Tolna Megyei Népújság, 1957. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-04 / 3. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957 JANUÁR 4. HÍREK SPORT — A dunaszenígyörgyi és a várdombi gépállomásról jelentették a Megyei Gépállomási Igazgatóságnak, hogy dolgozóikkal együtt ünnepük a szilvesztert. Mindkét gépállomáson a vacsora után reggelig tartó mulatság volt. — A megye gépállomásai éves tervüket 106.1 százalékra teljesítették. Az egy normálholdra eső tervezett 105.43 forintot 93.57 forintra csökkentették. — December 29-én tartottak Szek- szárdon a járás összes termelőszövetkezeti elnökeinek és agronómusainak értekezletét, ahol megvitatták a termelőszövetkezetekkel kapcsolatos problémákat és a további tennivalókat. — Január negyedikén, pénteken délelőtt tíz órai kezdettel a Szabadság szálló éttermében gyűlést tartanak a város hivatásos és alkalmi zenészei. A szervezőbizottság ezúton is kéri az érdekeltek megjelenését. — Szilveszter éjszakáján 367-en búcsúztatták az óesztendőt a Városi Kultúrház télikertjében. A hangulat, a zene és kiszolgálás a jelenlévők véleménye szerint kitűnő volt. — A Megyei Ügyészségen értekezletet tartottak a járási ügyészek és az illetékes szakemberek részvételével, amelyen megvitatták, hogy hogyan lehet eredményesen küzdeni az országszerte elburjánzott falopások ellen. Több hasznos javaslat született meg, amellyel meg lehet majd védeni elsősorban az állami erdők faállományát. Fegyverrejtegefés — két sebesült Simon László 19 éves Váralja, Fő-u. 26 szám alatti lakos, bányász. Szilveszter este az engedély nélkül magánál tartott géppisztollyal lövöldözött. Kiss József bányász kérte, hogy hagyja abba a lövöldözést. Erre Simon ráfogta a géppisztolyt Kiss Józsefre és a mellette álló Dékány István erdészre ' elsütötte. Kissnek a kezét, Dékánynak pedig a combját lőtte meg. Simon Lászlót a helybeli lakosság mindjárt elfogta és átadta a rendőrségnek. Ügyét minden valószínűség szerint a katonai bíróság fogja tárgyalni, mivel a statáriumot kihirdető rendelkezés ellen vétett. Több anyagot juttatnak a kisiparosoknak A kisiparosok ez év első hónapjaiban a tavalyinál nagyobb mennyiségű anyagot kapnak, hogy jobban elláthassák a lakosságot. A Kisiparosok Országos Szabad Szervezete I. n.-év- ben az asztalosoknak fenyő fűrészárut, enyvezett lemezt bútorlapot és furnirt juttat. Ez az előző évinél mint egy ötven százalékkal több. A dissous-gázt használók, a lakatosok és bádogosok számára egyszerűsítik az anyagkiutalást, akik palackokkal rendelkeznek, utalvány nélkül, megrendelőlevéllel megvásárolhatják a gázt. A kisiparosoknak januárban ben. zint és egyéb ásványféleségeket is utalnak ki. A szerelők számára ólomcsövekről gondoskodnak, a cipészek januárban ismét kapnak anyagkiutalást. BELFÖLDI HÍREK A Magyar Távirati Iroda munkatársának értesülése szerint a megszűnő állami, egyházügyi hivatal főbb feladatát az újonnan szervezendő művelődésügyi Minisztérium egyházügyi főosztálya veszi át. Az átszervezéssel párhuzamosan csökkenti az új főosztályra háruló feladatokat s az ügymenet egyszerűsítésével a létszámot is. A megyékben a tanácsok művelődési ostályai végzik majd el az eddigi egyházügyi megbízott munkáját. A püspöki auláknál működő megbízottak munkakörét megszüntetik. A söripari igazgatóság közlése szerint a mihályi szénsavüzem nem termel. A söripari igazgatóság közli, hogy a mihályi szénsavkutaknál nem folyik termelés, mert a kutak rossz állapota miatt már régebben leállították o munkát. A helyreállításuk sem lenne kifizetődő. A répcelaki szénsavüzem azonban dolgozik, s naponta nyolc-kilencezer kiló folyékony szénsavat termel. Ez a mennyiség fedezi az ország szükségletét. A földművesszövetkezetek országszerte egyre inkább bekapcsolódnak a szabad kereskedelembe. Nemrég megkezdték a bor és az égetett szeszesitalok szabad felvásárlását is. Egyes bortermő vidékeken, ahol nagyobb mennyiségű bort gyűjtöttek be, borpalackozó üzemeket állítanak fel. Az első ilyen borpalackozó Budapesten a SZÖVOSZ Vendéglátóipari Főosztályának felügyelete alatt kezdi meg működését. A borpalae kozók a földművesszövetkezeti boltokat és italméréseket zárt palackozott minőségi borokkal látják el. * 1957-ben a gépállomások önálló vállalatokként működnek. Ez mindenekelőtt a sok késedelemre, huza-vonára okot adó bürokráciának vet gátat. — Közvetlenebb, s így sokkal elevenebbé, hatékonyabbá teszi az egymásra- utalt vállalatok, intézmények kapcsolatát. így nem lesz szükség ezután a hosszadalmas utánjárásra, ha valamelyik gépállomás meg akarja javít, tatni elhasználódott gépeit hanem minden további nélkül átadhatja őket a megyei mezőgazdasági erőgépjavító vállalatoknak. Mit látunk a Központi Művészegyüttestől Mint azt már előbbi híradásunkban is közöltük, újjáalakult a szekszárdi Központi Művészegyüttes színjátszócsoportjának vezetősége. A választott 5 tagú vezetőség a jövőben mindent el fog követni, hogy a színjátszóknak módjuk legyen olyan darabban játszani, amit szeretnek. A vezetőség elkészítette az évi műsortervet, melyben helyet kaptak az eddig nem játszott magyar és nyugati klasszikusok művei is. Ez mellett nép. színművek teszik még színessé az 1957-es év műsorát. Tegnap este megkezdődtek a gyönyörű Huszka operettnek, Mária főhadnagynak a próbái, melyet március 15-én szándékoznak bemutatni. Ezzel párhuzamosan egy másik darabot is műsorra tűz az együttes, melyre a felkészülést, szintén a közeljövőben megkezdik: Harsányi Zsolt „Bolond Arvayné” című négyfelvonásos drámáját. A nyári hónapokban szab dtéri előadásokat terveznek vidéki turnékkal. A nyári műsorban szerepel többek között Csíki Gergely „Kaviár’’-ja, Szigligeti Ede „Cigány” című népszínműve. Az őszi, téli hónapok előreláthatólag élménytjelentö prózai darabbal kezdődnek, vagy a Pygmaliont, vagy a Tartuffe-t mutatja be az együttes. A Központi Művészegyüttes január hónapban felvételt hirdet a színjátszó csoportba. Mindazokat szívesen fogadja a csoport tagsága, akik a színjátszás terén kívánnak munkálkodni. * Január 28-án a Pécsi Nemzeti Színház művészei Katona József nagy magyar drámáját, a Bánk bán-t mutatják be Szekszárdon a Városi Kultúrház színháztermében. A megyei lahdamgáértekezlet elé A Magyar Labdarúgó Szövetség Délnyugati Alszövetsége Szekszárdi'' Alosztályának Ideiglenes Intézőbizottsága január 6-án, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel Szekszárdon, a volt megyeháza I. emeletének 2. számú termében a megyei bajnokságban résztvett csapatok, valamint a Dombóvári Fáklya és Fadd képviselőinek részvételével értekezletet tart. Az értekezlet tárgya a magyar labdarúgás átszervezésével kapcsolatos kérdések, valamint a csapatok tavaszi foglalkoztatásának megtárgyalása lesz. Az értekezlet előtt nem árt néhány mondatban foglalkozni azokkal a kérdésekkel, amelyek szóba kerülnek majd, hogy a sportkörök képviselői az értekezleten már határozottan foglalhassanak állást. Ezúton is kéri az Ideiglenes Intézőbizottság a sportkörök vezetőit, hogy az értekezleten feltétlenül képviseltessék magukat. Az már teljesen biztosra vehető, hogy az országban 8 alszövetség alakúi. Az alszövctségek nem a közigazgatási határok alapján, hanem a közlekedési lehetőségek figyelembevételével alakulnak ki. Tolna megye a Délnyugati Alszövet- séghez tartozik majd, mely magában foglalja Baranya, Somogy és Tolna megyéket, valamint Bács megyének bajai és esetleg kalocsai járását, valamint Zala megyének a déli részét. Az alszövetség bajnoksága tehát megfelel majd-a régi NB 111-nak, amelyet 16 résztvevővel rendeznek majd meg. A bajnokságban, attól függően, hogy az országos labdarúgó értekezlet hogyan határoz az NB II-vel kapcsolatban, azaz 1. ha a megyei bajnokok minden további nélkül feljutnak az NB II-be, akkor alszövet- ségi bajnokságban a három megye bajnokságának 2—5 helyezettje, a Bajai Vörös Lobogó és Zala megye részéről 2 csapat vesz részt. 2. Amennyiben kétcsoportos marad az NB II. és a megyei bajnokságok osztályozó útján kerülnének csak az NB II-be, akkor a megyei bajnokságok 1—4. helyezettjei jutnának az alszövetségi bajnokságba. Az Alszövetség vezetősége kijelentette, hogy az alszövetségi bajnokságot csakis a jogosultság alapján alakítja ki, protekciót tehát egyik sportkör se vegyen igénybe. Az alszövetség 3 alosztályra tagozódik: A pécsi, a kaposvári és a szekszárdi alosztályra. Az alszövetség csak az alszövetségi és a pécsi alosztálybajnokságot rendezi. A szekszárdi alosztály bajnokságát a szekszárdi alosztály Labdarúgó Szövetsége rendezi. A szekszárdi alosztály bajnokságában résztvételre jogosult Dunaíöld- vár, Tolna, Simontornya, Paks, Máza, Sz. Építők, Sz. Dézsa, D. Honvéd, Hidas, Szászvár, Mohács, Gara, Vaskút, a I>. Fáklya, Fadd, esetleg Bátaszék. öcsény, Bácsbokod. Egyes csapatok részvételével kapcsolatban több kérdés merül fel. így például a következők: 1. Dunaföldvár, Simontornya nem venne-e részt szívesebben a székesfehérvári alosztály bajnokságában? 2. A megváltozott helyzetre tekintettel a D. Honvéd létezik-e? 3. A D. Fáklya nem venne-e részt szívesebben a pécsi alosztály bajnokságában? 4. Fadd és öcsény rendelkeznek-e megfelelő anyagi erőkkel a bajnokságban való részvételre? 5. A Sz. Dózsa és a Sz. Építők egyesül-e? 6. Hallatszanak hangok Bonyhád és Hidas egyesüléséről is, tekintettel arra, hogy Bonyhád játékosállománya megcsappant, Hidasnak pedig nincsen közönsége. 7. Vajon nem csatlakoznának-e a szekszárdi alosztály bajnokságához más olyan sportkörök is, akik a bajnokságban való részvételre jogosulták de egyelőre nem számoltak velük? Ezekre a kérdésekre az értekezletnek kell majd feleletet adnia. Az alosztálybajnokság alatt kell majd annyi II. osztályt és III. osztályt szervezni, amennyit a csapatok száma igényel. Előreláthatólag bajai, mohácsi és szekszárdi csoport létesülne a II. osztályban. Ezeket a bajnokságokat Baja, Mohács és Szek- szárd székhellyel rendeznék meg. Az I. fokú döntések ellen majd az alosztálybajnokság szövetségéhez kell fellebbezni. Az alosztálybajnokságok I. fokú döntései ellen az alszövetség hez lesz mód fellebbezni. Míg az alszövetségi bajnokság I. fokú ítéletei ügyében az MLSZ mondja ki majd a döntő szót. Szóba kerül majd az értekezleten a csapatok tavaszi foglalkoztatásának a kérdése is. A szövetség azt tervezi, hogy 1957-ben az Ezüst labda kupát kiírja a csapatok tavaszi foglalkoztatására. Az alcsztályi bajnokságban részvételre jogosult csapatok esetleg II. osztályú csapatok részvételével 2 —4 csoportos kétfordulós bajnokságot terveznek, amelynek győztesei kieséses rendszerben döntik el majd a győzelem kérdését. A tervek szerint ezeket a díjmérkőzéseket március és július között rendezik majd meg és a szeptemberben kezdődő bajnokság előtt még pihenőt is iktatnak majd közbe. Ilyen és ehhez hasonló kérdések kerülnek majd sorra a vasárnapi megbeszélésen, amely mintegy elő- futárja lesz a január közepén megrendezésre kerülő országos labdarúgó értekezletnek, amely végérvényesen megszabja majd a magyar labdarúgás fejlődésének további irányát. fl magyar labdarúgás bölcsőjénél II: Ez az első szárnypróbálgatás tehát végeredményben közönség nélkül folyt le s így nem is tudta a magyar sportéletben azt az érdeklődést felkelteni, amelyet az első nyilvános mérkőzéstől vártuk. A labdarúgás népszerűségébe vetett rendíthetetlen hite azonban arra késztette Iszer Károlyt, hogy nemzetközi vetélkedés során ismertesse meg a magyar közönséggel a labdarúgómérkőzések izgalmait. Érintkezésbe lépett tehát Bécs vezető futballegyesületével, a Vienna Cricket and Football Club vezetőségével, amelynek tagjai nagyrészt a Bécsben élő angol kereskedelmi és gyárvállalati tisztviselők közül kerültek ki. Ök honosították meg Ausztriában a labdarúgást. Iszer személyesen is tárgyalt Bécsben s meg- hívta a Cricketerek csapatát egy Budapesten tartandó mérkőzésre. A bécsiek azért is örömmel fogadták a meghívást, mert Bécsben még nem alakult ki igazi futballélet s vágyódtak az után, hogy komoly ellenféllel mérkőzzenek. A budapesti mérkőzés napját október 31-re tűzték ki. A bécsi csapattal történt megállapodás súlyos, szinte megoldhatatlan feladat elé állította a Budapesti Torna Clubot. Felmerült a probléma, hol rendezzük az első nemzetközi futballmérkőzést? A Millenáris-pálya lehoj^. dott fa-ülőhelyeinek és deszkakerítésének anyagát már végleg elszállították. A május 9-i tapasztalat pedig erre figyelmeztette a szervezőket, Január 7-én kezdi amerikai turnéját 31 magyar sportoló New York-i jelentés szerint a MelbournebóT Amerikába repült 31 magyar sportoló január 7-én kezdi meg turnéját. A kis magyar sportcsoport január 2-án elhagyta New Yorkot, s vendégszereplése első állomáshelyére Miamiba utazott. A magyar versenyzők itt a város vendégei lesznek, s első bemutatkozásukra január 7-én kerül sor. hogyha a nézőtérnek nincsen fedett része borús időben nem lehet közönségre számítani. A Kerepesi-út mentén fekvő régi ügetőpálya lett volna egyedül megfelelő a mérkőzés megtartására. Ennek fedett rtibünje is volt s a belső terepet is simára lehetett volna egyengetni. Az ügetőpálya vezetősége azonban szóba sem állt velünk, mert a mérkőzés időpontjában nekik is voltak versenyeik és fonto. sabb volt a saját érdekük. — Iszer Károly azonban mégis talált megoldást. Kezdeményezésére néhány fővá. rosi pálya nélküli sportegylet — részvénytársasági alapon — megalakította a Budapesti Versenypálya Szövetséget, ahova kizárólag csak embersporttal foglalkozó egyesületeket vettek fel. A várható jövedelmet is a sportegyesületeknek és rajtuk keresztül a magyar sportnak kívánták juttatni. Rögtön munkához láttak. — A Millenáris-pálya Szabó József-utcai frontján — ideiglenes engedéllyel — 2000 nézőt befogadó fedett tribünt, a szemben levő oldalon pedig az állóhelyek részére lejtős földlelátót építettek. A futópályát újból salakozták, a belső részt kiegyengették és befüvesítették. A nyár folyamán csak annyiban készültünk a nemzetközi mérkőzésre, hogy futottunk, labdát vezettünk és a gólrúgásban gyakoroltuk magunkat. Szeptember közepén Iszer összeterelte a kijelölt játékosokat és Ray vezetése mellett házimérkőzéseket játszottunk. Annak ellenére, hogy a BTC a sajtót állandóan hírekkel táplálta, a köCzibor edző lett A DPA Nyugatnémet Hírügynökség jelenti Rómából: Czibor Zoltán a Budapesti Honvéd válogatott labdarúgója a közeli napokban Rómába érkezett, hogy elfoglalja edzői állását. Czibor az AS Róma utánpótlás csapatnak lesz a trénere. Czibor. mint játékos nem szerepelhet, mivel a Magyar Labdarúgó Szövetség kiadatásához nem járult hozzá. zönséget a futball alig érdekelte. A közönséget mozgósító hírverés igen fontos lett volna, mert a mérkőzés anyagi kockázata igen tekintélyes volt. Hiszen a BTC-nek — ennek az igen szerény keretek között működő egyesületnek — vállalnia kellett a bécsi vendégcsapat utazási és budapesti tartózkodás költségeit is. Ezért plakátokat nyomattunk, sokszorosított nyomtatványokon ismertettük a labdarúgás szabályait és meghívókat küldtünk mindazoknak, akikről félté, teleztük, hogy érdekli őket ez az újszerű kezdeményezés. Hónunk alatt plakátokkal és nyomtatványokkal ellátogattunk klubokba, társadalmi egyesületekbe, gyárakba, iskolákba s egyes vezetőknek meg ingyenes belépőjegyet osztogattunk. — Túlzás volna azt állítani, hogy mindenütt előzékenyen fogadtak. Felkerestük a Markó utcai főgimnázium igazgatóját is. — Balszerencsénkre ugyanakkor nála tartózkodott az inté_ zet tornatanára is, aki esküdt ellensége vqlt a szabadtéri sportoknak. — Hat persze, persze! Labdarúgás! — válaszolt az igazgató helyett a torna fanatikusa. — De arra nem gon dóinak, hogy mi lesz a fegyelemmel, ha a diákokat szabadon engedik rug- dalózni, ami egyébként is a lovak elő joga. És miért kell az embernek lábbal labdázni, mikor van keze is? Voltak közömbösek is, de a végeredményben a többség érdeklődését sikerült felkeltenünk és legalább erkölcsi támogatásukat biztosítanunk. (Folytatjuk.) Apróhirdetések 15—17 ÉVES FIÜK jelentkezhetnek traktoros-gépész tanulónak a székesfehérvári iskolához, 18—45 éves férfiak pedig segédmunkásnak a szászvári bányához. Bővebb felvilágosítást adnak a tanácsok. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 23-15, 23-16 Felelős kiadó: az MSZMP intézőbizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21