Tolnai Napló, 1956. október (13. évfolyam, 232-255. szám)
1956-10-13 / 242. szám
'io I Egyetemi Könyvtár XIII. ÉVFOLYAM, 242. SZÁM. ARa: ÚŐ FILLÉR. SZOMBAT, 1956. OKTOBER 13 A szakszervezeti bizalmiak munkájáról Á párt Központi Vezetősége és a Minisztertanács a következő években nem tartja célszerűnek a terület átszervezés végrehajtását A Minisztertanács ülése Pártunk Központi Vezetőségének júliusi határozata meg valósításában nagy szerep vár a szakszervezetekre. A szocialista demokratizmus kibontakoztatása elképzelhetetlen anél kül, hogy a szakszervezetek továbbra is úgy dolgozzanak, mint azelőtt, a termelés növelésére irányuló munkájuk mellett határozottabban és harcosabban védjék a dolgozók érdekeit. Valóban azzá legyenek, amiért évtizedeken keresztül érdemelték ki a dolgozók megbecsülését, a dolgozók érdekvédelmi szervei. A SZOT nemrég lezajlott kilencedik teljes ülése is a júliusi határozat iránymutatása alapján jelölte meg a szakszer vezetek feladatait a dolgozók munka- és életkörülményeinek javításában, a kultúrmunka terén, a szakszervezeti és üzemi demokrácia kiszélesítésében. A szakszervezetek előtt álló új feladatokat nem lehet csak a központi szervet- az üzemi bizottságok aktivizálásával meg valósítani. E munka csak akkor lehet sikeres, ha e célkitűzésekért harcol a szakszervezeti aktivisták hatalmas serege is. A szakszervezet legkisebo egysége a választott bizalmi által vezetett szakszervezeti csoport. Itt oldják meg a szakszer vezeti munka legfontosabb problémáit, itt vonják be az új munkásokat a szakszervezetekbe, itt bontakozik ki legjobban a szocialista munkaver seny, itt lehet a legjobban megszervezni az élenjárók tapasztalatainak átadását feltárni a termelést akadályozó körülményeket a dolgozók különböző problémáit. Az egész szakszervezeti tevékenység lényegében döntően a bizalmiak munkájától függ. veken keresztül szembeállítottuk egymással a termeléssel való foglalkozást a dolgozókkal való törődéssel. Pedig e kétirányú feladat egybeesik. Természetesen csak úgy emelkedhet a dolgozók élet- színvonala ha állandóan emelkedik. gazdaságosabbá válik a termelés. Sokat tehet ezért a szakszervezeti bizalmi. Ha cső portja tagjainak figyelmét a gazdasági vezetők által megadott legfontosabb versenyfeladatokra irányítja, segíti csoportja tagjait a szakmai képzésben, az újítások, ésszerűsítések átvételében és alkalmazó sában megköveteli a művezetőtől, hogy rossz munkaszervezés, anyaghiány, szerszámhiány ne akadályozza a folyamatos munkát és még ezerféle módja van annak, hogy a bizalmi a munkahelyen harcoljon azért, hogy a dolgozók minél jobban, minél többet dolgozhassanak és — kereshessenek. tépjen fel a bizalmi a törvénytelenségek, a kollektív szerződés egyes pontjainak be nem tartása, a munkavédelem elhanyagolása ellen, a munkások jogos panaszainak, sérelmeinek orvoslásáért is — ami bizony eddig háttérbe szorult a szakszervezet, a bizalmiak munkájában. Hogy mennyire együvé tartozik a termelés és a dolgozók bérkérdése, mutatja a Tolnai Textilgyár egyik brigádjának példája. Itt a dolgozók panaszkodtak, hogy keveset keresnek, nem tudják teljesíteni a normát. Guld Katalin bizalmi elmondta, hogy a vetülékeknek nincs meg a norma szerinti súlya, ezért a szövőknek gyakrabban kell cse rélni, tehát nem tudják teljesíteni a normát a tervet. Az üzem vezetősége azonnal intéz kedett, így a hibát sikerült — a dolgozók megelégedésére — kiküszöbölni. A bizalmi nem függetlenített funkcionárius, maga is tér melőmunkát végez csoportjában, nyilvánvaló, hogy a legjobban ismeri a termelés problémáit, dolgozó társai véleményét javaslatait. A szakszervezeti bizalmiak munkáját csak úgy lehet megjavítani, ha az üzemekben jobban megbecsülik őket, nagyobb tekintélyt biztosítanak számukra. Nem csak törvényes intézkedésekre van itt szükség, mint például a Munka Törvénykönyv nemrég történt módosítására, mely szerint a szakszervezeti bizalmi munka- viszonyát csak a műhelybízott- ság, illetve az üzemi bizottság hozzájárulásával lehet felmondással megszüntetni. Arra is, hogy minden esetben meghallgassák a bizalmi véleményét, ha a csoportjában jutalmazásról, kitüntetésről, segélyezésről, vagy üdültetésről döntenek. Ne legyen olyan fegyelmi bizottsági, vagy egyeztető bizottsági tárgyalás, ahol az érin tett dolgozó bizalmija ne lenne jelen. Nagyobb becsületet a bizalmi funkciónak! A felszabadulás előtti időben egy-egy műhely munkásai a legtapasztaltabb legrátermettebb, legharcosabb társaikat választották bizalminak, akit aztán meg is védtek, ha kellett a tőkéssel szemben. Üzemeinkben — a bi zalmiválasztáskor — nem egyszer fordult elő. hogy „aki vál lalja’“ alapon választották a bizalmit. Ez érthető is, hiszen a bizalminak gyakran csak a tag díjbeszedést, a versenyfelajánlások összegyűjtését adták feladatul. A Bonyhádi Cipőgyárban a bizalmiválasztás óta a bizalmiak egyharmada cserélődött ki. A visszahívottak közt sok a 15—16 éves fiatal dolgozó, akiket sem szakmai képzettségük, sem politikai tapasztalatuk nem tett a bizalmi funkcióra alkalmassá. A bizalmiak hatáskörének növelésével — amit célul tűz ki a SZOT-ülés határozattervezete is — a bizalmi csoport legjobb, legtekintélyesebb dolgozója lesz, aki eredményesen tudja majd ellátni feladatát. A szakszervezeti bizalmiaknak —, hogy tájékozódni, helyesen állástfoglalni tudjanak egyes kérdésekben — ismerni kell a törvényeket. Ezért a szakszervezetek, üzemi bizottságok fontos feladata, hogy megismertessék a bizalmiakkal a Munka Törvénykönyvét, az üzemi kollektív szerződést á bérezésre vonatkozó jogszabályokat, stb. Több üzemben tartottak ilyen bizalmi-tanfolyamokat de nem mindenütt. A szakszervezeti bizalmiak — a munkások választott képviselői. Munkájukban az általuk képviselt csoport vélemé nye, észrevételei, javaslatai érvényesülnek. A bizalmiak munkájának segítése, támogatása a munkásdemokrácia erősítését jelenti. Ezért — az üzemi demokrácia kiszélesítése ér dekében — javítsuk a szakszer vezeti bizalmiak munkáját. Felszabadulási ünnepségre készülnek Tolna megye déli községei Az idén van 12 éve, hogy Tolna megye legnagyobb része felszabadult a német megszállás alól. A felszabadító szovjet csapatok Báta községnél léptek először Tolna megye területére s évről évre ebben a községben rendezik meg az első felszabadulási ünnepséget. Nem sokkal Báta után felszabadult az egész Sárköz, majd Szekszárdra is bevonultak a szovjet csapatok. Tolna megye déli községeiben már megkezdték a felszabadulási ünnepségek előkészületeit. A november második felében sorra kerülő ünnepségeket a bátai felszabadulási ünnep nyi'ja meg, ahol örömtüzeket gyújtanak a felszabadulás 12. évfordulója alkalmából. A falvak ünnepein a legjobb sárközi népi együttesek mutatják be a felszabadulás óta végzett munkájuk eredményét. fl harci Új Élet gondoskodik a téli takarmányról A múlt évben igen sokat lehetett hallani a harci Uj Élet tehenészetének eredményeiről. Az utóbbi időben ugyancsak megcsappantak ezek az eredmények. A megye egyik legjobb termelőszövetkezeti tehenészetében a visszaesés oka egyrészt az volt, hogy nem biztosították a takarmányféléket az állatok szükségletéhez mérten. A szövetkezet teheneinek legnagyobb része most szárazon áll, nagyobbrészt ez az oka, hogy olyan alacsony az istálló- átlag. A szövetkezet most előre gondoskodik takarmányról, — hogy teljesíthessék 4000 literes átlagos tejtermelési tervüket. Jelentős mennyiségű silótakarmányt készítenek zölden silózták le a szójás kukorica- csalamádét, ezzel a kiváló tápértékű takarmánnyal két téglasilót töltöttek meg. A harmadik téglasilót az ősziárpatarló- ba vetett napraforgó-kukorica, csalamádékeverékkel és cukorrépafejjel töltötték meg. Most folyik a magfogásra hagyott pillangósok cséplése, hogy a jövő évben kellő mennyiségben termelhessenek pillangós takarmányt. A Megyai Mezőgazdasági Igazgatóság Állattenyésztési Ősz tálya értékelte a törzstenyésztő termelőszövetkezetek tejtermelési eredményeit. A törzstehenek fejési átlaga az előző hónaphoz képest csökkent, ugyanúgy az istállóátlag is. A tsz törzstehenészetek között a legjobb a dombóvári Rákóczi 11,4 kilós istálló és fejési átlaggal. A bonyhádi Szabad Föld Tsz- ben 10,4 kiló az istálló és a feA Minisztertanács a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének javaslatára elhatározta, hogy az ország igazgatási területének átszervezését nem terjeszti az országgyűlés elé. A Központi Vezetőség, a Miniszter- tanács, a következő években nem tartja célszerűnek a területátszervezés végrehajtását, mert ez megnehezítené, hogy minden erőnket a népgazdasági feladatok sikeres megoldására, a szocialista demokratizmus fejlesztésére fordítsuk. Ugyanakkor azonban meg kell gyorsítani a hatáskörök átadását a helyi tanácsoknak, és az ügyintézés egyszerűsítését. A Minisztertanács szerdai ülésén az igazságügyminiszter előterjesztése alapján megvitatta az államigazgatási eljárás szabályozásáról, a büntető- és polgári perrendtartás módosításáról szóló törvénytervezeteket, s megbízta az igazságügyminisztert, hogy azokat az országgyűlés októberi ülésszakán nyújtsa be. A törvénytervezetek részei azoknak a nagyjelentőségű, a törvényesség megszilárdítását szolgáló intézkedéseknek, amelyekről a Központi Vezetőség július 18—21-i ülése határozott. Az államigazgatási eljárásról szóló törvényjavaslat az állam- igazgatási szervek és az ügyfelek eljárási kapcsolatait szabáKözel 700 helyreállításra és újjáépítésre szoruló bogyiszlói családi ház nemsokára elkészül már s az árvízkárosultak mind valamennyien visszaköltöznek az árvíz által feldúlt családi fészkükbe. A lakások újjáépítésével és helyreállításával egyidőben ütemszerűen halad a régi és új községrész utcai világításának és a lakóházak világításának biztosítása. Bogyiszló régi községrészc- ben az utcai világítás egykét héten belül már biztosítva lesz, sőt a DéldunánR szedresi gépállomás után a bölcskei gépállomás is befejezte éves tervét Tolna megye 12 gépállomása közül elsőnek a szedresi gépállomás jelentette éves terve befejezését két héttel ezelőtt. A szedresi gépállomás traktorosai az őszi szántás- vetés munkálatai közben mintegy 3000 normálholddal teljesítették túl éves tervüket. Pénteken a bölcskei gépállomás traktorosai is arról adtak hírt, hogy egész éves összes traktor és motormunka normálhold tervüket 101.1 szó zalékra teljesítették már. — Ezen belül a bölcskei traktorosok az őszi idénytervük teljesítésének is közel 50 százalékánál tartanak már. jési átlag, a zombai Szabadság Tsz-ben az istállóátlag 9,9- kiló, a fejési átlag 11 kiló, a mado- csai Igazságban ,9,8 az istálló, 10,6 kiló a fejési átlag a törzsteheneknél. — A tamási Vörös Szikra törzstehenészetének ugyancsak jó a tejtermelése. Az istállóátlag 9,4 kiló, a fejési átlag 10,5 kiló. Szeptemberben a leggyengébb volt a tejtermelés a mözsi Üttörő, a naki Üt a Szocializmus Felé, a bonyhádi Dózsa Népe, a lyozza. Részletesen előírja a határozatok meghozatalának és közlésének módját; kötelezi az államigazgatási szerveket, hogy a határozatokat érdemben megindokolják; nagyobb lehetőséget biztosít arra, hogy az ügyfelek az ügyiratokba betekinthessenek; pontosan meghatározza az állam polgárok fellebbezési jogát; az eddiginél több lehetőséget ad az államigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatára, A büntető perrendtartás módosításával foglalkozó törvény- javaslat jelentősen szűkíti a katonai bíróságok hatáskörét: ki veszi a katonai bíráskodás hatálya alól a rendőrség, a büntetés végrehajtási szervek, az állami tűzoltóság, a pénzügyőrség és a vámőrség tagjait. E személyek bűnügyeiben — a törvényjavaslat értelmében — a polgári bíróságok járnak el. A katonai bíróságok hatáskörében csak a honvédelem érdekeit közvetlenül sértő bűntettek maradnak. A javaslat részletesen felsorolja azokat a bűncselekményeket, amelyeknek elkövetése esetén polgári személyekkel szemben is a katonai bíróság jár el, s ezzel törvényesen biztosítja, hogy egyéb bűncselekmények miatt polgári személyt katonai bíróság elé állítaná nem lehet. A törvényjavaslat értelmében megszűnnek a közlekedési küharci Üj Élet törzstehenészeté ben. A dombóvári Rákóczi Tsz eredménye főleg azért elismerésre méltó, mert öt hónap óta egyenletesen II kilón felül van az istállóátlag. Hasonlóan jó a törzstenyésztésre előjegyzett szekszárdi Béke tejtermelési eredménye, a 11,6 kilós istállóátlag, ami az előző hónapokban 13,5 és 14,7 kiló volt. Tejtermelési eredményeik alapja az, hogy bőségesen etetnek tömegtakarmányokat. lönbíróságok, helyettük a közlekedési bűnügyeket rendes bíróságok bírálják el. A törvényjavaslat biztosítja a törvényességi óvások tárgyában tartott legfelsőbb bírósági ülések nyilvánosságát, előírja, hogy az ülés határnapjáról a feleket értesíteni kell, és biztosítja számukra. hogy az ülésen felszólalhatnak .illetőleg írásban észrevételeket tehetnek. A polgári perrendtartást érintő törvényjavaslat lényegében a következő módosításokat tartalmazza; a megyei bíróságok hatásköréből a járásbíróságok hatáskörébe utalja a házassági bontópereket; megszünteti a házassági bontóperekkel kapcsolatos előkészítő eljárást, ezenkívül eltörli a külön illetéket. A javaslat elfogadása esetén tehát a házasság felbontására okot adó házasfelet nem lehet külön illeték fizetésére kötelezni. Az előkészítő eljárás megszüntetésével pedig lényegesen gyorsabbá válik az eljárás. A Minisztertanács tárgyalta a szabálysértési eljárásról szóló rendelettervezetet, amely az 1956. évi IV. tv. általános rendelkezései alapján részletesen meghatározza a szabálysértési bizottságok működését, s a szabálysértési ügyekben követendő eljárás szabályait. Bogyiszlóit a 400. helyreállított és újjáépített lakásban ég már a villany SÜRGŐS lány s az árvíz után alig 50 ház maradt ép, amelyben a villanyvilágítás ás megmaradt. Péntek reggelre azonban a négyszázadik helyreállítót1 és újjáépített bogyiszlói csa ládi házban gyúlladt ki a villanyfény a szerelők lelkes munkája nyomán. Csupán az utóbbi négy hét alatt 70 új előfizetőt kapcsoltak be az áramszolgáltatásba Bogyiszlón. kezet vetésével? Eddig 5 hold repce 11 hold takarmánykeverék, 58 hold búza és 64 hold árpa vetése van a Kossuth Termelőszövetkezetnek. Nem tétlenkedtek tehát akk&r sem amikor sok helyen rossz időre hivatkozva rostokoltak. A búza és árpa összes vetésterülete azonban 310 hold, amiből még csak 122 holdon végeztek vetést. Vissza van tehát majdnem 200 hold, s ez a szám annál is súlyosabb, mert ez a terület nemcsak vetetlen, de teljes egészében szántatlan is. Ezenkívül még a tanácsnak is van 12 hold szántásra váró árpaföldje. Segítsenek a tsz-ben a fogatok? Összesen (még a takar mányost is beleértve) 8 fogata van a termelőszövetkezetnek. Ezzel az igaerővel kell biztosítani 9 vagon cukorrépa elszállítását, körülbelül 1000 mázsa burgonya és 65 hold kukorica betakarítását. A fogatokra tehát szükség van a termények betakarításánál, gép pedig nincs, ezért 4 napig szünetelt a szántás Győrén a Kossuth Termelőszövetkezetben. Igaz az hogy kevés a gép, igaz, hogy nehézkes az alkatrész-ellátás, de vetni kell. Ha már szelektor nem jutott a termelőszövetkezetbe, s így a gabona, jelentős részét szelek- torozatlanul vetik el, ha már nem jutott ide silózógép sem eddigt legalább legyen egy lánctalpas traktoruk, amelyik idejében felszántja a Kossuth Tsz 200 hold földjét s talán segíteni tud a tanácsnak és az egyéni gazdáknak is. Szeptemberben a dombóvári Rákóczi törzstehenészete volt a legjobb túli Áramszolgáltató Vállalat szerelői már az új, most épülő községrész utcai háló zatának építésén dolgoznak. Az utcai világítás biztosítása mellett egyre több azoknak a helyreállított ás újjáépített lakásoknak a száma is, amelyekben újból kigyúl a villany fény. Az emlékezetes koratavaszi jeges árvíz előtt Bogyiszlón 600 lakásban volt vil Mondhatnám nagyon sür- gős hogy Győré községbe szántótraktort küldjön a bonyhádi gépállomás. Egészen a hét végéig egy lánctalpas traktor dolgozott a Kossuth Termelőszövetkezet földjein, de azt bevitték javításra azzal, hogy keddig visszaadják. Csütörtökön még mindig nem érkezett meg Győrébe a gép. A községben 128 gazdának 240 holdat kell bevetni gabonával, de a 138-ból csak 54 termelőnek van fogata• Ez és a száraz idő magyarázza azt a tényt( hogy mindössze 60 hold körüli bevetett terület van az egyéni gazdáknál. Itt azonban még tudnak segíteni egymáson, mert Garai György és Pösztör Mihály 4—4, Bocz József és Veress József (7-es szám) 3—3 gazdatársánál vállalt fogatos segítséget a vetésben, de vannak még többen is ilyenek. De mi lesz a termelőszövet