Tolna Megyei Népújság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1957-02-24 / 47. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÁG 1957. FEBRUAR 24. A SZERELEM Van Gogh REMÉNYTELEN LÉLEKMENTÉS Vázlatosan egy képzőművészről-...Heinrich Rudolf, a tamási gimnázium igazgatója. Talán felesleges is lenne arról beszélni, hogy mennyi munkája van az iskolában egy igazgatónak, mivel most nem ezzel a céllal kerestük fel őt, hanem arról érdeklődünk nála, szabad idejében milyen képeket fest, milyen szobrokat mintáz. Ugy-e furcsa, hogy egy igazgatónak erre is van ideje. Pedig van... Heinrich Rudolfot nemcsak, mint iskolaigazgatót ismerik a megyében, hanem mint művészt is. Mint festőt, vagy szobrászt... Valamikor egyetemi évei alatt Lányi Dezsőnél tanulta a szobrászatot és úgy tervezte, hogy talán a művészi pályán marad. Közben azonban tanult a bölcsész karon is, s a véletlen, vagy talán a meggondoltság úgy hozta, hogy tanár lett belőle, de mint tanár sem szakított a művészetekkel, hanem további, szenvedélyes művelőjük és rajongójuk maradt... Szándékosan beszélek; művészetekről, mert ő ugyanis nemcsak egy művészeti ágnak hódol, ha-: nem, mint mondja, háromnak egyszerre. Fest, szobrokat mintáz és ír ... Most különösebben a festészetről és szobrászatról esik szó beszélgetésünk folyamán mert érdeklődésünk a márciusi kiállításra való készülődésre irányul. Megtudjuk, hogy Heinrich Rudolf ezen a kiállításon kél művel vesz részt. Egy tájképpel, melynek címe „Balatoni táj” és egy szoborral: „Kisleány fej”. Heinrich Rudolf túlnyomórészt tájképeket fest, akvarellel, teraperá vai és pasztellal dolgozik. Munkája végzésére a kötelesség és lelkiismeret készté i, míg a festéshez, szobrászathoz a szíve húzza. A fontos, mégis csak az, amiből a család is él, a munka, s így a művészet számára csak a lopott időből jut. — Valamikor, nem is olyan régen, talán egy éve is még, — volt egy jó szokás művészi körökben, — mondja —, minden hónapban egyszer össze szoktunk jönni Szekszárdon, az akkori kultúrház emeleti helyiségé-, ben és ott kellemesen elbeszélgettünk. Ez szórakozást is jelentett, de, szakmai kérdésekben is kicseréltük véleményünket... Ezek az összejövetelek megszűntek. Valószínű, hogy a többi képzőművész, de író ember számára is hasznosak lennének, ha felújítanák ezt a szokást. Feltételezhető, hogy a Városi Kultúrház, most is tudna biztosítani minden hónapban egyszer egy helyiséget, ahol a „művészlelkek” ösz- szejöhetnének, vitatkozhatnának, beszélgethetnének. Az is valószínű, hogy a Babits Mihály Irodalmi Társaság is átadná az ő helyiségét havonta egyszer ,hogy ott találkozzanak a képzőművészek és a képzőművészet iránt érdeklődők is (esetleg). Egy jazz-koncert margójára Szombat délután 3 óra. A szekszárdi kultúrház tömve. — Nagy cirkusz lesz itt ma — közli velem a barátom. — Igen, — hagyom rá. Közben szétnézek. Mindenütt izgatott diákok. Felgördül a függöny. Az Európa tánczenekar teljes díszben. S megszólal a jazz. Érdekel. Nagyon figyelek. Az embert szinte magával tudják ragadni ezek a dallamok, ritmusok, s önkéntelenül a barátomra nézek, mert közben elkezd remegni a széksor, barátom iszonyúan rugdalja lábával a padlót, s a szakszofon hangját utánozza. A sarokban egy felnőtt ül, feje félre- hajlik, egy papírt hajtogat. Egész magatartásán látszik, hogy nem érdekli a zene. A szünetben hozzámegyek — ismerősöm — s megkérdezem tőle, hogy mi a véleménye erről a zenéről. — Giccs! — vágja oda hanyagul. Tiltakozom megállapítása ellen, de hiába, váltig magyarázza: — Ez a mai ifjúság. Nincs bennük semmi komoly, művészetek iránti vágy. Ez a zene tetszik nekik. Ez.. .? Hallgatnának csak meg egy operát! Egy Aidát, egy Parasztbecsületet, egy ezt, egy azt...! A következő szám egy dobszóló. Újra barátomra nézek, aki már egészen lázba jön, kirúgja maga alól a széket, kipirul. Azt hittem, hogy valmi baja van. A sarokban a férfi alszik. Miért van ez a különbség? Meg kell gondolni a feleletet! Sok szülő nagy problémája ez. Sokan nézik aggódva gyermekük zeneízlését, nem gondolva arra, hogy ők is váltok fiatalok, ők is szerették az újat, az egzotikusát. Biztató azért kedves szülők, hogy minden gyermeknek egyszer benő a feje- lágya, s lesz felnőtt — az lehet, hogy nem alszik el, ha szól a jazz. * H. I. JOCXJOOOOOOOO A gyémánt fejsze (Litván népmese) ii. —- Nem, az enyém szebb volt. Az öreg lemerült, s amikor újra felbukkant, egy ezüstfejszét nyújtott a gazdag felé. — Talán ez a tied? — Nem, ez sem, még ennél is szebb volt az enyém. Harmadszorra aranyfejszét hozott fel az öreg. — Igen, ez az enyém, add csak ide gyorsan! — s már nyúlt is utána — De az öreg még a kezében tartotta. — Biztos, hogy nem tévedsz? Mert a folyó fenekén még van egy gyémántfejsze is. — De, dehogynem, igazad van, persze. hogy az az enyém. Az öreg megrázta szakállát s újra eltűnt a vízben. Magával vitte az aranyfejszét s nem jött fel többet. A kapzsi pedig csak ült, ült a folyó partján és várt a gyémántfejszére. S talán még ma is várja. Takarékos gyerekek A Tolna megyei általános és közép iskolák diákjai január hó végéig közel 200 000 forint értékű iskolai takarékbélyeget vásároltak. Ez az eredmény különösen az alábbi iskolák kitartó gyűjtésének köszönhető: a kislétszámú iskolák sorában mesz- sze megelőzi a többit a Kisdorog— Juhé pusztai iskola, gyermekenkénti 70 forintos átlagával. Veresegyházán 66.60 forint, Várszegen 33.30 forint, Hangos pusztán 30 forint, Bogárzó pusztán 30.19 forint a gyerekek fejenkénti gyűjtés eredménye. A középlétszámú iskolák között legjobb a tengelici. Itt egy-egy növendék 16.09 forintot gyűjtött. Sza- kályban 17.97 forint, Gerjenben 16.63 forint, Gyönkön 16.14 forint, Dal- mandon 15.16 forint a gyerekek egy főre eső átlagbetétje. Toczó András báránya Kultúrhírek Nagykónyiból A nagykónyi kultúrcsoport és a budapesti Ikarusz-gyár kultúrcsoportja ég dolgozói között meleg baráti kapcsolat alakult ki az elmúlt esztendőben. Tavaly nyáron a nagykónyiak egyízben vendégszerepeitek is az említett gyárban. Az októberi események folytán azonban ez a kapcsolat meglazult. Most arra törekszik a kultúrcsoport, hogy a jöbaráti viszonyt továbbra is fenntartsa az Ikarusz-gyáriakkal, s továbbra Is erősítsék a város és falu testvéri ■ kapcsolatát azzal Is, hogy ők Pesten, azok pedig az ő kis falujukban szórakoztatják majd a dolgozókat. * Az ősz folyamán jazz-zenekar alakult Nagykónyiban. A zenekarban tangóharmonika, piszton, hegedű, szaxofon és dob szerepel. Ez a nagyrészt fiatalokból álló zenekar már bált Is muzsikált a községben, s a jövőben nagy gondot vesz le az ifjúság válláról, mert eddig mindig vidékről kellett zenészeket fogadni. * Népdalgyűjtést szerveznek a tavasz folyamán a nagykónyi kultúrcsoport tagjai. Magnetofonnal látogatják majd meg a község házait, aho! olyan öregek laknak, akik emlékeznek a régi népdalokra. A népdalok mellett természetesen mondókákat is gyűjtenek, hogy azokat is megmentsék a feledésbe merüléstől az utókor számára. GYERMEKEKNEK I A gazdag és irigy szomszéd meghal Tóttá, hogyan járt a szegényember s el i határozta, elmegy a folyóhoz, hátha nek Ts szerencséje lesz. Felkereste ugyan íz la helyet, ahol a szegényember járt é Ibehajította a vízbe a fejszéjét. I — ö. én boldogtalan, ó én szerencsét Ten, — siránkozott. Ahogy így jajveszé . kelt, megrezzent mögötte a bokor, s : furcsa öregember egyenesen feléje tartott l — Mi bajod, miért kiabálsz? — kér Í dezte az öreg. — Képzeld csak, afnint vágom a fát la fejszém elröpül, bele a folyóba. K fszerzi vissza nekem? | Az öreg készségesen vállalkozott, hog; I felhozza a fejszét. Ledobálta rongyai lés beugrott a folyóba. Pár pillanat é: [felbukkant, kezében a gazdag fejszéjé ivei. Vincent Va- Gogh 1853- 90.) a nag holland neo impresszionista festő, modern mű vészét agyi legérdekesebb és leg tragikusabb sorsú úttörője. A nép között élte éle \ét, onnan merítette realisztikus ké leinek tárgyát. Síén — akiről itt ki' •ölt levelében öccsének, Theónak i — züllött, közönséges nő, de a mega 'cuvást nem ismerő művész megtalá a benne a szépséget, amelyet a nyi nor és a szenvedés mások előtt elu cart. Levele megrázó dokumentum i mélységes lelki szeretetnek és r< taszkodásnak. A küzdelmes élet végi s összeroppantotta a legtisztáb nűvészet után lázasan kutató művé; elkét, aki egy idegrohama sorá 890 július 20-án pisztolylövéssel vi ett véget szenvedéseinek. VINCENT VAN GOGH ÉS A „KIS SZEMÉLY” . Hága, 1882 tavaszán. Szeretném, ha ismernéd Sient, d e olyan messze vagy és lehetette miakit úgy leírnom, hogy a puszi eírás utján eléggé megismerhesd. - flégis megpróbálom. Emlékeszel még Leen Keermannn esztonkára, aki valamikor Zundert ien házunknál volt? Ha emlékeze em nem csal, Sien olyasféle kis sze lély. Arcának típusa körülbeli lyan, mint a Kínszenvedés angyalé andelletől. Tudod, mire gondolok, - érdelő alak reprodukciója Goupil ki dúsában. De ő természetesen ner gészen olyan, csak azért említem ogy arcának vonaláról hozzávetőle es képzetet adjak neked. Kicsit him őhelyes, tehát nem szép, de alakja ak vonalai egyszerűek és nincsene ijával a bájnak. Nagyrabecsülöm benne, hogy ner, acérkodik velem, hanem csöndese■ iegy a maga útján, meggondolt, kés éggel alkalmazkodik a viszonyokho: Icármilyenek is és örömest tanú gyhogy munkámban ezerszeresen s ítségemre van. És éppen, mert má em fiatal, nem bohó, nem kacér ,lá od, éppen ezért kezdhetek vele vala lit. Szervezete nagyon leromlott és , lúlt télen igen gyenge volt. — Mos zonban, kivált egyszerű táplálék ok járás-kelés, a szabadban való tar ízkodás és fürdés következtében, je mtékenyen erősebb és egészsége ebb, mint akkor. A terhesség azon an nagy dolog. De beszéde csúnya lyanokat mond és olyan kifejezése et használ, amilyeneket például hu ócskánk W., aki egészen máskép en van nevelve, nem mondana. E zonban már nem zavar. Jobban sze etem, ha csúnyán beszél, de jó, mint a művelt beszédű, de szívtelen vol a. De éppen ez az, jó szive van, bék ürő, türelmes, jóindulatú, igyekvő em teszi ölébe a kezét és mindét éten eljön, hogy n műtermemet fel lkálja, csakhogy megtakarítsa a nap sámosnSt. Nos, mi szegények leszünk talán, d. nem beteges, vagyis nincs semm tervi baja, — csak ennivalója le yen. De ismételten súlyosan betet von, peiaaui nimiooen es torokbajokban. Ez azonban nem ok rá, hogy ne 1 élhessen soká és ne legyen ismét tökéletesen egészséges. 1 Egészen bizalmasan kérdezek tőled ■ valamit. Nem gondolod, nem fél-e apa talán attól, hogy ebből az alkalomból 1 pénzt kérhetnék tőle? Ezt semmi- [ esetre sem tenném. Apa gyakran “ mondta nekem, hogy nevelésem stb. többe került, mint a többieké. Ezért a jövőben, például házasság esetén sem kérnék apától semmit, még egy régi csészét, vagy csészealjat sem. — Sien és én el vagyunk látva a legszük- ' ségesebbekkel. Az egyetlen amit nem néTkülözhe lünk, ameddig nem tudok képeket eladni, a te 150 frankod, lakbérre, kenyérre, cipőre, rajzeszközökre szóval a folyó kiadásokra.Nem kívánok semmit, még egy régi csészét, vagy akár csészealjat sem, csak azt az ; egyet, hogy szegény, gyenge elgyötört asszonykámat szerethessem és elláthassam, amennyire szegénységemtől telik és hogy ne tegyetek lépéseket, hogy elválasszanak, akadályozzanak, vagy bosszantsanak bennünket. Senki sem adott semmit őérte, vagy az ő gyötrelmeiért, egyedül volt ő és elhagyatott, mint egy eldobott rongy,1 de én felemeltem és odaadtam neki1 mindazt a szeretetet, gyöngédséget,1 ami bennem volt. Ű érezte ezt és megerősödött, vagy inkább meg fog ( erősödni. Hiszen ismered a régi me- | sét, vagy példabeszédet'- Valamelyik l városban volt valamikor egy szegény 1 ember, akinek nem volt semmije1 sem, csak. egy egyetlen báránykája, J amelyet vásárolt és táplált, míg csak, fel nem nőtt házánál. Szájából evett, i poharából ivott és ölében aludt. Mint i ha csak leánya lett volna. i Ugyanabban a városban volt egy1 gazdcg ember is, kinek sok marhája 1 és juha volt. Mégis elvette a szegény ] embertől egyetlen bárányát és leölte i azt. . , Látod, ha például T. akarata szerint i cselekedhetne, akkor elszakítaná tő_ 1 lem Sient és visszataszítaná korábbi1 átkozott életébe, amelytől mindig ir- 1 iózott. És miért? ... Értsd meg, ennek ( az asszonynak, a gyermekeknek és az { én életem, míg csak a munkáim el f nem adhatók, a havi 150 frank fo- { nalán függ. Ha e fonál korábban el- i szakad, akkor „morituri te salutanif. i Apa és anya nyugalma háromne. i gyedrészben attól fog függeni, amit te • mondasz nekik. Ha nehézségeket esi-1 nálsz, akkor a bábok táncolni kezde-1 nek. Ha azt mondod, hogy maradjanak ] veszteg és ne akadályozzanak en- { gém, vagy ha utat-módot találsz, hogy ( megnyugtasd őket, akkor nyugton i fognak maradni. Neked azért nemi kell kompromittálnod magadat, vagy1 magadra venni a felelősséget. Én nem 1 sokat számítok. Ha azonban az maradsz fám nézve, ami mai napig vol-, tál, pénzügyi tekintetben két irányban nyugtathatod meg őket: először, i hogy a folyó kiadásokat a te havi1 pénzedből fedezhetem, másodszor,1 hogy mit sem kívánok tőlük, egy fii- j lért sem, semmiféle régi csészét, vagy ( csészealjat, harmadszor, hogy n leg- ( szükségesebb bútorokkal, ágynemű-1 vei, gyermekruhával, bölcsővel már i rendelkezem. • Nézz utána, kedves Theo, hogy drámára ne kerüljön a sor és mindany-. nyian továbbra is nyugodtan élhes-1 sünk. Ez az én reményem és erre tö- i rekszem. ( : A Keserűzug felől vattaszínű bárány felhők rohantak az ezüstösen kék é| alatt a Doromboló felé olyan szépséggel hogy akárkinek a lélegzete megállt volni tőle, — de öreg Toczó András már nen hitt az ilyen csodáknak. — Ugorjatok hé, mert üdő készül.. — lódította neki a két pulit a nyájnál — igön rohannak a fönti bárányok! A két puli hanyatt-homlok, de oko igyekezettel kapta közre az oktalan jó szágot, mert tudták, hogy nagy dolo| van. öreg Toczó csak a szemével, me; a kalapja rezzenésével igazítja őket más kor. Hogy most szólt, oka van... Csetlett-botlott a két puli ezen a: istenhátamögötti, ördögszánkázta ke serű-szikon, de a nyáj irányba igazodott Vad kaffanlásokkal szorították az ijede zőket a rend korlátjába, pedig a hirtelei támadt szél már erősen gubancolta i szőrüket, s szemük-szájuk tele volt má: porral. Mély morranások jöttek messzi ről, de erősebbedőn, — azonban mir« az első kövér esőcseppek szétfröccsentél az öreg zsíros kalapján, már enyhen vol a nyáj, és jólesőt szusszanhatott végn a két fekete nyájtudós. — Nagy üdő, nagy üdő... — gon dolta az öreg, hiszen már nyoma sen volt az égi báránykáknak — sötét, fe kete palást irigyelte el a tündökletes ké két, és szürke, szótlan félhomály boron gott vésztlesően az egyre gyorsabbat kopogó-koppanó jégeső irgalmatlanságá ban. A nyáj, mint egymásnak torlódót oktalan jégtáblák a jégzajlásban, félt ét fázott az egyre vadabb dühöngésben Már fájt a bőrük, alattuk meg sikam lóssá nyálkásodott a szik... A kutyák is szűkülve húzódtak volna a vibartépetl öreg suba alá, de öreg Toczó András nem figyelt rájuk. Nekiborulva nézte a nyájat, a megmerevedett teleimet, — es mif körötte pokoltáncot járt a puszta, felej tettnek hitt szavak tolakodtak, nyöszö rögtek elő a fogatlan szájon a nyugtalar szív aggódásában: — __és mi rólunk elvegyed a T< h aragodat__ Ze ngett, zörgött, kopogott és tombolvE jajdult a nagy verés, az öreg meg riadva félve leste a kalapja alól az ő félteti állatait. — ... a bárányok ... — zökkent raef benne az ijedelem — a bárányok! Meg fagynak. Meg — Diónyi szemek zudúltak, szinte fájl a földnek, s fájdalmában szinte araszny magasra lökte vissza a kegyetlen jég minden egy szemét. A kutyák már vonítva menekültek volna, ha lett voln; hely, ahol nincsen jég és nincsen szürkeség. — Megfagynak! — sírt fel az öregber a féltés, és ahogy nézte a Ids fehérgyapjasokat, valami nagy-nagy mozdulás indult benne. A mellében, a szíve táján, onnan a fejébe, a fejéből a karjába, a karjából a .tíz ujjába lendüli az a mozdulat, meg valami boldog megvilágosodás, hogy ő, ö mégis csak erősebb az időnél. A jég veri, de ő megóvja minden kis bárányát, az ő kis nyájának jövendő Ígéretét... Még a két puli is megfeledkezett a bőrüketverő veszedelemről attól, amit alig is birtak puliésszel utólérni. öreg Toczó lerántotta magáról először a vén subát, s elkezdte takargatni az ő bárány- káit, — de akár így, akár úgy fordította, bíz a suba csak nem volt elégséges. Le az ujjassal, hisz az is jó, azon is annyi már a folt. hogy majd kétszer olynn vastag, mint újkorában. K.et bárány (az egyik a legkedvesebbik éppen), jól megfér alatta, — de még mindig kevés. Kevés, kevés ... Már csak a rossz ing vedlett gyolcsát tépi a jég, de két báránynak még mindig nincs takarója. A jég meg kopog, kopog, már olyan hideg van, hogy remeg az állat, remeg a kutya is, és remeg bele az ember. öreg Toczó felmagasodik egy pillanatra. Borzas, ősz fejét nekifordítja az ítéletnek, aztán hirtelen rántással lazít egyet a nadrágszíján. A rongyos gyolcsing, mint tépett zászló a halálos harcban, lobog-lobog, aztán ráborul az utolsó két, fagylódó, vacogó kicsi bárányra. Csak meg kell még igazítani, mert oktalan állat ez a birka, még a saját javát se érti át mindjárt. Hajladozik hát az öreg, — hol a subát, hol az ujjast, hol az inget terítgeti, igazítja. Csont- és bőrhátán ördögi heje-huját csapnak a jégszemek, míg a sápadt, fehér bőr kipirul, s úgy tüzel, mint egy régfelejtett menyecske arcán a szerelem rózsája. Ven a jég, mossa a víz, borzalja a jeges szél az öreget, de a gyengelábú bárányok lassan átmelegszenek a rongyos-foltos takarók alatt, s bizalommal is, meg csodálkozásai is bámulják a ráncos, bütykös öreg kezet, a csodatevő kezet, amelyik ott mutat a fejük felett és olyan jó meleget ád. Olyan jó meleget. * Harmadnap volt öreg Toczó végtisztessége. Most már az égi bárányok mögött ballag komótosan (így mesélik), de a subáját idelenn hagyta. Hátha jönne mégegyszer olyan üdő. Legyen takarója a szegény báránynak .. . Jánosv Zoltán
