Tolna Megyei Népújság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-22 / 45. szám

TOLNA MEGYEI Egyetemi Könyvtár psc& fcm'3 rinti i«KT w ».»►. - J». — ------mr­I I. ÉVFOLYAM, 45. SZÁM. ARA: 50 FILLÉR I PÉNTEK, 1957. FEBRUAR 22. Van-e árvízveszély ? Szokatlanul korán jelentkezik idén a tavasz. A gyors hóolvadás és a gyakori esőzés megduzzasztotta a hegyi patakok és a folyók vizét. A Tisza magas víz­állása indokolttá tette, hogy több he­lyen elrendeljék az elsőfokú árvízvé­delmi készültséget. Lapunk munkatársa felkereste a Víz­ügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakasz- mérnökségének vezetőjét és megkér­dezte tőle, nem fenyegeti-e megyénket idén a tavalyihoz hasonló árvízveszély? Varga Béla elmondotta, hogy a Víz­ügyi Igazgatóság körülbelül 30 millió forintot költött arra, hogy Tolna megye területén helyreállítsák a tavalyi gát­szakadásokat. Egyéb fenntartási mun­kákra körülbelül 10 — 12 millió forintot fordítottak. Ezenkívül újjászervezték az árvízvédelmi szervezetet is. Az új szer­vezet Jobb, szervezettebb, mint a régi volt. Az sem érdektelen, hogy az idén újabb hétmillió forintos költséggel erő­sítik meg megyénk területén a gátakat. Jeges árvíz most már egész biztosan nem lesz. A Jelenlegi időjárás kedvező, újabb hirtelen ' olvadásokra nem szá­míthatunk, igy az előrelátható vizszint- emelkedés nem veszélyezteti a rendbe­hozott gátak épségét. A tavaszi munkák ■ ■■ mm m w küszöbeit A vendégeskedő tavaszi nap su­garai kicsalogatják a parasztembere, két a határba. Ki-ki a maga módján, kíséri figyelemmel, hogy mikor, mi­lyen mezei munkát lehet megkezdeni. A megye dolgozó parasztsága körében nagy a készülődés, valóságos öröm napjainkban a parasztemberekkel beszélni köztük járni. Nagyon talá­lóan jegyezte meg éppen a minap az egyik dunaföldvári dolgozó j?araszt­erei bér: „Nem kell minket, parasztig kát munkára buzdítani most. Jó agi­tátor a kormánynak a mezőgazdasági és a paraszti élet felemelkedését célzó politikája. Csak úgy legyen, ahogy ezt a kormány meghirdette. Akkor lesz elég élelem, mert mi termelünk.” F igaza van- Amit mondott, azt még a következőkkel lehetne kiegé­szíteni: A dolgozó parasztok önérze­tét sértette az elmúlt években, hogy már jóval a mezei munkák megkez­dése előtt az agitátorok egész serege jelent meg a parasztok portáján, re. géket mesélt a korai vetés, a műtrá. gyázás jelentőségéről, szónokolt a jó agrotechnikáról. A dolgozó parasztok az agitátort meghallgatták, de amikor elment azt mondták: — Nem kell en_ gém bíztatni tudom én kötelessége­met. — Valójában. A magyar paraszt igyekvő volt mindig, ma is az, ha lát ja, hogy valamiből haszna van dol­gozik, ha kell éjt nappallá tesz tér. mel, előteremt mindent. Sajnos, azon­ban az elmúlt években nehezen vette tudomásul a paraszt, hogy érdeke mi. nél többet termelni. Hogy miért és hogyan, azt nem feszegetjük. Min. denki tudja, hogy Rákosiék rossz me. zőgazdasági politikát folytatták. De a múlt már lezárult. A lényeg és az igazság az, hogy a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány összehason. líthatatlanul jobb mezőgazdaságj po litikát folytat, mint Rákosiék. Erre napjainkban kézzelfogható bizonyító, kok vannak. Eltörölték a beadást, ami maga nagyot lendített a dolgozó parasztok termelési kedvén. Nem ír­i ják elő egyetlen gazdának sem, hogy a burgonyatermelésére alkalmas föld­jében — büntetés terhe mellett, — cukorrépát köteles termelni. Nem szabják meg. hogy ekkorra, vagy ak­korra mindenki tartozik ezzel, vagy a másik munkával végezni. A mun­kás-paraszt kormány a mezőgazda, sági termelés apró részleteit a hozzá, értő, igyekvő parasztokra bízza. Ter­meljen mindenki azt, amire legalkal. masabb a földje, vagy éppen azt, ami neki legjobban megéri. Akkor végez­ze el az egyik, vagy másik munkát, mikor arra a legalkalmasabb időt találja. A megye parasztjai — csakúgy, mint a termelőszövetkezetek tagjai — helyeslik és támogatják a munkás­paraszt-kormány mezőgazdasági poli­tikáját. Ezt misem bizonyítja jobban, mint maga az a tény, hogy megye- szerte lelkesedés jellemzi a tavaszi munkákra való készülődést, sőt imitt amott már hozzá is láttak a mezei munkák elvégzéséhez. Dunaföldváron például már többszáz holdat bevetet­tek borsóval és számos dolgozó pa. raszt már elültette az előcsíráztatott burgonyát. Folyik a szántás-vetés az egész Sárközben is. Imitt-amott a tamási járásban is lehet már látni szántó-vető embereket. Ebből is le le­het vonni egy következtetést: A me­gye dolgozó parasztjai szeretnek és akarnak dolgozni. Nagyot nőtt a tér. melési kedv minden agitáció nélkül hozzáláttak dolguk végzéséhez. S ha egy kicsit is kedvez az időjárás, ak­kor az ipari munkásság, az értelmiség és az alkalmazottak nyugodtak lehet­nek, az ország termelőszövetkezetei, egyéni parasztjai és állami gazdasá­gai termelnek elég élelmet.. Megte­szik kötelességüket. A jelek arra mu­tatnak. hogy elkövetnek mindent a mi megyénkben is, hogy nagyobb da­rab kenyér jusson minden dolgozó asztalára. Ellenforradalmárokat vettek őrizetbe A fegyveres alakulatok razziát tartot­tak a megye több községében: olyan he­lyeken, ahol az illetékes szervek adatai szerint feltehetően fegyvereket rejteget­nek. Még mindig nagyon sok fegyver van illetéktelenek kezében és ez nyil­vánvalóan akadályozza a közbiztonság további szilárdulását. Az ellenforradalom, noha szétverték az októberi események után, nem semmisült meg teljes egé­szében, mert helyenkint egyes emberek és csoportok még mindig rendszerelle­nes tevékenységet fejtenek ki. Az ilyen ellenforradalmi elemekkel szemben pe­dig nyilvánvalóan szigorúan eljár a kar­hatalom. Felelősségre vonják azokat is, akik az októberi ellenforradalom idején főbenjáró bűnöket követtek el: akik embereket bántalmaztak, akik min­den lehető módon Igyekeztek alá­ásni a népi demokrácia alapjait. A megye különböző, helyein több olyan embert vettek őrizetbe, akik fegyvereket rejtegettek ellenforradalmi szándékkal. Dudor János alsónánal lakos egy puskát és egy pisztolyt rejtegetett, Sipőcz József várdombi lakos egy pisztolyt rejtegetett lőszerrel együtt. Mindkettőt a karhatalom leplezte le. Szakálv és Regöly községekben is több Megkezdték Bogyiszlón a belvizek levezetését Bogyiszlót, amelyet az elmúlt évben teljesen elpusztított a jeges árvíz, az idén elkerüli az ár, a Duna-menti köz­ség termőföldjéből azonban mintegy 100 hold értékes terület ismét víz alá ke­rült a feltörő belvizek következtében. Az elöntött terület nagy kiesést jelen­tene a tavaszi vetéseknél, ezért a köz­ségi tanács megbeszélést folytatott az érdekelt gazdákkal. Miután a falu a bel­vizek levezetésének költségeit jelenleg vállalni nem tudja, ezért a gazdák el­határozták, hogy társadalmi munkával készítik el a csatornákat. A meleg ta­vaszi idő kedvez a munkához s már ed­dig többszáz méter hosszúságú vízleve­zető árkot ástak. A bogyiszlói gazdák úgy tervezik, hogy február végére be­fejezik a vízlevezetést és így időben cl tudják vetni gabonájukat a ma még el­árasztott földeken. embert vettek őrizetbe ellenforradalmi cselekmény miatt. Bonyhádon Halász Jánost, Teller Endrét és Béres Józsefet vették őrizetbe, akik a legsúlyosabb bű­nöket követték el az elmúlt hóna­pok során a lakossággal és a népi demokráciával szemben, őrizetbe vették Sándor Alajos mórágy! és Szabados Jenő teveli lakost, volt csendőrt is, akinél lőszert és ellenséges röplapokat találtak. György Antal Bonyhád-börzsönyi la­kosnál egy géppisztolyt találtak 47 lő­szerrel. Végi Ödön szintén börzsönyi la­kos a kútba dobta a fegyvert, de innen is kiszedték. A Tolna megyei Népfront Bizottság elhatározta, hogy a XVI. kerületből hatvan tíz éven aluli rászoruló isko. lásgyermeket helyez el családoknál. A kerületi tanács és a megyej Nép­front Bizottság megbízottá} kedden beszélték meg az akció részleteit a Hazafias Népfront Országos Tanácsá_ A ’Tolna megyei Tejipari Vállalat központi sajtérlelő üzeméből az év eleje óta már több szállít­mány sajtot indítottak útnak külföldre. Tegnap a Német Demokratikus Köztársaságba irányuló szállításra Tizennyolc tengelici kis- és kö­zépparaszt földje, körülbelül 90 hold egymás mellett, illetve egy táblában van. A dolgozó parasztok elhatároz­ták, hogy géphasználati szövet­kezetei alakítanak, s az emlí­tett 90 holdat közösen a szedre- si gépállomással szántatják meg, illetve vettetik el. Miután a szövetkezet megalakult, háromtagú intéző bizottságot válasz­tott, mely azonnal felvette a kapcso­Baricz Árpád bonyhádi lakos be­vallotta a rendőrségen, hogy van géppisztolyuk otthon és megmondta az apjának, hogy adják be. Az apa, Bariez Sándor azonban, miután meghallotta, hogy kitudódott a fegyver­rejtegetésük, nikotinnal megmérgezte magát és meghalt. Az ellenforradalmárokkal szemben in­dított akciók hatására nagyon sokan el­dobálták fegyvereiket. Bonyhád környé­kén, egy erdő szélén, hat géppisztolyt, két puskát 22 kézigránátot, 12 géppisz­tolyhoz való dobtárat, 400 darab lőszert és különféle fegyverekhez tartozó dol­got találtak. latot a szedresi gépállomás vezetősé­gével. A géphasználati szövetkezet intéző bizottságának a kérésére, a szedresi gépállomás vezetősége vontatót küldött, mellyel a 18 tengelici dolgozó paraszt földjé­re hordják a műtrágyát. Mihelyt a trágyahordás befejeződik, s el lesz teregetve, no meg a talaj alkalmas lesz a szántásra, a gépállo­más azonnal küld gépet és megkez­dődik a szántás. Hatvan budapesti iskolásgyermeket hoz Tolnába a megyei Népfront Bizottság Teljesítette negyedéves exporttervét a Központi Sajtérlelő Géphasználati szakcsoport alakult Tengelicen nál. A hatvan gyermek március ele_ jén indul Tolnába két hónapra, s is­kolai tanulmányaikat is a községek­ben folytatják. A Tolna megyeiek több más budapesti kerülettel is tár­gyalnak hasonló gyermekgondozási lehetőségekről. raktak meg egy vagont trappista sajttal. Ez január elseje óta a hatodik vagon exportsajt, amit elszállí­tottak az üzemből. Ezzel a vállalat teljesítette első ne­gyedévi sajt-exporttervét. Március 1-ig minden talpalatnyi földnek lesz gazdája Beszélgetés Sárái Istvánnal, a tamási járási tanács elnökhelyettesével A 20 hold tavaszi húsának előkészítették a talajt ax ozorai Petőfi Tsz-ben A tamási járásban az októberi ese­mények óta 9 termelőszövetkezet osz_ lőtt a megmaradt termelő_ szövetkezetből többen kiléptek. Ily. módon összesen 6671 hold földnek kell ideiglenes, vagy végleges gazdát keresni még ebben a hónapban. S úgy kelj elvégezni ezt, hogy a tavaszi munkák megkezdése előtt legyen gaz­dája minden talpalatnyi földnek, aki a jó gazda gondosságával már ebben az évben te Ez nagy probléma elé állítja a ási tanács, illetve a községi tar;, ok vezetőit. Hogy ho­gyan fogtak hozzá és hol tartanak az említett munkákkal, arról beszélget­tünk Sárdi Istvánnal, a tamási járási tanács elnökhelyettesével. Sárdi elvtárs kérésünkre elmon. dotta hogy még a vitás földügyek intézésével kapcsolatos kormányren­delet megjelenése előtt számbavették, hogy melyik községben, mit kezdenek a szétoszlott termelőszövetkezetek nagy tábláival, illetve a még imitt- amott meglévő szétszórt parcelláival. Ennek alapján néhány község van olyan, ahol a feloszlott termelőszövet, kezetek helyébe nem alakult ki új, tsz, vagy szakcsoport ,amely igénybe­venné a nagy táblákat. Ennek tudatá­ban intézkedtek a járási és községi vezetők, hogy a nagy tábla egyben maradjon, s meg legyen művelve. így a nagykónyi Alkotmány Termelőszö­vetkezet gazdasági épületeit és 160 hold földjét a Tamási Erdőgazdaság vette kezelésbe. A nagykónyi Uj Élet Tsz helyén pedig földbérlőszövetkezet alakult, amely igényt tart a betagosí. tott 64 hold földre Iregszemcsén a feloszlott Uj Élet Termelőszövetkezet nagy tábláit részben az iregszemcsei kísérleti gazdaság, részben pedig az elmúlt napokban alakult szakcsoport veszi kezelésbe. Hasonló a helyzet Pincehelyen is: 90 holdat igényelt a községi tanácstól a földbérlő szövet, kezet. Az említetteken kívül még elmon. dotta Sárdi elvtárs azt is, hogy ezidő szerint 653 tsz-ből kilépett családnak kell kimérni a földet még ebben a hó. napban. Ez a munka a járásban fo­lyik. Huszonkét személy foglalkozik a vitás földügyek intézésével, napjaink­ban főleg a termelőszövetkezetekből kilépett parasztok részére jelölik, il­letve mérik ki a földeket. Pári köz­ségben 22 termelőszövetkezetből ki­lépett paraszt számára kezdték meg a földkimérést csütörtökön. — Van ugyan a járásban olyan hely is, mint például Értény és Koppányszántó, ahol vontatottan megy a termelőszö­vetkezetből kilépettek földkimérése, de Sárdi elvtárs biztosra veszi, hogy még ebben a hónapban ezekben a községekben is ki lesz jelölve minden termelőszövetkezetből kilépett paraszt számára a föld. A tamási járásban főleg Ozora községben lesz néhányszáz hold olyan föld, amelyet nem vesz kezelésbe szó. cialista szektor és nem tudnak más módon hasznosítani csak ha erre az esztendőre kishaszonbérbe adják ki. Mivel más megoldás nincs, az utóbbit választják, mert meg kell művelni minden talpalatnyi földet. S ha már március vége felé próbálnak gazdát keresni a földeken, az későn lesz, nem tudják kellőképpen megművelni. Ezért — amint befejezésül Sárdi elv­társ mondotta — megfeszített munkát végeznek a földrendezők és a járás erre illetékes vezetői, hogy minden vitás földügyet elintézzenek, kezdőd­hessen a tavaszi munka, a tamási já_ rás egész területén. Az ozorai Petőfi Termelőszövetke. zet tagja; a közelmúltban úgy hatá­roztak hogy ebben az évben is ter­melnek tavaszi búzát. S bár a vető­mag még nincs ott, de a talajelőké­szítő munkálatokat már a hét elején megkezdték. Amint Kovács elvtárs, a Szeri József volt szekszárdi, jelen­leg duzsi lakost letartóztatta a rer|d- őnség és megindították ellene az el­járást. Szeri január 24-én Szekszár. dón ellopott 4000 forintot az ittas ál. lapotban lévő Hauer Páltól. Este együtt ittak a város különböző szóra, kozóhelyein, Szeri is fizetett Hauer, nak és közben megtudta, hogy sok pénz van nála. mert eladott egy házat és az egyik részt akkor fizették ki. — Szeri az italozás után tárcával együtt kilopta a zsebéből a pénzt, a tárcát eldobta, maga pedig eltűnt a topott pénzzel. Első dolga természetesen az volt, hogy a pénzen ajándékot vett a feleségének1 cipőt, ruhát, kötényt, kardigánt, fejkendőt. Saját magának járási tanács főagronómusa tájékoz, tatott, már be is fejezték. Tehát az ozorai Petőfi Tsz-ben elő van készít­ve 20 hold tavaszi búzának á talaj, várják a vetőmag megérkezését, s mi­helyt a talaj állapota alkalmas lesz a vetésre, azonnal elvetik. is vett ruhaneműt, a megmaradó pénzből pedig mulatozott. Viszonylag „takarékosan’’ bánt a pénzzel, mert még elfogatásakor is találtak a lopott 4000 forintból. A rendőrség azonnal megindította a nyomozást, miután tudomást szerzett a lopásról. Január 29-én már tudták, hogy ki a tettes. A személyleírásból meg tudták állapítani a tettes szemé­lyét és elrendelték a körözését. A kö­rözés eredményesen fejeződött be, mert február 15-én elfogták. Az ajándékozás tehát végül is szó. morú eredménnyel végződött. És ez termés etes dolog: a tolvajok, bűnö­zők nem kerülhetik el sorsukat. Pénztolvajt fogott el a rendőrség

Next

/
Thumbnails
Contents