Tolna Megyei Népújság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-19 / 92. szám

1957. ÁPRILIS 19. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG a Tíz év alatt csak „gazt" neveltünk? Hozzászólás a „Tarzan vagy az ízlés bukása" című cikkhez Amikor tollat fogok, hogy a „Tar­zan vagy az ízlés bukása“ című Cs. L. monogramú március 24-i szám­ban megjelent cikkre válaszoljak, azok a gondolatok foglalkoztatnak; ez a cikk miért nem az Irodalmi Új­ságban jelent meg. Ugyanis hangja, mondanivalója rendkívüli módon hasonlít az ott megjelent néhány „bíráló” cikkre. Cs L. cikkében többi között a következőket írja: „De az is igaz, hogy az elmúlt évek sívár könyvkiadása, a még sívárabb könyvankétok, a visszariasztó iro­dalmi estek s az egész kulturális politika épp a jóról terelte el a fi­gyelmet.“ Egy másik helyen pedig a következőket veti papírra: ,.Az el­múlt évek irodalompolitikája egy ki­csit ahhoz a kertészhez, hasonlít, aki szándékosan nevel gazt és óva kodik minden hasznos növénytől.“ Ez világos, érthető beszéd. Ez ma­gyarul annyit jelent hogy minden, amit az elmúlt esztendőkben az el­múlt 12 év alatt tettünk a kulturá­lis politika terén kihajítandó az ut­cára, semmit sem ér, rossz volt min­den, sőt, minden rossz, amit tettünk szándékosan, tudatos munka volt. Nos, ez enyhén szólva is rágalom az elmúlt évtized kulturális munkájára vonatkozóan. S nem nehéz bebizo­nyítani ennek ellenkezőjét. Cs. L. úgy látszik, nem látja a fától az er­dőt. Mindenki tudja, aki havonta csak egyszer állt meg a könyvesbol­tok kirakatai előtt, hogy Cs. L. ál­lításai nem felelnek meg a valóság­nak, még inkább azok a következte­tések, amelyeket bizonyos jelensé­gekből levont. Nemcsak azért nem felelnek meg a valóságnak állításai, mert a világirodalom csaknem vala­mennyi nagyságának jelentősebb mű veit kiadtuk, mint például Schiller, Goethe, Shakespeare, Ibsen, Balsac, Heine, Gorkij, Thomas Mann stb. hanem azért sem felelnek meg állí­tásai a valóságnak, mert kiadtuk csaknem valamennyi klasszikusnak számító magyar író munkáját is, mint például Balassi, Csokonai, Pe­tőfi, Arany, Ady, József Attila, Jó­kai, Mikszáth stb. A magyar könyv­kiadás soha nem juttatott el annyi klasszikust az olvasóhoz, mint ép­pen az elmúlt 12 esztendőben. Talán ezeknek az említett műveknek ki­adása mégsem vall olyan kertészre, mint amilyenről Cs. L. beszél. Cs. L. cikke nemcsak az irodalom­politikát, hanem az egész kultúrpo­litikát elveti, rossznak tartja. Ez a vélemény — véleményem szerint — strucc-politika. Nézzünk körül egy kicsit a házunk táján és egészen másról fogunk meggyőződni. Az el­múlt 12 év alatt csaknem teljesen felszámoltuk az analfabétizmust, — rz összlakosságnak csak alig néhány tizede nem ismeri a betűvetést, míg 1930-ban a lakosság 9.6 százaléka, 1941-ben pedig 7.6 százaléka nem tudott írni, olvasni. Egy másik példa. 1938-ban 10 859 érettségiző volt, 1955-ben ennek csaknem há­romszorosa az eredmény: 30 703. A „rossz“ kultúrpolitika következmé­nyeként több mint háromszorosára nőtt az egyetemi és főiskolai hallga­tók száma. Amíg az 1937—38-as tan­évben 11 747 volt a számuk, addig 1 ff—57-es oktatási évben 39 368-an tanultak egyetemeinken. A kultúra soha nem volt annyira a tömegeké, mint éppen napjaink­ban. Az operában, a színházakban ma már nem lehet látni a tőkéseket, de a kispolgárság mellett egyre na­gyobb számban ott vannak a mun­kások, a parasztok, akik azelőtt tel­jesen kiszorultak onnan. Ma már ett tartunk, hogy csaknem valamennyi előadásra elővétel­ben elkelnek a jegyek. Vagy olyan „csekélységet’1 is elér­tünk, hogy ma már a falu is ismeri a mclierei vígjátékokat. Megjelentek az üzemi és a falusi kultúrcsoportok ig; színjátszók, népi táncosok, zené­szek, sőt nem egy népi együttesünk országos hírre tett szert művészi já­tékával. Ezek a mindenki által is­mert tények nem arra vallanak, hogy „szándékosan neveltünk gazt és óvakodtunk minden hasznos nö­vénytől“, amint ezt Cs. L. írja. Hozzunk példát a zeneirodalom területéről, vagy a képzőművészet területéről? Van példa, lehet válo­gatni! Kisfaludi Stróbl Zsigmond az egész világon ismert, Kodályt ugyan csak nem kell bemutatnunk. És az idősebbek mellett ott van a fiata­lok egész serege! Egy sor nemzet­közi zenei versenyen első díjat hoz­tak el. Pályaművekkel is sok sikert szereztek a magyar kultúrpolitiká­nak! Természetesen nekik még so­kat kell tanulniok, de talán ismert dolog az is, hogy Petőfinek sem mindegyik verse mérhető világiro­dalmi mércével. Nem szabad türel­metlennek lennünk a fiatalokkal szemben! Az említett kiemelkedő eredmé­nyek megvannak a drámairodalom területén is. Természetesen mi, az alkotó kortársai csak a jelen szem­szögéből vizsgálhatjuk ezeket a mű­veket, maradandóságát majd az utó­kon az idő ítéli meg. És itt mind­járt felmerül Cs. L. írásával kapcso­latban egy másik kérdés is: .szé­gyenkeznie kell-e az ,igazi1 iroda­lomnak az örökké aktuális és min­dig izgalmas selejt előtt?’1 A selejt bosszantja az embert, de azért, mert valami izgalmas és aktuális — véle­ményem szerint — nem kell szégyen­keznie az „igazi” irodalomnak. De miért kell ez az elválasztás? Hisz az irodalomban és mindenütt csak mes­terséges kategória, sőt nemlétező valami. Az „igazi“ irodalom egykor igenis aktuális volt, azokban a mű­vekben benne van saját koruknak problémája. Csak néhány példa en­nek igazolására: Balsac: Parasztok, vagy a Goriot apó; Verdi Aida ope­rája; Arany: A walesi bárdok, Pe­tőfi egész irodalmi munkássága — mindegyikben benne van saját ko­rának társadalmi problémája, kora, szelleme. Ott van Gorkij: Éjjeli me­nedékhely című drámája — ez is aktuális volt „születése“ korában, de a tőkés országokban még ma is ak­tuális, izgalmas, mégis „igazi’1 iro­dalom, Cs. L. cikkében arról ír, hogy a „Tarzan az ízlés bukását jelenti...“ De arról már nem szól, hogy milyen ízlés bukott el? Csupán következ­tetni lehet: elbukott az az ízlés, amely a szocialista realista művek szeretetét jelenti, elbukott az a kul­túrpolitika, amely a tömegeknek akarta adni a kultúrát. Ezzel nem lehet egyetérteni. Ne feledjük el: legnehezebb megváltoztatni az em­berek gondolkodás módját, ízlését. Nem lehet egyszerre „túltenni“ ma­gunkat azon, hogy egy életen ke­resztül éppen a fércművek — pél­dául a ponyvairodalom — jutottak csak el a tömegekhez. Ennek az év­tizedeknek „hagyományát11 nem le­het tudomásul nem venni. S ha ezt belátja Cs. L., akkor nem húzza meg a vészharangot az „ízlés bukása’1 miatt sem. Az évtizedek alatt terv­szerű ízléselferdítés fokozatosan visszaszorul, mi az ízlésnek erről a bukásáról beszélünk még akkor is, ha a Tarzan egyelőre még az úgyne­vezett kedvelt olvasmányok közé tartozik. Az a probléma, hogy csak a világirodalom mércéjével mérhető egyes írók műveit, a tanulók nem ol­vassák el — valljuk meg őszintén — ez nem a kultúrpolitika, hanem egyes pedagógusok rovására írandó, mert nem követelik meg a kötelező anyagot tanítványaiktól. Igaz, emögött legtöbbször a pedagógus vi­lágnézeti állásfoglalása is meghúzó­dik. Ha kötelező irodalomról van szó. akkor egyformán követelje meg a pedagógus Balsacot és Gorkijt, Cervantest és Solohovot, akkor a tanulók elolvasták az összes kötelező művet. Ezek az említett példák tények, közismertek: ezek szerves részeit ké pezik kultúrpolitikánknak. Azonban súlyos mulasztást követnénk el, ha nem látnok, hogy az elmúlt évtized­ben komoly hibákat is vétettünk. Követtünk el hibákat, de ezek kija­víthatok és ki is javítjuk. De azok akik oly szívesen vetik a proletár- diktatúrára az elkövetett hibákat nem gondolnak arra. hogy a feudó lisok és tőkések évszázadokon ál alakították kultúrpolitikájukat, ? proletariátus pedig alig több min! egy évtizede. Ezt is meg kell tanul­nunk, és meg is tanuljuk saját ered­ményeinken és hibánkon keresztül. Mi nem leszünk soha olyan kerté­szek az irodalom kertjében és a kul­túrpolitikában. hogy szándékosan neveljünk gazt és óvakodunk min­den hasznos növénytől. A tények, az elmúlt évtized eredményei is ezt iga zolják. K. Balogh János A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL Tízéves matematikus Az amerikai televiziós program egyik legnépszerűbb száma a „dupla — vagy semmi’’, s a közönség nagy érdeklődés­sel kíséri a hetenként folytatódó verse­nyek esélyeit. Most hetek óta Robert Strom, a tízéves matematikus zseni a televízió hőse. A pályázók maguk vá­laszthatják meg azt a tárgykört, amely­ből a kérdéseket kapják s a kis Strom a matematikát és fizikát választotta. Legutóbbi szereplése után a mindig megduplázódó nyereségei elérték a 128 ezer dollárt s ha még egyszer kockára teszi ezt az összeget — s meg tud fe­lelni a következő kérdéssorozatra is — Különös forgalmi táblák Egyes nyugat-németországi nagyváro­sokban annyira elburjánzott a prostitú­ció, hogy a városvezetőségek újfajta in­tézkedésekkel igyekeznek korlátok közé szorítani a könnyűvérű utcai lányok közlekedését. Hannoverben, München­ben, Ludwigshafenben, Kaiserlautern- ben és más városokban most külön vá­rosrészt akarnak kijelölni a rendőri fel­ügyelet alatt álló nők részére. Hanno­verben már el is készültek az újfajta forgalmi táblák, amelyek jellegzetes ci­garettázó nőcskéket ábrázolnak. A táb­lákon felirat közli az érdekeltekkel, hogy délután két órától hajnali négy óráig a megjelölt utcán tilos tartóz­kodniuk. a következő menetben 192 000 dollárra emelkedik a nyereménye. A pénz-nyere­ménytől függetlenül egyébként egy Ca- dillae-kocsit már jogerősen megnyert. A legutolsó „mérkőzésen” az alábbi kérdésekre kellett megszabott időn be­lül a televízió felvevője előtt megfelel­nie: Pascal és Boyle törvényei a gá­zokról. A gázok spektruma, különösen a színkép „a”, „g” és „m” vonalát ille­tően. Végül az elektromos ellenállás ki­számításával kapcsolatos kérdéseket ka­pott, ami a négyzetgyökök egész út­vesztőjébe vezette a fiatal tudóst. A kis Strom azonban játszva oldotta meg a bonyolult számításokat is. A méhek és a rádióaktivitás Svájci tudósok megállapították, hogy a méhek jelentős mennyiségű stronciu- mot használnak fel testükben, amelyet a levegőből és a növényekből vonnak ki. Ennek alapján méhek segítségével meg lehet állapítani bármely terület rádióaktivitásának fokát, mivel a stron- cium izotópja csupán olyan helyeken fordul elő, ahol atomkutatásokat, illetve robbantásokat folytatnak. A rádióakti­vitás megállapítására szolgáló kísérleti méhkasokai különleges unérőműszereik- kel látják el, amelyek lemérik a méhek rádióaktivitásának fokát és ezzel együtt a környék levegőjének rádióaktivitá­sát is. Szörnyű betegségeket okoznak az atomsugárzástól fertőzött halak A Csendes-óceán szigetvilágában szörnyű betegségek léptek fel az atomrobbanások által megfertő­zött halak fogyasztása következté­ben. A fertőzött halak ugyanis a robbantás után még hosszabb ideig életben maradnak. A hirosimai robbanás után láttak egészen kékszínűvé vált japánokat, de mostanában Tahitiben, a Mar- shall-szigeieken és a Marquise- szigeteken niég szörnyűbb dolgokat tapasztaltak. Az orvosok és tudósok úgy vélik, hogy ezeket a betegségeket, melyek gyógyíthatatlanok, az olyan halak fogyasztása okozza, amelyeket az atomrobbantási kísérletek során radiotaktiv besugárzás ért, vagy pedig amelyeket a robbantási terü­letekről jövő más halak fertőztek meg. A betegség mind a felnőtteket, mind a gyermekeket megtámadja és első megjelenési formája, hogy a bőrön fájdalmas daganatok és sebek keletkeznek. Ikreket szült egy 14 éves skót lány Glasgow egyik szülőotthonában a na­pokban egy 14 éves skót iskoláslán'’ fiú-ikreknek adott életet. Az ikreket a városbeli- üdvhadsereg székházában nevelik, míg anyjuk egy másik otthon­Szerelemből tragédia A két holttestre egy paraszt talált ró a búzatábla közepén. Egymás mellett hanyatt feküdt az asszony is, az ember is és zabszénával voltak betakarva. Eddig a jelentés a tragédiáról és en­nek alapján fogtak munkához a bűn­ügyesek. Az nem volt. kétséges, hogy GYILKOSSÁG TÖRTÉNT. A boncolásnál is azt állapították meg, hogy kegyetlen, brutális módon agyon­ütötték ezt a két szerencsétlent, körül­belül egy héttel ezelőtt. A kérdés: ki volt a gyilkos, ki ez az emberi mivol­tából kivetkőzött ember? A bűnözők nem szoktak címet hagyni maguk után. természetesen most sem hagytak sem­mi írásos dokumentumot, még az áldo­zatok zsebében sem találtak semmiféle igazolványt, papírt. így tehát úgy kel­lett előkutatni a „címet”, következtetni a különféle jelekből, mint ahogyan a régész következtet az ősember életére egy-egy korsódarabból, megkövesedett állati csontokból. S a nyomozók követ­keztettek . . . A rendőrség először is várta, hogy majd jön a jelentés két személy eltű­néséről és akkor legalább meg tudják állapítani, hogy ki ez a két áldozat. Nem keresett azonban senki senkit. Az áldozatokat nem is ismerte senki a kör­nyéken. így tehát valószínűvé vált, hogy távolabbi vidékről valók. Mindjárt megállapították, hogy a gyilkosság nem ott történt, ahol megtalálták a holttesteket, mert akkor megmaradtak volna a dula­kodás nyomai is. Ebből is arra követ­keztettek, hogy * valahonnét más vidék­ről kerültek ide a holttestek, az áldo­zatok személyazonosságát tehát lehet keresni a szélrózsa minden irányában. Először megkeresték azt a helyet, ahol a gyilkos leütötte áldozatait. Ezt ettől a helytől körülbelül 15 kilométerre találták meg, egy legelő szélén, az úl mellett. VÉRNYOMOKAT FEDEZTEK FEL. Megkérdezték a környék lakóit, hogy mostanában lőtt-e agyon valaki vadálla­tot a határban, vagy kutyát végeztek-e ki? A válasz: „nem”, a következtetés: „akkor csak embertől származhat a vér, tehát valószínűleg ez a gyilkosság színhelye”. Később a vegyvizsgálat során is ki­mutatták, hogy embervért találtak. Ez nagyon fontos „lelet” volt, mert eb­ből tudtak következtetni arra, hogy mi­lyen irányban haladt a tettes, s hozzá­vetőlegesen meg tudták állapítani az útvonalát. E „leletek” birtokában kezdték meg az „érdeklődést”, hogy mikor, hol, mi­lyen idegent láttak kocsival, merre ment, mit csinált, stb. Végül GYANÚSSÁ VÁLT EGY KOCSI. Láttak egy cserépedényt árusító kocsit, amely gyékényből készült „lepedő' el” volt leterítve, s a vándorkocsik ősi szo­kásához híven, meghajlított vesszőkkel feszítették ki a „ponyvát”, s így az esőtől és a napsütéstől egyaránt védte az utasokat. Ezt sok községben látták. Még arra is emlékeztek az embe­rek, hogy a kocsin négyen ültek. Két gyerek, egy 20 — 22 éves legény és egy 13 — 14 éves kamasz, ezen­kívül pedig egy férfi és egy asszony. Az elmondottak alapján képzeletben lerajzolták a kocsi útirányát. Egyelőre ismeretlen helyről jött, abban az irány­ban haladt át, ahol megtalálták a du lakodás helyét. Volt, aki látta ezt a kocsit abban az irányban, ahol meg­találták a holttesteket, de akkor már csak két gyereket láttak rajta. Sőt, trra is emlékeztek, hogy az egyik kocsma előtt megállt egy ilyen vándor cserepes kocsi és a rajta levő két gyerek nagyon rumozott bent a kocsmában: az idő­sebbik mindenáron be akarta rúgatni a fiatalabbikat. „Mit láttak a kocsin?” Semmi mást. mint zabszénát, azzal volt minden betakarva. A kocsin tehát zabszéna, a holttestek zabszénával voltak letakarva — ez csak megerősítette a gyanút, hogy ezen a kocsin kell keresni a gyilkost. Tovább mentek a kocsi nyomában, ami nem is volt olyan egyszerű, mert senki sem igen szokta megjegyezni, hogy egy hét­tel ezelőtt milyen idegent látott. A legnagyobb meglepcttésre jegy­szer csak eltűnt a már ismert kül­sejű kocsi, nem látta sehol senki. Cserepes kocsit láttak ugyan, de ame­lyiknek a tetején „gyékény-ponyva” lett volna, olyat nem. Valószínűleg le­vette, ez elő szokott fordulni. Találtak aapnban a határban egy olyan helyet, ahol valaki tüzelt. A vizsgálat során megállapították, hogy ott ilyen gyé­kényféleséget tüzeltek. Valószínű tehát, itt tüzelték el a kocsiról a gyékény­ponyvát. De miért tüzelték el? Valószí­nűleg azért, mert komoly okuk lehetett rá, mert el akartak tüntetni valami is­mertető jelt. Keresték az egész országban az ilyen „cserepes-embereket”, ke­resték a lakásaikat és így tudták meg az egyikről, ,hogy elmentek árusítani a gyerekekkel együtt, de a szülőket azóta nem látták. Végre kézrekerült 'az idősebbik gyerek iés akkor kiderült minden. Mostohaanyjuk volt, de az alig volt néhány évvel idősebb a nagyobbik gye­reknél. Az apát lecsukták két évre. Ez- idő alatt az idősebbik gyerek és a fia­tal, csinos mostohaanyja között szerel­mi viszony fejlődött ki. Megjött azon­ban egy idő után az apa, az asszony­nak pedig választania kellett. Férjét vá­lasztotta. A szerelmes gyerek erre el­határozta, hogy bosszút áll „szerelmén”, s egy elhagyott vidéken egy óvatlan pillanatban leütötte. Az apa felesége se­gítségére ment, a fiúnak támadt. A fiú azzal sem volt kíméletes. Úgy gondolta, hogy annál rosszabb, ha marad tanú, aki esetleg elmondhatja az esetet, így hát azzal is végzett. Ä nyomokat azon­ban igyekezett eltüntetni. Ezért vitte el az áldozatokat 15 kilométerre kocsival. Elhantolni nem tudta, mert nem volt ásó vagy kapa, kölcsön kérni meg nem mert. A kisgyereket, öccsét pedig azzal akarta hallgatásra bírni, hogy minden­ben kedvezett neki, a kocsmában is azért itatta. A gyékény-ponyvát pedig azért égette el, hogy minden gyanút el­kerüljön. Mégis rajtavesztett. . . Boda Ferenc ban tartózkodik. Az anya nevét nem közölték, de úgy tudják, hogy a múlt év végén távolították el az iskolából és adták át az Udvhadsereg vezetősé­gének. A statisztikusok szerint Nagy- Brltannia történelmében ez a skót leány a legfiatalabb anya, aki ikreknek adott életet. Á mama a hibás? Á kanadai Vancouverben egy hat éves kisfiú elrabolta a négy hónapos Kellie Anna Ingram-ot. A kétségbe­esett szülők és a rendőrök végül több órai kutatás után találtak rá­juk egy kerti ház verandáján, amint a kisfiú a legnagyobb szeretet- tel „ápolta“ elrabolt „zsákmányát.“ Amikor felelősségre vonták, így vé­lekedett: „Nagyon szeretem a kis­babákat. Anyuka nem akart kisba­bát beszerezni. Kénytelen voltam magam szerezni egyet!“ „Beszédes" szerelmeslevél — 1 márkáért A hamburgi posta új atomatát ál­lított fel, amely 1 márka bedobása ellenében lemezre vesz bármilyen üzenetet. A lemezfelvétel ideje 70 másodperc. A szerelmes ifjú tehát Hamburg­ban egyszerűen odamegy az automa­tához és mikrofonba mondhatja el szíve választottjának azt, amit eset­leg szemtől-szembe nem volna bátor­sága bevallani. További 20 pfennigér t az automata megfelelő borítékot is ad a lemezhez. Tiltakozás az USA rodar- állomás felá lítása ellen A bajor Erdőegyesület passaui szekciója tiltakozott az ellen a terv ellen, amely szerint USA radar- állomást építenének a csehszlovák határhoz közelfekvő területeken. A szekció a bajor kormányhoz intézett levelében követelte, semmiképpen ne engedjék meg az amerikaiaknak a pompás vidék megrongálását. Az 1956 hegyek közelében fekvő közsé­gek is tiltakoztak a radar-állomás létesítése ellen.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents