Tolna Megyei Népújság, 1957. március (2. évfolyam, 51-77. szám)
1957-03-28 / 74. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1937 MÁRCIUS SS. Az osztrák kormány nem adott vízumot Marosán György államminiszter részére, aki az Osztrák Kommunista Párt kongresszusán akart résztvenni adását Marosán György államminiszter részére. A budapesti osztrák kö. vétség szóbeli jegyzékében azzal indokolta a vízumkérelem elutasítását, hogy a magyar kormány egy tagjának ausztriai látogatása „a jelenlegi körülmények között nem látszik alka. lomszerűnek’’. Ezzel az osztrák kormány lezárta a kaput egy Ausztriában törvényesen működő politikai párt meghívására utazó magyar államférfi előtt. Az osztrák kormány ezzel a lépésével újabb demonstratív jelét adta annak, hogy nem törekszik a jószomszédi viszony megteremtésére és annak ápolására. Az MSZMP Központi Bizottságának távirata az Osztrák Kommunista Párt XVII. kongresszusához a magyar párt barátságán, sőt nem befolyásolhatja a két nép egymás iránti jóindulatát sem. Tudjuk, hogy az Osztrák Kommunista Párt kongresszusán sok szó esik majd Magyarországról is. A magyar küldöttek beutazásának megakadályozásával az osztrák kormány nyilván azt akarta lehetetlenné tenni, hogy a XVII. kongresszus küldöttei a magyarországi helyzetről kimerítő és valósághű tájékoztatást kaphassanak. Mi meg fogjuk találni a módját annak, hogy elvtársaink e szükséges és tanulságos tájékoztatást megkapják. A Magyar Távirati Irodát illetékes helyen felhatalmazták az alábbiak közlésére: A Magyar Szocialista Munkáspárt központi bizottsága az Osztrák kom. munista Párttól kapott meghívás alapján delegációt kívánt küldeni a testvérpárt kongresszusára. A központi bizottság a magyar delegáció vezetésével Marosán György elvtársat az MSZMP intéző bizottságának tagját, államminisztert bízta meg. Az osztrák kormány azonban megakadályozta a küldöttség elutazását azzal, hogy megtagadta a vizűm kiKedves Elvtársak! Szívből sajnáljuk, hogy rajtunk kívülálló okokból nem vehettünk részt kongresszusukon amelynek nagy jelentőséget tulajdonítunk. Az Tisztelt Elv társak! 1931 decemberében jártam utoljára Becsben. Nyugatról voltam hazatérőben. Egy évvel előbb indultam el Horthy-fasiszta Magyarországról, — mint fiatai szervezett sütőmunkás hogy Nyugat-Európát és a nyugateurópai munkásmozgalmat tanulmányozzam. . Tanulmányutamon az osztrák, a német és más országok szabad szak- szervezetei és pártja támogattak. — Nagy megértésre találtam, hiszen egy kemény, rideg országból indultam el, amelyben 1919 óta a fehérterror dühöngött és fasiszta rendszerével megelőzte Hitlert és Mussolinit. Az 1919-es Tanácsköztársaság vérbefojtása után a kommunista és a haladó szellemű emberek tízezreit mészárolták le, börtönözték be. A sors és idő nem kényeztetett el bennünket. Előbb ismer, kedtünk meg a fasizmus eszközeivel és módszereivel, mint bármely más európai ország. így ismertek bennünket Nyugat-Európában. S a magyar szervezett munkásság felé sajnálkozás és megértés fordult. Fiatal munkásmozgalmi ember voL tam. s Becsben, Ausztriában, Németországban sok szépet láttam ahhoz viszonyítva, ahogy mi éltünk Magyar- országon. Itt szabad volt az Inter- nacionálét énekelni, gyűléseket tartani. sok-sok lapja volt a munkás, mozgalomnak, intézményei és millió osztrák kormány megtagadta a beutazási engedélyt küldöttünktől. Marosán György elvtárstól. A bécsi kormánynak ez a barátságtalan gesztusa nem változtathat az osztrák és és millió szavazata. Mégis közel egyéves út után megvallom, nagyon szomorúan tértem vissza. Mit láttam egyéves utazás után né. metországi, ausztriai, majd skandináviai, franciaországi és svájci utam alatt? Láttam a szociáldemokraták s a kommunisták egymás elleni élethalálharcát, mérhetetlen gyűlölködésüket, a munkásosztály belső tor. zsalkodását. Az országutakon és a herbergekben, a szakszervezett központoknál, a pártszervezetekben millió és millió munkanélkülit és elkeseredett embereket. Láttam Hitlert, hallottam beszélni. Láttam növekedni a Hitler-fasizmust. Közelebbről meg. ismerkedtem a német junker-kapitalista, a fasizmus felé haladó németországi erőkkel. S nagy volt a megdöbbenésem annak láttán, hogy a szociáldemokrata és a kommunista pártnak Németországban több mint 15 millió szavazata, hatalmas intézményei vannak, s mégis hagyják, hogy az orruk előtt erősödjék a halálos ellenség Amikor megkérdeztem szociáldemokrata elvtársainkat, mi lesz eb bői miért tekintik a kommunistá- » kát nagyobb ellenségnek néha, mint Hitlert, akkor azt mondották, hogy Hitler az nem számít, azt majd elA nemzetközi szolidaritás l'orró üdvözletét küldjük a kongresszuson képviselt kommunista pártoknak, a kongresszusi küldötteknek, akiknek munkáját a legnagyobb figyelemmel fogjuk kísérni. Baráti szívvel kívánunk a XVII. kongresszusnak sok sikert. Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága intézzük, ahogy a Kapp-puecsot, de a kommunisták akadályozzák az ő „helyes“ politikájuk érvényesülését. Visszatérőben Bécsben három— négy napot töltöttem egy külvárosi emigrációs tömegszálláson, ahol szociáldemokraták és kommunisták, magyarok és osztrákok nagy vitában voltak. Itt is megkérdeztem az emigráció vezetőitől, valamint az osztrák szociáldemokratáktól mit fogtok csinálni az erősödő, viruló Stahlenberg-fasiszta mozgalommal szemben. Azt felelték, hogy van fegyveres ereje a munkásosztálynak, a Schutzbund, az meg fogja védeni a munkások demokratikus vívmányait. Mi magyar szervezett munkások nagy reménnyel néztünk a nyugati munkásmozgalom felé, de ebben a kritikus időben meg kellett kérdeznem magamtól: Mi jót ígér, vagy nyújt nekünk, a „művelt“ nyugat, a „demokratikus'* nyugat? Kétségekkel, reménytelenséggel mentem haza, előre érezve a katasztrófa bekövetkezését. Szomorú szívvel érkeztem meg fasiszta * hazámba, ahol statárium van. ahol akasztják a kommunistákat, ahol kommunistákat és szociáldemokratá kát és szervezett munkásokat egyaránt üldöznek. Magunkra hagyatcttnak éreztem magam. Rövid idővel azután a munkás- osztály bűnös kettészakítottságának következtében, megtörtént az európai munkásmozgalom legnagyobb katasztrófája. A szociáldemokrata és kommunista munkások akkor Németországban és Ausztriában a koncentrációs táborokban találkoztak és számotvethettek önmagukkal. Mi magyar szociáldemokraták Magyarországon nem voltunk ebben az időben elkényeztetve, az 1933-as és 34-es események után még keményebbé és kegyetlenebbé vált az élet számunkra, néha tűrhetetlenné. Azok a kevesek, akik ebben az időben a munkásegység gondolatát képviseltük, szociáldemokraták s főképpen kommunisták, a német és az osztrák tanulságok után megfogadtuk, nem követjük el a németek és az osztrákok hibáját, nem fogunk a kommunista munkásokkal és testvérekkel szemben harcolni, hanem keresni fogjuk a módját, hogy közösen lepjünk fel a kapitalizmus, a fasizmus és az imperializmus ellen. És mi hűek maradtunk ahhoz a fogadalmunkhoz, hogy együtt fogunk harcolni. Miért helyezkedtünk erre az álláspontra, amelyet akkor is és ma is egyedül helyesnek tartunk? Mert felismertük, hogy a munkásosztály harca csak akkor lehet eredményes, ha egységesen folytatja küzdelmét. Világosan láttuk azt is, hogy mindaddig, amíg az egység megvalósításának feltételei még nem értek meg, a szociáldemokrata és kommunista munkások akcióegysége jelentős rész eredményeket hoztak. Ezek az akció egységek alkalmasak arra, hogy közelebb hozzák a két pártban a szervezett munkásokat és magjává legyenek a teljes munkásegység kibontakozásának. Mi éppen azért rendkívül nagy súlyt helyeztünk a legkisebb üzemi kérdésben is a kommunista munkásokkal való Együttműködésre, mert semmi kétségünk nem volt az iránt, hogy ez az út vezet a munkásegység megteremtéséhez. A forradalom vezető eszméje a marxizmus—ieninizmus A szociáldemokrata párt vezetésében felmerültek olyan nézetek, hogy a munkásegység gyorsan megvalósulhat, ha a kommunisták belépnek a szociáldemokrata pártba és abbahagyják saját tevékenységüket. Mi ezt a nézetet a leghatározottabban elutasítottuk. A mi szemünkben akkor is és ma is a forradalom vezető eszméje, a marxizmus—lenini/- mus. Azok a hatalmas eredmények lebegtek előttünk, amelyeket az orosz proletariátus már akkor elért és azokat a módszereket találtuk jónak és helyesnek, amelyeket a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban az orosz munkásosztály kipróbált. Mi azzal az elgondolással közeledtünk a kommunistákhoz, hogy az egység megteremtése után a marxizmus—Ieninizmus platformján dolgozunk együtt tovább. Ezzel szemben mit kínált a szociál demokrata párt politikája? Elvetette a proletárdiktatúra eszméjét és a lassú reformokat állította helyére. Tiszta demokráciát hirdetett és a szocializmusba való belenövés lazító gondolatát. Lassú reformokkal, utána nagy pihenőkkel akart előrehaladni. Hosszú időre tervezte a tulajdonviszonyok megváltoztatását, akkor is megváltási alapon. Egy másik dolog, amit láttunk, a pártban nem a tömegek szava érvényesült, hanem a párt vezetőinek szava, akiknél igen sokszor érvényesült a burzsoá befolyás. Tisztán láttuk azt is, hogy opportunista, revizionista vezetés mögött elsősorban a pártba belépett nagyszámú kispolgári tömegek, a polgári értelmiség a hangadó, amely elnyomja a forradalmi proletariátus hangját és a harmadik utat keresi, ami nincs és nem is lesz. — Mindezek alapján elképzelhetetlennek tartottak a munkásegységnek egy olyan megvalósulását, amely a szociáldemokrata párton belül jönne létre. Ez a marxizmus—leninizmusról való lemondást, a forradalomról való lemondást jelentette volna és jelentené ma is mindenhol, ahol erre az útra lépnek. A szociáldemokrata párt tömegei és a kommunista pártok között akcióegység, munkásegység — közös front csakis a marxi— lenini nézetek alapján jöhet létre, minden másféle megoldás csak arra alkalmas, hogy hosszú időre elodázza a munkásosztály forradalmát. Ha az elmúlt éveket nézzük és Nyugat- Európát. akkor ez a tétel vitán felül áll. — A szociáldemokrata párton belül létrejött munkásegység álegység vol. na, amely helytelen irányba terelné az egész munkásmozgalmat, megfosztaná a munkásosztályt attól hogy valódi fegyverzetében, valódi egységben harcoljon a reakció, a kapitalisták ellen a szocializmusért. Minden reményünk a Szovjetunió volt — Harcaink során együtt kerültünk börtönökbe a kommunistákkal. Igaz, hogy ők sokkal többet szenvedtek, mint mi. Együtt szenvedtük végig a koncentrációs táborokat, s a kémelhárítók kínzókamráit. Sok és nagy áldozatot hoztunk ezen a téren, a mozgalom sok derék, bátor katonája pusztult el. A bitófának és börtönöknek ezeknek a sötét éveiben minden reménységünk a Szovjetunió volt. Szemünket Keletre szegeztük, onnan vártuk a szabadságot, nem is csalódtunk benne. A Szovjetunió győzelme a fasizmus felett megnyitotta előttünk a börtönök és koncentrációs táborok kapuját és amikor kiléptünk börtöneinkből, már voltak hagyományaink. Mártírjaink vére összekapcsol ta testvér-szolidaritásunkat. így indultunk él ,hogy meghódítsuk Magyarországot az egész dolgozó népet a szocializmus számára. Hosszú volna felsorolni ezt a sok gazdasági segítséget, politikai és ideológiai támogatást, amit a világ első szocialista államától kaptunk. A magyar nép ezt soha el nem felejtheti.Ez az alapja a két nép megbonthatatlan örök barátságának és szövetségének. (Marosán elvtárs beszéde második részét lapunk pénteki számában közöljük.) Már csak 4 napig van érvényben a kötelező biztosítás április 1-től kártérítést csak azok a tűzkárosultak kaphatnak, akik önkéntes biztosítást kötnek Fizesse be a címére mér kiküldött értesítő levélben közölt összeget, vegy forduljon az Állami Biztosító körzetfelügyelőjéhez, helyi megbízottjához Állami Biztosító Kaxahevics: CSILLAG 27. A felcierítők tovakúsztak a veszélyes tisztásról és jobbfelé messzire elkerülve azt, egy másik német táborra bukkantak, amelyik tele volt lőszerrel megrakott tehergépkocsikkal. Az erdőben, a sarjúfüvön cigarettadobozok, üres konzervdobozok, piszkos, gót betűkkel nyomott újság darabok, üres üvegek hevertek — egy idegen, gyűlöletes élet nyomai. Az erdő tele volt útjelző táblákkal, amelyek legtöbbjén az 5-ös szám és W-betű állt. Mindenütt a németek szaga, — a Fritzé, Hansé, germán fasisztáké — undorító, gyűlöletes szag. Köröskörül csupa német, csupa telitorokból üvöltő, alvó, vagy menetelő német — összevonásban lévő csapatok. Travkin és felderítői jól kivehet- ték. hogy a németek csapataikat ezekben a nagy, sűrű erdőkben elrejtve, készülnek valamire. Talán most először értették meg tisztán feladatuk egész fontosságát és felelős ségük nagyságát. A nap hátralévő részét átbóbiskolták egy szűk szakadékban és az éj beálltával tovább indultak. Nemsokára egy szép tóvidékre jutottak. Nagy és kis tavak terültek el előttük, körülvéve nyírfaerdővel. Az erdők visszhangzottak a békabrekegéstől. A sűrű mogyoróbokrokkal benőtt vízmosásban, a tóhoz közel, Travkin pihenést vezényelt. A szembeniévé parton nagy, kétemeletes kőház állt. A házból német beszéd hangja ért el hozzájuk. A háztól jobbra egy keskeny mellékösvény húzódott. A másik oldalon két távíró-pózna között egy mélyút volt. Travkin ide a mélyútba őrszemet állított. A gépkocsik szakadatlan folyamként dübörögtek el a felderítők előtt, érdemes volt megfigyelni őket. Olykor egy-egy órára megszűnt a mozgás, hogy utána újult erővel induljon meg. A gépkocsik tele voltak németekkel és ponyváik alatt titokzatos rakományokkal. Hatalmas vontatókhoz csatolva két csoportban jöttek a lövegek, összesen 24 ágyú cső. Travkin szünet nélkül figyelte ezt a hömpölygő áradatot, míg a többi felderítő sorban őrködött. Egy páran aludtak, mások Travkin- nal együtt följegyezgették az elvonuló erőket. — Hadnagy elvtárs — bukkant fel hirtelen a sötétből Mamocskin — ott a mellékúton egy német teherkocsi és mindössze két német van mellette. A kocsin ennivaló van. Engedje meg. hogy lövés nélkül elintézzük őket. Travkin óvatosan követte és csakugyan, a mellékúton megpillantott egy lassan mozgó járművet. Két német lustán, beszélgetve, cigarettázott mellette. A kocsin egy disznó röfögött. Igen, nagyon csábító lett volna eltenni láb alól a két Fritzet. Egyenesen tenyérbe másztak. Travkin nem minden sajnálkozás nélkül legyintett kezével: — Hadd menjenek. Mamocskin enyhén megsértődött A kedvező kilátás igen harciasra hangolta és szerette volna megmutatni a felderítőknek, különösen Ani- kanovnak, milyen „rámenős“ ő. „Aztán még minek járkálunk és nézelődünk, amikor körülöttünk csakúgy rajzanak a ,nyelv‘-ek .. .*’ Lassan közeledett a hajnal és a mélyúton megszűnt a forgalom. — Csak éjjel mozognak — jegyezte meg Anikanov — elbújnak a légi felderítés elől. Valamire készül ez a banda. Travkin újra a sűrű mogyoróbokorba vitte embereit, ahol a hajnali hidegben összehúzódva elszenderül- tek. A tó mellett álló házból hirtelen elnyújtott kiáltás és nyögés hallatszott. Travkin maga sem tudta, miért gondolt egyszerre Mamocs^inra. Mégegyszer felhangzott a kiáltás, aztán csend lett. (Folytatjuk.) Marosán György beszéde, amelyet az Osztrák Kommunista Párt XVII. kongresszusán olvasnak fel
