Tolna Megyei Népújság, 1957. március (2. évfolyam, 51-77. szám)

1957-03-15 / 63. szám

4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957. MÁRCIUS 15. A gyűlölet „főpásztora99 A főváros utcáin dörögtek az ágyúk, ártatlan embereket kínoztak ha­lálra azokban az októbervégi napokban. A szabadjára eresztett, s célza­tosan szított embertelenség országot végigkorbácsoló szenvedélye ízzott. S ekkor, október 30-án, a felsőpetényi kastélyból kiszabadították Pallavicini őrgróf vezetésével. Mindszentyt. Október 31-én Budapestre hozták az Uri- utca 62. szám alatti palotába. Az akkori lapok nagy „szenció- ja“ volt ez az esemény, holott Mindszenty megjelenésével az el­lenforradalom erőteljesebben bon­takozott ki. A háziőrizetből kisza­badított „főpásztor“ késedelem nél­kül nyilatkozott a lapoknak: „Mindszenty József bíboros her­cegprímás csütörtökön nyilatko­zott a sajtó munkatársai előtt. Többek között kijelentette: Két napon belül a kibontako­zás útjáról személyes szózatot intézek a nemzethez.'* Rövid volt a nyilatkozat, de an­nál nagyobb szerepet játszott a ké­sőbbiek során. Nagy reményeket fűztek a „főpásztor“ színrelépésé­hez mindazok, akik kivetkőztek em béri mivoltukból, mert tudták, hogy Mindszenty azok soraiba lé­pett vezéregyéniségként, akik vég­érvényesen elakarták borítani az országot az ellenforradalom szeny- nyes hullámaival. Természetesen a külföld is felfi­gyelt a „nagy szenzációra“ s ők is vérmes reményeket fűztek szemé­lyéhez. Nem is titkolták, hogy ben­ne látják azt a férfiút, aki „szövet­ségbe fűzi azokat a pártokat, ame­lyek most támadtak fel hamvaik­ból.“ A New York Herald Tribune című lap ezt írta: — ... visszatérése egyike a ka­tolikus egyház legfényesebb sike­reinek ... a kommunizmus elleni utóbbi tízesztendős harcában...’1 „Az antikommunisták előrenyo- múlásának színpadias csúcspontja volt Mindszenty bíboros diadalmas bevonulása Budapestre, harangzú­gás kíséretében, amit a rádión ke­resztül az egész világ hallhatott. A körülmények ereje folytán Mind­szenty lett a zendülés, szellemi feje. Szavának nagyobb súlya volt, mint Nagy Imre valamennyi felhí­vásának.“ S a „zendülés szellemi feje“ ké­sedelem nélkül munkához látott... 59**° A történelem ' orgonáján az Isten játszik A „főpásztor azonnal felvette a kapcsolatot, az összeköttetést a belső és külső ellenforradalmi erők képviselőivel. Küldöttségeket és nyugati laptudósítókat fogadott s ezekről az eseményekről az „Uj Ember“ a következőkben számol be. • - a bíboros .hercegprímás azonnal a várban levő Úri utcai prímási palotába ment. Itt a kora reggeli órákban szentmisét mondott, majd Szabó Imre budapesti érseki helynők jelent meg nála. A későbbiek során a bíboros fo­gadta a külföldi újságírókat és a kispapok küldöttségét. Nagy szeretettel szólott a nála tisztelgőkhöz. — A történelem orgonáján az Isten játszik — mondotta ...“ Áldás a fegyverekre > S ez az „isteni színjáték“ ár-£ tatlan emberek vérébe, becsületest emberek életébe került, az „istenit orgonaszót“ fegyverek döreje szol-f gáltatta, de a keresztényi irgal-£ másság és emberszeretet prímása mit sem törődött Sőt hűséges maradt az „egyházi ► tradíciókhoz“, s miként Prohászkat püspök — áld megáldotta Horthy t tiszti különítményeit, akik a sió- ► foki és orgoványi vérfürdőt ren- £ dezték — ő is gyilkolásra és embert ölésre buzdítva emelte áldásra ke-t zeit: t „Főpapi áldásomat küldöm a t magyar fegyverekre’1 — ezzel t a főcímmel közölt interjút a t „Magyar Honvéd'1 című ellen- ► forradalmi lap abban az idő- ► ben. t S a cikkből kitűnik, hogy a „fő-t az újság riporterének adott nyi­latkozatát így fejezte be: „A magyar fegyverekre főpász­tori áldásomat küldöm, azt kívá­nom, hogy a dicsőséget, amit a magyar fegyvereknek szereztek, sokasítsák, gyarapítsák majd, amikor arra szükség lesz.“ „Nagy tervei“ voltak a prímás­nak, de még nem látta alkalmas­nak az időt arra, hogy a nyilvá­nosságra lépjen velük. Először „fő­pásztori áldását“ küldve a magyar fegyverekre, igyekezett a maga szá mára megnyerni a fegyverben álló­kat, majd tevőlegesen irányítójává és szervezőjévé vált az úgyneve­zett „keresztény“ pártoknak, igye­kezve a politikailag aktív tömege-, két biztosítani a maga és tervei számára. Fellépésével egyidejűleg a „Katolikus Néppárt“, Demokrata Néppárt“, Keresztény Front“, Jézus Szíve Szövetség“, Keresztény If- sági Párt“, különböző nevű ifjú­sági szervezetek (cserkészek stb.) jelentkeztek már a politikai és a társadalmi életben. I Könyörgés a nyugati ffseg Usegeri“ Ezzel egyidőben felvette a kap­csolatot a Hüllőiddel is. Ezirányu tevékenységének (döntő bizonyító-! kait egyes nyugati újságok és folyóiratok is szolgáltatja«; szá­munkra A nyugat-német Deutsche Woche így ír: „November 2-án a kardinális sajiu kép viselők előtt nyilvá­nos felhívással fordult Nyugat­hoz és attól politikai támaszt és a nagyon nehéz helyzetben segítséget kért. Az interjú előtt egy egykori munkatársá­val, a San Franciscóban élő Jaszowszky páterral beszélt telefonon. Mindszenty rajta keresztül az Egyesült Álla­mok elnökének személyes üze­netet küldött, amelyben kérte, támogassa a magyar népet sza­badságharcában és nyittassa meg az osztrák határt fegy­ver- és anyagszállítás céljá­ból ...“ Természetesen a Vatikán is erő­teljesen kapcsolódott be Mind­szenty tevékenységének irányítá­sába. Erről a svájci „Journal de Génévé“ ezt írta: „ ... A Vatikán elküldte bi­zalmi embereit. így Mon­seigneur Rohain, a Vatikán küldötte egész a fővárosba ju­► t ► I» ► ► ezzel. ► Már a külső vakolást végzik a kőművesek a szekszárdi bérház­építkezésnél. Az ok­tóberi ellenforradal­mi események meg - akadályozták, hogy a lakások az eredeti határidőre, tehát a múlt év végéig el­készüljenek, azonban most már rövidesen beköltözhetnek a la­kók az új, korszerű, összkomfortos laká­sokba. , tott és tanácskozásokat folyta­tott Mindszenty bíborossal, akit a Nagy-kormány éppen ak­kor szabadított ki a börtön­ből. Miután megismerkedett a helyzettel és átadta a bíboros­nak azt a pénzösszeget, amit a pápa küldött a magyar ka­tolikusoknak nagyértékű titkos dokumentumokat hozva magá­val, visszatért a Vatikánba. Kevéssel utána ugyanezt tette meg Monseigneur Zágon, a pápai magyar intézet rek­tora.“ Mindezek utón az ellenforrada­lom nyílt szószólójává vált Mind­szenty, és egyházi köntösben lé­pett a politikai életben az esemé­nyek irányításába. Céljaira és politikai nézeteire jellemző a no­vember 3-án este elmondott be­széde, amely raff inált, olykor tú­lontúl is raffinált volt, de min­denki értett belőle, akinek értenie kellett. Raffinált és szemfényvesztő beszélőtehetségének ügyességével a magát „nemzetvezetőnek“ meg­játszó nagyképű, politikai bűvész hókuszpókuszaiból fakadó beszédé­ben, gyakorlott megtévesztő mód­jára a honszerelem húrjait éppoly virtuozitással rezegtette, mint a keresztényi érzületet, s közben pusztulást, s halált akart hozni a sokat szenvedett nemzetre. A „bukott rendszerí6 feletti gyászszónoklat ••• XII. Pius pápa körlevelet bo­csátott ki a magyar eseményekkel kapcsolatosan — mint erről az „Uj Ember“ című lap beszámolt. A lap cikkében ezt írja: „A Szentatya a magyarországi eseményekben intő példát lát arra, hogy hova vezet az, ha a népek sorsát nem a krisztusi igazságosság, a szeretet és méltányosság szellemében ren­dezik el.'1 Ez az idézet azért kívánkozik ide, mert Xn. Pius magyarországi „helytartója”, Mindszenty József is megkapta a körlevelet. El is olvasta bizonyára! Nos hát beszédében, ame lyet november 3-án mondott el ki­látásba helyezett bizonyos „intéz­kedéseket“, amelyek nem éppen a „krisztusi igazságosság, szeretet” szellemében törekedtek a „dolgok el­intézésére” — a kapitalizmus teljes restaurációjára. De lássuk csak a beszéd egyes részleteit: „Jogállamban élő, osztálynél­küli társadalom, a demokrati- , kus vívmányokat fejlesztő, szo- í, ciális érdekektől helyesen és igazságosan korlátozott magán- tulajdon alapján álló, kultúr­nacionalista szellemű nemzet és ország akarunk lenni.“ Vajon ez a ködös fogalmazás mit is jelentett volna a gyakorlatban? Erre a bíboros beszéde végén vá­laszt is adott, amikor követelte, hogy adják vissza az egyháznak ^in­tézményeit’’. Pár nap múlva már a földbirtok visszakövetelésére is sor került volna az „igazságosság és a méltányosság” szellemében. De talán a „krisztusi szeretet és igazságosság” szellemére apellálva mondotta a következőket is: „... a törvényes felelősségre- vonásnak minden vonalon, és­pedig független és pártatlan bíróság útján kell bekövetkez­nie ... Ennél a beszédrésznél is meg kell állnunk egy pillanatra. Ez a felelős- ségrevonás „pártatlan bíróság’’ út­ján már meg is kezdődött akkor, amikor a „főpásztor úr” ezeket a szavakat elmondotta. Hogyan? Az utcákon már folyt a vérengzés, a főváros börtöneiben több, mint másfélezer kommunistát, volt állam védelmi beosztottat tartottak fogva, akiknek „felelősségre vonását” akasztással és főbelövéssel akarták megkezdeni november 5-én. S vajon még hány ezerre tehető azoknak a névsora, akik a különböző terroris­ta csoportok halál-listáján szerepel­tek? A „főpásztor úr’’ beszédének töb. bi részei majdnem teljesen meg­egyeznek a nyugati rádióállomások, különösen az úgynevezett ,,Szabad Európa” rádió uszító „irányelvei­vel”. Mindszenty temetési gyászszónok­lata a „bukott rendszer’’ felett egy kissé korai volt! Mindszenty ismé megmutatta igazi arculatát, s tet­teivel és szavaival sarat dobott a2 egész nemzet arcába! A fasizmus az ellenforradalom visszajáró réme: közé állt, s ezeknek lett a „főpász­tora”. Az üzlet — az üzlet! Története, dicstelen szereplése azonban még nem befejezett: Né­hány ecsetvonás még hiányzik. Amikor Budapest népe nélkülö­zött, amikor az emberek az esztelen vérontás sebeitől véreztek, akkor s „főpásztor úr” emlékiratait eladta egyik amerikai lapnak negyedmil­lió dollárért! Egy olyan lapkon­szernnek, amely közösséget vall egy rádióállomással, ahonnan a bestiális ellenforradalmat irányították és évek óta kavarják a lelkeket és csavarják a fejeket. Annak az új- ságkonszemnek, amely lapjainak minden sorához, minden egyes sza­vához magyar ifjak, lányok, kom munista mártírok és megözvegyült anyák, árván maradt gyermekek szétdúlt családok vére és könnye tapad. Nem lihegünk bosszúért! Nem irigyeljük az árulásért kapott Ju~ dáspénzt! S azt is tudjuk, hogy a „főpásztor úr’’ távozása nem fáj a magyar népnek, mert nem érdemes Mindszenty József arra! Viselje az árulók sorsát! A megvetést, amely átjárja mint a nyirok és körülfogja, megöli a „főpásztor urat’’, akár a hí­nár s lehúzza oda, ahová való... Ez a mi ítéletünk. ,Ha a totón nyerek, küldök nektek egy milliót... Egy régi sienai nőhallgatónk írja: „Minden este hallgatlak Benneteket, na­gyon tisztán lehet hallani az adást. Olyan, mintha itt lennétek mellettem, miközben vacsorát főzök és várom haza gyerekei, met. Mindent elkövetek, hogy félhelre otthon legyek; majd miután meghallgat­talak benneteket, elmesélek mindent em­bereimnek. Elmondom nekik mindazt, ami történik és hogy nem szabad en­gedni, hogy visszatérjünk a fasizmushoz — jól kell vigyázni. Hallgattam kedden, hogy egy olcsz­nak válaszoltatok, aki nem akar veletek többet levelezni. Jól tettétek, hogy ilyen udvariasan válaszoltatok, de ez az ember más, mint amilyenek mi vagyunk. Ami­kor vásárolni megyek, minden üzletben elmesélem, amit adásaitokban hallottam és amikor az októberi események történ­tek, azt mondtam: Ki tudja, mi az igaz­ság abban, amit elmondanak. Az olasz rádió október óta nem hagyta abba a ^meséket a halottakról és a gyilkolások­ról, de ugyanakkor nem beszél a Mnn­tesi-perről, ahol egy szegény kislányt meggyilkoltak. Erről pedig az egész vi­lág tud. Az olasz rádió és televízió erről nem beszél, mert szégyenkezik. De aki rosszat cselekszik, ne várjon jót he­lyébe. Nekik is csak meg kell halni egy­szer és Isten mérlege jól működik. Bá­torság elvtársak,, én nagyon szeretlek Benneteket és ha totón nyerek, küldök Nektek egy milliót. Eddig ugyan nem játszottam, de miután Ti is totóztok, én is megpróbálom és ha nyerek, gondolok majd Bátok és pártomra. En úgy meg­szerettelek Benneteket, mint a családo­mat. Oroszországot is nagyon szeretem, inkább hagynám magam megöletni, mint ártani Nektek. Nagyon tetszett, hogy az az olasz munkás kétezer Urát küldött Nektek, nem annyira a pénz, mint inkább a szeretet miatt. Hallottam, hogy megje­lent egy Fehérkönyv, amiben minden benne van. Közöljétek velem, hogy mennyibe kerül, mert szeretném meg­kapni. pásztor“ egy szót sem szólt a vé-f rengzés ellen, hanem továbbra, is £ vérontásra buzdított. Mindszenty! i

Next

/
Thumbnails
Contents