Tolnai Napló, 1956. június (13. évfolyam, 128-153. szám)
1956-06-03 / 130. szám
1956 JŰNIUS 3. TOLNAI NAPLÓ 7 Bevált az új áztatási módszer a Tolnanémedi Kendergyárban A Tolnanémedi Kendergyár áprilisban, amikor az esős időjárás nagymértékben akadályozta az áztatást, a megye ken dergyárai közül egyedül teljesítette áztatási tervét. 106 százalék volt .ekkor az eredmény. A májusi áztatási tervet pedig 127 százalékra teljesítette a gyár. Ez eredmény igen jelentős, mivel a kendergyáraknál hónapról-hónapra nagy nehézségekbe ütközik az áztatási terv teljesítése. Ettől függ nagy mértékben az, hogy az üzem tudja-e teljesíteni készárutervét is. A kendergyárak termelése évrő évre nő, egyre több kenderkórót kell feldolgozniok. ugyanakkor a legtöbb üzemben az áztatómedencék befogadó- képessége nem növekedett, nem építettek új áztatómedencéket. A meglévő medencéket kell jobban kihasználni. A tolnanémedi eredmények titka: Uj munkaszervezési módszerrel végzik az áztatást. Az elmúlt évben csehszlovák szakemberek jártak tapasztalat csere céljából az üzemben, ők említették meg, hogy náluk más módszerrel végzik az áztatást, ami véleményük szerint jobb. Náluk nem egy, nagy létszámú áztatócsapat dolgozik, hanem minden munkaműveleA medencék „üresjáratát" szinte teljesen sikerült kiküszöbölni. Míg azelőtt néha fél, vagy egész nap is eltelt a kivetéstől az újabb kenderkóró berakásáig (közben a nagylétszámú brigád a kötést, sátorozást és egyéb munkákat végezte) most, ahogy a kivető brigád végzett az egyik medencével, sőt ha csak egy része szabadult fel a medencének, már rakják be az újabb kévéket a berakok. Az eredmény: a medencék hasznos köbméter kihasználása a tavalyi 68 kg-ról 80 kg-ra emelkedett. Amint a kivetők végeztek, Sebestyén Ferenc párttitkár rakodóbrigádja azonnal megkezdi a berakást. betet külön, kisebb brigád végzi, így az egyes brigádok jól be tudják gyakorolni magukat a munkában, alaposabb és gyorsabb munkát tudnak végezni, jobban ki lehet használni az áztatómedencéket. . Czeller János gyárvezető Komáromi János áztatós művezető és dr. Kovács László, a Dunántúli Rostkikészítő Vállalat központjának diszpécsere, kidolgozták az új munkaszerve zési módszert, majd két hónappal ezelőtt kísérletképpen bevezették a tolnanémedi üzemben. Két hónap óta — az áztatási idény kezdete óta — új módszerrel dolgoznak az áztatósok. Hét brigád végzi a munkát, az osztályozok, berakok, kivetők, sátorozók, kötők, motozók és a behordok. Míg az áztatósok azelőtt napi 12—14 órát is dolgoztak (az áztatás idénymunka) most 9—10 óra alatt végeznek munkájukkal. Amellett nem olyan megerőltető a munka, mint tavaly. Az áztatás normáját felbontották az egyes munkaműveletekre, brigádokra, így minden brigád naponta ki tudja számítani, mennyit keresett. Előreláthatólag a készáru minősége is javul az új áztatási módszer bevezetésével, hiszen az osztályozok — akik napról napra ezt a munkát végzik — jobban tudnak osztályozni, a többi brigád is jobb minőségben tudja végezni az általa begyakorolt munkaműveletet. A gyár vezetői mintegy másfél százalékos szálhozam növekedést várnak az új módszertől. A kísérletképpen bevezetett új módszer tehát bevált a Tolnanémedi Kendergyárban, most itt az ideje annak, hogy a többi kenderüzemben is alkalmazzák. Egy „Önkiszolgáló bolt66 Eddig még csak Budapesten létesítettek önkiszolgáló boltot, de úgy látszik, a budapesti hír kedvező fogadtatásra talált Dombóváron. A dombóvári Tüzép telepen is áttértek az ön- kiszolgálásra. A telepen a faszenet egy nagy kupacba tárolják és ha valamelyik háziasszony vásárolni akar belőle, akkor szépen megmagyarázzák: „Ott van a faszénrakás, mellette a faszenes zacskók, szedjen magának.“ Egy nagy lapát is van a rakás mellett és ha úgy akarja a vevő, zsonglőrködhet, mert a zacskó szája elég kicsi. Ha megúnja a mutatványt, kézzel szedi a zacskóba a faszéndarabokat. Utána a kezét a ruhájába törölheti. Jó lenne, ha a faszenet a telep végéről előbbre hoznák, legalább ne kéne az „önkiszolgálónak“ feleslegesen kétszáz métert gyalogolnia, hisz a házi asszonyoknak is drága az idejük. Persze, a kár, haszonnal is jár. A zacskóra rá van írva: „Faszén, kb. 2 kg.“ Ha valaki leleményes és jó megrázza a zacskót, belerak két és fél kilót is, főleg szép darabosat. Most csak az a kérdés, hogyan fogják a telepen elszámolni ezeket a félkilókat és a megmaradt apró faszenet. A másik nagy baj az „önki- szolgáló bolt“-tal az, hogy éppen akkor nem adnak az irodában blokkot, amikor a dolgozó nők ráérnek vásárolni. Reggel héttől félháromig van nyitva. Célszerű lenne, ha délutánra állítanának be egy árukiadót, ne kelljen bosszúsággal távozniok azoknak, akik munkaidő után akarnak vásárolni. Egy kis igyekezettel — csomagolva árusítani a faszenet, ahogy azt mindig is szokták, megváltoztatni a „nyitvatartási időt“ — lehetne segíteni a dombóváriak panaszán. Ifj. Egri Péter levelező. * * * Hej kisvasút,., A Dombóvár és Nak község között kígyózó mintegy 17 kilométer hosszú kisvasút, illetve keskenynyomtávú vasút már régóta személyszállítást is bonyolít le. Jóllehet, a Gazdasági Vasutak e nemes cselekedetének — hogy ezen a vonalon bevezette a személyszállítást — kezdetben sokan örültek, hisz a két község között, a kisvasút mentén lakók, vcugy arra dolgozók addig úgyszólván semilyen közlekedési eszközt nem tudtak igénybevenni, kénytelenek voltak gyalogolni. Igen ám, de ebbe a örömbe egy kis üröm is keveredett, sőt, az utóbbi időkben már teljesen ürömmé alakult át. — Ugyanis a pályatest olyan gyenge, s többhelyütt elhanyagolt, hogy a kisiklás napirenden van, sőt már furcsa az is, ha egy- egy út alkalmával nem megy „legelni” a motor. Egy-egy ilyen „kilépés” hatalmas zajjal, s az utasok rémü_ leiével jár, hisz az egész szerelvény több méteren szabad úton, illetve a talpfákon ugrál, szaggatva a síneket, s az idegeket. Van olyan eset, amikor csak a motor, vagy egyedül a személykocsi esik le, de az is megtörtént, hogy mind a kettő. Legutóbb, május 30-án például más sínpáron szaladt a motor, a kitérő sínpáron pedig a személykocsi. Természetesen egyik a másikat lerántotta a sínről. Eddig még komolyabb baj nem történt. Azonban a személykocsi sok esetben — főleg a mezei munkák idején — teljesen zsúfolva van. Ki felel azért, ha egy váratlan „lelépés” alkalmával komoly baleset fordul elő? Jó lenne, ha az illetékesek nagyobb gondot fordítanának a kisvasút karbantartására, ezzel a dolgozók testi épségére s megszívlelnék azt a jelszót, amely nálunk törvény: „Legfőbb érték az ember.” KISS LAJOS levelező. A Magyar Népköztársaság nevében ! ... Gondolatok egy bűnügyi tárgyalásról A Bonyhádi Járásbíróság tárgyalótermének atmoszférája 3 napon át a szokottnál jobban átforrósodott. Az utcán az emberek egymásnak adták a szót: „Ma tárgyalják...” — A hallgatók számára fenntartott padsorok jobban megteltek és mire a vádbeszédre került a sor, akkor sokan már csak a bírósági épület folyosóján hallhatták az ügyész megfontolt, higgadt, de mégis pörölycsapásként ható szavait. * „ i.. szocialista hazánk felépítésében nagy, megtisztelő feladat jut a tanácstagokra. — Dolgozó népünk, akinek bizalma, szeretete funkcióba helyezte a vádlottat, sokat várt tőle. Példamutató törvénytiszteletet, emberi, erkölcsi magatartást. Fenyvesi György volt vb. elnökhelyettes visszaélt, csú nyán visszaélt a dolgozók bizalmával, szeretetével. Tör- vénytisztélet helyett törvényszegést, szeretet helyett önkényt :meggyőzés helyett durvaságot. nevelés helyett gorombaságot i kaptak azok a dolgozók, akik köréből származott, akik | nek élére állt, és akiktől végül is oly gyalázatos módon elszakadt.” * „Kemény legény voltam” — mondotta, — de összetévesztette a keménységet a durvaság gal, fennhéj ázással, a hatalommal való visszaéléssel. „Kemény legény” volt — de nem, mint ő állította, csak az osztályidegenekkel, hanem a gorombaságig kemény volt a dolgozó parasztokkal, gyári munkásokkal, dolgozók százaival szemben, kiknek vele dolguk akadt. * És hová vezetett ez a magatartás, ez az önkényesség és felfuvalkodottság? A tanács- elnöki székből a „kiskirályi” trónig és onnan a vádlottak padjára. És mi szegélyezte ezt az utat? A törvénysértés tüskéi, a jogtalanság tövisei, melyek a reábízott dolgozók igazságát és jogait sértették mélyreható szúrásaikkal. * És Fenyvesi György, aki kemény és kíméletlen volt másokkal szemben, igen lojális, elnéző volt magával szemben, ö, aki nem tudta megérteni mások búját-baját, mások min dennapi gondjait, a hatalom birtokában, a nép vagyonának dészmálásával, hűtlen, hanyag kezelésével enyhített a maga gondjain. Ha rosszul szeleit otthon a kályhája, a tanácsét vitette haza. Ha állatainak kifogyott a takarmánya, a tanács lucernáját kaszáltatta le, a község ocsúját etette meg, a tanács kukoricáját „kérte kölcsön”, — amit visszaadni csak akorr jutott eszébe, mikor már a nyomozás megindult ellene. * Volt benne azonban jó érzés is. Ha jóbarátjairól, ismerőseiről volt szó, szívesen segített rajtuk a nép vagyonának kárára. • Nem ismert törvényt maga fölött. Mindent maga akart megcsinálni, ha kellett erőszak kai, ha kellett ököllel. * Fenyvesi György az utolsó szó jogán elnézést, az enyhítő körülmények korlátlan alkalmazását ,olyan ítéletet kért, amely után továbbra is tisztán nézhet majd gyermekeinek ártatlan szemeibe, ö kérte ezt, éppen ő, akinek brutalitása megfosztott egy gyermeket váró anyát, hogy megszületendő gyermeke szemébe nézhessen, ő kérte ezt, aki védtelen nővel szemben „kemény legény” mód jára durva ütlegeléssel, megfosztott egy gyermek után só- várgó anyát attól, hogy születendő gyermekét valamikor is a karjába vehesse, ő kérte ezt, akinek durvasága az anyát elválasztotta méhmagzatától. * — Helytelen lenne csak Fenyvesi György felett pálcát tömi, — mondotta az ügyész — az, hogy Fenyvesi György idáig sűlyedt, ezért felelősek A Béke-őrs ajándéka Máskor gyermekzsivaj fogadta a olyan bejelentést, hogy „holnaptól kezdve nem jövünk iskolába” ezen a márciusi napon csend, szokatlanul mély csend ülte az osztálytermeket a tanár szavai nyomán. Babos Antal a jeles hetedikes, Schuszter Ferenc és a többiek lehajtott fővel hallgatták az osztályfőnököt. — Árvíz... kiürítés ... menekülés ... katonaság ... — csapongtak az először értelmetlennek látszó szavak a gyerekek gondolatában. Félórával később azonban már önállóan is meg tudták ítélni a helyzet komolyságát, s amikor az úttörő csapat tanácsa megbeszélésre hívta össze az őrsöket, a gyerekek szinte felnőttként gondolkodtak. • — Segítsünk! — Ez lett a jelszó. S a tolnai 2. számú általános iskola úttörőit, de különösen a hetedikeseket a Béke őrsét mindenütt ott lehetett találni, ahol gyorsan kellett költöztetni. Sok-sok dicséretet kaptak akkor a tolnai iskolások. Az árvíz idején a legnagyobb próbát jól meg- állták. De a gyerekek segítőkészsége, segíteniakarása az ár elvonulásával sem ért véget. Az árvédelmi munkák utáni első csendesebb napon, amikor újból megnyíltak az iskolák kapui, a Békes-őrs úttörői, a hetedikesek megbeszélést tartottak, — Mit tehetnénk még, hogy a felnőttek gondján, hogy a Tolna megyei árvízsujtotta községek gondján s az ország gondján is könnyítsünk? — kérdezték egymás között. S a választ is ők adták meg azon az úttörő összejövetelen. Elhatározták, hogy vasat gyűjtenek és rongygyüjtő hetet rendeznek a faluban. Az építkezéshez ugyanis sok vas, acél és színes fém kell, s hátha tudnak az ilyen munkával is nagyot tenni olyan nagyot, hogy a felnőtték is erről beszéljenek. A fiatal számtan és fizikaszakos tanár, az úttörő- csapat vezetője, Saramó Sándor ebben a munkában is melléjük állt a gyerekeknek. Pedig nem kis dologra vállalkoztak. Tolna megyében ösz- szesen 1926 házat sújtott az árvíz, ebből kisebb-nagyobb javításokkal helyreállítható mintegy 770, de több, mint 1140 családi házat teljesen újjá kell építeni. S hogy ennek a sok új háznak az ajtózáraihoz szükséges vasat és felettes szervei is, akik ismerték őt, akik tudtak részben cselekedeteiről és mégis megelégedtek a puszta figyelmeztetéssel, szemet hunytak cselekedeteinek, mert ők csak az elért eredményeket látták, de az eredményekhez vezető durva, törvénysértő eszközöket nem a kellő mértékben, nem kellő súllyal értékelték. Felelősek közvetlen munkatársai, beosztottjai is, akik fejbólogatva beleegyeztek, hogy akaratát végrehajtja és nem szólaltak fel önkényes viselkedése láttán. * Elhangzott az ítélet, melyet Bonyhád dolgozói megelégedés, sei vettek tudomásul, 3 évi 1 hónapi börtönre Ítélték Fenyvesi Györgyöt. Kemény példát statuáló ítélet. Ez az ítélet nemcsak Fenyvesi felé figyelmeztetés, hanem figyelmeztető — mindazok felé, akik még mindig nem akarják megtanulni, hogy a kiskirályok ideje elmúlt, hogy a nép vagyonát büntetlenül dézsmálni nem lehet, és szól azok felé is, akik az ilyet még eltűrik, ég nem lépnek közbe, hogy megakadályozzák fenyvesigyörgyök ténykedéseit. , ARATÓ. színesfémet összegyüjtsék, — minden erejükre, tudásukra és akaratukra szükség volt. Noha akkor még nem merték kimondani, a terv és a szándék az volt, hogy az újjáépítésre kerülő lakások ajtózárai elkészítéséhez szükséges vas- és fémanyagot összegyűjtik. A . legengedékenyebb számítások szerint is legalább 1500 kg vas és színes fém gyűjtésére vállalkoztak akkor. De a Béke-őrs, mint ahogy az ár idején és a tanulásban, most is kitett magáért. Saramó csoportvezető pajtással az élen, egyszerre harmincötén indultak kis kocsikkal a falu utcáin a szélrózsa minden irányába. Földből ásták ki, szemétdombon szedték és a romok alól bányászták ki az ócskavasat és törött fémdarabokat. Már az első két hét után látni lehetett, hogy a nagy cél elérhető. S most a vasgyüjtő hónap kezdetén a Béke-őrs számvetése már nagyszerű sikerekről tanúskodik. összesen több, mint 1600 kg vasat gyűjtöttek, 15 kg színes fémet és az elmúlt héten szervezett rongy-gyüjtő héten 600 kg rongyot szedtek össze a faluban. Több, mint 600 Ft-ot kaptak ezekért Heitzmann nénitől a MÉH- irodán. A csapat pénztára tehát „aktívabb” lett. Igaz, hogy nagy terveik is vannak a tolnai 2-es számú iskola hetedikeseinek. Az úttörőzenekarnak még hangszerre van szűk sége az úttörők labdarúgóinak is vannak igényeik.. A múlt évi eredményes vasgyüj tésért kapott 2 labdát varratni kell már. Olyanféléről is suttognak a gyerekek, hogy négynapos tanulmányi kirándulásról szeretnének felmenni a fővárosba. S mindezt saját munkájuk eredményeként, a szülők anyagi hozzájárulása nélkül alapozták meg a Béke- őrsbeliek. A legnagyobb siker azonban mégis az első gondolat valóraváltásában van. A több, mint 1600 kg vas, és színes fém bőven elegendő a Tolna megyei 1140 családi ház ajtózárainak elkészítéséhez. A tolnai úttörők tehát tettek olyan nagyot, hogy a felnőttek is beszélhetnek róla. S ha egy-két hét múlva Danizs József a bogyiszlói termelőszövetkezet tagja majd az egy szoba-konyhás összkomfortos lakásának kulcsait átveszi és a többi sokszáz tolnai, bogyiszlói, sióagárdi, bölcskei és más községek árvízkárosultjai először lépik majd át az állami segítséggel újjáépített takaros kis családi házuk küszöbét, jusson eszükbe, hogy az új otthonuk ajtózáraihoz szükséges vasat a Béke-őrs tagjai gyűjtötték össze. Vegyék úgy, hogy azok a kilincsek, melyeket naponta talán százszor is érintenek, — a felnőttek számára legkedvesebbeknek, a gyermekeknek a Béke-őrsnek az ajándéka. S mindezt csak egyetlen iskola egy osztályának tanulói tették. De a Béke-őrs ezekkel a ragyogó eredményekkel sem elégedett meg. Tavaly Saramó Sándort, az úttörőcsapat vezető tanárát tüntették ki a „Kiváló fémgyüjtő” jelvénynyel, az idén a Béke-őrs minden pajtása meg akarja szerezni ezt a jelvényt. S ha a tervük sikerül, még újabb 15 mázsa, vasat gyűjtenek, s a nyári vakáció elején szép napokat tölthetnek majd á fővárosban szorgalmuk jutalmaként. Hát még ha az üveg- gyüjtő hetet is megtartják az idén is, mint az elmúlt esz- tendöben. NAGY FERENC.