Tolnai Napló, 1956. május (13. évfolyam, 103-127. szám)
1956-05-27 / 124. szám
XIII. ÉVFOLYAM, 124. SZÁM. ÁRA: 50 FILLÉR VASÁRNAP, 1956. MÁJUS 27. Jól érzik magukat a „legifjabbak“ a szekszárdi városi bölcsőd ében. Á Nemzetközi Gyermeknapra k A gyermekek jelene és jövője nem lehet közömbös senki számára. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy minden ország közvéleményének figyelmét a gyermekek helyzetével való törődésre irányítsa. Ennek érdekében tette 1948- ban a gyermeknap megtartására szóló javaslatát a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség II., Budapesten megtartott kongresszusán, amelyet 1949- ben Moszkvában megtartott tanácsülés hozott határozatba. Azót„ az egész világon megünneplik a Nemzetközi Gyermeknapot. A Nemzetközi Gyermeknap megtartásának célja: hozzájárulás biztosítani a békét a boldog gyermekkort a világ összes gyermekeinek. A gyermekek jogainak, egészségének védelme, a szebb, boldogabb holnap megteremtése. Ez a nap minden évben több k és több országban válik a gyérig mekek ünnepévé, a számonkérés napjává ott, ahol a kormányok semmit, vagy nagyon keveset tesznek a gyermekek érdekében. Még nagyon sok országban nehéz, kilátástalan körülmények között szülnek az anyák, élnek a gyermekek. — Különösen a gyarmatokon nagy „ gyermekhalandóság és az iskolázatlanság. Az Amerikai Egyesült Államokban a néger csecsemők nagyobb része orvosi segítség nélkül születik. A tőkés államokban rossz könyvekkel mérgezik az ifjúság lelkét. Ezekben az országokban a testvéri nőszervezetek a társadalom haladó rétegeivel együtt felveszik a harcot a pusztító és mérgező szennyirodalom megszüntetéséért, a gyermeknyomor enyhítéséért. A cél minden országban egy: az anyák elszánt küzdelme gyermekeikért az emberiség boldogabb, békésebb életéért. A Szovjetunióban, a szocializmust építő országokban a gyermekek ügye az egész társadalom ügye. Születésétől kezdve végig kíséri őket az állam gondoskodása, szeretete. amely Prra irányul, hogy egészségesek, vidámak, műveltek legyenek. A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa a családokért, a gyermekekért újabb jelentős lépéseket tett. A hatodik ötéves tervben minden városban, faluban megvalósítják az általános középfokú oktatást. Eltörlik a tandíjakat a középfokú és főiskolákban. Az anyák, a gyermekek egészség- védelmét szolgálja a 112 napos szülési szabadság, a bölcsőde, napközi férőhelyek számának az emelése. A gyermekek szá- k mára újságokat tudományos könyveket adnak ki, az ifjúságnak megrövidítik a munkaidejét. s még több időt biztosítanak szórakozásra, pihe- nésre. Népi demokratikus országunkban a mi pártunk, a mi államunk is a legmesszebbmenő gondoskodással veszi körül gyermekeinket, ami az ingyenes babakelengye, családi pót. lék. nagycsaládokról való gondoskodásban is kifejezésre jut. Iskolákban, óvodákban, bölcsődékben állandó orvosi felügyelet védi egészségüket. A felszabadulás előtti Magyarországon nehéz körülmények között éltek a gyermekek, jelentős részük még a hat elemit sem végezte el, dolgozni kellett már iskolás korukban. Középiskolákban, egyetemeken néhány százalékban vettek fel munkás-paraszt származású gyermekeket. Az iskola, a tudomány ma már nem elérhetetlen vágyálom gyermekeink számára. — Mindegyik saját tudása szerint választhat pályát. Megyénkben 14 középiskolában 2841 gyermek tanul többségben munkás és paraszt származású gy kék. 202 általános isk Iában 34.442 gyermek tanul. 116 óvodában 5825 gyermek, 95 napköziben 1531 gyermek neveléséről és elhelyezéséről gondoskodnak. 35 iskolai napköziben 1400 gyermek ellátásáról gondoskor nak. Ezekből a számadatokból is kitűnik, hogy népi demokráciánk segíti a dolgozó nőket, hogy az anyaság és a termelő- munka kettős feladatát jól el tudják végezni. A Nemzetközi Gyermeknap felhívja a szülők figyelmét, mit tettek és mit kell tenniök azért, hogy biztosítsák gyermekeik jövőjét. Első helyen áll a béke megőrzése. A béke megvédésének érdekében fokozottabb követelményeink vannak gyermekeinkkel szemben. A magvar anyáknak gondos nevelő munkával kell a gyermekeket új emberré formálni, nevelni a pártnak, a hazának. A béke védelme „ szocializmus építése, gyermekeink élete és fejlődése szorosan összefügg egymással. Elsősorban abban az értelemben, hogy amikor országunk békéjét védjük a szocializmust építjük. A szocializmus építése ovet jelent a többtermeléssel, a mezőgazdaság szocialista átszervezésével, egyre növekvő jólétünkkel. A gyermekneveléssel jövőnket készítjük elő, ezért nem közömbös számunkra, hogyan és milyenné neveljük gyermekeinket. Az iskola a család és a társadalom előtt nálunk azonos feladat áll: Olyan nemzedék felnevelése amely képes a szocializmus építését eredményesen megvalósítani. A gyermeknevelés nem korlátozódhat csak az iskolára. A gyermek első nevelői a szülők voltak és azok is maradnak, tehát helytelenül gondolkoznak azok a szülők, akik úgy vélik, hogy a családi nevelés csak az iskolába kerülésig tart. A szülőknek soha nem szabad elfelejtkezni arról, hogy gyermekeik boldogságát csak úgy biztosíthatják, ha dolgos, fegyelmezett, munkaszerető igazi közösségi emberekké ne vélik őket, szocialista társadalmunk hasznos polgáraivá, akik szeretik szüleiket, hazájukat, becsülik embertársaikat. A Nemzetközi Gyermeknapon ünnepeljük gyermekeinket, szerezzünk nekik örömet, tegyük számukra széppé és felejthetetlenné ezt a napot. Érezzék azt, hogy társadalmunkban „ legdrágább kincs a gyermek. Ünnepeljük ezt a napot úgy. hosy újabb sikerek elindítója legyen a gyermekek még boldogabb életéért. Ünnepeljük a nemzetközi együttérzés jegyében. Gyermeknapi ünnepsé- eeink fejezzék ki hogy bárhol éljenek, bámilyen színű gyermekek is legyenek — az ő ügyüket a mi ügyünknek tekintjük. Kívánjuk, hogy ez a nap újabb lendületet adjon a világ gyermekeinek biztonságáért és boldogságáért folytatott hatal más mozgalomnak, P jelenben és a jövőben is. LÓKI MIKLÓSNÉ, MNDSZ megyei munkatárs. Kiváló tehenész Egy újjászülető falu első ünnepén A Juhépusztai Törzsállattenyésztő Állami Gazdaság egyik kiváló tehenésze, Nász György szép eredményeket ért el az elmúlt évek folyamán. Tavaly például 10 darab tehénnél átla gosan 4521 Iitíjr fejési átlagot ért el. 1956. január 1-től május 20-ig a gondjára bízott tehenek tői átlag 1595 liter tejet fejt. Kiváló munkájáért és eredményéért a napokban Munka Érdemrend kitüntetést kapott. a régi falutól mintegy 800— 1000 méterre, fákkal övezett, festőién szép dombos részen. 270 család építhet ide kertes házat. Ez az új település lesz majd Bogyiszló büszkesége. Ebben az évben kb. 120 családi ház teljesen elkészül itt. .1 Pénteken reggel már 4 óra tájban megjelentek az első kőműves csoportok a születő falu helyén. Az idős Molnár József, aki 1911. óta szinte a félvilágot bejárta és nagy tapasztalatokat szerzett az építő szakmában, mire a nap feljött az ég alján, akkorra kijelölte Danizs József 1 szoba, konyhás összkomfortos lakásának és még 3 dolgozó paraszt lakásának alapját. Két héttel előbb, még a Gellért- szálló toronyrészeinek burkolatán dolgozott s a kőműveseket jellemző nyugtalan vére hajtotta ide Bogyiszlóra, ahol — mint ahogy az életben már százszor és százszor — újból elölről kezdheti a munkái. S ennek az új születő falunak az első ünnepét pénteken délelőtt tartották. Előző nap ugyanis elkészült a Dunapart az öreg község és az új település közötti több, mint hét kilométeres kisvasúti pálya, sőt, az első építőanyagszállítmány oda is érkezett az új falu helyére, s ezzel lehetővé vált itt is az építési munka. Az első családi ház alapkövét ünnepélyesen tették le: Rév András elvtárs, a Megyei Bizottság másodtitkára beszélt a párt és az állam segítségéről, gondoskodásáról, s ö helyezte el az első alapkövet is Danizs József tsz-tag egy szoba, konyhás, összkomfortos háza aljazatába. Délben már négy ház alapjai rajzolódtak ki az építkezés számára eddig még szűz földeken. Közben vagonszámra érkezett kő, a tégla, mész, cement és faanyag az új Bogyiszló építéséhez. Ilyen volt az új születő Bogyiszló- nak az első ünnepe. A második ötéves terv irányelveinek számaiból Dolgozó parasztságunk pénzbeli és természetbeni jövedelme 5 év alatt mintegy 25 százalékkal növekszik. Előkészületek a traktorosnapra Az iclén is, mint az elmúlt években, június 10-én megrendezik a traktorosnapot. Az előkészületek javában folynak már a gépállomásokon, állami gazdaságokban, hogy olyan ünneppé varázsolják ezt a napot, amely méltóan kifejezi a traktorosok munkájának megbecsülését. Megyénkben mintegy 30 helyen lesz traktorosünnepély, a legnagyobbszabású a gépállomásokon lesz. Ezt a napot felhasználják arra, hogy a termelőszövetkezeteket még közelebb hozzák a gépállomásokhoz. A bonyhádi Dózsa Népe Tsz kertészete Bartha Imre mezőgazdász és Hofstetter Péter helyettes kertész a melegágyi uborkát vizsgálják. (Baloldali kép.) Nagy jövedelmet hoz a bony hádi Dózsa Népe Tsz tagságának a kertészet. Az idei évre 300 000 forint jövedelmet terveztek, de amint Réder József kertész mondja: — Ha minden jól megy, a tervet 100 000 forinttal túlteljesítjük. — Már három héttel ezelőtt megkezdték a melegágyi uborka piacra való szállítását. Kora tavasz- szal kiültettek 30 000 szál ka. larábépalántát és néhány nap óta már a piacra is szállítanak kalarábét. A 30 000 szál korai káposztából előreláthatólag június elejétől kerül piacra. Az idén már mintegy 2000 fej salátát, nagymennyiségű hónapos retket vittek többek között a piacra és mintegy 40 000 forintot pénzeltek a kertészetből. Csonka Sándorné, Kuszka Sán- dorné, Bodai Lászlóné és Paddi Lászlóné a korai káposztát kapálják. Néhányan szalmakalappal védekeznek a tűző napsütés ellen. (Jobboldali kép.) Kiültettek már 1 hold paprikát is és 1 holdat ezután ültetnek ki. A korán kiültetett palántákat „edzették“: fokozatosan szoktatták hozzá a hideghez, hogy kevésbé gátolja fejlődésüket a kései hűvös időjárás. A melegágyakban már javában virágzik a paprika, sőt, kispaprika is található, az üveg házban pedig már virágzik a paradicsom. Amikor kiürül az üvegház, akkor virágkertészetre rendezik át és ezzel szintén növelik a kertészet jövedelmét. A kertészeti árukat elsősorban a környező bányavidéken értékesítik és időközönként Szekszárd piacán. Az ünnepélyen részt vesznek a szövetkezetek jól dolgozó tagjai, de hívnak meg egyéni dolgozó parasztokat, megfelelő számban fiatalokat is. A traktoroshap különösen Pincehelyen ígérkezik nagysza básúnak, ahol a különböző rendezvényeken mintegy 5000 ember részvételére számítanak. Az ünnepélyt a sportpályán rendezik meg, ahol egésznapos szórakozási lehetőségek várják a gépállomás dolgozóit és az ünnep többi résztvevőjét. A termelőszövetkezetek a traktorosnap megtartásához anyagiakkal is hozzájárulnak, a traktorosok jó munkájának elismeréseként. A grábóci Alkotmány Tsz 150 kilós hízót ad a bonyhádi gépállomásnak, az apar- hanti tsz-ek 500—500 forintot, amelyből a szövetkezetek földjein jó munkát végző traktorosokat jutalmaznak meg. A várdombi gépállomáson például az alsónyéki Világszabadság tánccsoportja, a Gábor Áron Tsz zenekara szerepel az ünnepi műsor során. A traktorosnapon az elmúlt év során legjobb munkát végző traktorosokat megjutalmazzák, kitüntetik. Négy gépállomási traktorost terjesztettek fel kormánykitüntetésre, mintegy százhúszat pedig „Kiváló Dolgozó“ jelvényre. Számtalan dolgozó kap pénzjutalmat. Hasonlóan lesznek jutalmazva az állami gazdasági, erdőgazdasági kiváló munkát végző traktorosok. Világ "*■ r> i| íoiaai ti Egyetemi Könyvtár PÉCS AZ MDP TOLNÁ HEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS. LÁPJA? Bogyiszlcm 330 házat megrongált, 420 házat pedig teljesen rombadöntött a tavaszi jeges ár. Megfeszített munka kell ahoz„ hogy az összedőlt házak helyett újak, a megron gálódottak is helyreállítva legyenek. . ’ n azonban már jflvdl . jJí k'az énítő- mvnkr. Az építésvezetők 8 körzetre osztották nagyrészt rommá lett kqzsé et. Az anyag most mar fdcMmatOsain éri ezik ha- ión es vípsuton is Mintegy félmillió téglát ey több, mint 2000 tonna követ tárolnak jelenleg. Huszonnyolc kevésbé megrongálódott házat már helyreállítottak, sőt, 9 új ház építését is megkezdték már a faluban, óz újjáépítés legjelentősebb része azonban csak pénteken kezdődött. Az egy hónappal előbbi tanácsülés ugyanis úgy határozott, hogy a község mélyen- fekvő helyen nem engedi többé beépíteni, s ezért egy új községrész építését tervezték