Tolna Megyei Népújság, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-04 / 80. szám

TOLNA VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! 9 II. ÉVFOLYAM, 80. SZÁM. ÁRA: 50 FILLÉR CSÜTÖRTÖK, 1957. ÁPRILIS 4. Történelmi évforduló Tizenkét évvel ezelőtt, az ország nyugati határán kívülre szorultak a fasiszták utolsó csapatai — ha­zánk területén befejeződött a há­ború, a Szovjet Hadsereg felszaba­dította hazánkat. 1945. április 1-e új korszak kezdetét jelenti ha­zánk történelmében: az osztálynél­küli társadalom felépítésének kez­detét jelenti, ahol megszűnik az ember rabszolgának lenni. Ez a dátum azt jelenti, hogy hazánk, a kis Magyarország, ismét a nemzet­közi haladás élvonalához csatlako­zott. Hazánkban új történelem kez­dődött. Az urak országából a dol­gozók hazája lett Magyarország. Megszűnt az ember ember által való kizsákmányolása, a tőkések anyagi bázisát is felszámoltuk: ki­osztottuk a földeket, állami tulaj­donba vettük a bányákat, a gyára­kat, a bankokat. Hazánkban új országot építve megkezdtük a szo­cializmus alapjainak lerakását. Ha mérleget készítenék az el­múlt 12 év eredményeiből, hibái­ból, a végső eredmény fényesen bi­zonyítaná, hogy élni tudtunk a sza­badsággal, azzal a szabadság­gal, amelyet a Szovjet Had­sereg adott nekünk, s amelyért né­pünk legjobb fiai harcoltak és ál­dozták életüket. Hazánk rendkívül gyors léptekkel haladt előre, s a gazdaságilag elmaradott, a tőkés országok csaknem gyarmati terüle­téből önálló, független, szabad or­szág lett, amely fejlett iparral ren­delkezik. A Szovjetunió nem hagyott ben­nünket magunkra. A szocialista tá­bor vezető ereje állandóan ott állt mellettünk és minden tekintélyé­vel harcolt nemzetközi síkon a nyu­gati tőkés országokkal szemben: számtalanszor voltunk tanúi an­nak, hogy a Nyugat beavatkozási kísérleteit hogyan hárította el a Szovjetunió, küzdött azért is hogy Magyarország részt vehessen tel­jesen egyenjogú államként az Egyesült Nemzetek Szervezetének munkájában. Ez a segítésnek csak kicsiny — bár rendkívül jelentős — része. Segített abban — sok-sok tapasztalatot átadva —, hogy meg­teremthesse a magyar proletariátus a saját hatalmát, felépíthesse a saját országát. Átadta sok-sok ta­pasztalatát, önzetlen segítséget nyújtott éveken keresztül, hogy tér veinket megvalósíthassuk. Elen­gedte a jóvátétel jelentős részét, óriási mennyiségű szabad devizát adott, hogy a nyersanyagban, bá­nyakincsekben szegény ország meg felelően gazdálkodhassál Az el­múlt 12 évben azonban nemcsak a Szovjetuniótól kaptunk ilyen se­gítséget, támogatást. A szocialista tábor valamennyi országa kész volt gazdasági, politikai segítséget nyúj­tani, ha arra népünknek szüksége volt. A magyar és a szovjet proleta­riátus és ezáltal a két nép barát­sága nem újkeletű, nem a felsza­badulással kezdődik. A magyar proletariátus már 1917-ben az orosz munkásosztály példájának meg­valósítását követelte, s 1919-ben meg is alakította a Magyar Ta­nácsköztársaságot. Akkor nem tu­dott Szovjetoroszország Segítséget nyújtani a bajbajutott magyar proletariátusnak. A fehérterror idején, Horthy kommunista-ellenes politikája idején sok-sok magyar kommunista talált menedéket a Szovjetunióban. Sok-sok alkalom­mal juttatta kifejezésre a Szovjet­unió szolidaritását a fasizmus igá­ját nyögő magyar népnek. A múlt évi ellenforradalom sok szitkot, mocskot, rágalmat szórt a magyar—szovjet barátságra. Minden igyekezetükkel azt szeret­ték volna elérni, hogy Magyaror­szág kiszakadva a szocialista tábor­ból, a Szovjetunióval szemben álló imperialista csoporthoz tartozzék. Azt a sok-sok segítséget, amit a szovjetek adtak az elmúlt 12 év alatt, szándékosan elhallgatták és arról beszéltek, hogy Magyaror­szág és Szovjetunió közötti keres­kedelmi kapcsolatok rendkívül ká­rosan hatnak a magyar népgazda­ságra. Persze csak általánosságban beszéltek, de egyetlen konkrét ese­tet sem tudtak érvül felhozni. Márpedig ha valóban hátrányos szerződéseket kötöttünk volna, ak­kor kárörvendve ország, világ előtt kiteregették volna ezeket. De ilyen nem volt, ilyen nincs és nem is lesz, mert a Szovjetunió és a szo­cialista tábor országainak kapcso­latai egészen más elveken épülnek fel, mint a tőkés államoké. A mi táborunkban egyforma joggal ren­delkezik minden nép legyen az akár hatszáz milliós, vagy két-há- rom milliós is. Az ellenforradalom szétzúzásá­ban igen nagy szerepe volt ismét a Szovjetuniónak. Katonai segítsé­get adott, hogy a fegyvert kiüthes­sük az ellenforradalmának kezé­ből. A Szovjetunió kész volt má­sodszor is fegyverrel segíteni a magyar dolgozó népet hatalma ki­vívásában és megvédésében. Az el­lenforradalom súlyos anyagi káro­kat okozott népgazdaságunknak. Sok-sok gazdasági probléma meg­oldása vált volna már lehetséges­sé ebben az évben, ha az ellenfor­radalom nem tör a proletárállam ellen. Súlyos helyzetünkben ismét a Szovjetunió és a baráti államok nyújtottak gyors segítséget ah­hoz. hogy hozzáláthassunk nép­gazdaságunk helyreállításához. A közelmúltban pedig a szovjet ve­zetők által történt meghívásnak eleget téve, magyar kormány- és pártküldöttség látogatott el a Szov­jetunióba. hogy a tárgyalások után olyan nyilatkozat lásson napvilá­got, mint amit a közelmúltban közölt a sajtó. Ez a szerződés is­mét bebizonyítja: a magyar népet egyenjegúnak ismeri el a Szovjet­unió és kész minden erkölcsi és anyagi támogatást megadni ah­hoz, hogy ebben az országban bol­dog, megelégedett nép legyen. Tar­tozásaink jelentős részét elengedte, hosszúlejáratú hitelt biztosít, óriási mennyiségű nyersanyagot szállít iparunk számára, hogy üzemeink termelése zavartalan legyen. Uj történelem kezdődött 1945 április 4-én. Népünk elfoglalta he­lyét a szabad népek táborában, ahol a kizsákmányolás helyett a baráti segítségnyújtás, az ellensé­geskedés helyett a barátság, az egymás jogainak tiszteletben tar­tása a jellemző. Tudjuk, hogy hazánkban nem mindenkinek tetszik az, hogy Ma­gyarországon nincsenek tőkés nagy üzemek, hatalmas feudális birto­kok. Tudjuk azt is, hogy a tőkések, az csztályellenség és a nemzetközi reakció ezentúl is minden lehető­séget felhasznál, hogy népünknek anyagi és erkölcsi károkat okoz­zon. De azt is tudjuk, hogy a ma­gyar munkásosztály, amely joggal vallja magát a szovjetek barátjá­nak, kész teljes erővel lesújtani azokra, akik kezüket emelik a magyar proletárdiktatúrára sebben a harcban is számíthatunk — a proletárinternacionalizmus szelle­mében a Szovjetunió segítségére. Díszünnepség az Operaházban a felszabaduló* évfordulóján Hazánk felszabadulásának tizen­kettedik évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt köz ponti bizottsága, a magyar forra­dalmi munkás-paraszt kormány, a Hazafias Népfront országos tanácsa és a Magyar Szakad Szakszervezetek országos szövetsége szerdán este díszünnepséget rendezett az Állami Operaházban. Az ünnepségen részt- vettek a párt és az állam vezetői. Dobi István, a Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke nyitotta meg az ünnepséget, majd Marosán György államminiszter, az MSZMP intézőbizottságának tagja mondott ünnepi beszédet. Két Tolna megyei gépállomás már teljesítette, tavaszi szántástervét i Tolna megye 12 gépállomása kö- (ízül a dunaszentgyörgyi és az ireg- ,i szemesei gépállomás jelentette kedd (•délután a Gépállomások Megyei Igaz (Igatóságának, hogy április 4-nek, hazánk felszabadu­lása évfordulója ünnepének tisz­teletére az országban is elsőnek J teljesítették a tavaszi szántási Í tervüket. A dunaszentgyörgyi gépállomás­ának az 5480 normálho.das tavaszi idénytervén belül 1580 normálhold szántást kellett elvégeznie, s kedd délután már az 1600-ik nor­málhold szántást végezték el a dunaszentgyörgyi traktorosok. Jó munkájuk lemérhető az egy szán­tótraktorra eső átlagos teljesítmé­nyükből is. A megye 12 gépállomásának ősz- szesített eredményei alapján egy szántótraktorra 45.8 normálholdas átlagteljesítmény jut. Dunaszentgyörgyön pedig 59 nor­málholdas átlagot értek el trakto­ronként a szántásban. Kedd délután az iregszemcsei traktorosok is túlteljesítették már tavaszi szántási tervüket. A megye gépállomásainak legtöbbje azonban még messze van a szántási terv teljesítéséhez. FelAjitják a szocialista munhaversenyi a Déldunántúli Áramszolgáltató Vállalatnál A Déldunántúli Áramszolgáltató Vállalatnál hónapokkal ezelőtt ren dezték a bérkérdést, a termelé­kenység azonban ennek ellenére sem emelkedett a kívánt mérték­ben. A vállalat dolgozói ezért most úgy határoztak, hogy április 4 tiszteletére felújítják a szocialista munkaversenyt. A vetélkedés a vállalat három építési csoportja között indult meg s mind a három csoport jelentős |munkavállalást tett a felszabadulás évfordulója al­kalmából. Két csoport azt vállalta, hogy a nagymányoki és mázai, il­letve, a szászvári bányászlakótelep áramellátását két hónappal a ki­tűzött határidő előtt biztosítják. Egy harmadik építési csoport arra tett vállalást, hogy a szedresi al- állomást egy hónappal a kitűzött határidő előtt, május elsejére elké­szíti. Az építési csoportok versenye nyomán a vállalat többi dolgozója is elhatározta, hogy a termelékeny ség megjavítására versenyt indít. Két hónap alatt 1500 hold cserélt gazdát tolna megyében 4 A föld adásvételével kapcsolatos ^rendelkezések nyomán Tolna megyé­iben is sok szántó cserélt gazdát. — Megnőtt a földvásárló kedv és első­sorban a kis birtokkal rendelkező gazdák közül sokan vásároltak egy­kétholdas szántóföldet. Februártól március végéig a szék. szárdi járásban kétszázötven hold föld cserélt gazdát, a megye te­rületén ezidő alatt mintegy 1500 hold fölcet vásároltak, illetve adtak el. Üj családi házak épülnek Dunaszentgyörgyön A lakáshiány nemcsak városaink­ban súlyos gond, hanem falvainkban is. Az utóbbi időben azonban egy- egy lépéssel mindinkább közelebb ke_ rülünk e gond végleges leküzdéséhez. így történik ez Dunaszentgyörgyön is. A közelmúltban például főleg fia­tal házasok számára közel 30 ház­helyet osztott ki a tanács, amelyeken még ebben aaz évben megkezdik a tulajdonosok az építkezést. Egyúttal azonban az illetékesek ar­ra is gondolnak, hogy a leendő új te­lepülés, a vásártérrel szemben és kör­nyékének lakói kereskedelmi ellátott­sága is jobbá váljon. A földművesszövetkezet éppen ezért egyik üzletét és a Tüzép-telepét Felszabadulásunk évfordulóján kegyelettel emlékezünk meg a hősi erre a részre helyezi át és egy új ital- halált halt szovjet katonákról. Októberben Szekszárdon is ledöntötte az boltot is létesítenek itt. Egyidőben te_ ellenforradalom a szovjet hősi emlé kművet, az most újból áll, elhelyezik i hát a lakásépítkezésekkel e helyisé- rajta a hála koszorúit. gek felépítése is megkezdődik. Verseny — a jobb minőségért Érdekes kezdeményezésről kaptunk hírt a dombóvári cementáruipari üzemből. A csőgyártók hétfőn röp- gyűlést tartottak, ahol elhatározták, teljesen kiküszöbölik a gyártási se- lejtet. Megbíztak egy háromtagú bi­zottságot, melynek tagjai Jancsó La­jos, Vágner Gáspár és Horváth Jó­zsef — mindhárman a szakma kiváló dolgozója kitüntetés tulajdonosai, hogy minden műszak végén átvizsgál­ják a műhelyben gyártott összes be­toncsöveket, a selejteseket kijavíták, illetve kijavíttatják gyártójával, meg­magyarázzák, hogyan előzheti meg az illető a selejt keletkezését. így nem engednek ki selejtet a műhelyből mert a csövet meg lehet javítani, míg kötésnek nem indul a beton. A dol­gozók egymás közt versengve igye­keznek javítani a minőséget. A csőgyártók kezdeményezéséről beszélnek már a többi műhelyben és várható, hogy a többi dolgozó is kö­veti példájukat.

Next

/
Thumbnails
Contents