Tolna Megyei Népújság, 1957. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-27 / 23. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957. JANUÁR 27. I A nagyhatalmak zártkörű ülése vitatja meg a leszerelés kérdését New York (MTI). Az AP jelenti: Az ENSZ közgyűlésének politikai bizottsága pénteken este egyhangúlag megszavazta azt a szovjet—nyugati kompromisszumos tervet, amelynek értelmében a leszerelés kérdését a nagyhatalmak zártkörű ülésezése elé utalják. A politikai bizottság megszavazta azt az erről szóló tizenkét hatalmi határozati javaslatot, amely most végleges jóváhagyásra a közgyűlés elé kerül. Biztosra veszik, hogy a teljes létszámú közgyűlés szintén megszavazza a tervet. I A politikai bizottságban pénteken este megtartott szavazással tetőpontjára érkezett el az a kéthetes vita, amelynek folytán magánkörű megbeszélésként kidolgozták a kompromisszumos tervet. A létrejött határozati javaslat 1954 óta az első javaslat a leszerelés kérdésében, amelyet az Egyesült Államok és a Szovjetunió együttesen terjesztette be. A politikai bizottság pénteken az esti órákban további intézkedésig elnapolta ülését. Megkezdődtek a szovjet— csehszlovák tárgyalások Moszkva (MTI). A TASZSZ jelenti: I küldöttségének és a Csehszlovák Köz- A Kremlben szombaton reggel meg- társaság kormányküldöttségének tárkezdődtek d Szovjetunió kormány- I gyalásai. Eredményesen haladnak a magyar—szovjet gazdasági tárgyalások A magyar—szovjet tárgyalások baráti légkörben eredményesen haladnak Budapesten. A megbeszélések egyik tárgya a szovjet részről Magyarországnak nyújtandó hosszúlejáratúáru- és devizahitel valamint egyéb pénzügyi kérdések. Az MTI munkatársának értesülése szerint a hosszú- lejáratú áruhitel előreláthatólag Zsukov marsall megbeszélései Nehraval A TASZSZ jelenti: G. Zsukov, a Szovjetunió marsallja és a kíséretében lévő személyek január 25-én délelőtt az indiai főváros történelmi nevezetességeivel ismerkedtek meg. A vendégek felkeresték a Radzsghatának nevezett szent ligetet, amelynek ünnepén 1948-ban Mahatma Gandhi holttestét elhamvasztották. Zsukov marsall és kísérői nagy élő virágkoszorút helyeztek el a ham- vasztás helységéül szolgáló betonalapzaton. Zsukov marsall több mint egy órán át ismerkedett a várossal, majd az indiai hadügyminisztérium épületében találkozott az indiai hadsereg vezetőivel. Fogadás India moszkvai nagykövetségén A TASZSZ jelentése szerint K. P. S. Menőn India moszkvai nagykövete pénteken nagy fogadást rendezett az indiai nemzeti ünnep, a köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából* A fogadáson megjelentek N. A. Bul ganyin, A. I.' Mikojan, V. M. Molotov, N. Sz. Hruscsov, miniszterek, marsaitok, tábornokok, a központi szovjet hivatalok vezetői, több minisztérium felelős munkatársai tudósok, művészek, a szovjet és külföldi sajtó képviselői. A fogadás vendéget között volt William Siroky csehszlovák miniszolyan mértékű lesz, hogy az előző években a Szovjetunióból származó importnak mintegy kétszeresét teszi ki. Ezenkívül 200 millió rubel értékű devizahitelt is ad a szovjet kormány. A tárgyalások befejeztével részletes tájékoztatást adnak ki a megbeszélések eredményeiről. Később G. K. Zsukov látogatást tett Dzsavaharlal Nehrunál, az Indiai Köztársaság miniszterelnökénél és negyvenöt perces megbeszélést folytatott vele. Radhakrisnan indiai alelnöknél tett látogatása után Zsukov marsall részt vett Nehru miniszterelnök villásreggelijén. G. K. Zsukov a villásreggelin pohárköszöntőt mondott. A villásreggeli baráti, szívélyes légkörben, az őszinteség és a kölcsönös bizalom jegyében zajlott le. Este G. K. Zsukov részt vett a Radzsendra Praszad indiai elnök fogadásán. terelnök és a Moszkvában tartózkodó csehszlovák küldöttség több más agja. Mint a belgrádi rádió jelenti, dr. Olga Milosevics, a jugoszláv vörös- kereszt főtitkára szombaton Genfbe utazott. Dr. Milosevics, a Nemzetközi Vöröskereszt elé terjeszti a Jugoszláviában lévő magyar menekültek elhelyezésének és ellátásának problémáját. Életbelépett Kasmír új alkotmánya Mint a londoni rádió jelenti, pénte. ken éjfélkor életbelépett Kasmír új alkotmánya, amely szerint Kasmír India elválaszthatatlan része. Az al- kotmányozó nemzetgyűlést hivatalosan feloszlatták és azt a két házból álló parlament fogja felváltani. Kasmír miniszterelnöke a nemzet- gyűlés záróülésén azt mondta: Jővén dőnkről mi fogunk dönteni, nem a Biztonsági Tanács. A miniszterelnök ezzel a Biztonsági Tanács határozató, ra utalt, amely népszavazást kíván Kasmír jövőjéről az ENSZ ellenőrzése mellett. Vietnam szilárdan támogatja a magyar népet Az Uj Kína hírügynökség Hanoiból keltezett távirata hírüladja, hogy a vie.nami nemzetgyűlés pénteken szilárd támoga ásáról biztosította a magyar népet az ellenforradalmi ösz- szeesküvés szétzúzásában. A vietnami nemzetgyűlés kifejezés, re juttatta azt a reményét, hogy a magyar nép minden nehézséget, legyőz, begyógyítja sebeit, befejezi nem zeii fejlesztési programját, erősíti kapcsolatait a testvéri országokkal, amelyeknek élén a Szovjetunió áll és hozzájárul a világbéke megszilárdítás sához. Csehszlovák művészek tervezik az ENSZ-bélyegeket Az Egyesült Nemzetek Szervezetének postaügyi hivatala arra kérte Csehszlovákiát, javasoljon művészeket, akik bélyegeket terveznek az ENSZ számára. Csehszlovákia két művészt javasolt: Karel Svolinszkyt lés Cyril Bouaát. A Jugopres értesülései szerint dr. Olga Milosevics nagyobb nemzetközi segélyt kér majd Jugoszlávia számára miután az utóbbi időben a magyar menekültek száma rohamosan növekszik. A jugoszláv vöröskereszt nagyobb nemzetközi segélyt kér E. Hemingway i Az öreg halász és a tenger: 20. Kényelmesen nekitámaszkodott a faperemnek, tűrte nyugodtan a bajait, a hal ped.g rendületlenül úszott, és a csónak csöndesen siklott előre a sötétlő vizeken. Keleti szél támadt, egy kicsit felborzolta a tengert, s mire dél lett_ az öreg halász kezéből kiállt a görcs. — Ez nem jót jelent neked, nagy hal, — mondta, s odább tolta a vállán a zsinór, a zsák fölött. Nyugodtan üldögélt, pedig fájdalmai voltak, noha a fájdalmakról egy_ általán nem vett tudomást. — Nem vagyok vallásos ember — mondta. — De azért elmondok tíz Mi- atyánkot és tíz üdvözlégyet, hogy kifoghassam ezt a halat, és ha sikerül, elzarándokolok a cobrei Madonnához, ezt is megfogadom. Becsüle. temre mondom. Belefogó Lt az imádságokba, gépiesen. Olyan fáradt volt, hogy néha elakadt, nem jutott eszébe az imák szövege, erre aztán hadarva mondta-- tovább, gépszerű gyorsasággal hogy el ne akadhasson bennük. „Az üdvöz. légy könnyebb, mint a Miatyánk’’ — gondolta magában. — Üdvözlégy Mária malaszttal teljes, az Ur van teveled. Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária Istennek szent anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen. Aztán még hozzátette: — Boldogsá- gos Szűz, imádkozzál ennek a halnak a haláláért. Még ha ilyen nagyszerű, csodálatos hal is. Mikor befejezte az imáit, sokkal jobban erezte magat< jóllehet a fájdalmai nem csökkentek, sőt, talán még fokozódtak is egy kicsit: nekidűlt a csónak orrának és gépiesen mozgatni kezdte a bal keze ujjait. A nap most már forrón tűzött le rá, noha a könnyű szél lassan-lassan erő. södött. — Legokosabb lesz, ha megint kivetem azt a kis horgot a csónak farában — mondta. — Ha a hal rászánja még ezt az éjszakát is, akkor újra ennem kell majd. Az üvegben sincs már sok víz. Nem hinném, hogy egyebet foghatnék, mint delfint. De ha elég frissen megeszem, akkor nem rosszízű. Jó volna, ha ma éjszaka be. ugranék a csónakomba egy repülőhal. De hát nincs lámpám, amivel csalogathatnám őkeh A repülőhal hú. sa nagyszerű nyersen is, és fel sem kellene metélnem. Takarékoskodnom Külföldre szökött — visszahozták (Folytatás az 1. oldalról.) Az ember nem is tudja elképzelni, hogyan születhet meg ilyen gondolat egy disszidáló agyában. Talán egy köteg pénzzel vagy bankszelvénnyel utaznak és arra alapozzák ezt a karrier-tervüket, mert ezt sokan csinálták: volt akinek „megtakarított“’ pénztőkécskéje volt, vagy éppen nála volt egy megtömött pénztárszekrény kulcsa és hát most dáridózik külföldön. Meg is kérdezzük, hogy mekkora tőkéjük van a külföldi útra? A két gyerek egymásra néz, egy kicsit elpirulnak gondolkodnak, hogy megmondják-e az igazat. Végül megszólal az egyik: — Amikor elindultunk, volt ötvenkét forintunk, de már csak tizenhét van belőle. Ez bizony nem nagy tőke. ez KEVÉS EGY KÜLFÖLDI KARRIERHEZ továbbtanuláshoz és így tovább. De ez nem is annyira nevetséges, mim inkább szánalmas: ilyen meggondolatlanság. A bizonytalanságba elindul ni ötvenhét forinttal és a határnál már .abból is csak tizenhét van. Kisegítjük őket tíz forinttal — „kölcsön“. (Ha megadják úgyis jó ha nem, akkor sem történik semmi.) Az idős bácsi 56 éves és helybeli lakos. Neve Szabó István. Kopott, rongyos, vékony ruha van rajta, úgy zihál, mint akit tíz kilométeren hajszoltak. Kiderül, hogy szív- és tüdőaszmás. Öt is a határról hozták vissza. — Hova akart menni? — Azt a fészkes fene se tudná megmondani. Amerre a többi. — Miért hagyta el az otthont? — Tudják emberek, azért, mert az a nagyszájú asszony mindig veszekedik velem. Erre aztán azt mondtam, hogy majd kitolok én veled, otthagylak. El is indultam. Kíváncsiságból megnézzük azt is, hogy mi van egy disszidáló aktatáskájában, mert kíváncsi az ember a disszidálás kellékeire is. Egy törülköző, szappan cipőkrém és kefe, egy papírszalvétában pedig pár falat ennivaló. Nincs semmi különös dolog a táskában. Körülbelül úgy állítják ősz sze tartalmát, mint az Instruktor Kartárs, amikor kétnapos kiküldetésre utazik. A remény az hogy csak a határig van szükség ellátásra. A határon túl már minden van: tejben vajban fürdő Kánaán. AKIK VISSZAJÖTTEK, lágerről beszélnek, bizonytalanságról: az egyiknek sikerül kifogni a szerencsét, annak esetleg lesz majd személy gépkocsija, a másik viszont örül, ha meg tudja szerezni a hazautazás költ ségeit. A műúton járkáló járőrtől megkérdezzük, nem láttak-e lefelé száguldani egy Pobjedát, mert egyet elloptak Baján. „Negyedórája ment erre egy“ — mondják —, de az pártnapra ment. Már többször is járt erre most estefelé, a pártbizottság embereit hordta ide a községekbe, mert pártnapot tartanak. Az nem az ellopott kocsi volt! Megnézték a számát? „Igen." Ebből azonban kiderül, hogy mégis ez volt az ellopott kocsi. Most az egyszer nem pártnapra vitte az embereket... A kocsit eddigre talán már meg is találták valahol az árok szélén. EGYIKNEK SIKERÜL. MÁSIKNAK NEM., Sokan csak a határig jutnak el de Soltnak sikerül túljutni. De, aki olyan szándékkal jutott túl, mint Molnár József, a bonyhádi rendőr gyilkosa, az elszámította magát. A bűnözőket kiadják a külföldi államok. Öt is visszaadták a jugoszlávok. És érdekes, Bonyhá'don nem csak erről a Molnárról beszélnek, mint főtémáról. Ugylátszik hasonló majdnem mindennap akad. A minap történt a következő eset. R. A-t 12 évre ítélték el mert megerőszakolta a saját lányát. Október után kiszabadult és kirabolta a háztulajdonosnőjét, Hammer Jánosnét. A kút domb oldalban épült és már régebben pincét építettek a víz szintjéig és ott csak meg kellett meríteni a kannákat. R. leereszkedett szétfeszített lábakkal a kútba és a pincén keresztül behatolt a lakásba. Ellopott 4 dunnát 6 vánkost, 50 kg mézet és egyéb holmit, kb. 3000 forint értékben. A holmit azonnal értékesítette és — disszidált. — Lehet, hogy azóta már őt is hozzák vissza a határ felé. A Bonyhádi Cipőgyár volt igazgatójának, Osztermayer Istvánnak a lánya — szerelmes volt. A vőlegényjelölt azonban disszidált. A lány utána ment de állítólag nem találta meg Ausztriában, így visszajött. Mire visszatért, akkorra meg a szülei disz- szidáltak — Jugoszlávia irányában. Most tehát itt áll a lány vőlegényjelölt és szülő nélkül. -Jó kis kaland volt ez is. Mindenkinek megvan a maga kára az ilyen kalandokból. Molnár például, ha nem disszidál, nem szökik meg. akkor komoly enyhítő körülménye van a bíróság előtt. így viszont a gyilkosságot súlyosbítja a szökés. (Vége.) Bod a Ferenc Új kormányhatározat a kisiparosokról A kisiparosok országos szabad szervezetének központjában Ger- vai Béla a szervezet főtitkára ismertette az új kormányhatározatot, amely a kisiparosok működését szabályozza. A jövőben versenytárgyalások útján, megkötöttség nélkül vállalhatnak munkát a kisiparosok és áriífc szállítási megállapodást köthetnek. A munkák elvégzéséhez az anyagot a szocialista szektorral azonos áron kell kell az erőmmel, ahogy csak tudok. Atyaisten, nem tudtam, hogy ekkora nagy hal. — Azért mégis megölöm — mondta — Hiába minden dicsősége és nagyszerűsége. „Pedig ez nem igazság — gondolta. — De meg akarom mutatni neki, hogy mire képes -az ember, s hogy mennyit tud elviselni az ember.” — Azt mondtam a fiúnak, hogy én nem akárnvlyen öregember vagyok. Hát most eljött az ideje, hogy bebizonyítsam. Hogy ezt már ezerszer is bebizonyította az mosfnem számított semmit. Újra be kell bizonyítania. Elölről kell kezdenie minden alkatommal, és ami elmúlt, arra sohasem gondolt többé, ha cselekednie kellett „Jó volna, ha aludna egyet, s ha ér is alhatnám és álmodhatnék az orosz. Iónokról — gondolta. — Miért van az hogy csak az oroszlánok maradna! meg az emlékezetemben? — No, df ne töprengj, öreg ne törd a fejed — biztatta magát. — Most csak támasz kodj neki szépen a deszkának és ne gondolj semmire. Elég, ha a hal fárasztja magát. Te minél kevesebbel fáraszd magad”. (Folytatjuk.) I rendelkezésükre bocsátani. Igen jelentős az is, hogy az 1956 második felére járó jövedelemadót, ötven százalékkal csökkentették. Ugyanakkor 1957 január 1-től a hatvanöt éven felüli egyedül dolgozó, szolgáltatást és javítást végző kisiparosok mentesülnek a jövedelemadó fizetése alól. Az alkalmazottak utáni külön adót 1956 november elsejével ugyancsak megszüntették. — Az 1957. évi jövedelemadót, tekintettel az ország jelenlegi nehéz gazdasági helyzetére, nem a KIOSZ által javasolt 1956-os, hanem a jelenlegi adókulcsok húsz százalékos csökkentésével, a törvényesség szigorú be tartásával állapítják meg. A most hozott határozatokkal a kormány nagy lépést tett, hiszen csupán adókedvezményekkel mintegy évi százhúsz millió forinttal jártait hozzá a kisiparosok életszínvonalának emeléséhez. A korábbi alkalmazottak utáni alkalmazotti járulék 33 százalék helyett 17 százalék. Az önállósítási alapon a kárt szenvedetteknek állami kölcsö- nön kívül egyelőre 15 millió forintos hitelkeretet is nyújtottak anyag- és szerszám beszerzésére. A határozat a továbbiakban az anyagellátással is foglalkozik és kimondja, hogy a kormány a kisiparo- -oknak az eddiginél lényegesen több nyagot biztosít. A kormányhatározat végül leszöge- -i hogy a minisztertanács támogatja \ kisiparosok országos szabad szak- zervezetét és kisipari érdekvédelmi érvként kizárólag a KIOSZ-t ismeri el. Majd felhívja a kisiparossá- ot, hogy minél hatha’ósabban vegyen részt az ország újjáépí’ésében és ezzel kapcsolatos indítvánvaikat, javaslataikat- 3 KTOyz országos központja útján juttassák el az illetékes szervekhe •.