Tolna Megyei Népújság, 1956. december (13. évfolyam, 281-306. szám)
1956-12-11 / 289. szám
1956. DECEMBER 11. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Tolna megyei parasztküldöttség a parlamentben Beszélgetés az Elnöki Tanács elnöke és a Tolna megyei parasztok küldöttei között „Beszállás Bonyhád—Dombóvár—Szentyotthárd Irányába..." Az elmúlt két hét alatt többszáz •gyónt és szövetkezeti dolgozó paraszt kereste fel a megyei és járási tanácsok mezőgazdasági osztályait Tolna megyében és a törvényes rendi helyreállítását, a ibecsületesen élni akaró parasztcsaládok érdekeinek megvédését, egyszóval a munkájukból élők biztonságos életmódjának megteremtését sürgették, kérték. A kisdorogiak, a lápafőiek és még egy sor helyről azt panaszolták, hogy a takarmány- és szalmakészletüket felgyújtották. Szedresen egyes egyéni gazdák nemcsak a tagosításkor nekik juttatott csereingatlant szántották fel és vetették el, hanem a betagosított régi földjeiket is elvetették a maguk számára önkényesen anélkül, hogy a szövetkezettel erről megállapodtak volna, noha a tagosítás a törvényeség betartása mellett folyt le. Aparhantról az országosán is ilegj óbbak közé tartozó két termelőszövetkezet elnöke arról panaszkodott, hogy a bonyhádi gépállomás teljesen megbénította az életüket •zzal. hogy október vége óta nem voltak hajlandók sem szántani, sem vetni, bár üzemanyagról is gondoskodtak a traktor számára a szövetkezetiek. A munka zavaros menete miatt, azután a tsz-tagok között a pánik, a széthúzás hangulata lett úrrá. Ugyanakkor a traktoros elhurcolta a Felszabadulás Tsz közös vagyonát képező fejőstehenet, majd amikor ezt visszavitették vele, két növendékállatot vitt el. Igen nagy feltűnést keltett az apar- hanti elnököknek a földművesszövetkezettel kapcsolatos panasza. Elmondották, hogy az egyébként igen erős termelőszövetkezeteket valósággal megrohamozták a helyi és járási földimű vessző vetkezetek pénzeszsákjai és a tagok előtt nagy összegeket kínálva akarják megvásárolni a szövetkezet épületeit, ingó és ingatlan vagyontárgyait. Minden jel arra mutat, mintha a földművesszövetkezetek az egyes tsz-tagok kapzsiságát kihasználva. sürgetnék a tsz feloszlatását, noha a tagok egy része hallani sem akar a feloszlatásról. A legtöbb szövetkezetből a nemrég belépett kisebb-nagyobb csoportokkal szemben kértek segítséget, mert -r- mint ahogy mondották — ezek ez egyéniek még mindig azt hiszik, hogy a kapitalista restaurációs ellenforradalmi időket éljük. Bizottságokat ala kítanak a szövetkezetek ellenségei s megkezdték sokszor feleáron és természetesen a saját maguk részére a tsz ló- és szarvasmarhaállományának értékelését és szétosztását. Még az ■olyan elemi dolgokkal sem törődnek az ilyen szövetkezeti rablók, hogy lényegében amennyiben az 5 állatuk is volt valamikor a ló, vagy tehén, amit elvisznek, azt a szövetkezet már régen megfizette nekik. Az egyéni gazdák legtöbbjét a • a- ját sorsa érdekelte, az, hogy gazdálkodhat-e biztonságosan, nem tervezik-e meg újra az erőszakos szövetkezetesítést, végleges lesz- a begyűjtés eltörlése, módot ad-e az állam valóban az egyéni gazdáknak is arra, hogy saját gazdasága fejlesztése céljából állami segítségben, támogatásban részesüljön. S ha mindez biztosítva lesz Is, mikor lesz rend? Meddig tart még az az áldatlan állapot, hogy este az áramhiány miatt sötétben vakoskodik a családjával s még csak az olyan egyszerű kultúrigényét, mint a rádióhallgatás, sem tudja kielégíteni. Ugyanakkor só- és egyéb iparcikkhiánnyal küzd a falu. Ilyen szerteágazó és sok panasz és kérés után kérték a szövetkezeti parasztok, hogy menjen egy küldöttség a parlamentbe és kérje a kormány támogatását a falu számára. A küldöttség menesztésnek gondolata az egyéni gazdák körében is kedvező visszhangra talált, s ezek után nem tétovázott a. Megyéi Mezőgazdasági Igazgatóság. Szombaton reggel 30 tagú küldöttség indult Budapestre, a megye parasztságának képviseletében. A parlamentbe érve némi csalódást okozott a küldöttség számára, hogy Kádár János, a Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány elnöke nem tartózkodott az Országházban, kint járt a munkások között, s nem is lehetett arra számítani, hogy hamarosan visz- szaérkezik. A hiba ugyanis ott történt, hogy megyénk parasztküldöttségének érkezését nem jelentették be Kádár Jánosnak, a küldöttség teljesen váratlanul, meglepetésszerűen érkezett. Ennek ellenére délután két órakor Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke fogadta a Tolna megyeieket. „Követeljük: erélyesen teremtsenek rendet !" A harminc tolnai ember: egyéni gazdák, tsz-parasztok, agronómusok, gépállomási igazgatók klissé megiile- tődve foglalnak helyet az Elnöki Tanács fogadőtermében és lenyűgözve nézik a termet díszítő monumentális Munkácsy-képet, a ,,Honfoglalás”-t. Dobi István mindnyájukkal barátságosan kezet fog és percek alatt fesztelenné válik a légkör. Elsőnek Mar- kovits János, a küldöttség szószólója adja elő jövetelük célját. Arról beszél, hol szorítja valamennyiüket a cipő. — Tolna megye sok ezer egyénileg gazdálkodó és szövetkezeti parasztja nevében, azzal a követeléssel fordulunk a kormányhoz, hogy másfél hónapi bizonytalanság után most már erélyesen teremtsen rendet az ország minden részében — kezdi kissé izgatott hangon. Ezután egyre inkább belemelegszik. Arról beszél, hogy a parasztság örömmel fogadta az életet zaklató begyűjtési rendszer eltörlését és bízik abban, hogy a kormány adókedvezményekkel és egyéb támogatással is segíti további munkáját. A parasztság hajlandó minden erejével támogatni a kormányt, de — se szavaknál felemeti szavát Markovits — ennek fejében azt követeli, hogy a kormány védje meg az egyéni gazdákat, a termelőszövetkezeteket, az állami gazdaságokat a fosztogatóktól, a gyújtogatóktól, az orvlövészektől. Teremtsen az egész országot átfogó erős, szilárd karhatalmat a munkásosztály és a parasztság legjavából. Biztosítsa a törvényes rendet. Tegyen erélyes intézkedést a szabotálok, a sztrájkra uszítok ellen, akik gátolják a munkát. És ne kapjon pénzt olyan ember, aki nem dolgozik. — Mi tiszteletben tartjuk a munkásosztály vívmányait, a munkástanácsokat — mondja végül a szószóló. — De a megyénkben is tapasztaljuk, hogy a munkástanácsokba olyan elemek is befurakodtak, akik az üzemi termelés megszervezése helyett mesterségesen munkabeszüntetésre uszítanak ... „Ne avatkozzék be a kormány a tagosítás rendezésébe I" A szenvedélyes hangú, meggyőző bevezetőre Dobi István válaszol. Egyszerűen és világosan vázolja az elmúlt hetek és napjaink eseményeinek okát, majd olyan tényeket ismertet az október 23-i demokratikus népmozgalom ellenforradalommá fajulásáról, amelyek a küldöttek csodálkozását és felháborodását váltják ki. Végül így fejezi be: — Ígérem: továbbítom majd a kon mánynak közléseiket és határozott követeléseiket. Mi, az ország vezetői, mindent elkövetünk a rend mielőbbi helyreállításáért. Ehhez azonban a dolgozó parasztságtól az eddiginél is több segítséget várunk ... — Ebben nem lesz hiba — veszi át a szót a Szedres községbeli Zsiga István egyéni gazda, a helybeli mezőgazdasági állandó bizottság elnöke. — De olyan kérdésben is rendet kell ám teremtenie a kormánynak, mint a Rá- kosiék által erőszakolt tagosítás, amely sok keserűséget okozott a becsületes egyéni gazdáknak. Az igaz- ságtalanságok további fenntartása kedvét szegi a parasztságnak, árt a jő gazdálkodásnak. Mint hentesüzletben a félsertések, úgy lóg tizenkét jellegzetes fűtőházi bádogtáska a falbavert szegeken — Hosszú asztal, kétoldalt paddal. Beszélgető emberek. Néhányan falatoznak. Az egyik sarokban hárman ülnek. Közéjük telepszem. Beszélgetünk. Mindhárman fűtők. Készenlétben vannak. Boros Vince 24 éves fiatalember. A napokban szerelt le a honvédségtől. Már dolgozik. Hat órája van készenlétben Právics János szintén fiatal fűtő. Katonahistóriák mesélésével csapják agyon az időt. Üveges János, aki ugyancsak Szedres községből jött és az ottani Petőfi Tsz tagja, így vélekedik: ne avatkozzék be a kormány a tagosítás rendezésébe. A szedresi tsz-parasztok az érintett egyéni gazdákkal egyetértésben maguk Is megoldják majd ezt a kérdést. Az idén elvetett termés betakarítása után kölcsönösen visszaadják a tagosítás során elcsereberélt földeket. Ezek után Üveges határozottan kijelenti: — Mi eligazítjuk majd helybeli ügyeinket-bajainkat, mint ahogy a felkelés első napjától kezdve is tudtuk, mit kell tennünk. Dolgozunk. Ezentúl azonban Tolna megyéből csak akkor küldünk Pestre is, meg más vá. rosba élelmet, ha rendszeresen dolgozni kezdenek és ellátnak bennünket ipari cikkekkel. „Elegünk van a zűrzavarból" A baráti eszmecsere során többen beszélnek még. Láng Sándor, a duna- szentgyörgyi tanácselnök, Stier Antal, a szekszárdi Béke Tsz tagja, Nikii Ádám, a paksi Vörös Sugár Tsz tagja, Kiss László, szekszárdi agronómus — valamennyien felelősségérzettől áthatott gondolataikat mondják el Dobi Istvánnak. Mindnyájuk véleményét azonban a leghatározottabban Batya- lik István, a Györköny falubeli Szabadság Tsz elnöke így fogalmazza meg: — Falvainkban a parasztságnak az a meggyőződése, hogy a kormány helyesen járt el az ellenforradalom leverésére tett intézkedéseivel. Mert a parasztság ösztönösen irtózik minden ilyen zűrzavartól, felfordulástól. Különösen az olyantól, amelyben elvesztheti a már egyszer megszerzett földet. És amelyben Mindszenty áldását adja az urak ügyét támogató fegyverekre. Amíg úgy láttuk, hogy jó ügyért folyik a harc, addig mi is kivettük belőle részünket. Hátunkon, targoncán, szekéren vittük az ingyen élelmet a városi népnek. De amikor a harc elmúltával az ipari munkások soraiban még mindig sztrájkról beszélnek és csak immel-ámmal dolgoznak —, akkor mi, parasztok, azt mondjuk: ebből már nekünk elegünk van. „Jól gondolják meg, mit cselekszenek!... — A rádióban a múltkor azt hallct- lottam. hogy a tatabányai bányászok csak saját szükségletükre termelnek. Nem tudom, mit szólnának a bányá szók hozzá, ha mi is ilyen álláspontra helyezkednénk. Mi, földművelők, tápláljuk az egész országot, jogunk van tehát azt követelni! a bányászoktól és minden ipari munkástól, hogy most már teljes erővel lássanak dologhoz. Nincs elég gépünk, olajunk, szenünk. Boltjainkban nem kapni ruhát, petróleumot, élesztőt, sót és még sok mindent, amire szükségünk van. Falvainkban a parasztság háborog és azt mondja: amíg a város nem dolgozik rendesen, mi se adjunk ennivalót a Városnak. Mi október 10-ig befejeztük a vetést. Most arra kérjük a városi munkásokat: jól gondolják meg, mit cselekszenek! Mi ezután is testvériesen meg akarjuk osztaná velük munkánk gyümölcsét, de ezt várjuk tőlük is. Mi így értelmezzük az lga/i munkás-paraszt szövetséget. Ezt bizonyítja az Is, hogy a mi falunkban például a felkelés után tíz család lépett be a tsz-be. Szeretném, ha nem csalódnánk munkástestvéreinkben ... Jókat nevetnek a felelevenített régi történeteken. — Első utam volt, amikor leszereltem, mindjárt jelentkeztem. Dolgozni akarok, mert kell. Csak lenne több vonat. Nem lenne itt semmi baj. Mi dolgozunk és nem bánnánk, ha akármilyen csúcsforgalom lenne, birnánk vele. Most csak rendkívüli vonatot viszünk — ha lesz — mondja Boros szaki. Három mozdonyszemélyzet várja készenlétben, hogy kérjen a forgalom gépet. Félóra múlva már a késien- létiek indulni tudnának. A mozdonyokban a tűz ég. Próbáltam ellesni a többiek egy-két szavát is. ők is dolgozni akarnának Ezt nem hivatásos kalauz mondta, nem vasút-, vagy autóbuszállomáson hangzott el. Bonyhádon, a legkülönbözőbb eldugott, „alkalmas” helyeken hasítottak bele e szavak az éjszaka sötétjébe. Ebben volt egy kis akasztófahumor és ugyanakkor azt is jelképezte, hogy szinte teljesen szabadon, legálisan csinálnak mindent. E szavak után aztán a batyukkal fel- málházott emberek felkapaszkodtak az autóbuszra, vagy a teherautóra és megindultak — Szentgotthárd irányába, a határon túlra Ami kiszűrődött a hírek szárnyán a községből, az körülbelül ennyi: Rendszeres ingajárat van a határ és Bonyhád között és már többszázan diszidáltak a községből. Ez kivételesen nem rémhír, hanem szomorú valóság volt. Valósággal népvándorlás indult el a községből Nyugatnak. De érdemes egy kicsit betekinteni e felszínes tény kulisszatitkaiba. Az emberek egy része azért igyekezett mindenáron Nyugatra, mert a háború utáni évek során hozzátartozóit kitelepítették és vágyódott utánuk. Volt, amikor a szülőt és gyermekét választották szét egymástól. Ez megbocsáthatatlan bűne • azoknak, akik kitalálták, hogy az emberek ezreit kell áttelepíteni egyik országból a másikba. A jövő vezetőire vár a feladat, hogy amennyire lehet, enyhítsenek az ilyen sebeken. Nagyszámban voltak egyszerű kalandvágyók, akiket elvakított a nyugati paradicsom csaló ígérete. Ezek abban a reményben mentek ki, hogy két hónap múlva saját villácskájukban fognak lakni és saját autójukkal járnak majd dolgozni a gyárba. A disszidálok legjelentősebb csoportja talán az, amelyeknek vérében volt a kereskedés, üzérkedés és a népi demokráciában erre nem volt meg a lehetőségük úgy, ahogy ők azt szerették volna. Ezek Nyugatot valósággal az ígéret földjének tartják, a korlátlan lehetőségek hazájának Mindebből azonban még nem igen lett volna „népvándorlás”, ha nem jelentek volna meg az üzérkedők, az olyanok, akik embertársaik tragédiájából is pénzelni akartak. Megjelentek a népvándorlás szervezői, akik elintézték, hogy legyen közlekedési eszköz és legyen olyan, aki kiviszi őket egészen a határig, vagy azon túlra — de természetesen nem ingyen, hanem busás pénzért. Azt mondják, hogy az első szervező, miután több- tízezerforintos kis tőkécskét „szervezett” össze, maga is disszidált. — Két ilyen szervező jelenleg a rendőrség letartóztatottjai között van. Az egyik Taub István 5000 forintot, egy rádiót és egy kerékpárt, a másik, Szőcs Gergely 3000 Ft-ot, egy rádiót és egy kerékpárt szerzett eddig a fáradságos’ szervező munkájáért. Lehet hogy később saját magukat is ^átszervezték” volna a határon, de mivel „tárgy adományt” is elfogadtak, az is valószínű, hogy maguk részére jobbnak látták ittmaradni. Mégiscsak jobb valakinek azt mondani, hogy menj Nyugatra és fizess, mint azt meg is csinálni ... Nem lebecsülendő a szállítást végző gépkocsivezetők jövedelme sem. A napokban Dombóváron elfogták az egyik „Különjárat” felírásé autóbuszt, amelynek vezetője már körül- ' Bennük van az az óhaj, hogy mielőbb teljes kapacitással tudjanak menni. Most csak negyven százalékos üzemelés van. Mindössze huszonöt gép mozog. A többit leállították s biztonságba helyezték. — Nem bántana minket semmi sem akkor ha a régi 47—48-as időknek megfelelően adnák meg a kedvezményeket és a fizetést is úgy állapítanák meg — mondja az egyik mozdonyvezető. — Miért kellett elvenni tőlünk azt a kedvezményt, hogy a tüzelőt a vasutasok is TÜZÉP-áron vásárolhatjuk, nem pedig önköltségi áron. Nem jón ide vissza Bebrits vasúti-rendszer — fűzi hozzá egy másik. Volt hiba bőven a vasúton, sok jogos sérelem marcangolja még mindig őket, nehezen felejtik el a sok igazbeiül 30.000 forintot dolgozott össze az ilyen fuvarozásokkal Lehet, hogy ezt az utat már maga is az utolsónak szánta, de elfogták és hiába mondták, hogy „lakodalomba megyünk”, kiderült a szándék és — nem lakodalomba vitték őket... E rövid napokban egész jó pénz- szerzési lehetőségek alakultak ki. Az egyik autóbuszsoffőr például nem csoportot vitt, hanem egy családdal külön kötött egyezséget, jónéhány- ezer forintért, hogy őket még a határon is átviszi, tehát „házhoz szállítja”. Éjszaka mentek, a vezető egyszer megszólalt, hogy túlértünk a határon. Az utasok fellélegeztek. Tíz-húsz kilo méter után ismét megszólalt a vezető: — Itt most szálljanak le, már biztonságban vannak, osztrák területen, én pedig megyek vissza. Az utasok azt sem tudták, hogyan hálálkodjanak a vezetőnek. A családfő még a köpönyegét is levetette és odaadta a vezetőnek, hogy Magyarországon olyant úgysem lehet kapni, ő pedig a szabad világban fillérekért megveszi. Ezután elbúcsúztak egymástól, a gépkocsi visszajött az utasokat pedig nem sokkal utána letartóztatták — a magyar hatóságok. Kiderült, hogy a gépkocsi vezető becsapta őket, mert a határon jóval innen rakta le őket. Volt, aki házát, holmiját eladta potom pénzért mielőtt elindult volna a „szabad világba”, de nem tudott túljutni a határon és most itt áll „megfürödve”, mert elherdálta, amit az évek során összegyűjtött. Disszidált a vőlegényével egy fiatal lány is. A határról egy levelet küldtek vissza a szülőknek: „Ne aggódjatok miattunk. Sopronban meggyóntunk, így tiszta lelkiismerettel léptünk’ szabad földre.” Igen... Azóta már minden bizonnyal tiszta lelkiismerettel, boldogan töltik nászutazásuk napjait, valamelyik osztrák pajtában, vagy istállóban, ahol ideiglenesen szállást kaptak és várják a nyugati vállalatok ügynökeit és tiszta lelkiismerettel izgulnak^ hogy vajon alkalmasnak találják-e őket felvenni valamilyen munkára. A boldog nász- utazás közben pedig talán már arról is értesültek, hogy mindenhova csak vonakodva akarják befogadni azokat a magyarokat, akik a „szabad világot” választották. Angliában pedig egyszerűen kinyilatkoztatták, hogy csak olyan munkára lehet felvenni a magyar „kivándorlókat”, amilyenre nem kapnak angol állampolgárt Tehát majd mégis lehet válogatni „munkalehetőségekben”, de hogy mit választhattak, azt majd nem igen merik megírni Magyarországra. Bizonyára lesz néhány szerencsés ember, aki néhány hónap múlva jómódról ír — már a reklám kedvéért is gondoskodnak Nyugaton, de vajon mit csinálnak azok, akik szakma és nyelvismeret nélkül mentek ki? Egy darabig tűrik a hányavetést, a hontalanságot, a megaláztatást és beismerik, hogy talán jobb lett volna maradni — otthon, mint akik eddig már hazajöttek. Többen azt mondták, hogy nem tudják elviselni az ország bajait és hazafiságból választják a szabad világot. Kérdezem én melyik a hazafi, az aki felül a csalfa ígéreteknek, vagy az, aki itthon kétkeze munkájával segíti az ország bajainak orvoslását? ságtalanságot is. De most beszédükből azt lehet érezni, nem lesz, s nem is lehet úgy mint a Rákosi-korszak- ban volt. Biztosíték erre szavuk, mun kájuk és akaratuk. * A nap hunyorogva pislant ki az ólomszínű felhők mögül. Fényét megmegcsillantja a ragyogóra tisztított mozdonyokon, sápadttá válik fénye, mikor a kormos ablakokon áttörve a csarnokban dolgozók alakját megvilágítja. Sziszeg a hegesztőpisztoly, zakatolnak a mozdonyok, nehéz csörömpöléssel kúszik a lift a szénnel teli csillével, surranva merik izmos kezek az üres csüléket színültig szénnel, él a fűtőház, dolgozik mindenki. Jövőjüket építik. PÁLKOVÁCS JENŰ BODA FERENC rA’JOOOOQOOQOOOOOOOQOOOOűOOOOOOOQOOOOOOOOOOOOOűOOOOOOOúűŰOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOQQQOQQC <00000000 A FŰTŐHÁZBAN... in. Készenlétben
