Tolna Megyei Népújság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)
1957-04-19 / 92. szám
TOLNA MI íjiaa1 H PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ÉS A TANÁCSOK LAPJA II. ÉVFOLYAM 92. SZÄM. ARA: 50 FILLÉR PÉNTEK, 1957. ÁPRILIS 19. A Szovjetunió segítségül hívása hazafias cselekedet volt Horváth Imre külügyminiszter szekszárdi beszéde Szekszárdon, a volt vármegyeháza nagytermében értelmiségi nagygyűlést tartottak csütörtökön Szekszárd és Tolna megye értelmiségi dolgozói. A nagygyűlésre több, mint hatszázan jöttek össze. Már a gyűlés megkezdése előtt népes csoportokban tárgyalták a megye értelmiségi dolgozóinak helyzetét, s a beszélgetésben résztvett Horváth Imre elvtárs külügyminiszter is. Az egyik csoportnál Veres Miksa a dunaszentgyörgyi gépállomás szerelőtechnikusa arra hívta fel a külügyminiszter figyelmén hogy néhány évvel ezelőtt, amikor az új fiatal szakmunkások zöme kezdett az ipar és a gazdasági élet más területén helyetfoglalni, a régi igen jó szakmunkások is féltékenyek voltak a fiatalokra. Fórizs Sándorné, a faddi általános iskola tanára a többj közötf megkérdezte, mi a biztosíték arra, hogy a régebben elkövetett hibákból tanultak és levonták a helyes következtetéseket a mostani vezetők? (Folytatás a 2. oldalon.) Milliókat érő mezőgazdasági gépek a város végén A vasúti átjárón túl, a Csörge tó felé sétáló sok ember érdeklődését felkeltette már egy raktár épülethez hasonló építmény, s az udvaron kint lévő számos mezőgazdasági gépféleség. Milliókat érő mezőgazdasági gépeket tárolnak, és innen szállítják a megye földművesszövetkezeti üzletekbe, és a mezőgazdasági kisgép szaküzletekbe. A Tolna megyei földművesszövetkezeti központ MEZÖSZÖV képviselete intézi a Tolna megyei állami gazdaságok, termelőszövetkezetek és dolgozó parasztok mezőgazdasági gépellátását. Jellemző erre a gépellátó szervre, hogy vezetői olyan bő áruválasztékot állítottak össze, hogy a mező- gazdasági munkák elvégzéséhez szűk séges mindenféle munkaeszköz megkapható. Több ezer darab lóvakaró, kapa, kasza, patkó, villa van raktáron, amivel fokozatosan az igényeknek megfelelően töltik fel a szövetkezeti boltokat. Az elmúlt napokban 15 darab Ze- tor—25 típusú univerzális traktor érkezett Csehszlovákiából melyet kizárólagosan csak a termelőszövetkezetek részére árulják. Most például nem kell a szövetkezet vezetőinek elmenni Budapestre traktorért, vagy más erőgépért. Szekszárdon leadják a rendelést és néhány órán belül már szállíthatják is a megvásárolt gépet. A 15 traktorból már kettőt eladtak. A györkönyi és a bogyiszlói termelőszövetkezet vásárolt Zetor traktort. A különleges mezőgazdasági gépek megvásárolhatók a parasztság részéről is. Bizonyára érdeklődést vált majd ki a hordozható szivattyú, mely csővezetékével együtt körülbelül 7 ezer forintba kerül. A három év óta fennálló vállalat közmegelégedésre végzi munkáját, jelenleg is több millió forint értékű áru van raktáron. A patkósaroktól kezdve a különféle munkagépek és kötelek, láncok, mind megtalálhatók a vállalat raktáraiban. Úgy tervezik, hogy még ebben a negyedévben a Vas és Műszaki nagy kereskedelmi Vállalat helyén bemutatótermet létesítenek, ahol a mezőgazdasági gépeket kiállítják és a vásárlók mindjárt működésközben is meggyőződhetnek a gépek kifogástalanságáról. A közeljövőben 1« darab kertitraktor érkezik. A PF—6 típusú traktorhoz munkagépek, pótkocsi tartozik, s ára körűibe,lül 27—28 ezer forint körül lesz. Érdekessége ennek, hogy már most sokan érdeklődnek, hogy mikor lehet megvásárolni. Szekeres Gyula várongi> Gyuriós Ferenc paksi dolgozó parasztok már bejelentették igényüket kerti traktor vásárlásra. Még ebben az évben egy dolgozó parasztnak teljesen ingyen egy évi használatra kísérletképpen kiadnak egy 5 hold kapacitású öntözőberendezést. Ha a kísérlet beválik, akkor az öntözőberendezés tömeggyártását is meg fogják kezdeni. A belterjes öntözéses gazdálkodás szinte nélkülözhetetlen fontos eszköze mintegy 15 ezer forintba kerül majd. Sok értékes adattal is tudnak a vállalatnál szolgálni. Az első negyedévben például eladtak 140 darab 12, 13 és 14 soros vetőgépet, 240 darab lófogatú ekét. Húsz darab Zenit— Junior 12 kalapácsos darálógép is gazdára talált, míg az elmúlt évben csak 10 . darabot adtak el. Az októberi események után az egész ország területén mintegy 40 ezer darab lófogatú ekét adtak el, és februárig 17 ezer pár lószerszám talált gazdára. Milliókat érő gépekkel van tele a vállalat raktára és udvara, s ezek a gépek a közeljövőben mind a mező gazdasági munkák megkönnyítését segítik elő. A kocsi pozdorjává törött, a lovak megdöglöttek, a kocsis pedig aludt tovább Szerencsés szerencsétlenség Paks és Dunakömlőd között Az 1919-es kommunisták találkozója a szekszárdi szovjet helyőrség ünnepélyén Lenin születésnapja alkalmából április 20-án, szombaton este 6 órakor a szekszárdi szovjet parancsnokság épületében közös szovjet-magyar ünnepség lesz, amelyre meghívták a ma is élő 1919-es kommunistákat: Baka Gyula festő, Kemény Árpád tisztviselő, Molnár József bőr kereskedő, Ribling Ferenc kakasdi kőműves, Ribling Lajos kőműves, Strasz- szey Jenő fuvarozó, Szabó Lajos festő, Sziget Ferenc pékmester, Takler Vencel kőműves és még mások vesznek részt az ünnepélyen, akik a helyőrség tisztjeinek és katonáinak elmondják 38 év előtti forradalmi éL ményeiket és tapasztalataikat. Ezt követően Lenin életéről szóló dokumentumfilmet és képeket vetítenek. Április 21-én, vasárnap a szekszárdi szovjet helyőrség saját kebelén belül is megemlékezik Leninről. Új kukoricatermesztési módszerek Baktériumtrágyázás, arankaírtás tejsavbakfériummal — a mezőgazdasági fejlesztési osztály ezévi nagyüzemi kísérleteiben A Földművelésügyi Minisztériumban a szakoktatási és kísérletügyi főigazgatóság keretében megszervezték a mezőgazdasági fejlesztési osztályt azzal a feladattal, hogy irányítsa a kisparcellás kísérletekben bevált új módszerek, termelési eljárások kipróbálását nagy területen és tájegységenként. Már ebben az évben többszáz gazdaságban több tízezer holdon állítanak be ilyen kísérleteket, amelyeken az új módszereket összehasonlítják az eddig szokásos módszerekkel és az eljárásoknak nemcsak termésfokozó hatását, de gazdaságosságát is vizsgálják. összesen ötven gazdaságban, több, mint kétezer holdon állítanak be összehasonlító kukoricatermesztési kísérleteket négyféle módszerrel: négyzetes vetéssel, soros vetéssel, gödöllői ikersoros műveléssel és a helyileg szokásos termelési módszerrel. Háromezer holdon végeznek az idén műtrágyázási kísérleteket. Az Egerszegi-féle aljtrágyázási módszerrel ebben az évben negyven gazdaság, kísérletezik, az így megjavított területén gondosan megfigyelik ,hogyan alakul a terméshozam, melyek az eljárást leginkább megháláló növények. Ide tartoznak az ebben az évben nagyöbb területen végzendő bakté- riumtrágyázási kísérletek is. Ugyancsak nagyüzemileg próbálják k; hét gazdaságban — az idén először, egyelőre burgonyánál — az úgynevezett ammonhumát anyagoknak a növényekre gyakorolt serkentő hatását. A kisparcellás kísérletek szerint a serkentőanyag a szemtermést húsz-harminc, a takarmánynövények zöld tömegét ötven százalékkal növeli. A besilózott nagy fehérjetartalmú takarmányoknál újabb kísérletek azt mutatták hogy jó erjedést lehet elérni, ha a silóhoz szárított tejsav- baktérium kultúrát kevernek. Ennek kipróbálására tíz gazdaságban állítanak be nagyüzemi kísérletet. A kísérletek különös jelentősége, hogy ott, ahol a kísérletek beválnak, az egész környék dolgozó parasztsága saját szemével győződhetik meg egy- egy új módszer, vagy eljárás előnyéről. Elítélték a simontornyai betörőket HP •“ A balesetnek általában nem örül senki, mindenki rossznak tartja, de mégis jobb egy olyan baleset, amelyik nem követel emberáldozatot. Egy ilyen „szerencsés“ baleset történt szerdán hajnalban Paks és Dunakömlőd között a 6-os számú műúton. Egy teherkocsi felborult, előtte összezúzott egy lovaskocsit és a teherkocsi 8 utasa megúszta egy lábtöréssel, a lovaskocsi hajtójának pedig semmi baja nem történt. Szegedről igyekezett Pécsre a szegedi 42-es számú AKÖV YD 513 számú Csepel teherautója. Almaárus asszonyok bérelték az autót, hogy a híres alföldi almát Pécsett értékesítsék. A műúton haladt egy lovaskocsi Dunaföldvárról Bonyhádra. A hajtójuk spicces volt és aludt a kocsiban. A lovak az úttest közepén mentek, a kocsi pedig nem volt kivilágítva. A teherautó világítása fossa volt, gyengén világított, így a vezető csak akkor vette észre a lovaskocsit amikor közvetlen közelébe ért. Amint később megállapították. a kocsi abban a pillanatban állt az út közepén, amikor mögéje érkezett a teherautó s kissé kereszt irányba helyezkedett el az úttesten. A vezető meglepődött ,balra ki akarta kerülni, de a teherautó eleje elkapta a kocsi hátulját, magaalá gyűrte, tolta egy darabig és teljesen összetörte. Utána a baloldali lovat gyűrte maga alá, azt is ösz- szezúzta, a másik ló nagy ütést kapott s így mindkét ló megdöglött. Az egyik a felborult teherautó alatt maradt, a másik a töltés oldalán. A teherautó 28 méterre borult le az úttestről attól a helytől számítva, ahol telibe kapta a lovaskocsit. 11 métert tolta maga előtt a kocsit. A kocsi pozdorjává zúzódott, a bgnne alvó embernek pedig semmi baja nem történt. Sőt, még csak fel sem ébredt! Miután felborult az autó és az utasok körülnéztek, hogy tulajdonképpen mi is történt, a lovaskocsi hajtóját a műút-töltés oldalában találták meg 21 méterre az összeütközéstől ■— mély álomba merülve. Először arra gondoltak, hogy bizonyára nagy baj történt és próbálták élesztgetni s az erős rázásra felébredt. Megkérdezték tőle; — Ember, mit csinált, az ég szerelmére ... Gondolkodik maga? Közömbös hangon felelt és nem is tudta hegy hol van: — Hát, mit csináltam volna. Semmit. Csak akkor kezdett feleszmélni a mély álomból, amikor figyelmeztették, hogy megdöglött mindkét lova, kocsija összetörött. A teherautónak nem történt különösebb baja. A lámpaüvegje tört el, a sárhányója behorpadt és egyéb kisebb horzsolást találtak rajta. Körülbelül ezer forint a kár a teherautón. A kocsis kára azonban körülbelül 10 000 forint. A gépkocsivezető azt állítja, hogy fékezett. Féknyomot azonban nem találtak a kocsiról pedig megállapították, hogy a fékberendezése nem volt megfelelő, mert csúszóra nem tudta lefékezni a kerekeket. Különben le tudott volna állni még a kocsi előtt, vagy legalábbis nem rohan bele teljes lendülettel, mert a vezető azt is állítja, hogy körülbelül 20 méter távolságból vette észre a kocsit és csak 40—45 kilométeres sebességgel haladt. Az igaz, hogy a fék nem volt megfelelő, de a kocsit, lovakat nagy távolságra tolta el maga előtt a teherautó és csak nagy távolságra szaladt az út mellé, ehhez pedig nagy lendület kellett; a következtetések szerint legfeljebb 70—75 kilométeres sebességgel kellett száguldnia a kocsinak. A gépkocsivezető mindenekelőtt azért felelős, mert tudta, hogy nem megfelelő a kocsin a világítás és a fékberendezés, mégis elindult a kocsijával, a lovaskocsi hajtója pedig azért, mert nem világította ki kocsiját, ittas volt, aludt a kocsin és ezért a kocsi az úttest közepén tartózkodott. Felelősségüket azonban véglegesen majd a bíróságon tisz tózzák. Boda Kovács Mária és Szakálas Jenő cecej lakosok kiraboltak egy simontornyai szülésznőt. Először megfigyelték, hogy mikor nincs otthon és így aztán világos nappal törtek be a lakásba. Vándorköszörűsnek adták i'ki magukat és ezzel bementek a ''szülésznő szomszédjába. Onnan fi- 1 'gyelték meg, hogy a szülésznő otthon \tart0zkodik-e. Amikor látták, hogy Ji nincs otthon, bementek a szülésznő ()udvarába, kinyomtak egy ablaküve- (Iget és a lány az ablakon keresztül bement a lakásba. A gyerek kint maradt és figyelt, hogy nem jön-e véletlenül valaki. A lány felpakolt egy csomó holmit, még aranytárgyakat is talált (gyűrűt, láncot), kiadta a „csomagot” az ablakon és eltűntek. Akkor buktak le ,amikor értékesíteni akarták a környező községekben — Vajtán, Cecén, Pálfán — a lopott holmit. Az ellopott ruhanemű egy részét megtalálták a tolvajok lakásán. A szülésznőnek minden kára megtérült, a két betörő pedig bíróság elé került. Kovács Máriát egy évi börtönbüntetésre ítélték, a fiút pedig, mivel még kiskorú, próbaidőre szabadonbocsájtották. \ Rövidesen lesz olcsó, rozsdamentes evőeszköz „Töltsön egy estét a rádió mellett44 Hétfőn este nagy összeállítást közvetít a rádió. Töltsön egy estét a rádió mellett címmel. Ebben minden hallgató igényét igyekszik kielégíteni. A négyórás műsort tánczene- világhíradó vezeti be. A továbbiakban pedig híres prímások muzsikálnak. Megszólalnak a közönség kedvencei. A zenei emlékalbumból be- mutatja a rádió Bajor Gizi énekhangját, s kabaré és rejtvény-pályázat, francia vígjáték és római hangverseny szerepel többek között az érdekesnek ígérkező összeállításban. Az üzletekben lényegében nincs ('hiány evőeszközből, de a háziasz- l'szonyoknak az a kérésük, hogy olcsó ( rozsdamentes készleteket is árusítsalak. Az evőeszköz és acélárugyárban ('most műanyagnyelű készlet mintadarabjait készítették el. A fémrésze ennek is rozsdamentes, mintegy húsz százalékkal olcsóbb lesz mint az eddigiek. A gyár a harmadik negyedévben kezdi meg az újfajta készlet sorozatgyártását. Három és félmillió lottó-szelvény 1 A lottó megindulása óta szinte hétről hétre emelkedik a vásárolt szelvények száma. Az igények növe- ' kedésével arányosan egyre több szelvényt hoz forgalomba a sportfogadási és lottóigazgatóság. A 8. fogadási hétre már másfélmillióval több szelvényt készítettek, mint az induláskor: 2,900.000 sírna és 100.000 hat- rovatos szelvényt bocsátottak ki. A 8. fogadási hét zöldszínű szelvényeit már árusítják.