiába játszanak jól, nincs aki befejezze az akciót. A 18. percben egy 20 méteres szabadrúgás után Pál kapu fölé lő. Ettől kezdve lany­hul az iram. Említésre méltó ese­mény még, hogy a félidő utolsó per­cében a hazaiak gólt lőnek, de a já­tékvezető érvénytelennek nyilvánít­ja, mert közben a labda elhagyta a játékteret. A második félidőben újból a ven­dégek lépnek fel támadólag és szép támadásokat látni tőlük. A hazaiak szórványosan támadnak és helyzetük is akad. Csámpár átadásáról Szurdok lemarad és elmulasztották az egyen­lítés lehetőségét. Két perc múlva a vendégeknek van helyzete és Bati ügyesen kihasználja a védelem hibá­ját és gólt lő. 2:0. A vendégek szem­mel láthatóan elégedettek az ered­ménnyel és engednek az iramból. A hazaiak szabadrúgáshoz jutnak, de Kaufmann 18 méteres lövése elakad, majd a következő percekben Csám­pár, majd Kauffmann lövését védi Eke. A 14. percben Csanádi sokat- ígérően tör kapura, de a 16-os sar­kán felvágják, a szabadrúgást Kereki védi. A hazai csapattól ebben az idő­szakban egész szép játékot láttunk, különösen Kóka szórakoztatja remek cseleivel a közönséget. A mérkőzés utolsó percében Kauffmann 30 mé­terről küldött lövése köt ki a vendé­gek kapujában. 2:1. Jók: Novak. Csanádi, Bati. N. Szabó, illetve Kóka, Török, Csámpár. Fazekas. Bírálat: Az iregszemcsei csapat fel­tétlenül rászolgált a győzelemre. A technika, gólratörő játék kitűnő tak­tikával párosult, melyben nagy ré­sze van Sétz Adám edzőnek. A zom- baiaknak edzője Szabó Lajos is ki­tűnő labdakezelésre és mezőnyjáték­ra tanította meg az úttörőit, de a nagyobb tudás előtt meg kellett ha_ jolniok. Mozik műsora: Újvárosi Gazdakör Június 19—20 Sxerda—csütörtök Hajnalodik Egy francia orvos, Korzika szigetén. Francia—olasz játékfilm. Előadások kezdete: este 8 órakor. Garay Filmszínház műsora: június 18-tól 19-ig: Hlntóniáré szerelem Magyar filmvígjáték. FIGYELEM! Folyó hó 17-tól, hétfőtől kezdve film­színházunk az utolsó előadást nem 8 órakor, hanem fél 9 órakor kezdi. A ko­rábbi előadások változatlanul hétköznap 6, vasárnap 4 és 6 órakor kezdődnek. Pénztárnyltás: Vasárnap délután 3 órakor. Hétköz­nap délután 5 órakor. A délelőtti pénz­tárnyltás változatlan. Apróhirdetések Egy családi ház szabadkézből, beköltö­zéssel. eladó. Érdeklődni: Dombóvár. Dó. j zsa György utca 2/a. | Gumikerekű lovaskocsi és tengelynek j való anyagok eladók. Tolna. Deák Ferenc utca 61. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS szerdán estig: Kevés nappali felhő- képződés, néhány helyen, elsősorban Nyugaton és Délen kisebb eső. Mér­sékelt keleti, délkeleti szél, a hőmér­séklet kissé csökken. Várható legalacsonyabb hőmérsék­let ma éjjel: 11—14, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 23—25 fok között. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20-10. 20-11 Felelős kiadó: az MSZMP Intézőbizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21

Next

/
Thumbnails
Contents