Tolnai Napló, 1956. augusztus (13. évfolyam, 180-205. szám)
1956-08-28 / 202. szám
2; TOLNAI NAPLÓ 1956 AUGUSZTUS 28. „Az alkotó erők új fellendülése felé“ Gerő Ernő cikke a Pravdában ' il Hazafias Népfront nagygyűlései Nagykanizsán, Szegeden és Kaposváron v Moszkva (TASZSZ). A Prav. da vasárnapi száma közli Gerő Ernőnek, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége első titkárának nagy cikkét. A cikk az MDP Központi Vezetősége júliusi ülésének eredményeivel foglalkozik. A cikkíró rámutat, hegy az ülés határoza tai több tekintetben új helyzetet teremtettek a pártban és az országban. Folytatva, az 1953. júniusi párthatározat szellemében, az előző időszakban elkövetett hibák kijavítását, a Központi Vezetőség a népgazdaság fejlesztésére, a pártegység meg szilárdítására, a párt és a tömé gek kapcsolatainak fejlesztésére, a pártélet lenini normáinak teljes helyreállítására, a pártban eluralkodott dogmatikus nézetek felszámolására széles horizontú programot adott. A cikkíró ezzel kapcsolatban megállapítja, hogy a teljes ülés munkáját az SZKP XX. kongresszusának szelleme hatotta át és termékenyítette meg, majd így folytatja: A Központi Vezetőségünk júliusi ülésének legfőbb eredménye, hogy megszilárdult pártunk Központi Vezetőségének, s egész pártunk nak összeforrottsága, egysége, az egész nép által elfogadott eszmei-politikai alapon. Ez teszi lehetővé, hogy pártunk vezetésével munkásosztályunk, dolgozó parasztságunk, értelmiségünk, népünk és kormányunk megoldja mindazokat a feladatokat, amelyeket Központi Vezetőségünk júliusi ülésén programszerűen kitűzött. Nagy helyesléssel találkozott a pártvezetés megerősítése, a pártegység megszilárdítása, mert a múlt tapasztalatai n}eg- mutatták, milyen döntő jelentő sége van a párt és a pártvezetés szilárd egységének — írja Gerő Ernő. Ugyancsak általános helyesléssel találkozott a Központi Vezetőség határozata a szocialista demokrácia kiszé. lesítéséről, a törvényesség meg szilárdításáról, valamint azokról az intézkedésekről, amelyeket a Központi Vezetőség a dolgozók életszínvonalának emelése céljából javaslatként a kormány és az országgyűlés felé tett. A Központi Vezetőség a jobbolda li és baloldali hibák kérdésében szakított mindenféle dogmatikus, formális felfogással — mutat rá a cikkíró. — A Központi Vezetőség aláhúzta: nem valami üres formula alapján kell felvetni a jobboldali és a szek- táns hibák elleni harc kérdését, hanem mindenkor a konkrét helyzet elemzése révén, s a Központi Vezetőség e tekintetben maga mutatott példát. — Parancsoljon... A házigazda az asztalhoz tessékel, barátságosan megkínál cigarettával. Angol beszédébe orosz szavakat vegyít. Mister Morgan amerikai mér nőknél vagyunk, aki Moszkvába érkezett, mint turista. — Kissé már elfelejtettem oroszul, hiszen hosszú esztendők teltek el azóta, hogy elutaz tam Moszkvából — jegyzi meg a szavakat válogatva, hogy ne kelljen a tolmácsra támaszkodni. Mister Morgan néhány esztendőt töltött a Szovjetunióban, mint mérnök. Részt vett a magnyitogorszki kombinát építésében. Egész életére emlékezetes marad számára a moszkvai Metro első vonalának építése. Morgan akkor tanácsadó volt az építkezésen. ...Megindultak a moszkvai Metro első vonatjai. A földalatti vasút legjobb építőit a Szovjetunió Központi Végrehajtó Bizottsága érdemrendekkel tüntette ki. A Vörös Zászló Renddel kitüntetettek névsorában szerepel G. Morgan amerikai szakember is. Fellépett a Központi Vezetőség azokkal a szektáns jelenségekkel szemben, amelyeknek eredményeként a Magyar Dolgozók Pártjában a volt szociáldemokrata elvtársak számos esetben háttérbe szorultak. A Központi Vezetőség sok olyan volt szociáldemokrata elvtársakat, akik a korábbi években a magyar munkásmoz galomban kimagasló érdemeket szereztek és komoly szolgálatokat tettek a munkásosztály egysége nagy ügyének, kooptált a Központi Vezetőségbe, s egye seket a Politikai Bizottság tagjaivá is megválasztott. Több volt szociáldemokrata elvtárs került képességeinek megfelelő, felelős beosztásba. Nagyfontosságu a Központi Vezetőség határozataiban: az államapparátus pgyszerűsítése, a vezetésnek az alsó szervekhez és a dolgozó tömegekhez való közelítése, a helyi kezdeményezés kibontakoztatása. Gerő Ernő a mezőgazdaság helyzetét érintve ezután azt írja: A Párt Központi Vezetősége leszögezte, hogy a mezőgazdaságban, amelynek termelése az ipar fejlődéséhez képest elmaradt, továbbra is a termelés emelése, s az egyéni parasztgaz daságeknak termelőszövetkezetekbe való egyesítése a feladat. Újból leszögezte, hogy a termelőszövetkezet a parasztság számára a felemelkedés igazi útja. A Központi Vezetőség szükségesnek tartotta a párt parasztpolitikájának végrehajtásában számos helyen megmutatkozott hibák gyors kijavítását, s főként a kulákká minősített kö-> zépparasztok sérelmeinek felszámolását. Ez jelenleg, a dolgozó parasztság nagy megelégedésére, lényegileg befejezést nyert. Egyben a Központi Vezetőség azt is leszögezte, hogy a Magyar Népköztársaság törvé nyei a kulákok számára is biztosítják mindazokat a jogokat, amelyek a Magyar Népköztár saság polgárait megilletik, hogy nem tartja célszerűnek’ kiélezni a harcot a kulákság- gal szemben, ugyanakkor azonban éberségre hívta fel a párttagságot. Az éberségre nemcsak a ku- lákság kérdésében, hanem első sorban az imperialisták aknamunkájával szemben, amely a belső kizsákmányoló osztályok maradványaira igyekszik támaszkodni, annál inkább szükség van, mert az ellenséges elemek az utóbbi időben is minden tőlük telhetőt elkövetnek, hogy megkíséreljék megzavarni a magyar nép békés építőmunS lám, Mister Morgan ismét Moszkvában van. Szobájában beszélgetünk, a „Nációnál“ szál ló második emeletén. Morgan visszaidézi a Szovjetunióban töltött esztendőket. Régi levéltárcájából előveszi a kitüntetését igazoló könyvecskét. Gondosan őrzi e megtisztelő okmányt. A könyvecske egészen újnak tűnik. Belső oldalán ott áll a rendjel száma: 715 és Morgan fényképe. — Itt még egészen fiatal vagyok — mondja mosolyogva. — Hej, húsz esztendő, — nagy idő. S lám, Moszkva azóta meg fiatalodott. Mister Morgan beszámol hazánkban szerzett benyomásairól. A mérnök szeme észrevette a nagy változásokat: — Mindenütt sokat építenek. Nagyon tetszik, hogy több lett a zöld, új parkok, sétányok jelentek meg. A moszkvai egyetem új épülete gyönyörű... Őt. a mérnököt, a moszkvai káját. Gerő Ernő ezután foglalkozik az iparban és a mezőgazdaságban elért sikerekkel és cikkének befejező részét az ország külpolitikájának szenteli. A Magyar Dolgozók Pártja s a Magyar Népköztársaság kormánya a nemzetközi feszültség enyhítését, a béke további megszilárdítását egész politikája sarkalatos pontjának tekinti, hangsúlyozza. — Az imperialisták az utóbbi időben ismételten erőfeszítéseket tettek a Szovjetunió és a népi demokratikus országok testvéri barátságának és egységének lazítására. A magyar nép „felszabadításáról” beszélnek, ténylegesen azonban meg akarják zavarni a magyar nép békés építő munkáját, al$ akarják ásni országunk népgazdaságának fejlődését, tehát meg akarják akadályozni népünk életszínvonalának az emelkedését. — „Demokráciáról fecsegnek, de úgy félnek a szocialista demokratizmus kifejlődésétől és ki- terebélyesedésétől, országunkban, s a többi népi demoitrati- kus országokban, mint az ördög a tömjéntől’’. A Magyar Népköztársaság kormánya a népek közötti DaBatao Karafili, az Albán Nép köztársaság új magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete augusztus 26-án, vasárnap megérkezett Budapestre. Fogadtatására a ferihegyi repülőtéren megjelent Gergely A Reuter jelentése szerint a görög kormány közölte: Tudomására hozták, hogy az ankarai görög nagykövetség épü. létében betörés történt. Az első jelentések szerint több A lengyel főváros Krucza nevű utcájában már huzamosabb idő óta folyik egy új, reprezentatív jellegű szálloda építése. A kétszárnyas épületben 650 személy befogadására lesz hely, minden egyes szoba rendelkezik majd fürdőszobával. A földszinten mulatót rendeznek be, a kilencedik emele. Metro mozgólépcsői, peronjai, a fúrás új módszerei érdeklik: — Nagyon jó, hogy a mozgólépcsők, eltérően az első állomások mozgólépcsőitől, csaknem a bejárattóLközvetlenül a perronra visznek. Kényelmesebb az utasoknak . Morgan örül, hogy találkozott régi kollégáival, az első Metro állomás építőivel. A régi ismerősök szeretettel fogadták őt, részletesen válaszoltak minden kérdésére. Az amerikai mérnöknek igen megtetszettek az alagútak fúrásának szovjet módszerei. Megkérjük Mister Morgant, beszéljen arról, hol dolgozott a Metro építése után. A mérnök elmondotta, hogy Moszkvából visszatérve 1943-ig Detroiban dolgozott, majd Braziliába ment egy kohászati üzem építésére. — Természetesen nem akkora üzem, mint a magnyitogorszki — mondja Morgan. rátság — az országok közötti termékeny kapcsolatok kiszélesítésének s a nemzetközi feszültség csökkentésének politikáját folytatja s teljes mértékben támogatja a Szovjetunió kormányának külpolitikáját mert ez megfelel a magyar nép érdekeinek. Pártunk testvéri kapcsila- tokat tart fenn azokkal a kommunista és munkáspártokkal, amelyeknek tevékenységét a marxizmus—leninizmus tanítása vezérli. Ennek szellemében kezdeményezte a Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége júliusi i.eljes ülésén a kapcsolatok helyreállítását pártunk és a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége között is, miután országaink között a normális viszony már helyreállott. Pártunk megszilárdulj egysége, a pártvezetés megerősödése, a párt és a tömegei közötti kapcsolatok szorosabbá válása, a munkásosztály és a parasztság szövetségének megszilárdulása a biztosíték arra, hogy a magyar nép alkotó erői újból páratlanul fellendülnek, hogy az összes kitűzött feladatokat sikerrel megvalósítsuk — írja befejezésül Gerő Ernő. Miklós, a külügyminisztérium protokollosztályának helyettes vezetője, Petrit Dischnica ideiglenes ügyvivő vezetésével a budapesti albán nagykövetség tagjai valamint több budapesti diplomáciai képviselet vezetője. fontos akta, köztük a katonai attasé aktái is hiányzanak.. A görög kormány egyik szóvivője szerint a betörés Görögország elleni kémcselekmény volt, amely súlyosan érinti a kormányt. ten terraszos nyári kávéház lesz. A szálloda tetejét úgy rendezik be, hogy ott helikopterek fel- és leszállhassanak. Az építést 1957-ben fejezik be a szállodát előreláthatólag 1958 januárjában adják át rendeltetésének. — Szerettem volna találkozni Nyikita Szergejevics Hruscsov val — folytatja. — Azokban az esztendőkben, amikor a Metro építésén dolgoztam, gyakran jártam nála. Kívánságomat megírtam neki. Értesítettem, hogy Moszkvában tartózkodom, mint turista. Nagy megelégedéssel láttam a Moszkvában végbement változásokat; új, hatalmas épületek, széles sétányok, rengeteg autó jelent meg, a közlekedés példaszerű, a szovjet nép jóléte, kultúrája növekszik. Megkértem N. Sz. Hruscsovot, ha lehet, szenteljen nekem tíz perc időt, hogy kezet szorítsak vele és gratulál jak az óriási eredményekhez, s a jövőben még nagyobb sikereket kívánjak. Mister Morgan mosolyog: — Sokkal több időt raboltam el Nyikita Szergejevics Hrus- csovtól: 1 óra 10 percig beszélgettünk... Beszélgetésünk végéhez ért. Köszönetét mondunk Mister Morgannak és szerencsés utat kívánunk neki. — Köszönöm — mondja oroszul. Vasárnap délelőtt a Hazafias Népfront három városban: Nagykanizsán, Szegeden és Kaposvárott rendezett nagygyűlést. Nagykanizsán mintegy 15 ezer dolgozó előtt Hegedűs András elvtárs a Minisztertanács elnöke mondott beszédet. Szegeden Apró Antal elvtárs az MDP Politikai Bizottságának tagja a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a Minisztertanács elnök helyettese és Parragi György elvtárs országgyűlési képviselő Nyugati hírügynökségek jelentése szerint Lennox-Boyd brit gyarmatügyi miniszter vasárnap este sajtóértekezletet tartott, amelyen bejelentette, hogy az EOKA-tól, a ciprusi görögök egyesülési mozgalmától többezer okmányt zsákmányoltak s ezek „minden kétséget kizáróan bebizonyították, hogy az EOKA Makariosz érsek személyes irányítása alatt áll. A hétfő reggeli angol sajtó bő terjedelemben ismerteti a gyarmatügyi miniszter által közzétett „okmányokat”. A legtöbb lap azon a nézeten van, hogy az okmányok bebizonyítják, „milyen bölcsen járt el a kormány Makariosszal szemben”. A Scotsman azt írja, nincs ok kételkedni az okmányok hitelességében és nem lehet eléggé elítélni Makariosz tevékenységét. De ezekután hozzáteszi: „Helytelen lenne azonban azt állítani, hogy Makariosznak a Peking (Uj Kína). Vasárnap valamennyi pekingi lap vezércikkben méltatta a Csou En-laj kínai és Souvanna Phouma laoszi miniszterelnök szombaton aláírt közös nyilatkozatát. A Zsenminzsipao szerint a közös nyilatkozat új alapokra fekteti a két ország viszonyát. „A kínai nép, mint jószomszéd igen nagyra becsüli a lao_ szí kormány és a laoszi nép barátságát” — írja a kínai lap. * Helsinki (TASZSZ). A vasárnapi finn lapok vezércikkekben és szerkesztőségi cikkekben fog lalkoznak Vorosil^v látogatásá. val. Hangsúlyozzák, hogy a finn nép meleg, szívélyes fogad tatásban részesítette Vorosilo- vot, rámutatnak arra, hogy az a látogatás nagyjelentőségű Finn ország és a Szovjetunió baráti kapcsolatainak további erősödése szempontjából. A Szovjetunió elnöke — írja a Soumen Sosialidemokráti — egyszerűségével és demokratikus magatartásával látogatásának hetét valóságos ünneppé tette. Peking (TASZSZ). A japán rEjjJió jelentése szerint az amerikai csapatok szolgálatában álló több mint százezer japán munkás vasárnap sztrájkot indított. Tiltakozásul az amerikai parancsnokság által bevezetett új munkaügyi rendszabályok ellen. A japán munkások ezenkívül új kollektív szerződés megkötését követelik. * Prága (TASZSZ). Augusztus 26-án Prágában megkezdődött a IV. nemzetközi diákkongresszus. A kongresszust Szukhandu Mazumdar, a Nemzetközi Diákszövetség alelnöke nyitotta meg. A tanulóifjúság képviselőit üdvözölvet azt a mintegy 20.000 ember előtt tartott beszámolót. Kaposvárott a Hazafias Nép_ front Somogy megyei bizottsága a nemzeti kisebbségi hét befejezése alkalmából rendezett ünnepi nagygyűlést. Közel 20.000 ember hallgatta meg Ács Lajos elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, á Központi Vezetőség titkára, Somogy megyei országgyűlési képviselő és Erdei* Ferenc elvtárs, a Minisztertanács elnökhelyettesének beszédét. Á brit kormány rágalomhadjárata Makariosz érsek ellen Ä KÜLPOLITIKA HÍREI ~y tárgyalások megszakadásakor tett javaslatai észszerűtlenek voltak.” A Manchester Guardian fenn tartással fogadja az okmányokat. A Daily Herald határozottan kijelenti: „A brit kormány az érsek elleni rágalomhadjárattal ráteszi a koronát ciprusi őrült politikájára.’’ A Reuter iroda athéni jelentésében idézi a görög kormányhoz közelálló hivatalos források véleményét Lennox- Boyd „leleplezéseiről”. Mint e forrásokból kijelentették, „a Makariosz érsek elleni angol vádaskodások célja az volt, hogy eltereljék a világközvélemény figyelmét az érseknek a ciprusi probléma megoldására ) tett békéltető feltételeiről. — Lennox-Boyd megpróbálja kikerülni a fő problémát, amely a ciprusiak követeléseinek kielégítése, nem pedig az, hogy ki áz EOKA vezetője és kik tartoznak aaz EOKA soraiba.” reményét fejezte ki, hogy a kongresszus hozzájárul a nemzetközi együttműködés elmélyítéséhez és a diákság nemzet_ közi egységének megteremtéséhez. * Tiencsín (Uj-Kína). A kínai vöröskereszt társaság vasárnap átadta három japán társadalmi szervezet képviselőinek a szaba dón bocsátott 354 japán háborús bűnös utolsó csoportját. * A belgrádi rádió vasárnap esti szerbnyelvű híradásában a a zágrábi rádió horvát, az újvidéki rádió pedig magyar és szerb adásában bő kivonatban ismertette Gerő Ernőnek, a Ma gyár Dolgozók Párja Központi Vezetősége első titkárának a Pravda vasárnapi számában „Az alkotó erők új fellendülése felé“ címmel megjelent nagy cikkét. A cikket közölte a Tan- jug hírszolgálati iroda is. * A belgrádi rádió jelenti: A Legyei Egyesült Munkás- / párt küldöttsége, amely szombaton érkezett Belgrádba, vasárnap délelőtt és délután meg beszélést folytatott a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának tagjaival. Moszkva (TASZSZ). A szovjet dolgozók vasárnap ünnepelték a bányászok napját. A szénipari dolgozók kiemelkedő teljesítményekkel tették emlékezetessé ünnepüket. Az ország különböző részeiben ünnepi gyűléseket, népünnepélyeket, sportversenyeket tartottak. Sok bányászcsalád új lakásban köszöntötte az ünnepet. A Do- nyec-imedencében például ötezer új lakásba költöztek be bányászcsaládok az ünnep előestéjén. ) Mister Morgan ismét Moszkvában Irta: V. Kitain és L. Leonyidov Megérkezett az új albán nagykövet Betörtek esz ankarai görög nagykövetségre Helikopter repülőteret létesítenek egy varsói szálloda tetején