Tolna Megyei Népújság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-10 / 84. szám

1957. ÁPRILIS 10.

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

i

Nevelés — Szülő — Iskola

Kell-e szövetkezet?

Korunkban sokat beszélünk a gyermekek magatartásáról, gyermekeink életéről. Nem egyszer elmarasztalunk gyermeket,' szülőt, iskolát, mert a tanulók nem úgy viselked nek, ahogyan az adott helyzetben mi azt helyesnek találnánk. ítéleteinkben általában gyermekkori emlékeinkre támaszkodunk. Egy pillanatra mindig összehasonlítjuk az emlékeket a konkrét esettel, s minden latolgatás, fontolás nélkül kimondjuk ítéletünket. — (Közben elfelejtjük hogy a jó emléke tovább marad meg bennünk, mint a rossz, s ezért emlékezetünk nem elég megbízható ítéletalap.) — Véleményünk az adott esetre többé-kevésbé igaz, de nem alkalmas általánosításra. Például. K. községben látogatok. Tarisznyás, csizmás kisfiú megy el mellettem. Rám sem néz. Ki tudja, mivel van elfoglalva! — Talán éppen a gombozáson töri fejét, vagy idősebb testvére hatalmaskodásán.

Igaz, ez a gyermek nem köszöntötte a felnőttet. De ebből arra következtetni, hogy a kis gyerekek tiszteletlenek? — nem helyes. De még az sem helyes, hogy erre a pöttömre 'rápörölök: „Még köszönni sem tudsz?!“ — Az egész világnál fontosabbak a gombok ebben a pillanatban! Az én „pörölésem“ sem sokat segít.

NEM KÖNNYŰ A GYERMEKET MEGÉRTENI.

Az ő élete más, mint a miénk. C nem kicsi felnőtt, hanem gyermek. Gyermek, akiből majd csak lesz felnőtt!

Téved azonban, aki ebből most azt a következtetést vonja le: „Ha nem köszönt, nem köszönt, hisz gyerek.“ — így sem lesz jó.

Hol van akkor a helyes út? — Hogyan értékeljük a gyermeket?

Mielőtt ezeket a kérdéseket megválaszoljuk, hasonlítsuk össze a múlt és a ma gyermekeit.

Amíg régen a szülők szigorú felügyelete alatt alakult a gyermek élete, amíg régen a szülő még felnőtt gyermekének életébe is beleavatkozott, addig a háború alatt és a háború utáni időben a körülmények kissé elterelték a szülők és a társadalom figyelmét a gyermekről.

Ennek oka részben az időhiány, részben az „önállóság“ elvének hangoztatásával kierőszakolt „függetlenség“. A szülői felügyelet meglazult. A társadalmat a közvetlen jelen annyira lekötötte, hogy a jövő emberének kialakítása másodlagos kérdéssé zsugorodott, s lehetővé lett kellően nem igazolt elvek érvényesítése a „nevelésben.“ Mikor a hibák nyilvánvalókká váltak, akkor mindenki csak bírált, de a tervszerű építésbe ritkán kapcsolódott be.

A GYERMEK ÍGY SZABADABBÁ VÁLT.

Nem érez függőséget. A felnőttek elvi útkeresése nála, mint határozatlan irány jelentkezik, s nem egyszer, mint „ügyes helyezkedés“ tudománya. Még ma is sok a kettősség a gyermek életében. Mindez nehézséget jelent a nevelésben, a maga tartás elbírálásában és nem utolsó sorban a gyermek kezelésében.

Semmi szín alatt sem lehetünk megelégedve azzal, hogy ennek tényét megállapítjuk. Nem szentesíthetjük a tiszteletlenséget, a magatartásbeli fogyatékosságot, a kultú- rálatlanságot! De ezek ellenére se intézzük el azzal, hogy ma „rosszabbak“ a gyermekek. Látni kell, hogy szabadabban gátlástalanul, kíméletlenül nyilatkoznak, ellenőrizetlenül cselekszenek, s mindez vezet a „neveletlen“, nem egy esetben durva magatartáshoz.

Nem elég azonban az sem, hogy ezt látjuk. Ezen változtatni is kell. Nézzük, mi minden kell ahhoz, hogy a gyermek valóban jónevelt legyen!

A NEVELÉS TÁRSADALMI FELADATA.

A szülő, az iskola, az utca, mindenki és minden, ami érintkezésbe kerül a gyermekkel, befolyásolja személyiségének kialakulását. Ezek a ne_ velés tényezői. A felsorolt tényezők azonban nem gyakorolnak azonos hatást. Hol az egyik, hol a másik hat erősebben. A szülői ház és az iskola hatása összhangba hozható, de nem mondható ez el az utcáról, a moziról, az emberekről stb.-ről. Sokáig, talán soha nem beszélhetünk még teljes összhangról. — Hisz ma még válogatás nélkül engedik megtekinteni a filmeket is. Sokszor még a 16 éves

A gépkocsivezető

7 örrenve csapódik be mögötte a vezetőfülke ajtaja bekapcsolja a gyújtást, rálép az önindítóra, rálép a gázpedálra és felhördül a 85 lóerő.

— Most Adicára megyünk rönkfát hozunk a Duna árterületi erdőből — szó! Schmidt János.

Amíg az első kilométereket megtesszük, figyelem mozdulatait, vezetési technikáját. Mert van ilyen, van egy kiforrott technikája minden gépkocsivezetőnek. Van olyan ember is, aki már annyira ismeri motorját, hogy kuplungolás nélkül kapcsol, s viszont az óvatosabbak, akik vigyáznak a motorra, azok \ bemutatják a szabályt, ha dupla kuplung van, akkor kapcsoláskor kétszer lenyomja a pedált.

Harminc év körüli, hosszú, vékony ember Schmidt János. Bilgeri csizmában, csizmanadrágban és zakóban, sapka nélkül ül a volán mögött. — Olyan magas, hogy feje majd eléri a vezetőfülke tetejét.

Sokat utaztam autóbuszban és mindig elolvastam a felírást a vezető mellett: „A kocsivezetővel beszélgetni tilos." Erre gondoltam s ezért félve is kezdtem beszélgetni, mert hátha zavarom a vezetésben.

— Én szeretem, ha beszélnek hozzám az utasok, akkor is tudok az útra figyelni, igaz viszont az is, hogy pontosan az ellenkezőjét is feleltem már. amit kérdeztek, de hát gépkocsivezető szakma ez! — mondja és mosolyog. Közben kapaszkodunk felfelé a Duna töltésre, visszakapcsol s lassúbb fújással haladunk tovább.

— Nehéz helyről szállítjuk a fát, majd meglátja. De ez még semmi

ahhoz, amikor eső után vagyunk! — Volt már a szálkai erdőben) de sokszor melegem volt ott! Képzelje, négy kilométeres utat fél nap alatt tudtunk megtenni. Egy másik árterületi szakaszon meg a kocsi után jött a föld... De azért megyünk, még nem ragadtam sehol bent az erdőben. Jó ez a kocsi is, csak az az egy baja, hogy nincs első meghajtás akkor még biztosabb lenne síkos úton a vezetés, fagyokat bukdácsolva haladunk a gödrös úton, előttünk alig járt erre gépkocsi, fatönkök állnak a kerék útjában, óvatosan kikerüli, válogatja az utat, hol jobb hol megy a kocsi simábban. Már 10 kilométert haladunk az erdei úton ,amikor megérkezünk a rakodó helyre. A keskeny erdei úton nem tudunk befordulni, hatalmas nyárfák állják útun- kat, s ezért a kocsit „hintáztatni” kell előre-hátra. Majdnem tíz percbe telik, mire be tudunk fordulni a rakodóhoz.

Gyorsan megrakjak a gépkocsit, segít a munkásoknak, azután amikor átvizsgálta a kocsit, és amikor a menetlevelet kitöltötte. Még arra is jut idő' hogy beszélgessünk munkájáról.

Bátaszéken lakik és ott van a családja is. Három fiúgyermeke van. Hetenként szombaton jár haza és hétfőn jön újból vissza dolgozni. Adicán (Mohács mellett) ketten vannak gépkocsivezetők Eszterbauer Ferenccel. Jói keresnek, nem ritka amikor egy hónapban négyezer forintot visz haza. Esténként, ha van idő, akkor moziba mennek ha pedig hárman, négyen összejönnek a rakodókkal, akkor leülnek és ultiznak. De legtöbbször erre sincs sok idejük, mert

korhatár sem jelent korlátot. Hányszor tanúi gyermekeink megbotránkoztató magatartásnak az utcán.

Ezek a hatások befolyásolhatatla- nok. Az iskolának és a szülői háznak olyan nevelést kell adni, hogy a „befolyásolhatatlan“ tényezők romboló hatása minél kevésbé érvényesülhessen. Arra kell törekednie mind a kettőnek hogy az eltérítő hatásokat minél jobban ellensúlyozza.

Évekkel ezelőtt An. községben látogattam. Abban az időben vetítették a faluban „Királylány a feleségem” c. filmet. Az iskolában csattogtak a vo_ nalzók, a botok. Közben egy-egy ve_ rekedés is kirobbant. Ennek a — különben a felnőttek részére szórakoztató, gondolatkeltő filmnek a hatása szinte türelmi próba elé állította a nevelőket, s megzavarta a gyermekek magatartását egy időre. Milyen jó lett volna, ha erre a filmre a szülők nem adtak volna pénzt. ha az iskola nem engedélyezte volna a fűm megte. kintését, s a mozi megtagadta volna a belépést a gyermekektől. Ettől még messze vagyunk! Dd a filmeket nem is méretezhetik gyermekekre, viszont minden filmtől nem is lehet a tanulót eltiltani. Marad a megelőzés és az ellensúlyozás.

Ugyanígy vagyunk az utcával is. — Senki sem parancsolhatja meg János bácsinak, hogy fogadja el a pöttöm Tériké köszöntését! Attól is messze vagyunk, hogy minden felnőtt válogatott módon beszéljen s cselekedetei összhangban legyenek az erkölcsi elvekkel.

MARAD A SZÜLŐI HÁZ ÉS AZ ISKOLA

ahol felvértezik a gyermekeket a kedvezőtlen hatásokkal szemben, ahol szervezett ,előre átgondolt nevelés folyhat és folyik. E kettő munkája sokat tehet, ha mind a kettő azonosan cselekszik. Az iskola tudományosan megalapozott, határozottan rögzített célt tart szem előtt. Minden tevékenységet ennek a célnak elérésére szervez meg és bírál el. A szülői ház sem tehet mást. Együtt és azonos módon kell dolgozniuk, ha igazán szeretik a gyermeket és annak érdekeit tartják szem előtt.

Békés Ferenc

(Folytatjuk.)

este hatig dolgoznak és azután kell még a kocsit előkészíteni a másnapi munkára.

^j[ mikor a második fordulóval térünk vissza az állomásról, találkozunk az erdőgazdasági szállító vállalat vezetőjével, Bálint Istvánnal- Ellenőrzi a menetlevelet, érdeklődik, mi újság nálüki

— Tudja, jók ám a kilencszázas gumik.

— Tudom, de vigyázni kell az indulásnál, nagyobb gumikai tettünk a hátsó kerekekre — fordul hozzám magyarázókig — így jobban bírja a terhelést, csak az a helyzet, hogy most óvatosabban hell indulni. De megéri, mert amikor lendületben van a kocsi...

— Akkor szalad a „márka" — told. ja meg Schmidt szaktárs.

Valahogy úgy alakult a helyzet, hogy a másik gépkocsi vezetőjével nem tudtam találkozni, mindig úton kerültük el iákkor megjegyezte Schmidt János:

— Itt megy a „fütyülős”.

S mellettünk nagy fütyüléssel húzott el fával megrakva a 350-es Csepel kocsi. A fütyülést pedig a kipuffogó- cső adja, ugyanis egy kis darab pakolás kitörött.

evesen tudják, hogy milyen nehéz munkájuk van az erdők gépkocsizóinak. Kevesen, merf nem igen vannak emberek között, s ők ahol járnak, ott csak a madár látja fáradozásaikat, munkájukat. Nem is lenne befejezett írásom, ha végül nem írnám le, hogy jól dolgoznak a szállító vállalat gépkocsivezetői, a negyedéves tervet is túlteljesítették.

— ÁCS —

Kell-e szövetkezet Magyarországon és egyáltalában van-e létjogosultsága nálunk a szövetkezésnek? Sok helyen felvetik ezt a kérdést és igyekszenek bizonygatni, hogy a szövetkezés nem magyar sajátosság stb. és éppen ezért kár nálunk minden erőfeszítés a szövetkezés érdekében.

Azt valóban nem lehet vitatni, hogy a szövetkezetek fejlesztésének eddigi módszerei nem voltak megfelelőek, hiányzott a demokratizmus, mert egy részét adminisztratív módszerek kel szervezték, mert államunk egész életében eluralkodott bürokrácia, semmibe vette a parasztok bölcs elgondolásait, törekvéseit és nem minden esetben tudtak a szövetkeze tek megfelelő anyagi jólétet teremteni. Emiatt aztán szét is esett számos szövetkezet és igen sokan kiléptek a tagság soraiból.

De mindez nem a szövetkezési elv rossz volta miatt következett be, mert az jó volt, jó ma is, hanem a rossz módszerek miatt. így tehát semmi sem indokolja, hogy lemondjunk a szövetkezésről, sőt, igen sok körülmény ezt elkerülhetetlenné, szükségszerűvé, létkérdésünkké

teszi. Még a kapitalista országokban sem a kisparcelláké, hanem a nagyüzemeké a jövő, mert ma a gépek, a modern technika időszakában a kisparcella nem tud versenyezni a nagyüzemmel szemben. Nálunk is így van ez, noha nálunk nem kapitalista gazdálkodás folyik. A kisparcella drágábban és kevesebbet termel, ezért a világpiacon már eleve hátrányban vagyunk, másrészt pe- 'dig a belső szükségletek kielégítése is egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. Az irány tehát, amelyet éppen a létkérdés határoz meg, elkerülhetetlenül a szövetkezés felé mutat. De ezt nem lehet adminisztratív eszközökkel végrehajtani és nem szabad a mezőgazdasági termelés rovására, tehát minden áron „szorgalmazni“, mint ahogyan eddig tettük. S ugyan csak nem szabad a paraszti jólét kockáztatásával sem „szorgalmazni“, mert hiszen a szövetkezés egyik alapvető célja éppen a parasztság felemelése.

Ebből következik, hogy mindenekelőtt a régi rossz gyakorlatot, elvet kell megszüntetni, hogy csak a III. típusú tsz-nek van igazi értelme és csak az jó, amit központilag „megterveznek“ és amit a parasztság böl csessége jónak lát, az nem lehet jó, ha nem szerepel valamelyik központi nyilatkozatban, rendeletben, stb. A különféle egyszerű és alacsonyabb típusú társulásoknak eddig — enyhén szólva — nem volt megfelelő becsületük, mert „nem voltak eléggé szocialista jellegűek“. Ez aztán az egyik táptalaja volt az erőszakos szövetkezeti politikának, az önkéntesség megsértésének, s végül pedig a mezőgazdasági termelés hanyatlásának. Ahhoz, hogy ne csökkenjen, hanem rohamosan emelkedjen a mezőgazdasági termelés, a szövetkezést nem a parasztság, vagy legalább egy részének akarata ellenére kell „megoldani“, hanem velük karöltve, egyéni érdekeik figyelembevételével és ebből feltétlenül komoly haszna lesz az egész társadalomnak.

Az nem kétséges, hogy a szövetke zés különböző formái különböző „fej lettségűek“ és ezért az „értékük“ sem egyforma. De nekünk örömmel kell üdvözölnünk még a legelemibb formájú társulást is és nem szabad ezekkel szemben türelmetlenkednünk. Nálunk hagyományai is vannak a szövetkezésnek (közös gépvásárlás, szőlészet, stb.) és a parasztság éppen a nagyobb jövedelem érdekében most is szívesebben választja — legalábbis egyenlőre — a különféle egyszerű formákat. Az egyik helyen géphasználatra társulnak, a másik helyen valamilyen gép vásárlására, a harmadik helyen közös gyümölcstermesztésre, pinceszövetkeze- tet alakítanak, vagy éppen egy állattörzs továbbtenyésztésére szövetkeznek — ez mind értékes dolog a társadalom szempontjából is, mert szövetkezés, mert valamilyen formában érvényesül az összefogás ereje és ezáltal fokozottabb mértékben tudják kihasználni a gazdálkodási lehetőségeket. Itt közvetlenebbül látja a parasztság az egyéni hasznát és minden erőltetés nélkül szövetkezik ilyen alapon, már a szövetkezés útján van, ott látva a lehetőségeket, tovább hidad, de nem biztos, hogy „egyből“ belevág erőltetés nélkül mondjuk a III. típusba, különösen olyan helyen, ahol a gazdasági előfeltételek sem érettek ehhez. (A II. ötéves terv előirányozta, hogy a terv végére milyen arányban kell „rávezetni“ a parasztságot a szövetkezés útjára, csak ennek éppen a gazdasági feltételei nem voltak biztosítva. Nem állt és áll rendelkezésünkre megfelelő mennyiségű gép, stb.)

Alapvető elv volt eddig a szövetkezésnél, hogy egy új tsz százezer forint számra szedje fel a hiteleket és végül odajutottak, hogy a közös vagyon túlnyomó többsége nem közös munkájukból jött létre, hanem a hitelekből tevődött össze. Elképzelhető, hogy az ilyen szövetkezetben nincs elég komoly összetartó kapocs és az „ambíció“ sem túl nagy, amikor az a kilátás, hogy hosszú éveken keresztül az adósság törlesztéséért kell dolgozni. Erre könnyen azt mondták még vezetők is, hogy el kell engedni a hiteleket. Ez a köny- nyebbik megoldás. Helyette inkább úgy kell korlátozni a hiteligénylést, hogy az csak kiegészítője legyen a közös törekvéseknek és ne vezessen olyan hangulathoz, hogy ha nem is dolgozunk megfelelően, majd meg old minden problémát a hitel. A szövetkezetek többsége egy kis összefogással, egy kis erőfeszítéssel többszörösét tudta volna elérni annak az eredménynek, amelyet számára a többszázezer forintos hitel nyújtott. Nem egy rossz épületért fizettek például százezerforintokat akkor, amikor saját erőből sokkal olcsóbban és jobban el tudták volna készíteni.

A szövetkezésnél tehát mindenekelőtt a parasztok bölcsességére, józan belátására, közvetlen anyagi érdekeltségére kell támaszkodni és a szövetkezést feltétlenül össze kell hangolni a termelési biztonsággal, mert csak így várható a mezőgazdaságunk felemelkedése.

Boda Ferenc

Egy levél nyomában

Szerkesztőségünkhöz levél érkezett, melyet a tolnai kommunisták nevében írtak. A levél tartalmát az alábbiakban közöljük.

„Úgy gondoljuk sokan emlékeznek arra, amikor az ellenforradalom legdühödtebb napjaiban az úgynevezett „Szabad Győr Rádió” egy dekrétumot közölt, amelyben szemtelen módon vitatta a szovjet csapatok Magyarországon való tartózkodását. Vitatta a varsói szerződés törvényességét a munkás-paraszt hatalom jogát és nem utolsó sorban a párt szerepét.

’ Ezt a dekrétumot dr. Gyöngyösi Béla tolnai ügyvéd közreműködésévei szerkesztették meg, melyet személyesen a fia vitt el Győrbe, az akkor alakulóban lévő fasiszta kormánynak. A dekrétumhoz csatoltak még egy 16 pontból álló listát is mely különféle követeléseket tartalmazott. Mind a dekrétumot ,mind a követeléseket a rádió adásában sokan hallhattuk.

Az ügyvéd úr akkor olyan biztos volt a dolgában, hogy mint a dekrétum szerzőjét, a nevét is bemondatta az adás végén. Nem akarjuk részletezni egyéb ellenforradalmi tevékenységeit, amelyeket ezenkívül október végén és november elején művelt. De igenis erősen kifogásoljuk azt a cikket, amely 1957. márciusában a „Népújság” egyik számában nagy megbotránkozással olvastunk. A cikkben az újságíró nem a legszerencsésebb módon magasztalta fel Gyöngyösi Bélát.

Az igaz, hogy Tolnán a Képzőművészeti Szakkör egyik tagja, de azt semmiképpen sem helyeseljük, hogy a cikk szerzője írásában Gyöngyösi Bélát valósággal a nemzeti művészek sorába emeli. Megmondjuk nyíltan és őszintén nemcsak, hogy nem hely eseljük, hanem a tolnai kommunisták nevében elítéljük az ilyen eseteket."