Tolna Megyei Népújság, 1956. december (13. évfolyam, 281-306. szám)
1956-12-22 / 301. szám
19543. DECEMBER 23. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A bonyhádi cipő jö Ilim evéért Válasz a „Tizenhét Magyarnak“ a Mecsekbe Nagyon kevés az a negyven, illetve nyolcvan kilowatt áram, amit most kap a Bonyhádi Cipőgyár. Nappalra negyven, éjszakára nyolcvan kilowattot. Takarékosan kell beosztani, hogy rendesen folyhassék a munka. Mégis naponta 1200—1300 pár cipő kerül le a futószalagokról. Termel a gyár, bár még nem annyit mint október előtt. De már azt tervezik, hogy — ha javul az anyagellátás és az energiahelyzet — beindítják a harmadik műszakot is, hogy minél több cipő juthasson az üzletekbe a fogyasztókhoz. DOLGOZIK A GYÁR, DE HOGYAN? Máskép, mint ezelőtt, amikor csak jelszavakban volt a munkásoké á gyár, amikor a munkás csak azt érez. te, hogy a „saját” gyára egyre többet követel tőle és egyre kevesebbet ad. Amikor drákói rendszabályokkal, az „önkényes kilépés” súlyos következményeinek alkalmazásával lehetett csak úgyahogy itt tartani a munkások jórészét. A munkások igazi gazdái lettek az üzemnek és a maguk által választott munkástanácson keresztül érvényesítik a gazda jogait. Sok változás történt a gyár életében az elmúlt hetek alatt. Nem is lehetne hirtelen felsorolni, milyen intézkedéseket hozott a munkástanács, meamyi mindennel foglalkozott. így csak néhányról számolunk be. „A forradalom első vívmánya”- ként emlegetik még ma is a MEFO megszüntetését. Mi volt ez az intézmény? — Teljes nevén „Minőségi Ellenőrzési Főosztály” a Belkereskedelmi Minisztérium egyik szerve. Négy ellenőre állandóan ott tartózkodott az üzemben, az aljaüzemi futó szalag végén vizsgálták a kész cipőket, vették át a kereskedelem részéről az árut. Voltak gyári meósok is, de a kész cipők elbírálásánál a döntő szó a MEFO-é volt. Ebből aztán sok vita, veszekedés született. A MEFO mindenáron igazolni akarta létjogosultságát és mindenbe belekötött. — Azt beszélik a gyárban, hogy a napi minőségi eredmény gyakran attól függött, milyen hangulata volt egyikmásik MEFO-snak. A vitákat aztán Pesten döntötték el, gyakran jöttek ki bizottságok, vagy a bonyhádiak szaladgáltak Pestre — mindez tetézte a költségeket — végülis csak átvették a cipőket. „MAJD MI LESZÜNK AZ IGAZI MEFO” — mondták a munkások. És ez alatt nemcsak magukat értették, hanem a cipővásárlókat, a fogyasztókat is, akik valamikor nagyon is keresték az üzletekben a jó minőségűnek ismert bonyhádi cipőket és ha nékik nem kell a bonyhádi cipő, akkor úgyis bezárhatják a gyárat. Olyan cipőt akarnak gyártani, am; újra kivívja a bonyhádi gyár hírnevét. A MEFO TEHÁT MEGSZŰNT, gyors felületes becslés szerint is ezzel csak a bonyhádi gyárban több, mint százezer forintot takarít meg az állam. A MEFO ellenőrei pedig — valamennyien kiváló szakemberek, jobban hasznosíthatják tudásukat, ha ők is beállnak a cipőgyártók közé. Az eredmény pedig: Javult a minőség a gyárban, alig lehet találni harmadosztályú cipőt. A gyár gazdái tehát vigyáznak a minőségre, jobban, mint amikor a sok ellenőr feladata volt ez. Tudják, hogy a márka becsületérő az ő gyáruk becsületéről — és jövedelmezőségéről van szó. Hiszen a jövőben az a gyár érvényesül jobban, amelyiknek gyártmányai jobbak ,azokat szívesen vásárolja a közönség. Kell még egy tényezőről szólni a minőség javulásával kapcsolatban. CSÖKKENTETTÉK A NORMÁKAT, a reális lehetőségeknek megfelelő darabbérrendszer bevezetésén dolgoznak. így például a jelenleg gyártott női cipőből, amiből nyolcszáz pár készült egy szalagon egy műszakban, most 720 pár a követelmény. így nem csak a dolgozók egészségére káros túl hajszolság szűnt meg, hanem a minőségre is jobban tudnak vigyázni a dolgozók. A mennyiségi kiesést pedig — a termelési értéknél — nagyrészt pótolja a jobb minőség. Jól látták ezt a munkások, a műszakiak a múltban is, hogy gyors munkával, kapkodással nem lehet jóminőségű árut gyártani, gyakran lehetett hallani a boltokban, amikor a vevők kifogásolták egy-egy árunál a minőséget, hogy „normában készült”, „munkaversenyben gyártották”. A gyár most önállóan dönt arról is. hogy MIT GYÁRTSANAK. Ezelőtt a budapesti Cipőipari Tervező Intézet készítette ei az egyes modelleket, azokat osztották szét a gyárak között — figyelmen kívül hagyva az egyes gyárak adottságait és legtöbbször a vásárlóközönség igényeit is. A bonyhádi gyárban már készítik az új modelleket, amelyek gyártásának bevezetését a velük közvetlen kapcsolatban álló kereskedelmi szakemberekkel beszélik meg, döntik el. Olyan cipőket gyártanak amilyeneket kér a kereskedelem. így például a goyser-cipőnél már át is tértek egy — a gyár adottságainak megfelelőbb és a közönség által jobban kedvelt modell gyártására. A cipőgyárban tehát folyik a munka, új módon, új vezetéssel, a munkások vezetésével. Bizonyára még sok problémát, nehézséget kell megoldani a gyár kollektívájának, a munkástanácsnak. De az első lépések biztatóak. J. J. Ne haragudjanak, hogy ilyen nagy nyilvánosság előtt válaszolunk levelükre. Nem tudunk mást csinálni, mert levelükön a dm helyén mindössze ennyi állt: „Mecsek, Baranya megyet Tizenhét Magyar.'' A boríték, ról pedig kibogoztuk, hogy Bátaszé- ken adták fel a levelet. Mi nem ismerjük önöket személy szerint, mi nem tudjuk hogy mit takar ez a „Tzenhét Magyar”, de mégis vitatkozni akarunk válaszképpen a levelükre, mert így látatlanban nem azt tételezzük fel magukról, hogy valami börtönszökevények, mint akik manapság igen szép számmal barangolnak országszerte, hanem azt, hogy jóhiszemű emberekkel van dolgunk, akik aggódnak országunk sorsáért, a magyarságért, a nemzeti függetlensé. günkért, de ugyanakkor nem mindenben értenek egyet a jelenlegi fejleményekkel. Az egyik részmegállapításukban feltétlenül egyetértünk, még pedig azzal, hogy a kommunistákat becsapta Sztálin, Rákosi és Gerő. Ha kicsit későn is, de ezt ma már világosan látjuk. Engedjék meg azonban, hogy vitat, kozzunk néhány megállapításukkal — de előre is leszögezzük, hogy nem olyan hangnemben, mint amilyenben önök tették Azt írják: „.. .az egész XII. 11-i szám csupa tákolmány ..., csak hazudni tudnak”. Amire a levél, írók céloznak, az egyrészt a bonyhádi diszidálókról szóló cikk. Tehát szerintük hazudozás, hogy lelepleztük a di- szidálást■ szervezők üzérkedéseit, — megírtuk, hogy a múlt bűnei ütnek vissza a kivándorlásban és megírtuk, hogy ésszerűtlen kalandozás nekivágni a bizonytalanságnak, egy olyan életnek, amely nincs előkészítve, ami vagy sikerül, vagy nem, és hazugság ezek szerint az is, hogy kijelentettük: nem az az igazi hazafi, aki a bajok közepette cserben hagyja az országot, külországba megy egyéni jólétét keresni, hanem az a hazafi, aki segíti az országot kilábolni ezekből a bajokból, amelyekbe belevitt bennünket a Rákosi-féle kalandorpolitika. Az a hazafi, aki segíti megtalálni az ország számára a legjobb olyan utat amelyen haladva nem formális, hanem igazi munkáshatalom lesz. Az igaz, hogy még sok megoldatlan probléma van, még nem érvényesül eléggé minden területen ‘az új szellem, de ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen harcok közepette, máról holnapra nem lehet minden problémát megoldani, nem született meg az az ember, aki ilyen csodát tudna tenni, de vajon ebben a pillanatban mi a nemzet legégetőbb problémája? Nyilván az, hogy elkerüljük az inflációt, mert addig, amíg ilyen gazdasági kátyúban vagyunk, a mindent megelőző feladat, kilábolni belőle. Kádárra azt mondja, hogy a Rákosi rezsimet akarja tovább folytatni. — Kádár Rákosi börtönében szenvedett évekig — nehéz lenne elképzelni róla, hogy egyetértett azzalt amit Rákosi csinált és ha segítjük, időt, lehetőséget adunk neki minden bizonnyal olyan rendszert alakít kit amelynek semmi köze sincs Rákosiék rendszeré hez és valóban a nép érd,ekeit képviseli. Robbantással fenyegetik a szerkesz- kesztőséget, mi nem félünk. Hasonló dolgokat — higyjék el — könnyen meg lehet tenni, de felvetődik a kérdés, megoldás-e ezí? Meg kell jegyezni azt is, hogy a robbantás nem tartozik a hibák kijavításához, a problémák elintézéséhez, a jelenleg még megoldatlan kérdések igazságos elintézését sem segíti, hanem inkább elmérgesíti a viszonyokat. Ennyiben kívántunk válaszolni levelükre abban a reményben, hogy a köztünk lévő nézeteltéréseket segítjük elsimítani, ffj Kinek lesz igaza ? Á parasztfiataíolc éleiéből: Megyeszerte alakulnak az EPOSZ szervezetek — Szakköri és kulturális munka a fiatalak terveiben — A közeljövőben megalakul a megyei ideiglenes szervezőbizottság „Ha per, úgymond, hadd legyen per” — mondja Arany János költőnk „Fülemile” c. versében. Ennek alapján hajdanában igen jól jövedelmező foglalkozás volt az ügyvédi szakma — amikor a bekötöttszemű Justica istennő kezében arrafelé billent a mérleg, ahonnan több pénz, miegymás hullott a serpenyőbe. Felperes, vagy alperes, azé lett az igazság, aki tovább bírta -v- pénzzel. Mintha mostanában újból feltámadt volna ez a „régi szép magyar szokás.” Legalábbis úgy tűnik Deesen. Mindenki ismeri az öreg Kön- czöl Andrást. Valamikor magáénak mondhatott vagy száz hold földet Egy kisparaszt így mondott róla véleményt, egészen röviden: „Az öreget a ravaszság görbíti meg.“ Az öreg tehát, gondolva azt, hogy a forradalom vívmányai az ő számára is nagyobb lehetőségeket teremtettek és esetleg az ő „igazságát“ is ennek meg felelően méltányolni fogják, cselekvéshez látott. Alig, hogy elültek a forradalom első hullámai, beperelte bérlőjét, Wirth Andrást, azon a címen, hogy nem fizette meg neki a bérletet, ahogyan megállapodtak. A bíróságon már le is zajlott az első tárgyalás. Döntés azonban nem született, mert az öreg feledékenységből, vagy még inkább „előrelátásból” nem vitte magával a beadási könyvet, amire pedig a bíróságnak szüksége lett volna, hogy ítéletet hozhasson a „Könczöl kontra Wirth ügyben.” Majd újabb időpontot tűz ki a tárgyalásra a bíróság ... de addig nézzük meg talán az előzményeket. Tehát, az öreg Könczölnek volt vagy száz hold földje, ami aztán az évek során leolvadt 15—16 holdra. Két évvel ezelőtt ebből is kiadott bérbe 13 holdat. Szabályosan, annak rendje-módja szerint megkötötték a bérleti szerződést. Úgy látszott, jól járt mindegyik. Az 1955-ös évben aztán „beütött a válság.” Több vallásos érzelmű olvasónk azzal a kéréssel fordult szerkesztőségünkhöz, hogy járjunk el illetékes szerveknél abban az ügyben, hogy engedélyezzék karácsony estélyén a kijárási tilalom ellenére is az éjféli misét. Szerkesztőségünk ezúton továbbítja a vallásos emberek kívánságé t és kéri az illetékes szerveket, hogy ezt teljesítsék. Mégpedig akkor, amikor Wirth Andrásnak kiírták a beadási kötelezettséget a bérbevett föld után. Akárhogyan számolgatott, gondolkozott is, mindenképpen soknak találta a beadás mennyiségét, de nem jött rá, mi is lehet a baj. Egészen ezév tavaszáig, illetve az idei begyűjtési tervfelbontásig. Ekkor aztán kitudódott, miért nem egyezett Wirth András számítása. A begyűjtésiek a birtoknyilvántartás alapján végezték a beadási kötelezett ség mértékének a megállapítását, így derült ki, hogy az öreg Könczöl a bérleti szerződésbe beleíratta az ösz- szes helyrajzi számokat, amelyek a 15 hold földhöz tartoztak. Wirth Andrásnak tehát nemcsak a bérbevett 13 hold föld után kellett teljesíteni a beadást, hanem az után a darab föld után is, amelyet az öreg Könczöl munkált továbbra is. Az öreg tehát feketén munkálta a saját földjét, mert a helyrajzi számok alapján az összesei kiadta, ténylegesen viszont csak 13 holdat. Kiderült tehát a ravaszság, azonban mit sem lehetett tenni, mert akárhányszor hivatták is a tanácshoz emiatt, az öreg soha nem jelen meg. Wirth Andrásnak pedig az ilyen képpen megszaporodott beadási kötelezettséget teljesíteni kellett, ami nem kis többletterhet jelentett—hozzá vetőlegesen vagy nyolc mázsa búzát. Mikor aztán a bérlet rendezésére Dr. Komlósi Andor húsüzemi főkönyvelő, Szekszárd. Úgy kezdődött beszélgetésünk, hogy érdeklődtem, vajon egy ilyen fontos élelmicikket készítő üzemben a problémákat hogyan oldották meg, milyen terveik vannak. És hogy beszélgetésünk elkanyarodott a témától, azt talán annak tulajdonítom, változtak az emberek. Most látják, hogy kialakulóban van egy olyan társadalmi rend, egy olyan gazdasági rendszer, amelyért érdemes minden erővel harcolni, hogy legyen belőle valami, ne csak írott malaszt maradjon. — Tizenhárom hónapja dolgozom itt — mondotta. — Azelőtt? Három évig három helyen dolgoztam. Nehéz volt a kezdet. Nehéz volt, mert ha az emberek nem is voltak bizalmatlanok hozzám, de mégis „mulkerült volna a sor, gondolta Wirth András, most kiegyenlíti a különbséget, Azt a mennyiséget, amivel többet kellett beadnia, levonta a bérletből. Az öreg Könczöl ezt rendkívül sérelmesnek vette, amit még tetézett az is, hogy — mivel a fejadagja megvolt — a bérletért járó terményt be kellett adni a Terményforgalminak s ő csak pénzt kaphatott bérlet fejében. Wirth annak rendje-módja szerint átadta a mérlegelési jegyet, Körczöl András azonban ezt is letagadta. Aztán, amint az öreg Könczöl elérkezettnek látta az időt, beperelte Wirth Andrást, mert az vissza merte adni a kölcsönt. Pedig nem ez volt az első eset, hogy az öreg becsapta Wirth Andrást. 1952-ben nem volt az öregnek vetőmagja. Wirth akkor az állami gazdaságban dolgozott, ahonnan megkapta a fejadagot. Addig, addig, amíg az öreg elkönyörögte vetőmagnak azzal, hogy a következő nyáron természetben visszaadja. Mikor aztán erre sor került, Wirth Andrásnak az öreg Könczöl beadási áron fizette vissza a kölcsönkért búzát. (Wirthnek akkor úgy kellett megvenni a kenyeret és a lisztet.) És most az örek Könczöl András keresi az igazságot. Az első tárgyalás eredménytelenül zajlott le, rövidesen sor kerül a másodikra. Vajon melyikük felé billen majd az igazság mérlege? tam“ volt. Egyetemet végeztem. Rámsütötték, hogy reakciós vagyok. Azt mondták, csak 50 százalékos állampolgár vagyok és hazafi. Sokat beszéltünk arról a rendszerről, amelyben nem egyszer háttérbe szorították a régi tanult embereket. Értelmiségi származású, s már a mérce nem úgy mért, ahogy kellett volna. Rosszabb állás; megkülönböztetés különböző módszereit kellett átélniök. Amikor az október 23-i események kerülnek szóba felélénkül. — Tudja arról volt szó, hogy veszni kell a múlt szokásainak, rendszerének. S veszett is. Nem lehet valamit másolni. Magyarok vagyunk. Az ezeréves múlt tapasztalata áll mögöttünk. S nem lehet felejteni azt a hat évet sem, aminek a felkelés vetet: A sok tízezret számláló parasztifjú. ság új szervezete az EPOSZ napjaink ban alakul meg megyeszerte. Fontos esemény ez megyénk fiataljai számára. A parasztifatalok sajátos problémáinak megoldására legjobb szervezeti formái jönnek létre. Értesülésünk szerint az EPOSZ alapszervezetek szervezése eléggé előrehaladott állapotban van. Néhány helyen már szervezetten is dolgoznak a fiatalok. Az EPOSZ-szervezetek létrehozásán első sorban a DISZ-szervezetekben dolgozott parasztfiatalok fáradoznak, de részt vesznek a szervező munkában a régi volt EPOSZ vezetők közül többen is. * Mucsiba, Kisszékelyben, Kistormáson, Kalaznón, Tolnanémedin a szervezési munka eredményeként az EPOSZ-szervezetek a közeli napokban megalakulnak. Cikón mintegy 30 taggal alakul meg az EPOSZ. Lengyelen úgy határoztak a fiatalok, hogy a községben területi szerv dolgozik majd és külön szervezetbe tömörülnek a tangazdaság fiataljai is. véget. Szocialista állam kell, néphatalommal Minden embernek meg kell találni a maga helyét, és bízok, hogy az eddig sarokba állított értelmiség most magára talál és megleli helyét. Dolgozni akarunk, félelemnélküli életben. — Mit vár az új helyzettől? — Sokat! A lehető legtöbbet várom. S a várakozásnak megfelelően alakul már minden. Két gyermekem van. Gondtalan életet akarok először. Az az elvem, hogy minden ember munkája után tudja biztosítani családja és maga testi és szellemi szükségleteinek kielégítését. Természetesen normalizálódni kell a helyzetnek. Még mindig sok a felesleges ügyvitel. Nagy a bürokrácia. Bár talán valami javulás már van, de ez még nem kielégítő. Volt rá eset, amiEz természetesen nem jelenti azt, hogy a két szervezet külön utakon jár, mert szorosan együtt kívánnak működni. * Bonyhádbörzsönyben az EPOSZ, szervezet fiataljai máris megkezdték a tevékenységet. Mindenekelőtt a tánccsoport kezdett munkához. Úgy tervezik a fiatalok, hogy a karácsonyi és szilveszteri bált már ők rendezik meg. * Ozorán a DISZ-szervezetnek jóképességű népi együttese volt, amely a tamási járásban mindenütt ismert volt. Ez az együttes úgy határozott, hogy az EPOSZ keretén belül tovább folytatja kulturális munkáját. Úgy tudjuk, hogy a közeli napokban a népi együttes megkezdi téli műsorszámainak tanulását. Értesüléseink szerint az EPOSZ- szervezetek küldöttei révén még ebben az évben megalakul a megyei ideiglenes szervezőbizottság. Az alakulógyűlés december 29-én szombaton lesz. kor egyszerre hét ellenőr volt itt. Megváltoztatni a közép- és felsőfokú hatóságok munkáját, egyszerűsíteni mindent. Talán ez utóbbi volna az, ami a mostani nehéz helyzetből eredményesen kivezetne. Na és, dolgozni kell! Munka, termelés nélkül nem le. hét a követeléseket halomra gyártani, követeléseink megvalósításához szükség van termékbőségre, anyagi elégedettségre. Amit ezek után még beszélgettünk, az mind a fő gondolatokat egészítette ki. De végül abban egyeztünk meg, hogy rendnek és fegyelemnek, munkának kell lenni. Dolgozni kell, hogy félelem nélkül éljünk. És az új helyzetben majd az „50 százalékos haza- fiak‘‘ is végre megtalálják helyüket; Pálkovács Jenő „Úgy gondolom, most mi is megtaláljuk helyünket..."