Tolnai Napló, 1955. október (12. évfolyam, 231-255. szám)
1955-10-06 / 235. szám
2 NAPLÓ 1955. OKTOBER 6. Hegedűs András, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, a Minisztertanács elnökének helyettese fogadta a japán parlamenti képviselőket Hegedűs András, a Minisz-1 tertanács elnöke október 5-én, szerdán délben fogadta Haruzsi Tahara, Szeido Onisi és Kei Hoasi japán parlamenti képviselőket. A fogadáson jelen volt Apró Antal, a Minisztertanács elnökének helyettese. A magyar államférfiak és a japán parlamenti képviselők szívélyes eszmecserét folytattak a két nép közötti kapcsolatok kiépítésének lehetőségeiről. Magyar kormánydelegáció utazott a Német Demokratikus Köztársaságba Október 5-én elutazott a ferihegyi repülőtérről a Német Demokratikus Köztársaság meg alakulásának hatodik évfordulója alkalmából Berlinben rendezendő ünnepségeken résztvevő magyar kormánydelegáció. A delegációt Szalai Béla, az MDP politikai bizottságának tagja, a Központi Vezetőség titkára vezeti. Tagjai: Czottner Sándor szénbányászati miniszter és Safrankó Emánuel, a Magyar Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagy- j követe, aki Berlinben csatlako- i zik a delegációhoz. A delegáció búcsúztatására a repülőtéren megjelent Kárpát: József külügyminiszterhelyettes és a külügyminisztérium több vezető tisztviselője. Résztvett a búcsúztatáson Sepp Schwab, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete és a nagykövetség több tagja. H. 9. Bulganyin távirata Otto Grotewohlhoz Moszkva (TASZSZ). N. A. Bulganyin a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke táviratot intézett Otto Grotewohlhoz, a Német Demokratikus Köztársaság Miniszterelnökéhez abból az alkalomból, hogy a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége és a Német Demokratikus Köztársaság kapcsolatairól szóló, 1955 szeptember 20-án Moszkvában aláírt szerződést a Német Demokratikus Köztársaság népi kamarája egyhangúlag jóváhagyta. Bafa István üdvözlő távirata a Csehszlovák Hadsereg Napja alkalmából Alexej Cepicka Hadseregtábornok Prága. Október hatodika, a Csehszlovák Hadsereg Napja alkalmából fogadja Hadseregtábornok Elv társ, a Magyar Néphadsereg harcosainak, tisztjeinek és tábornokainak üdvözletét, szívből jövő jókívánságait. A testvéri csehszlovák hadsereg eddigi kiváló eredményei sikeresen hozzájárultak a felszabadult csehszlovák nép biztonsagához, szabadságának és békéjének védelméhez. A Csehszlovák Hadsereg Napján a Magyar Néphadsereg minden ka- 'oná.ia nevében további sikereket kívánok a harci és politikai kiképzésben és a béke védelméé*. n. Budapest, 1955. október 5. Bata István vezérezredes, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere. Budapesti diplomáciai képviseletek taglalnak látogatása a ceglédi Hagy Sztálin Termelőszövetkezetben A külügyminisztérium protokoll osztályának meghívására .külföldi diplomaták egy csóportja október 4-én látogatást tett a ceglédi Nagy Sztálin Termelőszövetkezetben. A látogatáson részt vettek a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Népköztársaság, s a Lengyel Népköztársaság nagykövetségeinek, valamint a Jugoszláv Szövetségi Nép- köztársaság, az Egyiptomi Köztársaság, az Argentin Köztársaság, a Belga Királyság és a Svéd Királyság követségének vezetői és diplomata megbízottjai, a külügyminisztérium és a földművelésügyi minisztérium felelős munkatársai. A vendégek előtt Házi Gyula a termelőszövetkezet elnöke ismertette a szövetkezetre vonatkozó adatokat és terveket, majd a diplomaták megtekintették a szövetkezet gazdaságát. A gazdasági épületek, a szövetkezeti földek, az állatállomány, a szőlő-csemetekert, a szőlő és gyümölcsös, valamint a gazdaság' más részeinek megtekintése után közvetlen beszélgetés alakult ki a vendégek és a termelőszövetkezet vezetői között, melynek során a diplomaták számos kérdést tettek fel a szövetkezet gazdálkodására, szervezetére, terveire stb. vonatkozólag. A látogatás befejeztével az egyes külképviseletek vezetni és tagjai szívélyes köszone- tüket fejezték ki a szövetkezet vezetőinek a vendéglátásért. Az ENSZ közgyűlés különleges politikai bizottságának ülése Az ENSZ-közgyűlés különleges politikai bizottsága október 4-én tartotta ülését. A bizottság elhatározta, hogy a következő sorrendben tárgyalja meg az eléje terjesztett napirendi kérdéseket: 1. A Délafrikai Unióban keletkezett faji konfliktus kérdése, amelyet a Délafrikai Unió kormányának politikája idézett elő. 2. A palesztinai menekültek segélyezésével foglalkozó közel- keleti ENSZ-kirendeltség igazgatójának beszámolója. 3. A Délafrikai Unióban élő indiai származású személyek helyzete. 4. Uj tagok felvétele az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. A KÜLPOLITIKA HÍREI Moszkva (TASZSZ). Október 4-cn a nagy Kreml palotában A. A. Lebegyev, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnökhelyettese és P. G. Ticsina, A Szovjetunió Legfelső Tanácsa Nemzetiségi Tanácsának elnökhelyettese fogadta a Moszkvában tartózkodó luxemburgi parlamenti küldöttséget. * Az Osztrák Béketanács a múlt hét végén utazást szervezett Prágába, amelyen 220 felsőausztriai és 100 bécsi lakos vett részt. Az utasok zöme Ausztria legnagyobb ipari üzemének munkásaiból került ki. * Berlin (MTI). A Német Demokratikus Köztársaság Miniszterelnökségének sajtóhivatala közli, hogy a szovjet kormány tájékoztatta a Német Demokratikus Köztársaság kormányát a Szovjetunióban háborús bűncselekményekért elítélt és a Szovjetunió Legfelső Tanácsa által kegyelemben részesített volt német hadifoglyok szabadonbocsátá- sáról, illetve a német hatóságoknak való átadásáról. E személyek első csoportjai már úton vannak hazafelé és a legközelebbi napokban a Német Demokratikus Köztársaságba érkeznek. * A párizsi lapok bőven kommentálják, méghozzá az esetek többségében bíráló hangnemben a francia kormánynak azt a döntését, hogy Faure kormányfő és Pinay külügyminiszter elhalasztja moszkvai utazását. Még néhány jobboldali lap is, jóllehet kirohanásokat intéz a Szovjetunió ellen, úgy vélekedik, hogy a francia államférfiak moszkvai utazása minden körülmények között hasznos lehetett volna. A Monde például felveti a kérdést: nem lett volna jobb mégis elutazni? A Combat azt írja, hogy „a közvetlen tárgyalások pozitív tényezőinek diadalmaskodniok kell a bizalmatlanság fölött“ * Október 3-án szovjet lakás- építési küldöttség érkezett Washingtonba. A küldöttség vezetője: I. K. Kozjulja, a Szov jetunió városi és falusi építésügyi minisztere. Ismerjük meg ez párfektafás új rendszerét! „Ä maxxizmus-lemmzmus alapjai" tanfolyam A „Marxizmus-leniriizmus alapjai” tanfolyam új oktatási forma a páftoktatás rendszerében. Létrehozása régi problémát old meg. Teljesebbé, fokozatosabbá, megalapozattabbá teszi a pártoktatás rendszerét. A tanfolyam jelentősége elsősorban abban van, hogy párttagságunk, elsősorban aktivistáink széles rétege számára világnézeti nevelést nyújt. — Felvértezi őket a marxizmus-leninizmus alapvető elvi tanításaival, megvilágítja előttünk pártunk politikájának elméleti alapjait, melyek birtokában sokkal szilárdabban, tudatosabban tudnak harcolni a politika megvalósításáért. A tanfolyam jelentőségét az is növeli, hogy tematikájában olyan kérdések is szerepelnek, melyek oktatását hosszú éveken keresztül elhanyagoltuk. Milyen kérdéseket fognak tanulmányozni a tanfolyam hallgatói? A tanfolyam első évfolyamának tematikájában három téma szerepel. Az első téma a szocializmust megelőző termelési módok történetével, a társadalmi osztályokkal, az osztályharccal foglalkozik. — Feldolgozása révén a hallgatók előtt kirajzolódnak az emberiség sokezeréves történetének fő vonalai, mozgatóerői. Megismerik a társadalmi haladás, termelőerők, termelési viszonyok, az osztályok, a kizsákmányolás fogalmát stb. Végig kísérik ar. ember társadalmi fejlődését az államban már dúló osztályharcokon, a feudalizmus bonyolu't osztályviszonyain keresztül, a tőkés társadalomig, annak utolsó szakaszáig az imperializmusig. Mindezek alapján világossá válik előttünk, hogy a szocializmus győzelme, a munkásosztályvezette dolgozók szívós harcának eredményeként szükség- szerű. A második téma a marxista államelmélet főbb kérdéseit világítja meg, az állam keletkezését, lényegét, és funkcióit. — Szétoszlatja azokat a burzsoázia által tudatosan létrehozott ködös, misztikus elképzeléseket, melyekbe az állam eredetét, feladatait burkolták. Megmutatja, hogy a burzsoázia és lakájaik által minden tudatos cselekvésre képtelennek tartott dolgozó tömegek a párt vezetésével hogyan zúzzák szét a burfoglalkozik és megismerteti a hallgatókkal a marxista politikai gazdaságtan néhány kérdését. A „Marxizmus-leninizmus alapjai” tanfolyam hallgatói összefüggő népszerűén megírt, marxizmus-leninizmus klasz- szikusainak tanításait magyarázó tananyagból fognak tanulni. A tananyag az elméleti kérdéseket nem elvontan, hanem az SZKP tapasztalataival, valamint hazánk történetével és a magyar munkásmozgalom fejlődésével összefüggésben — ezek tükrében magyarázza. A tanfolyam módszere: a hallgatók az első foglalkozáson előadást hallgatnak végig, ennek alapján egyénileg feldolgozzák a tananyag megfelelő részét, majd egy vagy két hét múlva, a következő foglalkozáson megvitatják. Ezután végighallgatják az anyag következő részéről szóló előadást. A tanfolyam tematikájának, módszerének rövid áttekintése megmutatja, hogy anyagát mindazok az elvtársak elsajátíthatják, akik minimális politikai előképzettséggel rendelkeznek ,akik legalább két éve eredményesen tanulnak a pártoktatásban. Nincsen tehát semmi ok a nem egy helyen tapasztalható húzódozásra, a tanfolyam anyagától való félelemre. Meg kell szüntetni azt a helytelen gyakorlatot, hogy egyes elvtársakat már hosszú évek óta állandóan politikai iskolákra osztanak be. Aki már több éve tanul a pártoktatásba''. és még nem jutott túl a politikai iskolán, bátran be kell osztani a „Marxizumus-leniniz- mus alapjai” tanfolyamra, mert anyagát kellő szorgalommal elsajátíthatja. Ugyanakkor óvakodni kell a másik véglettől is. Nem egy helyen olyan elvtársakat osztottak be a ,.Marxizmus-leninizmus alapjai” tanfolyamra, akiknek nincs megfelelő előképzettségük, akik még egyáltalán nem, vagy csak egy éve tanulnak a pártoktatásban. — Nem szabad lebecsülni e tanfolyam anyagát, nem szabad elfelejteni, hogy ez elméleti tanfolyam. Legalább kétéves tanulás szükséges ahhoz, hogy olyan tanulási gyakorlatot és politikai alapképzettséget szerezzenek az elvtársak, melyet a „Marxizmus-leninizmus alapjai” tanfolyam megkíván. Ha ezt nem veszik figyelembe a pártszervezetek, az első foglalkozáson fog kiderülni, hogy igen sok hallgató nehéznek találja az anyagot, elmegy a kedve a pártoktatástól, vagy átmegy politikai iskolára. Ez azt eredményezheti, hogy mind a „Marxizmus-leninizmus alapjai” tanfolyam, mind a politikai iskolák szervezett rendje felbomlik. A „Marxizmus-leninizmus alapjai” tanfolyam anyagának elsajátítása nem könnyű, de szép és vonzó feladat. A tanfolyam hozzásegíti pártunkat ahhoz, hogy egyre több öntudatom kommunista, a társadalmi fejlődés törvényeinek ismeretében á párt ügyének legyőzhetetlenségébe vetett megingathatatlan tudattal harcoljon a szocializmus győzelmének felemelő céljáért. Fények a Tundrában Irta i B. Umansxkij A Szovjetunió legészakibb vidékén, a Sarkkörön túl, az örök hó és jég birodalmában gyors ütemben épül és szépül Noriljszk, a fiatal szovjet város. Nemrégen még csak pásztorok magányos kunyhói álltak itt a rideg, élettelen tundrán, de Noriljszk ma már sokezer lakost számláló modern, rendezett város. Egy hatemeletes szép, fehér épületben kapott helyet a noriljszki bánya- és kohóipari technikum, a Szovjetunió egyik legnagyobb ilyen jellegű iskolája. A városban gazdag könyvtárak, kultúrpaloták, klubok, három színház, kitűnően felszerelt középiskolák épültek. Egyes iskolákban még téli botanikus-kertek is vannak. A lakóházakban melegviz-szolgál- tatás, jégszekrény, fürdőszoba, szemétlevezető, villany, rádió, telefon szolgálja a lakosok kényelmét. Noriljszkban több filmszínház működik, amelyekben az új filmeket a moszkvai és leningrádi filmszínházakkal egyidőben vetítik. A ,7áros lakosai rövidesen otthonukban is gyönyörködhetnek a filmekben; már épül a televíziós központ. Ez a nagyszerű város soha fel nem olvadó jeges talajra épült. A talaj csak akkor bírja el a sokemeletes épületek súlyát, ha állandóan fagyott állapotban van. A meleg a noriljszki épületek ádáz ellensége. Ezért a házakat olyan vasbeton-alapra építették, amely mélyen lehatol a jeges talajba. 1 A noriljszki városépítők az örök jégen történő nagyarányú építkezés úttörői. Eddig senki sem tartotta lehetségesnek, hogy a jeges talajra ilyen hatalmas épületeket építsenek. Noriljszk az ifjúság városa. A komszomolisták önfeláldozóan dolgoznak az üzemekben és a közlekedésben. Hóviharban, a sötét sarkvidéki éjszakában vontatják a súlyosan megrakott szerelvényeket, irányítják a villanymozdonyokat, autókat, traktorokat. A város lakosai legyőzik a Sarkvidék rideg klímáját: itt. túl a Sarkkörön egész évben termelnek zöldségfélét. A komszomolisták fásították a várost. Noriljszk legszebb parkját a lenini komszomol- ról nevezték el. A város lakói méltán büszkék a jól felszerelt győgym- tézményekre. Nagy ne; re- csüléssel és szeretettel övezik az egészségügyi intézményekben dolgozó fiatal orvosokat és ápolónőket, akik közül sokan egyenesen a tanintézetek falai közül jöttek ide, a Sarkvidékre. T'.'-bb egészségügyi dolgozót a városi szovjet küldöttévé választottak. Noriljszk nagy szerepet játszik a Tajmir-félsziget kulturális fejlesztésében is. Nagyszerű intézmény működik a városban: a környékbeli nemzetiségek gyermekeinek internátusa. A noriljszki komszomolisták védnökséget vállaltak a tajmiri nemzetiségi körzet legtávolabbi vidékére, a volocsonszki kerület felett. A noriljszki mérnökök orvosok, népnevelők és színészek gyakori és szívesen látott vendégek a halász- és rénszarvastenyésztő kolhozokban. Az ifjú városban hatalmas sportterem áll a fiatalok rendelkezésére és már épül a sportolók palotája is, s benne a tágas úszómedence. Minden nyáron többezer noriljszki iskolásgyermek tesz érdekes utazást a szibériai Jenyiszej-folyón. Külön erre a célra kijelölt hajók szállítják a gyermekeket a pionir-táborokba és a tajgai üdülőkbe, ősszel kipihenve, erővel és új benyomásokkal telve térnek vissza a gyermekek szülővárosukba. Messzire világítanak a tundrában a fiatal szovjet város fényei. Eleven, érdekes az élet a sarkvidéki Noriljszk városban, ahol bátor, kitartó, lelkes szovjet emberek élnek és dolgoznak. zsoá állam béklyóit, hogyan teremtik meg a dolgozókat szolgáló, dolgozók vezette államot. Nem kevésbbé fontos és érdekes kérdésekkel foglalkozik a munkás-paraszt szövetségről szóló harmadik téma .sem. A történelem tapasztalataival bebizonyítja, hogy a két osztály érdekei közösek, hogy csak baráti összefogásuk révén, a munkásosztály vezetésével szabadulhat meg a parasztság. — Megmutatja a parasztság helyzetét a kapitalizmusban a munkás-paraszt szövetség alakulását a fordulat évéig, feladatainkat a munkás-paraszt szövetség további erősítésében. Mindezek olyan kérdések, melyek ismerete nélkülözhetetlen a kommunisták mindennapi munkájában. A tanfolyam második évfolyama, mely csak az 1956— 57-es oktatási év során indul meg, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakának törvényszerűségeivel