Tolnai Napló, 1956. június (13. évfolyam, 128-153. szám)
1956-06-03 / 130. szám
1956 JÜNIUS 3. TOLNAI NAPLÓ 3. Helyes volt-e, hogy felvették tagjelöltnek Császár Józsefet ? „OSZTÁLYIDEGEN, nem való a pártba” — ezzel az indokkal utasította vissza két éve a járási pártbizottság Császár József tagjelöltfelvételi kérelmét. Sőt, még azt is tudomására hozták az alapszervezet vezetőségének, amelyik Császárt tagjelöltnek ja. vasolta, hogy legközelebb még a büntetés sem marad el, ha ilyen nem megfelelő embert ajánlanak a párt soraiba. A tagok, különösen akik ismerték Császár életét, munkáját, régóta együtt éltek vele, nem osztották véleményüket a JB-vel, de ezt természetesen nem merték kimondani, csak bólintottak egyet: „Ha a járásnak ez a véleménye, mit tehetünk? — Legyen lúd, ha fehér...” — Császár József is megütközött a döntésen, még hogy őrá, aki évek óta küzd a pincehelyi gépállomás előrehaladásáért, azt mondják, hogy osztályidegen. Végül aztán belenyugodott: Ha bezárták az ajtót, oda nem lehet bemenni. Dolgozott tovább, mintha semmi sem történt volna. A XX. KONGRESSZUS hozta megujhodott légkör kezdte felbátorítani a gépállomás kommunistáit, az éltető kritikai szellem kezde felkelteni felelősségérzetüket és ennek nyomán rá- idöbbentek arra, nem f megoldás a fejbólintó- jánosszerű beleegyezés egy olyan dologba, amivel nem értenek egyet, nem elég megállapítani, hogy a felsőbb szerv mechanikusan, egyoldalúan néz egy dolgot és annak alapján helytelenül dönt, hanem cselekedni kell, kiállni a~ igazságért — ez a kommunis. ta kötelessége. Ezt megerősítette bennük, hogy Császár munkáját nem egyszer még a párttagoknak is példaképül állították. A párttagság ismét beszélni kezdett a dologról, kritikusan megnézték azt az indokot is, amivel két évvel ezelőtt a járási pártbizottság visszautasította 3 kérelmet. A pártvezetőség sorra megkérdezte azokat az embereket, akik Császár Józsefnek az egész életét ismerik. íme a sok közül egy vélemény, Pőrgye József gépállomási kovácsé, aki párttag és évtizedekkel ezelőtt az iskola padjaiban együtt ült Császár Józseffel, együtt töltötték gyermekéveiket és azóta is úgy ismerték egymás életútját, mint saját tenyerüket: — Császárnak a szülei proli emberek voltak, kint laktak a falu végén egy kis viskóban. Az apja a falu „dögésze” volt. Együtt kerültünk ki a Jóskával az iskolából és utána együtt dolgoztunk még az uradalomban is. Persze nem Ízlett egyőnknek sem az ottani élet. Erre azt mondta az én Jóska barátom — mert jófejű gyerek volt, — nem kínlódom én itt, — tanulok valamilyen szakmát. Kovácsmester akart lenni. Az itteni kovácsok nem fogadták fel inasnak, Sár egres tájékán tudott elhelyezkedni valami ismerőse által. Ide járt el gyalog mesterséget tanulni. Meg is szerezte a segédlevelet, jó szakember lett, úgyhogy akármerre ment — mert bejárta aztán az egész országot, — mindenütt kapott munkát. Végül kiváltotta a mesterlevelet és nyitott egy kis kovácsműhelyt. Természetesen akadt munkája, mert a parasztember mindjárt észreveszi, hogy hol dolgoznak jobban, így hát megélhetése is volt. — HOZZÁ JÁRT DOLGOZ TATNI Bakonyi András, a falu egyik akkori nagygazdája is. Egyszer aztán azt mondta neki, te Jóska, kössünk egy üzletet, te sem jársz rosszul, meg én sem: te értesz a gépészethez, nekem meg van egy „kis” pénzem, veszünk egy cséplőgépet, te kezeled, aztán közös lesz a haszon. Császár Jóska belement az üzletbe és most itt vagyunk. Az akkori proli gyerekre, aki mindig kétkezemunkájából élt, kisütötték, hogy osztályidegen. Jó, még talán ezt is „megértené” az ember, ha valamilyen lelki ismeretlen munkát végzett volna itt a gépállomáson, de ezt még az irigy sem foghatja rá. A gépállomáson végzett munkájáról azonban már beszéljen más, az igazgató, Simon elvtárs, aki már több, mint öt éve irányítja a gépállomást és 1951. óta ott dolgozik Császár József is: — Keresni kell még egy ilyen nagytudású szakembert, aki ilyen lelkiismeretesen dől gozik, hasznosítja tudását, az évek során szerzett tapasztalatait. Bármikor, bármilyen kényes munkát bíztunk rá, mindig tisztességesen ellátta. Volt ő műhelyvezető is, de sajnos, le kellett váltanunk, a felsőbb szervek azt mondták, hogy „osztályidegen”, hiába mondtuk, hogy az egyik leglelkiismeretesebb szakemberünk, mechanikusan nézték a dolgot, nem tehettünk semmit. Fazekas elvtárs néhány hónapja került a gépállomásra, függetlenített párttitkár lett: — ÉN NEM RÉGÓTA ISMEREM ezt az embert, először nem is tudtam róla, hogy milyen problémái vannak, de mindjárt megragadta figyelmem az a szorgalom, amely- lyel ő dolgozott és dolgozik. Különösen egy téli esetnél keltette fel a figyelmem ez az ember. A síkos úton egy lejtőn a teherautónk az árok szélére csúszott, hajszálon múlott, hogy a kocsi nem csúszott az árokba, Császár József volt a kocsi megmentésének az egyik szervezője, intézkedett, hogy a kocsi épségben megmeneküljön az ároktól és közben majdnem elsírta magát a teherautóért való aggódásában. Itt most az a kérdés vetődik fel, hogy valakire minden áron rá akarunk-e sütni valami ellenséges bélyeget, csak azért, hogy rajta legyen, vagy a munkáját nézzük, az emberségét, amit bármikor hajlandó a közügy szolgálatába állítani. Nekem az a véleményem és ezt aláhúzzák a XX. kongresszus tapasztalatai is hogy az embert kell nézni és szakítani kell a bürokratikus módszerekkel, amelyeket az elmúlt évek során több esetben alkalmaztunk egyes emberek ügyének tisztázásakor és ha így járunk el, az a vé- ileményem hogy Császár Józsefet méltán vehetjük soraink közé, emberségével kiérdemelte ezt. EZEN A VÉLEMÉNYEN volt az egész tagság, egyhangúlag állást foglalt felvétele mellett a gépállomás valamennyi kommunistája javasolták tagjelöltnek. Hozzátehetjük, helyesen döntött a tagság... BODA FERENC. Egy példamutató kommunista tsz-tag Szűcs Pál elvtárs a bátaszéki Búzakalász Termelőszövetkezet egyik sertésgondozója. Neve így nem sokat mond, de ha az a jelenet jut eszünkbe, amikor megismertük, már világos, miért javasolta a párt vezetősége, hogy idekerüljön. Nem is mindennapi az, amikor 20—25 malac közé bemegy az ember, s bármelyiket megfogja, ölébe veszi, s azok nemhogy sival- kodnának, hanem még mintha versengenének érte, úgy körülfogják. Ezután már nem is kell mondania, hisz látszik, mennyire szereti az állatokat, s ez látszik a vele dolgozó Soós György munkáján is. Úgy történt, hogy a sertés- tenyésztés körül nem volt minden rendben. Sok volt a malacelhullás, s a takarmányértékesítés terén sem volt valami jó helyzet. Mit lehetne itt tenni? A tsz vezetősége a pártszervezettel együtt megvizsgálta a problémát, s ezután született az elhatározás: olyan embert kell keresni, aki nemcsak szívén viseli a sertések dolgát, hanem ért is hozzá. Megtalálták ezt az embert Szűcs elvtáns személyében, s azóta határozottan javulás mutatkozik a sertéstenyésztés területén. Szűcs elvtárs pártmegbízatását lelkiismeretesen végzi. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a hízókat, amelyeket szeptemberre kellene leadni, már június végére le tudják adni. Megrövidítették tehát a hízlalási időt, amely bizony takarmányban, időben, pénzben is nagyon sokat jelent a termelőszövetkezet tagságának a jövedelem növekedése szempontjából. Az egyik helyiség valóságos konyha benyomását teszi. Itt főzik, füllesztik, keverik a finom csemegét a jószágoknak. Ide járkál be egy nem a legjobb bőrben lévő anyakoca. — Most már jól néz ki, — mondja Szűcs elvtárs — de bizony látták volna néhány héttel ezelőtt.. Olyan volt mint a deszka. — Ez a szép javulás Szűcs elvtárs érdeme mert a vezetőKépok az irecjszemesei Új Élet Tsz-ből Az iregszetncsei Uj Élet Termelőszövetkezet tagsága szép sertéstenyészettel rendelkezik. Úgy tervezik, hogy az idén leszállítanak a szerződés értelmében 60 darab hízottsertést és eladásra kerül 90 darab baconsertés is. A sertéstenyészst további fejlődését a 26 anyakoca biztosítja. Jelenleg is van több mint 100 darab 4 hetes kismalac. Képünkön Gyurik István és Budai Ernő sertésgondozók a kismalacokat etetik. Népes baromfitelepe is van a termelőszövetkezetnek. Jelenleg 1230 kiscsibe szaladgál a zöld gyepen. Mint naposcsibék mivel súlyos betegségen # mert át az állat, kiselejtezte, ('de ő nem engedte. Vállalta, 5 hogy feljavítja, s majd akkor kiselejtezhetjük^ — szól közbe Végh elvtárs a pártszervezet titkára. — Amint látom, szinte csodát tesz vele. Hiába, a gondos, szeretetteljes nevelés meg. mutatkozik szinte azonnal. I Ezt tapasztaltuk mi is, és a látogatás befejezéseként, további sikereket kívántunk Szűcs elvtársnak és munkatársainak. Az írás befejezéseként pedig azt kívánjuk, hogy ahol baj van valamilyen területen, a pártszervezet a tsz vezetőségével közösen hasonlóképpen tegyen intézkedéseket. Akit pedig megbíznak, legyen az kommunista, vagy pártonkívüli tsz- tag, Szűcs elvtárs és munkatársa szorgalmához, szereteté- hez hasonlóan foglalkozzon az állatokkal, s azzal, amivel megbízzák. így a siker, a tsz-tagok jövedelmének növekedése nem marad el. (i—e) PART ÉS PÁRTÉPlTÉS « Már most hozzá kell látói a következő pártoktatási év előkészítéséhez Már majdnem minden alapszervezetnél befejeződött az 1955/56-os pártoktatás. Az oktatási év végén feltétlenül ösz- szegeznünk kell azokat a tapasztalatokat, amelyek jellemzőek voltak. Az egyik alapvető tanulság, hogy a pártvezetőségek és a pártbizottságok sokkal behatóbban foglalkoztak ezzel a fontos feladattal, mint például az előző években és en nek eredményeként nőtt a pártokta tásban rendszeresen résztvevők száma. A foglalkozások színvonala tekintetében is volt előrehaladás. Jól bevált a propagandisták felkészítésének módszere: a háromnapos tanfolyamok nagy segítséget nyújtottak a propagandistáknak ahhoz, hogy eredményesen oldják meg feladatukat. Van azonban néhány negatív tapasztalat is; a tavalyi oktatási év sem volt mentes néhány olyan fogyatékosságtól amelyek gátolták az előrehaladást. Szinte mindenütt beszéltek arról, hogy gyakorlatiassá kell tenni a foglalkozásokat, el kell érni, hogy a napi problémák megoldásához is adjon segítséget egy-egy anyag megvitatása — a gyakorlatban azonban legtöbb helyen nem oldották meg ezt a feladatot. Ennek több oka volt. Az egyik az, hogy a hallgatók egy részét nem a legmegfelelőbb oktatási formába vonták be és így a hallgatók képességeit több helyen meghalad ták a követelmények. Ez vezetett aztán az anyag elmélyült megértése helyett a dogmatiz- mushoz, a különféle „jelszavak“ bebiflázásához. Ez mellett természetesen a propagandisták munkáján is sok múlott. Nem mindenütt volt megfelelő a propagandista kiválasztása, nem egy helyen anélkül „beállítottak“ propagandistát, hogy vele megbeszélték volna. Ennek a káros következménye évközben vált nyilvánvalóvá, amikor nem látta el lelkiismeretesen feladatait. Nem volt mindenütt megfelelő a hallgatók kiválogatása sem; itt is az előzetes beszélgetés hiányzott, sok esetben azt sem kérdezték meg, hogy milyen oktatási formában akar résztvenni. Ez vezetett aztán több helyen a nagyfokú lemorzsolódáshoz. Ezekről a dolgokról azért kell beszélni — ha röviden is —, mert a következő oktatási évben feltétlenül meg kell előzni azokat a hibákat, amelyek gátolták az oktatást és hasznosítani a jó módszereket. Lesz néhány szervezeti intézkedés is, amelyek célja a pártok- tatósi munka megjavítása. A po litikai iskolák helyett, mivel az nem hozta meg a kellő eredményt, 1 éves időszerű kérdések tanfolyama lesz. Ennek az lesz a célja, hogy hallgatóival megismertesse a legidőszerűbb párt- és kormányhatározatokat, megmagyarázza azok jelentőségét és módszerbeli segítséget adjon azok végrehajtásához. Ezt kezdőknek tartják, és nyilván nagy vonzóereje lesz a hallgatók számára, mivel minden foglalkozáson a legidőszerűbb kérdésekről lesz szó és a tematikája nem kötött, mint a többi oktatási formáknál. A következő oktatási évben megindulnak az 1 éves gazdasági ismeretek tanfolyamai is ilyen tanfolyam külön lesz az iparban és külön a mező- gazdaságban. A tematikáját úgy állítják ösz- sze, hogy a politikai kérdések mellett széles körben helyet kapjanak a különféle szakmai kérdések. Több helyen probléma volt a funkcionáriusok szakmai képzése és különösen nem tudták megoldani, hogy a politikai oktatással összekapcsolva képezzék szakmai tudásukat, vagyis eléggé elvontan tanulták a politikai anyagot. Ez az oktatási forma segíteni fogja ennek a problémának a megoldását. Uj oktatási forma, a nemzetközi munkásmozgalom története tanfolyam is. A marxizmus—leninizmus alap jai tanfolyam-rendszer megmarad, mert ez bevált, a minőség javítása terén azonban nagy előrehaladásnak kell történnie. A szakosított tanfolyamok szintén megmaradnak. Ezek a szervezeti intézkedések azonban csak úgy oldják meg a feladatokat, ha a párt- szervezetek és pártbizottságok felelősségteljes munkájával pá rosulnak. Már most meg kell kezdeni az előkészületeket ahhoz, hogy az előkészítés megfelelő legyen. Az egyik legsürgetőbb feladat, a propagandisták kiválogatásának az előkészítése. Az időszerű kérdések tanfolyamához olyan elvtársakat kell kijelölni propagandistának, akik nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek a párt és gazdasági életben a kellő ideológiai képzettség mellett, mert csak így lehet biztosítani, hogy gyakorlatiasan vitassák meg a problémákat és az hasznos legyen minden hallgató számára. A gazdasági ismeretek tanfolya mánál is hasonlóak a követelmények. Feltétlenül szükséges, hogy minden egyes propagandistával elbeszélgessenek a pártvezetőségek, bizottságok tagjai, mert ez fontos előfeltétele annak, hogy a propagandisták érezzék a felelősséget, a megtiszteltetést munkájuk iránt. Hozzá kell látni a hallgatók kiválogatásához is. A párttagok mellett be kell vonni a legjobb pártonkívüli dolgozókat is. A párttagoknak meg kell magyarázni, hogy a politikai képzés önkéntessége nem azt jelenti, hogy ha egy párttagnak kedve van, akkor tanul, ha nincs, nem tanul, hanem azt, hogy szabadon választhatja meg azt az oktatási formát, amelyben tanulni akar. Ezt a jogot viszont feltétlenül biztosítani kell, a lehetőségekhez mérten, mert ellenkező esetben rossz hatással lesz az illető elv társ tanulási kedvére. A hallgatók kiválogatásánál sem engedhető meg, hogy mechanikusan felírják a nevüket a „listára“ és ezzel befejezettnek tekintik a kiválogatást. Amellett ,hogy párttaggyűlésen foglalkoznak ezzel a feladattal, a pártvezetőségi tagoknak egyé nileg is el kell beszélgetni minden egyes hallgatóval, mert ez nemcsak a beindulás sikerének előfeltétele, hanem az egész évi oktatás sikerének is. érkeztek a szövetkezetbe esi azóta neveli őket a tsz baromfi* gondozója, Csanádi Györgyné, aki nemrég kapta meg a „Ki-j váló Termelőszövetkezeti tag“, címet. Úgy tervezik, hogy 100, darabot a beadás teljesítésére ( adnak, kialakítanak egy törzs-1 állományt, a többit pedig a< piacra szállítják eladásra.