Tolnai Napló, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-29 / 25. szám

I ‘1‘oLnai N Egyetemi Känyvtir PÉCS PLO XIII. EVFC~^i«, aa. SZÁM. AUA; OU 1 ILLfcK. Világ proletárjai egyesüljetek! r A MAI SZAMBÁN: összehívták az Országgyűlést (2. o.) — Egy taggyűlés felszólalóinak nyomában (3. o.) — A Vörös Sugár fia­taljai (4. o.) — Közös erővel (5. o.) — Egyszerű történet (6. o.) — A mozdonytisztasági verseny győztese (7. o.) VASAKNAf, 195Ö JAM ÜAli 29. Befejezte munkáját á varsói szerződés Politikai Tanácskozó Bizottságának prágai ülésszaka A TASZSZ jelenti: 195G. január 27-én délelőtt 10 órakor Prágában a Cseh­szlovák Köztársaság külügy­minisztériumának épületében megnyílt a varsói szerződés alapján létesített Politikai Ta­nácskozó Bizottság ülésszaka. Csehszlovákia népe . és kor­mánya nevében Cepicka, a miniszterelnök első helyettese, nemzetvédelmi miniszter üd­vözölte az ülés résztvevőit. A résztvevők megállapodtak abban, hogy ebben az évben a Politikai Tanácskozó Bizottság ülésein Mehmet Shehu, az Al­bán Népköztársaság miniszter- tanácsának elnöke elnököl. Az elnök javaslatára elfo­gadták az alábbi napirendet: 1. Szervezeti kérdések. 2. A varsói szerződésből fo­lyó kérdések és közös intézke­dések megvitatása. ; Az első napirendi ponttal kapcsolatban a résztvevők meg­hallgatták A. I. Antonov tá­bornoknak, a Politikai "'a- nácskozó Bizottság főtitkári­nak közlését és megfelelő ha­tározatokat hoztak. A napirend második pontjá­val kapcsolatban az első ülé­sen Mehmet Shehu, az Albán Népköztársaság Minisztertaná­csának elnöke, Rajkó Damja- nov, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhe­lyettese, Hegedűs András, a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke, Wal­ter Ulbricht, a Német Demok­ratikus Köztársaság minisz­terelnökének első helyettese, J. Cyrankiewitz, a Lengyel Nép- köztársaság Minisztertanácsá- na kelnöke és Chivu Stoica, a Román Népköztársaság Minisz­tertanácsának elnöke szólalt fel. A. Cepicka felszólalása A Cepiclta, Csehszlovákia miniszterelnökének első he­lyettese, nemzetvédelmi mi­niszter, a következőket mondotta: Engedjék meg, hogy az egész csehszlovák nép és a csehszlo­vák kormány nevében szívélye­sen üdvözöljem önöket a var­sói szerződésben részvevő or­szágok Politikai Tanácskozó Bizottságának ülésszaka alkal­mából. Üdvözlöm önöket a népi de­mokratikus Csehszlovák Köz­társaság fővárosában, a mi ősi Prágánkban, amelynek nevé­hez népünk gazdag történel­mének és a nemzetközi mun­kásmozgalomnak számos ki­emelkedő eseménye fűződik. Az utóbbi időben elsősorban a Szovjetunió hatalmas, bé­kés kezdeményezése folytán bizonyos enyhülés állt be a nemzetközi feszültségben. En nek ellenére a háború erői nem mondtak le céljaikról: Még sok fontos nemzetközi kérdés megoldatlan és egyes nyugati országokban, különö­sen az Amerikai Egyesült Ál lamokban, újból tendenciák ftyilvánúlnak meg a békés-fej­lődés meghiúsítására és a né­pek akarata ellenére kísérle­tek történnek a hidegháború felújítására. Ez szükségessé teszi, hogy a varsói szerződés alapján léte­sült Politikai Tanácskozó Bi zottság újból vizsgálat alá vé­sve a mai nemzetközi helyze tét, megvitassa a varsói szer ződésből adódó kérdéseket és közös intézkedéseket. A Csehszlovák Köztársaság népe és kormánya nevében teljes sikert kívánok üléssza­kunknak. Mehmet Shehiu felszólalása Mehmet Shehu, az Albán Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnöke többi kö­zött a következőket mon­dotta: A varsói szerződés aláírása óta eltelt időszakot a Szovjet­unió számos fontos lépése, to­vábbá más békeszerető or­szágok aktív erőfeszítései jel lemezték. Ezek a lépések és ezek, az erőfeszítések a béke és a népek közti barátság fenntartására és szilárdítására, az új háború elhárítására irá nyúlnak. A Szovjetunió és más béke­szerető országok nagy erőfeszí­téseket tesznek, hogy meg­mentsék az emberiséget az új világháborútól és hogy meg óvják az egész világ békéjét. Kétségtelen, hogy nagy ered meny volt ebben a tekintetben a négy hatalom kormányfői nek genfi értekezlete. Az Egye sült Államok kormánya és más nyugati körök azonban a vilá­gon történt lényeges változá­sok ellenére következetesen folytatják agresszív po’itikájú kát, folytatják a fegyverkezési hajszát, az atom és a hidrogén fegyver fokozott gyártását, az agresszív katonai tömbök ősz szekovácsolását, továbbra ;s megpróbálnak beavatkozni más államok btlügj-eibe és elsősor­ban a mi népi demokratikus országaink belügyeibe, mert nincs ínyükre a mi rendsze. rünk, minthogy' népeink sza badsága és függetlensége ellen foglalnak állást. A nyugati kormányok, élültön az ameri­kai kormánnyal gyorsítják Nyugat Németország remilita- rizálását. Ez a Nyugat-Német- ország ma az agresszív észak atlanti tömb és a Nyugateuró pai Unió részvevője. Az u.i bagdadi tömb, több amerikai vezetőnek az utóbbi időben el hangzott 'gyújtogató nyilatko­zatai, a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen irányuló új katonai támasz pontok létrehozását szolgáló erőfeszítések azt bizonyítják, hogy a háborús veszély nem s> unt meg. Ezért nem szabad gyengíteni, hanem fokozni kell népeink éberségét és mindig készenlétben kell tartani vé­delmi erőnket. A varsói szerződés újabb erőt adott az Albán Népköz- társaságnak és újabb lehetősé­geket nyitott meg előtte a szó cializmusért folytatott harca ban. Az Albán Népköztársaság nak mélyreható érdekei fűződ nek a béke fenntartásához, a nemzetközi feszültség további enyhüléséhez, a nemzetközi együttműködés erősítéséhez. Kormányunk erőfeszítései arra irányulnak, hogy elősegítse ezt az ügyet, ezért támogat min­dennemű kezdeményezést, amelynek célja a béke meg­szilárdítása, mindenképpen bő­víti és erősíti nemzetközi kap­csolatait, csökkenti fegyveres erőit, stb. Felhasználom az alkalmat, hogy emlékeztessem arra, hogy az Albán Népköztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Népköz- társaság kapcsolatai mindkét fél erőfeszítései és jóakarata alapján tovább haladtak előre a rendezés útján. Kétségtelen, hogy az Albán Népköztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Nép- köztársaság baráti kapcsola­tainak fejlesztése népeink ér­dekeit, valamint a Balkán­félsziget és Európa békéjének és biztonságának közös ügyét szolgálja. Elmondhatjuk, hogy kedvezően fejlődnek kapcsola­taink a szomszédos Olaszor­szággal. Az új nemzetközi hely­zetben, amelyet a nemzetközi feszültség enyhülése jellemez, létrejött minden feltétel az Albán Népköztársaság és Gö­rögország kapcsolatainak ren­dezéséhez. Ez az albán és a görög nép közös érdeke. Kor­mányunk nem egyszer tett megfelelő lépéseket és tovább­ra is minden erejét latbaveti ebbfen az irányban, remélve, hogy a görög kormány is reá­lisabban szemléli ezt a kér­dést. Az a véleményünk, hogy ki kell küszöbölni azokat a mesterséges akadályokat, ame­lyeket népeinktől idegen célo­kat követve, bizonyos, sem Görögországnak, sem Albániá­nak jót nem kívánó körök gör­dítenek ennek útjába. Az albán nép rálépett az Egyiptom, Szíria, Szudán né peivel és a többi keleti, nem­zeti függetlenségét kivívott néppel való baráti kapcsolatok kifejlesztése útjára. Az Albán Népköztársaság kormánya hajlandó diplomá­ciai kapcsolatot létesíteni min­den olyan állammal, amely az egyenjogúság és a kölcsönös megbecsülés alapján hajlandó ilyen kapcsolatot létesíteni or­szágunkkal. Rajkó Damjanov felszólalása Rajkó Damjanov, a Bol­gár Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnökbe Iyettese többi között a kö­vetkezőket mondotta: A varrói szerződésben kite jezésre jutott a részvevő ál­lamok azon szándéka, hogy közös intézkedéseket tesznek az európai béke megóvására és minden erővel védelmezzék az európai békét. A nyolc béke szerető európai állam szövet sége a 600 milliós nagy kínai nép teljes támogatásával ha ta’mas, szétzúzhatatlan erő az egész világ békéjének védel­mében. Teljes megelégedéssel álla píthatjuk meg, hogy a varsói szerződés országainak politiká ia komoly sikereket aratott a béke megóvásában és megszi lárdításában. Kormányaink a varsói szer ződés aláírásakor kijelentet télc, hogyT továbbra is határo­zott intézkedések megtételére törekszenek a fegyverzet és a fegyveres erők egyetemes csökkentése, az atomfegyver, a hidrogénfegyver és más tö megpusztító fegyverfajták el­tiltása végett. A bolgár kormány valóban megmutatja, hogy kész előse gíteni a nemzetközi feszültség, további enyhítését: 18 000 fő vei csökkentette fegyveres -Tőinek létszámát és csökken tette a katonai szolgálati időt. Kétségtelen, hogy a bolgár kormánynak ezek az intézke dései új bizonyítékai annak, hogy Bulgária őszintén igyek­szik megteremteni a Balkánon a kölcsönös bizalom és a biz tonság légkörét. A szovjet és a jugoszláv ve­zetők történelmi jelentőségű belgrádi találkozásának ered menyeként nagy fordulat ál lőtt be Bulgária és Tugosz'á via viszonyában is. A bolgár nép nagy megelégedéssel fo­gadta a belgrádi nyilatkozatot, mert az megmutatja a reális utat Bulgária és Jugoszlávia baráti kapcsolatainak helyre- állítása és továbbfejlesztése felé. Ily módon új, kedvező le­hetőségek nyíltak viszonyunk megjavítására Bulgária déli szomszédaival. Görögországgal és Törökországgal is. A bolgár nép és kormánya lelkesen üdvözölte a genfi négyhatalmi kormányfői érte kezleten elért kedvező eredmé­nyeket, a béke ügyét segítő nagy hozzájárulásnak tekintet­te azokat. A mostani prágai értekezlet közvetlenül Bulganyin és Hruscsov elvtárs indiai, bur- mai és afganisztáni utazásá­nak friss benyomása alatt fo­lyik le. Ez a történelmi jelen­tőségű utakás és eredményei újból megmutatták, milyen hatalmas lehetőségei vannak az egymás mellett élésnek a szuverenitás kölcsönös tiszte­lete és az állambk belügyeibe való be nem avatkozás alap­ján. A bolgár kormány teljes egészükben támogatja ezeket az elveket és meg is valósítja őket külpolitikájában. Az SZKP XX. kongresszu­sának nemrég nyilvánosságra hozott irányelvtervezete a bé­ke megszilárdítását szolgáló új hozzájárulás. Nem hunyhatunk azonban szemet afölött, hogy a „hideg­háború“ hirdetői minden mó­don igyekeznek szembeszállni a béke és a biztonság megszi­lárdítását szolgáló erőfeszíté sekkel. A varsói szerződés részve vői több ízben figyelmeztettek arra, hogy a német militariz-. m'usnak a párizsi egyezmé­nyek segítségével való újjáte- remtése reális veszélybe dönti a békét Európában és az egész világon. A Bolgár Népköztársaság legfontosabb feladatának a a béke fenntartásáért és meg­szilárdításáért folytatott har­cot tartja. A varsói szerződés aláírása óta eltelt időszak alatt mégjobban megerősödött a Bolgár Népköztársaság nemzetközi helyzete. Orszá­gunknak még sohasem volt ilyen szilárd nemzetközi hely­zete és ilyen sok hű barátja. A bolgár kormány szomszé­daink és minden más ország ránti politikájában abból a var sói szerződés alapját alkotó elv bői indul ki, hogy nincs semmi olyan vitás és megoldatlan kérdés, amelyet ne lehetne tár gyalások útján rendezni, a jóak i rat és a kölcsönös engedmények alapján. Ez a politika már pozitív (‘red ményekkel járt. Példa erre or szágunk kapcsolata Jugoszlávia val. Nem kétséges, hogy Jugo szlávia és Bulgária népeinek trí- ténelmi kapcsolatai és érdekei nek közössége elősegíti, hogy minden vonalon együttműköd­hessenek a balkáni és az európai béke megszilárdítása érdekében A bolgár kormány küipoliti kája fontos feladatának tekinti, hogy állandóan bővítse diploma ciai, gazdasági és kultúrális kap csolatait a nyugati országokkal, az ázsiai és afrikai országokkal is. A Bolgár Népköztársaság kor mánya szilárdan hiszi, hogy ezen az úton, a Szovjetunióval, a Ki nai Népköztársasággal, a népi demokratikus országokkal és minden békeszeretö néppel való együttműködés útján újabb, a béke és a nemzetközi biztonság ügyét szolgáló sikerek jönnek létre. Ugyanakkor a bolgár kor mány úgy vélekedik, hogy a nemzetközi feszültség további fennállása szükségessé teszi a varsói határozatok állandó és kö vetkezetes megvalósítását és azoknak az újabb szükséges in­tézkedéseknek a meghozatalát, amelyeket a Politikai Tanácskozó Bizottság mostani ülésszaka hoz majd a nemzetközi helyset köve­telményeinek megfelelően, a béke biztosítása érdekében. Hegedűs András: Erőinkhez képest a jövőben is részt veszünk minden nemzetközi akcióban, amely a béke megerősítését célozza Hegedűs András, a Magyar Népköztársaság Minisztertaná­csának elnöke a következő be­szédet mondotta: — Tisztelt Politikai Tanács­kozó Bizottság! Kedves Elvtár­sak! Engedjék meg, hogy a Ma­gyar Népköztársaság kormánya nevében üdvözöljem a Politi­kai Tanácskozó Bizottság ülé­sének résztvevőit, a varsói szer­ződést aláíró államok képvise­lőit és a Kínai Népköztársaság megfigyelőjét. A magyar nép örömmel fo­gadta a múlt év fontos külpoli­tikai eredményeit. Az osztrák államszerződés megkötése, a — belgrádi szovjet—jugoszláv tár­gyalások sikere, a négy nagy­hatalom kormányfőinek genfi értekezlete, az Egyesült Nemze­tt k Szervezete közgyűlésének 10. ülésszaka és ezen az új tag­államok felvétele, s végül a külpolitikai sikerekben gazdag év méltó befejezéseként Bul­ganyin és Hruscsov elvtársak indiai, burmai és afganisztáni útja jogot adnak arra, hogy az 1955-ös évet a nemzetközi fe­szültség csökkenésében beál­lott jelentős javulás esztende­jének tekintsük. Az a körülmény, hogy a múlt esztendő nem a nemzetközi fe­szültség növekedésének, nem a hidegháború további fokozódá­sának évenként került be a tör­ténelembe, annak köszönhető, hogy a varsói szövetség tagálla­mai, elsősorban a Szovjetunió, lankadatlanul újpbb és újabb akciókat indítottak az agresszív erők megfékezésére és a nem­zetközi légkör megjavítására. Ezen kezdeményező lépések világossá tették a szocialista tábor határain túl is a népek, j sőt, sok országban a —Vezető j kormánykörök előtt is, hogy aj tárgyaló felek érdekeinek köl-j cr.önös tiszteletbentartásán és: messzemenő figyelembevételén' alapuló tárgyalás a rendezetlen prob’émák megoldásának egyet j len járható útja. A szocialista tábor országai-! nak és elsősorban a Szovjet-j uniónak következetes és kezde-j ményező békepolitikája és e politikának egyre növekvő nép- izerűsége a világ összes orszá­gaiban a hírhedt erőpolitika kudarcát eredményezte. A Magyar Népköztársaság kormánya is — népünk és vala­mennyi nép legközvetlenebb ér­dekeinek szem előtt tartásával — a következetes békepolitiká­nak megfelelően teljes mérték­ben tartotta magát a varsói szö­vetségben vállalt megtisztelő kötelezettséghez: arra töreke­dek, hogy az őszinte együttmű­ködés szellemében részt vegyen minden nemzetközi akcióban, mely a-béke ügyét szolgálja és minden erejét e célok megvaló­sítása szolgálatába állította. Hazánk nemzetközi helyze­tének megerősödése szempont­jából nagyjelentőségű az Egye­sült Nemzetek Szervezetének az az ismeretes döntése, amely- lyel — a Szovjetunió javaslata alapján — 16 országot, köztük a M igyar Népköztársaságot is felvette tagjai sorába. Részvé­telünk e világszervezetben még szélesebb nemzetközi érintke­zés tesz lehetővé számunkra. Módot nyújt arra, hogy diplo­(Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents