Tolnai Napló, 1956. október (13. évfolyam, 232-255. szám)

1956-10-06 / 236. szám

1956. OKTÓBER 6.

TOLNAI NAPLÓ

3.

A szedres! tanácstagok munkában

Egy DlSZ-Utkár, aki a lejtőre került

Hallottam már sok jót és rosszat is a dunaszentgyörgyi Tsz DISZ-szervezetéről és én még soha nem jártam náluk. Éppen ezért örömmel vettem a közelmúltban hogy a Járási DISZ Végrehajtó Bizottsága pont ennek a szervezetnek ellenőrzésével és segítésével bízott meg. Amíg Paksról Duna- szentgyörgyre kerékpároztam elképzeltem, hogy odaérkezé. semkor egy sereg életvidám, mozgékony fiatallal találkozom, egy olyan DISZ-szervezet tagságával, akik már a DlSZ-szer- vezet.i életnek nem a gyerekcipőjében járnak, akik a tsz-nek a motorját, a lendületét, a jövőjét. becsületét jelentik.

Amikor kiérkeztem, bizony

EGY KICSIT CSALÓDTAM.

Nem azokat a fiatalokat találtam ott, akikre én számítottam. A vidámság helyett egy kis nyomottságot, a lendület helyett nemtörődömséget és a mozgékony DISZ-élet helyett pangást. Nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon mi lehet ennek az oka, honnan indult a hiba. Hisz én is DISZ-titkár vagyok, én is találkoztam már ilyen problémával. A kíváncsiság jó tanácsadóm volt akkor, hogy vajon hol kezdjem az ellenőrzést. Megkerestem a fiatalokat munka közben, este rádió hallgatás mellett és nyugodtan, baráti hangon elbeszélgettünk. Elpanaszkodták, hogy ők nem ezt várták a DISZ-szervezettől. Nem kapják meg a DlSZ-szer- vezettől azt a kultúrálódási, szórakozási lehetőségeket, amire bizony már az ő igényességük is számítana. — Pedig lehetne ám itt jó DISZ-életet teremteni — mondja büszkén az egyik kislány felcsillanó szemekkel — volt már itt komoly ifjúsági mozgalom, de most... A járás is nagyon ritkán jön ki hozzánk, a Tsz-vezetőség sem sokat törődik velünk, a DISZ titkárról meg jobb nem is beszélni „nagyképű, flegma, lenéz bennünket és mindig parancsolgatni akar.“ —- A kíváncsiság tovább vitt, és nem sokkal később már a Tsz elnökével és egy két vezetőségi taggal beszél gettem erről, akik szintén panaszkodtak a DISZ-titkárra.

Persze saját hiányosságaikról egyik sem beszélt. A fiatalok, csak hümmögtek és a vállukat vonogatták, amikor megkérdez tem tőlük, hogy miért nem váltották le a titkárt, ha nem felelt meg nekik. A Tsz-vezető- ség pedig úgy beszélt, mintha azt akarnák velem megértetni, hogy „elég nekünk a mi bajunk, nemhogy még a fiatalokkal is mi foglalkozzunk.“

Ezután az utam egyenesen

KISS JÁNOS DISZ-TITKÁRHOZ

vezetett. De sajnos, nem tudtam én se olyan közel jutni hozzá a beszélgetés folyamán, mint a többi fiatalokhoz. Minden szava, minden tette a fiata lók véleményét igazolta. Csak akkor lepődtem meg, amikor a pénztárkönyvet ellenőriztem a gazdaság-vezetővel és egy olyan tétel szerepel, hogy „a titkárnak kölcsön 400 forint’*. Amikor jobban érdeklődtem a gazdaság-vezetőtől, hogy mire kellett ez, akkor vallotta be, hogy bizony ő nem tudja. Ná luk olyan gyakorlat alakult ki, hogy a titkár önfejűén rendezi a táncmulatságokat, szedi be és adja ki a pénzt. Ö a gyakorlatban csak pénztáros és nem gazdaság-vezető. Sem ő, sem a tagság nem tudja, hogy mit csinál a DISZ-titkár, de még csak meg sem kérdezhetik, mert a válasz az, hogy mi közük hozzá.

így hát ismét a DlSZ-titkár- hoz mentem, hogy legalább a pénzügyi dolgokat tudjuk tisztázni. Ekkor aztán

KIBŰJT A SZÖG A ZSÁKBÓL.

Zavaros magyarázatok és hazudozások közben kiderült, hogy amióta ő DISZ-titkár, a vezetőséget nem engedte beleszólni semilyen pénzügyi dologba. így tehát pénzt oda fizettek ki, ahova ő akarta és annyit vettek be, amennyit ö bemondott. így történhetett meg az is, hogy többek között 400 forintot felvett kölcsön. És hamis számlákkal 517 forint felhasználását igazolta. Csak en nél az egy tételnél kiderült, hogy 12 forintról olyan számlát

adott a DISZ Járási Bizottság nevében, amit ö készített, továbbá 33 forintos közületi biok kot 83 forintosra javított ki. De még az eredeti blokkok sem elfogadhatók, mivel a vásárolt áruval saját személyi szükségleteit elégítette ki (pl. alsónadrág, kardigán, cigaretta, nápolyi stb.). Persze ő tudta, hogy erre előbb-utóbb rá fognak jönni és éppen ezért a bevonulásra való hivatkozásra lemondott a titkárságról.

Ekkor gondolkoztam el rajta, hogy vajon hogyan süllyedhetett le egy becsületes, egyszerű paraszt fiatal. Tsz DISZ-titkár a csalásig, a hamisításig és sikkasztásig. Kik a felelősek ezért, és vajon mi a tennivaló, hogy megmentsék azt a fiatalt a társadalom számára. Szerintem

FELELŐSEK VAGYUNK ÉRTE MINDNYÁJAN.

Felelős a járási DISZ Bizottság, mert a kevés ellenőrzés folytán nem figyeltünk fel hamarabb e hibára, felelős a helyi párt- tanács, és Tsz-vezetők, mert nem segítették és ellenőrizték apai módon munkájában. De felelősek a többi DISZ tagok is, mert nem szóltak bele a DISZ-titkár munkájába, nem érdekelte őket, hogy ki a vezetőjük és mit csinál. Nem használták fel a kollektíva erejét arra, hogy megelőzzék e problémákat és helyes útra tereljék Kiss elvtárs egyéniségének kialakulását.

Pedig az MDP ez év májusi határozata feladatául tűzte min den vezetőnek és kommunistának az ifjúsággal való foglalkozást, azok vezetését. Felhívta a figyelmüket arra, hogy társadalmunk alapvető problémája az ifjúság nevelése. Ahogy mi a fiatalokkal foglalkozunk és teszünk érdekükben, azt a jövőnk érdekének tesszük.

Vajon kik tudták volna a legjobban biztosítani e határozat végrehajtását a dunaszentgyörgyi ifjúság között, ha nem az ottani kommunisták és kom munista vezetők. Persze a hiba nem csak itt kezdődik. Ahhoz,

hogy Kiss elvtárs eddig eljutott, nagy mértékben

A SZÜLÖK HANYAGSÁGA IS HOZZÁJÁRULT.

Felelőtlen az a szülő, aki eny- nyire magára hagyja gyermekét. Aki nem használja fel azt a segítséget, amelyet az állam nyújt a család nevelésében. Hisz soha nem törődött az állam annyit a fiatalsággal, mint ma. Csak persze a szülőnek és így Kiss elvtárs szüleinek is meg kellett volna egyszer-két- szer- kérdezni a DISZ, a párt és más vezetőket, hogy vajon mit szólnak fiának jelleméhez? Mi. lyen hibái vannak és hogyan tudnák együtt, közösen mielőbb azt kijavítani.

Hibás Kiss elvtárs is, hisz ő követte el a hibát. De szerintem minden fiatal olyanná lesz, amilyenné a környezete alakítja formálja. Persze, ha a szülő rábízza a véletlenre, a munkahelyén lévő vezetők nem érnek rá, a párt és állami vezetők elfelejtik az ifjúság nevelését, akkor nem csoda, hogy olyan környezetbe kerül a fiatal, hogy ilyenre is képes lesz.

Bár az igaz, hogy a fiatalok is rengeteget tudnak segíteni egymás fejlődésében, de viszont az nagyon kevés, mert ők egyenként is ilyen problémával küzdenek. Tehát legtöbbet ifjúságunk nevelésében az érett, tapasztalt felnőttek tehetnek, akik nem azt nézik, hogy ki fia. hanem azt, hogy az is becsületes ember akar lenni.

NEM KÖNNYŰ ELDÖNTENI MIT TEGYÜNK

most a 20 éves Kiss elvtárssal. Tulajdonképpen súlyos hibát követett el. De ugyanakkor fiatal még, aki előtt a korlátlan lehetőségek, az élet, a jövő áll. Akiből még komoly vezető egyéniség is lehet, vagy esetleg még mélyebbre is csúsz hat.

De nekem most nem az a célom, hogy Kiss elvtársban a bűnöst keressem, hanem az, hogy neveléséhez én is hozzájáruljak ezzel a cikkel.

Lévai Ferenc

a Paksi Konzervgyár DISZ-titkára,

DISZ Járási VB tag.

A Központi Vezetőség jelentőségében, hatásában kongresz- szusi jelentőségű júliusi ülése óta nem hosszú idő telt el. Jótékony hatása azonban e rövid idő óta is szemmel látható. Ezt bizonyítják a szocialista demok ratizmus fejlődése, az állam és a dolgozó tömegek közti kapcsolat további megerősödése. Érezhető ez a dolgozók választott küldötteinek, a tanácstagoknak növekedő tevékenységében.

Mindezek tapasztalhatók Szedres községben is a tanácstagok körében. Az oktatási és népművelési állandó bizottság például a legutóbbi tanácsülésre javaslatot dolgozott ki, miként lehetne jobbá tenni az óvodás gyermekekkel való foglalkozást. Jónéhány éve probléma már a nevelés terüle tén az a körülmény, hogy nincs az óvónőnek megfelelő lakása. Az állandó bizottság Rikker Erzsébet állandó bizottsági elnök vezetésével javasolta az óvónői lakás felépítését. Természetesen nem maradtak csak a javasolásnál, hanem megszer vezték a felépítéshez szükséges társadalmi munkát is.

A felvilágosító, a mozgósító munkában a többi tanácstagok is bekapcsolódtak s amint esténként beszélgetitek választóikkal, sok szó esik a község- fejlesztési hozzájárulások befizetésének szükségességéről is. Az utóbbi időben különösen eredményesek ezek a beszélgetések. Hozzájárul ehhez az is, hogy a község dolgozói látják, ezek az összegek mind a falu érdekeit szolgálják. Ebből szerelték fel az iskolai tantermeket már mintegy 8000 forintos beruházással. Bővítették a han gcshíradó hálózatot, beszerezték a sportöltözőhöz az összes anyagokat. A falu dolgozóinak régi kérése is most valósul meg, mi szerint megkezdték a Sport-utca villamosítását.

Szintén a tanácstagok kezdeményezték a kultúrmunka meg javítását is. Abból indultak ki, hogy régebben jól működő szín játszó és tánccsoport volt a faluban, amely most nem működik. Vállalták, hogy szervezik, s egyben azt is megbeszélték, hogy hathatós segítséget is adnak működésükhöz. A helyi tanácsok nagyobb önállósága ezen a téren is gyümölcsözően érezteti hatását. Azelőtt például a tanács költségvetésében nem szerepelt anyagi eszköz a segítségükre, a jövő esztendőre azonban már 5000 forint áll rendelkezésükre. A kulturális felemelkedés ügyét szolgálja az is, hogy az Apáthy-pusztai kastélyt kultúrházzá alakítják át, s a 15 000 forintos beruházást a községíejlesztési hozzájárulásból fedezik. Ehhez a tanácstagok 3000 forintos társadalmi munkát szerveznek.

Jelentős munkát végeznek minden munkák közben a pártcsoport tagjai, a kommunista tanácstagok, mint Varga János elvtárs, Kecskeméti György elvtárs és a többiek. Minden tanácsülés előtt összeülnek hogy megfelelő egységes véleményt alakítsanak ki maguk között, amelyek az egyes párt és kormány határozatoknak s választóik érdekeinek is megfeleljenek. Hasonlóképpen dolgozik a pénzügyi állandó bizottság is Pataki Vilmos vezetésével. Ennek eredménye, hogy a község dolgozói minden negyedévben rendszeresen teljesítik az adóterveket.

A tanácstagok, mint Zöld József és Grábics Márton vetés terveik teljesítésében is élenjár nak. Elmondható a mezőgazda- sági állandó bizottságról, hogy tagjai példamutatásukkal is igyekeznek serkenteni a község dolgozó parasztjait a vetésre, Úgy gondoljuk azonban, a vetéseknél mutatkozó lemaradások behozására többet kell tenniök. Feltétlenül párosulnia kell a felvilágosító munkával a példamutatásuknak. Szed résén is beszédes számokkal meg lehet mutatni, mit jelent a korai vetés, s ha így beszélnek meggyorsul a vetés, hiszen senki sem ellensége saját zsebének. Van példa számtalan arra hogy aki tavaly is későn vetett, mint Böröcz József (az igaz, hogy nem saját hibájából), 3—4000 forinttal károsult. Megéri tehát minden gazdának, ha nem várva az esőre és keményebb munkával is, de igyekszik korán vetni.

Ezen a területen tehát még van tennivalója az MDP-csa- portnak, hogy az oktatási és népművelési állandó bizottság példájára a többi állandó bizottságok is, elsősorban a mező gazdasági állandó bizottság teljes értékű munkát tudjon végezni.

Jankovics bácsi mérgelődik...

Mi van silómester? Még nincs este?! — kérdezték tőle, amikor a szövetkezet magtára elé ért.

Jankovics József inkább csak magának mormolta: ,.Mj van, mi van, könnyű ezt kérdezni.’’ A villát pedig leemelte válláról és hogy eltakarja a zavarát, szórakozottan piszkálgatta vele a nagy szárazságtól szinte kővé meredt földet. Látszik rajta, hogy vala. mit mondani akar, csak nem tudja elkezdeni.

így aztán egyelőre csak ennyi jött ki belőle:

— Otthagytam, nem lehet, ilyen taggal együtt dolgozni. Én nem mérgelődöm állandóan ...

— De hiszen Józsi bátyám, maga a vezető, maga a silómester — vágott vissza neki az éppen odaérkező brigádvezető.

— Én vagyok ... én hát... az igaz — dünnyögte és tovább piszkálta a földet. Közben mások is járnak erre a magtár felé. Nagy forgalom van most, árvizes segélyt osztanak. Van aki szó nélkül megy tovább, de van aki megjegyzi: „Megint mérgelődik az öreg?!” Ugyanis a tsz- ben mérgelődő embernek tartják egyesek az öreg Jan- kovits Józsefet. Ebben van is valami igazság és az egész do. lógnak története van.

rw da vezethető vissza mindez, amikor még 11 holdas „kisember” volt. —

Akadt bőven munka a 11 hold földön, de mégis nagyon szerette a rendet, vagy talán éppen ezért ragaszkodott hozzá, mert egy rendben tartott gazdaságtól többet lehet várni. Nála volt helye mindennek. Ha sötéttel mentek hozzá mondjuk kölcsönkérni egy háromágú villát, nem kellett keresgélnie, tudta- hol van. Mindennek volt helye az ő portáján, földjeit pedig akár. ki megnézhette, ott nem volt elkapkodott munka. De még akkor sem panaszkodott rá senki, ha lovaival napszámba szántott. A rendszeretet, a pontos munka — ez volt az ő fő jellemzője és ezt a tulaj» donságát magával vitte a báta széki Búzakalász Tsz-be is. Hányszor, de hányszor elmondta már, hogy „ha már van szövetkezet, akkor az legyen is szövetkezet.”

Mióta belépett, különösképpen a fiatalokkal bajmolódik sokat. „Olyanok ezek a mai fiatalok, — panaszkodik mint egy segítésváróan —, hogy az ember nem is érti őket. Némelyik zöldfülűnek hiába mondja az ember, hogy azt a lovat jobban meg kell becsülni mint amikor még otthon hajtottad, mert ez a közösé, még neki áll följebb ... Hát

látott már ilyet az ember?’’ A tavasszal egyszer egy fát akartak kidönteni, hát bevitte a szövetkezetbe a saját ver- melőjét. Nem hagyták szó nélkül:

— Mi az, maga még be is olajozza a vermeiét, amikor csak minden szökőévben hasz nálja?

— Nemcsak akkor kell meg becsülni a szerszámot, — válaszolta, — amikor az embernek éppen szüksége van rá, mert akkor raz ember sokszor pórul jár. Jobb lenne, ha ti sem dobálnátok a kapákat oda összevissza a fal mellé, mert az a jövő tavasszal is kell.

IT’ 1 kell azonban azt is mondani róla, hogy nemcsak a szája jár, hanem a keze is. Az idén például csak két napot hiányzott a közös munkából, azt is azért, mert a felesége keze sebes lett, az orvos bekötözte és helyette neki kellett elvégezni egynémely háztáji munkát.

A múltkor azért szólt valamelyik kamasznak, hogy a kapunál óvatosan hajtsa a lovakat és vigyázzon, hogy abban a huppa- nóba egyszerre érjen bele a két első kerék, mert máskülönben könnyen baj lehet. —

,,Tudom én, mit kell csinálni” — válaszolta a legény fellengzősen és társának odasúgta: „Az öreg megint mérgelődik.” Ahogy megy kifelé, összerogyik az első kerék. Nem hallgatott a jó szóra. A másiknak azért szólt, hogy miért nem köti össze a kocsioldalt, amikor téglát hord. A válasz: „Nem kell engem tanítani...” Az eredménynek pedig csak a bognárok a megmondhatói... Érdemes lenne elgondolkozni azon, hagy talán mégis érdemes lenne hallgatni az ilyen jóindulatú, tapasztalt öregre.

A vezetőség őt bízta meg a silózás irányításával. Még meg sem kezdte elnevezték silómesternek, mert tudják róla, hogy ért hozzá. Tavaly, a sárpilisi szövetkezetben — mert tavaly ott volt tag — olyat készített, hogy a jószág ugyancsak megnyalta utána száját. Itt is „kikötötte” mindjárt, hogy csak úgy fogadja el ha jó silót engednek készíteni. Mert nem mindegy az hogy hogyan esi. nálják. Hogy egyebet ne említsünk: gondosan le kell takarni szalmával, majd földdel, amikor „megsűlyedt”, akkor újratölteni és állandóan ügyel ni rá, nehogy szellőzzön. Ilyen

dolgok szerepeltek a „kikötésben”. Munkához látott. Kimerte a vizet a gödrökből, ki. tisztította, kimeszelte falaikat. Olyanok voltak majdnem, — mintegy fehérre meszelt falusi szoba. Egy nap aztán végre megindult a gép: csépelték a napraforgót és hozzáláttak a gödrök megtöltéséhez. Ami igaz, igaz, egy kicsit megkéstek ezzel a munkával, de mégis akadt olyan a csapatban, aki mindent kitalált, csakhogy be kelljen mennie a faluba. Jankovics bácsi nem hagyta szó nélkül, és ugyanakkor maga dolgozott talán legtöbbet, nehogy szégyent valljanak a silózással. Munkaközben mondogatta, hogy ezt így kell megcsinálni, azt meg úgy, hogy jól meg kell döngölni a gödörbe rakott takarmányt, hogy mikor kell sót hinteni és így tovább. Ám itt is akadt, aki azt mondta tudálékosan hogy ,,tudom én is, nemcsak maga”, s közben kiderült, hogy nem is nagyon tudja, mert rosszul, olyan „rúgd föl, hadd ott”- módon akarta megcsinálni. — Főként aztán ez bosszantotta föl és hát persze, hogy „mérgelődni” kezdett, mert azt nem tudná eltűrni hogy a télen ezt beszéljék róla: „Na,

látjátok, a silómester olyan silót készített, hogy még az állat sem eszi meg”. így aztán szó szót követett, még meg is „haragudott” és ezt mondta:

— Hát, ha annyira értitek, akkor csak csináljátok, én leg alább ne legyek részese a rossz silónak. — Ezzel fogta a villáját és eljött.

A mint itt böködi az ud- var földjét, talán érzi is, hogy részéről sem volt éppen megoldás, hogy feladta a „mérgelődést”, ezért tanács- kérőleg meg is kérdezi:

— Mondjátok, mit csináljak? Hát, lehet ennyit mérgelődni?

— Lehet, sőt, kell is — tanácsolták neki többen. — Ami hibánk van még, azt ilyen mérgelődésekkel lehet megszüntetni. Csak nem kell elkeseredni, ha nem látszik mindjárt az eredmény. Nem vagyunk egyformák. „Mérgelődjön” csak tovább Jankovics bácsi...

Vállára veszi a villát, köszön és hazamegy. Kicsit még szaporázza is a lépteit. Ebédel és maga talán észre sem veszi, hogy a falatokkal együtt lenyeli mérgének fullánkjait is. Délután pedig szokatlanul nagy a sürgés-forgás a siló- gödrök körül: silóznak. Ott van köztük Jankovics Józsi bácsi is, a szövetkezetért áL landóan mérgelődő siló mester;

BODA FERENC