Tolnai Napló, 1956. április (13. évfolyam, 79-102. szám)
1956-04-26 / 99. szám
Világ proleiáriní Tolnai W __- * E gyetami Könyv PÉG Vállalásuk tálteljesítésével készülnek május 1-re megyénk gépállomás! traktorosai ÉS A HEGYEI TANÁCS LAP3A _ . * 99. SZÁM. ÁRA: 50 FILLÉR CSÜTÖRTÖK, 1956 ÁPRILIS 26. A második negyedévi terv telj esítésééet „A kiskereskedelem 1956. első negyedévi áruforgalmi tervét 103,8 százalékra teljesítette, 8,3 százalékkal több árut adott el, mint a múlt év azonos időszakában. A negyedév folyamán a tavalyinál több áru állt a lakosság rendelkezésére: a kereskedelem főleg ruházati, vas-műszaki és háztartási cikkekből jóval nagyobb készlettel rendelkezett, mint tavaly“ — olvashatjuk a Központi Statisztikai Hivatalnak az első negyedéves terv teljesítéséről szóló jelentésében. Nagyobb áruforgalom — magasabb élet- színvonal. Mutatják ez adatok azt is, hogy az ország dolgozói eredményesen harcoltak a termelés állandó emeléséért, a tervek teljesítéséért. Csak úgy vált ez lehetővé, hogy az üzemek dolgozói az utóbbi időben negyedévről-negyedévre teljesítik a népgazdasági tervet. A napokban nyilvánosságra- hozott jelentés tanúskodik arról is, hogy megalapozott a ke- keskedelmi forgalom ilyen emelkedése. Szocialista iparunk a második ötéves terv első évének első negyedévében 101.7 százalékra teljesítette tervét. Az év első két hónapjában sokan lehetetlennek látták a terv teljesítését, annyi nehézség tornyosult az ipar jó munkája elé. Különösen a szokatlanul kemény téli időjárás okozott nehézségeket. Azonban márciusban jelentékenyen emelkedett a termelés, tulajdonképpen a negyedév utolsó két dekádjában sikerült számos üzemben, iparágban pótolni a lemaradást. Magyarázható ez azzal, hogy ekkor már megszűntek a téli nehézségek, de talán ennél is nagyobb szerepe volt annak, hogy az üzemek dől gozói hazánk felszabadulásának évfordulójára készülve, fel szabadulási versenyben eredményesen harcoltak a negyedéves terv teljesítéséért. így sikerült pótolni a lemaradást a Bonyhádi Zománcgyár, a Cipőgyár és több más üzem dolgozóinak is. A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat — amely szinte évekig sorozatosan elmaradt terve teljesítésével, rosszul indult az év elején is, a felszabadulási versenyben pótolta lemaradását, .107,7 százalékra teljesítette a negyedéves tervet. Megyénk szocialista iparának tervteljesítési adatait átvizsgálva — igen változatos a kép. Bár a szocialista ipar megyénkben negyedévi tervét 101,1 százalékra teljesítette, a minisztériumi ipar — mely az egész ország ellátására és jelentős mértékben exportra is dolgozik — csak 96,9 százalékos tervteljesítést ért el. Előidézte ezt elsősorban a Simontornyai Bőrgyár lemaradása, amely 8,9 százalékkal adott kevesebb bőrt a feldolgozó iparnak, illetve exportra, mint amennyit negyedévi terve előír. Nem teljesítette tervét — elsősorban az időjárás okozta nehézségek miatt — a Tejipari Vállalat sem. Mindezek azt mutatják, hogy sok üzemben még mindig nem tekintik becsületbeli ügynek a tervek teljesítését, az adott szó teljesítését. Minden jelentősebb üzemben kidolgozták, megtették az éves terv teljesítésére, túlteljesítésére szóló versenyvállalásokat, azonban menetközben nem kísérik figyelemmel az egyes vállalások teljesítésének állását, nem tárják a dolgozók elé, hol van lemaradás, hol kell sürgősen segíteni, gondolván, hogy „elég, ha vállaltunk, majd a végén meglátjuk, mit teljesítettünk belőle.“ Pedig számtalan példa mutatja, hogy a dolgozókra bátran lehet támaszkodni a nehézségek leküzdésében, nem kell félni eléjük tárni a reális helyzetet. A Bonyhádi Cipőgyárban — ha valamelyik részlegnél lemaradás van a terv teljesítésénél, vagy a minőség terén, azonnal röpgyűlésre, kis rögtönzött „termelési értekezletre“ hívják össze a műszaki vezetők a dolgozókat, megbeszélik a helyzetet, a hibák kiküszöbölésének módját. Nem utolsósorban ennek is köszönhető'a gyár egyenletes tervteljesítése. A második negyedéves terv teljesítése nem könnyű feladat. Sok üzemben a második negyedéves tervfeladatok magasabbak az elsőnél, több üzemben az első negyedévi lemaradást is kell pótolni. Különösen nagy feladatok állnak az építő és építőanyagipar üzemei előtt. E két iparág — főként objektív okok miatt — nem teljesítette első negyedévi tervét. Ez azonban nem változtat azon, hogy az építőiparnak és az építőanyagiparnak sürgősen pótolni kell az elmaradást. Megnövelte e két iparág feladatait a hazánkat — és ezen belül megyénket ért súlyos katasztrófa, az árvíz. Lakóházak százait kell helyreállítani, illetve újjáépíteni. Rövidesen nyilvánosságra kerülnek a második ötéves terv irányelvei. A tervezetet széles körben fogják megvitatni majd a dolgozók, elmondják javaslataikat. Lényegében az egész ország résztvesz a második ötéves terv kidolgozásában. A tervet így még jobban maguknak fogják érezni a dolgozó tömegek — látva a nagyszerű távlatokat — még jobban fognak harcolni a célkitűzések megvalósításáért. Még jobban fogják érezni, hogy saját munkájukkal menynyire tudják segíteni az országos program végrehajtását. Ki kell kérni a dolgozók véleményét az üzem előtt álló feladatok megvalósítását, a nehézségek leküzdését illetően, figyelmesen meghallgatni javaslataikat, észrevételeiket. Csak így lehet mozgósítani őket a tervek teljesítésére, ebben az esetben a siker nem marad el. Pótolták a lemaradást a Bonyhádi Téglagyár dolgozói A rossz időjárás miatt a tervezettnél később tudott csak megindulni a termelőmunka a Bonyhádi Téglagyárban. A dolgozók azonban ennek ellenére vállalták, hogy május 1-ig behozzák a hónap elején keletkezett lemaradást. A nyersgyártók már teljesítették vállalásukat. A lemaradást pótolták, a mai nappal pedig befejezik a havi tervet, a hátralévő három nap alatt pedig mintegy hetvenezer nyerstéglát gyártanak terven felül. A nyersgyártás késői indulása miatt késve tudtak a kemencébe is begyújtani. Azonban Duvanov-módszerrel kezdtek hozzá az égetéshez, ritkábban rakták be a nyerstéglát is, biztosították a tűz gyorsabb haladását. Tavaly még a berakástól a kihordásig 160—180 óra telt el, most ezt sikerült 115 órára csökkenteni. Kedden már kihordták a kemencéből az első háromezer kész, égetett téglát. A hónap végéig teljesítik az égetési tervet is. Néhány nappal ezelőtt adtunk hírt arról, hogy megyénk gépállomásai jóval a határidő előtt teljesítették tavaszi tervüket. A gépállomások közti verseny azonban a terv teljesítése után sem csökkent, sőt a traktorosok közötti versenyszellem fokozódott, azon iparkodik minden traktorvezető, traktoros brigád, hogy május elsején az ő neve mellé írhassák; a május 1 tiszteletére indított verseny győztese. Hogy most hogy néz ki a gépállomási traktorosok versenye? Arról a következőkben számolunk be. A traktorosok versenyében Fehérvári János a* első Április 1-től 10-ig tartó dekádban a traktorosok egyéni versenyében Odor István a várdombi gépállomás traktorvezetője volt az első. Az április 10-től 20-ig tartó dekádban azonban megelőzte Fehérvári János, a bölcskei gépállomás traktorvezetője ,aki 134.1 műszaknormát teljesített április 20-ig. Április 20-án Odor István a korábban országosan is élenjáró traktoros második volt. Április 25-én azonban még jobban lemaradt, a várdombi gépállomás másik kiváló traktorvezetője, Filip Imre megelőzte. A traktorosok egyéni versenye tehát a következőképpen alakult: 1. Fehérvári János bölcskei traktoros, 2. Filip Imre várdombi traktoros, 3. Sommer Konrád bonyhádi traktoros 4, Schmidt János várdombi traktoros, 5. Kaszás Sándor ugyancsak várdombi traktoros. A traktoros brigádok versenyének sorrendje is változott A traktoros brigádok versenyében az első helyre ezúttal is Kvasz Pál bölcskei gépállomás traktoros brigádja került. A brigád egy erőgépére jutóműszaknormáinak a száma 60.4, A legutóbb helyezett Bárány Ferenc várdombi gépállomás traktoros brigádja, kiesett a versenyből. Helyette a második helyre került Spoljár József a varsádi gépállomás traktoros brigádja, amelyben az egy gépre eső műszaknorma teljesítménye 51.8. A traktoros brigádok versenye tehát végeredményben a következő: 1. Kvasz Pál brigádja (bölcskei gépállomás), 2. Spoljár József brigádja (varsádi gépállomás), 3. Keizer István brigádja (dunaszentgyörgyi gépállomás), 4. Hajdú Sándor brigádja (varsádi gépállomás), 5. Mauk János brigádja (bonyhádi gépállomás). A nagydorogi traktorosok közül a zetorosokat illeti a dicséret A nagydorogi gépállomás kollektívája május 1 tiszteletére azt a fogadalmat tette, hogy egy hónappal a határidő előtt, tehát május 1-ig, teljesíti tavaszi tervét. A vállalásukat 10 nappal a határidő előtt teljesítették a nagydorogiak. De amint Takács elvtárs mondja a tavaszi terv teljesítése után, tehát napjainkban sem csökkent a versenyszellem. Ennek bizonyítéka, hogy nap, mint nap újabb kimagasló teljesítményeket érnek el a traktorosok. A legutóbbi két napban végzett munkáért elsősorban a négyzetes kukoricát vető zetorosokat illeti legtöbb dicséret, ők végeztek legjobb munkát. Tóth József a rácegresi Illyés Gyula Tsz-ben az előírt 10 hold helyett 16 holdon vetette el egy nap alatt négyzetesen a kukoricát. Hasonlóan túlteljesítette napi normáját Mókus János is, aki a bikácsi Uj Élet Tsz-ben 14 holdon vetette el egy nap alatt négyzetesen a kukoricát. De továbbra is hasonló jó munkát végez Pál János, a nagy- iorogi traktorosok versenyében első helyen lévő traktorvezető, aki eddig 170 százalékra teljesítette tavaszi tervét. Matus Sándor veti el a fácánkerti Vörös Hajnal Tsz kukoricáját Tegnap délben a fácánkerti Vörös Hajnal Tsz-ből telefonon jelentették, hogy a szedresi gépállomás egyik jól dolgozó traktorvezetője, Matus Sándor kihúzatta a négyzetes kukoricavetőgépet. A gép beállítása után Matus elvtárs és a termelőszövetkezeti tagokból alakult brigád meg is kezdte a munkát, összesen 60 holdon kell elvetni négyzetesen a kukoricát Matus Sándornak és a brigádnak. Mint mondották, el is végzik május 1-ig. Május 1 megünneplésére készülnek Tevelen E napokban lázas munka folyik a teveli általános iskolában. Délutánonként és este a diákok és tanáraik jönnek össze, hogy tanuljanak, próbáljanak, megbeszélgessék május 1 műsorát. Az iskola énekkara a Ságvári Endre kulturális seregszemle járási bemutatójára készül nagy izgalommal, mert szeretnének sikerrel szerepelni az idén is, mint az elmúlt években. Kidolgozott számaik bizonyítják, hogy régóta és alaposan készültek. Műsorukban népdalok, Bartók- és Kodály- művek és mozgalmi dalok szerepelnek. Május 1-én szintén gazdag műsort adnak az iskolások. Ez alkalommal a lánccsoport, az énekkar, a sportolók és a jó szaválók szerepelnek. A községi tanácson már megbeszélték a felvonulás sorrendjét is __ A terv szerint a felvonulók élén a gépállomás g épei és dolgozói haladnak, majd az úttörők következnek ■ ■ ■ délután a parkban felállított szabadtéri színpadon az úttörők adnak kultúrműsort. Ugyancsak délután sportrendezvényeken szórakozhatnak a falu dolgozói. Este táncmulatság lesz, ahol étel, ital bőven áll a lakosság rendelkezésére. Az esemény egy részét a termelőszövetkezet DISZ-szervezete rendezi. Népi tlníéét tanúinak Lelkesen tevékenykedik Kcszöhidegkúton Smuró Edéné vezetésével a kultúrcsopart május 1-re. Képünkön a tánccsoport tagjai — Berecz Lenke, Végh Rózsi, Németh Gabriella, Páko- vics Ilona, Geíeía Vali — a szabadban gyakorolják a népi táncokat. Korszerűen berendezett trachoma-kórházat építenek még ebben az évben Konyhádon Még ebben az évben befejezik az építését és átadják rendeltetésének a bonyhádi 40 ágyas trachoma kórházat. A kórház építésére kétmillió forintot fordít államunk. KITÜNTETÉSEK A Népköztársaság Elnöki Tanácsa eddig végzett jó pártmunkájuk elismeréséül Orbán Jánosnak, a Tolna megyei PB. ágit. prop. titkárának a „Munka érdemrend“, Németh Ferencnek, a dombóvári járási PB. titkárának, Bábel Dezsőnek, a juhéi állami gazdaság függetlenített párttitkárának a „Szocialista Munkáért Érdemérem“, Szabó Jánosnak, a Tolna megyei PB. párt- és tömegszervezetek osztálya instruktorának, Séta Bélának, a gyönki járási PB. instruktorának a „Munka Érdemérem“ kitüntetést adományozta. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az igazságszolgáltatás terén végzett kiváló munkája elismeréséül Raskoványi Jánosnak, a dombóvári járásbíróság vezetőjének a „Munka Érdemérem“ kitüntetést adományozta.