Tolnai Napló, 1956. március (13. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-25 / 73. szám
Jrodalom * Iflüvéázet * TZudomány SIÓ SÁNDOR: Álltak a gáton Zúgó viharként Tombolnak bennem a gondolatok, Nagy harcok emléke, s minden dicsősége, tJj meg új tettekre, a hon védelmére, Szólítja fel dolgozóinkat! Zúgó viharnak Acsarkodó markolása Vad áradatként tör felénk, Ki áll ki most az omladozó gátra, Hogy testével védelmezze nemzetünk? Zúgó viharként Zsongott itt a munka, Dicső múlt emléke int felénk, Népünk egységben állt ki a gátra, Alkotó kezével óvta nemzetünk! Zúgó vihar Már nem tombol a gáton, A külső vihar már rég elült, Az új ember győzött a pusztuláson, Üj harcban újra győztél, édes Nemzetünk,! Mindenki mindenkiért. . . A mikor a jeges ár ostromolta a védőgátak tetejét és megfeszített munkával dolgoztak az emberek, hogy az áremelkedésével együtt tudják magasítani a gátat, szinte minden emberben felvetődött a gondolat amikor a zavarosan örvénylő, alattomosan támadó vízre nézett: mikor lesz itt újra élet? Mikor épülnek fel a házak, melyek alapját kimosta a víz, összerogytak, maguk alá temetve mindazt, amit már nem volt idő menteni. Az emberek megizzadva álltak meg és támaszkodtak pár másodpercig ásójuk, lapátjuk, vagy csákányuk nyelére, s elszántan gondoltak arra, hogy meg kell fékezni, gátat kell emelni a növekvő víz elé... Feszültek az izmok és a víz gát közé szorult. Megkönnyebbült érzéssel sóhajtottak fel az emberek: civilek és katonák, magyarok és szovjetek. Csak azoknak az arcán volt ijedt ború, akik földjét, házát körülölelte a víz, s a lég rágta, véste a falakat... S alig múlott el pár nap, jött az első örömhír: kormányunk 25 millió forint gyorssegélyt utalt az árvízkárosultak megsegítésére. Az emberek arcán kisimultak a ráncok, mert érezték, hogy az egész ország segíteni akar. Azóta is hasonló küldemények indulnak el családoktól, falvakból, városokból, leveleket visz a posta, hangok rezdülnek a telefondróton ... az ország ad, segít. Tj' gy levél írója arról szá- mól be, hogy a kurdi pedagógusok fizetésük 2 százalékát ajánlották fel az árvíz- károsultak megsegítésére és ezen felül természetben is adtak erre a célra. Az úttörő- csapat tagjai 160 forintot adtak megtakarított pénzükből. Azok a kurdi pajtások küldték ezt a pénzt, akiknek nagyrésze talán még nem is hallott azelőtt Bo- gyiszlóról, s csak képzelgeti, milyen is lehet az árvíz. Egy másik levél Döbröközről jött, s írója közli, hogy az egész községben megindult a gyűjtés. Kiss Mihály 25, Tarai József 20, Gelencsér János 25, Juhász Tóth János 20, Giliczé Ferenc 30 kiló kukoricát adott. Eddig közel egy vagon májusi morzsolt kukorica, 2 mázsa vegyestakarmány és 10 mázsa széna gyűlt össze. |-^ gy másik levelet szó szerint szeretnénk idézni. „Sióagárd községi tanács VB. — Köszönetét mondunk Kulinyi Ferencné budapesti lakosnak, aki megértette pártunk és kormányunk hívó szavát és azonnal az árvízkárosultak segítségére sietett. Az ön által küldött 3.60 kilogrammos csomagot Málinger István, Sióagárd, Baross-utca 113. házszám alatti lakosnak juttattuk, akinek 6 gyermeke van és teljes árvíz-, valamint a múlt nyár folyamán tűzkáros volt...” És idézhetnénk, sorolhatnánk tovább a szavakat, gondolatokat, minden ember arra gondol most, hogy hogyan, mivel segíthetnek a bajbajutottakon. A napokban beszélgettem egy idős emberrel, akit nemrég ismertem meg az árvízveszély alatt. Elémállt sovány alakjával és kihúzta magát „öcsém, meg kell osztani amink van. Nekem ezt súgja a szívem” — mondta és arról érdeklődött, hogy hova kell küldeni, amit adni akar. Azóta már megtudta a kért címet és eljuttatta adományát, oda ,ahova azé a sokezer emberé érkezik, akiknek a szíve azt diktálja, amit az övé. ezek a szívek most mind egyszerre dobbannak, — egyet súgnak: hogy segíteni kell. Aggódnak az árvíztől sújtottakért, mint az anya aggódik gyermekéért, ha nincs mellette. Valóban ez a mi népünk gyermek és anya, mert közösségünk ben mindenkiért aggódnak, — mindenkire vigyáznak, s mindenki aggódik, mindenki vigyáz. Kulinyi Ferencné, Budapesten a Bródi Sándor-utcában, Juhász Tóth János Döbröközön és mindenki az Alföld elszórt tanyáin, a ' dunántúli dombok közé szorult apró falvakban. így osztjuk meg a bajt, a bánatot, így örülünk együtt nemsokára annak, ha az árvízpusztította helyen erős kőházak nőnek, melyek biztonságot — nyújtanak azoknak, akik ma nem a saját lakásukban hajtják nyugovóra fejüket. B. G. Célunk: a szocialista ember kinevelése ... Két pedagógusról szólok. Olyanokról, akik mindketten a tanári, illetve a tanítói pályát választották élethivatásuknak. Nem mesterségüknek, hanem hivatásuknak. Mindketten a Dombóvári Zrínyi Ilona Általános Leányiskola nevelői. Embereket nevelnek ők, élő anyagot formálnak szocialista embertípussá. Szép hivatás. Az édesanyám is erre a pályára szánt. Teljesült . a vá^ya. — Ha elölről kezdhetne mindent, újból ezt a pályát választaná? Huszonnégy esztendeje pedagógus Starkbauer Ödönné. Tanít az V.-ben, a Vl.-ban és osztályfőnöke a VII/b-nek. — Hogyan valósítja meg osztályában a fegyelmet? — Először is azt: a jó munka feltétele a fegyelem. - Célunk a szocialista- embertípus kinevelése. Abban az osztályban, ahol a fegyelem laza, ott a munka, a tanulás is döcögve megy. Itt az iskolánkban a fegyelem, mióta az igazgatónk itt ■gan_ javult. Sokat foglalkozik a fegyelemmel. — Én igyekszem a magam munkájában az ő elgondolásait megvalósítani. — Milyen módszerrel nevel? — Az én módszerem, hogy állandóan a gyermekek között vagyok. Érdeklődöm a munkájuk, problémájuk — iránt. Ha valami hibát találok, arra közösen keressük a megoldást. Mindent megbeszélek a gyermekekkel, mindent együtt oldunk meg. így érzik, hogy nem az én akaratom érvényesülj hanem ők maguk, közösen, kollektíván oldják meg a problémákat az én irányításommal. Mi ezzel a célom? Könnyű kitalálni: a közösség nevelje a rosszakat. Jelenleg eredmény már az is osztályomban, hogy amit elhatároznak, azt meg is valósítják. — A tanulással? ... — Meg lehetek elégedve. Mint osztályfőnök figyelem a feleleteket. A tanulók az órák előtt felmondják az óra anyagát, például^ hogyha a fizikát tanulják, elmondják a kísérletet, s magát a leckét is. S ezáltal az anyagot jobban megjegyzik. Ez az egyik módszerem. Eredménye, hogy nem volt bukott tanuló az osztályomban. — Segítik-e egymást a tanulók? — Igen. A jobb tanulók foglalkoznak a gyengébb tanulókkal. Időnként aztán beszámolnak arról, hogy milyen eredményt értek el. — Szereti a hivatását? — Nagyon. Az a célom, hogy ne csak tanítsak, hanem egyben neveljek is. Szocialista embert akarok nevelni. Nagyon örülök annak, hogy osztályunk kapta meg jó magatartásáért a vándorzászlót. Én már kisgyermek korom óta szerettem a gyermekeket. — Újból... Még írja meg azt is, ami a legfontosabb, élő anyaggal foglalkozunk. Olyan gyermekeket akarunk nevelni, akik minden területen megállják a helyüket. — Hogyan segítik egymást a nevelők? — A módszeremet elmondom a kartársaknak. Már több osztályban meg is valósították. Megbeszéljük egymás között mindig a problémákat. így tanít és nevel ő. A hivatását szerető emberhez méltóan. d. rr Őszinte beszélgetés A tanári szobában vagyunk. Csery Gabriella tanítónő gondolkodik, hogy leül- jön-e, vagy ne. Végre az igaz- , gattó unszolására elindultunk Csery tanítónő iskolája felé. Amíg az utcán ballagtunk, hallottam, illetve láttam a következőket. — Hogy mondjam el magának? Nem tudom, mi lesz az első kérdése, de én csak azt mondhatom, hogy ne menjen az olyan ember tanítani, aki nem szereti a gyermekeket, a hivatását és aki nem tudja átélni: mit jelent tanítani, eleven anyagból embert, alkotó embert formálni. Én kevésbeszédű vagyok. Olyan típus, aki a tett embere, aki nem a külsőségekre ad. Ezért talán nem is látszik külsőleg nagy eredmény, de az a fontos, ami a gyermekekben van. A tudás. MISZLAI GYÖRGY: MUNKÁSOK Az egyik izzó vasra üt keményen, A másik bányát dönget lent a mélyben. Gyárban vigyáz a száguldó kerékre, Barázdát szánt az áldott televénybe ... Kezük dolgos: szemükből hit sugároz... Együtt épít a falu és a város. Egy nagy család: s reményt, reményre szőve Menetelnek a boldog, szebb jövőbe... SZABÓ KÁLMÁN: Unalmasan és szomorún . .. (Lermontov után oroszból.) Unalmasan és szomorún kezet adni...? Forró mentőkezek bajba nem nyúlnak. S mit ér szerelemtől égni, vágyakozni, Mikor az évek egymásra tornyosulnak. Szeretni... De kit? Olyan kevés időnk van. S örökké szeretni lehetetlen dolog. Míg nézem életem szakaszait: sorban Elenyésznek az örömök és kínok. Az elsuhanó édes szenvedélyekért A zsarnok idő talán bűnösnek nevez. Tudom, tudom, ilyesmit a világ nem ért. Milyen üres és nevetséges tréfa ez. Hallgatom a tanítónőt, — amint egymásután hagyják el ajkát a szavak és arra gondolok, hogy nem is kevésbeszédű ő, amint mondotta. — Higyje el, nagy dolog elsőosztályos gyermekekkel fog lalkozni, olyanokkal, akik még az anyjuk szoknyáját fogják, s akik sírva fakadnak, ha elmegy az édesanyjuk. Ezekből kell tudásszomjazó embereket nevelni. Nagyon nehéz, de higgye el, nagyon szép is. Csak ehhez munka- és hivatásszeretet, valamin^ kötéle,sségtudás kell. —... de nem untatom? — kérdi. — Nem. Egyáltalán nem. Sőt! Szívesen hallgatom. Egy kispajtás lép mellénk. Köszön. — Látja, ez már az én kicsim. Elvenné tőlem a táskát, ha adnám, de nem adom.' A kisleány előttünk lépked. — Szeretsz-e tanulni? Nem felel. — Jó kislány vagy ugy-e, és a többiek is? A tanítónő válaszol helyette: — Már amikor. Némelykor csintalanok. Már az iskola előtt járunk. Két csöppség szalad a tanítónéni elé. — Tanítónéniiii! Hadd vigyük mi?!! — Látja, milyen kedvesek. Majd viszem én. Menjetek csak be szépen. ... Takaros az osztály. Egyszerű, de megkapó. Amint belépünk az osztályba, hangos „Jónapot”-köszönéssel fogadnak bennünket. Amikor mindenki elhelyezkedik, két kisleány lép ki az osztály elé. A kezükben forintokat szorongatnak. A kis Zsuzsa 22 forintot hozott magával. — Régóta gyűjtői már? — Szeptember óta. 4 — Az árvízkárosultaknak te is juttatsz pár forintot? — Igen. Mit tükrözött vissza az óra? Csak ennyit: Vérbeli pedagógus nevel itt, mind az órán, mind az úttörő foglalkozáson. S a dombóvári szülők méltán bírhatnak abban, hogy gyermekeik nevelése jó kezekben van. KOVÁCS JÓZSEF. Nyilvános vita a művészeti tanács működési tervezetéről Feltétlenül szükséges volt a tanácsok létrehozása. Igen sok segítséget tudnak nyújtani a helyes műsorpolitikában. — De ügyeljünk arra, hogy kik kerülnek a művészeti tanácsba. Tagjai olyanok legyenek, akik komolyan érdeklődnek is a kulturális élet minden megnyilvánulása iránt. A kultúr- igények fokozottan nőnek. — Ezeket az igényeket csak egységes irányítással lehet kielégíteni. Nem elegendő mennyiségi munkát végezni, hanem minőségi munkára kell törekedni. Feltétlenül szükséges, hogy egy-egy rendezvény előkészítésére bőven álljon idő rendelkezésre. Nem engedhető meg az, hogy valamely szervnek műsorra van szüksége és 2—3 nappal előtte kéri a rendezőséget erre fel. így természetes, hogy selejtes műsort kap a közönség. A művészeti tanács * egy-egy tagja előre nézze meg a műsort és csak abban az esetben javasolja az engedélyt, ha az a műsor a kívánt színvonalat eléri. Ha ezt megtesszük, akkor nem kell'attól félni, hogy a közönség szívesebben néz meg egy hivatásos művészek által előadott műsort, hanem ép oly sokra értékeli az öntevékeny műsort is. Nagy segítséget jelent a művészeti tanács munkája akkor, ha az nemcsak adminisztratív munka lesz, hanem valóban belefolyik a kulturális élet minden megnyilvánulásába is. A szervezeti szabályzatra vonatkozólag a következőket javaslom: • 1. §. 2. Helyesebb lenne, ha a művészeti tanács feladatát nem a községi művészeti tanács, hanem a járási látná el. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ne legyen községi művészeti tanács, de ne külön működjön a járásitól, hanem együtt. — Ugyanis a járási székhelyeken nincs külön népművelési ügyvezető, sem külön városi kultúrotthonigazgató, hanem járási funkcionárius van. 3. Az üzemek művészeti tanácsai is feltétlenül együttműködjenek a község, illetve járás művészeti tanácsával, — mert csak így lehet összhangban a munkájuk. 4. Igen helyes, hogy a programot egy évre nagy vonalakban kidolgozzuk, így már képel kapunk egészévi munkánkról. Nem fog előfordulni az, hogy egy-egy nagyobb községben több csoport ugyanazt tűzi ki feladatául a műsort illetőleg. 3. §. 1. A helyiséget igénybevenni óhajtó szervek kötelesek úgy előkészíteni műsorukat, hogy az időben alkalmas legyen a' bemutatásra, nehogy az elhalasztás más szerv munkáját is késleltesse^ 4. Amennyiben a rendezvény a kívánt színvonalat nem éri el és az engedélyt a művészeti tanács nem javasolja, úgy ez ellen fellebbezésnek helye ne legyen. Nem lehet indok az, Aogy az illető szervnek pénzre van szüksége és ezért képes se- lejtműsort is színpadra vinni. 6. §. Feltétlenül szükséges a más műsorainak bírálata is. Gyakran előfordul, hogy egy városi gárda is színvonalatlan műsort ad. Falu, színház, filharmónia stb. csak abban az esetben szerepelhessen egy-egy községben, ha műsortervezetét előre megbeszéli a járás népművelési csoportvezetőjével is. Ugyanis nem elegendő, hogy a megyénél bemutatja előadási tervezetét, hisz a megyei vezető nem mindenkor ismeri a járás lehetőségeit. Bízom abban, hogy a megalakuló művészeti tanács nagymértékben elősegiti kulturális életünk színvonalasabbá tételét. MAJOR MÁTYÁS Bonyhád. A VII./ b. tanárnője
