Tolnai Napló, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-15 / 192. szám

195«. AUGUSZTUS 15.

TOLNAI NAPLÓ

3;

A szövetkezeti demokrácia és a jövedelmező gazdálkodás

kérdései a mözsi Úttörő Tsz-ben

„Szűcs Lajos és Ulrich János, vegyék tudomásul, önöknek nincs családjuk!“

A Központi Vezetőség legutóbbi határozatainak igen nagy hatása van a termelőszövetkezetekben. A tagság talán soha nem vette az újságot olyan érdeklődéssel a kezébe, mint most. Érdekli őket, hogy a párt és a kormány milyen intézkedéseket hoz, amelyek újabb lehetőségeket teremte nek a szövetkezeti gazdálkodás megjavítására, arra, hogy a közös gazdálkodás fölénye az egyénivel szemben még vitatha tatlanabbá váljék.

Igen sok szó esik mostanában a szövetkezeti demokrácia betartásáról is. Az előző években bizony sok minden gúzsbakötötte a termelőszövetkezetek tagságának a kezét. Egy egész sereg felsőbb intézkedés határozta meg a gazdálkodás menetét, az ellenőrök egymásnak adták a kilincset, a tagság sokszor úgy érezte, azért alakították meg a szövetkezetét, hogy az „illetékeseknek“ legyen mivel foglalkoz- niok.

— Csak helyeselni lehet a párt és a kormány intézkedéseit — mondják a mözsi Úttörő Tsz tagjai. — Legalább nem azt a csengőt rázzuk évek múlva is, amit most. — A szövetkezet tagságát sok más mellett erősen foglalkoztatja a szövetkezeti demokrácia, —

A TAVASSZAL KIPELLENGÉREZTEK

bennünket, mert nem azt a területet akartuk elvetni kukoricával, amelyet a felsőbb szervek előírtak. Pedig mi tudjuk elsősorban, mit, vagy hogyan tudunk megtermelni. — Erről most már nem érdemes vitatkozni, hogyan és mint is volt ez, inkább gondolkozzunk azon, mit, hogyan tudnánk a gazdálkodásunkon javítani.

— Úgy érezzük, csorbát szenvedett nálunk a szövetkezeti de mokrácia — mondja Szűcs János, a szövetkezet elnöke — amikor meghatározták sza inunkra, hogy ennyi, meg eny- nyi szarvasmarhát, sertést kell tartani, ennyit kell elvetni kenyérgabonával, ennyit kukoricával, aztán szerződéses növényeket is kellett termelnünk, mert pénzre is szükségünk volt. — Mi úgy éreztük, hogy a szarvasmarhatartás igen költséges, mert nincs se legelőnk, se kaszálónk, minden takarmányt úgy kellett megtermelnünk a szántóföldön. Nem arról van szó, hogy nem akarunk szarvasmarhatenyésztéssel foglalkozni, de olcsóbb számunkra

a sertéstenyésztés, a hizlalás.

— Ha már

A SZÖVETKEZETI

DEMOKRÁCIÁRÓL VAN SZÓ,

odasorolhatjuk azt a helyes intézkedést is, hogy a szövetkezet a beadás teljesítése után terményeivel és termékeivel szaba dón rendelkezik. Mit jelent ez a mözsi Úttörő számára? A szövetkezetnek volt öt vagonra való burgonyafeleslege. Felemlítette egyik tag is, a másik is, miért nem adják el a burgonyát, szükség lenne a pénzre. — Miért adjuk el a burgonya kilóját 1,10-ért, ha többet is kaphatunk érte — így okoskodott a vezetőség. Érintkezésbe léptek az Üzemélelmezé Vállalattal, a burgonyára tárolási szerződést kötöttek velük. A mázsánkénti 110 forintos áron felül még 30 forint tárolási díjat is fizetett a vállalat, a szövetkezet így az öt vagon burgonyán 40 000 forintot keresett. Számtalan lehetőség van tehát a pénzjövedelem növelésére, a rendszeres munkaegységelőleg fizetésére.

A szövetkezetek nagyobb önállóságának biztosítása és az, hogy felemelték a hízómarha árát, újabb lehetőséget teremt a szövetkezetnek — mondja Szűcs elvtárs. — Sok szó esett eddig a tsz. jövedelmének fokozásáról, de mi volt a helyzet? Egy növendékborjú a leválasztásig elfogyasztott 400—500 liter tejet. Egy liter tej ára pedig 3 forint, tehát 1200—1500 forintba kerül egy borjú felnevelése csupán a váSzombaton este a járási tanács kultúrtermében ünnepségre jöttek össze a Magyar Nemzeti Bank dombóvári fiókjának dolgozói, hogy átvegyék a fiók első félévi kiváló munkájának eredményeit elismerő oklevelet. Régen voltak a bank dolgozói az örömtől ennyire megelégedettek, mint most, Érthető is ez, hisz ez az első eset a fiók életében, hogy kitüntetést kaptak — elsőként a niegye pénzintézetei közül.

Évek hosszú során keresztül egyáltalán nem volt munkaverseny a pénzintézeteknél s csak egy év óta —*• a munkaversenyfeltételek kidolgozása után — versenyeznek a pénzintézetek dolgozói. A Magyar Nemzeti Bank — mint az egyik legnagyobb és legfontosabb pénzintézet — igen nagy befolyást gyalasztási korig. És ha eladtuk, jó volt, ha 500—600 forintot kaptunk érte. Most például, hogy 14 forintot fizetnek a hízottbika kilójáért, kifizetődik a tartása. Olcsó tömegtakarmányon gyorsan fel lehet hizlalni, tehát kevesebb összeget emészt fel egy-egy állat felnevelése, mint eddig. Már hízóba is állítottunk 16 darab bikaborjút, a jövőben pedig rendszeressé akarjuk tenni a hizlalást.

EGY MÁSIK TAPASZTALAT

a tagság jövedelmének alakulásáról, illetve lehetőségeiről a mözsi Úttörő példájából: (de vonatkozhat ez a megyében nagyon sok tsz-re.)

Munkaegységenként kiosztanak a tagoknak 1,5 kiló árpát és két kiló kukoricát. Ha valakinek van 500 munkaegysége, hét és fél mázsa árpát, tíz mázsa kukoricát visz haza. A háztáji területen is terem mintegy 15 mázsa kukorica, tehát ez összesen 32 mázsa terményt jelent. Ezzel a mennyiséggel 5 darab sertést lehet meghizlalni. A szövetkezetben a 26 000 mun kaegységre kiadott takarmányból mintegy 300 sertést lehetne hizlalni. Ezekután már csak párhuzamot kell vonni a munkaegységre kiadott termény értéke és a 300 darab hízósertés utáni bevétel között, melyik jelent nagyobb jövedelmet a szövetkezet minden egyes tagjának. így nem 43 forint lenne egy munkaegység értéke, hanem jóval több. Természetesen a szövetkezet tagságán múlik a választás.

korol a vele kapcsolatban álló vállalatok termelési és önköltségcsökkentési tervének teljesítésére. A fiók dolgozói erre irá_ nyitották legfőbb tevékenységüket, főkép a hitelellenőrzés és a pénzforgalmi ellenőrzés megerősítésével.

Jelentősen megszilárdult a járásban a pénzügyi- és tervfegyelem, s különösen örvendetes, hogy az első félévben az állami gazdaságoknál is bekövetkezett a pénzügyi és tervfegyelem megszilárdulása, igen jelentős feladatokat láttak el a bank dolgozói a mezőgazdaság szocialista átszervezésében, a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok segítése terén. Különösen a termelőszövetkezetek patronálásában értek el jó eredményeket. Segítették a termelőszövetkezetek zárszámJÓ ÜTŐN HALAD A MÖZSI ŰTTÖRÖ TSZ.

a gazdálkodás megjavításában egyre belterjesebb gazdálkodást folytatnak. Most például van 26 törzskönyvezett corn- vall anyakocájuk, az eddigi ve gyes állomány helyett. Mindegyiktől legalább négy továbbtenyésztésre alkalmas, fajtiszta malacra számítanak évente. Leszerződnek 40 darabra — ez fedezi a beszolgáltatást is — háromszoros árat kapnak érte.

A gazdálkodás megjavulása annak a következménye, hogy egyre jobban kifejlődik a tagságban a közösségi szellem, jobb a munkafegyelem, a mun kák megszervezése, tagság saját maga is felismeri a jobbat. — Persze, előfordul még, hogy a szövetkezeti demokráciára való hivatkozás a közös rovása ra megy, ez pedig esetleg megbosszulhatja magát.

A mözsi Úttörő Termelőszövetkezetben jótékonyan éreztetik hatásukat a párt és a kormány intézkedései a szövetkeze tek működésével, gazdálkodásuk megjavításával kapcsolatban. Sokat változtak a tsz-tagság igényei: Ma már egyik sem akar vasárnap 70 forintos szán dált felhúzni, amikor 280 forintosra is telik. Nem jó már a „cájg-ruha“ sem, mindenki azt akarja, hogy a jövőmenő is legalább kasha szövetből legyen. így is van ez rendjén. A fejlődésben megállni nem lehet és napról napra beigazolódnak a nagyüzemi gazdálkodás előnyei.

Bognár

adásainak elkészítését. A tsz-ek vezetőségeit és könyvelőit fokozatosan kioktatják a pénz

_ és hitelgazdálkodás szabályainak ismeretére. A patronáló munkába sikeresen bevonták a földművesszövetkezetek könyvelőit is. így sokkal gyakoribbak a termelőszövetkezeti látogatások s az egyes felmerülő problémák megoldása is gyorsabban halad. Szakmai munkájuk széleskörű felvilágosító munkával párosul. Ez is hozzájárult többek közt ahhoz, hogy a dombóvári Rákóczi Tsz a megye egyik legjobb termelőszövetkezete lett.

A dombóvári fiók dolgozói most megfogadták, hogy a második ötéves tervben megnövekedő feladataikat is a „Kiváló fiók” dolgozóihoz méltóan hajtják végre.

Valami efféle megmásíthatatlan felszólítás érződik ki az eseményekből. A dolog ott kéz dődött, hogy az alsónyéki Szűcs Lajosnak és nőjének, Ulrich Jánosnak kivetették — annak rendje és módja szerint — a múltévi jövedelem- adóját, mint gazdálkodó embereknek. Ám mindegyikőjük lapján az szerepel, hogy gyér mektelenségi adóra kötelezettek, nyilván azért mert nincs családjuk. Ezért aztán Szűcs Lajost megterhelték 336 forint gyermektelenségi adóval, Ulrich Jánost pedig 288 forinttal.

H(i nem pénzről van szó, akkor legfeljebb egyet nevetnek rajta és figyelembe sem veszik a járási pénzügyi osztály álláspontját, de itt pénzről, még hozzá százasokról volt szó, így nem lehet csak ennyiben hagyni. Szűcs a nőjére nézett: — hogy-hogy, kételkednek abban, hogy a te feleséged az én lányom? Ulrich pedig a feleségét nézte értetlenül: — A járási toliforgatók kétségbevonják hogy én lennék az apja ennek a gyereknek, amelyet te szültél?

Küldték az igazolást. Mind a ketten külön ajánlott levélben: Szűcs igazolta, hogy neki három családja van: két lánya férjnél s egy legény fia, sőt, mi több, már unokája is van. Ulrich is igazolta hogy van egy családjuk, — akkor volt egyéves — és az a „szemük fénye”. Ám az igazolás és a ma is élő négy „gyerek” nem számított semmit: Adós fizess gyermektelenségi adót! Nemhogy törölték volna az alaptalanul kivetett adót, hanem még a következő évre is átírták, mint adótartozást, sőt. hozzászámolták még a kamatot is. így aztán Szűcs 336 forintjából lett 391 forint.

A bizonyítékok azonban idő közben szaporodtak: Ulrich Jánosné ismét szült e9V gyereket, tehát most már két születési anyakönyvi kivonattal és talán mondani sem kell, két gyerekkel — igazolhatja., hogy nem családtalan. De eddig ez sem ért semmit, a „kiskönyvben” még mindig ott szerepel az adótartozás. — Az újszülött a második bizonyíték, már hat hónapos, lassan megtanul járni és beszélni, de még mindig nem hiszi el a járási pénzügyi osztály, hogy van, él, létezik, sőt, sir, rosszalkodik s bosszúságot okoz a mamának. Az első bizonyíték már két éves: ez is „semmi”.

Most már csak azt várja a két apa, hogy megjelennek náluk a végrehajtók foglalni az „adótartozás” fejében és nem tudnak majd mit csinálni, mert egyelőre több bizonyítékuk nincs arra, hogy nem családtalanok... Ameny- nyire ismeretes a bürokrácia falánksága, könnyen meges. hetik, hogy lefoglalnak náluk egy-két sertést, mert „gyermektelenségi adóhátralékuk van”.

Persze bürokrácia ide, bürokrácia oda, Szűcs Lajos és Ulrich János nem hajlandók elhinni, hogy nincs családjuk, mert mindennap látják őket, beszélnek velük, szeretik őket és még akkor sem lesznek haj landók megtagadni tulajdon leszármazottaikat, ha netalán megadóztatják ezért őkat_ És, hogy most végeredményben mi fog történni, annak csak a „nagy” bürokrácia a megmondhatója.

BODA FERENC

Csehszlovák vendégeket várnak Mázán

A mázai Hazafias Népfront gyűlést tartott. Megbeszéltük az augusztus 20-val kapcsolatos teendőket. Két egyéni és két tsz parasztot fogunk jutalomban részesíteni. A nőtanács szép dombos kenyér sütését vállalta. A DISZ tánccsoportja, az iskola és az óvoda fog szerepelni. Megtárgyaltuk továbbá, hogy csehszlovákiai ven dégeinket igazi magyaros vendégszeretettel fogadjuk.

A mi csoportunk megnézte Pozsonyt, Pöstyént, Trencsént.

Mi meg fogjuk mutatni a Bonyhádi Zománc- és a Cipőgyárat, Pécset a Mecsekkel, üzemeivel és intézményeivel ismerkednek meg és hazánk fő városát nézik meg, ahol 2 napot fognak tölteni, majd rokonlátogatásra mennek Somogy megyébe. Arra törekszünk, hogy csehszlovákiai vendégeink jól érezzék magukat hazánk kis bányász községében, Mázán.

Kovács László

népfrontelnök.

Romok és új festmények között

Czencz János hátai házában

A BÄTAI DUNAPART legszebb helyén, ahol néhány hónapja még Czencz János csinos bátai kúriája fogadott bennünket, ott most romok között kapaszkodunk fel a kis műteremhez, ahová a Czencz-család szorult. A hatalmas udvar, amely ben a pompásnál pompásabb virágok díszlettek, tégla és kőtörmelékkel van tele, a kerítés mellett kiszedett ajtók, ablakok, épületfák állnak, megannyi jele annak, hogy itt állt az a csinos ház, amit egy eredményekben gazdag élet munká jával hozott össze Czencz János, s amit az árvíz egy éjszaka alatt eltörölt a föld színéről. Mert az árvíz a jeles festőművész otthonát sem kímélte meg s legfeljebb az a vígasztalás maradt meg Czenczéknek, hogy ingóságaikat, köztük a ki váló festmények egész sorát, si került megmenteni.

A beszélgetés természetesen az árvízzel kezdődik, amely nemcsak Czencz János, hanem több mint 100 bátai lakos házát is elpusztította vagy megrongálta.

— Elmúltam 70 éves — mondja Czencz János — s mindabból, amit az ecset hozott, ezt a kis házat tudtam szerezni. Az élet alkonyán nagyon súlyos az ilyen csapás. Arról persze nem is beszélve, amit azokban a tragikus napok ban át kellett élnünk.

Amikor a régi ház felépítéséről kérdezzük, Czencz János megrázza a fejét:

— Nem, Bátán nem építkezünk többet. Nem az árvíztől félünk, reméljük, hogy ilyen többet, vagy legalábbis egyhamar nem lesz. Azonban, amint ezt már meg is beszéltem az újjáépítőkkel, a mi hajlékunkat valahol Pest környékén építik fel. A kislányunk már nagylány lesz, szeretnénk tanít tatni s valószínű nekem is jobb, ha a fővárosban élek, ahol annyi barátom, régi művésztár sam él ma is.

És itt rögtön fel is merülhetne a kérdés, a művészet decentralizációjának kérdése, amely egyelőre sajnos még megoldatlan. De erről itt, a bátai romok között nem érdemes most beszélni, a kérdést itt megoldani úgy sem tudjuk.

— Igen, igen — folytatja

Czencz János — Pesten mégis csak jobb lesz, több munkalehetőség vár rám, mint itt, ahol bizony meg-megfeledkeznek rólam.

MERT A MUNKAKEDV a

hetvenkét éves Czencz Jánosból nem hiányzik ma sem.

Csupa tűz és energia — és csupa terv.

— Sajnos, egyelőre nagyon lefoglal a ház lebontása. A nap legnagyobb részében én is rakom a téglát, mert nem állunk anyagilag olyan jól, hogy tétlenül nézhetnénk, amíg más dolgozik. Csak az a baj, hogy a művészetemmel keveset tudok így foglalkozni, pedig terv is van, erő is van.

A hajdani műteremből lakás lett, a műterem pedig egy magánházban van, ahol barátságból engedtek át egy szobát az idős művésznek. Ide megyünk, végig a poros utcán.

Az új műteremben a régi képek sora fogad, remekbekészült csendéletek, művészi kidolgozd sú tájképek és aktok. Valamennyit régi ismerősként üdvözölhetjük, akik jártunk már Czencz János műtermében. A festőállványon azonban egy új, félig elkészült kép van, mely már méreteinél fogva is méltán kelti fel az érdeklődést. De még lényegesebb az, hogy a hatalmas vászon olyan témát ábrázol, amivel Czencz János eddig nem sokat foglalkozott.

Lovasok serege nyüzsög a festményen, egy kiemelkedő dombon pedig szálegyenes férfi lovon, kivont karddal.

— A honfoglalás — mondja Czencz János. — Bevallom, soha nem gondoltam volna ennek a témának megfestésére, ha magánrendelés nem szólít fel rá. Lovat is aránylag keveset festettem, s itt egy egész lovassereget kell ábrázolnom. Sok munka, — mondja —, de épp a feladat nagysága teszi széppé.

A HONFOGLALÁS ábrázolása már csak azért sem köny- nyű, mert képzőművészetünkben ez a téma ritkán szerepelt

eddig. A Feszty-körkép és Munkácsy jelenti a honfoglalás véglegesnek vélt képzőmü vészeli ábrázolását. Ha Czencz János valami újat tud mondani erről, az csak egyéni leleményét, ötletgazdagságát jelenti.

A kép középpontjából kiemelkedő Árpád, vezéreivel együtt, jó kompozíciós megoldásnak bizonyult, mert az alatta félkörben elterülő hadi tábor, az előtérben és a baloldalról előrohanó harcosokkal, egységes, zárt kompozíciót ad, s nemcsak elüt az eddigi ábrázolásoktól, hanem új megfogalmazásban ábrázolja történelmünknek ezt a nagyszerű pillanatát. A kép megoldása, rajzi pontossága, színeinek elevensége pedig azt bizonyítja, hogy Czencz János művészete most is épp olyan töretlen, mint az elmúlt évtizedek során.

A nehéz tragikus hónapok el lenére sem csak ez az egy új kép készült. Számos vázlat mel lett egy szép kis festmény emlékét is elhoztuk magunkkal, mely közvetlenül az árvíz után a rombadőlt Czencz-kúriát ábrázolja. Szomorú emlék, de egyben annak is bizonyítéka, hogy Czencz Jánost még az a súlyos csapás sem törte meg.

Beszámolónknak tulajdonképpen végére is értünk. De úgy érezzük, az igazságnak tartozunk azzal, hogy elmondjuk, amit Czencz Jánostól hallottunk, igaz ugyan, hogy halkan, szégyenkezve vallotta be ő is.

AMIKOR AZ ÁRVÍZ elvonult s az egész ország az árvízsújtottak segítségére sietett, természetesen a Képzőművészeti Alap is gondolt a nehéz helyzetbe került művészekre. A postás egy nap pénzt hozott Czencz Jánoséknak az Alaptól: 500 forintot. Tudni kell azt, hogy a Képzőművészeti' Alap milliókkal dolgozik évente. Elég sajnálatos, hogy ebből mindössze 500 forintot juttatott egy idős, érdemes művésznek. S a hír hallatára legfeljebb azon gondolkozhatunk, szégyenkezett-e valaki a Képző- művészeti Alapnál, amikor postára adták a Czencz Jánosnak címzett 500 forintot?

(cs)

„Kiváló fiók“ a Magyar Nemzeti Bank dombóvári fiókja