Tolna Megyei Népújság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-20 / 43. szám

1957. FEBRUÁR 20.

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

3

CSÄNYI LÁSZLÓ:

A VEADÉG

A vacsora méltán ízlett mindenkinek, a pompás somlói óbor pedig megoldotta a nyelveket s a vendégsereg lelkesen éltette a vidéki kórház új főorvosát, akit ezekben a napokban neveztek ki elég hosszú alorvosi működés után a belgyógyászati osztály élére. A beszélgetés eleinte a szakkérdések körül forgott, de a meningitisek s a felismert és félreismert cc. uterik után egyszerre otthoniassá lett, az emberekről levállt a mesterség szenvte- lenségének álarca s egymást követték a haisány felköszöntők.

— Milyen kár, hogy az édesapám nem lehet itt — mondta a házigazda — úgy látszik lekéste a vonatot. Pedig megígérte, hogy eljön.

Szavait udvarias sajnálkozás követte, aztán jókedvűen ittak a távollevő egészségére. De ekkor történt valami, ami egészen váratlan fordulatot adott a hangulatos estnek.

Az Előszobából türelmetlen csengetés hallatszott. Mindenki idegesen felkapta a fejét s a házigazda kisietett.

— Biztosan távirat, dísztávirat — mondta az ideggyógyász főorvos. — Valakinek eszébe jutott a Feri és táviratot küldött.

— Szokás ilyen ünnepélyes alkalommal — mondta a kórboncnok, bodor szivarfüstöt eregetve. De a házigazda már vissza is tért s az ajtóból mondta:

— Az édesapám — és mosolygott. — Mégis csak megjött.

S a következő percben belépett a vendég, egy alacsony, köpcös ember, tömött, deresedő bajússzal, kopottas ruhában. Mindenkihez odalépett és bemutatkozott.

— A papa még nem is vacsorázott — mondta az asszony, amikor aztán végre helyet szorítottak a ven dégnek.

— Hát bizony nem — felelte az apa — hosszú volt az út.

Q yorsan megterítettek s az öreg enni kezdett. Lassan, tempósan evett s a házigazda kétségbeesve vette észre, hogy az apja csámcsog. A vendégek is észre vették s a bőrgyógyász felesége, egy kényes dáma, félhangosan kuncogni kezdett. A házigazda valami anekdotával akarta másra terelni a figyelmet, de az öreg váratlanul közbe szólt:

— Aunye, de jó ez! No, még ilyen sült húst!

Amint beszélt, a zsír végigfolyt az álián, de észre sem vette.

— Hej, abban az időben dehogy ettünk ilyent — mondotta s felemelte a villára szúrt nagy darab húst, hogy mindenki lássa. — Mert tudják, kérem szépen, nálunk nem tellett. Én adótiszt voltam Devecse- ren, így is mentem nyugdíjba, aztán mindenünk" csak a gyerek volt. De meg is van az eredménye — s büszkén a fiára nézett, aki elhúzta a száját. Az öreg végre bekapta az utolsó darab húst s elégedetten hátradőlt a széken.

— No, érdemes volt tanítani a fiamat — mondta vidáman és nevetett. Erre lehetett és kellett is inni: a ven tíégek már mérsékelten, az apa azon ban zajos kortyokkal. Az urológus főorvos felesége szomszédjához fordult és suttogva mondta: ,,Milyen degutan“ — mert így akart előkelő lenni.

A korábbi jókedv azonban szét- foszlott s úgy látszott, semmi sincs, ami visszahozza. Mert az öreg a sűrűn nyakait bortól nekitüzesed- ve egyre beszédesebb lett. Hosszan és körülményesen mondta el, milyen volt egy adótiszt élete Devecseren, ahol nagy volt az ínség abban az időben, hogy még az adóhivatali főnök is szegény ember volt. Hús alig került az asztalukra és két ruhánál többje soha sem volt. A fiú fájdalmasan érezte, hogy az apja igazat beszél, mégis restelkedett; miért kell épp most kitalálni mindezt? Zavartan az apja elé tartotta ezüst cigaretta tárcáját, mire az öreg felkapta a fejét:

— Ezüst. Affene. valódi ezüst — s minden oldalról megnézte. — Hát nekem ilyen sosem volt — mondotta és felemelte a tárcát. — Nem volt minálunk semmi ékszer, csak az

órám. Az se igazi ezüst, csak thulaezüst, de azért ér valamit.

S kihúzta mellényzsebéből a vastag nikkel láncon lógó órát a deve- eseri adótiszték egyetlen talmi ékszerét.

Végre a vendégek cihelődni kezd tek s az új főorvos bocsánatkérő zavarral kísérte ki őket.

— Hát neked jól megy — mondta az apa, amint ott álltak az ebédlőben a kovácsoltvas csillár alatt.

— Nem is megy olyan jól, mint a papa hiszi —- felelte az asszony. — Talán majd most, hogy a Feri főorvos lett.

— Tatata, nem is olyan jól — nevetett az öreg. — Láttál volna minket annak idején!

— Jó, jó, azért nem kell azt annyit hánytorgatni, hogy mi volt annak idején —- válaszolta az asz- szony ingerülten.

— Mit nem kell hánytorgatni? — csattant fel az öreg. — Talán szegyeitek is engem mi? Mert az egész életem egy áldozat volt, mert heten- kint csak egyszer ettem húst, rongy ruhákban jártam, kapadohányt szít tam, csak azért, hogy a Feri tanulhasson. Ez a hála, ez a köszönet, mi?

¥ degesen az asztalhoz ment és 1 felvett egy félig telt poharat. Gyorsan és mohón itta ki, mintha a mérgét akarta volna lemosni vele.

— De pápa, hát nem szabad így felfogni — békítette a fia s bűntudattal állt az apja előtt. Az öreg felpillantott véres szemével.

—■ Hát hegy szabad felfogni? Talán ezt is előírjátok nekem, de akkor te sem kérdezted, hogy miből jutott gimnáziumra, meg egyetemre! Akkor mindig csak a pénz kellett, meg a pénz! — Már az izzadtság gyöngyözött a homlokán, de folytatta:

— Volt nekem ezüst cigaretta tárcám, mi? Ez volt, ez ni — és hirtelen mozdulattal kirántotta a vastag nikkel láncon függő thulaezüst órát, úgy, hogy a mellénye bélését is kitépte vele. Az órát az asztalhoz csapta s diadalmasan körülnézett. A fiú kétségbeesett mozdulatot tett a, kezével, mint a vízbefúló.

— De papa, miért beszél így? Az ezüst cigarettatárcát egyébként is magának szántam — mondta lemondóan, s az öreg kezébe tette.

— Nekem szántad? — kérdezte az apa s forgatta a kezében, de szeme baljósán villogott. — És úgy gondolod, hogy ezzel megfizettél. Jól van. tudom, ez az én sorsom — s egy székbe roskadt. De a vihar ezzel nem ért véget. Az apa sértve érezte magát, egész életének sértődöttségét és fájdalmát érezte most, a lemondást, a megaláztatást, azt a homályos és gyanús társadalmi helyzetet, amelyben élnie és dolgoznia kellett, lenézve az úrtól és megvetve a paraszttól. De még eljátszott a gondolattal, hogy ezüst cigaretta tárcát kapott; igen, mit szólnak majd ehhez Devecseren?

Mindnyájan úgy érezték, nagyon sok idő múlt így el. Az apa sűrűn ivott s ezzel megenyhült. Végigjárat ta szemét a lakáson s megelégedéssel mondta:

— Szép nálatok minden. Jó dolog, ha az ember arra gondolhat, hogy legalább ti nem szűkölködtök.

A szeme megakadt egy kis porcelán szobron, amely a könyvszekrény tetején volt. Fekvő, meztelen nőt ábrázolt a szobor: kibontott haja a hátára omlott, amint a szobrok mesterkélt tartásával heveré- szett. Az öreg felállt, botladozó léptekkel a könyvszekrényhez ment s a kezébe vette a szobrot.

— Szép — mondta és mélyet sóhajtott. Ebben a sóhajban ott remegett egész nyomorult élete, a szegénység, a visszafojtott vágyak, minden fájdalom és kín, ami csak élboríthat egy hajdani devecseri adótisztef.

— Mindig egy ilyenre vágytam — mondta és lehunyta a szemét. — Soha se tellett, tudjátok, erre se, másra se.

VI isszatette a szobrot, de a keze ’ remegett. S újra ivott, inkább csak azért, hogy múljék az idő, mert most már a bor ízét sem érezte. Az asszony a férjére nézett, de az lehajtotta a fejét. Lassan a könyvállványhoz ment, leemelte a szobrot s az öreg felé nyújtotta:

— Ha akarja, papa, elviheti — mondta bizonytalanul. — Ha ezzel örömet szerzünk a papának.

Az öreg tétován a szobor után nyúlt, forgatta a kezében s elégedetten mosolygott:

— Mindig egy ilyent szerettem volna. Lám, mire jó az én főorvos fiam! Egy ideig hallgatott, fejét bizonytalanul ingatta, mint a részegek. De hirtelen megszólalt: hangja nyájas volt, majdnem alázatos:

— Hanem ha anyátoknak ötömet akartok szerezni, tudjátok mit vegyetek neki? — Üjját titokzatosan a szájához emelte s így mondta, suttogva, hogy véletlenül se hallhassa meg más. — Egy borsdarálót.

— Borsdarálót? — álmélkodott az asszony.

— Azt — mondta az apa. — Nekünk ilyesmire sose tellett, egy adótisztnek? — és legyintett.

Az asszony kiszaladt a konyhába s egy hordóformájú kis darálóval tért vissza. Sietve kérdezte:

— Ilyent gondol a papa?

Az öreg mind a két kezét kitárta:

— Aunye! Éppen ilyent! Lám, akinek főorvos fia van — s gyors mozdulattal maga elé tette a darálót is.

J? ettenetes éjszaka volt, úgy érezték, mintha kifordult volna sarkából a világ. Az öreg még tgy pohár bort felhajtott s a fiához ment, aki a kályhának dőlve állt, kimerültén és reménytelenül.

— örülök — mondta akadozva —, hogy jól megy a sorsod. — S egyszerre felemelte a hangját:

— Érdemes volt az apádnak gürcölni, mi? Élére rakni a garast! — S amikor a fia nem válaszolt:-- Na, érdemes volt, vagy nem volt érdemes?

Az asszony reszketett az idegességtől :

— Feküdjünk le, papa — mondta csendesen.

Az apa szúrós szemekkel nézett rá:

— Mit, hogy feküdjünk le? Talán nem szívesen látsz mi? Egyszer jövök hozzátok, akkor is így bánsz velem? Talán bizony sajnálod azt a kis bort, amit még meginnék?

A fia csitítani próbálta:

— De papa, minek beszél így? Azt hiszem, sokat ivott. Feküdjünk le.

— Mit, részeg vagyok? — ordított az öreg. — Azt mondod hogy részeg vagyok, te is ellenem fordulsz? Ellenem, aki neveltelek, koplaltam érted, hogy neked legyen s most ellenem fordulsz!

Vörös lejt, mint a rák nyakán kidagadtak az erek. A borral együtt egész életének keserűsége forrt benne, mindent, amit elvesztett s amit nem lehetett kárpótolni ezüst cigaretta tárcával, porcelánnal, vagy borsdarálóval. Kimerültén roskadt vissza székére s megtörölte verejté- kes homlokát. Még ivott egy pohárral, aztán súlyos feje előrebillent s az asztalra dőlve elaludt.

A házaspár lábújjhegyen átment a másik szobába, ahol a négy éves Palkó aludt. Csak az éjjeli- szekrény lámpáját gyújtották meg s a derengő félhomályban megálltak a gyerekágy mellett. Hallgatóztak, de a másik szobából csak az apa nehéz lélekzése hallatszott.

— Nem szabad rá haragudnunk — mondta a férfi. Sokáig hallgattak. Végre az asszony szólalt meg:

— Mi is ilyenek leszünk? — kérdezte, de nem nézett fel, csak a fejével intett a szomszéd szoba felé. A férfi a gyereket figyelte, aki összegömbölyödve aludt.

— Mit hánytorgathatpánk fel a mi fiunknak? — kérdezte végre s óvatosan a feleségére nézett. — S ha két gyerekünk lenne, vagy három, nem örülnénk ugyanúgy?

Az asszony felemelte a fejét s egyszerre kacagni kezdett, felszabadultan és boldogan.

A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL

Születése előtt sírt

Az angol orvosok körében nagj zavart és feltűnést keltett Patricl Russel nőgyógyásznak a „Lancet” c orvostudományi folyóiratban leg utóbb megjelent cikke amelybei részletesen leírja, hogy amikor Mar garet Stuart asszonyt előkészítette : szülésre és kis bemetszést eszközölt

hogy megkönnyítse a szülést, a csecse mő az anya méhében keservesen sírni kezdett.

Köztudomású, hogy a csecsemő csak születése után kezd lélekzeni és ezért a londoni orvosok nem tudják elképzelni, hogy a kis John Stuart

VtAcftríi« icírVi + 1 ottocSr\ nóllrül

Óriási gázmű a föld mélyében

A tűz a bányában borzalmas ka_ asztrófa, amellyel az ember nem igyszer teljesen tehetetlenül áll izemben — emlékezzünk csak vissza i marcinellei katasztrófára. De amiül az ember általában irtózik, az az imber akaratának parancsára rendkívül olcsó áramforrássá is válhat. A Szovjetunióban, Tula közelében már ípül az első gázturbinás erőmű, ame- yet a szén földalatti gázosításával lyert gőz fog üzemben tartani. A izénrétegekbe 50 méter mély lyukakat fúrnak, levegőt szivattyúznak aele és ezeken keresztül gyújtják neg a szénréteget. Az égő aknában keletkező gázt a turbinatelepre ve. jetik. ,

Ebben a bányában nem lesznek ;em tárnák, sem vágányok, sem szál_ ítószalagok. Egyetlen ember száll le i bányába. A földalatti tüzet a föld 'elszínéről szabályozzák: ha túlma- *as a gáz hőfoka, vizet vezetnek a úrólyukakba, amely lehűti a gázt. Az ;lső gázgenerátor számára száz lyukat fúrnak és összesen 20 km hosszú isővezetéket fektetnek le. A telepen, ímely egy ben bánya, gázüzem és erő. nű, egy azonos teljesítményű gőzerő, nű személyzetének csak egyharma- lára lesz szükség. A gázturbina által iejlesztett áram lényegesen olcsóbb .esz, mint a gőzturbinák által termelt /illamosenergia.

II rák okozza a lentöbb halálozást Angliában

Anglia egészségügyi hatóságai kö- ölték, hogy a különböző betegségek :özött a rák okozza a legtöbb halál- isetet. A rákbeteg férfiak közül 31 zázalék, a nők közül hat százalék üdőrákban hal meg.

A rák után a különböző szívbajok ikozzák a legtöbb halálesetet, így pé Iául 1955-ben 44.256 férfi és 26.341 ne iáit meg szívbajban. 1949 óta a szívbajok okozta halálos esetek számi ötven százalékkal emelkedett.

Figyelemreméltó, hogy 1955-ben í női öngyilkosságok rekordmagasságot értek el: 1940 személy, azaz na ponta öt nő lett öngyilkos.

A tuberkulózis által okozott halál esetek száma erősen visszaesett. — 1955-ben 6492 személy halt meg tube: kulózisban, köztük 4533 férfi.

Milyen lesz a Mont Blanc-cslagút ?

ötven évvel ezelőtt, 1907 januárjá- lan Franciaország akkori közlekedés, igyi minisztere bejelentette: ,,A Mont Blanc áttörése komoly szakaszba épett. Elkészültek a tervek.”

Ötven évi várakozás után a francia nemzetgyűlés most döntő lépést tett: j44 szavazattal 32 ellen elfogadta a Mont Blanc alagút építésének tervét.

Az alagút összeköti a l’Arva völgyét az olaszországi Aosta völggyel. Hossza 11.900 méter (világrekord!), szélessége 8.15 méter. Komoly vita Eolyik az olasz. és francia szakemberek között: Milyen lesz a hőmérséklet az alagút közepén. 50 fok — mond. iák az olasz mérnökök — 39.5 fok. állítják a szerényebb franciák. A való jágban megfelelő szellőztető-rendszer segítségével a hőmérsékletet sikerül

Az előirányzat szerint az alagútban naponta 2000 személy, és tehergépkocsi 250 autóbusz, 500 motorkerékpár fordul majd meg. A forgalmat óránként 25 kilométeres sebességgel bonyolítják le.

Az építést egy francia és egy olasz társaságra bízzák, ezek mindegyike az építés felét —hosszúságában számítva — vállalja magára. A költségekből a francia állam 2 milliárd frankot visel, ezt az összeget az útberuházási alap terhére kölcsönként bocsátják az alagútépítő társaság rendelkezésére, amelynek joga lesz alagútvámot szedni. Szakértők véleménye szerint a vámokból befolyó bevétel eléri az évj 8 millió svájci frankot.

Egy 15 gyermekes családanya 29 évi házasság után rádöbbent a minap, hogy valójában sohasem volt férje

A furcsa eset a következőképper irt ént; Johann Sulziger 1928-bar szeveszetten szerelmes volt a bájos íosamundába, de — mivel már női olt — nem vehette őt feleségül. Sül. iger némi töprengés után úgy oldott; leg a fogas kérdést, hogy a fiata ínyt nem a városházára, hanem égj :ávéház anyakönyvvezető-hivatallí talakított különtermébe vezette, aho réfakedvelő barátaival eljátszatta ;

szerepét. A mitsem sejtő fiatalasz- szony a szertartás végén még házas, ságj bizonyítványt is kapott.

Sulziger már négy éve meghalt, a turpisság most mégis kitudódott- Sul_ zigerné asszony ugyanis néhány napja másolatot kért házasságleveléről. A kérést természetesen nem lehetett teljesíteni.

Dubrovnik jugoszláv fürdőváros vízvezetéke több. mint félezer éves

Dubrovnik jugoszláv fürdőváros la. i:o.ssága még ma is azt a vízvezetéket íasználja, amelyet 1437-ben építettek- építője Onofrio de Jordano de Lacava :s Andreuciusu de Bulbito és Tra. nonte mester volt. Onofrio nemcsak i vízvezetéket építette meg hanem léhány szép forrást is. Ezenkívül L442-ben az ő tervei alapján építették i Sponza-palotát.

A vízvezeték építésére több mini ) ezer velencei aranyat költöttek.

Dubrovnik városa tehát jóval előbb kapta meg vízvezetékét, mint jóné- hány európai nagyváros. így például a londoni vízvezetéket 1800-ban, a bécsit pedig 1839-ben építették. A jugoszláv városok közül Szarajevónak már 1461-ben volt vízvezetéke. Zágrábnak pedig 1878 óta van vízvezetékhálózata.