Tolnai Napló, 1956. szeptember (13. évfolyam, 206-231. szám)
1956-09-04 / 208. szám
2. TOfcNAI NAPLÓ 1956. SZEPTEMBER 4. Nasszer a szuezi kérdésről Kairó (MTI). A Menzies ve- ‘ zette küldöttséggel folytatandó megbeszéléseim vitajellegűek lesznek, nem pedig tárgyalások -— jelentette ki vasárnap este Nasszer elnök a National Broadcasting Comp.-nak adott televí ziós interjújában. Hangoztatta: ,,még mindig érvényes az a javaslata, hogy az 1888-as megállapodás alapján tárgyaljanak új egyezményről a hajózási szabadság biztosítása érdekében”, de hangsúlyozta, hogy a csatorna működésének ellenőrzésére vonatkozóan visz- sza fog utasítani minden komp romisszumot és ismét kifejezésre juttatta Egyiptom szuverénitását a víziút fölött. Az egyiptomi elnök arra a kérdésre válaszolva, hogy mi ként magyarázza Eisenhower elnök legutóbbi nyilatkozatát a -szuezi-kérdésről, — kijelentette, hogy a „nyilatkozatot nagy megelégedéssel” fogadta. „Nagy megnyugvásomra szolgál, mondotta, az a tény, hogy az Egyesült Államok elnöke elismerte: a csatorna Egyiptomhoz tartozik és a tulajdonképpeni probléma a hajózás szabadáságá nak ügye." Ami az „angol kémek” dolgát illeti Nasszer elnök kijelentette, hogy a vádlottak hat hónappal ezelőtt, amikor még az angol érők tartották megszállva a csa torna övezetét, katonai értesüléseket szereztek. Nincs miért nyugtalankodni, — mondotta Nasszer, — de a jelenlegi körülmények között az ügy komoly. Az egyiptomi nemzeti felszabadító hadsereg főparancsnokának nyilatkozata Párizs (MTI). Kamal Eddin Husszain, az egyiptomi nemzeti felszabadító hadsereg főparancsnoka a következő nyilatkozatot tette az egyiptomi rádiónak, a francia-angol katonai előkészü letekről: „Az arab népek arra készülőd nek, hogy segítségére siessenek Egyiptomnak, ha az országot az angol és francia hadsereg megtámadja. A legutóbbi napokban többezer levelet és táviratot kaptunk olyan személyektől, vagy csoportoktól, akik, s amelyek be akarnak lépni a felszabadító hadseregbe. A volt afgán király is közöttük van.” „Létrehoztunk;Jfülön szudáni, görög és több'^éhhez hasonló egységet, amelyek lehetővé teszik, hogy az Egyiptomban élő kisebbségek védelmezhessék hazájukat. A felszabadító hadsereg reguláris hadsereghez hasonló fegyverekkel van felszerelve és szükség esetén teljesíteni fogja kötelességét” — mondotta Kamal Eddin Husszein. Menzies nyilatkozata Az AFP jelentése szerint Menzies ausztráliai miniszter, elnök, a „szuezi bizottság’’ elnöke, nyilatkozott a kairói repülőtérre érkezéskor a sajtónak. „Úgy vélem, hogy egy héten belül befejezzük munkálatainkat” — mondotta. Az egyiptomi államfő Abdel ífattah el Bindari tábornokot, Kairó kormányzóját bízta meg Menzies fogadtatásával. „Nász. ezer elnök nevében üdvözölöm önt és tolmácsolom az elnöknek azt a reményét, hogy egyiptomi tartózkodása kelle_ mes lesz”, — mondotta üdvözlő szavaiban a kormányzó. A miniszterelnöki palotában zajlottak le annak a „kairól értekezletnek” első hivatalos ceremómiái amelyre az ötös bizottság megérkezése után kerül sor. Robert Menzies és a bizottságban lévő többi Kairóba érkezett kolléga beírta nevét Nasszer elnök vendégkönyvébe. Megnyílt a kairói értekezlet Az AFP jelenti, hogy a szuezi bizottság öt tagja egy-egy munkatárs kíséretében hétfőn délelőtt az elnöki palotába érkezett a Nasszer elnökkel a szuezi kérdésről folytatandó megbeszélésre. A bizottság tagjait az elnök elfogadta. Egyiptomi részről a hétfő délelőtti protokoláris jellegű meg_ nyitó ülésen Nasszer elnök, Favzi külügyminiszter és Ali Szabri, Nasszer elnök kabinet- irodájának főnöke vett részt. A tárgyaló felek zárt ajtók mögött folytatták tanácskozásaikat. Robert Menzies ausztráliai miniszterelnök a szuezi bizottság első ülése után kijelentette „A küldöttség találkozott Nasszer elnökkel, aki mellett Favzi és Szabri is résztvett az ülésen. A tanácskozás eljárási kérdésekre vonatkozott. Úgy határoztunk amint lehetséges, ismét összeülünk. Az elnök közölte velünk, hogy kész még hétfőn este találkozni velünk és így megbeszéléseinket tizenhét órakor kezdjük meg. Nem vár_ ható, hogy naponta közleményeket adjunk ki. A tanácskozások őszinte és bizalmas légkörben folynak majd. A hétfő délelőtti első találkozásunkat a szívélyesség szelleme hatotta át. A Dulles-tervet átnyújtottuk Nasszer elnöknek.’’ Az Humcmifé ünnepe a vincennesi erdőben Párizs (MTI). Az L’Humanité ezévi ünnepén a párizsiak százezrei jelentek meg a vincennesi erdőben. Az ünnepség már szombaton megkezdődött és a zuhogó eső ellenére igen sokan vettek rajta részt. Az ünnepségen megjelentek a Politikai Bizottság tagjai, illetve póttagjai, valamint a'Központi Bizottság Párizsban tartózkodó tagjai. Az L Humanité ünnepségén Marcel Cachin mondott rövid bevezetőt, majd Étienne Fajon nagy beszédben hangsúlyozta az egységakció fontosságát a fran cia politikai életben és rámuta- tott arra, hogy a munkásosztálynak a mai feszült bérhelyzetben, inkább, mint bármikor, szüksége van egységének megvalósítására. Fajon végül háláját fejezte ki az L Humanité Dimanche 45 ezer önkéntes terjesztőjének, akik Párizsban vasárnaponként önfel áldozó munkával sokszázezer példányt adnak el a lapból. Elutazott az egyiptomi mezőgazdasági küldöttség A Minisztertanács határozata uj szövetkezeti törvény megalkotásáról A Minisztertanács határo_ zata megállapítja hogy a szö- vetkezetkről szóló 1947. évi XI. törvény és az azt kiegészítő illetve módosító jogszabályok, amelyek annakidején a szövetkezeti mozgalom fejlődését elősegítették, a szövetkezet fejlődése és az új szövetkezeti típusok kialakulása folytán nagyobbrészt idejüket múlták. — Ezért új, a szövetkezetek minden típusára kiterjedő törvény megalkotása vált szükségessé, amely a különböző, típusú szövetkezetek, szövetkezeti központok és szövetségek működését, valamint a szövetkezeti de. mokrácia és a szövetkezeti Ön- tevékenység érvényesülését teljes mértékben biztosítja. A szö_ vetkezeti törvény megalkotására a Miniszterjanács kodifiká- ciós bizottságot küldött ki. A dr. Mohamed Aly el Kilany, volt földművelésügyi miniszter vezetésével hazánkban járt egyiptomi mezőgazdasági küldöttség tagjai szeptember 2-án éjjel elutaztak Magyarországról. Jugoszláv vasutas küldöttség érkezett Budapestre A MÁV vezetőjének meghívására a fővárosba érkezett Blagoje Bogavac, a jugoszláv vasutak vezérigazgatója és négytagú kísérete. A vendégeket hétfőn reggel ünnepélyesen fogadták a Nyugati pályaudvaron Csanádi György MÁV vezérigazgató és a vasút több vezetője. A jugoszláv vasúti szakemberek egy hetet töltenek hazánkban. Tanulmányozzák több fő városi és vidéki vasútüzem munkáját. Megtekintik a fővá ros nevezetességeit és ellátó gatnak a Balatonra. Súlyos autóbusz szerencsétlenség Olaszországban Az olaszországi Campogrosso hágó közelében szombaton egy autóbusz aZi egyik hegyi útról 300 méter mély völgybe zuhant jelenti az AP. — Az autóbusz 25 utasa közül 13 életét vesztette, 11 súlyosan megsebesült és csupán egy utasnak sikerült kisebb sérülésekkel megmenekülnie. Krisna Menőn londoni tárgvalásairól Krisna Menőn, aki vasárnap érkezett ház Uj-Delhibe, a londoni értekezletről hétfőn délelőtt beszámolt az indiai kormány előtt tárgyalásairól — jelenti az AFP. Értesülésünk szerint Menőn hangsúlyozta, hogy valamennyi érdekelt fél békés megoldásra Itörekszik Kónya Albert oktatásügyi miniszter rádióbeszéde Kónya Albert oktatásügyi miniszter az első tanítási nap alkalmából rádióbeszédet mondott. Köszöntötte tanulóifjúságunkat, tanítókat és tanárokat, az iskolák minden dolgozóját és a szülőket. Az első osztályosokhoz szólva, többek között hangoztatta : — Sokan közületek alig voltak még távol otthonról. Isme. rétién, szokatlan számotokra az a hely, ahol vagytok, az a pad, amelyben ültök, ezért most kíváncsian, talán, kicsit idegenkedve is néztek körül, — sót, biztosan olyan is akad, akit félelem fogott el. Szeretném ha félelmetek gyorsan elmúlva, idegenkedéstek megszűnne és most iskolás életetek első órájában megéreznétek: az iskola otthonotok mellett második otthonotok. Szeressétek nagyon iskolátokat és tanítótokat. Legyetek szorgalmas kis diákok, szófogadó jó fiúk és lányok, tartsátok meg szüléitek és tanítótok tanácsait. i A felsőbb osztályos és közép_ iskolás tanulókhoz szólva megemlékezett a miniszter úttörő- mozgalmunkról, amely a nyáron fejezte be jubileumi évét. Úttörőmozgalmunk új évtizedet kezdett — mondotta a miniszter — pajtások és vezetők egyaránt arra törekedjenek, hogy segítsék színesebbé, vonzóbbá, eredményesebbé tenni az isko_ jai munkát, a szakköri foglal, kozásokat. A középiskolás tanulók már DISZ tagok, a DISZ tevékenységével segítse a tanulást, egészséges klubéletével adjon lehetőséget nemes szórakozásra, kellemes időtöltésre, segítse a kultúrált magatartás kialakítását. A tanítókhoz és tanárokhoz szólt ezután a miniszter. Az üdvözlésen túl azt szeretném lelkére kötni tanítóinknak és tanárainknak — mondotta —, hogy az új tanévben jój gazdái, kódjának idejükkel a részükre is nyugodtabbnak biztosított nyár alatt felrissített erejükkel, arra törekedjenek, hogy iskoláinkban a most életbe lépő új rendtartásnak az iskolai élet alkotmányának szellemében folyjék a munka. Végezzék pe. dagógusaink az új tanévben minden munkájukat a KV határozatainak szellemében. A kedves szülőket arra ké- ^ rém — mondotta a miniszter, — hogy segítsék a tanítók, tanárok munkáját, vegyenek aktív részt a szülői munkaközösségek munkájában. — Minden szülő kartársa a pedagógusnak gyermeke nevelésében. Az iskola nevelő hatása akkor bontakozhat ki igazán, ha az a család, a szülők szerető gondoskodásával párosul, azzal összhangban van. Az új tanév megnyitása alkal mával azt kívánom tanulóifjúságunknak, tanítóinknak és tanárainknak, a kedves szülőknek, hogy jó egészségben ered. ? ményes munkát végezzenek az új tanév folyamán — fejezte be rádióbeszédét Kónya Albert. Nenni és Scelba az olasz szocialista pártok közeledéséről Róma (MTI). Nenni az Avanti- ban, pártja lapjában, többek között a következőket írta: Az a probléma, amit „szocialista egységnek” nevezünk, alap jában véve az olasz társadalom és a köztársasági állam problé mája, demokratikus jövőnk és szociális fejlődésünk problémája ... Ennek a problémának a meglétét pártunk a május 27-i községi választásokon hirtelen észrevette és ez határozta meg a szociáldemokratákkal való kapcsolatok első spontán felvé telét. Ezek a kapcsolatok nem voltak mindig termékenyek és pozitivek, de mindenesetre hasznosak voltak. E kapcsolatok a községi igazgatás területén kísérletként szolgálhatnak, amelyről áttérhetünk a nemzeti problémára.” Mario Scelba volt miniszterelnök vasárnap kétségbevonta, hogy a két olasz szocialista párt újraegyesülése erősíti a demokráciát. A keresztény demokrata párt vezetőinek bolognai találkozóján annak az aggodalmának adott hangot, hogy Nenni egyáltalán nem tért át Saragat vonalára, hanem sokkal inkább Saragat veszi át Nenni magatartását. H A rádió hosszú évek óta elválaszthatatlanul összekapcsolódik az elektronikával, s ma már a rádióelektronikáról úgy beszélünk, mint külön tudományról és technikáról, amely nemcsak helyet kapott a tudomány, a termelés és a kultúra valamennyi ágában, hanem megteremtette a tudományos kutatás, a technika teljesen új eszközeit is. Megszülettek a rádióelektronika új ágai: a rádiócsillagászat, a röntgenszinképelemzés, a rádiómeteorológia, a félvezetők elektronikája, az elektronikus számológépek, stb. Kétségtelen, hogy a rádióelektronikának további újabb és újabb ágai jelennek meg, amelyek előre nem látható lehetőségeket tárnak fel az emberek előtt. A következőkben beszámolok a közeljövő rádióelektronikájáról, annak fejlődéséről a Szovjetunió hatodik ötéves tervében. A következő öt esztendő során a rádióadóállomások teljesítőké pessége csaknem megkétszereződik, s ennek folytán a SzovjetNapjaink és a jövő rádióeiektronikája Irta: I. Dzsigit professzor unió egész területén venni lehet majd az első „központi” Programm közvetítéseit. E feladat megoldását elősegítik az automatizált közvetítőállomások. A hatodik ötéves terv idején az ország európai részén és az ázsiai rész számos területén kiépül az ultraröv.idhullámű rádióadók hálózata. Üj fokra emelkedik a televíziós közvetítés. Míg jelenleg a Szovjetunióban 13 televíziós központ működik, addig számuk az év végéig eléri a húszat. Az irányelvek szerint 1960-ban 75 televíziós központ lesz az országban. A jelek azonban arra mutatnak, hogy ennél jóval több. Megjavul a televíziós adások minősége is. Moszkvában például megkezdik egy új, az eddiginél háromszorta nagyobb kapacitású és nagyobb hatósugarú televíziós központ építését. A közvetitővonalak kiépítése lehetővé teszi a távolbalátó programmese- rét a népi demokratikus országokkal. 1958 ban meg kell kezdeni ? kísérleti színes televíziósadásokat. A „kombinált” rendszert alkalmazzák majd, amely lehetővé teszi, hogy a színes közvetítéseket közönséges televizorokkal is vehessék (fekete-fehér formában. Nagy fejlődésnek indult a rádiós helymegállapítás és a rádiónavigáció. E módszereket a repülésben, a földméréstanban, a földtanban, a hidrográíiában alkalmazzák. Nagyszerű lehetőségeket nyitnak meg a félvezetők alkalmazásán alapuló készülékek. Tömeges gyártásukat most kezdik meg. A félvezetők felhasználásával kisméretű rázkódásálló, igen kevés villamos energiát fogyasztó lámpanélküli rádió- és televíziós vevőkészülékeket gyártanak majd. Most nézzük a rádióelektronika egy másik ágát, amely napjainkban született és igen sokat Ígér — a rádiócsillagászatot. A rádiócsillagászat az égi testekből eredő, valamint az általuk visszavert rádióhullámokat vizsgálja. Ma már Kilágos, hogy a rádiócsillagászat olyan adatokat szolgáltat a tudósoknak a világmindenségről, amilyeneket más módon megszerezni lehetetlen. Ez a fiatal tudományág máris lehetővé tette sok új csillag felfedezését. Segítségével megállapították, hogy a csillagok közötti űrben jelentős mennyiségű úgynevezett intersztelláris hidrogén van. A tengerészek már réges rég, de napjainkban a pilóták is a nap. a csillagok állása szerint vezetik hajóikat, repülőgépeiket, természetesen csak akkor, ha az eget nem takarják felhők. A rádiócsillagászat sűrű felhőzet esetén is „láthatóvá” teszi az égboltot. A rádióelektronika nemcsak a világmindenségben, hanem a molekulák láthatatlan világában is megnyitja a titkok rgegisme- résének útját. Már létrejött a rádióelektronika különleges területe — a röntgenszínképelemzés, amelynek segítségével számos felfedezés tehető a folyékony és szilárd testek felépítésének terén. A röntgen-színképelemzés megteremtette az igen rövid időt igénylő vegyi analízisek új módszereit. Ugyanekkor lehetővé tette, hogy a szovjet tudósok megszerkesszék új készüléküket, a molekuláris generátort, amelynek segítségével a föld forgásának elenyészően kis rendellenességei is észlelhetők. A rádióelektronika, s elsősorban a gyorsan működő elektronikus számológépek nemcsak az ember fizikai, hanem szellemi munkáját is megkönnyítik. A számológépek már ma komoly feladatokat oldanak meg, szabályozzák a technológiai műveleteket, az elektronikus fordítőgé- f pék műszaki szövegeket fordítanak. Az atomtudomány — a magfizika — nagyszerű segítőtársra talált a rádióelektronikában, amely felbecsülhetetlen szolgálatokat tett a nagyteljesítményű fazotronok és a szuperkapacitású szinkrofazotronok megteremtésé ben. Ezek a berendezések a fény sebességét megközelítő sebességet adnak az elemi részecskéknek. Nincs ma a tudománynak olyan ága, amelyben a rádióelektronikát ne használnák fel. A rádióelektronika a föld mesterséges holdjának felépítésével, az új termelési ágak fejlődésével még nagyobb virágzásnak indul, k-