Tolnai Napló, 1956. október (13. évfolyam, 232-255. szám)
1956-10-13 / 242. szám
1956 OKTOBER 13. TOLNAI NAPLÓ PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS A mözsi kommunisták visszaszerzik a község jóhírét Jelentős eredményekkel zárult a nyári begyűjtési munka. Megyénk az augusztus 20-a tiszteletére indított begyűjtési versenyben első helyezést ért el, s így jelentős jutalomban is részesült. A sikert azonban mégis csali mint részeredményt ismerhetjük el, hiszen ahhoz, hogy megyénk dolgozói tiszta lappal kezdhessék az új esztendőt, az szükséges, hogy most az őszi időszakban, a kapások betakarításával is ha’ sonló eredményeket érjünk el. Ebben is, mint általában minden másban, ahol az állampolgári kötelezettségek teljesítésé ről van szó, a kommunistáknak igen nagy szerepük van. Tudják ezt a mözsi kommunisták is — legyenek azok egyénileg gazdálkodók, vagy a termelőszövetkezetek tagjai, A község az elmúlt esztendőkben A járás legjobbja volt első volt az adófizetésben, a beadásban, az aratásban, csép- léeben, a növényápolásban. Az idén megkopott a régi hírnév, nem sikerült egyik vonatkozásban sem megtartani a megtisztelő és immár rájuknézve hagyományos első helyet. A begyűjtésben azért voltak kénytelenek átadni az első helyet, mert a termelőszövetkezet szerződéses hízói a meghatározott időre nem érték el a kívánt Bűlyt. Később tudták csak leszállítani, s a 27 hízó pontértéke oly tekintélyes volt, hogy — bár igen sokan túlteljesítették beadási kötelezettségüket — nem tudták pótolni. A község a szokásos prémiumtól is elesett. A KÖZSÉG kommunistái jól ismerik a helyzetet, ismerik a lehetősége két, tudják, hogy ebben a negyedévben visszahódíthatják a vezető helyet és ezzel együtt kiköszörülik a csorbát is. Jelentős kezdeti eredményeik vannak. Az esedékességet fi- gyelembevéve sertésből 115, kukoricából 35 százaléknál tartanak (a begyűjtés a kukoricatörés ütemét figyelembevéve jó, nincs elmaradás), napraforgóból az évi terv 74 százalékánál tartanak, burgonyából pedig már közel 100 százalékos eredményt értek el. Az évi tojásbeadási kötelezettségüknek a mözsi dolgozó parasztok már eleget tettek, de a baromfiból is-közel állnak az évi terv teljesítéséhez. A SZÁMOK AZT MUTATJÁK, hogy a mözsi dolgozók, — a kommunisták elsősorban — igen komolyan veszik a község hírnevének visszaszerzését. Mostanában igen sokat beszélnek a szabadkukorica beadásáról. Sok községben igen vontatottan halad ennek begyűjtése. Mözsön nem ez tapasztalható. Igaz, itt sem elsősorban a kukoricát adják le a dolgozó parasztok, hanem a kuko rica helyett szerződést kötnek hízó, hízott kacsa és liba beadására. így — amint a község kommunistái mondják — kettős hasznot sikerül elérniük. A sertéshizlalásnál, aki jól takarmányozta eddig állatait, annak sokkal kevesebb ku kcricát kell megetetnie és szép hízója lesz, de nem megvetendő az a trágyamennyiség sem, amit a hizlalás során nyer nek és a talajerőutánpótlást bizto sítja. Ezzel a nézettel község- szerte találkozik az ember. S hogy nemcsak szóbeszéd, aztbizo nyitják az alábbi adatok is: Hudanik János például 4 sertést kötött le hizlalásra a szabad kukorica ellenében, Szabó Péter 2 sertésre kötött szerződést. De lehetne így sorolni tovább. A kommunisták példáját követik a pártonkívüli dolgozók, s mindenek előtt a tanács tagok. Csuka István tanácstag, a Hazafias Népírontbizotí ság elnöke nem akart lemarad ni Hudanik János mögött ő is négy sertésre, Lehoczki József tanácstag pedig 2 sertésre kötött szerződést. SOROLJUK-E MÉG TOVÁBB AZ ADATOKAT bizonyításként arra, hogy a kommunisták ' példamutatása hogyan ragadja magával a pártonkívülieket? Még két pél tíát említsünk meg, mégpedig Kiss Kálmánét, aki amellett, hogy 855 kg szabad kukoricát ad le, még 11 libát és 5 kacsát ad el, Steiner Gusztáv pedig 40 hízott kacsára kötött szerződést. Szépek ezek az eredmények s a szerződéskötés után hamarosan megkezdődik annak teljesítése is. Ezek az eredmények nem maguktól valók, de ha azt mondanók, hogy a községi pártvezetőség megkezdte a begyűjtés sikeréért a harcot — nem fedné a valóságot. A pártvezetőség, még csak ezután kezdi meg a szervezett felvilágosító munkát, készíti fel a népnevelőket. Mondjuk meg őszintén, a községi párt- vezetőség egy kicsit megkésett. Rosszul értelmezett tsz demokrácia Manapság igen sok szó esik a termelőszövetkezetek önállóságáról és arról is, hogy teljes mértékben érvényre kell juttatni a szövetkezeti demokráciát. Ez feltétlen szükséges is. A tagság maga tudja, milyen lehetőségeket tud jobban kihasználni ahhoz, hogy minél magasabb jövedelmet érhessen el — ezért hozott a Miniszter- tanács is intézkedést a termelőszövetkezetek nagyobb önállóságáról. Egyik-másik termelőszövetkezetben viszont éppen a nagyobb önállóságra, a szövetkezeti demokráciára való hivat hozással háttérbeszcrítják a közösség érdekeit, csak az egyéni érdekekre gondolnak. Főleg a részesedésnél. Sok termelőszövetkezetben azért nem fejlődhet az állatállomány megfelelően, mert a takarmányt a tagság között osztják ki — azzal, hogy nagyobb legyen a részesedés. Holott, ha a megtermett takarmányokat a közös állatállomány részére használnák fel, jóval nagyobb lenne a részesedés — főleg pénzből — az értékesített jószágok után, mint a kiosztott takarmány értéka. Ilyen példa erre a nagydorogi Petőfi Tsz esete. Az történt ugyanis, hogy ■szeptember 22-én reggel ■ a munka megkezdése előtt röp- gyűlést tartottak, amelyen a- szálástakarmány kiosztásáról volt szó. A tagságnak körülbelül 50 százaléka volt jelen a röpgyűlésen, amelyen úgy döntöttek, még akkor is osztanak takarmányt, ha nem lesz meg a közös állomány szükséglete, mert „kell a háztáji jószágnak is.“ A megtermelt 1800 mázsa takarmányból kiosztottak 484 mázsát, eddig feletettek mintegy 600 mázsát, s ami megmaradt, azzal akarják „átteleltetni“ a jószágállományt^— amely nek tervszerinti lUkségletc mintegy 2000 mázsa lett volna. Még akkor is kevés ez a takarmány, ha silóznak, (eddig 200 köbméter zöldsiló van). Tévedés ne essék, nem arról van szó, hogy ne osszanak takarmányt munkaegységekre. Az viszont semmikép sem helyes. hogy azok a tagok is kaptak takarmányt, akinél nincs szarvasjószág a háztáji gazdaságban. Ezek a tagok a kapott takarmányt nyomban eladták — még le sem rakták a tsz kocsijáról — egyéni dolgozó parasztoknak. Nem lett volna helyesebb, ha a termelő- szövetkezet ezektől a tagoktól pénzben átváltotta volna a takarmányt? Annál is inkább, mert ez a mennyiség is mint- egv 100 mázsát tett ki. A termelőszövetkezet okulha tolt volna a múlt év hibáiból, hiszen egész télen takarmánygondokkal kellett küzdeniök, 5—10 mázsánként kellett meg- vásárolniok, hogy a jószágokat á1 teleltethessék. Tíz előhasi üszője van most például a szövetkezetnek. Nem lett volna jobb, ha az így kidobott takarmányból bőségesebben etetik és jól előkészítik őket az el- lésre? A tagságnak, a vezetőségnek egy kissé előbbrelátónak kellett volna lenni. Még érvényben van a tsz minta-alapszabály, amely kimondja, hogy első a közös érdek, s ezt nem lehet háttérbeszorítani a szövetkezeti demokráciára és a tsz nagyobb önállóságára hivatkozva. Azért biztosít a kormány nagyobb önállóságot a szövetkezetnek, azért ad nagyobb teret a szövetkezeti demokrácia érvény re juttatásához, hogy elsősorban és mindenekelőtt a közös gazdálkodásból származó jövedelem te- g; en a fő, hogy minél erősebb legyen a szövetkezet gazdaságilag és szervezetileg. A nagydorogi Petőfi tagsága azonban mindezt hagyta. figyelmen kívül Juhász József tsz. csoportvezető. a dolgozók kezdeményezése sokkal előbbre jár. Ezt csupán egyetlen szám is igazolja; a községben eddig nem kevesebb mint 104 sertésre kötöttek szer ződést. Sürgősen pótolnia kell a pártvezetőségnek a lemaradást, mert vannak, akiknél bizony szükség lesz meggyőző, nevelő, érvelő munkára akik szeretnek mindig az utolsók között lenni. Sokan, bizonyos várakozással tekintenek a községben az országgyűlés októberi ülésszaka elé és azt várják hogy majd eltörli a beadást. Szükség van tehát mint látjuk, A FELVILÁGOSÍTÓ SZÓRA de ehhez megfelelő érvek kellenek. Nézzünk meg egy példát, érvet a sok közül. Egy 6 holdas dolgozó parasztnak átlagos aranykorona értéket figyelembevéve 480 kilogramm szabadkukoricát kell beadnia, ezért 1152 forintot kap. Nem megvetendő ez az összeg, de sokkal jobban jár, ha egy süldőt meghizlal és azt 125 kilós súlyban szállítja le. Egy 60 kilós soványsüldő ára 18 forint kilogrammonként, s így 1080 forintot kap, ha azt szabadpiacon értékesítené. Ha ehhez hozzáadjuk az 1152 forintot, amit a kukoricáért kaphat, ak kor ez összesen 2232 forint. Ennyi pénzt kapna tehát ha külön-külön értékesítené a kukoricát és a sertést. De ha meg hizlalja a süldőt, akkor 2750 forintot kaphat. Ez több, mint 500 forint különbséget jelent. Érdekelt tehát a dolgozó paraszt abban, hogy a szabad kukorica helyett hízottsertést adjon be. Ez csupán egyetlen számítás, de hasonló eredmény nyel jár, ha libát, kacsát hizlal valaki. Természetesen a köz ségi pártvezetőségnek, a népne velőknek meg kell magyaráz- niok azonban azt is, hogy az őszi begyűjtés igen jelentős szerepet játszik országunk élelmiszer ellátásában, a ne kézségek felszámolásában. A község a kezdeti eredményekkel már felküzdötte magát ismét a legjobbak közé, de hegy a legjobbak között is az első legyen, ahhoz az elkövetkezendő két hónapban tervszerű, meggyőző, valóban érvelő népnevelő munkára lesz szükség. K. Balog János a bátaszéki mozdonyvezetők, főtök, lakatosok érdekében Nem múlik el termelési értekezlet a Bátaszéki Fűtőházban — különösen, ha a felsőbb szervektől is valaki jelen van — anélkül, hogy a mozdonyvezetők, fűtők és lakatosak ne panaszkodnának: „Elvtársak, bővíteni kellene az öltö zőt, a fürdőt mert így sehogy sem férünk eí, nem tudunk rendesen tisztálkodni." — A válasz rendszerint ugyanaz: „Majd meglesz, egyelőre nincs rá pénz.” A mozdonyvezetők öltözője egy négyszer-ötméteres helyiség, ide van összezsúfolva negyvennégy öltözőszekrény. A helyiséget nemcsak öltözőnek használják, hanem — egyéb helyiség híján —, itt folyik az oktatás is. Az öltözőből nyílik a két zuhanyozóval ellátott fürdő. Ha tehát egyszerre három mozdonyvezető jön haza (de előfordul, hogy öten-hatan is összejönnek) — egy vagy másfélnapos szolgá- latból, egyszerre csak ketten fürödhetnek, a többinek várni kell. Nem nagyobb a fűtők és lakatosok közös öltözője sem, de ha lehet, még zsúfoltabb, mint a mozdonyvezetőké. A negyvenkilenc öltözőszekrény nem fér el a „földszinten’’ — bár a szekrényekalkotta „folyosókban” alig tud megfordulni egy ember, a szekrénysor tetejére is raktak öltözőszekrényeket. A felső szekrények tulajdonosai létrán másznak fel, és az alsó sor tetején öltöznek át. Szekrények vannak a benyílóban is nem egyszer csapja meg a hideg — néha az eső — azt a dolgozót, aki éppen öltözik, amikor nyitják az ajtót. Van itt is fürdő, azzal a különbséggel, hogy itt csak egy zuhanyozó van. Ilyen zsúfoltságban nem lehet megfelelően tisztán tar. tani sem az öltözőket, sem a fürdőket. Nem új épület a Bátaszéki Fűtőház öltözője és fürdője. Állt már akkor is, amikor Serfőző Béla mozdonyfelvigyázó idekerült, 1929-ben. — Akkor is ugyanekkora volt. Csak a fűtőház személyzete volt mindössze ötödannyi, — mint most. Sok milliárd forintot fordítottunk már a felszabadulás utáni években a vasút fejlesztésére. Jutott néhány millió Bátaszéknek is. Uj mozdonyokra, erősebb vágányokra, kitérőkre, váltóberendezésekre stb. Csak arra nem, hogy a mozdonyvezetők, fűtők, mozdonylakatosok — akik eredményesen harcol- nak az egyre növekvő szállítási feladatok megvalósításáért és néhányszor az élüzem címért is — rendesebb körülmények közt dolgozhassanak. Ideje volna ezen változtatni. Már csak azért is, hogy a fűtőháziak ne irigykedhessenek a szertár dolgozóira, akik csak tizenöten vannak és nemrég kaptak a szomszédban egy korszerű öltözőt és fürdőt (szebbet, mint a fűtőházé), pedig munkájuk nem jár olyan szennyeződéssel. J. J. A Tolnai Napló elintézte Idős Govrik János Gyulaj- szólőhegyi lakos panasszal fordult szerkesztőségünkhöz: „Hetvenöt éves rokkant ember vagyok, beteges feleségem is munkaképtelen. Gyermekünk, aki eltartásunkról gondoskodna, sajnos nincs. Arra kérem a szerkesztőséget, legyen segítségünkre, mert nem tudjuk kifizetni a reánk kirótt 500 forint biztosítási díjat és a 42 forintos községfejlesztési hozzájárulást. Egyben kérem, hogy illetékesek a rokkantságomat is állapítsák meg a mellékelt orvosi igazolvány alapján, hogy járulékot kaphassak.’1 Szerkesztőségünk a panaszt a Megyei Tanács egészségügyi csoportjához továbbította, ahonnét az alábbi választ kaptuk: A „Tolnai Napló Szerkesztőségéhez küldött panaszt megvizsgáltam és megállapítottam, hogy szociális helyzeténél fogva segélyezésre jogosult. Ezért utasítottam a Megyei Ta nács VB. egészségügyi csoport szociálpolitikai csoportját, hogy egyszeri gyorssegélyt utal jen ki, valamint a járási tanács egészségügyi csoportját, hogy október hónaptól kezdődően rendszeres havi segélyben részesítsék Govrik Jánost.“ Czeber Árpád vb. elnökhelyettes. A Megyei Tanács gyors intéz kedése ebben az esetben azt mutatja, hogy a gyakorlatban is hozzáfogtak az ügymenet egyszerűsítéséhez, de mutatja azt is, hogy egyre inkább érvényesül az az elv, hogy nemcsak beszélünk, hanem cselekszünk a jelszóért: „A legfőbb érték az ember“1. A földművesssövetkeset mindenekelőtt ! ? A Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság nemrégiben levelet küldött a szekszárdi földművesszövetkezet igazgatóságához. A levél körülbelül a következőket tartalmazta: — Több termelő jogosan emelt panaszt, hogy a város területén a földművesszövetkezet kezelésében levő darálók nem darálják meg a szálas lucerna és lóhereféléket, azzal a kifogással, hogy az rontja a motort. Ez igen hátrányos az állattartó gazdák részére, mivel szemes takarmánynak nincsenek bővében — viszont jól tudnak pótolni a megőrölt lucernaszénával. Ha a széna teljesen száraz, műszaki szempontból sem hátrányos a lucerna őrlése. „Kérem, utasítsák a darálást végző dolgozókat, hogy minden termelőnek darálják le a lucerna és a lóhere takarmányát. Amennyiben ezt a jövőben nem tennék meg, kénytelenek leszünk más eszközökkel biztosítani a lucerna és lóheredarálások elvégzését.” A választ hamarosan megkapta a mezőgazdasági igazgatóság. „A 49/1956. sz. október 1-én kelt levelükre közöljük, hogy a szekszárdi földművesszövetkezet igazgatósá- ga a lucernadarálást beindította. Három darálója közül egyet, a Béri Balogh Ádám- utcait állította be lucernadarálásra. A földművesszövetkezet han gos híradón keresztül hirdeti, hogy a lucernadarálást beindította. Mindezideig nagy érdeklődés a termelők részéről nem jelentkezett, egy jelentette csak be darálási igényét. Lucernadarálást a földművesszövetkezet csak akkor tud végezni ha a termelő leszecskázza, mert kicsi helyiség miatt szálas állapotban tárolni nem tudja.” Eddig a válasz, de azt hisz- szük lehetne folytatni is. Még pedig azzal, ha már éppen darálni kell, darálunk mi szívesen és mivel nem túlságosan sok lucernadarálás van kilátásban, hát egye fene, a Béri Balogh Ádám-utcában darálhatnak a gazdák. (Persze, nem is nagyon akarnak darálni, mert lám, csak egy jelentkezett csak a mezőgazdasági igazgatóság fújta fel úgy az egészet.) Azok pedig akik az újvárosi temető felé laknak, hát áldozzanak rá a darálásra egy félnapocskát (több is veszett Mohácsnál) és hogy ne legyen olyan egyszerű a lucernadarálás, hát szecskázzák le előbb. — Ha nincs szecskevágójuk, keressenek. Elég nagy a város, jó- néhány gazdának van benne szecskavágója, miért ne pazarolhatná az időt szecskavágásra is. És ha történetesen csak néhány kévére való lucernát akar darálni? Az nem számít, miért nem termel vagontételben? Főleg leszecskázni, mert nincs a darálónál külön takarmányraktár. (Leszecskázva talán nem ugyanakkora helyet foglal el?) S végül, miért van erre a sok huzavonára szükség? Azért mert „szem előtt Kell tartani a földművesszövetkezet érdekeit”. Hogy a földművesszövetkezetnek olyan gazdák is tagjai, akik éppen lucernaszénát szándékoznak darálni? — Az már nem számít. SZ. L.—B. I.
