Tolna Megyei Népújság, 1956. december (13. évfolyam, 281-306. szám)
1956-12-09 / 288. szám
TO* m J A iirr'vn ÄEA: 50 FILLÉR. XIII. ÉVFOLYAM, 288. SZÁM. VASÄRNAP, 1956. DECEMBER 9. 4 PÉCS r * r ' A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ES A TANÁCSOK LAPJA V. A MAI SZAMBÁN: A fűtőhózban... .az „én" igazságom (3- o.) Olimpiai hírek (4. o.) J A párt a tömegekkel összeforrva, velük együtt élve és harcolva becsülettel töltse be nehéz, de megtisztelő történelmi feladatát A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes központi bizottságának határozata A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes központi bizottsága 1956. december 2-án, 3-án és 5-én folytatólagos ülést tartott. Az ülés napirendjén A politikai helyzet és a párt feladatainak megvitatása szerepelt. A napirend előadója Kádár János elvtárs volt A beható tárgyalás és vita során az ideiglenes központi bizottság 23 tagja közül 21 elvtárs szólalt fel. Ennek alapján az ideiglenes központi bizottság az alábbi határozatot hozta: Az ideiglenes köxponti hixottság határozata: I. A hazánkban 1956. október 23-án kezdődött események okai és előzményei A hazánkban 1956. október 23-án kezdődött események okainak és előzményeinek minden részletében való pontos feltárásához még további rend szeres adatgyűjtésre és elemzésre van szükség. De az események kiváltó okai, fő mozgató erői és jellemző sajátosságai már ma is teljesen világosak. Az eseményeknek négy alapvető oka, illetve mozgató tényezője volt. Ezek az okok és tényezők már jóval az októberi események kirobbanása előtt egy időben, egymás mellett egymásba kapcsolódva és egymással kölcsönhatásban hatottak s együttesen vezették az eseményeket tragikus alakulásuk felé. Ezek az okok és hatóerők a következők: 1. A Rákosi—Gerő-klikk, melynek a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségében és a Magyar Népköz- társaság kormányában döntő befolyása volt, 1948. végétől kezdve letért a marxizmus—leninizmus elvi alapjáról. A párt- és állami életben, valamint a gazdasági élet irányításában szektás és dogmatikus politikát, ellentmondást nem tűrő parancsolgató és bürokratikus vezetési módszereket honosított meg. Káros módszereik rendkívül súlyos hibákhoz és bűnökhöz vezettek párt- és állami életünkben egyaránt. Akadályozták a pártós társadalmi élet demokratizmusának kiszélesítését, durván megsértették a szocialista törvényességet. Olyan gazdasági politikát erőltettek a népre, amely figyelmen kívül hagyta az ország gazdasági adottságait, gátolta a dolgozók életszínvonalának emelését. Az önkéntesség lenini elvének megsértésével a tszmoz- galmat súlyosan kompromittálták a parasztság jelentős része előtt. A szovjet példa gépies másolásával, a szovjet—magyar barátság helytelen értelmezésével, a nemzeti érdekek háttérbe szorításával, haladó hagyományaink és nemzeti értékeink lebecsülésével és semmibevevésével súlyosan megsértették a magyar nép nemzeti és hazafias érzéseit. A Rákosi—Gerő-klikk antileni- nista, a kommunista párttól idegen vezetési módszereivel szakadást idézett elő a párt vezetősége és tagsága, a párt és a munkás- osztály, a munkásosztály és szövetségese, a parasztság, valamint a párt és értelmiségi dolgozók között. Aláásták és gyengítették a párt tekintélyét. Ez a vezető klikk képtelen volt arra, hogy súlyos hibáit és bűneit beismerje és kijavítsa. Magatartásán lényegében a Szovjetunió Kommunista Pártja történelmi jelentőségű XX. kongresszusa után sem változtatott, annak útmutatásait figyelmen kívül hagyta. Hatalmi állásához még akkor is görcsösen ragaszkodott, amikor — főleg 1956 március elejétől kezdve — már szemben állt vele a Központi Vezetőség jelentős része, a pártfunkcionáriusok többsége, úgyszólván az egész párttagság és lényegében már egy elszigetelt klikk helyzetében volt. A pártegységre hivatkozva minden jogos kritikát frakciózásnak minősítve, akadályozták a kérdések pártszerfl és demokratikus kijavítását. A régi pártvezetés szektás politikája széles, demokratikus ellenzéki mozgalmat hozott létre az 1953 nyarát követő időben elsősorban a pártban, .majd a kommunisták legjobbjainak vezetésével a dolgozók tömegeiben. A súlyos hibák következtében mélyen elkeseredett kommunisták és pártonkívüli demokratikus tömegek e hibák kijavításáért harcoltak, de hűek maradtak a kommunizmus eszméihez, a szocialista társadalmi rendhez, a Magyar Népköztársasághoz. A szocializmushoz hű, széles, demokratikus tömegmozgalom részvevői ennek félreérthetetlenül hangot adtak az októberi események előtt, az októberi események alatt és azok után is. 2. Az októberi események keletkezésében és azok tragikus fordulatában súlyos szerepet játszott a korábbi években kialakult és állandóan növekvő pártellenzéknek az a szárnya is, amely Nagy Imrét és Losonczy Gézát választotta zászlajául. A pártellenzék e csoportjának tevékenysége pozitívnak tekinthető mindaddig, amíg harcuk — az egész pártellenzékkel együtt —a Rákosi—Gerő- klikk politikája ellen irányult. 1956 tavaszán azonban tevékenységükben olyan fordulat következett be, amely fellépésük jellegét alapvetően megváltoztatta. A kritikát — helytelenül — a párton kívülre, az utcára vitték ki, amelybe a reakciós elemek is bekapcsolódtak. Ilyenformán ez a kritika eltorzult, s többé már nem a Rákosi—Gerő-klikk pozícióit fenyegette, hanem a párt még meglevő tekintélyét rombolta, a munkásosztály, a magyar népi demokratikus rend pozícióit és alapjait támadta. A pártellenzéknek ez a csoportja, mely a hibák kijavításához pozitív programot nem adott, egyoldalúan csak a pártot támadta, s egyidejűleg a reakciótól nem határolta el magát. Felbátorította a reakció erőit és jelentős mértékben hozzájárult az ellenforradalom kirobbantásához. 3. Az októberi események előkészítésében és kirobbantásában alapvető tényező volt a Horthy-fasiszta és a magyar kapitalista-földesúri ellenforradalom, melynek jelentős erői működtek illegálisan idehaza, fő erői pedig Nyugat Németországban gyülekeztek és szervezkedtek. A magyar ellenforradalom célja a kapitalista, földesúri rendszer visszaállítása volt, amelyről az 1945-ben elszenvedett veresége óta egy pillanatra sem mondott le. Ellenkezőleg, azóta állandóan szervezkedett és csak a kedvező alkalomra várt, hogy lecsapjon népi demokratikus rendszerünkre és ellenforradalmi céljait valóra váltsa. 4. A magyarországi eseményekben végül döntő és alapvető szerepet játszott a nemzetközi imperializmus, amelynek céljai természetesen túlmentek a magyar kérdésen. A közelmúltból világszerte ismeretesek a vietnami, koreai, taivani és szuezi nem zetközi imperialista provokációk. Ezek a példák azt mutatják, hogy a nemzetközi imperializmus nem mondott le a népek leigázására , és kizsákmányolásának további fenntartására irányuló törekvéseiről, nem mon dott le a helyi háborúk és egy új, harmadik világháború kirobbantásának tervéről. A nemzetközi imperialistáknak a magyar eseményekbe való beavatkozását és szerepét az októberi események előkészítésében az a mindenki által isfnert tény is bizonyítja, hogy a kezükben levő nyugati rádiók és adóállomások (Amerika Hangja és Szabad Európa) az elmúlt 12 év alatt egy percig sem szűntek meg a Magyar Népköztársaság és intézményei ellen uszítani. 1945ben a földreform ellen, majd a gyárak, bányák és bankok államosítása ellen uszítottak. A legutóbbi három év alatt pedig minden erejüket megfeszítették, hogy a ténylegesen meglevő hibákat mértéktelenül eltúlozva a rendszer elleni uszításra használják fel. Céljuk az volt, hogy a magyar kommunistákat, a demokratikus érzésű tömegeket a szocialista eszme s a népi demokratikus rendszer, a Magyar Népköztársaság ellen fordítsák. A háttérben meghúzódó s onnan irányító nemzetközi imperialista körök bűnös szerepét a magyar események kirobbantásában bizonyítja, továbbá az a tény, hogy Nyugat-Németországban ellenforradalmi célokra már évekkel ezelőtt összegyűjtötték a volt horthysta hadseregnek és csendőrségnek a Hitler-fasisztákkal együtt nyugatra menekült maradványait. Egyenruhákba öltöztették, fegyverrel látták el, katonai kiképzésben részesítették és amerikai dollárokkal fizették őket. Előőrseiket hónapokkal az októberi események előtt növekvő számban küldték Magyarországra. hogy aknamunkát folytassanak népi demokratikus rendszerünk ellen. Az imperializmusnak Magyarországon az ellenforradalom nyeregbe se gítségével egy új háborús tűzfészek létrehozása volt a célja most már itt — Európa térségében. II. Az október 23-án kezdődött események Az országban lejátszódott események helyileg és időrendben — egyes szakaszaiban is — különböznek egymástól. Az október 23-án Budapesten tüntető fiatalok többségét a Rákosi—Gerő-klikk hibái és vezetési módszerei feletti elkeseredettségében az a szándék vezette, hogy e hibákat megszüntetve, a népi demokratikus rendszer alapjait megerősítve, a szocializmus építésének útján haladjon előre az ország. Ez még határozottabban és szembetűnőbben így volt vidéken, az ott megmozduló tüntető dolgozóknál. Az októberi események minden részvevője tudja azt is, hogy már a budapesti fegyveres felkelést megelőző órákban — a délutáni diáktüntetésen — megjelentek az olyan, kimondottan ellenforradalmi jelszavak és követelések is, mint Le a vörös csillagokkal, Ne használd az elvtárs szót, Nem, nem, soha!, s ugyanakkor megkezdődött a vörös zászlók égetése is. Az ellenforradalom azonban hosz- szú ideig gondosan álcázta magát a tömegek előtt és csak október 30-a után, a tűzszünet idején lépett fel nyíltan, álarc nélkül. Az az ellenforradalmi erő, amely ekkor kommunistákat és más haladó munkás, paraszt és értelmiségi dolgozókat mészárolt le az utcán, már a felkelés első óráiban, október 23-a estéjének katonai akcióiban is szervezetten vett részt és tudatosan, saját céljai irányában befolyásolta az eseményeket. Ugyanezt az erőt képviselték Mind- szenty, B. Szabó, Lichtenstein herceg és a többiek rádióbeszédeikkel, herceg Eszterházy és gróf Takách- Tolvay fellépésükkel nyíltan a kapitalizmus visszaállítására uszítva. Mindenki előtt világos. hogy azokat a katonai manővereket, amelyek guerilla-csoportok részvételével, a rádió ostromával egyidejűleg a legfontosabb katonai és állami vezetési szervek — a .józsefvárosi telefonközpont nemzetközi vonalának osztálya, a Nyugati-pályaudvar, a Lakihegyi rádióállomás, a Ferihegyi repülőtér, a Fegyvergyár, a Ti- mót utcai katonai fegyverraktár — elfoglalását célozták, nem az október 23-án délután békésen tüntető egyetemi hallgatók, hanem csak igen tapasztalt és képzett ellenforradalmi diverzánsok szervezhették meg. Világos az is, hogy az ellenforradalom célja nem a hibák kijavítása, hanem a néphatalom, a Magyar Nép- köztársaság államának megdöntése, a szocialista vívmányok megsemmisítése volt. Arra a kérdésre, hogy mi volt a Magyarországon október 23-án kezdődött fegyveres felkelés alapvető jellegzetessége: forradalom, vagy nemzeti forradalom-e, szembenézve a tényekkel csak azt válaszolhatjuk, nem volt sem az egyik, sem a másik, hanem ellenforradalom volt. Ezt az igazságot akkor is meg kell mondani, ha tudatában vagyunk annak, hogy az események során az országban megmozdult tömegek túlnyomó többsége célkitűzéseiben, szándékaiban és érzéseiben a Magyar Népköztársaság hű fia, becsületes dolgozó és jó hazafi volt, nem pedig ellenforradalmár. Az októberi eseményekben becsületes szándékkal részt vett tömegeknek látniok kell azt a keserű igazságot, hogy a népköztársaság államrendje és intézményei ellen a fegyveres felkelés azok részéről is az ellenforradalom céljait mozdítja elő, akiknek az nem volt szándékában. Hasonlóan tudniok kell azoknak Is, akik a Magyar Népköztársaság elleni fegyveres támadás idején sztrájkoltak és tüntettek — ha egyébként teljesen indokolt és jogos gazdasági és politikai követeléseket hangoztattak is —, hogy fellépésükkel a megtámadott Magyar Népköztársaság államrend- jének erejét gyengítették és ezzel ténylegesen az ellenforradalom esélyeit növelték, amely — mint ismeretes — a munkásosztály hatalmának megdöntéséért harcolt. Az októberi eseményekről szólva, rá kell mutatni arra az elítélendő szerepre is, amelyet a Nagy Imre-kor. mány játszott ezekben a napokban. Az ellenforradalmi erők előretörését megkönnyítette a kormány tehetetlensége és állandó jobbratolódása. Ezt mutatja olyan követelések elfogadása, mint például a garancia nélküli semlegesség önkényes kimondása, a varsói egyezmény azonnali hatályú, törvénytelen felmondása, az ENSZ- beavatkezás kérése, az ellenforradalom leverésére segítségül hívott szovjet csapatokkal szembeni ellenállásra való felhívás; ellenforradalmi pártok tevékenységének és garázdálkodásának eltűrése, valamint a több pártrendszer olyan értelmű deklarálása, amely a szocializmus alapjainak feladásával volt egyenlő. A Nagy Imre-kormány — melynek élén kommunista miniszter- elnök állott — azzal, hogy a fehérterror nyílt dühöngésének napjaiban sem lépett fel nyíltan az ellenforradalommal szemben, azt nevével fedezte és leplezte a tömeg»k előtt, gátolta, hogy felismerjék az ellenforradalmi veszély igazi nagyságát. III. A jelenlegi helyzet A jelenlegi helyzet főbb sajátosságai a következők: Az ellenforradalom fegyveres támadását a Magyar Nép- köztársaság államhatalma ellen november 4-én és az azt követő napokban szétzúzták. Utána az ellenforradalom visszavonult és ismét korábbi taktikáját alkalmazta. A nyílt ellenforradalmi jelszavakat, amelyeket október 30-a és november 4-e között nyíltan hangoztatott és melynek valóra- váltását akkor meg is kezdte, újra elködösítette, és „forradalmi“, sőt „munkás“ jelzőkkel álcázva igyekezett azokat a tömegek közé visszacsempészni. A dolgozókat sztrájkra és bojkottra szólította fel. Miután pedig a sztrájk és bojkott a munkára, törvényes rendre és békességre vágyó munkások, parasztok és értelmiségiek nagy többségének józanságán megtört, ezeket a jelszavakat is félretette és a harc új eszközeihez nyúlt. Most a „sztálinisták és rákosisták“ elleni harc ürügyén folyik a kommunisták üldözése. Mindenütt — ahol erre az ellenforradalomnak még módja és lehetősége van — igyekszik az állami intézményekből, üzemekből, vállalatokból eltávolítani a kommunistákat, az egyszerű, becsületes munkásokat, parasztokat és értelmiségieket a haladó embereket. Azok az emberek, akik ellen az ellenforradalom ma „sztálinisták és rákosisták“ címén úszít, túlnyomó többségükben igaz (Folytatás a 2. oldalon.)
