Tolna Megyei Népújság, 1957. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1957-05-16 / 113. szám
yiLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! \t-\--*«* * T OLNA Egyetemi Könyv tg: PÉCS CSÜTÖRTÖK, 1957 MÁJUS 16 II. ÉVFOLYAM, 113. SZÁM. ARA: 50 FILLÉR Elitélték a két nagymányoki ellenforradalmárt Kedden délelőtt hirdetett ítéletet a bíróság két nagymányoki elleníorradal- már — Tengerics Jenő vájár cs Fetter Géza technikus ügyében. Az ellenforradalom idején és utána Tengerics volt a munkástanács titkára és egyben a sztrájk fő szervezője. Nyilvános gyűléseken agitált a párt és sajtója ellen. November 12-én munkásgyűlést tartottak arról, hogy felvegyék-e a munkát vagy ne. Tengerics még itt is amellett szónokolt, hogy sztrájkoljanak tovább. Sikerült is megtévesztenie a dolgozókat és sztrájkoltak tovább A sztrájkból, amelynek Tengerics volt a fő szervezője, többmillió forintos kára származott az országnak. Tengerics hozzálátott a kommunisták üldözéséhez is, a munkahelyükről való eltávolításához. Fetter Gézának is tevékeny szerepe volt az ellenforradalomban, Tengerics mellett ő is a néphatalom megdöntésén fáradozott. A bíróság Tengerics Jenőt 4 évi, Fetter Gézát pedig 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte. INNEN—Onnan A Népi Iparnjűvészeti Tanács harminc fiatal népi iparművésznek adott megbízást, hogy a moszkvai világifjnsági találkozóra készítsenek kiállítási tárgyakat. A pályadíj nyertese közül négyen utaznak majd el a VIT-re. • A lottó heti sorsolásait változatlanul nagy érdeklődés előzi meg. A húzás napján délelőtt például alig lehet sima szelvényt kapni. Ezért a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság erre a hétre már hárommillió hatszázezer szelvényt hozott forgalomba. MAI SZÁMUNKBAN: Amerikai lapok Hruscsovnak a New York Times főszerkesztőjével folytatott beszélgetéséről (2. oldal) Riport iuhé-püsztáról (3. oldal) Gyermek szépségverseny (3. oldal) TOTÓ tanácsadás A török időkből készült színművet adnak elő Dunaíöldváron Nagy ünnepségre készülnek a duna- földvári pedagógusok, diákok és az egész község lakossága. Június 2-án este mintegy 130 szereplővel bemutatják a Berze Nagy Ilona lanitónő által feldolgozott. helyi mondából megírt színművet. A mű a török időkből meríti mondanivalóját. A monda történelmi alapjának fennmaradt bizonyítéka az a határrész, amely ma is a ..Leányvár" nevet viseli. De még inkább az a feltűnő népviseleti maradvány, hogy minden alkalommal — még esküvői fehér selyem ruhához is — fekete kötényt köt a földvári ..fehérnép”. A hagyomány szerint a várban székelő „basa.” összefogatta a város hajadon- jait. A hozzáfutó könyörgő anyáknak azt felelte, hogy ha az előttük levő fehér vászonkötény feketévé válik, visszakapják leányaikat. Az asszonyok futottak a bodzabokrokhoz és a bokor gyümölcsének lenével befestették kötényeiket, de mire visszaértek, a gályák már elmentek, néhány bujdosó legény elsüllyesztette őket, s a lányok nagyrészét megmentették, a többi a Dunába veszett. Az anyák nem vetették le a fekete kötényt, mert gyászoltak, vagy hogy el ne árulják gyermekük megmenekülését. Ez alkalommal márványtáblát helyeznek el a tanácsház falán, melybe bevésetik az akkor megmaradt 23 család nevét, a diákok 23 tölgyfát ültetnek el, és utcát neveznek el Duna- földváron a „jobbágyhősökről”. Csökkent a tehenek ára emelkedett a növendékállatok ára Az elmúlt hetekben a Tolna megyei vásárokon drága volt általában a szarvasmarha, de különösen a tehén. Egy jó küllemű tehénért 7—8000 forintot is elkérték. Eddig viszont nem volt magas a növendék-szarvasmarhák ára. A kurdi vásárról szerzett tapasztalataink alapján azonban általában a szarvasmarhák árának az alakulása változott. A vásár kezdetén kértek ugyan egy jó tehénért 6— 7000 forintot, de a későbbi órákban 4— 5000 forintért cserélt gazdát egy kiváló küllemű tehén. Viszont a növendékszarvasmarhák, főként az üszők ára, emelkedett. Egy háromhónapos borjúért 800—1000 forintot kértek. Egyéves üsző általában 1500—1600 forintért cserélt gazdát Sportruha-modelek A moszkvai modellház elkészítette és jóváhagyás végett a Hl. ifjúsági játékok szervezőbizottságához benyújtotta a versenyeken résztvevő szovjet csapatok játékvezetők, bírók és zsűritagok ruhamodelljeit. A jóváhagyott modellek szerint rövidesen elkészítik a mintadarabokat. Az anyag és munkaerő megtakarításának új és a tapasztalatok szerint célravezető módját vezették be a kohó- és gépiparban. Az üzemek a kohó. és gépipar hivatalos lapjában közzéteszik, hogy milyen felhasználatlan gépeik, berendezéseik, anyagaik vannak, s felajánlják azoknak a vállalatoknak, amelyeknek ezekre szükségük van. * Még soha annyi Kossuth cigarettát nem gyártottunk, mint az idén — mondotta Balogh Ferenc a Dohányipari Igazgatóság vezetője, hogy miért nem lehet kapni mégsem Kossuth cigarettát ,annak magyarázata: A lakosság az áremelésről szóló rendelet megjelenése előtt felvásárolta, mert azt hitték, hogy a dohány ára is emelkedni fog. Az áremelésre nem került sor, viszont a Kossuth cigaretta elfogyott, s még a rakátrainkban sincs elegendő készlet. Ezért elrendeltük, hogy ezen a héten az öt gyár csak Kossuth cigarettát készítsen. A jövő héten tehát már lesz elegendő belőle. A Magyar Úttörők Szövetségének kiadásában megjelent az úttörő próbakönyv. A több mint 100 oldalas könyvecske részletesen ismerteti, mit kell tudniok azoknak a gyerekeknek, akik úttörők akar nak lenni. Két műszakban dolgozik a bátaszéki fűrésztelep Május 10-e óta két műszakban dolgoznak a Bátaszéki Erdőgazdaság fűrésztelepén. A két műszakban végzett munka lehetővé teszi, hogy az eddigi havonkint feldolgozott 150 köbméter ipari fával szemben ebben a hónapban már 300 köbméter fát adjanak az ipar részére. A Komlói Szénbánva részére „Nemzetközi“ malom Nem sokan tudják, hogy egy kis Tolna megyei malomban az évek során hányféle fajta búzát őrletnek. Nem sokan tudják azt sem, hogy a hőgyészi malomban 1954 óta szinte valamennyi jelentős gabonatermelő ország búzájából készítettek már lisztet. ( 1954-ben, a nagy árvíz előtt, például Franciaországból kaptunk mintegy húsz vagonnyi búzát. Érdekessége az is, hogy a molnárok már tudják, bogy a külföldi gabonák őrlését milyen technikával kell kezdeni. A francia búza hektoliter súlya 82—83 és feltűnően magas a nedvességtartalma. Általában a tapasztalat azt mutatja, hogy 16—17 százalékos a nedvességtartalma. 1954 nyarán, az árvíz után. kanadai búzát kaptak. Ezt már sokkal köny- nyebb őrölni. Majdnem olyan acélos keménységű, mint a magyar búza, csak sokkal apróbb szemű. A sikértartalma is hasonló a magyar búzáéhoz. Kétszáz mázsát őröltek meg ebből. Az októberi események után a vám őrlők hoztak amerikai búzát is. Ez hasonló a kanadai búzához, a magok acélossága jó, csak éppen az a baj, hogy sikértartalma sokkal gyengébb még a kanadai búzáénál is. És az elmúlt hetekben orosz búzát is kaptak őrletni. Ezt talán a legköny- nyebb feldolgozni, de ez sem olyan acélos szemű, mint a magyar búza, és a sikértartalma is gyenge. A magyar búzából készítenek legszívesebben Hőgyészen lisztet a molnárok. Ismerik már a technológiáját, és tudják, hogy abból biztosan jobb kenyér sül. szállított bányafamennyiséget is az eddigi kétszeresére tudja emelni a fűrésztelep. (4. oldal) Képviselői beszámolók megyénkben Megyénk képviselői a héten megkezdik képviselői beszámolóik megtartását az országgyűlés most lezajlott ülésszakáról. Hosnyánszky János május 17-én pénteken este 8 órakor Medinán, 21-én kedden este 8 órakor Kö- zéphidvégen, 25-én, szombaton este 8 órakor Decsen, 28-án, kedden este 8 órakor Sióagárdon tart beszámolót. Mónus István május 17-én, pénteken este 8 órakor Diósberény- ben, 22-én, szerdán este 8 órakor Keszőhidegkíiton, 31-én, pénteken este 8 órakor Udvariban tart beszámolót. Király László május 19-én vasárnap délelőtt Iregszemcsén számol be, az országgyűlés munkájáról. Szabó Piroska május 19-én, vasárnap délelőtt 11 órakor Döbrö- közön. Bogos Domokos 23-án, csütörtökön este 8 órakor Kakasdon, 26-án vasárnap délelőtt 11 órakor Cikón, május 30-án, csütörtökön este Zombán számol be választói előtt. Sebestyén István 21-én, kedden este 8 órakor Sárszentlőrincen, 26-án, vasárnap délelőtt 11 órakor Dunaszentgyörgyön, 30-án, csütörtökön este 8 órakor Gerjenben tartja meg képviselői beszámolóját. Vass Istvánná május 25-én, szombaton este 8 órakor Tevelen, 26-án, vasárnap délelőtt 11 órakor Bonyhádon, 26-án este 8 órakor Nagymányokon tartja meg képviselői beszámolóját. Bognár József május 26-án, vasárnap délelőtt 11 órakor Szek- szárdon, a volt Megyeháza udvarán, május 26-án vasárnap délelőtt 11 órakor Bátaszéken tart képviselői beszámolót. Puha Lászlóné május 26-án, vasárnap délelőtt 11 órakor Duna- kömlődön, 30-án, csütörtökön este 8 órakor Németkéren számol be választóinak. Nem sikerült a rablás Az egyik tettes mintegy 20 évet töltött eddig börtönben Két ismeretlen férfi jelent meg május 10-én délután öt óra körül Györkönyben, Rudolf Ádámné idős özvegyasszonynál. Aziránt kezdtek érdeklődni, van-e eladó bora, s mivel látták, hogy az idős asszony egye dűl tartózkodik a lakásban, „akcióba léptek.“ Rátámadtak Rudolf Ádámnéra, betuszkolták az éléskamrába, befogták a száját, hogy ne tudjon segítségért kiáltani. Az egyik ismeretlen az öregasszony mellére térdelt, lefogva tartotta, a másik pedig ezalatt az idő alatt .»körülnézett’“ a lakásban. „Nézelődés“ közben csak úgy mellékesen, mintegy 5000 forint értékű ruhaneműt és élelmiszert csomagolt össze, de az „átkos véletlen“ megakadályozta, hogy a holmit magukkal vigyék. Az történt ugyanis, hogy két asz- szony jött Rudolf Ádámnéhoz, és megzavarták a rablókat, akik otthagyva az összecsomagolt holmit, sebtében kereket oldottak. Azonban nem jutottak messzire. Miután Rudolf né a két asszonynak elmondotta, mi történt, azok nyomban értesítették a rendőrséget, amely a lakosság segítségével még a község határában elfogta a „borvásárlókat.“ Kilétük is hamarosan kiderült, egyikük Pánczél János 50 év körüli, foglalkozásnélküli, többszörösen büntetett előéletű egyén (mintegy 20 évet töltött különböző börtönökben), a másik Tóth Ferenc István palánki hegyi lakos, 19 éves, foglalkozásnélküli, aki az ellenforradalomban tevékenyen résztvett. Mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezték, ügyüket rövidesen átadják a bíróságnak. 150000 darab facsemetét ültettek el Gurovicán A bátaszéki erdészethez tartozó guro- vicai kerületben az ősz és a tavasz folyamán nagyarányú erdősítést hajtottak végre. Harminchat holdon alátelepítést végeztek, ez szaknyelven azt jelenti, hogy a szovjet módszerek helyi alkalmazásával a kivágásra alkalmas fák mellé feketefenyő- és tölgyfacsemetéket ültettek. Rendbehoztak ezenkívül egy hétholdas tar erdőrészt is. A gurovicai körzetben közel 150 ezer darab kétéves facsemetét ültettek el. Az eredés — bár ezt csak augusztus végén lehet eldönteni — az erdészet megállapítása szerint biztató — s ez egyrészt a kedvező időjárással, másrészt az időben és jól végzett munkával magyarázható.