Tolna Megyei Népújság, 1957. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1957-05-31 / 126. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG ZSIKÓ GYULA: A lovak faráról csörgött a tajték. Rekkenő hőség volt. A levegő táncolt, reszketett a melegtől. öreg Bozsó, a pipabíró, a szederfa alatt hevert a hűsben. Inge-gatyája mégis szinte csatakos volt az izzadságtól. Gyönyörködve nézte a hosszú nyomtatószáron lovakat jártató legényt, aki derékig meztelenül állt a muszáj- kert közepén és csattogtatta az ostort, amelynek csapója megcsípte a tizenkettedik lovat, mert minduntalan ki akart törni a sorból. Odaszólt neki: — Pihenj meg már, Csanyi. A lovakra is ráfér. A legény csak a fejét rázta válaszul. Azon ügyeskedett, hogy a legszélső állatnak a fülét csípdesse meg az ostor hegyével. — Legközelebb legbelül veszem a hókát. Nem fér a bőrébe. A szérűn emberek hajladoztak. Alább fehérnépek söpörték össze a kinyomtatott szemet. Tőlük feljebb asztagot raktak. — Hej, milyen pipabíró kend, Bozsó bácsi, hogy az epresfa alatt lopja a napot? Nem látja, hogy a falu felől valaki édontalan füstölve jön? — ordított le a kazal tetejéről az egyik ka- zalozó. öreg Bozsó nehezen feltápászkodott. Meglebegtette szélesszájú inge ujját, hogy a mozgás-kavarta levegőtől felfrissüljön. Gatyakorcát is megrángatta és nehézkesen elindult. Ha igaza van a kiabálónak, akkor nem lehet hűsölni. Egy szikra elegendő ilyen pokoli hőségben, hogy odaégjen az élet! — No, majd rendre tanítom — morogta a foga között. A nyomtató legény ügyet se vetett az öregre. Inkább arra alá bazsalított. Már amennyire a lovak engedték. Mert már erősen unták a körbejárást. Küi í amely minduntalan felemelte a farkát, nyerített és kivágott a sorból. Nyugtalanította a dög a többit is. Persze, azoknak is melegük volt. A pipabíró szóváltásba keveredett valakivel. — Mondom kendnek, hogy még az utolsó ház előtt kivertem a parazsat a pipámból. — Ne ugass vissza, mert képen ütlek! — csattant fel öreg Bozsó hangja. — Nem látta a füstöt a kazalról a Márton? Nem az figyelmeztetett engem is, hé?! Máskor a torkodba szalasztóm a pipaszárat, ha magadtól nincs annyi eszed, hogy tudd, mire kell ügyelni. A muszájkertben mindenki felemelte a fejét, s abbahagyta, amiben éppen serénykedett. A kazalozók mérgesek voltak. Ügy látszik, nekik volt a legtöbb féltenivalójuk. — Meg kell jelenteni az uraságnak! — hangoskodtak. öreg Bozsó is mérges lett: — Te meg mit szájalsz ott fenn a kazalon, he? Te vagy a pipabíró ne- talántán, vagy még én? Majd megkérdezlek, ha szükségem lesz az eszedre. — Máté Antó, a pipás, igen megszeppenve hajtogatta egyre a maga igazát: — De amikor mondom, hogy ki- ojtottam! Fogia kend meg a pipát. Ki van hűlve! — Mindegy! Akkor se járj pipával, mert legközelebb a torkodba taszintom a szopókáját. Legalább máskor nem feledkezel el a rendről — szidta öreg Bozsó. Az ember lesunyt fejjel oldalgott el a muszájkert mellett. Sarló volt a kezében, rongyos zsák a hóna alatt. Ijed¥ tében csak odaduddantott a kazalozók- nak. — A rosseb a rongyos zsöllérit! — káromkodtak rá. öreg Bozsó, ha már elszólította a hűsből a kötelesség, odaballagott az asztagrakókhoz. — Megkínálhatnátok, halljátok. Hol az a csöcsös korsó? — A borra kend is fürgébb, mint a dolga után járni — szidta a gazda, aki éppen a lovakat szerszámozta. Bozsó nem mert visszaszólni semmit. Mert pipabírónak pipabíró ő, szó, ami szó, hatalma is van, tisztesség is, rang is, de azért nem mindenkivel szemben. Márton Andorással a gazdával szemben, bizony neki is hallgass a neve. Szótlanul megkereste hát a kazal árnyékában a szalmába csavart nagy, fekete csöcsös korsót, meglötyögtette, hogy lássa, mekkorát húzhat belőle, aztán a szájához emelte. — Hallja kend! — szólt rá fentről az egyik kazalozó —, haggyon ám nekünk is, mert mink is akarunk még inni! — Kuss! — mondta az öreg, alig szusszantva, akkorát ivott. Azzal visszaballagott az eperfa alá. Gondolkodott, vajon leheverien-e, vagy előbb körüljárja a muszájkertet. Érezte, még jobban megszomjazott a forróságban attól, amit Mártonéknál ivott. Valahol pótolni kell. Lassan lejebb ballagott. A nyomtató legény utána szólt: — Hallja kend, Bozsó bácsi, ha szomjas, olt az én kulacsom. Talán csak akad benne annyi, amennyi nekünk kettőnknek elég lesz. (Folytatjuk) p D P Ä Ionosén a szélső, a hóka. Megérdemelt sikert arattak a Pécsi Nemzeti Színház művészei MINT AZ SZEKSZÄRDON már szokás, negyedórás késéssel kezdődött kedden este a Pécsi Nemzeti Színház, Szirmay Albert: Mágnás Miska című operettjének előadása. Mindenekelőtt említsük meg azt, hogy a közönség soraiban olyan vélemény hallatszott, hogy a Pécsi Nemzeti Színháznak a most bemutatott darab volt az egyik legjobban sikerült előadása. Bizonyos tekintetben könnyű volt a művészeknek a közönségsiker kivívása, könnyű volt azért, mert a darab ehhez bő lehetőséget nyújtott, általában, de különösen Szekszárdon, a víg, Mágnás Miskáhöz hasonló művek közönségsikerre számíthatnak. A kedvenc, várt darab mellett, olyan alakításokat, olyan jó játékot látott a közönség, amilyent már rég. Még mielőtt a darab szereplőinek alakítását részletesebben értékelnénk, engedtessen meg, hogy egy vitatkozáshoz hozzászóljunk, ami bár a kulisz- szák mögött játszódott le a rendező és a szereplők között — nem hallgatóztunk titokban, de elkerülhetetlen volt, hogy meg ne halljuk — elmondjuk a véleményünket olyan szándék nélkül, hogy a rendező munkájába a legkisebb mértékben is bele akarnánk kontár- kodni. Itt elnézést kérek azért is, hogy a szereplők teljesítményének ismertetését nem a plakáton látható sorrendben írom ... A vita, amelyet említettem, arról folyt, hogy a két gróf (Pixi) Széplaky Endre, (Mixi) Faludi László, új színt próbált belevinni játékába, a darab eszmei mondanivalójának tisztább látása kedvéért. Vita volt a rendező és a két szereplő között arról, hogy iogos-e és reális-e a két grófot korlátoltabbnak, nevetségesebbnek alakítani, mint amit a szövegkönyv biztosít. Véleményem szerint igen, mert itt érhető el az a hatás, amelyet a darab el akar érni, hogy a néző lássa a múlt urainak korlátoltságát, egvügyüségét, szemben a mérnök és a két cseléd reális, józan gondolkozásával. Mindaddig helyes ez a törekvés szerintem — túljátszás esetében is — amíg nem válik az gusztustalanná, ri- pacskodássá. Ez pedig a jelen esetben a két szereplő részéről nem állt fenn. A grófok társaságánál maradva, az egész keret elérte hatását a közönség előtt, s ez a szereplőknek nagy érdeme. Petőházi Miklós Korándy grófja, Eleméri gróf: Szirmay Jenő — kis szerepében is —, Széplaky Endre és Faludi László — bár torz, de jellegzetes — figurái voltak jól alakított szerepükben a múlt rendszer grófjainak. Arany Kató (Stefánia) játéka gyengébb volt a körötte mozgó szereplők alakításánál, bár ez az árnyalati különbség alig volt érezhető a gördülő eseményekben. JÖL ALAKÍTOTTAK a két szerelmes pár szereplői is. Mátray Mária (Rolla), Péter Gizi (Marcsa), Tóműnek Nándor (Baracs mérnök) és Avar István (Miska). A szerelmi jelenetek párhuzamos futtatásában domborodott ki ismét az az egészségtelen vonás, ami az úri világban akkor nemcsak divat, hanem inkább törvény volt. Rolla bármennyire is szerette a mérnököt, közös vonzódásuk reménytelen volt, mert a szülők nem egyeztek bele házasságukba, csupán azért, mert a Baracs név mögött se elől. se hátul semmi, még csak párezer hold se volt. Mátrai Mária játéka -— igaz, nehezebb volt szerepe a többi szerepnél, nagyobb át- éltséget követelt —, kissé a felszínen mozgott, vívódása pillanataiban az érzések nem keltették azt a hatást, mintha a szívéből indultak volna ki. A Péter Gizi—Avar István-pár ilyen szempontból is tökéletesebb volt a fent említett másik szerelmes párnál. Bázsa Éva a nagymama szerepében hatásos, kedves alakot formált meg, egyszerű humora kedves perceket szerzett a nézőközönségnek. Mindezek után a darab sikerében nagy része van Marton Mária rendezőnek is. VÉGEZETÜL annyit, hogy ne váljon szokássá a Kultúrházban, hogy minden előadáson, amikor a közönség a függöny felgördülését várja, a hangosbemondón közlik a Kultúrház legközelebbi műsorát. Ez egy kicsit illúziórontó. s a nézőket kizökkenti abból a hangulatvilágból, amibe a darab nézése közben kerültek. 150 léggömb Délután 3 óra. A szálkai kultúrotthon zsúfolásig tele gyermekekkel, felnőttekkel. A zenegép hangja mellett csak egy-egy félhangosan kiejtett szót hallani: — De gyönyörű! — ilyen szép még nem volt Szálkán. A gyermekek szeme kíváncsian fordul a kivilágított színpad felé. A színpadon virágos asztal áll, rajta 160 darab ajándékcsomag. Az asztal felett es a színpadon köröskörül pedig 150 darab hatalmasra felfújt léggömb himbálózik: piros, kék piros, kék... A nyitott ajtókon beáramló szellő megtáncoltatja a léggömböket, s az apró népség már most válogat: — Az U szélső kék az enyém lesz! Nekem a piros kell, ott elől. Megkezdődik a műsor: szavalatok, tánc, ének, tréfás jelenetek. Szerepelnek az úttörők és óvodások, mesél a tanítóbácsi, izgul a tanítónéni és óvónéni és meghatott pár szóval mond üdvözletét Nagy Lajosné a ,,Gyermekekért bizottság” elnöke. Múlik az 'idő, a műsor végefelé jár. Mackó altató következik. A kis óvodások félkörben állva énekelnek, Zsuzsika pedig előttük ül a mackóval. A szereplés izgalmától könnyes szemmel, könyököl a Mackó hasára, másik kezének ujjacskája pedig gyerekszokás szerint a szájába téve. Neki kell a Mackót álomba ringatni, de ebből semmi sem lesz. Arcáf etfordítja tőle, szeme vágyódva tapad a legnagyobb léggömbre. — Anyukám ugye, én azt kapom meg — kiáltja, amint a színpadról lesegítik. Vége a műsornak. A csomagokkal, léggömbökkel megrakott gyermeksereg a kisebb terembe húzódik táncolni. Szemük boldogan ragyog és ez a ragyogás köszönet mindazoknak, akik ilyen széppé és kedvessé tették a Gyermeknapot. LENKEYSÁNDOR 1957 MÁJUS 31. cA tanár úr beázél (Jsengettek... A IV. osztályban hirtelen csend lett. Az előbb még vígan csevegő fiúk, most néma csendben ülnek helyükön, s a nemrég még virágcsokrot kötő lányok is eltakarították a csokorkötés maradványait. A hetes kint áll a katedránál, hatalmas pünkösdi rózsa csokor ral a kezében. Vártuk a tanárt, Szenczi Lászlót, a matematika-fizika tanárát. Nyílik az ajtó, s belép egy fehérköpanyes, alacsony, szemüveges ember. Az osztály feláll. A tanárt a megszokott hetes jelentés helyett más szavak fogadják: „A tanár úrnak a IV. b) osztály nevében hálásan köszönöm a munkát, amelyet három év alatt értünk végzett, kérem, fogadja el hálánk szerény jelét ezt a kis csokor virágot." Megható jelenet következik: A tanár és a diák kezet fog úgy, mint két jóbarát, ha évek múlva összetalálkoznak. A tanár úr átveszi a csokrot, majd int, hogy üljenek le a tanulók. „Talán még emlékezünk arra a napra — mondja —> amikor a II. osztályban megjelent az egyik matematika órán egy kis szemüveges ember. Amikor kiderült ,hogy ő lesz az új matematika tanár, mindenki találgatta, vajon milyen lesz, vajon hogy an tanít... Azóta három év telt el, ezalatt megismert az osztály és én is megismertem az osztályt. Nehéz, küzdelmes úton értünk el idáig. Az Önök munkája, az Önök akarata nélkül az én munkám semmi nem ért volna. Azt kérem Önöktől ha elhagyják az iskolát, akkor se hátráljanak meg a nehézségek elől, igyekezzenek, akarják azt legyőzni ... ... Valamikor több évvel ezelőtt egy kisgyermek elveszítette a szüleit. Alig volt két éves, amikor teljesen árva maradt. A szülői szeretet nélkül hamar megismerte a nyers életet és érezte annak nyomorúságos oldalát. Rokonai úgy ahogy felnevelték és serdülő korában már könyvkereskedő inas volt. De igen értékes tulajdonsággal rendelkezett ez a kisfiú, igen nagy volt az akaratereje. Nagy keservesen elvégezte a IV. polgárit, de minden vágya az volt, hogy taníthasson. A könyvkereskedésben itt-ott felütötte a könyvek lapjait és így művelte magát. Reggel 7-kor már üzletet nyitott, takarított. Este ,,haza’’ ment és ott sem várt rá valami fényes vacsora, jéghidegre hült bableves és krumpli váltogatta egymást. Később lépcsőházakban aludt több hasonló társával együtt. Az akarata azonban diadalmaskodott. Gyors- és gépírást tanult, majd a tanítóképzőbe iratkozott. Különösen a matematikát kedv élte. Életét a felszabadulás változtatta meg, amikor egyetemre mehetett. Élete mindinkább biztonságosabb lett. Miért jutott el idáig?... Mert akart! Az egyetem elvégzése után a tamási gimnáziumba került, ahol je lenleg is tanít.” Az osztályon halk morajlás futó tt végig. Mindenki bámulta a tanárt, őt, akit az akarata vitt odáig, ahol most áll. — Búcsúzom tőletek, kedves tani tványaim és mégegyszer arra kérlek benneteket, hogy az életben csak dk árjátok és sikerülni fog. S kérlek benneteket, hogy szeressétek a, hazát, ezt a sokat szenvedett hazát és kívánom, hogy Ti legyetek a még saj gó sebeinek behegesztői, becsületes, igaz hazafiak. PALÁNKI Kozmetikai tanácsadó A víz és a levegő után a fénynek megvan a maga fontos szerepe a bőr ápolásában. A napfény hő- és vegyihatást fejt ki a bőrre; és ezzel hatást gyakorol a bőr vérkeringésére és anyagcseréjére, idegeinek működésére. Hogy milyen nagy a napfény vegyileg ható ultraviolet hatása a bőrre, kitűnik azokból a bőrgyúlladásokból, amiket strandolás közben szereznek az elővigyázatlan napozók. Ha azt akarjuk, hogy a napozás sem a bőrünkre, sem a szervezetünkre ne legyen káros hatású, akkor fokozatosan szoktassuk bőrünket a nap. hoz és ne egyszerre égessük fel. Rendszerint nem akkor érezzük, hogy a bőrünk felégett, amikor napozunk, hanem két-három órával később. Ajánlatos szódabikarbónás vízzel mosni a gyulladt részeket, mert szünteti a fájdalmat és meggátolja a hirtelen hámlást. A napozás, ha észszerűen végezzük, nagyon jó hatással van a bőrünkre. Attól eltekintve, hogy szépen, foltmentesen bar- nul le a bőrünk, a fénynek további üdvös hatása, hogy a baktériumok szaporodását meggátolja. A fénysugarak tehát kiválóan alkalmasak a bőr és az egész szervezet egészségének fenntartására, mindenki használja ki tehát a napozás lehetőségeit. Sokkal szebb egy tiszta, barna arcbőr, mint egy pattanásos fehér. Kozmetikai hibák gyógyítására viszont hasz. náljuk a fényhatás olyan fokát is, amelynél bőrgyulladás keletkezik, például a pattanásos, szeplős arcnál. A jótékony hatást ilyenkor annak tulajdoníthatjuk először, hogy a baktériumok elpusztulnak és hogy a bőrben erősebb véráramlás indul meg, ezután a gyulladástól a bőr lehámlik és így a hibák eltűnnek. Ezt persze nem nap-, hanem kvarcfénnyel végezzük, amit télen-nyáron egyaránt használhatunk. (Jövő pénteki számunkban folytatjuk.) VASÄRNAPI ebéd KARALÁBÉLEVES Hozzávalók: 40 dkg karalábé, 3 dkg zsír, 3 dkg liszt, 1 kanál tejföl, zöldpetrezselyem. A karalábét megtisztítjuk a fás részektől, apró, vékony szeletekre vágjuk és forró zsírban, fedő alatt, megsózva, puhára pároljuk (az íze csak akkor fő ki teljesen, ha olyan puha, mint a vaj). Most a liszttel lehintjük, pár percig pirítjuk vele, hideg vízzel felöntjük és utána még 10—15 percig főzzük. Vajgaluskát. vagy csurgatott tésztát főzünk bele. CSUKA TEJFÖLÖS TORMÁVAL Hozzávalók: 1 kg csuka, 15 dkg leves- zöldség, hagyma, bors, 25 dkg torma.. 2 dl tejfel, 2 dkg vaj. A zöldségeket, hagymát karikákra vágva, félpuhára főzzük 1 liter vízben, és a tisztított csukát benne csendesen. 20—25 percig puhára főzzük. A tormát megreszeljük, leforrázzuk és a levétől lecsurgatjuk. Hozzákeverjük a tejfelt, hallével felengedjük, sóval, cukorral Ízesítjük, s egy darabka olvasztott vajat hozzákeverünk. A halat egyben hag> va tálra tesszük és a tormamártással leöntjük. TURÖKIFLI Hozzávalók: 20 dkg vaj, 20 dkg liszt, 20 dkg száraz túró, 1 kanál porcukor, csipetnyi só, lekvár. Az anyagokat gyorsan, széles kés segítségével összegyúrjuk, cipót formálunk belőle, fél cm vékonyra kinyújtjuk és mint a hajtogatott tésztát, háromszor egymás után pihentetés nélkül hajtogatjuk. Utána legalább két óráig hűvös helyen pihentetjük. Nagyon vékonyra kinyújtjuk, háromszögekre vágjuk, lekvárral megkenjük. Kiflinek felsodorjuk, jő forró sütőben sütjük és még forrón vanilliáscukorban megforgatjuk. Újjáépítették a keszőhidegkúti téglakemencét A keszőhidegkúti téglagyárban az elmúlt évben a kemence négy kamrája bedőlt. Most az átépítést úgy végezték el, hogy kisméretű téglát is jól lehessen benne égetni. Eddig ugyanis a kemence' szórólyukberendezése nagyméretű téglához volt építve. Az idei szezonban az újjáépített kemencében mintegy kétszázezer darab téglát már kiégettek. Az égetett tégla minősége a követelményeknek megfelel. BUNI GÉZA
