Tolnai Napló, 1956. július (13. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-01 / 154. szám

3 ro dalom * rflüvéó<zel * TZudománij Ha Harkányban szerepel a dombóvári MÁV kulfúrcsoport A dombóvári MÁV kultúr- együttese még a tél folyamán megtanulta Kacsóh: János Vi­téz című daljátékát. Azóta már nyolcszor szerepeltek ezzel a daljátékkal és vala­hányszor lejátszották, mindig óriási siker kísérte játékukat. Az együttes tagjai ma Har­kányban vendégszerepeinek, ahova még szombaton éjsza­ka elutaztak. Az 54 tagú együt tes Harkányban is minden bizonnyal sikerrel szerepel. D XX. kongresszus és népművelési politikánk egyes kérdései címmel június 20-án és 21-én a Népművelési Minisztérium vi­tát rendezett a megyei taná­csok vb. elnökhelyettesei és népművelési osztályvezetői, a pártbizottságok kulturális osz­tályvezetői, a szakszervezetek és a tömegszervezetek, vala­mint az országos jellegű nép­művelési intézmények munka­társai részére. Kende István népművelési miniszterhelyet­tes előadása után élénk vita indult meg. A felszólalók gya­korlati tapasztalataikat ismer­tették és sok fontos javaslatot tettek. Az értekezleten megje­lent. és felszólalt Darvas József népművelési miniszter is. VITA <t „fyékútutbdi kéft£4Éűju)J6“-t'6£ Teremtsünk zenei életei a megyeszékhelyen! BUNI GÉZA: VISSZAJÖN Itt volt a nyár, s mintha elmúlt volna elment, — s ki tudja merre jár? Nevess rajt. — Ha elment, vissza jön majd, ugye kedves, mily bolond a nyár. ©ús ölén a földnek kalász érik, éles kaszán már csillan a fény... s ha kezed megérint oly ritkán, nem csókollak meg édes, ne félj. Azt súgja a zöld lombok zenéje is a nyíló virág hirdeti már: — Ne csüggedj édes, nem lesz vége még, holnap ismét visszajön a nyár . Úgy érzem, hogy a Napló által felvetett kérdés-kom­plexumhoz, mint bennszülött szekszárdinak is) de meg mint az 1946—49-ben rende­zett nagysikerű hangverseny- sorozat rendező triumvirátu­sa egyetlen Szekszárdon élő tagjának is, hozzá kell szól­nom. A cikk megállapításaival a magam részéről teljesen egyetértek, úgy érzem, hogy a kérldés megoldását nem a további bírálgatás és a hiba- kereséjs visizi majd előbbre, hanem ha beszéd helyett hoz­záfogunk a feladatok megol­dásához, mégis néhány mon­datban szeretném magam is lerögzíteni azt, hogy vélemé­nyem szerint hogyan jutottunk íJel idáig. J Az említett 30 hangverseny­éből álló sorozat Tomiko Ka­Í nazawa japán dalénekesnő hangversenyével szakadt fél- * be. A hangversenysorozat fél­beszakadásában kétségkívül ré sze volt annak is, hogy a triumvirátus tagjai belefárad­tak a rendezéssel kapcsolatos problémák állandóan ismét­lődő megoldásába. (Nem volt elegendő szék a megyeházán — most sincs —, a zongorát minden egyes esetben szállít­tatni kellett, ez minden al­kalommal két hangolást je­lentett, vigalmi adót kellett fizetni, egyes hangverseny lá­togatók nem fizették rendsze­resen tagdíjukat, stb.) A lé­nyegesebb ok azonban az volt, hogy egyes személyek .eléggé el nem ítélhető szűk- 11 látókörüséggel a japán dal­énekesnő hangversenyét fa­jtiszta megnyilvánulásnak mi- ,1 nősítették, noha a Magyar (I Népköztársaság kormánya a $ művésznőnek beutazási enge_ délyt adott, a művésznő fel­lépett a Magyar Állami Ope­raházban is és Budapesten is A szimfonikus zenekar újjá­éledése a város zenei életében kétségkívül fejlődést ered­ményezett. Azonban a zene­kar újjáéledése az 1955. évi Mozart emlékesten elérte csúcspontját, s ha voltak ez­után is figyelemreméltó hang­versenyek (a szabadtéri . ope­raest, vagy a 200 éves szüle­tési évforduló alkalmából ren. dezett Mozart emlékünnep­ség), további fejlődést nem állapíthatunk meg az együt­tes életében. A város zenei életében új színt jelentett a megyeszékhely zeneiskolájá­nak a felállítása. Husek Re­zső igazgató személyében a város nemcsali kitűnő peda­gógust kapott de élvonalbeli zongoraművészt is, s Paálné Falus Edit énektanárnő is nagy nyeresége a város zenei életének. De abban is komoly jelentősége van a zeneiskola felállításának, hogy azokat a tanárokat, akik eddig is, mint pedagógusok működtek a vá­rosban, most előadóművész­ként is mozgósította. A zene­iskola igazgatójának és taná­ri karának nagygsikerű bemu­tatkozó hangversenye ismét követelőleg írja elő számunk­ra a város hangverseny éle­tének a megszervezését. Úgy vélem, hogy a szervezés nek különösebb akadálya nem lehet. A volt megyeháza mintegy 350 személyt befo­gadó, nagyszerű akusztikájú, szinte miniatűr hangverseny- teremnek számító nagyterme igen alkalmas lenne ezeknek a rendezvényeknek a lebo­nyolítására. Meg kell azonban oldani a terem székhiányát és azt a kérdést, hogy a város legjobb zongorája állandóan ebben a teremben nyerhessen elhelyezést. Husek Rezső és a zeneisko­la tanári karának bemutatko­zó hangversenye megmutatta, hogy a művészi értékű ren­dezvényeknek megvan az ér­deklődő köre és egy kis szer­vező munkával el lehet érni, hogy az érdeklődők száma minden rendezvényen megha­ladja a 300-at. S ha már terem,zongora, ér­deklődők rendelkezésre áll. nak, csak szereplőkről kell gondoskodnunk. Javaslom, hogy a volt me­gyeháza dobogóján kapjanak helyet élvonalbeli művészgár­dánk tehetséges képviselői, a Szekszárdi Szimfonikus Ze­nekart, a városból elszárma­zott művészek (Borza Sweszti, EORBELY TIBOR: Szőke volt Akit szerettem, — szőke volt, — És bőre, — mint a hold ezüstje: hófehér, — hideg S amit tőle sose kaptam, — Megtaláltam bronz hajadban, S lelkem látod, — gondolatban, Bronz hajadtól, — lángra lobban. Ég a tűz, és nő a parazsa, — S verset szül a tűz varázsa. Százötvenéves a Gyönki Gimnázium számos nagysikerű hangver­senyt adott. A hangversenysorozat meg­szakadása után részint a kór­ház szakszervezeti bizottsága, részint az Orvosegészségügyi Szakszervezet rendezett hang­versenyeket. (Aubrey Pankey néger baritonista dalestje a volt megyeházán. Sass Dezső önálló zongoraestje és Biszt- riczky Tibor hegedűestje a kóríház kultúrtermében, stb.) Ez a néhány est azonban hét esztendő alatt csak oázisnak számított a város kiszikkadt zenei életében. Az akkori járási, s a jelenle. gi városi kultúrház is igye­kezett néhány alkalmat terem teni a zenekedvelő^ számára. Ezeken az alkalmakon mű­vészgárdánk néhány élvonal­beli tagja is szerepelt, mint például Gyurkovics Mária, Svéd Sándor, Fáy Erzsi, Sza­bó Miklós, stb. Ezek között is volt néhány igen színvonalas előadás, még sem tudta kellő­képpen megmozgatni a város zenekedvelőit, mert 1. a kultúrház akusztikája rossz és sokszor a legjobb pro­dukció sem érvényesül benne, 2. megingott a bizalom a kultúrház rendezvényei iránt a szereplő-, időpontváltozások, a hirdetett előadások elma­radása, vagy 1—2 komoly, mű vészi hangversenyhez egyál­talán nem illő produkció miatt, amelynek legtöbb eset­ben nem is a már számtalan esetben átszervezett, a magyar művészi életet élősdi módra szipolyozó Filharmónia ké- nye-kedvének kiszolgáltatott kultúrház volt az oka. 3. A bizalom megingásával együttjáró érdeklődéshiány az­tán a kultúrház vezetőinek amúgyis fogyatékos vállalkozó kedvét annyira elvette, hogy még ezeket a rendezvényeket is nélkülöznünk kellett. azok, akik a város eddigi sze­gényes zenei életének értékei voltak, s akiknek a szempont­jából nem közömbös, hogy milyen alkalmakkor jutnak szerepléshez. (Erdélyi János, Haider Ákos, Zoltán Vilmos, Angyal Ferenc, stb.) Úgy ér­zem, hogy ilyen elvek alap­ján olyan szereplőgárda áll majd rendelkezésünkre, akik 2 hangversenyévadra is ellát­nak bennünket műsorral. A növekvő igények kielégítésére aztán a következő években mind nagyobb teret lehet en­gedni az élvonalbeli magyar művészgárdának. Mindent egybevetve a kö­vetkező hangversenyévad mű­sorát az alábbiak szerint ja­vaslom megállapítani: Szeptember: Liszt emlék­hangverseny a szerző halálá­nak 70. évfordulója és az 1846-os szekszárdi hangver­seny 110. évfordulója emléké­re Zempléni Kornél Liszt­díjas zongoraművész közremű ködésével. A Liszt emlék­tábla leleplezése, Liszt emlék- kiállítás megnyitása a mú­zeumban. Október: Szekszárdi és a Szekszárdról elszármazott mű­vészek hangversenye. November: Tóth Sándor, a Szimfonikus Zenekar volt el nőké emlékére zenekari hang­verseny magyar szerzők mű­veiből. December: Husek Rezső ön­álló zongoraestje. Január: Ária- és dalest. Fáy Erzsi és Szabó Miklós közre­működésével. Február: A zeneiskola ta­nári hangversenye. Március: Zenekari est Borza Sweszti (zongora) közreműkö­désével. Április: Husek Rezső önálló zongoraestje. Május: Kovács Dénes, a lon­doni Flesch verseny győztesé­nek hegedűestje. Június: Zenekari est Fónagy Lívia, Falus Edit és Angyal Ferenc közreműködésével. Ezek után már csak az van hátra, hogy a Művészeti Ta­nács, a városi kultúrház, a természettudományi társulat művészeti szakosztálya és a városi zeneiskola képviselői összeüljenek és a technikai kérdéseket megbeszéljék. Bízom abban, hogy a tár­gyalás során a problémák tisztázódnak és már a követ­kező hangversenyévadban rendszeres, művészi értékű hangversenyekben lesz mód­juk gyönyörködni a város zeneszerető dolgozóinak. Áldor Lili, Fónagy Lívia, Fónagy Gertrud, stb.) éppen- úgy, mint zeneiskolánk igaz­gatója, tanári kara, vagy TUCSNILÁSZLÓ DR R. TOMASOVSZKY: Asszony és politika Uj arcodat látom, úgy tűnsz most nekem, mint egy közönyös, hideg, fásult idegen. Ha fáradtan odavetsz egy-egy mondatot a hangodon érzem, hogy nagyon únhatod ezt az egész estét... és talán engem is. Elengedjelek, mondd? ne nyúljak utánad? hiszen társtalanul összecsuklik vállad! Vagy csak és gondolom és te másként látod a magad életét s az egész világot, és nem én vagyok néked az öröm! Az elmaradt csókok égetik a számat, El nem mondott szavak, visszafogott vágyak. Ha most felcsillana szemedben a lélek, nem fásult unalom, amitől úgy félek, akkor sok ezernyi szóvirágom lenne, ami így elhervad, mielőtt születne. Akkor felragyognék csillagokat szórva, apró csókszikrákkal máglyatüzet gyújtva!! Elégnének benne a kétségek, — gondok, de közönyödet látva, így csak annyit mondok: „Igen, a politikát te érted jobban.“ Iskolánk első, gyermeki lé­péseit Gángel István „histó­riájából” isjmerjük, melynek szerzője a következő címet ad­ta: „A külső somogyi egyházi megye Nagy-Székelyben he­lyeztetett helvétai vallástéte­lű Centrális Oskolájának első kezdetével fogva való histó­riája.” Már a cím is jelzi, hogy iskolánk tanítói Nagy­székelyben kezdték meg az ifjúság nevelését. 1805-ben ugyanis Csicsvai-Vasas And­rás és Heck Dániel fiaikat a latin nyelvvel akarták meg­ismertetni. Még ezév márciu­sában elhatározták, — Hor­váth Ádám biztatására — hogy olyan mestert hozatnak a székelyi iskolába, aki 170 fo­rint fizetéssel a centrális is­kolát is vezeti. 1807-ben már nagy sikerrel tették le az „exament’’ a tanulók, kiknek száma annyira növekedett, hogy 1808-ban a consistorium. nak preceptorról kellett gon­doskodnia. Ez az újabb állás ismét áldozatot követelt, mely nek megvalósítását a környék tehetősebb családjai adomá­nyokkal tették lehetővé. Az iskola helyzete 1910-ben, az eredmények ellenére is, tart­hatatlan volt Nagyszékelyben, egyrészt a református egy­ház ellenségeskedése, más­részt a helybeli gazdatisztek háborgatása miatt. Ezért 1812. február 4-én elhatározták, hogy az iskolát Gyönkre köl­töztetik. Az épület, amelybe az iskola költözött nem volt nagy, s a tanulók létszámá­nak növekedése nagyobbítást tett szükségessé. Az iskola tanárai és növen­dékei a szabadságharc eszten­deiben is megálltak a helyü­ket. Ha a feljegyzéseket la­pozzuk, kitűnik, hogy a 48-as hazaszeretet még a 60-as évek ben is fiatalosan él. Ez év de­cemberében ugyanis a gim­názium épületére kitűzik a negyvennyolcas zászlót. 1847- ben Kiss Gábor résztvett a po­zsonyi diéta nevezetes vitáin, majd negyvennyolc nyarán résztvett Jellasics üldözésé­ben, jelen volt az ozorai le­fegyverzésnél, egyike volt azoknak a honvédeknek, akik a horvátoktól elvett zászlókat a parlamentbe vitték. De nem egyedüj volt a gyönki tanárok közül, aki kivette részét a negyvennyolcas küzdelmek­ből. Ott találjuk a harc me­zején Wimmer Teofil Ágos­tont is, aki negyvenkilencben Kossuth berlini követe volt. Tóth Józsefet, aki negyven- nyolcban a 65. zászlóaljnál szolgált és Világostól mint hadnagy tért haza. Dömény József diák a szabadságszere- tetet a gyönki gimnáziumban szívta magáb- és a tizenöt­éves ifjú több társával együtt az iskola padjaiból honvéd huszárnak állt. Tagjai voltak annak a maroknyi csoport­nak, mely Komárom várában dacolt az ellenforradalom csa­pataival. Hogy a tanulóifjúság nem zárkózott el a haza meg­védésének szent ügyétől, ezt bizonyítja az is, hogy 1848- ban a diákok nemzetőrséget szerveztek és itt tanultak „exszercirozni”, elsajátították a puskák kezelését. Az ifjú­ság és tanáraik viszonyát négy vennyolchoz híven tükrözik az évkönyvek, melyek mindegyi­kében az Ünnepségek cím alatt megtalálható negyven- nyolcas ünnepély, melyet ké­sőbb már tulajdonképpen évente háromszor tartottak meg: a forradalom kivívása, (március 15) a negyvennyolcas törvények ünneplése (április) és az aradi hősökről való megemlékezéskor (október). — Ez ünnepségeket még kiegé­szítették időnkint Petőfi és Kossuth ünnepségek. Elmúltak a negyvennyolcas idők, elbu­kott a forradalom, melynek harcosai fölött eldübörgött az osztrák cipő és a cári csiz­ma. A szabadságharc hős hon­védéi börtönök mélyén ra­boskodtak vagy idegen orszá­gokban katonáskodtak hosszú ideig. 1864-től kezdve a gimná­ziumban a haladás szellemé­ben folyik a munka. Megszűnt a helybeli lelkésznek leg­többször káros befolyása azál­tal, hogy rendezték az „isko­lai széket” olyképpen, hogy tagjai a tanárok és az iskola fenntartó testületé lett. 1866- ban a pénzügyek kezelését a testület vette át, ami azt ered­ményezte, hogy már 1867-től megjelenhetett az iskolai érte­sítő és 1870-ben a tanári fize­tést 800 forintra emelhették. 1909. november 7-én a gim­názium testületé emlékiratot terjesztett a fenntartó testü­let elé, melyben kérik az is­kola áthelyezését Dombóvár­ra. Később Tamási és Duna- földvár is kikérte a gimná­ziumot, míg az végül mégis Gyönkön maradt, mivel a község 70 ezer koronát meg­ajánlott egy új épület költsé­geire. Az iskolában a tanítás a háborús évek alatt is folyt, lassan ugyan, de növekedett a tanuló^ létszáma. E létszám- növekedés miatt az 1860-ban épített iskola szűknek bizo­nyult és 1940-ben a régi épü­lethez új szárnyat építenek. A gimnázium épülete a második világháború alatt katonai kór­ház volt, a tanítás azonban más épületekben tovább folyt s most a felszabadulás után az iskola ismét eredeti céljának szolgálhat. 1946-ban népi kol­légium létesült Gyönkön, mely 1948-ban az iskolával együtt állami intézménnyé vált. A diákotthon komoly segítséget jelent a szülőknek gyermekük taníttatása terén. Segítséget jelent és jelentett az iskola számára is, mert a diákotthoni tanulók, a nevelő tanárok munkája révén az iskola mag­jaivá válnak, eredményei^ is jobbak a bejáró vagy otthon­lakó tanulókénál. i ,'' ' ’ ’Wl?] PELLION ERVIN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents