Tolnai Napló, 1956. február (13. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-12 / 37. szám
I 195«. FEBRUÁR 12. TOLNAI NAPLÓ 3 PART ÉS PARTÉPÍTÉS Hogyan szívlelte meg a taggyűléseken kapott bírálatot a Paksi JB? reg^iyi Kmm (A február 5-i számunkban riportot közöltünk a re- gölyi Uj Korszak Termelőszövetkezet megalakulásáról. IV^pst erről közlünk néhány képet.) A vezetőségválasztó taggyűléseken szinte mindenütt hangzottak el bírálatok a felsőbb pártszervek, főleg a járási pártbizottságok munkájáról. Ezek a bírálatok különösen megszívlelendők, mert legtöbbjük azzal a szándékkal hangzott el, hogy segítse a pártapparátus munkájának mcgjavulásáí, segítse a jó munkamódszerek kialakítását és a hibák kijavítását. Nem lehet tehát figyelmen kívül hagyni ezeket a jószándékú bírálatokat. Ahhoz, hogy a w. pártmunka eredményes legyen feltétlenül figyelembe kell venni a mindennapi pártmunka során a - taggyűléseken elhangzott bírálatokat, javaslatokat. A paksi járásban is igen sok ilyen irányú bírálat hangzott el. Főleg azért bírálták a járási pártbizottság munkamódszereit, hogy még mindig nem kielégítő a helyszíni segítség: ■ ha meglátogatnak egy-egy álapszervezetet, rendszerint nem jutnak tovább a titkárnál, az egyszerű párttagokkal keveset foglalkoznak, sőt még a vezetőségi tagokkal is ritkán beszélgetnek. Bizonyos mértékben ez a módszer is gátolta az egyes pártvezetőségeknél a kollektív munka kialakulását. Mindezek után érdemes meg nézni, hogy a járási pártbizottság hogyan reagált ezekre a bírálatokra, javaslatokra. Mindenekelőtt meg kell állapítani, a JB. egyetért ezekkel a felvetésekkel és az a véleménye, hogy valóban hiányzott sok esetben a kellő helyszíni segítség és rendszerint csak a titkárokkal foglalkoztak. A bírálattal egyetérteni azonban még nem minden, ha azt nem követi azonnal a tett. A Paksi JB.-nél is valahogyan úgy néz ki ez az „egyetértés“, hogy elismerik a hibát, de eddig még vajmi keveset tettek annak kijavításáért. A bírálatok nyomában nyilván fokozott segítséget kellett volna adniok, főleg az új pártvezető-, ségeknek, megtanítani őket a helyes munkamódszerekre. Ezzel szemben keveset tettek az új pártvezetőségek — különösen ahol sok az újonnan megválasztott elvtárs — munkájának segítése érdekében. Úgy tervezik, hogy szervezetten ehhez akkor fognak hozzá, ha befejeződtek a vezetőségválasztások. Az helyes, hogy jelenleg elsősorban a vezetőségválasztásokkal törődnek, de ezzel egyidő- ben már rendszeresebben kellene foglalkozni az új vezetőségekkel is, mert azok várják a támogatást, a hasznos tanácsokat — és ezt így kívánná meg a taggyűléseken kapott bírálatok „megszívlelése“ is. A • járási pártbizottságnak szép tervei vannak az új pártvezetőségek munkájának segítésével kapcsolatban. Elhatározták, hogy tájértekezleteket tartanak, amelyekre meghívják az egyes reszortfelelősöket, tervükben szerepel az is, hogy a JB munkatársainak kötelességükké teszik, hogy ne csak a titkárokkal foglalkozzanak, hanem főleg az illetékes re- szortfelelősökkcl és így se gítik, hogy a pártvezetőség nek minden egyes tagja ak tívan bekapcsolódjon a pártmunkába. Mindez helyes kezdeményezés, csak az a baj, hogy egyelőre még csak terv. Ha nem fognak hozzá sürgősen — a vezetőségválasztó taggyűlésekkel egyidőben — ezeknek az, elgondolásoknak a megvalósításához, fennáll annak a veszélye, hogy az új vezetőségek nem megfelelő módon látnak munkához és ha ez fordul elő, akkor mindinkább nyilvánvalóvá válik, hogy a bírálatot csak formálisan fogadták el. A bírálat elfogadása mindenekelőtt tetteket követel, a Paksi JB. sok értékes bírálatot kapott, most tehát itt is tetteknek kell következniök. Hanák1 Péter az új tsz elnöke a szövetkezetről mesél otthon a feleségének és leányának. Gizikének. Farkas János elvtárs, a község függetlenített párttitkára, a tsz-agitáció irányítója, szervezője és az egyik legjobb agitátor. Farkas elvtársnak a felesége Is rendszeresen tevékenykedik, főleg az asszonyokkal beszélget. Horváth Antal elvtárs, a községi. alapszervezet titkára az elsők között lépett a tsz-be. Horváth Gyula elvtárs, az elnök vőtársa, aki maga Ls aláírta a belépési nyilatkozz tot. A LESZERELT KATONA I p «pp János 1954. őszén szerelt le a ■ katonaságtól. Nemsokkal utána az alsónyéki tanács egy levelet kapott Papp János csapattestétől. Ebben a levélben az állt, hogy ez a 25 éves magas, barna fiatalember a honvédségnél dícséretreméltó kulturális munkát végzett, s bízzák meg őt otthon is hasonló feladatokkal, bizonyos, hogy nem csalódnak benne. Nem is csalódtak. Amikor hazakerült, nagy lelkesedéssel látott munkádhoz a DISZ-ben, nem „húzódozott’, nem vallotta magát öregnek — mint sok leszerelt katona teszi, ha a DISZ-be hívják — hanem sziwel-lélekkel kezdett tevékenykedni a fiatalok között. Nemrégen a járási DISZ bizottsá- - gon találkoztam vele. Rell János elvtárssal, a járási DlSZ-titkárral beszélgetett, t s beszélgetésükből néha hangfoszlányok ütötték meg a fülemet. — Leszerelt katona — figyeltem fel többször erre a kifejezésre. Fogalom ez a két szó a DISZ-ben. — Mindenütt egyik legfontosabb dolognak tartják, hogy a katonaviselt fiatalokat megnyerjék az ifjúsági szervezet számára. ök már befejezték a fiatalemberek nevelő iskoláját, a katonaságot, s férfias komolyságukra — amely mellett jól megfér a fiatalos lelkesedés is — nagy szükség van a DISZ-ben. — Ez a fiatalember is leszerelt katona tehát — ötlött agyamba a gondolat. őzben a beszélgetés elcsendesült, s a fiatalember gondterhelt arccal kezdett válogatni a műsorfüzetek és színdarabos könyvek között. Megnézegette őket, beléjük lapozott, egyiket, másikat félretette. Nyilván ezeket választotta ki. Beszélgetni kezdtünk. Megtudtam mi járatban van, amit egyébként abból is gondoltam, hogy a mysorfüzetek közölt turkált. — Visszahoztam néhány műsorfüzetet, s most szeretnék újakat elvinni, — mondta és tovább nézegette a keze ügyébe akadó könyveket. — DISZ-titkár? — kérdeztem, — Nem. Kultúrfelelős vagyok. A Világ szabadság Termelőszövetkezet DISZ szervezetében. — Mióta tsz-tag? — Karácsonykor léptem be, s újév óta dolgozom a tsz-ben. Alighogy beléptem, a tsz DISZ-szervezetében kultúrfele- lősnek választottak. Most kezd fejlődni, erősödni a mi DISZ-szervezetünk. Szeretnénk mostanában egy nagyobb színdarabot megtanulni, azt előadnánk a környéken, s a bevételből sportfelszerelést vennénk. Van a tsz-ben jónéhány, fiatal házasember, vagyunk vagy öten legényemberek is, egész jó futballcsapatot tudnánk alakítani. így tervezzük. Most még csak a kezdetnél tartunk, 11-én lesz az első előadásunk. Q valóraválnak ezek a tervek? Lelkesednek értük a fiatalok? — Még az öregebbek is. Közülük is többen szerepelnek. Kincses bácsi már lehet vagy 65 éves és ő játssza a „Ki szép, ki jó’’-ban az öreg vasúti bakteri. Ott van a próbákon minden este. Szóval nagy a lelkesedés és ennek alapján biztosan merem állítani, hogy jó kis együttest tudunk alakítani. — Mennem kell — állt fel hirtelen, s összeszedte a kiválogatott könyveket. — Hova? — A Megyei Könyvtárba megyek, ott is veszek ki majd vagy két könyvet. Megnéztem a műsorfüzeteket, amelyeket kiválasztott: Pavlenko: Boldogság, Benedek András: Csudakarikás és egy „A város peremén” című füzetecske, melyet József Attila születésének 50. évfordulójára állítottak össze. J/ iszontlátásra — nyújtotta a kezét. Elköszönt, s elment a fiatalember, a falu kulturális életének, szebbre, jobbra törekvésének egyik képviselője, a leszerelt katona. BODÓ ISTVÁN. TUBA ANDRAS tizenhat éves kora óta a maga embere, mert akkor maradt árván. Apját a fehérek meggyilkolták, mert 19- t ben kommunista volt... Akkor még nem tudta, hogy miért volt apja kommunista és miért kellett meghalnia, de ebben, az akkor még fiatal legénykében ösztönösen is élt a bosszúvágy apja gyilkosai iránt. Akkor kezdett benne az ösztön tudatossá válni, amikor ő is, sokmUliő sorstársával együtt, ette a keserű élet keserű kenyerét. Erős fizikumú ember volt, nem félt a munkától. Nyáron ahhoz a cséplőgéphez szegődött el, amelyik-, nél a legnagyobb munkaerőre volt szükség. Amikor a részmérés volt, szomorúan tapasztalták, hogy annyit sem kerestek, amennyit a kisebb gépek munkásai később rájöttek arra is hogy / miért: a kulák tulajdonos a saját padlására hordatta a részt míg a munkások dolgoztak és mire részmérésre került a sor, a munkásoknak jutott Is nem is. Először tétován belenyugodtak, de aztán egy ismeretlen, Idegen ember azt tanácsolta nekik, hogy fogjanak össze, erősebbek lesznek a kőnél is. összefogtak és ha maguk nem is tud- ‘ ták megváltoztatni a társadalmat, évröl-évre újabb sikereket tudtak kiharcolni maguknak. Tuba András mindig ott volt azok között, akik szót mertek emelni a munkások érdekében. ^ Az évek múltán kezdte érezni, hogy milyen magasztos dolog az Választott a falu első embere emberek érdekeiért harcolni, egyre inkább kezdte megérteni apját, aki életével fizetett mindezért. Az ösztönös bosszúvágyból fokozatosan tudatos harc lett. Apja emlékét inkább szívébe zárta és- feltett szándéka volt, hogy annak példáján halad az életben: ő is kitartóan küzd az emberek érdekeiért. 1945-BEN az elsők között lépett a pártba. Noha időközben elszálltak feje felett az évek, fiatalos lendülettel dolgozott, úgyis mint földhözjuttatott új gazda és úgy is, mint a párt tagja. Amikor a párt egy-egy akciót Indított, Tuba ott harcolt mindig az első sorokban. Később megválasztották párttitkárnak a ma docsai kommunisták. Nappal kint a szántóföldön dolgozott a 7—8 holdon, este, sokszor pedig még éjjel Is, a párt ügyeit in tézte. Az egyik legkövetkezetesebb kommunista volt, aki nyíltan és bátran kiállt a községben amellett, hogy letörjék a kulákok szarvát. Megalakult a községben a termelőszövetkezet, később híre ment a tagok eredményes munkájának. Tuba András egy id“ig csak szemlélője volt neki. Beszédéből az tűnt ki, hogy „egyet ért” a párt politikájával a szövetkezeti mozgalom terén is, annál is Inkább, mert saját tapasztalataibó.1 tudta, hogy a közösségben, az összefogásban milyen nagy erő rejlik — csak éppen nem lépett be, valamiféle várakozó álláspontra helyezkedett. Továbbra is kitartóan dolgozott, mint párttitkár, de ha a szövetkezetről jött elő a szó, megszólalt benne a kommunistának, a párttitkárhak a hangja, de megszólalt az egyéni paraszté is, az új gazdáé, aki örült a 7 holdas birtoknak és azon több-kevesebb sikerrel termelt. így olyan helyzetbe került, mint az ablakráma: se kint nem volt, de bent sem. Tábori László elvtárs, a község függetlenített párttitkára helyesen látta meg, hogy erről a kérdésről is kell Tuba elvtárssal beszélgetni, úgy is mint párttaggal, párttitkárral és úgy is, mint egyéni dolgozó paraszttal, mert ilyen esetben is meggyőzésre van szükség és még a párttagokat sem lehet tanácstalanul magukra hagyni. A KÖZSÉGI pártvezetőségvá- lasztó taggyűlésen a beszámoló és a hozzászólók is sokat fog'al- koztak a termelőszövetkezeti problémákkal. Többen hangsúlyozták. hogy éz a munka a kom munistákra hárul: nekik kell az első agitátoroknak lenniök és a párt elvária tőlük azt is, hogy példát mutassanak. Tuba András csak ült, hallgatott, talán eg> kicsit zavarban js volt, hogy őt, mint párttitkárt az első embernek tartották mindig a faluban és eddig hiába volt minden pártmunkának irányítója, szervező je, most még csak nem is szólhat, mert azt mondanák rá vizet prédikál és bort iszik ... Dönteni azonban most sem döntött. Amikor felszólalt egészen más problémáról beszélt. Talán az .asszony haragjától tartott, talán a fiai miatt... Amikor Tábori elvtárs négy- szemközt beszélgetett vele, kiderült, hogy még neki is van jónéhány vitás kérdése a szövetkezetről, mert az, hogy kívülről lát ja az Igazság-béliek életét, még nem minden. Nem tudta mi lesz a vetésekkel, a felszántott földdel. Egy egész sor ilyen problémára kellett választ adni, mint „egyéni gazdának”. Mint „párttitkárral” is kellett beszélgetni. Nem volt nehéz a fonál megtalálása, mert Tuba András maga kezdett beszélni a régi életéről, apjáról, aki még az életét is feláldozta a párt ügyéért. Maga mondta el, hogy milyen büszke apja példájára és ő is azt igyekezett követni. — Most nem olyan körülmények között dolgoznak a kommunisták, mint akkor, — mondta neki Tábori elvtárs — de a siker érdekében következetességre most is éppen olyan szükség van, mint akkor. Vajon hogyan követed apád példáját, ha nem vagy következetes harcosa a pártnak? Tuba Andrást, mint párttitkárt mélyen elgondolkoztatta ez, mint dolgozó parasztot pedig azok az érvek, amelyek félreérthetetlenül a szövetkezés mellett szólnak és az egyik beszélgetés végén — ki tudná megmondani hányadik volt — azt mondta: — Beszélek a családdal, gyere el hozzám néhány nap múlva... MOST ISMÉT együtt ül a két párttitkár Tubáék lakásán, ott van Tubáné is. Beszélnek, vitatkoznak. Még mindig akad probléma, de Tuba András sza- Ván érződik, hogy több éjszaka nem aludt, nem hagyták nyugton a szövetkezeti gondolatok. Tábori elvtárs most is megfontoltan, nyugodtan érvel. Kétszer is meggondolja, amit kimond, nagyon kell vigyáznia: nem lehet megsérteni a szövetkezeti belépés önkéntességét sem, — ugyanakkor a döntést nem lehet a spontanitásra sem bízni és Tuba Andrással, mint kommunistával, mint párttitkárral is kell beszélni... Tuba András egyszer megkönnyebbülten feláll' és kimondja a nagy „szót”: — No, hadd nézzem azt a nyilatkozatot ... Tábori elvtárs előveszi a díszes nyomtatványt, az asztalra teszi, melléje ül Tuba. Mielőtt írna, odaszól az asszonynak, hogy hozzon be egy üveg bort, mert erre koccintani is kell, de megjegyzi: — De azt is megmondom, hogy nincs egy fillért érő hát-' ralékom sem az állammal szert) ben, sőt, már hízik az a coca is, amit a tavasszal kellene beadnom. — Ezzel írni kezd: Tuba András, a neve után kitölti az egyes rubrikákat, azt, hogy 7 hold földet visz a közösbe, beviszi a lovát, amelyet 7 hónapos kora óta nevelt, beviszi a szerszámokat, a szőlőt — és aláírta. AZ ASSZONY bort tesz az asztalra, majd egy kerek kenyeret saját sütésűt és friss kolbászt, hogy jobban essék a koccintás — a nagy elhatározás egészségére. Tuba András nem igen eszik, a bort is csak az illendőség ked-» véért issza ki. mert úgy számol, hegy estére már meglátogat egy két gazdát. Most már ő is megy tsz-agitációra, végrehajtani a taggyűlés h; ározatát. BODA FERENC.
