Tolna Megyei Népújság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)
1957-04-10 / 84. szám
4 I TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957. ÁPRILIS 10 Különvélemény Csányi László különvéleményéről Anélkül, hogy egy pillanatig is védeném a szekszárdi kultúrház szín játszóit — a nyújtott teljesítmény ugyanis önmagáért beszél — szeretnék védelmére kelni az úgynevezett „könnyű“ műfajnak, amely nem is olyan könnyű, zömében nem is olyan súlytalan, mint azt sokan hiszik, vagy elhitetni akarják. Vitatkozni szeretnék Csányi László barátomnak néhány megállapításával, amit ország-világ színe előtt tett a Népújság április 4-i számában megjelent cikkében. Hangsúlyozom: vitatkozni, és már eleve szeretném elkerülni azt a látszatot, miszerint megfellebbezhetetlen védőbeszédet akarok tartani a szekszárdi színjátszók és a „Mária főhadnagy1' érdekében. Huszka je- nőt sem akarom védeni, mivel magam sem rajongok Huszka muzsikájáért és a zeneszerzőt nem becsülöm többre, mint amennyit valóban megérdemel. És mégis védelmére kelek a „Mária főhadnagy’‘-nak és általában az operettnek, nemcsak Offenbach, Strauss, Lehár és Kálmán operettjeinek, hanem általában az operettnek, benne Huszka Jenő, vagy akár kisebb, jelentéktelenebb nevű zeneszerzők operettjeinek is. Persze minden pillanatban hajlandó vagyok elismerni, hogy a „Denevér“ kvalitásban magasan felülmúlja — bár népszerűségében meg sem közelíti — teszem azt a „Mária főhadnagy“-ot, vagy a „Csárdás királynő“-t. De meg kell érteni, hogy ezek az operettek is a színművészethez tartoznak, mint ahogy nemcsak a tokaji aszú, vagy a badacsonyi kéknyelű számít bornak, hanem a könnyű homoki asztali bor is. Persze anélkül, hogy az utóbbi nemesebb és jobb italnak akarná magát kijátszani a márkás boroknál. Valahogy ez a helyzet a színdarabokkal is. A közönséget illetően pedig: embere válogatja, ki melyik mellé pártol. Sajnos — és itt együtt sajnálkozom Csányi barátommal — ma még tízannyian esküsznek a „Mária főhadnagy’‘-ra, mint, hogy mást ne mondjak, a„ Wal. kür‘‘-re. És ehhez hadd tegyem még hozzá azt a teljesen egyéni véleményemet — bár tudom, hogy számosán homlokegyenest ellenkező véleménnyel vannak — a Walkürhöz vezető utat talán könnyebbé teszi a „Mária főhadnagy“ is. A közönség neveléséről annyit: — hiszem és val lom —, hogy az embereket nevelni kell. Mint ahogy ahhoz, hogy valaki olvasni tudjon, először meg kell ismertetni a betűkkel, úgy a komoly zene élvezetéhez és megértéséhez is A könnyű műfaj védelmében A szekszárdi színjátszók által bemutatott Mária főhadnagy rendezéséről, sikeréről, az alakításokról elismeréssel nyilatkozott, köszönjük mindannyian, akik a legkisebb mértékben is hozzájárultunk. „Különvéleményével” azonban nem értek egyet és ne haragudjon azért, ha esetleg másnak is van „különvéleménye’’. Ezt a különvéleményt, amit most közlök, mások nevében is teszem. Nem tudom, miért írja feltételes módban, hogy elfogult a könnyű mű. fajjal szemben, amikor határozottan állítja, hogy ez a legnehezebben elviselhető valami számára. Én, ha valami nem tetszik, elkerülöm történetesen savanyúburgonya főzelék, — nem eszem meg, de nem is ócsárlom, mert más jóízűen elfogyasztja. Maradjunk a könnyű zenénél, Lehár, Kálmán Imre Ooffenbach, Ka- csóh Pongrác zenéje, Huszka Jenő Bob hercege, a Lili. bárónő, az Aranyvirág operettjei a tömegek muzsikája. Ezrek tapsolnak naponta operettelőadásokon, tíz- és százezrekre hat üdítő zenéje s ezek az emberek feledik a napi gondokat pár órára ... El kell ítélni vajon azt az írét, zeneszerzőt, vagy színészt, akj ezeket az órákat szerzi a munkában fáradt embereknek? Nem! Velem együtt a többség ezen az állásponton van és lesz. A „könnyű” műfaj hazug, mert kívül van az életen? Tehát nem realista? A Csongor és Tünde Vörös, martytól, a János vitéz Petőfitől, Orfeusz a pokolban Offenbachtól, a Szentivánéji álom Shakespearetől mind-mind hazug? A jelentkező mese filmek, Madách Imre halhatatlan remekműve ,az Ember tragédiája és mindaz, amit költő, író remekbe szül, nehezen viselhető el? Az én véleményemet írom, melyet támogat az a nagyszámú érdeklődő, aki a Mária főhadnagyot látta és az a tömeg, amely látni szeretné. Nem tudom, látta-e az előadást, — ha igen — úgy látni kellett a nézők tombolásig menő tetszésnyilvánítását a könnyező szem és viharos kacagás váltakozásait. A tömeg más szemmel nézi a könnyű műfajt és szerencsére más füllet hallgatja Huszka zenéjét, mint Ön. Vajon el keli ítélni Moszkva népét, mert a Csárdáskirálynő nagy sikert aratott náluk a Fővárosi Operett Szín ház előadásában? Ha a könnyű műdalok ellen is van kifogása, úgy Petőfi zenésített verseit, Dunajevszkij lágy és nálunk is közismert dalait meg kell róni? Eltiltani az ipari tanulókat a fütyörészésüktől? Helyes, ha mindenki óhaja és szíve szerinti előadást látogat, mert ott jól- érzi magát. Fő az, hogy csalódás ne érje, s amit várt, azt megkapja az előadáson. Lehstück Mária történelmi tény. Az operett a magyar történelmi hagyományt színessé elevenné tette bőven fűszerezve helyzetkomikummal és drámai konfliktussal, szükség szerint. Igaz, hogy nem marcona, két méteren felüli harcosokat állított be a rendezőség, de ezek a harcos magyar egri nőket sem helyettesíthették volna. Hogy Ön milyennek képzeli el őseit, azt nem befolyásolhatjuk, idealizálja ahogy tetszik. A színjátszók munkája nem kis fáradtsággal és törődéssel járt. Azok között is van — és ez a többség, — aki a könnyű műfaj híve, természetes hogy kedvvel és lelkesedéssel ezt. tudja és akarja játszani. Végül egy kérésünk lenne Csányi Lászlóhoz: Ne utólag és a megírt formában bírálja a könnyű műfajt, mert ez nem vezet ösztönző hatásra, hanem lebecsülése a tettnek és a könnyű műfajt kedvelő tömegeknek. Sajnos, nem volt módunk az Operaházban nevelődni, arra sincs módunk, hogy Sióagárdra elvigyük az Operaház ének, balettgárdáját az összes díszlettel és fényáradattal együtt. (Higyje el, szívesen megtennénk.) Engedje meg, hogy szerény kereteink között a könnyű fajsúlyú nótát, népszínművet, operettet a fizikailag kifáradj munkásoknak, parasztoknak — kívánságuk szerint — továbbra is játszh ássuk. PÁLFÖLDI ISTVÁN a zenei neveiesen Keresztül lenet eljutni. És talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy ehhez a könnyű zene is segítséget tud nyújtani, mivel fejleszti az emberek ízlését, szépérzékét, amennyiben ez a könnyű zene minden könnyűsége és közérthetősége mellett is megmarad zenének. Mert, amit Gommermann és társai csinálnak muzsika címén, az állítom, hogy nem zene, hanem egymásután rakott hangjegyek, amelyeket különböző hangszereken zörejekké lehet átváltoztatni. Huszka Jenő muzsikája viszont, bár kétségtelen, nem lehet Beethovenhez, Chopinhoz, vagy Mozarthoz mérni — és ezt nem is akarja tenni senki — zene; könnyű, szórakoztató, könnyen érthető, de műélvezet. A könnyű műfaj sem kevésbé hazug, vagy igaz, mint bármely színpadi alkotás, illetve a könnyű műfaj terméke is lehet ugyanolyan hazug, mint egy rossz: dráma, vagy igaz, realista — még véletlenül sem szabad összekeverni a naturalizmussal — mint például egy Shakespeare színmű. (Távol áll tőlem a szándék, hogy értékben említsem egymás mellett a kettőt.) Az operett talán többet .engedhet meg magának a valótlan, sőt lehetetlen helyzetnek egymásután fűzér sében, mint általában a prózai művek, hiszen az operett, mint műfaj is, kissé már mesejáték, illetve erősen fokon a mesejátékkal. így adódhat aztán, hogy „lefokozott katonatisztek nótázva adják át kardjukat“ s „öregedő államférfiak vallanak dalolva szerelmet a csatározások tüzé- ben.’1 Ezt kifogásolni ugyanúgy egyik nézőnek sem jut eszébe, mint mondjuk azt kifogásolni, hogy felnőtt, józan emberek, zenei aláfestéssel énekelve beszélgetnek egymással többszázfőnyi közönség fülehallatára. Nem jut eszébe, mert ezt operának nevezik. Pedig képzeljék el, mi lenne, ha két ember az utcán egy- szercsak énekelve kezdene társalogni. Dehát ilyen képtelenség eszébe se jut senkinek, mintahogy senkinek nem jut eszébe, hogy ugyanezt kifogásolja a színpadon. Pedig a valóságtól merőben eltér. Viszont ettől még lehet realista egy opera, mint ahogy, a már említett példák ellenére, lehet realista egy operett. Nem akartam védeni a „Mária tőhadnagy‘‘-ot, mert nem sorolom a legjobb operettek közé, sőt még a „jobb“-ak közt se merném említeni. Hogy mégis védőbeszéd lett ebből az írásból, az csak azért történt, mert Csányi László nemcsak lehet — mint ígérte —, hanem valóban elfogult volt, amikor védelem helyett támadta a könnyű műfajt. Én ugyanolyan elfogult vagyok, amikor védelmére kelek. Elnézést kérek érte. A színjátszók teljesítményét illetően nem szólok semmit, mert teljesen egyetértek Csányi László barátom cikkének idevonatkozó részével. Letenyei György Hét évszázad magyar versei: Fazekas Mihály: Nyári esli dal Vízszintes: 1. Az idézet kezdete. :Li. Női név. 12. A függ. 1. alatti folytatása. 13. Fontos étel. 14. Személyes névmás. 17. Néz mássalhangzói. 18. Jövendőmondót 21. Vörösmarty halhatatlan alakja. 23. Védelmez. 26. Sporteszköz. 27. Felesége van. 28. Elébe rak. 29. Varrnak vele. 30. Molnár Sándor. 31. Fegyvere. 32. . . ,-ipsó ismert latin kifejezés. 34. Csónak-kellék. 37. Konfekció iparban használt gép — fordítva. 39. Sikerült megszereznie. 40. Napszak — ékezethiánnyal. 41. Szám. 42. Nyomásegység. 44. Italozást. 46. Főzelékféle. 48. N-el a végén kormánykerék. 50. Mechanikai fogalom. 51. H-val ragadozó állat. Függőleges: 1. A függ. 42 folytatása. 2. Gyümölcs névelővel. 3. Ilélyhatá- rozórag. 4. Aradi Nándor. 5. Feltett pénzösszeg. 6. Előzmény. 7. Német névelő. 8. Azonos mássalhangzók. 9. Bolhában van. 10. Kör, ismert idegen kifejezéssel. 15. Nem hagyod meg nekem. 16. A függ. 20. folytatása. 19. Fűszer. 20. A vízsz. 12. folytatása. 22. Nikkel vegy- jele. 24. Kinézi magánhangzói. 25. Ital. 30. Nem marad itt. 33. Testrész. 35. Erőt ábrázoló vonal. 36. Elődei. 37. Állati lakhelyet. 38. Atke bácsi felesége. 39. Megkevert hőse! 42. A vízsz. 1. alatti folytatása. 43. Nem fölé. 45. Nem használ. 46. Kívánságot fejez ki. 47. Régi súly. 49. Fa része. 51. Külföldi csomagok ügyét intézi. 52. Kén vegyjele. 53. Névelő. A csillaggal jelölt kockákba két betű Írandó. Megfejtendő az idézet a következő sorrendben: Vízsz. 1, függ. 42, 1. vízsz. 12, függ. 20 és 16. Segítség! — műemlék vagyok Megtöretett a testem, vastagon rakódik rám a feledés pora — budai földdel, bécsi fehérrel, gesa- rollal és mindenféle vegyszerrel keverve. Időnkint leválik rólam egy-egy korhadt deszka — jó lesz télire gyujtósnak. Jó száraz, hiszen itt ácsorgók több, mint félszázada, érdekességem mellett ezért a régiségemért tartanak nyilván, mint műemléket. ' Még meglévő maradék ablakaimból únottan rúgnak ki egyet-egyet, akik elhaladnak mellettem, a magasabban levőkkel pedig a gyerme keknek nyújtok szórakozást; kiváló célpont vagyok csúzlijaik számára. Minden túlzás nélkül: egynémely helyen már rogyadozom. Némely gerendám már meztelenül bámulja nyári estéken a Sörkert vidáman szórakozó vendégeit, s mikor felém pillantanak, bizisten szégyenkeA Féleszű Vannak emberek, akiknek az élete csupa nyugtalanság. Normális külső mögött az élet minden baja ott fáj bennük — kívülről süt a nap, de belül árnyék terpeszkedik, mint lomha, ősi átok és ezek az emberek azok, akiket nem vált meg sem jóság, sem gonoszság, sem hit, sem átok, — akik élnek, mert nem tehetnek egyebet. Ilyen az én barátom is, a Féleszű. Kedves és jó fiú. Szemüvege mögött ártatlan gyermekszemeken bámul ki az a jobb sorsra szánt lélek, amelyben mostanában embertelen belső harcok folynak. Körülfonta őt a hazudozás hínárja és csupa jószándékból állandó átnokfutás az élete: hazugságtól hazugságig, kínoktól kínokig. Ha a barátaival kimarad, a feleségének tapintatból váratlan túlórára panaszkodik, s ha a baráti meghívásra nem jön el, makkegészséges felesége súlyos betegségére hivatkozik és ha véletlenül egy harmadik helyen üti agyon az időt, akkor hazudik mind a kettőnek, annyit és úgy, hogy már maga is szédül bele és ilyenkor bamba szemekkel. elrévülten próbál valami számadásfélét magával. Siralmas percek, keserves kínok ezek. Lassan az agya is belekábul, egy-egy kis csavar fellazul valahol a régen oly pompás szerkezetben, s ami eleinte tréfa volt, már szív- fájdító valóság: Féleszű, bizony Féleszű. Féleszű sorsa már megpecsételtnek látszott, amikor jött egy pillanat és eh a pillanat döntő hatással volt erre o mocsárba süllyedő, jószándékok útján romlásba rohanó szegény barátomra. A lelkében, gyermeteg és kínlódó lel kében valami hősi zendülés támadt, s a pillanat erejében, a nagy szándékok hősi lendületében a régi becsület grániterejű emlékén nagy elhatározásra jutott. Mindent bevaU. újra egyenes, hazugság nélküli, boldog életet teremt maga körül. És nekilátott. Elmondott a feleségének mindent. Kis és nagy hazugságok erdejéből ősz- szetallózott mindent, amit csak tudott és várta a feloldozást, mint gyónó néniké a pap előtt. Könnyű volt és boldog — mázsás súlyok gördültek le lelkűről. Újra hitt szépben és jóban, amikor a felesége hangja belefagyasztotta jó útra indulása boldog lendületét: — Csirkefogó, csirkefogó! Takarodj! Elódalgott. Húzta a lábát és cipelte a szívében a rettenetes csalódás kínzó gyötrelmét. — Majd a barátok, — gondolta, s valami menekülés lassanégd fénye egy kis színt lopott sápadt és kínzott arcára. — Gyalázatos! Takarodj! — fogadták a barátai. — Féleszű megkövültén bámult, csak a fülével hallotta még a kegyetlen szavakat, aztán lejutott minden ütés, ostorcsapás a jószándékú, bolond szívére. Az a szív nem ilyen terhekre volt méretezve. Egy végsőt roppant, egy utolsó nagyot és nyomába némaság és csend lépett csak a fekete árnyék helyére. Féleszűt ma újra láttam. Bambán és boldogan vigyorog, már nem nyugtalan és felhős a homloka, nevet csak, mindig csak nevet. Szívtelenül és gondtalanul, őszintén és könyörtelenül, s ha nőm hallja senki, motyog maga elé, egyre csak motyog: — Féleszű . . . Féleszű . . . En vagyok a Féleszű. JÁNOSSY ZOLTÁN zem. Főbejárati kiképzésem három lábon álldogálj a negyediket nem tudom mi okból, amputálták. Ha tűzre vitték, legalább elmondhatják, hogy erdélyi fenyőt tüzeltek, azt sem akármilyen, közel száz esztendősét. Büszkék lehetnek a bennem tárolt vegyszerek, végre is nem kis dolog egy pavillonban — amely méghozzá műemlék —• raktározódni. Ok — a vegyszerek — a maguk módján igyekeznek minél kevesebbet ártani nekem, mert igaz becsületemre állítom, jobb szívűek, mint az emberek, dehát igazán nem tehet arról a sósav, többi testvéreivel, fel és lemenőági rokonaival egyetemben, hogy ilyen csípős, sőt destruktív a természete. Valamikor a Kaszinó tagjai szórakoztak a falaim között. Nem vagyok reakciós, de meg kell mondanom, még azok is szimpatikusab- bak voltak, mint a sósav. Tizenegy év óta várom, hogy megfiatalítsanak testben és lélekben; mennyire örülnék, ha vidám fiatalok hallgat nának öreg falaim között hangversenyeket, gyönyörködnének a kiállított képekben, vagy még azt sem bánnám, ha éppen söröznének. Nem vagyok panaszkodós természetű. Gondoltam — ha kibírtam 50 évig a kuglipartik és sörcsaták padog- rás véneit, pár évig csak kibírom a raktárrá való kinevezés terheit is. Ezt is csak azért mondtam el, mert sokszor már úgy érzem, hogy végleg megfeledkeztek rólam és átadtak az enyészetnek. Bár nincs tudomásom róla — reménykedem, hogy van még valahol testvérem, amelyet megfiatalítottak az új idők s így velem nem hal ki fajtám. De ha mégis lenne segítség, ne késlekedjenek, mert három lábon még csak tudok ácsorogni, de kettő már kevés lesz hozzá. Addig is, magamat szíves jóindulatába ajánlva, maradok kiváló tisztelettel: Egykori vadászkastély, jelenleg Vegyianyag-raktár. A szóbanforgó műemlék ügyét az illetékesek figyelmébe ajánlom és minden kommentárt mellőzve, a levelet közreadom. (-L -y.)
