Tolna Megyei Népújság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1957-02-21 / 44. szám
TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957. FEBRUÁR 21* 361 sikerült NB ll-es kosárlabdacsapataink bemutatkozása Baján A Szekszárdi SC NB II-es női és férfi kosárlabdacsapatai a közelgő bajnoki szezonra való tekintettel megkezdte ko-' moly előkészületet!, és ennek keretében az elmúlt vasárnap a női és férfi csapat Baján barátságos mérkőzésen vendégszerepeit. A bemutatkozás jól sikerült, mert mindkét szekszárdi csapat győztesen hagyta el a pályát. A mérkőzések lefolyásáról az alábbiakban számolunk be r, Szekszárdi S. C.—Bajai Építők (női) 73:43 (32:24). Vezette: Vancsura és Váradi. Néhányperces elfogódottság után a szekszárdi csapat ragadja magához a kezdeményezést és néhánypontos vezetésre tesz szert, melyet a félidő végéig tartani is tud. Már most feltűnik, hogy a szekszárdi lányok sokkal gyorsabbak, mint a bajaiak. A második félidőben a szekszárdi csapat fölénye állandósul és Zádoriné eredményessége révén biztosan nyeri a mérkőzést. Legjobb dobók: Zádoriné 38, Müller M. 11, Müller 9, Miszlai 8, illetve Kányi 25, Vejnovicsné 5, Csátaljai 5. A szekszárdi csapat első mérkőzésével a látottak alapján meg lehetünk elégedve. A két csapatból összekerült játékosok nagyon jól megértették egymást. A volt Dózsa-játékosok gyorsasága és a volt Bástya-lányok tapasztalt- sága kitűnően párosult. A csapatból kiemelni senkit sem lehet, mert minden játékos tudása legjavát nyújtva játszott, lelkesedésben sem volt hiány. Szekszárdi S. C.—Bajai Vörös Meteor (férfi) 69:59 (31:26). Vezette: Váradi és Török. A szekszárdi csapat kissé idegesen kezd és az első percekben a bajai csapat vezet. Tíz perc után fokozatosan magára talál csapatunk, kiegyenlít, majd átveszi a vezetést néhány ponttal és ezt a félidő végéig sikerül is tartani. A második félidőben élvezetessé válik a játék. Feljönnek a bajaiak is és már csak két pont a különbség. Időkérés után jobb lesz csapatunk védekezése és ezáltal ismét elhúzunk és 10 ponttal sikerül megnyerni a mérkőzést. Legjobb dobók: Hunyadi 31, Barcs I. 16. Barcs II. 14, illetve Baros 20, Palásti 15. A csapat játékán még sok a javítani való, főleg a védekezés terén, de bizakodással tekinthetünk szereplése elé, a látottak alapján. Mindkét szekszárdi csapat játéka jó benyomást keltett Baján. Biztosak vagyunk abban, hogy ha a csapatok a még hátralevő időt jól használják ki és komolyan készülnek fel, akkor a szekszárdi szurkolók bizakodva tekinthetnek NB II-es szereplésük elé. SPORTHÍREK A Szekszárdról Pécsre került Dőzsa- játékos: Farkas, az elmúlt vasárnap is szerepelt az NB I-es Pécs-Baranya csapatában a Komlói Bányász ellen. Farkas egy félidőn át jutott szóhoz, s nagyszerűen megállta a helyét. Egyik hanyattvetődve végrehajtott hátrahúzá- sos szereléséért nyfltszíni tapsot kapott a közönségtől. Erőtől duzzadó játéka arra vall, hogy más alapokon készült fel, mint azt a szekszárdi labdarúgók megszokták. • Az ifjúsági tornára készülődő délnyugati ifjúsági válogatott vasárnap mérkőzést játszott a Pécs-Baranya ifjúsági csapatával. A találkozó gólnélküli döntetlen eredménnyel ért véget. A válogatott együttesbe egy félidőn át helyet kapott Kiss és Bosnyák, a Szekszárdi SC két jóképességű játékosa. Az ifjúsági játékosok játékerejére jellemző, hogy a két szekszárdi fiú igen mérsékelt teljesítményt nyújtott társai között. Bosnyák lassú volt és nehezen fordult, Kiss pedig gyenge erőnléte miatt lemaradt az átadásokról. A két ifjúsági labdarúgó alighanem olyan tapasztalatot szerzett a mérkőzésen, amelyet minden bizonnyal hasznosítani fognak a továbbiakban, ők már tudják, hogy edzeni, edzeni és harmadszor is edzeni, ez a jelszó és aki ezt nem érti meg, az lemarad. Kétségkívül zavarta őket az 5000-es nézősereg is, azonban emellett meg kell látnunk azt is, hogy korszerűtlen ma már a szekszárdi labdarúgók felkészülése. A Szekszárdi Építők is elkezdte edzéseit. Vasárnap délelőttönkint már két- kapuzás is folyt a pályán. Egyelőre azonban a csapat még nem lép nyilvánosság elé. * Az elmúlt vasárnap Bonyhádon szerepelt a Nagymányoki Bányász és ott Két szék közül a pad alá ? Megtörtént az MLSZ döntése, mely nek alapján az NB III-ba jutásért osztályozót játszanak a csapatok. La. punk keddi számában közöltük azok_ nak a csapatoknak a nevét. akik a különböző csoportokba beosztást nyertek. Dunaföldvár csapata azonban mindegyik csoportból hiányzott. Mi ennek oka? Az eredeti terv az volt, hogy az NB II-be jutásért kell majd osztályo- zót játszani, ugyanakkor az NB Ill- ban a megyebajnokság első 4 helyezettje kap beosztást. Az MLSZ azonban máskép döntött. Egy korábbi terv szerint Dunafölct- vár a dunapentelei körzethez jelentette be csatlakozását, az esetben, ha a dunapentelei körzet megalakul. Azonban a dunapentelei körzetet az MLSZ nem engedélyezte. Jelenleg Dunaföldvár a Bejér megyei és a Tolna megyei csoportból is kimaradt. A dunaföldvári soportkedvelők és sportolók természetesen ezt fájlalják, mert mint mondották a 10. 11. helyen végzett csapatok játszanak az NB III-ba jutásért, ugyanakkor Duna_ földvár kimaradt. A dunaföldvári vezetőség Pécsre és Szekszárdra az illetékeseknek bejelentette sérelmét, bíznak abban, hogy méltányolják kérésüket és lehetővé teszik számukra az NB III-ba való osztályozó mérkőzéseken való rész. vételt. a BMTE együttesével szemben 2:2 arányú döntetlen eredményt ért el. Bátaszék csapata Decsen vendégszerepeit és a hazai együttest 3:2 arányban legyőzte. * A Délnyugati Labdarúgó Alszövetség Játékvezető Testületének Ideiglenes Intéző Bizottsága „vidéki” tagokkal egészítette ki magát a végleges vezetőség megválasztásáig. Az Intézőbizottságban helyet kapott Somogy megye részéről Dobszár Dezső, Dómján Károly, Tolna megye részéről Pallós Miklós és Majoros Ferenc. Nagykanizsa részéről Flum- bold Károly és Baja részéről pedig ónodi Lajos. A JT vonalán is három alosztály és ezen belül pedig négy csoport fog működni. A csoportoknak az a feladatuk, hogy a játékvezetők oktatását, továbbképzését, valamint összefogását és új játékvezetők toborzását oldja meg. A csoportok előreláthatólag Dombóvár, Mohács, Baja és Nagykanizsa székhellyel fognak működni. Egervári, a Sz. Bástya Volt hátvédje, vasárnap a Pécsi Vasas együttesében játszott mérkőzést — még hozzá kitűnően. Felföldi ugyanakkor a BMTE-ben szerepelt Nagymányok ellen. Az NB III-at a Délnyugati Alszövetség és nem az MLSZ fogja rendezni. Most már biztosra vehető, hogy amennyiben Szekszárdon nem is állítanak fel alosztályközpontot. jobbára költségvetési kérdések miatt, mégis Szekszárdról irányítják majd az alosztálybajnokság szekszárdi csoportjának küzdelmeit. A szekszárdi csoport a pécsi alosztály egyik csoportjaként fog majd működni. Pécsett bonyolítják le a másik csoport küzdelmeit, míg Kaposvár irányítja majd a kaposvári alosztálybajnokságot. így tehát az alosztálybajnokság három csoportban kerül megrendezésre és azok bajnokai jutnak majd az NB III-ba. Az NB III. 16 részvevője közül ezek szerint három kieső lesz. * i A pécsi alosztály szekszárdi csoportjának területén két-három II. osztályt szerveznek majd a jelentkező csapatok számától függően. Iregszemcse pl. már közölte, hogy a kaposvári alosztályban kíván szerepelni. Amennyiben a megye északnyugati községeinek csapatai hasonló kérést terjesztenének elő, akkor elegendőnek látszik kétcsoportos II. osztály felállítása is. Totó tanácsadás a 8. számú szelvényhez 1 Lazio—Bologna A Lazio mostanában iqen jó formában van, s október 14-e óta nem szenvedett otthon vereséget. A Boloqna viszont már okozott meglepetést a totózóknak. 1x2 2 Napoli—Milan A listavezető Milan otthon mindössze eqy vereséqet szenvedett el, de ezt éppen a Napolitól. Most valószínűleg a Milan visszaváq a vereségért, hiszen a nápolyi találkozókon a Milan többször nyert, mint a Napoli. x2 3 Padova—Roma A Padova otthon a Romától még nem kapott ki, s Rómában is nyolc mérkőzésen hét pontot szerzett. Leautóbb az Internazionalét verte otthon 3:2-re, miq a Roma leautóbb két ideaenbeli mérkőzésén ve-eséaet szenvedett. A papírforma uoyan 1-esre mutat, de mi három esélyt alánlunk. x12 4 Sampdoiia — Juventus A Samodoria vasárnap otthon naqy meglepetésre kikapott a Spaltól. A Juventus idegenben lói szerepel, de két vereséaét énpen a leautóbbi két idegenbeli mérkőzésén szenvedte el. x12 5 Spal—Fioientina A Fiorentfna november 18-a óta nem nvert idegenben, min a Spal vasárnap ideaenben győzött 3:0-ra. 1x 6 Torino—Triestina Torinóban eddia 20 Torino-győzelem és 0 T-iestina-nvőzelem mellett négy döntetlen. így áll a statisztika. 1 7 Udinese—Genoa Az Udinesét valószínűién letörte a vasárnapi nagy vereség. De uavanakkor menszakadt a Genova idei veretlenségi sorozata. 1X 8 Rennes—Angers A Rennes a legutóbbi két mérkőzésén otthon és fdenenben egyaránt döntetlent ért el. Tippünk 1, X, de inkább az 1-es, mint az X. 1X 9 Strasbourg—Sochaux A vasá-nap nagy meglepetése volt a Strasbourg naova^ányú hazai veresége, hiszen ezt megelőzően négy hazai mérkőzésen nem szenvedett vereséget. A Sochaux legutóbb négyszer egymásután vereséget szenvedett idegenben. x12 10 Sedan—Toulouse A Sedan mindkét hazai vereségét még szeptemberben szenvedte el. A Toulouse ugyanannyi pontot szerzett Idegenben, mint amennyit a Sedan otthon. 1x 11 i St. Etienne—Reims Rangadó. A St. Etienne előnye vasárnap két pontra csökkent, s ha most a Reims győz. akkor beérte! A St. Etienne legutóbb mind a négy hazai mérkőzését megnyerte, a Reims a legutóbbi két idegenbeli mérkőzésén győzött. 1X 12 Rc. Paris—Nice A papírforma 1-es, annál Is inkább, mert a Paris vasárnap Idegenben győzött. Viszont a Nice éppen ilyenkor szokott meglepetést okozni. 1x2 PÓTMÉRKŐZÉSEK: Atalanta—Lanerossi 1« X, a többi mérkőzésekre tippünk 1. Felhívás az élő természet barátaihoz! Először jelenik meg hazánkban olyan folyóirat, az Élővilág, mely az élet, az élő természet titkaiba mélyen behatoló tudományos eredményeket, az élet jelenségeket, azok ezerszínűsé- gében tárja az érdeklődő olvasó elé. A most megjelent első szám „Bekö- szöntőjé”-ben olvashatjuk, hogy ha. zánkban a biológiai tárgyú ismeret- terjesztő folyóiratok, az emberi állati és növényi szervezetek felépítésével foglalkozó lapok iránt hosszú idő óta igen élénk az érdeklődés. Ez akkor bizonyosodott be először amikor a Természettudományi Társulat folyó, irata ,az 1869-ben megindult Természettudományi Közlöny — nagy sikerrel nyerte meg a közönség rokon- szenvét és szeretetét. Azóta csaknem száz év telt el. Joggal cáfolta Szily Kálmán azt 32 egy időben elterjedt véleményt, hogy „a magyar közönségnek a természettudományi ismeretek iránt nincs hajlama’’. Még a két világháború közötti időben is voltak természettudomá_ nyos lapjaink — Lambrecht Kálmán „Buvár”-a, az Állatkert kis lapja, a „Természet” stb. — s az olvasóközönség mindegyiket kedvelte. Soha nem volt olyan nagy érdeklő, dés a természettudományok, s így a biológia iránt, mint manapság. A meg növekedett tudásvágy, a kulturális igények nagymértékű kiszélesedése időszerűvé teszik egy olyan magas_ színvonalú biológiai ismeretterjesztő lap megjelenését, amilyen magyar nyelven eddig még nem volt de amelynek hamarjában külföldön is alig találjuk párját. Az eddigi folyóiratok ugyanis a biológia mellett egyéb tudományágakkal is — geológia, fizika stb. foglalkoztak. Lapunk, az Élővilág tulajdonképpen már harmadik évfolyamában van: — 1954 óta sokszorosított alakban eddig is ismerték és kedvelték biológusaink. Míg azonban eddig főleg külföldj cikkek dokumentációjával és szakosztályaink tapasztalatcseréjével foglalkozott, most — az ismeretterjesztő munka elősegítése mellett — terjedelme túlnyomó részében magyar szerzők eredeti cikkeivel magas szin_ ten a biológiai ismeretterjesztést fogja szolgálni. Az Élővilág arra törekszik, hogy mind az elméleti és világszemléleti, mind a gyakorlati szempontból fontos biológiai problémákat a képzett olvasó elé tárja és azokat sokoldalúan megvilágítsa, esetleg vitára bocsássa. Fontosnak tartja a biológia olyan is mertetését, hogy azon keresztül ne az egyszerűen leíró, hanem a természetben uralkodó dinamikus egyensúlyon alapuló funkcionális szemléletet terjessze. Igen jelentős feladatnak kell tekinteni a biológia oktatásának elősegítését is. Ezt annál inkább is szolgálhatja a lap, mert a TTIT biológus tagjainak tekintélyes része pedagógus. Célkitűzéseink között szerepel az új magyar biológiai eredmények, ugyanakkor a biológia haladó hagyományainak, múltbeli sikereinek ismer tetése. Ha tekintetbe vesszük, hogy a fenti sokoldalú feladatkör mellett igyekeznünk kell arra is, hogy egyes cikkeink közvetlenül is segítsék a TTIT előadóinak munkáját a tudományos élet híreinek közlésével, bélés külföldi dokumentációs anyaggal — kétségtelen, hogy nem könnyű fel_ adat előtt állunk. Bízunk abban, hogy ezt a kitűnő magyar biológus-gárda segítségével meg fogjuk oldani. Kérjük minden magyar biológus támogatását ebben is és a lap terjesztésében is. Az ő segítségükkel az Élővilág meg fog felelni nagy, szép, úttörő feladatának. Az Élővilág első száma többek között képes cikkeket közöl: Szaporodás az élők világában. (Dr. Törő Imre akadémikus). A pajzsmirigy működé, se. (Dr. Tangl Harald egyetemi tanár.) Hipnózis és szuggesztió. (Dr. Friedrich Péter.) A rovarok „bundája”. (Dr. Mihályi Ferenc, a biológiai tudományok kandidátusa.) Öröklődnek-e az életben szerzett tulajdonságok? (Dr. Fábián Gyula, a biológiai tudományok kandidátusa.) Ezeken kívül színvonalas cikkek foglalkoznak a következő témákkal: Kócsagok Magyarországon. — Radio, aktív sugárzások hatása az élő szervezetre. — Az orgona származása stb. „Mi újság az állatkertben?” címmel képekkel gazdagon illusztrált rovat tájékoztat rendszeresen az Állat- kert eseményeiről. Nagy magyar és külföldi biológusok életének és munkásságának állít emléket a „Haladó hagyományok” rovat. Az Élővilág további számaiban az emberi fajtákról, a magyar föld és a világ minden tájának állatairól és növényeiről, a vírusok és baktériumok életéről, az öröklődésről stb. olvashatnak majd színvonalas, érdekes beszámolókat. A korlátozott példány, számra való tekintettel a kéthavonta megjelenő lapot elsősorban az előfize tőknek tudjuk biztosítani. Előfizetési díj: egész évre 36 fo_ rint félévre: 18 forint. Egyes szám ára: 6 forint. Kérjük az előfizetési díjat az Ismeretterjesztő Társulat címére (Budapest, VIII., Bródy Sándor-u. 16.) postára adni. Csekkszámlaszám 160 127 —50. A csekken a név és a pontos lakcím mellett kérjük feltüntetni: ,,Élővilág”. Házasság — az István-barlangban 1932-ben, közvetlenül az újév után fiatai pár látogatott e* Aggtelekre, a cseppkőbarlangba. Amolyan „vezető- nélküli” kirándulás volt. A kalandos séta azonban hosszúra nyúlt. Hónay István és Bogdál Irén három nap és három éjszaka bolyongtak az akkor még eléggé feltáratlan barlangban, mire végül a szabadba kerültek. Az eltévedt pár a barlangban elhatározta, hogy házasságukat a barlangban tartják meg. Mikor végre kiértek, megtudták, hogy a Lillafüred közeiéi ben levő István barlangban van egy cseppkőképződmény, amelyet „oltár”. nak hív a nép. Sikerült „meggyőzni” egy református lelkészt, hogy ott, a barlangban adja össze őket. 1932 február 12-én megtartották az esküvőt a barlangban. Huszonöt év telt el azóta. Az ezüst, lakodalmat ünneplők nem tudtak elmenni az esküvő színhelyére. Lányuk és férje, — Tóth József miskolq tanár — azonban február 12-én ellátogatott a barlangba és az egykor „oltárnak” nevezett cseppkőképződ, ményre — a huszonötödik évfordulón — virágcsokrot helyeztek el a szülők kalandos esküvőjének emlékére. Apróhirdetések KÖZSÉGI tanácsok, földművesszövet- kezetekl Értesítjük, hogy rézműves részlegünk készít: pálinkafőző üstöket, finomító üstöket, hűtőkigyókat, csöveket és tartályokat vörösrézből, vagy alumfniumból. Vállalja régi, elavult szeszfőzdék korszerűsítését, átalakítását, tervek készítését. Hőgyészi Vegyesipari Termelő Szövetkezet. RÉTISZÉNA eladó, 40 mázsa. Czakó, Vásárosdombó-állomás mellett. MOLNÁR Zoltán villanyszerelő, Szek- szárd, Petőfi utca 32/b. új berendezések szerelését és javításokat vállalja. VADVESSZÖT, simát, minden mennyiségben, magas áron veszek, özv. Kiss Péterné, Abasár. KADARKA és francia szőlőoltványok, gyökeres vadvesszők elsőrendű minőségben, árjegyzékl áron. Szépséghibásak féláron Kiss Bertalannál, Abasár. MOZI — Garay Filmszínház február 21— 24-ig: Halló, itt Gabriella. Magyarul beszélő humoros olasz film. Kezdések: Vasár- és ünnepnap 3, 5 és este 7 órakor. Hétköznap: 5 és 7 órakor. Pénztárnyitás: Vasár, és ünnepnap délelőtt 9—12-ig és délután 2-től. Hétköznap: délelőtt fél 11—12-ig* délután 4 órától. TOLNA MEGYEI NEpOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17.- Telefon: 20-10, 20-11 Felelős kiadó: az MSZMP intézőbizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21